2012. január 19., csütörtök

Alapok - A Szentírás

A keresztyénség alaptanításai


5. A Biblia, Isten Igéje


Folytatom az alaptanítások sorozatát. Ez inkább jegyzet, mint esszé formában - remélem, így is hasznos lesz.


Íme...



Isten az embernek akarja kijelenteni magát.

Miért problémás számunkra ez:
Isten láthatatlan szellem – János 4:24
Mivel az ember bűnös, el van szakadva Isten jelenlététől, fal áll fenn közöttünk és közötte – Ézsaiás 59:2
A mi gondolataink nem az Ő gondolatai, segítség nélkül nem érthetjük meg Őt – Ézsaiás 55:8-9
Tehát, amit „kitalálunk” Istenről, az akaratáról, az útjáról (személyes vélemény), nem lehet helyes – Példabeszédek 16:25

Tehát, ha Isten maga nem jelenti ki magát, nem ismerhetjük

Megemlítem itt – mint máshol bővebben – ha a vallásokat, szektákat tanulmányozzuk, három területet kell megvizsgálni:
Mi az információforrásuk?
Hogyan látják az üdvözség útját?
Kizárólagosak-e?

Nézzük itt az elsőt: ha azt állítjuk, hogy van információnk Istenről, honnan merítjük azt?


A természetes kinyilatkoztatás:

Először, Isten a teremtés által kinyilatkoztatja magát – I. Mózes 1-2; Zsoltár 19:1-4; Róma 1:20

Isten szólt, és a teremtés létrejött – I. Mózes 1:3, 6

A természetes kijelentés alapján következtethetjük, hogy van Isten, de nem elég ahhoz, hogy tudjuk milyen az a bizonyos isten!


A speciális kinyilatkoztatás:

Isten beleavatkozik a történelembe.
Kijelentette magát Ábrahámnak, nemzeti Izraelnek

Szólt a prófétáknak – Ezékiel 17: 1

Végül, Jézus Krisztusban jelentette ki magát, aki „a láthatatlan Isten képmása” – Kolossé 1:15; vö. Zsidó 1: 1-2; János 1: 14

Az Ige testté lett

Ezeket az eseményeket, kijelentéseket leírták és megőrizték a Bibliában – ugyanúgy Isten Igéjeként ismert.

A Szentlélektől ihletve, emberi szerzők írták le ezeket:

„Emberileg, a Bibliát kb. 40 különböző hátterű ember írta 1500 éven át. Ézsaiás próféta volt, Ezsdrás pap, Máté vámszedő, János halász, Pál sátorkészítő, Mózes juhász, Lukács pedig orvos.”
http://www.gotquestions.org/Bible-authors.html

A Bibliát kb. kr. e. 1400 – kr. u 100 között írták

- A főszerző a Szentlélek volt – inspirálta – aki maga Isten (II. Timoteus 3:16-17; II. Péter 1:20-21
- A központi figura Jézus – aki maga Isten (I. Mózes 1, vö. János 1:1, Jelenések 22:20-21)


A Biblia:

Ez a könyv Isten üzenete az emberek számára, a Szentlélektől ihletve
Elmondja, hogyan cselekedett Isten a történelem folyamán
Megmagyarázza, hogyan kerülhetünk kapcsolatba Ővele

Ószövetségből és újszövetségből áll – összesen 66 könyvből


Az ószövetség:
Ugyanazt az anyagot tartalmazza, mint a zsidó szentírás, csak kicsit más az elrendezése – főleg annak az üzenete, hogyan foglalkozott Isten a zsidó néppel

A zsidó szentírás három részből áll:

A törvény – Tóráh (תּוֹרָח)
A próféták – N’víím (נְבִיאִים)
Az írások – K’túvím (כְּתוּבִים)

Együttesen - Tanakh

Kr. e. 1400 – 400 írták

Héber nyelven írták, amely a zsidó nép nyelve volt, néhány részt, pedig arám nyelven


Példák:

Héber - I. Mózes 1:1-2

בְּרֵאשִׁית בָּרָא אֱלֹהִים הַשָּׁמַיִם וְאֵת הָאָרֶץ׃
אֵת
וְהָאָרֶץ הָיְתָה תֹהוּ וָבֹהוּ וְחֹשֶך עַל־פְּנֵי תְהוֹם וְרוּחַ אֱלֹהִים םְרַחֶפֶת עַל־פְּנֵי הַמָּיִם׃


Kezdetben teremtetette Isten a mennyet és a földet.
A föld még kietlen és puszta volt; a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.

Arám – Dániel 3:17

חֵן אִיתַי אֱלָהָנָא דִּי־אֲנַחְנָא פָּלְחִין יָכִל לְשֵׁיזָבוּתַנָא םִן-אַתּוּן נוּרָא יָקִדְתָּא וּמִן־יְדָך מַלְכָּא יְשֵׁיזִב׃

Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk; Ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó király!


Az újszövetség:
Jézus életéről, az ősegyház terjedéséről szól, az apostolok gyülekezetek számára küldött leveleit és próféciát tartalmazza.

Kr. u. kb. 50-100 között írták.

Görög nyelven írták (koiné), amely akkoriban a Római birodalom keleti részén használt nemzetközi kereskedelmi nyelv volt.

Példa:

Görög – János 3:16

οὕτως γὰρ ἠγάπησεν ὁ θεὸς τὸν κόσμον, ὥστε τὸν υἱὸν τὸν μονογενῆ ἔδωκεν, ἵνα πᾶς ὁ πιστεύων εἰς αὐτὸν μὴ ἀπόληται ἀλλ᾽ ἔχῃ ζωὴν αἰώνιον.


Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.


A Biblia legújabb könyve, tehát, 1900 éves, de még mindig helyénvaló, mert az ember lényegében nem változott meg.

A Biblia néha nehezen érthető dolgokat tartalmaz, mert:
A kultúra, amelyben írták, más, mint a miénk (pl. I. Kor 11:3-16)
Istenről szóló dolgokat tartalmaz (vö. I. Kor 2:14)

A nehézségeket le lehet győzni, ha:
Megértjük a kulturális különbségeket (mélységes tanulmányozást igényel)
Kérünk a Szentlélektől segítséget!

A Biblia főszerzője a Szentlélek. Ha újjászülettünk és betöltekeztünk Szentlélekkel:

Ő segít nekünk a megértésben – I. János 2:27; János 14:26, 16:13; Lukács 25:45
Vö. II. Péter 3:16 – A Szentírást ki is lehet forgatni, vigyázzunk!
Pl. Nézzük a szövegkörnyezetet, ne ragadjunk ki egyetlen egy mondatot: I. Kor 10: 23; I. Kor 7:1 vö. I. Tim 4:1 ff.


A közösségi élet alapjai

Már megnéztük a személyes keresztény élet 3 alapját – lásd az előző részeket, Ap. csel. 2:38-39. 3000 ember megtért az első Pünkösd napján, így csatlakoztak a gyülekezethez, és négy dologgal foglalkoztak. Ezeket a gyülekezeti élet négy alapjának nevezhetjük (Ap. csel. 2:42):
- Apostoli tanítás
- Közösség
- Kenyér megtörése
- Imádkozás

Az eredeti apostolok már rég meghaltak, de az apostoli tanítást most az újszövetségi írások tartalmazzák. Írták azokat vagy az apostolok (Péter, Pál, Máté) vagy azoknak ismerősei, kísérői (Márk, Lukács).

Miért ismerkedjünk a Bibliával?

A Biblia Isten üzenete mi számunkra, tehát fontos, hogy olvassuk, ismerjük meg a tartalmát.

Azt emlegetik, hogy a Biblia és az imádság olyan, mint az étel és a lélegzés az újonnan született keresztyén számára. Ha ezeket nem kapja, nem sokat fejlődik – Máté 4:4.

Ennek okáért, amit teszünk és tanítunk, az a Biblia alapján történik. Ha valaki a Biblia mondanivalóját nem akarja elfogadni, nem muszáj gyülekezethez csatlakoznia.

Az Ige igazság – János 17:17

A világban sok olyan üzenettel fogunk találkozni, ami nem igaz. Sátán a hazugság atyja (János 8:14) és a világ rendszere az ő kezében van (Máté 4:8-9; János 14:30; II. Kor. 4:4)

Szükségünk van arra, hogy megújítsuk az elménket, hogy elfogadjuk azt, amit Isten mond és nem azt, amit a világ (Róma 12:2; II. Kor. 10:4-5). Ez hosszú folyamat lehet.
A világi embereknek lehet olyan „világnézete”, amely kizárja az Istent, és sok helytelen dolgon alapszik, pl. ateizmus, evolúció, materializmus, panteizmus.
Az igazság, pedig, a Bibliában van.

Miért gondoljuk azt, hogy a Biblia megbízható?

Az mondják – az emberek írták a Bibliát. Nem faxolták le a mennyből (Dan Brown – A DaVinci Kód). Továbbá, más szent könyvek is vannak: a Korán, a Vedák, a Mormon könyve… Miért ne higgyünk azoknak?

Öt dolgot sorolnék:

1. A Bibliában található történelmi, földrajzi és tudományos tények igazak.

Bár nagyon régen keletkezett a Biblia, a benne található információ megállja a helyét. Más források, régészeti leletek megerősítik, hogy a Bibliában található helyek, személyek, birodalmak valójában léteztek. Nincsen benne olyan tudományos információ, amely ütközne a modern tudomány tényeivel (bár eleméletekkel, igen).
Ezzel szemben, pl. a Mormon könyve, amely sok téves információt tartalmaz, pl. a benne található népek, birodalmak, csaták nem hagytak semmi jelet maguk után. A benne leírt állatok, fémek, tárgyak, szokások ismeretlenek voltak a Columbus előtti Amerikában.

2. A beteljesedett próféciák.

Az ószövetségi könyvek kb. 350 messiási próféciát tartalmaznak, amelyek beteljesedtek a názáreti Jézus földi életében, szolgálatában. Pl. Zsoltárok 22, Ézsaiás 53.

http://www.bibleprobe.com/365messianicprophecies.htm

(A többi majd visszajövetelekor!) Annak a valószínűsége, hogy csak 10-en közülük beteljesedjen egyszerűen a véletlen következtében, már egyenlő a nullával.

3. Egységes üzenetet ad

Bár a Bibliát progresszív kijelentésként 40 szerző írta 1500 éven keresztül, üzenete következetes, amely arra utal, hogy a Szentlélek ihlette. Bár sokan véltek ellenmondásokat találni, ezeket meg lehet egyeztetni. Az a tény, hogy a Biblia önmagát erősíti meg nem körbeforgó érvelés, mivel a Biblia nem egy könyv, hanem 66.

4. A kéziratok alapján, az újszövetség a legjobban igazolt ókori könyv

Jelenleg kb. 5 600 görög nyelvű újszövetségi kéziratot ismerünk. A legrégebbi töredék (P52) kb. 120-ból származik (csak 30 évvel János evangéliumának írása után). A legrégebbi teljes kéziratok (א, B) IV. századiak. (Ezzel szemben, a második legjobban igazolt könyv Homérosz Iliásza 643 kézirattal és 500 éves intervallummal.) Ezen kívül van még 19 000 szír, latin, kopt és arám nyelvű kézirat, plusz rengeteg idézet az ősegyházatyák írásaiban. Biztosak lehetünk, tehát, hogy az eredeti szövegek legalább 99,5 %-ával rendelkezünk.

http://carm.org/manuscript-evidence

Bizonyos jelentős kéziratok képe az I. függelékben található.


5. A Biblia üzenete ma is megváltoztatja az emberek életét

A ma élő emberek milliói tesznek bizonyságot arról, hogy hisznek a Biblia üzenetében, tapasztalták a benne írtak alapján levő találkozást Jézus Krisztussal, és így élik a mindennapi életüket.


Vegyes megjegyzések:

Az Ige:
Életet ad – János 6:63
Hitet kelt – Róma 10:17 (nem hiszünk abban, amiről soha nem hallottunk)
Tisztít és megszentel – Efezus 5:20; János 17:17; János 15:3
Megszabadít – János 8:31-32
Legyőzi az ellenséget – Máté 4 (Isten Igéje legyőzi az ellenség hazugságait, de ahhoz, ismernünk kell)

Az Ige jelképei:
Lámpa – Zsoltárok 119:105
Tej, táplálék – Zsidó 5:12
Tűz, pöröly – Jeremiás 23:29
Tükör – Jakab 1:23-25
Kard – Zsidó 4:12

Használatos az Ige:
Tanításra
Feddésre
Megjobbításra
Igazságban való nevelésre – II. Tim. 3:16 (vö. a Szentlélek ajándékai – I. Kor. 14:3)

Mind emiatt, kell:
Hallani
Olvasni
Tanulni
Memorizálni
Elmélkedni rajta

Jézus azt ígérte, hogy a Szentlélek emlékeztetni fog arról, amit Ő mondott – János 14:26 – de ahhoz, hogy ez működjön, először hallani (olvasni) kell.

Hol kezdjük, tehát?

Az ószövetség előre mutat Jézusra. Az újszövetség, pedig, nyíltan szól Jézusról és a munkájáról, az ősegyházról, a gyülekezeti és a személyes keresztyén életről.

Ajánlom, hogy az új megtérő kezdjen az újszövetséggel (az emberek szoktak az ószövetség olvasásával feladni, ha odaértek a Mózes III. könyvéhez).


Melyik fordítás?

Valójában, a Biblia csak az eredeti héber, arám és görög nyelven Istentől ihletett, nincsen olyan Istentől inspirált fordítása, bár az évszázadok folyamán bizonyos fordításokról azt állították…

Személy szerint, jobban szeretek valamelyik új verziót olvasni, bár sokan még használják a reformáció kori fordításokat (pl. Károli Gáspár fordítása magyar nyelven). Az én látásom az, hogy a Biblia úgyis nehezen érthető dolgokat tartalmaz, miért kell ezt az új megtérők számára még jobban nehezíteni azzal, hogy 500 éves nyelvezetben olvastatjuk velük?

Végül is, az ember több fordítást nyugodtan használhat, de nem mindegyiket. A mai magyar fordítások áttekintése a II. függelékben található.

Egy végső gondolat: minden tanítást, próféciát, viselkedést, személyes véleményt és tapasztalatot az Ige alapján meg kell vizsgálni – II. Tim. 3:16; Ap. csel. 17:11; I. Kor. 14:29; I. Thessz. 5:21.
És nézd Zsoltárok 138:2!

<”}}}><

1 megjegyzés:

  1. Szép estét kívánok!
    Pontosan hol is található az a 350 beteljesedett prófécia?
    üdv
    Tóth Ákos

    VálaszTörlés