Mivel nem tudtam itt videot feltölteni (?)
Próbájuk meg így...
http://www.youtube.com/watch?v=f-EFpRBMG9o
Angol változat:
http://www.youtube.com/watch?v=lM8KODd8zRE
2011. február 26., szombat
2011. február 22., kedd
Üzenet a szekás jelenségről
Mikor otthon voltam karácsonykor, volt lehetőségem tanítani az otthoni, hazai gyülekezetemben, az észak walesi bangori pünki gyüliben. Témám a szekták felismerése volt. Fel is tették ezt a webre, a következő címre:
http://www.aogbangor.org.uk/html/teaching.html
Gördülni kell a "Cult or Genuine?" című üzenetre, 12/26/2010 dátummal.
Természetesen, angolul hangzott el az üzenet. Ha bírjátok, és nem nevettek az akcentusomon.
http://www.aogbangor.org.uk/html/teaching.html
Gördülni kell a "Cult or Genuine?" című üzenetre, 12/26/2010 dátummal.
Természetesen, angolul hangzott el az üzenet. Ha bírjátok, és nem nevettek az akcentusomon.
2011. február 21., hétfő
Tanítványság vagy vallásosság?
Mennybemenetele előtt, Jézus megparancsolta a tanítványainak, hogy tegyenek tanítvánnyá minden népet (Máté 28,18-20). Két ezer év múlva talán majdnem két milliárd ember a földön vallja magát keresztyénnek, ill. „keresztyén” országban él, de valójában mindegyik közülük tanítványnak mondható?
Ki az a tanítvány? Akit megkereszteltek valamikor, vagy bemerítettek? Aki Istenben hisz? Aki valamilyen rendszerességgel templomba jár, vagy gyülekezetbe? Még hozzá gyülekezeti tag is! Aki azt mondja magáról, hogy nem bűnös? Aki vallja, hogy ő is hivő, ám, aztán szidja az Istent, mert nem segít neki? Aki azt állítja, hogy ő is olvassa a Bibliát?
Csak hogy egy kicsit komolyabban vegyük a dolgot, látjuk hogy a Biblia sem teljesen egyértelmű néha. Pál mondja: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efezus 2,8-9). Jakab, viszont, azt írja: „Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán a hit által.” (Jakab 2,24). Hogyan értsük ezt? Csak hinni kell, vagy tenni is kell valamit?
Bár az üdvösség alapja mindenképpen a hit, és nem a cselekedet, de mivel Jézus mondott olyan dolgokat, mint: „tegyetek tanítvánnyá minden népet… tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek…” (Máté 28,19-20) és „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat” (János 14:15), úgy látszik, hogy bizonyára tenni kell, de mit? Ha teszünk dolgokat, mikor van az, hogy engedelmeskedünk, és mikor az, hogy törvényeskedünk ill. vallásoskodunk?
Több versre lehetne utalni, amely összefoglalja az újszövetségi parancsolatokat. „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből… Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” (Máté 22,37-40). „Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt, és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte. Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, ahogy erre parancsolatot adott nekünk.” (I.János 3,21-23). „Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt. Mert azt, hogy ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne kívánd, és minden más parancsolatot ez az ige foglalja össze: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése.” (Róma 13,8-10). „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Galata 6,2). Aki szereti Jézust és a testvéreit, tehát, betartja az újszövetségi törvényt.
Ha tanítjuk a megtérőket arra, tehát, hogy szeressék a testvéreit, és tartózkodjanak a lopástól és a paráznaságtól, az nem törvényeskedés, hanem Isten igéje. És ha szólunk valakinek, aki olyasmit tesz, az biblikus intés és nem ítélkezés.
Mi, viszont, a vallásoskodás? Az akkor felmerülhet, mikor azt állítják, hogy bizonyos cselekedetek, külsőségek betartása feltétele az üdvösségnek. Ezek sokszor vitás kérdések, vagy egyáltalán nem biblikus dolgok. Pál beszél a vitás kérdésekről: „A hitben erőtlent fogadjátok be, de ne azért, hogy nézeteit bírálgassatok. Az egyik az hiszi, hogy mindent ehet, az erőtlen pedig zöldségfélét eszik… Ez az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, az pedig egyformának tart minden napot…” (Róma 14,1-5). Itt az étkezési szokásokról és a szentnapok kérdéséről van szó. Ezek mellékkérdések, fogadjuk el egymást, ne ítélkezzünk egymás fölött ezek miatt. Az, aki erős, és tudja, hogy Krisztusban szabadság van, és nem kell ragaszkodni az olyan dolgokhoz, fogadja el a másikat, a „gyenge testvért”, aki még nem jutott el odáig.
Más a helyzet, pedig, ha valaki hasonló, külső dolgokat próbál másokra rákényszeríteni. Ezt látjuk a Galata 4,8-11-ben a napok kérdésével kapcsolatban, és a Kolossé 2,16-17-ben, ahol étel, ital, és szentnapok ügyében, ne fogadjuk el az elítélő vádat. Pál itt azt mondja, hogy nem szabad ezeknek engedni, és „hamis testvéreknek” nevezi őket (Galata 2,4-5).
Ezzel kapcsolatban, felmerül a „megbotránkozás” gondolata. Pál azt mondja, hogy ő nem akar semmit tenni, ami megbotránkoztatja a testvérét (Róma 14,19-21). Ha valaki megbotránkozik, akkor elesik a keresztyén életben, és talán nem is jár többet az Úrral. Ha én megbotránkoztattam valakit, akkor valami, amit én tettem, vezetett a testvérem eleséséhez. Pál említi itt a borivást. A Biblia nem tiltja az alkoholfogyasztást, csak ha túl nagy mértékben történik és részegeskedéshez vezet. Elképzelhető, hogy én nyugodtan megiszom egy pohár bort, az elsőnél meg tudok állni, és az nekem semmi problémát nem jelent. Ha egy olyan testvérrel vagyok együtt, viszont, akiről tudom, hogy megszabadult az alkoholizmustól, és bort iszom, lehet, hogy ő is gondolja, hogy ez rendben van, elkezd inni, nem tud megállni, és elesik az Úrtól. Olyan esetben, nem jártam szeretetben, és megbotránkoztattam a testvérem.
Teljesen más dolog, viszont, ha farmernadrágban elmegyek a gyülekezetbe, és „megbotránkoznak” a testvérek, mert olyan ruha van rajtam. Olyankor inkább megsértődésről van szó, de nem fognak emiatt kiesni a hitből.
Ezeken túl, nagyon nagy probléma az emberi tradíció. Jézus erről ezt mondta: „Hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai. Az Isten parancsolatát elhagyva, az emberek hagyományához ragaszkodtok… Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát azért, hogy a helyébe állíthassátok a magatok hagyományait.” (Márk 7,7-9). Jézus itt a farizeusokkal beszélt, de nagyon sok olyan van a különböző keresztyén irányzatoknál is.
Lényegében, a probléma az, hogy szertartásokban, külsőségekben képzelik a keresztyén életet. Mire teszik a legnagyobb hangsúlyt? Gyülekezeti tagság, felekezeti hovatartozás, lelkipásztor, imaház, vasárnapi istentisztelet – bár ezek esetleg hasznos eszközök lehetnek, mégsem szerepelnek a Bibliában, és nem ezekből áll az egész keresztyén élet. Az igazi lényeg az lenne, viszont, hit, Istennel való kapcsolat, engedelmesség a Szentlélek vezetésének. Egyenként és közösen. És az nem lenne minden héten egyforma! „A szél fúj amerre akar…” (János 3,8).
Nem szeretjük egymást, de gyülekezeti tagok vagyunk. Megvetjük egymást, de elmegyünk vasárnap az imaházba, és végig hallgatjuk az előadást. Csak a pénz és a pletyka érdekel bennünket, de felállunk, ha olvasnak az igéből. Dicsekszünk azzal, hogy nem járunk moziba, de nem tudjuk kikapcsolni a TV-t. Imádjuk a pásztort, de nem tesszük azt, amit mond. Nem evangelizálunk, ha meg akar térni valaki, tudja, hogy hol vagyunk. Krisztus tanítványai vagyunk? Hát…
Talán mindennek a lényege az, hogy Krisztus tanítványa szellemi ember, aki érti az Isten dolgait (I.Kor 2,12-15), ismeri az Úr akaratát a Biblia alapján, és engedelmeskedik a Szentlélek sugallatainak (Róma 8,14 – „Akiket pedig Isten Szelleme vezérel, azok Isten fiai.”). A törvényeskedő ember csak lelki szinten mozog (érzéki, értelmi, testi), mert ahhoz, hogy betartsa a szabálylistáját, nem kell az Istennel való kapcsolat, mert a viselkedése sablonos, változatlan, egyforma. Két lehetséges magyarázat van arra, hogy miért lesz valaki olyan. Vagy valamilyen módon újjászületés nélkül került a gyülekezetbe, vagy bár valamikor újjászületett, valamilyen okból nem engedelmeskedett az Úrnak egy bizonyos dologban, és már nem keresi Istent, csak gyülekezetbe jár még, és tartja a külsőségeket.
Ha megfontoljuk a test cselekedeteit, ahol a Biblia felsorolja (pl. Galata 5,19-21; II.Tim 3,1-5), láthatjuk, hogy a vallásos képmutatás ugyanúgy rajta van a listán, mint a nyílt bűnözés. A törvényeskedés ugyanúgy erkölcsi gyengeség, mint a szabadoskodás! Néhány példa, jellemző a szabadoskodásra: paráznaság, tisztátalanság, részegeskedés, tobzódás, gyilkosság. És a vallásosokra jellemző: bálványimádás, varázslás, gyűlölet, viszálykodás, féltékenység, árulás, nagyravágyás, irigység, gőg, rágalmazás, képmutatás, felfuvalkodás. Az ige azt mondja, hogy: „Akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát.” (Galata 5,21), és „az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik, ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el, tehát, ezektől.” (II.Tim 3,5). Jellemző a hivőre, viszont, a Szellem gyümölcse: „Szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás." (Galata 5,22-23).
Az alábbi ábra szemlélteti a testi és a szellemi cselekvés közti különbséget:
A TEST
Szabadoskodás ↔ Törvényeskedés
SZENTLÉLEKBEN JÁRÁS
Szentség
Visszatérve a Pál és Jakab közti különbségre, amire utaltam az elején, nincs itt ellentmondás, hanem más-más ellenség ellen küzd a két író. Pál azt mondja, hogy kegyelemből van üdvösség a hit által, de Isten készített jó cselekedeteket számunkra, hogy azokban járjunk. (Efezus 2,8-10). Nem a törvény cselekedetei által van üdvösségünk, tehát, de engedelmeskednünk kell az Úr vezetésének. Pál a törvényeskedés ellen küzd. Jakab használja Ábrahám példáját, hogy meghallotta az Úr hangját, és engedelmeskedett (Jakab 2,14-26). Jakab a szabadoskodás ellen küzd, miszerint „csak higgy, és ne csinálj semmi mást.” Egyébként, egész mozgalmakat építettek ezeken a téves felfogásokon.
Most formulákkal szemléltetem ezeket a különbségeket:
Szabados evangélium:
Krisztusba vetett hit → üdvösség + 0
Törvényeskedő evangélium:
Krisztusba vetett hit + engedelmesség szabályoknak → üdvösség
Biblikus evangélium:
Krisztusba vetett hit → üdvösség + engedelmesség a Szentléleknek
Mindez alapján, azt állítom, hogy a vallásosság nem a keresztyénség munkatársa, bár külsőleg jól néz ki és hasonlít is rá, hanem a legnagyobb ellensége. Végül is, Jézusnak a legnagyobb konfliktusai a vallásos emberekkel voltak, és a végén meg is ölték. Fontoljuk meg!
Végezetül, egy kis történet. Olvastam egyszer két kínai lányról, akik hallották az evangéliumot a rádióban és megtértek. Néhány hónap múlva elmentek egy misszióvezetőhöz, és jelentkeztek misszióra. Nem akarta őket használni, mert túl fiatalnak gondolta, de mivel nem tudta őket lerázni, elküldte őket egy szigetre, ahogy nem volt még keresztény gyülekezet. Két év múlva visszajöttek beszámolni. Megmondták, hogy milyen kemény ez a halásznép, akik a szigeten laknak, és nagyon keveset tudtak tenni, mert ők csak lányok, és nem volt igazán sok eredmény. Végül is, kinyögték, hogy 30 gyülekezetet alapítottak két év alatt, 200-2000 közti létszámmal. Megdöbbenve, a vezető azt kérdezte, hogy milyen misszióstratégiát használtak. Egymásra néztek, és azt mondták: „Hát, imádkozunk, a Szentlélek mondja, hogy mit kell tenni, és azt tesszük.”
Tetszik! Mi is szeretnénk ezt tenni a misszióban!
Ki az a tanítvány? Akit megkereszteltek valamikor, vagy bemerítettek? Aki Istenben hisz? Aki valamilyen rendszerességgel templomba jár, vagy gyülekezetbe? Még hozzá gyülekezeti tag is! Aki azt mondja magáról, hogy nem bűnös? Aki vallja, hogy ő is hivő, ám, aztán szidja az Istent, mert nem segít neki? Aki azt állítja, hogy ő is olvassa a Bibliát?
Csak hogy egy kicsit komolyabban vegyük a dolgot, látjuk hogy a Biblia sem teljesen egyértelmű néha. Pál mondja: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efezus 2,8-9). Jakab, viszont, azt írja: „Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán a hit által.” (Jakab 2,24). Hogyan értsük ezt? Csak hinni kell, vagy tenni is kell valamit?
Bár az üdvösség alapja mindenképpen a hit, és nem a cselekedet, de mivel Jézus mondott olyan dolgokat, mint: „tegyetek tanítvánnyá minden népet… tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek…” (Máté 28,19-20) és „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat” (János 14:15), úgy látszik, hogy bizonyára tenni kell, de mit? Ha teszünk dolgokat, mikor van az, hogy engedelmeskedünk, és mikor az, hogy törvényeskedünk ill. vallásoskodunk?
Több versre lehetne utalni, amely összefoglalja az újszövetségi parancsolatokat. „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből… Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” (Máté 22,37-40). „Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt, és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte. Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, ahogy erre parancsolatot adott nekünk.” (I.János 3,21-23). „Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt. Mert azt, hogy ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne kívánd, és minden más parancsolatot ez az ige foglalja össze: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése.” (Róma 13,8-10). „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Galata 6,2). Aki szereti Jézust és a testvéreit, tehát, betartja az újszövetségi törvényt.
Ha tanítjuk a megtérőket arra, tehát, hogy szeressék a testvéreit, és tartózkodjanak a lopástól és a paráznaságtól, az nem törvényeskedés, hanem Isten igéje. És ha szólunk valakinek, aki olyasmit tesz, az biblikus intés és nem ítélkezés.
Mi, viszont, a vallásoskodás? Az akkor felmerülhet, mikor azt állítják, hogy bizonyos cselekedetek, külsőségek betartása feltétele az üdvösségnek. Ezek sokszor vitás kérdések, vagy egyáltalán nem biblikus dolgok. Pál beszél a vitás kérdésekről: „A hitben erőtlent fogadjátok be, de ne azért, hogy nézeteit bírálgassatok. Az egyik az hiszi, hogy mindent ehet, az erőtlen pedig zöldségfélét eszik… Ez az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, az pedig egyformának tart minden napot…” (Róma 14,1-5). Itt az étkezési szokásokról és a szentnapok kérdéséről van szó. Ezek mellékkérdések, fogadjuk el egymást, ne ítélkezzünk egymás fölött ezek miatt. Az, aki erős, és tudja, hogy Krisztusban szabadság van, és nem kell ragaszkodni az olyan dolgokhoz, fogadja el a másikat, a „gyenge testvért”, aki még nem jutott el odáig.
Más a helyzet, pedig, ha valaki hasonló, külső dolgokat próbál másokra rákényszeríteni. Ezt látjuk a Galata 4,8-11-ben a napok kérdésével kapcsolatban, és a Kolossé 2,16-17-ben, ahol étel, ital, és szentnapok ügyében, ne fogadjuk el az elítélő vádat. Pál itt azt mondja, hogy nem szabad ezeknek engedni, és „hamis testvéreknek” nevezi őket (Galata 2,4-5).
Ezzel kapcsolatban, felmerül a „megbotránkozás” gondolata. Pál azt mondja, hogy ő nem akar semmit tenni, ami megbotránkoztatja a testvérét (Róma 14,19-21). Ha valaki megbotránkozik, akkor elesik a keresztyén életben, és talán nem is jár többet az Úrral. Ha én megbotránkoztattam valakit, akkor valami, amit én tettem, vezetett a testvérem eleséséhez. Pál említi itt a borivást. A Biblia nem tiltja az alkoholfogyasztást, csak ha túl nagy mértékben történik és részegeskedéshez vezet. Elképzelhető, hogy én nyugodtan megiszom egy pohár bort, az elsőnél meg tudok állni, és az nekem semmi problémát nem jelent. Ha egy olyan testvérrel vagyok együtt, viszont, akiről tudom, hogy megszabadult az alkoholizmustól, és bort iszom, lehet, hogy ő is gondolja, hogy ez rendben van, elkezd inni, nem tud megállni, és elesik az Úrtól. Olyan esetben, nem jártam szeretetben, és megbotránkoztattam a testvérem.
Teljesen más dolog, viszont, ha farmernadrágban elmegyek a gyülekezetbe, és „megbotránkoznak” a testvérek, mert olyan ruha van rajtam. Olyankor inkább megsértődésről van szó, de nem fognak emiatt kiesni a hitből.
Ezeken túl, nagyon nagy probléma az emberi tradíció. Jézus erről ezt mondta: „Hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai. Az Isten parancsolatát elhagyva, az emberek hagyományához ragaszkodtok… Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát azért, hogy a helyébe állíthassátok a magatok hagyományait.” (Márk 7,7-9). Jézus itt a farizeusokkal beszélt, de nagyon sok olyan van a különböző keresztyén irányzatoknál is.
Lényegében, a probléma az, hogy szertartásokban, külsőségekben képzelik a keresztyén életet. Mire teszik a legnagyobb hangsúlyt? Gyülekezeti tagság, felekezeti hovatartozás, lelkipásztor, imaház, vasárnapi istentisztelet – bár ezek esetleg hasznos eszközök lehetnek, mégsem szerepelnek a Bibliában, és nem ezekből áll az egész keresztyén élet. Az igazi lényeg az lenne, viszont, hit, Istennel való kapcsolat, engedelmesség a Szentlélek vezetésének. Egyenként és közösen. És az nem lenne minden héten egyforma! „A szél fúj amerre akar…” (János 3,8).
Nem szeretjük egymást, de gyülekezeti tagok vagyunk. Megvetjük egymást, de elmegyünk vasárnap az imaházba, és végig hallgatjuk az előadást. Csak a pénz és a pletyka érdekel bennünket, de felállunk, ha olvasnak az igéből. Dicsekszünk azzal, hogy nem járunk moziba, de nem tudjuk kikapcsolni a TV-t. Imádjuk a pásztort, de nem tesszük azt, amit mond. Nem evangelizálunk, ha meg akar térni valaki, tudja, hogy hol vagyunk. Krisztus tanítványai vagyunk? Hát…
Talán mindennek a lényege az, hogy Krisztus tanítványa szellemi ember, aki érti az Isten dolgait (I.Kor 2,12-15), ismeri az Úr akaratát a Biblia alapján, és engedelmeskedik a Szentlélek sugallatainak (Róma 8,14 – „Akiket pedig Isten Szelleme vezérel, azok Isten fiai.”). A törvényeskedő ember csak lelki szinten mozog (érzéki, értelmi, testi), mert ahhoz, hogy betartsa a szabálylistáját, nem kell az Istennel való kapcsolat, mert a viselkedése sablonos, változatlan, egyforma. Két lehetséges magyarázat van arra, hogy miért lesz valaki olyan. Vagy valamilyen módon újjászületés nélkül került a gyülekezetbe, vagy bár valamikor újjászületett, valamilyen okból nem engedelmeskedett az Úrnak egy bizonyos dologban, és már nem keresi Istent, csak gyülekezetbe jár még, és tartja a külsőségeket.
Ha megfontoljuk a test cselekedeteit, ahol a Biblia felsorolja (pl. Galata 5,19-21; II.Tim 3,1-5), láthatjuk, hogy a vallásos képmutatás ugyanúgy rajta van a listán, mint a nyílt bűnözés. A törvényeskedés ugyanúgy erkölcsi gyengeség, mint a szabadoskodás! Néhány példa, jellemző a szabadoskodásra: paráznaság, tisztátalanság, részegeskedés, tobzódás, gyilkosság. És a vallásosokra jellemző: bálványimádás, varázslás, gyűlölet, viszálykodás, féltékenység, árulás, nagyravágyás, irigység, gőg, rágalmazás, képmutatás, felfuvalkodás. Az ige azt mondja, hogy: „Akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát.” (Galata 5,21), és „az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik, ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el, tehát, ezektől.” (II.Tim 3,5). Jellemző a hivőre, viszont, a Szellem gyümölcse: „Szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás." (Galata 5,22-23).
Az alábbi ábra szemlélteti a testi és a szellemi cselekvés közti különbséget:
A TEST
Szabadoskodás ↔ Törvényeskedés
SZENTLÉLEKBEN JÁRÁS
Szentség
Visszatérve a Pál és Jakab közti különbségre, amire utaltam az elején, nincs itt ellentmondás, hanem más-más ellenség ellen küzd a két író. Pál azt mondja, hogy kegyelemből van üdvösség a hit által, de Isten készített jó cselekedeteket számunkra, hogy azokban járjunk. (Efezus 2,8-10). Nem a törvény cselekedetei által van üdvösségünk, tehát, de engedelmeskednünk kell az Úr vezetésének. Pál a törvényeskedés ellen küzd. Jakab használja Ábrahám példáját, hogy meghallotta az Úr hangját, és engedelmeskedett (Jakab 2,14-26). Jakab a szabadoskodás ellen küzd, miszerint „csak higgy, és ne csinálj semmi mást.” Egyébként, egész mozgalmakat építettek ezeken a téves felfogásokon.
Most formulákkal szemléltetem ezeket a különbségeket:
Szabados evangélium:
Krisztusba vetett hit → üdvösség + 0
Törvényeskedő evangélium:
Krisztusba vetett hit + engedelmesség szabályoknak → üdvösség
Biblikus evangélium:
Krisztusba vetett hit → üdvösség + engedelmesség a Szentléleknek
Mindez alapján, azt állítom, hogy a vallásosság nem a keresztyénség munkatársa, bár külsőleg jól néz ki és hasonlít is rá, hanem a legnagyobb ellensége. Végül is, Jézusnak a legnagyobb konfliktusai a vallásos emberekkel voltak, és a végén meg is ölték. Fontoljuk meg!
Végezetül, egy kis történet. Olvastam egyszer két kínai lányról, akik hallották az evangéliumot a rádióban és megtértek. Néhány hónap múlva elmentek egy misszióvezetőhöz, és jelentkeztek misszióra. Nem akarta őket használni, mert túl fiatalnak gondolta, de mivel nem tudta őket lerázni, elküldte őket egy szigetre, ahogy nem volt még keresztény gyülekezet. Két év múlva visszajöttek beszámolni. Megmondták, hogy milyen kemény ez a halásznép, akik a szigeten laknak, és nagyon keveset tudtak tenni, mert ők csak lányok, és nem volt igazán sok eredmény. Végül is, kinyögték, hogy 30 gyülekezetet alapítottak két év alatt, 200-2000 közti létszámmal. Megdöbbenve, a vezető azt kérdezte, hogy milyen misszióstratégiát használtak. Egymásra néztek, és azt mondták: „Hát, imádkozunk, a Szentlélek mondja, hogy mit kell tenni, és azt tesszük.”
Tetszik! Mi is szeretnénk ezt tenni a misszióban!
2011. február 20., vasárnap
A mai egyház kilenc hazugsága
Néhány éve eltelt, mióta először olvastam ezt a papírt, de úgy gondolom, ma aktuálisabb, mint valaha. Újzélandból származik a szerző, de egyszer találkoztam vele, mikor rövid időre Wales-ben lakott. Beleegyezett abba, hogy az írásait lefordítsam, és magyar olvasók számára is közzétegyem.
A mai egyház kilenc hazugsága
írta – Andrew Strom
Szomorú tény, hogy a mai egyház néhány igen lényeges területen megcsalja önmagát. Következik néhány egyértelmű (de teljesen igaz) tény, amely vélhetően megrázkódtatásként hat néhány ember számára.
1. „Hívd be szívedbe Jézust,” e mondat a Bibliában nem található. Az sem, hogy: „add át szívedet Jézusnak” vagy hogy elmondjuk „a bűnösök imáját.” Ezek a gyakorlatok egyáltalán nem léteznek a Szentírásban. Az üdvözség témája a Bibliában fellelhető legfontosabb kérdés, miközben hazudnak nekünk erről. Ezek a doktrínák csupán kitalációk. Annak céljából találták ki ezeket, hogy az üdvözség „gyors és kényelmes” legyen. Sok gyülekezeti tag, aki ezekben bízik, egyáltalán nem tért meg soha.
2. Egyházi épületek nincsenek a Bibliában. A III. sz. körül találták ki ezeket, amikor az egyház már súlyos romlásnak indult. Csak egy visszacsúszott eklézsia tudott olyan messzire elesni korai egyszerűségétől. Az egyházi épületek gondolata újszövetség ellenes. Rengeteg problémát és tradíciót hozott magával. Alapvetően, akkor kezdett érvényesülni igazán a „katedrális” fogalma, amikor az egyház Róma kezébe esett. Mind a mai napig, milliárdokat költünk ezekre az emlékművekre.
3. Az a minta, hogy: „egy pásztor gondoskodik mindenről” teljesen Szentírás ellenes. Távol attól, hogy mindent ő irányítana, az apostolok cselekedetei könyvében EGYETLEN EGYSZER SEM szerepel a „pásztor” szó. (- Voltak ugyan a korai egyházban erős vezetők és vének, de soha nem volt a ma oly gyakran látott „egyszemélyes együttes,” és nem is volt annyi manipuláció, mint manapság.)
4. A „tizedadás” egyáltalán nem újszövetségi gyakorlat. Szégyenletes módon visszaélnek ezzel a mai prédikátorok. Azt mondja nekünk az újszövetség, hogy boldogan adakozzunk – annyit, amennyiről szívünkben döntöttünk. Ha azt mondjuk az embereknek, hogy 10 %-ot KELL adni, különben lopnak Istentől, akkor beteges, pénzsóvárgó módon forgatjuk ki a Szentírást. Semmi utalás nincs arra, hogy az apostolok a „tizedfizetést” VALAHA is tanították volna az újszövetségi hívőknek. Világos, hogy ószövetségi gyakorlatnak tekintették.
5. Jézus SOHA nem használta a „jólét” vagy „anyagi áldás” szavakat, amelyek csak néhányszor szerepelnek egyáltalán az újszövetségben. Kapzsi prédikátorok, viszont, egész birodalmakat építenek ezekre. A következő szavakat viszont MINDENKÉPPEN használta Jézus, és az apostolok is: „add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek,” „a gazdagság csábítása,” „nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak,” „jaj nektek, gazdagok.” Ezeket a dolgokat nem gyakran prédikálják, úgy-e?
6. Az újszövetségben nem voltak bibliai főiskolák, szemináriumok vagy diplomák. Akik az újszövetségben szívesen látogatták a bibliaiskolákat, a farizeusok és az írástudósok voltak! Az apostolok az egyszerű halászok és vámszedők soraiból kerültek ki. Elképzelhető, hogy közülük néhányan írni és olvasni sem tudtak. Milyen „végzettséggel” rendelkeztek? Egyszerűen, SOK IDŐT TÖLTÖTTEK JÉZUSSAL. Az a tény, hogy az emberek a bibliaiskolai diplomával bíró hivatásos klérustól várják el, hogy működtessék a gyülekezetet, annyit jelent, hogy az egyház még inkább betegesebb és bibliaellenesebb lett. Az egyszerű, alázatos, isteni elhívással bíró embereknek viszont gyakran nem szabad szolgálniuk, mert nem kaptak papírt, ami azt bizonyítaná, hogy képesek rá. Még egy katasztrófa az egyház számára.
7. Szinte semmi bizonyíték nincs arra, hogy az ős gyülekezet „főalkalmát” vasárnap tartotta volna. „Házról házra” gyűltek össze majdnem minden nap! Nem voltak gyülekezeti házak. Nem cicomázták fel magukat, hogy a gyülekezetbe menjenek. Nem voltak felekezetek. Nem voltak elkülönült, más „címkékkel” bíró csoportok. Megosztották egymással életüket mind azok a keresztyének, akik egy környéken laktak. Annyira természetes volt számukra a szeretet, a közösség, a koinónia, mint maga a lélegzés. És a Jeruzsálemben levő apostolok minden nap prédikáltak hatalmas szabadtéri alkalmakon. Nem négy fal között elrejtőzve. Ez minden értelemben „utcai egyház” volt.
8. Az az ötlet, hogy a Szentlélek tevékenységét programokkal, újabb programokkal, plusz programokkal helyettesítjük egyszerűen arra mutat, hogy nagyon mélyre süllyedtünk. Manapság mindenütt emberek által kitalált műsorok találhatók. Az ősegyház sokkal többet vett Istentől, és sokkal kevesebbet emberektől.
9. Egy nagyon „humanista” Jézust hirdetünk manapság. Egy olyan Jézust, aki elsősorban azért létezik, hogy a mi boldogságunkat szolgálja. Hasonlít a Mikulás bácsihoz, aki folyamatos áldásokat akar kitölteni ránk. A kegyelem és az irgalom Istene ő, de hiányzik az ítélet, a tisztaság, és az igazság. Az egyik legkomolyabb bűne a modern egyháznak az, hogy hamisan képviseljük az igaz Jézust. Úgy tűnik, hogy a mai gyülekezet valamilyen „műanyag” Jézust imád, amelyet saját képmására alkotott. Mennyire bántja ez Istent!
Sok prédikátor nagyon jól tudja, hogy valami egyáltalán nem stimmel a mai egyházzal. Tudják, hogy kevés az „istenfélelem.” Tudják, hogy nincsen gyökeres megtérés, és nem tevékenykedik átható erővel a Szentlélek. Tudják, hogy ugyanazt a játékot játsszák hétről hétre. Sokan teljesen tudatában vannak ennek, de mégsem tesznek semmit. Nem hintáztatják a csónakot. És ha jön valaki, aki újat próbál kezdeni, elnyomják. Nem kívánnak igazi „megrázkódást.” Túl sok a veszteni valójuk. Karrierjük és kicsiny birodalmuk forog kockán. Ez az igazság. Ez a dolgok veleje.
És e miatt fogja Isten elhozni a „Nagy Reformációt.” Nem fogja többé eltűrni ezeket a bérenceket. Nem akarja, hogy ők vezessék a népét. Sokan közülük nemsokára „elveszítik lábuk alól a talajt.” Soha többé nem fogják vezetni Isten népét.
Erről fog szólni az igazi „Reformáció.” Ez a folyamat kicseréli a régi gárdát és eltörli a régi hazugságokat. A vezetést Saultól veszi át Dávid.
Jön az „új bortömlő.” Ránk fog törni ez a dolog. Új vezetőség keletezik, emberek, akiket a „pusztában” készítettek fel és képeztek ki. Mindjárt itt az óra. KELJENEK FEL AZ ÚJ VEZETŐK! Szomorú tény, hogy a mai egyház olyan mélyre süllyedt, hogy ki kell menteni belőle az embereket, még ha ez a mondat meghökkentőnek hangzik is. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen radikális dolgokat fogok mondani, de ez az igazság.
Az egész egyház hazugságban él. Sokan, ott bent állandóan azt hallják, hogy minden rendben van. Megtértek és a menny felé tartanak. Semmi nincs távolabb az igazságtól, mint ez. Tömegek tartanak egyenesen a pokolba. Folyik a szisztematikus hazudozás, amely megtéveszti mind a vezetőket, mind a népet. Vakok világtalanokat vezetnek. Nagy odaadással kell közbenjárni ezekért az emberekért! Az egyház jelentős része „elveszett.” Hitetésbe keveredtek bele – a tévelygés teljes rendszerébe.
A mai egyház kilenc hazugsága
írta – Andrew Strom
Szomorú tény, hogy a mai egyház néhány igen lényeges területen megcsalja önmagát. Következik néhány egyértelmű (de teljesen igaz) tény, amely vélhetően megrázkódtatásként hat néhány ember számára.
1. „Hívd be szívedbe Jézust,” e mondat a Bibliában nem található. Az sem, hogy: „add át szívedet Jézusnak” vagy hogy elmondjuk „a bűnösök imáját.” Ezek a gyakorlatok egyáltalán nem léteznek a Szentírásban. Az üdvözség témája a Bibliában fellelhető legfontosabb kérdés, miközben hazudnak nekünk erről. Ezek a doktrínák csupán kitalációk. Annak céljából találták ki ezeket, hogy az üdvözség „gyors és kényelmes” legyen. Sok gyülekezeti tag, aki ezekben bízik, egyáltalán nem tért meg soha.
2. Egyházi épületek nincsenek a Bibliában. A III. sz. körül találták ki ezeket, amikor az egyház már súlyos romlásnak indult. Csak egy visszacsúszott eklézsia tudott olyan messzire elesni korai egyszerűségétől. Az egyházi épületek gondolata újszövetség ellenes. Rengeteg problémát és tradíciót hozott magával. Alapvetően, akkor kezdett érvényesülni igazán a „katedrális” fogalma, amikor az egyház Róma kezébe esett. Mind a mai napig, milliárdokat költünk ezekre az emlékművekre.
3. Az a minta, hogy: „egy pásztor gondoskodik mindenről” teljesen Szentírás ellenes. Távol attól, hogy mindent ő irányítana, az apostolok cselekedetei könyvében EGYETLEN EGYSZER SEM szerepel a „pásztor” szó. (- Voltak ugyan a korai egyházban erős vezetők és vének, de soha nem volt a ma oly gyakran látott „egyszemélyes együttes,” és nem is volt annyi manipuláció, mint manapság.)
4. A „tizedadás” egyáltalán nem újszövetségi gyakorlat. Szégyenletes módon visszaélnek ezzel a mai prédikátorok. Azt mondja nekünk az újszövetség, hogy boldogan adakozzunk – annyit, amennyiről szívünkben döntöttünk. Ha azt mondjuk az embereknek, hogy 10 %-ot KELL adni, különben lopnak Istentől, akkor beteges, pénzsóvárgó módon forgatjuk ki a Szentírást. Semmi utalás nincs arra, hogy az apostolok a „tizedfizetést” VALAHA is tanították volna az újszövetségi hívőknek. Világos, hogy ószövetségi gyakorlatnak tekintették.
5. Jézus SOHA nem használta a „jólét” vagy „anyagi áldás” szavakat, amelyek csak néhányszor szerepelnek egyáltalán az újszövetségben. Kapzsi prédikátorok, viszont, egész birodalmakat építenek ezekre. A következő szavakat viszont MINDENKÉPPEN használta Jézus, és az apostolok is: „add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek,” „a gazdagság csábítása,” „nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak,” „jaj nektek, gazdagok.” Ezeket a dolgokat nem gyakran prédikálják, úgy-e?
6. Az újszövetségben nem voltak bibliai főiskolák, szemináriumok vagy diplomák. Akik az újszövetségben szívesen látogatták a bibliaiskolákat, a farizeusok és az írástudósok voltak! Az apostolok az egyszerű halászok és vámszedők soraiból kerültek ki. Elképzelhető, hogy közülük néhányan írni és olvasni sem tudtak. Milyen „végzettséggel” rendelkeztek? Egyszerűen, SOK IDŐT TÖLTÖTTEK JÉZUSSAL. Az a tény, hogy az emberek a bibliaiskolai diplomával bíró hivatásos klérustól várják el, hogy működtessék a gyülekezetet, annyit jelent, hogy az egyház még inkább betegesebb és bibliaellenesebb lett. Az egyszerű, alázatos, isteni elhívással bíró embereknek viszont gyakran nem szabad szolgálniuk, mert nem kaptak papírt, ami azt bizonyítaná, hogy képesek rá. Még egy katasztrófa az egyház számára.
7. Szinte semmi bizonyíték nincs arra, hogy az ős gyülekezet „főalkalmát” vasárnap tartotta volna. „Házról házra” gyűltek össze majdnem minden nap! Nem voltak gyülekezeti házak. Nem cicomázták fel magukat, hogy a gyülekezetbe menjenek. Nem voltak felekezetek. Nem voltak elkülönült, más „címkékkel” bíró csoportok. Megosztották egymással életüket mind azok a keresztyének, akik egy környéken laktak. Annyira természetes volt számukra a szeretet, a közösség, a koinónia, mint maga a lélegzés. És a Jeruzsálemben levő apostolok minden nap prédikáltak hatalmas szabadtéri alkalmakon. Nem négy fal között elrejtőzve. Ez minden értelemben „utcai egyház” volt.
8. Az az ötlet, hogy a Szentlélek tevékenységét programokkal, újabb programokkal, plusz programokkal helyettesítjük egyszerűen arra mutat, hogy nagyon mélyre süllyedtünk. Manapság mindenütt emberek által kitalált műsorok találhatók. Az ősegyház sokkal többet vett Istentől, és sokkal kevesebbet emberektől.
9. Egy nagyon „humanista” Jézust hirdetünk manapság. Egy olyan Jézust, aki elsősorban azért létezik, hogy a mi boldogságunkat szolgálja. Hasonlít a Mikulás bácsihoz, aki folyamatos áldásokat akar kitölteni ránk. A kegyelem és az irgalom Istene ő, de hiányzik az ítélet, a tisztaság, és az igazság. Az egyik legkomolyabb bűne a modern egyháznak az, hogy hamisan képviseljük az igaz Jézust. Úgy tűnik, hogy a mai gyülekezet valamilyen „műanyag” Jézust imád, amelyet saját képmására alkotott. Mennyire bántja ez Istent!
Sok prédikátor nagyon jól tudja, hogy valami egyáltalán nem stimmel a mai egyházzal. Tudják, hogy kevés az „istenfélelem.” Tudják, hogy nincsen gyökeres megtérés, és nem tevékenykedik átható erővel a Szentlélek. Tudják, hogy ugyanazt a játékot játsszák hétről hétre. Sokan teljesen tudatában vannak ennek, de mégsem tesznek semmit. Nem hintáztatják a csónakot. És ha jön valaki, aki újat próbál kezdeni, elnyomják. Nem kívánnak igazi „megrázkódást.” Túl sok a veszteni valójuk. Karrierjük és kicsiny birodalmuk forog kockán. Ez az igazság. Ez a dolgok veleje.
És e miatt fogja Isten elhozni a „Nagy Reformációt.” Nem fogja többé eltűrni ezeket a bérenceket. Nem akarja, hogy ők vezessék a népét. Sokan közülük nemsokára „elveszítik lábuk alól a talajt.” Soha többé nem fogják vezetni Isten népét.
Erről fog szólni az igazi „Reformáció.” Ez a folyamat kicseréli a régi gárdát és eltörli a régi hazugságokat. A vezetést Saultól veszi át Dávid.
Jön az „új bortömlő.” Ránk fog törni ez a dolog. Új vezetőség keletezik, emberek, akiket a „pusztában” készítettek fel és képeztek ki. Mindjárt itt az óra. KELJENEK FEL AZ ÚJ VEZETŐK! Szomorú tény, hogy a mai egyház olyan mélyre süllyedt, hogy ki kell menteni belőle az embereket, még ha ez a mondat meghökkentőnek hangzik is. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen radikális dolgokat fogok mondani, de ez az igazság.
Az egész egyház hazugságban él. Sokan, ott bent állandóan azt hallják, hogy minden rendben van. Megtértek és a menny felé tartanak. Semmi nincs távolabb az igazságtól, mint ez. Tömegek tartanak egyenesen a pokolba. Folyik a szisztematikus hazudozás, amely megtéveszti mind a vezetőket, mind a népet. Vakok világtalanokat vezetnek. Nagy odaadással kell közbenjárni ezekért az emberekért! Az egyház jelentős része „elveszett.” Hitetésbe keveredtek bele – a tévelygés teljes rendszerébe.
2011. február 19., szombat
Gyülekezetplántálás - II. rész
A gyülekezetplántálásból fakadó tapasztalatok, tanulságok – II. rész
Most, hogy már nem hatnak ránk a külső támadások, azt gondoltuk, hogy szabadon evangelizálhatunk, kimegyünk az utcára, segítünk a szegényeken, ahogy az Úr az elején megparancsolta nekünk. Ki is mentünk többször, imasétát tartottunk, beszélgettünk emberekkel. Mikor látták néhányan, hogy nem vádoljuk őket, nem támadunk rájuk, hanem kedvesen és normálisan beszélünk nekik az evangéliumról, lehetett velük tárgyalni.
Hamarosan rájöttünk, viszont, hogy nem szűntek meg a problémák. Bár megmagyaráztuk az új megtérőknek, hogy nem csak jó érzések vannak a keresztyén életben, hanem próbák is lesznek, mikor a hitetlen rokonok, szomszédok, barátok támadtak rájuk a hitük miatt, megijedtek. Meg is hátráltak egy páran, sajnos. Még imádkozunk értük.
Váratlan belső feszültségek is keletkeztek. Azok a munkatársak, akik akár éveken keresztül jól tudtak egymással dolgozni, elkezdtek lényegtelen dolgokon összeveszni, széthúzni. Miért figyel mindenki a másikra, és nem énreám? Nekem is vannak jó ötleteim. Miért nem említették a beszámolóban, hogy én is részt veszek a misszióban? Egy páran el is ment a misszióból, azzal az indokkal, hogy: „úgy érzi, hogy nincs itt a helye, mert nem figyelnek rá.” Megint kevesebben maradtunk, de mégis folytattuk.
Nem szabad elfeledkezni arról, hogy az emberiségnek van egy ellensége, akinek nem tetszik, ha engedelmeskedünk Istennek és hirdetjük az evangéliumot. Sokszor embereket használ fel arra, hogy leállítsa az Úr munkát. Az egyik taktikája a külső támadás, ahogy láttuk Apostolok Cselekedetei 4. részében. A másik a belső konfliktus. Ap. Csel. 7-ben látjuk, hogy viszály támadt a Jeruzsálemi gyülekezetben az özvegyek ellátásával kapcsolatosan. Az apostolok úgy reagáltak, hogy imádkoztak, megoldották a problémát, és továbbmentek a lényeges munkájukkal.
Megértem, hogy ha azok, akik keresztyéneknek mondják magukat valójában egy másik evangéliumot követnek (Galata levél 1,6-9), nem szabad velük együttműködni. Ha emberi, testi, érzéki okokból keletkezik a széthúzás, viszont, az egy másik kérdés. Olyankor, Pál testi viselkedésről és kiskorúságról beszél (I.Kor 1,11-13; 3,1-9). Ki a kedvenc tanítónk, milyen zenestílusban dicsőítsünk, milyen képek legyenek az imaház falán? Ha valaki elmegy egy gyülekezetből, mert hamis tanítás van, és ez a helyzet nem akar helyreállni, akkor rendben van. Ha azért megy el, viszont, mert megsértődött azon, hogy pl. úgy érzi, nem adják neki a megfelelő tiszteletet, akkor nincs. Felmerül a kérdés, építjük Isten országát, vagy a saját birodalmukat? A mindenható Istent képviseljük, vagy magukat? (II.Kor 4,5). Kitartunk hitben, vagy hisztizünk, mint az óvodások? Azon is kéne gondolkodni, hogy ha döntést hozunk az alapján, hogy „mit éreztünk”, a helyett, hogy kérjük Isten vezetését, akkor honnan tudjuk, hogy helyes döntést hoztunk?
E nehézségek után észrevettük, hogy szárazzá, formálissá vált az együttlétünk. A kilépésünk elején, minden alkalmon tapasztaltuk az Úr jelenlétét, találkoztunk vele. Alig vártuk, hogy összejöjjünk, mert az Úr mindig valami friss „eledelt” adott. Megkérdeztük Istentől, hogy normális dolog ez, csak tartsunk ki, vagy tényleg valami baj van?
Azonnal kaptunk választ erre, a II Királyok 6-ban található történet alapján. Építkeztek a próféták Elizeussal együtt, és favágás közben beleesett a fejszevas a vízbe. Úgy találták meg, hogy Elizeus fadarabot bedobott, és felszínre úszott a vas. Valamilyen módon „elvesztettük a fejszevasat”, tehát vissza kell menni, és megkeresni.
Rádöbbentünk, hogy levettük a szemünket az Úrról és elkezdtünk az emberekre nézni, de nem azért, hogy megáldjuk, hanem azért, hogy kritizáljunk, panaszkodjunk és ítélkezzünk. Ezek kifejezetten utálatos dolgok az Úr előtt, amit a Biblia határozottan megtilt (Máté 7,1-2; Róma 2,1-3; I.Kor 5,11; Galata 5,20). Ezek miatt mentek tönkre a gyülekezetek, még az egész ébredési mozgalmak is, és mi is beleestünk! Elszomorodott emiatt a Szentlélek, és visszahúzódott. Bocsánatot kértünk az Úrtól, és próbálunk magunkat most távol tartani e bűnöktől. Ha mások rágalmaznak bennünket, inkább meg akarjuk őket áldani, és kérjük az Urat, hogy adjon nekik világosságot. A viszálykodás sokszor próbál beférkőzni közénk, de ha észrevesszük, és harcolunk ellene, a Szentlélek újra kiárad, mint az elején. (folytatás következik)
2011. február 17., csütörtök
Gyülekezetplántálás - I. rész
A gyülekezetplántálásból fakadó tapasztalatok, tanulságok
Bár a nyolcvanas években szerepem volt a gyülekezetplántálásban a wales-beli bangori pünkösdi gyülekezettel együtt, nem mondhatom, hogy sok tapasztalatom van ezen a területen. Magyarországon inkább próbáltam meglevő gyülekezetekben szolgálni, tanítói, prófétai szolgálattal, vegyes eredményekkel. Másfél évvel ezelőtt, pedig, lehetőségem lett egy új munkával segíteni. Annak idején, egy kisvárosi gyülekezet egyik presbitere voltam, és vezettem az egyik gyülekezeti házi csoportot. Az első jele annak, hogy valami új kezdődött el az volt, hogy az egyik tagunknak a rokona csak eljött az alkalomra, és kijelentette, hogy meg szeretne térni. Mindenki örült neki, és aznap imádkoztunk vele, hogy vezessük Jézushoz. Az újjászületésének a jele az volt, hogy azonnal betelt buzgósággal, mindenről akart tudni, mindenről kérdezett, és nem lehetett lerázni. Mikor meg tudtuk szervezni, bemerítkezett a Balatonban, és másnap betöltekezett Szentlélekkel, kísérve nyelveken-szólással.
Közben, a házi csoporttagunk fiának esküvőjén újratalálkoztunk rokonaival, akik egy kisfaluban laknak, ahol néhány évvel ezelőtt házi csoportot tartottunk, de ez abbamaradt. Azt fejezték ki, hogy jó lenne, ha ez újraindulna. Beleegyeztünk, és újra kezdtünk járni a faluba, a házi csoportommal és az új megtérőnkkel együtt. Kifejezetten jót tett neki, hogy hamarosan a megtérése után, aktívan részt vehetett egy missziómunkában. Elfogadtuk, hogy ez az Úr vezetése, mivel alig vártuk, hogy kilépjünk, és a következő bibliai vezérigét elvettük, mint a missziónk alapját, irányelvét: „Az Úr Szelleme van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek” (Ézsaiás 61,1; Lukács 4,18).
Nyáron elmentem haza Angliába, ahol lehetőségem volt részt venni egy keresztyén táborban. Több igehirdetésből, szemináriumon megerősítést kaptam, hogy jó irányba haladunk a misszióval. Gyülekezetplántálásról volt szó itt is, visszatérésem után egy felekezeti pásztori találkozón is. Tanítás volt a prófétikus evangelizációról, valamint figyelmeztetés is elhangzott Nehemiás könyve alapján, hogy ha az Úr munkájában tevékenykedünk, ellenállásba ütközünk, de nem szabad feladni. Ha új szellemi szintre lépünk, új ördögökkel is találkozunk (new levels, new devils). Jó, hogy ezt hallottam!
Mikor visszajöttem Magyarországra, a gyülekezet inaktív része már panaszkodott a misszióról, hogy miért csináljuk ezt, hogy megosztáshoz vezet ez, jobb lenne, ha mindent megszüntetjük, a következő félévben tanulmányozzuk az eszkatalógiát, és megbeszéljük, hogyan lépjünk ki az evangéliummal. Ehhez felháborodtam, megmondtam, hogy tíz éve már beszélünk arról, hogy mit kéne csinálni de nem csinálunk semmit. Most van egy már működő misszióágunk, megtértek emberek, nem állítom le, hogy megint csak beszéljünk a dolgokról. Folytattuk!
Ebben az időszakban nagyon áldott alkalmaink voltak a falubeli házi csoportban. Kiáradt a Szentlélek, működtek a Szellem ajándékai, még az újak is kaptak látomásokat, próféciákat, vezetést. Foglalkoztunk alaptanításokkal, hogy az emberekből képezzünk tanítványokat Krisztusnak. Eljöttek emberek az alkalmakra, érdeklődtek, megtértek, belekapcsolódtak. Néhány fiatal is megtért, a meglevő tagok gyermekei közül.
2010 februárjában, 5-en a misszióból bemerítkeztek. Alig várták, mert megértették, hogy így kötnek szövetséget Istennel. Hazafelé a kocsiban, 3-an közülük betöltekezett Szentlélekkel és kezdett nyelveken szólni. Másnap, kézrátételes ima után, még egy közülük töltekezett be. Mi ezt úgy értettük, hogy az Úr rátette a pecsétjét arra, amit teszünk, de nem azért, mert mi valami különös 
emberek vagyunk, hanem arra, hogy hirdessük az evangéliumot. (Az Úr a saját igéjét hitelesíti csodákkal, nem azt a szolgálattevőt, aki közvetíti.)
emberek vagyunk, hanem arra, hogy hirdessük az evangéliumot. (Az Úr a saját igéjét hitelesíti csodákkal, nem azt a szolgálattevőt, aki közvetíti.) Mindig az volt a vágyam, hogy teljesen biblikus módon éljük a gyülekezeti életet, és így is evangelizáljunk. Mivel a gyülekezetekben sokszor küszködtem számomra értelmetlen tradíciók és szokások ellen, ebben a misszióban akartam azt a kísérletet tenni, hogy a Biblia tanítása alapján engedelmeskedjünk Krisztusnak a Szentlélek vezetése alatt. Az Úr ráirányította a figyelmünket a 2 Sámuel 6-ban található történetre, mikor szekéren szállították a frigyládát, az ökrök megbotlottak, és Uzzá meghalt, mert hozzányúlt a ládához. Ebből azt értettük, hogy Dávid és az Izraeliek jót akartak, mert felhozták a frigyládát Jeruzsálembe, de nem tették azt azon a módon, amit az Úr parancsolt. A törvényben meg van írva, hogy a ládát úgy kell vinni, hogy a papok eltakarják és póznán hordják (IV.Mózes 4), nem pedig szekéren szállítják mindenki szeme láttára. Most, tehát, az új szövetség alatt is, ha valójában Krisztus tanítványai vagyunk, azt kell tenni, amit Ő mond, úgy ahogy Ő mondja, és nem valami saját programunkat követni. Isten szintén szólt nekünk többször az új bortömlőkkel kapcsolatban (Máté 9,17), hogy ne engedjük meg merevségünk miatt, hogy meghiúsuljon az Ő munkája. A tanítványképzést, tehát, azzal kezdtük el, hogy az újak megtértek, bemerítkeztek és betöltekeztek Szentlélekkel (Apostolok Cselekedetei 2,38).
Erre a régi gyülekezetben teljesen fellázadtak, és megint akartak leállítani mindent. Nem nagyon akarok belemenni a részletekbe, de nagyon fájdalmas és keserves időszak volt ez. Csak a lényeg. Fordulópont számomra az volt, hogy mikor megmondtam, hogy Fülöp azonnal merítette be az etióp kincstárnokot mikor látta, hogy megértette az üzenetet, és nem azzal törődött, hogy hol fog gyülekezetbe járni (Ap.Csel. 8), az volt a válasz: „Ebben a gyülekezetben vannak szokások és hagyományok, és olyan nincs, hogy azt csináljuk, ami a Bibliában van. OLYAN NINCS!”
Hogy ne szaporítsuk a szót, a végeredmény az volt, hogy kizárták a missziócsoportot a gyülekezetből, és ők megtalálták magukat hirtelen gyülekezeti támogatás nélkül, felekezeti hovatartozás nélkül. Én magam maradtam még egypár hónapig, hogy esetleg megmentsem a helyzetet, de én is eljöttem, mikor láttam, hogy nincs már értelme annak, hogy ott maradjak. Nem kellett nekik egy olyan radikális próféta, mint én.
Úgy látom, hogy mindez megtörtént velünk egyedül azért, mert engedelmeskedtünk Istennek. Érdekes arra emlékezni, hogy mikor az egyház elindult pünkösd napjától kezdve, az első ellenállás a vallási vezetőktől jött. Az apostolok válasza az volt: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek” (Ap.Csel. 4). Most is folytattuk! (folytatás következik)
2011. február 15., kedd
Ki vagyok Krisztusban?
A Freitheit in Christus szolgálat Meine Identität című reklámcédulája
Szabadság van Krisztusban!
Krisztusban …
… elfogadott vagyok
* Isten gyermeke vagyok - János 1,12
* Isten barátja vagyok - János 15,15
* Megigazult vagyok - Róma 5,1
* Egy szellem vagyok az Úrral - I.Kor 6,17
* Áron vétettem meg, az Istené vagyok - I.Kor 6,20
* Tagja vagyok Krisztus testének - I.Kor 12,27
* Szent vagyok - Efezus 1,1
* Isten örökbefogadott fia vagyok - Efezus 1,5
* A Szentlélekben szabad utam van az Atyához - Efezus 2,18
* Meg vagyok váltva, bűneim megbocsátva - Kolossé 1.14
* Eljutottam teljességhez Krisztusban - Kolossé 2,10
… biztonságban vagyok
* Semmi kárhoztató ítélet nincs ellenem - Róma 8,1
* Tudom, hogy minden javamra szolgál - Róma 8,28
* Isten nem ítél kárhozatra - Róma 8,31-34
* Semmi nem választhat el Isten szeretetétől - Róma 8,35-39
* Biztos alapra helyezet Isten, felkent, és Krisztusban elpecsételt - II.Kor 1,21-22
* Meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennem a jó munkát, el is végzi a Krisztus Jézus napjára - Filippi 1,6
* A mennyben van polgárjogom - Filippi 3,20
* Az életem el van rejtve Krisztussal együtt az Istenben - Kolossé 3,3
* Nem a félelem szellemét kaptam, hanem az erő, a szeretet és a józanság szellemét - II.Tim 1,7
* Irgalmat és kegyelmet találhatok, amikor segítségre van szükségem - Zsidó 4,16
* Isten fia megtart engem, és a gonosz nem árthat nekem - I.János 5,18
… jelentős vagyok
* A föld sója és a világ világossága vagyok - Máté 5,13-14
* Szőlővessző vagyok Isten szőlőtőkéjén, Krisztussal összekötve és arra képes, hogy sok gyümölcsöt teremjek - János 15,1-5
* Kiválasztott vagyok, és elrendelt arra, hogy maradandó gyümölcsöt teremjek - János 5,16
* Krisztus tanúja vagyok - Ap.Csel 1,8
* Isten temploma vagyok, mert Isten Szelleme lakik bennem - I.Kor 3,16
* Istennel való megbékélés követe vagyok - II.Kor 5,18-20
* Isten munkatársa vagyok - II.Kor 6,1
* Krisztusban már most van helyem a mennyben - Efezus 2,6
* Isten alkotása vagyok - Efezus 2,10
* Szabadon és bátran tudok Istenhez fordulni - Efezus 3,12
* Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem - Filippi 4,13
Személyazonosságom
„Megérteni az identitásod Krisztusban abszolút alapvető ahhoz, hogy Krisztusban győzedelmes és egyensúlyozott életet éljél.” Dr. Neil T. Anderson
SÁTÁN HAZUGSÁGA // ISTEN IGAZSÁGA
Bűnös vagy, mert időnként vétkezel // Szent vagy, Isten igaznak nyilvánított, de néha vétkezel
Az identitásodat az határozza meg, hogy mit tettél // Az identitásodat az határozza meg, hogy Isten mit tett érted
Az identitásodat az határozza meg, hogy az emberek mit mondanak rólad // Az identitásodat az határozza meg, hogy Isten mit mond rólad
Mit hiszel magadról, a viselkedésedből induljon ki // A viselkedésed abból induljon ki, hogy mit hiszel magadról
„Megérteni az identitásod Krisztusban abszolút alapvető ahhoz, hogy Krisztusban győzedelmes és egyensúlyozott életet éljél.” Dr. Neil T. Anderson
SÁTÁN HAZUGSÁGA // ISTEN IGAZSÁGA
Bűnös vagy, mert időnként vétkezel // Szent vagy, Isten igaznak nyilvánított, de néha vétkezel
Az identitásodat az határozza meg, hogy mit tettél // Az identitásodat az határozza meg, hogy Isten mit tett érted
Az identitásodat az határozza meg, hogy az emberek mit mondanak rólad // Az identitásodat az határozza meg, hogy Isten mit mond rólad
Mit hiszel magadról, a viselkedésedből induljon ki // A viselkedésed abból induljon ki, hogy mit hiszel magadról
- Dr. Timothy Warner
Szabadság van Krisztusban!
Krisztusban …
… elfogadott vagyok
* Isten gyermeke vagyok - János 1,12
* Isten barátja vagyok - János 15,15
* Megigazult vagyok - Róma 5,1
* Egy szellem vagyok az Úrral - I.Kor 6,17
* Áron vétettem meg, az Istené vagyok - I.Kor 6,20
* Tagja vagyok Krisztus testének - I.Kor 12,27
* Szent vagyok - Efezus 1,1
* Isten örökbefogadott fia vagyok - Efezus 1,5
* A Szentlélekben szabad utam van az Atyához - Efezus 2,18
* Meg vagyok váltva, bűneim megbocsátva - Kolossé 1.14
* Eljutottam teljességhez Krisztusban - Kolossé 2,10
… biztonságban vagyok
* Semmi kárhoztató ítélet nincs ellenem - Róma 8,1
* Tudom, hogy minden javamra szolgál - Róma 8,28
* Isten nem ítél kárhozatra - Róma 8,31-34
* Semmi nem választhat el Isten szeretetétől - Róma 8,35-39
* Biztos alapra helyezet Isten, felkent, és Krisztusban elpecsételt - II.Kor 1,21-22
* Meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennem a jó munkát, el is végzi a Krisztus Jézus napjára - Filippi 1,6
* A mennyben van polgárjogom - Filippi 3,20
* Az életem el van rejtve Krisztussal együtt az Istenben - Kolossé 3,3
* Nem a félelem szellemét kaptam, hanem az erő, a szeretet és a józanság szellemét - II.Tim 1,7
* Irgalmat és kegyelmet találhatok, amikor segítségre van szükségem - Zsidó 4,16
* Isten fia megtart engem, és a gonosz nem árthat nekem - I.János 5,18
… jelentős vagyok
* A föld sója és a világ világossága vagyok - Máté 5,13-14
* Szőlővessző vagyok Isten szőlőtőkéjén, Krisztussal összekötve és arra képes, hogy sok gyümölcsöt teremjek - János 15,1-5
* Kiválasztott vagyok, és elrendelt arra, hogy maradandó gyümölcsöt teremjek - János 5,16
* Krisztus tanúja vagyok - Ap.Csel 1,8
* Isten temploma vagyok, mert Isten Szelleme lakik bennem - I.Kor 3,16
* Istennel való megbékélés követe vagyok - II.Kor 5,18-20
* Isten munkatársa vagyok - II.Kor 6,1
* Krisztusban már most van helyem a mennyben - Efezus 2,6
* Isten alkotása vagyok - Efezus 2,10
* Szabadon és bátran tudok Istenhez fordulni - Efezus 3,12
* Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem - Filippi 4,13
Többet a pusztáról
A PUSZTA NÉGY FÁZISA
-írta Yves Perriard.
Forrás: http://www.johnthebaptisttv.com/2011/01/14/the-4-phases-of-the-wilderness-yves-perriard/
Ebben a meglehetősen hosszú cikkben, szeretném bemutatni az önkéntelen elszigetelődés időszakának négy általános szakaszát. Hasznos ezeket pontosan azonosítani, hogy reményünk és kilátásunk legyen arról, hogy mit érezzünk, és mit cselekedjünk.
1) Megfosztás és összetöretés
Általában meglepetés vagy fokozatosan növekvő sokkok által kerülünk egy pusztai időszakba, amelyek vezetnek bennünket egyre mélyebbre a „halál árnyékának völgyébe.” Tipikusan valamilyen el nem várt módon elvész a vagyon, a pozíció vagy a biztonság, hogy ebben a korai szakaszban gyakori érzés a szégyen, a harag és az összezavarás. Különböző fájdalmas körülmények kényszerítenek bennünket arra, hogy belépjünk a pusztába: súlyos betegség, egy biztonságos munkahely vagy szeretett hozzátartozó veszítése, vagy még az üldöztetés.
Egy dolog, ami különösen fájdalmas és zavaros az, hogy ha tettünk valami igazságos dolgot, ezért jogtalanul bántak velünk. Ha például javítani akartunk valamit a gyülekezetben, munkahelyünkön vagy a családban, azért kritizálnak, félreértenek, el is utasítanak. Például Mózes akart valamit tenni Istenért, és az volt erre a „jutalma”, hogy jogtalanul került egy hosszú pusztai vándorlásba. Ugyanaz történt Illéssel, miután Ahábbal beszélt, valamint Józseffel, mikor megosztotta álmát a testvéreivel.
2) Küzdelem az Isten és saját magunk megtalálásáért
A második fázis meghatározza, ha egyszerű mulandó életkrízisbe kerültünk, vagy pedig pusztai élménybe léptünk.
A következő 3 jel segít a felismeréshez:
1 – Az első az, hogy miután hosszú időn keresztül minden lehetséges bölcsességgel és önfegyelemmel erőlködtünk a helyzetünk megváltatásán, végül is rájöttünk arra, hogy „megragadtunk.” Igazándiból semmi nem változott meg, és semmilyen perspektívánk sincsen arra, hogy ez valaha véget is ér. Félretoltak, elszigeteltek, és a legtöbb ember nem tud azonosulni azzal, ami történt velünk. A szakmai helyzetünk bizonyára nem az, amit választottunk volna magunknak. Ennél rosszabb, hogy az az érzésünk kezd támadni, hogy maga Istennek terve volt, hogy ebbe a száraz, elkülönült helyre kerüljünk, ahol senki nem akar hozzánk csatlakozni (nem ilyenek a puszták?). Ahogy meg van írva: „Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába” (Máté 4,1).
2- A puszta második jele az, hogy próbára teszi azt, hogy hogyan látjuk önmagunkat. Például, Jézus három kísértése a pusztában mind az identitását megkérdőjelezte („ha valóban Isten fia vagy…”). Azért kell átmenni az identitáskrízisen, mert mielőtt belekerültünk a pusztába, az egész lényünket megkötötte és átformálta a környezetünk és a felelősségünk. Mivel ezek most eltűntek, nehezen értjük, hogy kik vagyunk?
3- A harmadik és a legnyilvánvalóbb jellemzője annak, hogy belekerültünk a pusztába az a zavaros érzés, hogy Isten valahogyan csendben maradt. Úgy tűnik, nem hallgatja meg az imáinkat, és meg rosszabb, nem ismerjük meg az ő meghitt hangját. A legrosszabb esetekben, néhány keresztyén kezd küszködni a magányosság, a depresszió és a „szellemi cinizmus” érzelmével, amelyet találóan ír le a Siralmak harmadik része:
„Én vagyok az a férfi, aki nyomorúságot látott az Úr haragjának botja miatt. Sötétben ütött, hajtott, ahol nincs világosság. Bizony, ellenem fordítja kezét folytonosan, egész nap. Elsorvasztotta húsom és bőröm, összetörte csontjaimat. Körülbástyázott engem méreggel és fáradtsággal. Vaksötétbe helyezett engem, mint a régen meghaltakat. Falat emelt körém, nem juthatok ki, súlyos bilincsbe vert. Ha segítségért kiáltok is, elzárkózik imádságom elől. Faragott kőből emelt falat utaimra, ösvényeimet járhatatlanná tette. Olyan hozzám, mint a leselkedő medve, mint rejtekhelyen az oroszlán. Lekergetett utamról, összetépett, elpusztított engem. Felvonta íját, és kitett engem nyilai céltáblául. Veséimbe eresztette tegzének nyilait. Nevetséges lettem minden nép előtt, és gúnydalt énekelnek rólam egész nap. Keserűséggel lakatott jól, bánattal itatott meg. Kavicsot rágatott velem, hamuba kényszerített engem. Elvette békességemet, elfeledtem, mi a jólét. Már azt gondoltam: Nem lehet reménykednem és bizakodnom az Úrban! Gondolj nyomorúságomra és hontalanságomra, az ürömre és a méregre. Mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem.”
Természetesen az elsődleges oka annak, hogy miért nem HALLJUK Istent az, hogy nem LÁTJUK magunkat világosan. Mivel nem tudjuk már, hogy kik vagyunk valójában, most nem halljuk Istent úgy, mint ezelőtt. Úgy tűnik, tehát, hogy csendben marad. Más szóval, mivel változik az identitásunk, ugyanúgy másképpen érzékeljük Istent. Ez alatt a zavaros időszak alatt, sok keresztyén arra kényszerül, hogy kérdezze meg magától: „Minek teremtett meg Isten engem? Kicsoda vagyok én most, hogy senki nem ismer már annak, ami voltam ezelőtt?” Lényegében küszködünk a következő kérdéssel: „Ki vagyok én most, hogy se múltam se jövőm nincsen, és mit jelent nekem Isten ebben az egészben?”
3) Igazi intimitás és békesség Istennel
Eljön az az időpont, mikor a gyásznak és a keserűségnek végre meg kell szűnnie. Vagy ragaszkodunk a második fázis depressziós érzéseihez, vagy kiáltunk Istenhez addig, amíg meg nem találjuk a vele való tartós békességet és valódi intimitást. Nem vezethetjük ki magunkat a pusztából, de ha benne vagyunk, megválaszthatjuk magunknak a megfelelő hozzáállást. Ez, viszont, meghatározza, hogy meddig maradunk benne. Például, a legtöbb Izraelitának egy rövid pusztai vándorláson keresztül kellett volna mennie az egyiptomi megszabadulás után. Mivel azonban megválasztották a bálványimádást, a keserűséget és a hitetlenséget, a pusztájuk hosszú, 40 évig tartó folyamattá lett, és a legtöbbjük soha nem lépett be az ígéret földjére. A puszták célja nem az, hogy szellemileg megöljenek bennünket, hanem hogy jobb életszakaszra készítsenek fel. Nem lehet ezeket megrövidíteni, de hozzáállásunkkal meghosszabbíthatjuk.
Olyankor el kell dönteni, hogy más hozzáállással keressük az Istent. Olyan szituációban, abszolút nincs más választásunk. Vagy Isten sehol nincs, vagy Isten most itt van! Drasztikus szükségünk van Istenre, és egy tőle kapott gyors megoldás nem lesz elég. Mindegy, hogy meddig tart, eltökélten menjünk előre az átadás, az imádkozás, a dicsőítés, a böjtölés által, amíg meg nem történik az az „áttörés”, és végre kezdjük hallani a hangját, és találni az igazi békességet. Most, tehát, nagyon fontos az, ha odaszánjuk magunkat az istenkeresésre, helyes motivációval keressük Őt. Sokszor, még akaratlanul is, a következő 2 helytelen okból követjük Istent:
1 – Az első helytelen motiváció az, ha azért keressük Istent, hogy pontos akciótervet adjon arra, hogy mit tegyünk érte. Ez azért van, mert tudatlanul akarunk valamit tenni annak érdekében, hogy átértelmezzük az elveszett identitásunk. Önmagában nincsen gond, ha valami tevékenységgel építsük az önbecsülésünket, de abban rejlik a veszély, hogy félreértsük a pusztának a célját. Olyankor Isten azt akarja, hogy lassítsunk, töltsünk sok időt imában, és fedezzük fel, kik vagyunk mi és kicsoda Ő valójában. Az életünk ebben az időpontjában az, hogy kik vagyunk, többet számít, mint az, hogy mit teszünk. Isten akarja megváltoztatni az önképünk, hogy lássuk magunkat Őbenne. Úgy teszi ezt, hogy felszínre hozza az „előző életünk” összes büszke, önközpontú motivációját, és hogy megmutassa nekünk, hogy Ő nem lát bennünket a munkánk, a pozíciónk, vagy még az általunk szeretett embereken keresztül. A pusztában Isten nem „Egyiptom hercegeként”, „Jákob kedvenc fiaként”, vagy „Izrael prófétájaként” lát bennünket. Bűnösökként lát bennünk, ahogy valójában vagyunk, és nincsen szükségünk arra, hogy bizonyítsunk akármit, se Neki, se másoknak.
Ugyanakkor nem csak bűnösök vagyunk, hanem szeretett gyermekei, felbecsülhetetlenül értékesek számára. Minél jobban értjük az identitásunkban ezt a paradoxont, annál mélyebben formálódunk át. Mivel a pusztában nem tudunk semmi eredményt felmutatni, pontosan azért értjük, hogy mennyire értékesek vagyunk Isten szemében. Olyankor az önbecsülésünk nem függ a teljesítményünktől, hanem az Istennel való intim kapcsolatban kell megtalálni azt.
2 – A második helytelen motiváció az, ha azért keressük Istent, mert inkább időbeli, földi megoldásokat akarunk, mint kapcsolatot Ővele. Akaratlanul azért keressük, mert akarjuk visszaszerezni azt a munkahelyet, házat, élettársat, szolgálatot, helyzetet, amelyet elvesztettünk. Nos, nincsen probléma azzal, hogy olyan áldásokat keresünk, de abban rejlik a veszély, hogy ezek fontosabbá válnak, mint maga az Isten. A bálványimádás soha nem jelent veszélyt, ha rossz dolgokról van szó, hanem inkább, ha jó dolgokkal foglalkozunk. Annyira megáld bennünket Isten, hogy elfelejtkezünk róla és önközpontúak és önmegtévesztőek leszünk. A pusztai időszak célja az, hogy visszavezessen bennünket Istenhez, hogy önmagáért keressük, és nem ajándékaiért: az Adományozó fontosabb, mint az adományai. Mikor egy ember rájön arra, hogy Isten jelenléte többet számít, mit minden más áldás, öröm és biztonság ebben az életben, az az ember valójában áldott. Ez azt jelenti, hogy olyan keresztyének, akik hosszú idők folyamán szenvedtek a börtönben Istennel, általában olyan hatalommal, békességgel és szeretettel állnak elő, amelyet emberi ésszel nem lehet megmagyarázni. Ezért engedi meg az Isten, hogy még a legjobb emberei kerüljenek a börtönbe. Időnként az elszigetelődés-pusztai időszak „újraindítás” gombját meg kell nyomni, hogy az Adományozón keresztül lássuk az életet inkább, mint az ajándékain át.
A legvilágosabb jele annak, hogy „sikeresen” áthaladunk a harmadik szakaszon az, hogy a békesség és az odaadás érzése jellemez bennünket. Ha őszintén mondhatjuk Istennek, hogy: „mindegy, hogy meddig tartasz engem abban a változatlan szituációban, bízom benned, és dicsőítelek ezért, mert a jelenléted mindennél fontosabb az életemben,” akkor a békesség bizonyára uralkodik a szívünkben.Egy másik jele az, hogy átláthatóvá és alázatossá válunk. Nem kell magunkat bebizonyítani senkinek. Még egy biztató jel, az Isten az a csodás gondoskodása a testi szükségeinkről, ahogy tanuljuk, hogyan függjünk tőle. Például, Jézusnak szolgáltak az angyalok, és Illést etették a hollók. Közvetlenül kapcsolódik ehhez az a képesség, hogy járjuk a természetfelettiben. József az alomfejtésben szakértő lett, Mózes tapasztalta az égő csipkebokrot és a csodás jeleket, Illés feltámasztotta a holtakat és sokszorosította a lisztet és az olajt.
4) Látjuk a fényt az alagút végén, és türelmesen kilépünk belőle.
Az utolsó szakasz elején, Isten általában előre ad valamilyen jeleket, hogy a szituációnk véget ér majd, hogy így bátorítson bennünket. Ez természetfeletti kijelentés lehet, álom vagy intuíció, amely megmutatja, hogy a dolgok meg fognak változni. Vagy az emberek, vagy a körülmények világosan megerősítik azt, ami már a szívünkben van. Általában, ha teljesen átadtuk magunkat, és nem fektetünk hamis reménységet az emberekben vagy a körülményekben (ahogy szoktuk, a pusztai időnk elején), akkor felismerjük Isten hangját magunknak. Nagyon fontos ebben az utolsó szakaszban, hogy megtartsuk a bizalomnak és békességnek a hozzáállását, amely megvolt a harmadik fázisban. Ne erőltessük a végeredményt! Sokszor, ha látjuk a fényt az alagút végén, akarjuk az utolsó szakaszt felgyorsítani, és nem várunk türelemmel Istenre. Őnála van a legtökéletesebb időzítés, és az egész folyamat utolsó fázisa néha hosszabb, mint gondoltuk.Azért nem kell gyorsítani a dolgokat, mert a pusztai időszak általában drámai fordulattal ér véget: 14 év után, József rabszolga egyik napról a másikra miniszterelnök lesz; 40 év után, a rég elfelejtett Mózes hirtelen visszatér, és napok alatt megrázkódik két nemzet; 3-4 év után, egy nap alatt Illés radikális forradalmat hajt végre a Kármel hegyén; 30 év után Jézus, akit addig nem ismertek, végig járja a pusztáját, és a csodatevő erő látványos bemutatásával elkezdi a szolgálatát. Lehet, hogy Isten sokáig tart bennünket várakozásban, de mikor megmozdul, azt gyorsan és erővel teszi!Lehet, hogy mindegyik szakasz mindenki számára nem lesz olyan „extrém”, de mégis tartalmazzák a következő jellemzőket:
A négy fázis összefoglalója:
Ez első fázisban, fokozatosan vagy hirtelen kikerülünk a biztonságos környezetünkből, szerepünkből. Ez vezet a második fázishoz, ahol tapasztaljuk „a lélek sötét éjszakáját”. Küszködünk azzal, hogy Istent és az általa érvényes identitásunkat megtaláljuk.
A harmadik fázis azzal kezdődik, hogy kétségbeesetten keressük Istent addig, amíg meg nem találjuk az odaadást, békességet, és a valóságos intimitást Istennel. Az utolsó szakaszban, előre kapjuk meg annak a bátorító jeleit, hogy az elszigetelődés folyamata végre meg fog szűnni.
-írta Yves Perriard.
Forrás: http://www.johnthebaptisttv.com/2011/01/14/the-4-phases-of-the-wilderness-yves-perriard/
Ebben a meglehetősen hosszú cikkben, szeretném bemutatni az önkéntelen elszigetelődés időszakának négy általános szakaszát. Hasznos ezeket pontosan azonosítani, hogy reményünk és kilátásunk legyen arról, hogy mit érezzünk, és mit cselekedjünk.
1) Megfosztás és összetöretés
Általában meglepetés vagy fokozatosan növekvő sokkok által kerülünk egy pusztai időszakba, amelyek vezetnek bennünket egyre mélyebbre a „halál árnyékának völgyébe.” Tipikusan valamilyen el nem várt módon elvész a vagyon, a pozíció vagy a biztonság, hogy ebben a korai szakaszban gyakori érzés a szégyen, a harag és az összezavarás. Különböző fájdalmas körülmények kényszerítenek bennünket arra, hogy belépjünk a pusztába: súlyos betegség, egy biztonságos munkahely vagy szeretett hozzátartozó veszítése, vagy még az üldöztetés.
Egy dolog, ami különösen fájdalmas és zavaros az, hogy ha tettünk valami igazságos dolgot, ezért jogtalanul bántak velünk. Ha például javítani akartunk valamit a gyülekezetben, munkahelyünkön vagy a családban, azért kritizálnak, félreértenek, el is utasítanak. Például Mózes akart valamit tenni Istenért, és az volt erre a „jutalma”, hogy jogtalanul került egy hosszú pusztai vándorlásba. Ugyanaz történt Illéssel, miután Ahábbal beszélt, valamint Józseffel, mikor megosztotta álmát a testvéreivel.
2) Küzdelem az Isten és saját magunk megtalálásáért
A második fázis meghatározza, ha egyszerű mulandó életkrízisbe kerültünk, vagy pedig pusztai élménybe léptünk.
A következő 3 jel segít a felismeréshez:
1 – Az első az, hogy miután hosszú időn keresztül minden lehetséges bölcsességgel és önfegyelemmel erőlködtünk a helyzetünk megváltatásán, végül is rájöttünk arra, hogy „megragadtunk.” Igazándiból semmi nem változott meg, és semmilyen perspektívánk sincsen arra, hogy ez valaha véget is ér. Félretoltak, elszigeteltek, és a legtöbb ember nem tud azonosulni azzal, ami történt velünk. A szakmai helyzetünk bizonyára nem az, amit választottunk volna magunknak. Ennél rosszabb, hogy az az érzésünk kezd támadni, hogy maga Istennek terve volt, hogy ebbe a száraz, elkülönült helyre kerüljünk, ahol senki nem akar hozzánk csatlakozni (nem ilyenek a puszták?). Ahogy meg van írva: „Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába” (Máté 4,1).
2- A puszta második jele az, hogy próbára teszi azt, hogy hogyan látjuk önmagunkat. Például, Jézus három kísértése a pusztában mind az identitását megkérdőjelezte („ha valóban Isten fia vagy…”). Azért kell átmenni az identitáskrízisen, mert mielőtt belekerültünk a pusztába, az egész lényünket megkötötte és átformálta a környezetünk és a felelősségünk. Mivel ezek most eltűntek, nehezen értjük, hogy kik vagyunk?
3- A harmadik és a legnyilvánvalóbb jellemzője annak, hogy belekerültünk a pusztába az a zavaros érzés, hogy Isten valahogyan csendben maradt. Úgy tűnik, nem hallgatja meg az imáinkat, és meg rosszabb, nem ismerjük meg az ő meghitt hangját. A legrosszabb esetekben, néhány keresztyén kezd küszködni a magányosság, a depresszió és a „szellemi cinizmus” érzelmével, amelyet találóan ír le a Siralmak harmadik része:
„Én vagyok az a férfi, aki nyomorúságot látott az Úr haragjának botja miatt. Sötétben ütött, hajtott, ahol nincs világosság. Bizony, ellenem fordítja kezét folytonosan, egész nap. Elsorvasztotta húsom és bőröm, összetörte csontjaimat. Körülbástyázott engem méreggel és fáradtsággal. Vaksötétbe helyezett engem, mint a régen meghaltakat. Falat emelt körém, nem juthatok ki, súlyos bilincsbe vert. Ha segítségért kiáltok is, elzárkózik imádságom elől. Faragott kőből emelt falat utaimra, ösvényeimet járhatatlanná tette. Olyan hozzám, mint a leselkedő medve, mint rejtekhelyen az oroszlán. Lekergetett utamról, összetépett, elpusztított engem. Felvonta íját, és kitett engem nyilai céltáblául. Veséimbe eresztette tegzének nyilait. Nevetséges lettem minden nép előtt, és gúnydalt énekelnek rólam egész nap. Keserűséggel lakatott jól, bánattal itatott meg. Kavicsot rágatott velem, hamuba kényszerített engem. Elvette békességemet, elfeledtem, mi a jólét. Már azt gondoltam: Nem lehet reménykednem és bizakodnom az Úrban! Gondolj nyomorúságomra és hontalanságomra, az ürömre és a méregre. Mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem.”
Természetesen az elsődleges oka annak, hogy miért nem HALLJUK Istent az, hogy nem LÁTJUK magunkat világosan. Mivel nem tudjuk már, hogy kik vagyunk valójában, most nem halljuk Istent úgy, mint ezelőtt. Úgy tűnik, tehát, hogy csendben marad. Más szóval, mivel változik az identitásunk, ugyanúgy másképpen érzékeljük Istent. Ez alatt a zavaros időszak alatt, sok keresztyén arra kényszerül, hogy kérdezze meg magától: „Minek teremtett meg Isten engem? Kicsoda vagyok én most, hogy senki nem ismer már annak, ami voltam ezelőtt?” Lényegében küszködünk a következő kérdéssel: „Ki vagyok én most, hogy se múltam se jövőm nincsen, és mit jelent nekem Isten ebben az egészben?”
3) Igazi intimitás és békesség Istennel
Eljön az az időpont, mikor a gyásznak és a keserűségnek végre meg kell szűnnie. Vagy ragaszkodunk a második fázis depressziós érzéseihez, vagy kiáltunk Istenhez addig, amíg meg nem találjuk a vele való tartós békességet és valódi intimitást. Nem vezethetjük ki magunkat a pusztából, de ha benne vagyunk, megválaszthatjuk magunknak a megfelelő hozzáállást. Ez, viszont, meghatározza, hogy meddig maradunk benne. Például, a legtöbb Izraelitának egy rövid pusztai vándorláson keresztül kellett volna mennie az egyiptomi megszabadulás után. Mivel azonban megválasztották a bálványimádást, a keserűséget és a hitetlenséget, a pusztájuk hosszú, 40 évig tartó folyamattá lett, és a legtöbbjük soha nem lépett be az ígéret földjére. A puszták célja nem az, hogy szellemileg megöljenek bennünket, hanem hogy jobb életszakaszra készítsenek fel. Nem lehet ezeket megrövidíteni, de hozzáállásunkkal meghosszabbíthatjuk.
Olyankor el kell dönteni, hogy más hozzáállással keressük az Istent. Olyan szituációban, abszolút nincs más választásunk. Vagy Isten sehol nincs, vagy Isten most itt van! Drasztikus szükségünk van Istenre, és egy tőle kapott gyors megoldás nem lesz elég. Mindegy, hogy meddig tart, eltökélten menjünk előre az átadás, az imádkozás, a dicsőítés, a böjtölés által, amíg meg nem történik az az „áttörés”, és végre kezdjük hallani a hangját, és találni az igazi békességet. Most, tehát, nagyon fontos az, ha odaszánjuk magunkat az istenkeresésre, helyes motivációval keressük Őt. Sokszor, még akaratlanul is, a következő 2 helytelen okból követjük Istent:
1 – Az első helytelen motiváció az, ha azért keressük Istent, hogy pontos akciótervet adjon arra, hogy mit tegyünk érte. Ez azért van, mert tudatlanul akarunk valamit tenni annak érdekében, hogy átértelmezzük az elveszett identitásunk. Önmagában nincsen gond, ha valami tevékenységgel építsük az önbecsülésünket, de abban rejlik a veszély, hogy félreértsük a pusztának a célját. Olyankor Isten azt akarja, hogy lassítsunk, töltsünk sok időt imában, és fedezzük fel, kik vagyunk mi és kicsoda Ő valójában. Az életünk ebben az időpontjában az, hogy kik vagyunk, többet számít, mint az, hogy mit teszünk. Isten akarja megváltoztatni az önképünk, hogy lássuk magunkat Őbenne. Úgy teszi ezt, hogy felszínre hozza az „előző életünk” összes büszke, önközpontú motivációját, és hogy megmutassa nekünk, hogy Ő nem lát bennünket a munkánk, a pozíciónk, vagy még az általunk szeretett embereken keresztül. A pusztában Isten nem „Egyiptom hercegeként”, „Jákob kedvenc fiaként”, vagy „Izrael prófétájaként” lát bennünket. Bűnösökként lát bennünk, ahogy valójában vagyunk, és nincsen szükségünk arra, hogy bizonyítsunk akármit, se Neki, se másoknak.
Ugyanakkor nem csak bűnösök vagyunk, hanem szeretett gyermekei, felbecsülhetetlenül értékesek számára. Minél jobban értjük az identitásunkban ezt a paradoxont, annál mélyebben formálódunk át. Mivel a pusztában nem tudunk semmi eredményt felmutatni, pontosan azért értjük, hogy mennyire értékesek vagyunk Isten szemében. Olyankor az önbecsülésünk nem függ a teljesítményünktől, hanem az Istennel való intim kapcsolatban kell megtalálni azt.
2 – A második helytelen motiváció az, ha azért keressük Istent, mert inkább időbeli, földi megoldásokat akarunk, mint kapcsolatot Ővele. Akaratlanul azért keressük, mert akarjuk visszaszerezni azt a munkahelyet, házat, élettársat, szolgálatot, helyzetet, amelyet elvesztettünk. Nos, nincsen probléma azzal, hogy olyan áldásokat keresünk, de abban rejlik a veszély, hogy ezek fontosabbá válnak, mint maga az Isten. A bálványimádás soha nem jelent veszélyt, ha rossz dolgokról van szó, hanem inkább, ha jó dolgokkal foglalkozunk. Annyira megáld bennünket Isten, hogy elfelejtkezünk róla és önközpontúak és önmegtévesztőek leszünk. A pusztai időszak célja az, hogy visszavezessen bennünket Istenhez, hogy önmagáért keressük, és nem ajándékaiért: az Adományozó fontosabb, mint az adományai. Mikor egy ember rájön arra, hogy Isten jelenléte többet számít, mit minden más áldás, öröm és biztonság ebben az életben, az az ember valójában áldott. Ez azt jelenti, hogy olyan keresztyének, akik hosszú idők folyamán szenvedtek a börtönben Istennel, általában olyan hatalommal, békességgel és szeretettel állnak elő, amelyet emberi ésszel nem lehet megmagyarázni. Ezért engedi meg az Isten, hogy még a legjobb emberei kerüljenek a börtönbe. Időnként az elszigetelődés-pusztai időszak „újraindítás” gombját meg kell nyomni, hogy az Adományozón keresztül lássuk az életet inkább, mint az ajándékain át.
A legvilágosabb jele annak, hogy „sikeresen” áthaladunk a harmadik szakaszon az, hogy a békesség és az odaadás érzése jellemez bennünket. Ha őszintén mondhatjuk Istennek, hogy: „mindegy, hogy meddig tartasz engem abban a változatlan szituációban, bízom benned, és dicsőítelek ezért, mert a jelenléted mindennél fontosabb az életemben,” akkor a békesség bizonyára uralkodik a szívünkben.Egy másik jele az, hogy átláthatóvá és alázatossá válunk. Nem kell magunkat bebizonyítani senkinek. Még egy biztató jel, az Isten az a csodás gondoskodása a testi szükségeinkről, ahogy tanuljuk, hogyan függjünk tőle. Például, Jézusnak szolgáltak az angyalok, és Illést etették a hollók. Közvetlenül kapcsolódik ehhez az a képesség, hogy járjuk a természetfelettiben. József az alomfejtésben szakértő lett, Mózes tapasztalta az égő csipkebokrot és a csodás jeleket, Illés feltámasztotta a holtakat és sokszorosította a lisztet és az olajt.
4) Látjuk a fényt az alagút végén, és türelmesen kilépünk belőle.
Az utolsó szakasz elején, Isten általában előre ad valamilyen jeleket, hogy a szituációnk véget ér majd, hogy így bátorítson bennünket. Ez természetfeletti kijelentés lehet, álom vagy intuíció, amely megmutatja, hogy a dolgok meg fognak változni. Vagy az emberek, vagy a körülmények világosan megerősítik azt, ami már a szívünkben van. Általában, ha teljesen átadtuk magunkat, és nem fektetünk hamis reménységet az emberekben vagy a körülményekben (ahogy szoktuk, a pusztai időnk elején), akkor felismerjük Isten hangját magunknak. Nagyon fontos ebben az utolsó szakaszban, hogy megtartsuk a bizalomnak és békességnek a hozzáállását, amely megvolt a harmadik fázisban. Ne erőltessük a végeredményt! Sokszor, ha látjuk a fényt az alagút végén, akarjuk az utolsó szakaszt felgyorsítani, és nem várunk türelemmel Istenre. Őnála van a legtökéletesebb időzítés, és az egész folyamat utolsó fázisa néha hosszabb, mint gondoltuk.Azért nem kell gyorsítani a dolgokat, mert a pusztai időszak általában drámai fordulattal ér véget: 14 év után, József rabszolga egyik napról a másikra miniszterelnök lesz; 40 év után, a rég elfelejtett Mózes hirtelen visszatér, és napok alatt megrázkódik két nemzet; 3-4 év után, egy nap alatt Illés radikális forradalmat hajt végre a Kármel hegyén; 30 év után Jézus, akit addig nem ismertek, végig járja a pusztáját, és a csodatevő erő látványos bemutatásával elkezdi a szolgálatát. Lehet, hogy Isten sokáig tart bennünket várakozásban, de mikor megmozdul, azt gyorsan és erővel teszi!Lehet, hogy mindegyik szakasz mindenki számára nem lesz olyan „extrém”, de mégis tartalmazzák a következő jellemzőket:
A négy fázis összefoglalója:
Ez első fázisban, fokozatosan vagy hirtelen kikerülünk a biztonságos környezetünkből, szerepünkből. Ez vezet a második fázishoz, ahol tapasztaljuk „a lélek sötét éjszakáját”. Küszködünk azzal, hogy Istent és az általa érvényes identitásunkat megtaláljuk.
A harmadik fázis azzal kezdődik, hogy kétségbeesetten keressük Istent addig, amíg meg nem találjuk az odaadást, békességet, és a valóságos intimitást Istennel. Az utolsó szakaszban, előre kapjuk meg annak a bátorító jeleit, hogy az elszigetelődés folyamata végre meg fog szűnni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
