Lee Grady Charisma Magazine korábbi szerkesztője 15 pontot fogalmazott meg a „Karizmatikus Reformációért”. Nézd meg, egyetértesz-e vele.
A KARIZMATIKUS REFORMÁCIÓNAK (MÁR RÉG) ITT AZ IDEJE
-írta J. Lee Grady.
2011. október 26.
A Reformáció Napja tiszteletére, felszegezek néhány panaszt a wittenbergi ajtóra.
Az Occupy Wall Street előtt sok évvel is, a történelem legfontosabb tiltakozását rendezte Luther Márton. Megzavarta, hogy a római katolikus hivatalnokok megígérték a bűnbocsánatot vagy a tisztítótűzből való idő előtti menekülést a pénz ellenében. Luther, tehát, 1517. október 31.-én a panaszok hosszú listáját szegezte fel a templomajtóra, a németországi Wittenbergben.
Luther híres 95 tételét latinból németre fordították és szétterjesztették. Mint a Jeremiás középkori változata, Luther olyan kérdéseket tett fel, amelyeket addig soha senki nem tett fel, és a feltehetően tévedhetetlen pápának kihívást intézett. E bátor szerzetes által a Szentlélek kirobbantotta a protestáns reformációt és a korrupt, vallásos, diszfunkcionális, politizáló, szellemileg hallott egyház számára helyreállította a kegyelem doktrínáját.
Nem vagyok én Luther-kaliberű ember, de egyre jobban felismerem, hogy a mai úgy-nevezett „Szentlélekkel tele” egyház ugyanazokkal a dolgokkal küszködik, mint a Katolikus Egyház az 1500-as években. Nincsenek nálunk „búcsúcédulák” – de vannak teletonok. Nincsenek pápák – de vannak szuper-apostolok. Nem támogatjuk az érinthetetlen papságot – de a híres evangélistákat dobjuk meg pénzzel, hogy magán repülőgépflottájuk legyen.
A Reformáció Napja tiszteletére, saját listámat figyelmetekre bocsátom, amely a mi mozgalmunkban szükséges reformokat tartalmaz. Mivel ezeket nem tudom Wittenberg templomajtajára felszegezni, inkább az interneten közlöm. Nyugodtan szegezzétek fel mindenhol! [én, tehát, azáltal megteszem - fordító megjegyzése]
1. Reformáljuk meg a teológiánkat. A Szent Szellem a Szentháromság harmadik személye. Ő Isten, és Ő szent. Ő egy Ő egy nem egy „az.” Ő nem valami massza, vagy erő, vagy természeti hatás. Hagyjuk abba azt, hogy manipuláljuk Őt, parancsolunk neki, vagy dobálunk vele.
2. Térjünk vissza a Bibliához. Az Isten Igéje a keresztyén tapasztalat alapja. Minden drámai élményt, akármennyire szelleminek tűnik, Isten Igéje és a Szentlélek által való megkülönböztetés alapján meg kell vizsgálni. A látomásoknak, az álmoknak, a próféciáknak és az angyalokkal való találkozásoknak a Szentírással összhangban kell lenniük. Ha nem vizsgáljuk meg ezeket, előbb-utóbb megtévesztő dolgokat fogunk terjeszteni.
3. Vállaljunk személyes felelősséget. Mi karizmatikusok ne mindig kenjünk mindent a démonokra. Sokszor az emberekkel van a gond.
4. Ne játsszunk többet. Valóság a szellemi harc, de a világot nem nyerjük meg Jézus számára azzal, hogy csak kiabálunk a démoni fejedelemségekkel. Ahhoz, hogy végleges győzelmet lássunk, imádkozni, prédikálni és kitartani kell.
5. Hagyjunk abba az ostobasággal. Ha valaki imádkozás közben üti, megpofozza, vagy löki a másikat, inkább üljön le és tanulja meg, hogy a Szentlélek gyümölcse a szelídség.
6. Vessünk véget a szellemi kizsarolásnak. Hagyjanak abba a keresztény tévés szolgálatok mindenféle manipulatív pénzbehajtó taktikával. Ne adjunk platformot olyan szolgálattevőknek, akik furcsaságokat állítanak természetfeletti anyagi áldásokról, különösen akkor, ha kiforgatják a Szentírást, megszabják a határidőt, vagy kihasználják a szegényeket.
7. Ne legyenek magányos farkasok. Ha valaki Isten szolgájának tartja magát, akár utazó evangélista, helyi pásztor vagy valami nagy szolgálatnak a vezetője, tartozzon felelősséggel más vezetőknek. Ha valaki elutasítja az igei intést, vesse alá magát a fenyítésnek.
8. Leplezzük le a szemétládákat. A gyülekezeteknek kéne ellenőrizni az utazó szolgálattevők hátterét. Kuruzslónak kéne leleplezni az olyan prédikátort, aki eltakarja a priuszát, hazudik az előző házasságairól, nem fizeti a gyerektartást, vagy vadászik a nőkre. Ha nem térnek meg, kerüljük őket.
9. Ne hamisítsuk a kenetet. Isten szuverén, és „segítségünk” nélkül tudja magát kinyilvánítani. Ez azt jelenti, hogy ne hintsünk magunkra csillámport, hogy megmutassuk, Isten dicsősége velünk van, vagy ne rejtsünk hamis drágaköveket a padlón, hogy bebizonyítsuk, felkentek vagyunk, vagy ne húzzunk kabátujjunkból csirketollat, hogy színleljük az angyalok jelenlétét a teremben. Ne hazudjunk a Szentléleknek!
10. Térjünk vissza az erkölcsi tisztaságra. Elég botrány volt már. A karizmatikus egyháznak legyen olyan módszere, amivel elesett szolgálattevőket lehetne helyreállítani. Ha valaki elbukik az erkölcs területén, helyre lehet állítani, de csak akkor, ha aláveti magát a gyógyulás folyamatának, és nem akar azonnal visszarohanni a szószékre.
11. Alázatosságra van szükségünk. Ha egy szolgálattevő azt követeli, hogy sztárnak kezeljék, vagy hatalmas fizetést igényel, vagy címhez ragaszkodik, vagy másokat lenéz, ő már elesett a szellemi gőg bűnébe.
12. Ne legyenek főmuftik. Az apostol Krisztus rabszolgája, tehát az alázatosság feddhetetlen példája legyen. Az igaz apostolok nem gyakorolnak fentről lefelé, hierarchikus hatalmat a gyülekezeten. Valóságos szolgákként, lentről felfelé szolgálják az egyházat.
13. Soha ne pártoljuk az ajándékot a jellem kárára. Ha valaki gyakorolja a prófétálás, a gyógyítás és a csodatevő erők ajándékát, teremnie kell a Szellem gyümölcsét is. Egyébként, bár továbbra is bátorítjuk a nyelveken-szólás használatát, ne úgy álljunk hozzá, mintha a felsőbbrendűség jele lenne. A világnak szüksége van a szeretetünkre, nem a glósszolaliánkra.
14. Felelősségre vonjuk a prófétákat. Ha valaki nem vállal felelősséget a téves kijelentéseiért, ne adjunk neki platformot. És az erkölcstelen életű „prófétának” ne adjunk megszólalási jogot.
15. Legyen a lényeg a lényeg. A Szentlélek kenetének a célja az, hogy erőt kapjunk az elveszettek eléréséhez. Ma már útkereszteződésnél tartunk: Vagy továbbmegyünk téves irányba, szórakoztatva egymást karizmatikus kabaréval, vagy beledobjuk magunkat az evangelizálásba, a gyülekezetplántálásba, a misszióba, a tanítványképzésbe, a könyörületes szolgálatba, amely segít a szegényeken és ellenáll az igazságtalanságnak. Legyenek olyan gyülekezetek, amelyek megragadják az Új Reformációt és fókuszálnak Isten prioritásaira!
-Az eredeti itt található: http://www.charismamag.com/index.php/fire-in-my-bones -
2011. november 23., szerda
2011. november 20., vasárnap
Lee Grady írásai 1
Mostanában találkoztam Lee Grady-nek, a Charisma Magazine korábbi szerkesztőjének blogjával, ahonnan vettem és fordítottam (engedély nélkül) egy pár cikket, mert tetszett… Itt az egyik:
Üzenet Szent Őfensége Méltóságos Püspök Tisztelendő Doktor Apostoli Főmuftinak
Szerda, 2011. november 09. 09:14 EST J. Lee Grady Hírlevele – Csontomban ég a tűz
Jézust nem érdekelték a címek. Bennünket miért érdekelnek?
Sokszor azt kérdezik tőlem, van-e címem? A válaszom nem mindig tetszik az embereknek. Sokat utazom, tehát, nem tekinthetem magamat pásztornak. Mindenféle címkét próbáltak rám ragasztani: Tisztelendő, próféta, apostol…, még püspök is. Az egyik gyülekezetben úgy mutattak be, mint „Dr. Grady” – majdnem alámásztam a szék alá – csak főiskolai végzettségem van nekem. Semmilyen betűk nem követik a nevem.
Azt mondom az embereknek: „Szólítsatok Lee-nek. Vagy ha nagyon formálisan akartok hangzani, akkor a Grady testvér is megfelel.”
„Jézus a királyoknak Királya és az uraknak Ura, Dávid Fia, a Békesség Fejedelme és a Hitvallásunk Apostola. Mikor eljött e világba, pedig, lemondott a mennyei dicsőségéről és a ,Jézus’ szerény nevét felvette.”
Manapság, úgy tűnik, kifejlődött közöttünk a címek fétise. Valameddig a karizmatikus körökben mindenki püspök lett (és voltak, akiket e hivatalba gyűrűkkel, palástokkal és mókás kalapokkal avattak be). Aztán, ugyanazok a csúcsos kalapú pasik elkezdték magukat apostoloknak nevezni. Aztán féltékenyek lettek a próféták, és ők is apostoloknak nevezték magukat! Egy hölgyet ismertem, aki, nehogy felülmúlják, azt igényelte, hogy „Magasztos Prófétanőnek” hívják.
Most a legújabb hóbort az, hogy a gyülekezeti tagoknak muszáj bizonyos embereket apostoloknak szólítani. (Mint, például: „Mikor megérkezik Szentfazék apostol, kérlek szépen benneteket, hogy csak „Apostol úrnak” szólítsátok meg, és biztosítsatok neki magánszobát, ahol a két napszemüveges adjutánsa őrt állhassanak az ajtó előtt.”) Még komplikált teológiát is kitaláltak, amely alátámasztja ezt a nevetséges szabályt. Azt állítja ez, hogy az Isten emberétől nem kaphatsz meg valóságos kenetet, ha nem tiszteled meg a megfelelő címmel.
Ó de nagyon szellemi dolognak hangzik ez a naiv ember fülének. Kár, hogy badarság.
Jézus nem vett részt ebben a vallásos játékban, különösen az ő korszaka Főmuftiaival, a hosszú palástú írástudókkal és farizeusokkal. Miután vádolta őket azzal, hogy szeretik a főhelyeket a zsinagógákban, arra utalt, hogy tetszik nekik, ha az emberek „rabbinak” szólítják meg (lásd: Máté 23:6-7).
Aztán figyelmeztette őket: „De ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. … a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok! Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik” (8-9 vers).
Évszázadok óta kiforgatják az emberek e szavak értelmét, és azt bizonygatják, hogy nem az egyházi címekkel van a gond: Jézus inkább a büszkeség ellen beszélt. Egyetértek azzal, hogy Jézus a bűn gyökerét fedte fel. De arra is kérte ezeket a címekkel megszállott embereket, hogy mondjanak le a címkékről, és úgy viselkedjenek, mint a normális emberek.
Amikor néhány évvel ezelőtt Kínában voltam, olyan bámulatos vezetőkkel találkoztam, akik a gyülekezetek ezreit plántálták már. Egyébként, sok időt töltöttek börtönben a hitük miatt, vasrudakkal verték meg őket azért, mert hirdették az evangéliumot. Ők a legbátrabb apostolok, akikkel valaha találkoztam. Amikor megkérdeztem tőlük, viszont, hogy az „apostolt” címként használják-e, az egyik pasi azt mondta: „Hisszük, hogy vannak ezek a szerepek az egyházban. Mi, pedig, inkább „testvérnek” szólítsuk meg egymást.
Részemről ennyiben el volt intézve az ügy. Néhány évvel később találkoztam Iftakhar pakisztáni apostollal, aki 900 gyülekezetet felügyel. Két puskalövéstől származó sebhely van a kezén, mert a szélsőséges muzulmánok meg akarják ölni. Mikor azt kérdeztem tőle, hogyan szólítsam meg, elmosolyodott és azt mondta: „Iftakharnak.”
Ha ez a két hitóriás – akik valódi apostolok – nem igénylik, hogy valamilyen címen szólítsák meg őket, akkor a Méltóságos Nagymester Tisztelendő Doktor Püspök Jones (aki azt állítja, hogy talán négy gyülekezetet felügyel) ne lógassa a szolgálati szerepét a nyakán, mint valami vacak neonfényes névkártyát.
Ha az emberek nem látják a jellemedben, hogy kenet van az életeden, akkor ne csorbítsd az evangéliumot azzal, hogy olyan címet viselsz, amit nem érdemelsz meg.
Nem azt mondom, hogy nem szabad az egyházi szerepeket tisztelendővel, szolgálattevővel, vagyis püspökkel azonosítani. De nem lehetne a bizonytalanságról és a gyerekes „én fontosabb vagyok nálad” jellegű elnevezésekről lemondani, és visszatérni az evangélium egyszerűségéhez? Tegyük túl magunkat magunkon!
Jézus a királyoknak Királya és az uraknak Ura, Dávid Fia, a Békesség Fejedelme és a Hitvallásunk Apostola. Mikor eljött e világba, pedig, lemondott a mennyei dicsőségről és a ,Jézus’ szerény nevét felvette. Díszes palástot nem viselt. Címet nem követelt. Nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem azért, hogy szolgáljon. Ha becsületes módon akarunk szolgálni neki, le kell mondani a dicsvágyról, és koronánkat letenni lábainál.
Üzenet Szent Őfensége Méltóságos Püspök Tisztelendő Doktor Apostoli Főmuftinak
Szerda, 2011. november 09. 09:14 EST J. Lee Grady Hírlevele – Csontomban ég a tűz
Jézust nem érdekelték a címek. Bennünket miért érdekelnek?
Sokszor azt kérdezik tőlem, van-e címem? A válaszom nem mindig tetszik az embereknek. Sokat utazom, tehát, nem tekinthetem magamat pásztornak. Mindenféle címkét próbáltak rám ragasztani: Tisztelendő, próféta, apostol…, még püspök is. Az egyik gyülekezetben úgy mutattak be, mint „Dr. Grady” – majdnem alámásztam a szék alá – csak főiskolai végzettségem van nekem. Semmilyen betűk nem követik a nevem.
Azt mondom az embereknek: „Szólítsatok Lee-nek. Vagy ha nagyon formálisan akartok hangzani, akkor a Grady testvér is megfelel.”
„Jézus a királyoknak Királya és az uraknak Ura, Dávid Fia, a Békesség Fejedelme és a Hitvallásunk Apostola. Mikor eljött e világba, pedig, lemondott a mennyei dicsőségéről és a ,Jézus’ szerény nevét felvette.”
Manapság, úgy tűnik, kifejlődött közöttünk a címek fétise. Valameddig a karizmatikus körökben mindenki püspök lett (és voltak, akiket e hivatalba gyűrűkkel, palástokkal és mókás kalapokkal avattak be). Aztán, ugyanazok a csúcsos kalapú pasik elkezdték magukat apostoloknak nevezni. Aztán féltékenyek lettek a próféták, és ők is apostoloknak nevezték magukat! Egy hölgyet ismertem, aki, nehogy felülmúlják, azt igényelte, hogy „Magasztos Prófétanőnek” hívják.
Most a legújabb hóbort az, hogy a gyülekezeti tagoknak muszáj bizonyos embereket apostoloknak szólítani. (Mint, például: „Mikor megérkezik Szentfazék apostol, kérlek szépen benneteket, hogy csak „Apostol úrnak” szólítsátok meg, és biztosítsatok neki magánszobát, ahol a két napszemüveges adjutánsa őrt állhassanak az ajtó előtt.”) Még komplikált teológiát is kitaláltak, amely alátámasztja ezt a nevetséges szabályt. Azt állítja ez, hogy az Isten emberétől nem kaphatsz meg valóságos kenetet, ha nem tiszteled meg a megfelelő címmel.
Ó de nagyon szellemi dolognak hangzik ez a naiv ember fülének. Kár, hogy badarság.
Jézus nem vett részt ebben a vallásos játékban, különösen az ő korszaka Főmuftiaival, a hosszú palástú írástudókkal és farizeusokkal. Miután vádolta őket azzal, hogy szeretik a főhelyeket a zsinagógákban, arra utalt, hogy tetszik nekik, ha az emberek „rabbinak” szólítják meg (lásd: Máté 23:6-7).
Aztán figyelmeztette őket: „De ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. … a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok! Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik” (8-9 vers).
Évszázadok óta kiforgatják az emberek e szavak értelmét, és azt bizonygatják, hogy nem az egyházi címekkel van a gond: Jézus inkább a büszkeség ellen beszélt. Egyetértek azzal, hogy Jézus a bűn gyökerét fedte fel. De arra is kérte ezeket a címekkel megszállott embereket, hogy mondjanak le a címkékről, és úgy viselkedjenek, mint a normális emberek.
Amikor néhány évvel ezelőtt Kínában voltam, olyan bámulatos vezetőkkel találkoztam, akik a gyülekezetek ezreit plántálták már. Egyébként, sok időt töltöttek börtönben a hitük miatt, vasrudakkal verték meg őket azért, mert hirdették az evangéliumot. Ők a legbátrabb apostolok, akikkel valaha találkoztam. Amikor megkérdeztem tőlük, viszont, hogy az „apostolt” címként használják-e, az egyik pasi azt mondta: „Hisszük, hogy vannak ezek a szerepek az egyházban. Mi, pedig, inkább „testvérnek” szólítsuk meg egymást.
Részemről ennyiben el volt intézve az ügy. Néhány évvel később találkoztam Iftakhar pakisztáni apostollal, aki 900 gyülekezetet felügyel. Két puskalövéstől származó sebhely van a kezén, mert a szélsőséges muzulmánok meg akarják ölni. Mikor azt kérdeztem tőle, hogyan szólítsam meg, elmosolyodott és azt mondta: „Iftakharnak.”
Ha ez a két hitóriás – akik valódi apostolok – nem igénylik, hogy valamilyen címen szólítsák meg őket, akkor a Méltóságos Nagymester Tisztelendő Doktor Püspök Jones (aki azt állítja, hogy talán négy gyülekezetet felügyel) ne lógassa a szolgálati szerepét a nyakán, mint valami vacak neonfényes névkártyát.
Ha az emberek nem látják a jellemedben, hogy kenet van az életeden, akkor ne csorbítsd az evangéliumot azzal, hogy olyan címet viselsz, amit nem érdemelsz meg.
Nem azt mondom, hogy nem szabad az egyházi szerepeket tisztelendővel, szolgálattevővel, vagyis püspökkel azonosítani. De nem lehetne a bizonytalanságról és a gyerekes „én fontosabb vagyok nálad” jellegű elnevezésekről lemondani, és visszatérni az evangélium egyszerűségéhez? Tegyük túl magunkat magunkon!
Jézus a királyoknak Királya és az uraknak Ura, Dávid Fia, a Békesség Fejedelme és a Hitvallásunk Apostola. Mikor eljött e világba, pedig, lemondott a mennyei dicsőségről és a ,Jézus’ szerény nevét felvette. Díszes palástot nem viselt. Címet nem követelt. Nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem azért, hogy szolgáljon. Ha becsületes módon akarunk szolgálni neki, le kell mondani a dicsvágyról, és koronánkat letenni lábainál.
2011. május 20., péntek
Szavak definíciója
Mikor beszélünk a más vallásokhoz, vagy akár más keresztyén mozgalmakhoz való tartozókkal, úgy tűnik néha, hogy nincs nagy különbség köztünk, és mégis ugyanazokról a dolgokról beszélünk.
Valójában így van ez, pedig? Walter Martin szekta kutató és szakértő azt mondta, hogy mikor beszélünk a mormonokkal, Jehova tanuival, és másokkal: "meg kell mászni a nyelvi korlátot" (azaz, We need to scale the language barrier).
Az a helyzet, hogy a más vallásoknál, elképzelhető, mégpedig így is van, hogy ugyanazokat a szavakat használnak mint az evangéliumi keresztyének, de teljesen más értelemmel, definícióval, értelmezéssel.
Például, azt mondhatjuk együtt a fentiekkel, valamint az katolikusokkal, adventistákkal, és ki tudja kivel is, hogy hisszük, hogy Jézus Krisztus az élő Isten Fia, aki halálával váltságdíjat fizetett a bűnért, fel is támadt a halálból, és most is él. Jól hangzik, de tényleg ugyanazt értjük ezalatt?
Dehogy is...
Erről még többet később...
Valójában így van ez, pedig? Walter Martin szekta kutató és szakértő azt mondta, hogy mikor beszélünk a mormonokkal, Jehova tanuival, és másokkal: "meg kell mászni a nyelvi korlátot" (azaz, We need to scale the language barrier).
Az a helyzet, hogy a más vallásoknál, elképzelhető, mégpedig így is van, hogy ugyanazokat a szavakat használnak mint az evangéliumi keresztyének, de teljesen más értelemmel, definícióval, értelmezéssel.
Például, azt mondhatjuk együtt a fentiekkel, valamint az katolikusokkal, adventistákkal, és ki tudja kivel is, hogy hisszük, hogy Jézus Krisztus az élő Isten Fia, aki halálával váltságdíjat fizetett a bűnért, fel is támadt a halálból, és most is él. Jól hangzik, de tényleg ugyanazt értjük ezalatt?
Dehogy is...
Erről még többet később...
2011. május 11., szerda
Őskori Titkok – 1. rész
Tudom, hogy ez őrültnek hangzik, de mostanában nagyon megfogott az a gondolat, amellyel évtizedekkel ezelőtt is találkoztam, hogy évezredekkel ezelőtt, az emberek magas színvonalú technológiával rendelkeztek.
Végül is, miért nem? Tudjuk, hogy az emberek nagyon intelligensek, és mostanában sokféle technológiát fejlesztettek. Miért nem a múltban is, de különböző okokból elveszett ez a tudás? Tudjuk, hogy az alexandriai könyvtár többször elpusztult. Mit tartalmazhatott, vajon? Arról is meg vagyok győződve, hogy az evolúciós elméletnek nincsen alapja a valóságban – nem támasztják alá a tudományos tények. Csak teória spekuláció hátán. Azt is kijelentem nagyon erősen, hogy ezeknek a tényeknek a megértéséhez, nem kell, nem szabad földön kívüliek látogatásaihoz folyamodni. Itt a közelben vannak az emberek, és ők is képesek ezeknek a dolgoknak a végrehajtására.
Csak egy példát mondok itt. Ha a következő tényleg igaz, bár nincsen róla szó a Bibliában, a biblikus történelemképnek egyáltalán nincsen ellentétben. Végül is, az ember az Édenkert óta bűnös, és tele van gyűlölettel.
Archeológiai lelet:
A mai Pakisztánban található Indus folyó völgyében, a Harappá és Mohenjo-Daro őskori városok romjait tárták fel. Ezeket a városokat valami fentről jövő hatalmas hőség pusztította el, olvasztotta össze. Egybeolvadt agyagedényeket, kőfalakat találtak. Emberi csontvázak is
vannak, az utcákon össze-vissza heverve, egymás kezét fogva, mintha valami rémületes katasztrófa hirtelen meglepte volna őket. Ezek a csontvázak még mindig rendkívül radioaktívak.
Írott forrás:
„Gurkha, gyors és erős vimanán repülve, egyetlen lövedéket hajított, amely az univerzum teljes erejét rejtette. A füst és láng izzó oszlopa, ezer nap fényességével, teljes pompájában emelkedett… függőleges robbanás gomolygó füstfelhőivel… az első robbanása után emelkedő füstfelhő terjeszkedő kerek köröket alakított, mint az óriás napernyők szétnyílása… ismeretlen fegyver volt, a halál hatalmas hírnöke, amely a Vrishnik és az Andhakák teljes faját hamuvá zúzta.
… a tetemek annyira megégtek, hogy megismerhetetlenné váltak. Kihullott a hajuk, körmük; a fazekak látszólagos ok nélkül széttörtek, és a madarak fehérré váltak. Néhány ó
ra múlva, minden élelmiszer megfertőződött… hogy meneküljenek a tűztől… a katonák patakokba vetették magukat, hogy magukat és felszerelésüket megmossák…”
A Mahabharata – több ezer éves indiai epikus költemény
Az érdekesség kedvéért, Dr. J. Robert Oppenheimer a Manhattan Project vezető atombomba tudós, jártas volt az őskori szanszkrit nyelvű irodalomban. Az első atombombateszt után tartott interjújában, idézett a Bhagavad Gita című hindu írásból: „Most halállá lettem, a világok pusztítójává.” A hét évvel az almagordoi nukleáristeszt után Rochester Egyetemén tartott interjújában, azt kérdezték tőle, hogyha ez az első felrobbantott atombomba volt-e? Azt válaszolta: „Hát, igen, legalábbis, a modernkor történelmében.”
Mindenképpen lenyűgöző, nem gondoljátok?
Végül is, miért nem? Tudjuk, hogy az emberek nagyon intelligensek, és mostanában sokféle technológiát fejlesztettek. Miért nem a múltban is, de különböző okokból elveszett ez a tudás? Tudjuk, hogy az alexandriai könyvtár többször elpusztult. Mit tartalmazhatott, vajon? Arról is meg vagyok győződve, hogy az evolúciós elméletnek nincsen alapja a valóságban – nem támasztják alá a tudományos tények. Csak teória spekuláció hátán. Azt is kijelentem nagyon erősen, hogy ezeknek a tényeknek a megértéséhez, nem kell, nem szabad földön kívüliek látogatásaihoz folyamodni. Itt a közelben vannak az emberek, és ők is képesek ezeknek a dolgoknak a végrehajtására.
Csak egy példát mondok itt. Ha a következő tényleg igaz, bár nincsen róla szó a Bibliában, a biblikus történelemképnek egyáltalán nincsen ellentétben. Végül is, az ember az Édenkert óta bűnös, és tele van gyűlölettel.
Archeológiai lelet:
A mai Pakisztánban található Indus folyó völgyében, a Harappá és Mohenjo-Daro őskori városok romjait tárták fel. Ezeket a városokat valami fentről jövő hatalmas hőség pusztította el, olvasztotta össze. Egybeolvadt agyagedényeket, kőfalakat találtak. Emberi csontvázak is
vannak, az utcákon össze-vissza heverve, egymás kezét fogva, mintha valami rémületes katasztrófa hirtelen meglepte volna őket. Ezek a csontvázak még mindig rendkívül radioaktívak.Írott forrás:
„Gurkha, gyors és erős vimanán repülve, egyetlen lövedéket hajított, amely az univerzum teljes erejét rejtette. A füst és láng izzó oszlopa, ezer nap fényességével, teljes pompájában emelkedett… függőleges robbanás gomolygó füstfelhőivel… az első robbanása után emelkedő füstfelhő terjeszkedő kerek köröket alakított, mint az óriás napernyők szétnyílása… ismeretlen fegyver volt, a halál hatalmas hírnöke, amely a Vrishnik és az Andhakák teljes faját hamuvá zúzta.
… a tetemek annyira megégtek, hogy megismerhetetlenné váltak. Kihullott a hajuk, körmük; a fazekak látszólagos ok nélkül széttörtek, és a madarak fehérré váltak. Néhány ó
ra múlva, minden élelmiszer megfertőződött… hogy meneküljenek a tűztől… a katonák patakokba vetették magukat, hogy magukat és felszerelésüket megmossák…”A Mahabharata – több ezer éves indiai epikus költemény
Az érdekesség kedvéért, Dr. J. Robert Oppenheimer a Manhattan Project vezető atombomba tudós, jártas volt az őskori szanszkrit nyelvű irodalomban. Az első atombombateszt után tartott interjújában, idézett a Bhagavad Gita című hindu írásból: „Most halállá lettem, a világok pusztítójává.” A hét évvel az almagordoi nukleáristeszt után Rochester Egyetemén tartott interjújában, azt kérdezték tőle, hogyha ez az első felrobbantott atombomba volt-e? Azt válaszolta: „Hát, igen, legalábbis, a modernkor történelmében.”
Mindenképpen lenyűgöző, nem gondoljátok?
2011. április 30., szombat
David Wilkerson utolsó üzenete
A héten értesültünk David Wilkerson haláláról, aki Isten egyik nagy embere volt, mindvégig kitartott. Mindennapi igei üzenetet szokott írni, és az alábbi a utolsó volt a halála előtt. Szerintem, érdemes elolvasni. A gyors fordítás miatt becsúszott hibákért, én vagyok a felelős :-)
HA MINDEN ESZKÖZ MEGHIÚSUL
-írta David Wilkerson (2011. ápr. 27.)
Ha tovább hiszünk, akkor is, ha minden eszköz meghiúsul, az egy olyan dolog, ami Istennek rendkívül teszik és kedves. Jézus azt mondta Tamásnak: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (János 20,29).
Boldogok azok, akik akkor is hisznek, mikor az imaválasz bizonyítéka hiányzik – a reménységen túl is bíznak, mikor minden eszköz már meghiúsult.
Valaki eljutott a reménytelenség helyére – a reménység végéhez – az eszközök végéhez. Haldoklik egy hozzátartozója, és az orvosok lemondtak róla. Látszólag elkerülhetetlen a halál. Elfogyott a reménység. Az imában kért csoda nem történik meg.
Akkor jön a Sátán hadserege és megtámadja az elmédet félelemmel, haraggal, nyomasztó gondolatokkal: „Most hol van az Istened? Addig imádkoztál, amíg el nem fogytak a könnyeid. Böjtöltél. Ráálltál ígéretekre. Bíztál.”
Istenkáromló gondolatok jutnak eszedbe: „Hiába imádkoztál. Hiába hittél. Ne fordulj el Istentől – csak ne bízz benne többé. Nem éri meg!”
Még az is felmerül, hogy megkérdőjelezed Isten létezését. Évszázadok óta használja Sátán ezeket az eszközöket. Még a legkomolyabb múltbeli istenfélő férfiak és nők szenvedtek az olyan démoni támadásokat.
Ha a halál árnyéka völgyén jársz, halljad ezt a szót: A sírás néhány sötét, borzalmas éjszakán át még tart – és abban a sötétségben majd hallod az Atya suttogását: „Veled vagyok. Most még nem mondhatom meg, hogy miért, de jön majd az a nap, mikor megértesz mindent. Látni fogod, hogy része volt a tervemnek. Nem volt véletlen. Nem a te hibád miatt volt. Tarts ki. Hadd öleljelek át a fájdalmad órájában.”
Kedvesem, Isten mindig a szeretet és a jóság szerint cselekszik. Mikor minden eszköz meghiúsul – a szeretete még győzedelmeskedik. Ragaszkodj a hitedhez. Állj erősen az Igéjében. A világon nincs más remény.
HA MINDEN ESZKÖZ MEGHIÚSUL
-írta David Wilkerson (2011. ápr. 27.)
Ha tovább hiszünk, akkor is, ha minden eszköz meghiúsul, az egy olyan dolog, ami Istennek rendkívül teszik és kedves. Jézus azt mondta Tamásnak: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (János 20,29).
Boldogok azok, akik akkor is hisznek, mikor az imaválasz bizonyítéka hiányzik – a reménységen túl is bíznak, mikor minden eszköz már meghiúsult.
Valaki eljutott a reménytelenség helyére – a reménység végéhez – az eszközök végéhez. Haldoklik egy hozzátartozója, és az orvosok lemondtak róla. Látszólag elkerülhetetlen a halál. Elfogyott a reménység. Az imában kért csoda nem történik meg.
Akkor jön a Sátán hadserege és megtámadja az elmédet félelemmel, haraggal, nyomasztó gondolatokkal: „Most hol van az Istened? Addig imádkoztál, amíg el nem fogytak a könnyeid. Böjtöltél. Ráálltál ígéretekre. Bíztál.”
Istenkáromló gondolatok jutnak eszedbe: „Hiába imádkoztál. Hiába hittél. Ne fordulj el Istentől – csak ne bízz benne többé. Nem éri meg!”
Még az is felmerül, hogy megkérdőjelezed Isten létezését. Évszázadok óta használja Sátán ezeket az eszközöket. Még a legkomolyabb múltbeli istenfélő férfiak és nők szenvedtek az olyan démoni támadásokat.
Ha a halál árnyéka völgyén jársz, halljad ezt a szót: A sírás néhány sötét, borzalmas éjszakán át még tart – és abban a sötétségben majd hallod az Atya suttogását: „Veled vagyok. Most még nem mondhatom meg, hogy miért, de jön majd az a nap, mikor megértesz mindent. Látni fogod, hogy része volt a tervemnek. Nem volt véletlen. Nem a te hibád miatt volt. Tarts ki. Hadd öleljelek át a fájdalmad órájában.”
Kedvesem, Isten mindig a szeretet és a jóság szerint cselekszik. Mikor minden eszköz meghiúsul – a szeretete még győzedelmeskedik. Ragaszkodj a hitedhez. Állj erősen az Igéjében. A világon nincs más remény.
2011. április 20., szerda
Gyülekezetplántálás V. rész
A gyülekezetplántálásból fakadó tapasztalatok, tanulságok – V. rész
Isten továbbra is használ és vezet minket, bár még mindig nehéz körülményekkel küszködünk. Egy dolog megtörtént, hogy felvett bennünket misszióállomásnak ugyanaz a felekezet, ahova régen tartoztunk, bár egy másik gyülekezet közvetítése által, mint az, amelyből kidobtak. Ez az új hely földrajzilag közelebb áll ahhoz a faluhoz, ahol munkálkodunk, és biztos vagyok benne, hogy előnyünkre válik a világméretű mozgalomhoz való tartozás. Az országos vezetők tudnak a tevékenységünkről, és nagyon bátorítanak minket.
Mivel azt a megbízást megkaptuk, hogy „hirdessük az evangéliumot a szegényeknek” (Ézsaiás 61), örültünk annak, hogy ruha- és élelmiszeradományt kaptunk egy tőlünk északabbra elhelyezkedő alapítványtól. Szintén jó kapcsolatban vagyunk az ottani gyülekezettel, amelyhez társul a karitatív alapítvány. Már tudtunk átadni néhány ajándékot a velünk kapcsolatban álló szegény embereknek.
Ami az evangelizációt illeti, már visszamentünk meglátogatni azt a két családot, ahol imádkoztunk az emberekért, bár több szabadtéri alkalmat még nem tartottunk. Röviden ismételve, az előző alkalommal áldást mondtunk mindegyikükre, de konkrétan imádkoztunk egy süket-néma fiú gyógyulásáért, és egy olyan emberért, akinek álmaiban gyötörte a „halott apja szelleme.” Szintén nehezen kapott levegőt és messzire nem tudott menni. A második háznál a két testvérért imádkoztunk, az egyik a volt keresztyén, a másik, akinek torkában van a daganat. Mindenkit szemmel láthatóan megérintett a Szentlélek.
Mikor visszamentünk, a férfi azt mondta, hogy már nem zavarják a rossz álmok, és most probléma nélkül tud begyalogolni a faluba. Bizonyára látható javulás megtörtént. Most lehetőségünk volt az anyukájáért imádkozni, aki epehólyagműtétre várt, és ez nem volt az első. Az orvosok azt mondták neki, hogy igazán bizonytalan az eredmény, és tényleg nagyon betegnek látszott.
A másik családnál, a daganatos hölgy nagyon nyíltan mesélt az élete élményeiről, és egy jó ideig beszélgettünk. Ezek az emberek nagyon komoly problémákkal küszködnek, szükségük van a jó tanításra, a szabadulásra, valamint a figyelemre és a gondozásra. Szintén a megtérésre van szükségük, természetesen, és ez a dolog még nem történt meg. Mindkét családban, viszont, azt mondták, hogy menjünk vissza, amikor csak akarunk, maradjunk, ameddig akarunk, szívesen látnak bennünket. Nagy nyitottságot tapasztalunk.
Közben, Isten továbbra is vezeti a meglevő csoportot, szól neki is, sőt, az is megtörtént, hogy az Úr ugyanazt mondta több embernek függetlenül egymástól. Ismételten figyelmeztet bennünket arra, hogy küzdjünk a szabályoknak megfelelően, és rakjuk le a helyes biblikus alapokat. Konkrétan, el kell kerülni a pletykát, rágalmazást, a kritizálást és az ítélkezést. És arra kell figyelni, hogy áldást mondjunk, és nem átkot. Isten arról is beszél, hogy álljunk helyesen az adakozáshoz.
Mikor múlt vasárnap újra meglátogattuk a két családot, nagyon örültek nekünk, és hosszabb időre maradtunk, mint amennyit terveztünk. Nem volt mindenki otthon, de az az ember, aki az elején alig tudott menni, most biciklizik, és az anyukája három nappal az érte elmondott ima után annyira felépült, hogy nem kellett műteni. Mindenkinek el is mondja, hogy mi történt, tehát, terjed a hír. Olyan emberek, akiket eddig nem ismerünk, integetnek és köszönnek: „Isten áldjon!” Tehát, Istennek adunk hálát, azért, amit tesz! Megmutatja ezeknek az embereknek, hogy Ő él, és szereti őket, de szükségük van arra, hogy megtérjenek és növekedjenek Krisztusban. Az lesz a nehezebb része a dolognak, ha nézzük a hátterüket, de Isten ideküldött bennünket, tehát, meglátjuk majd! A legújabb dolog az, hogy visszahívtak bennünket az udvarukon szabadtéri dicsőítő alkalmat tartani, ahol az evangéliumot hirdetni fogjuk is. Most azt kell megszervezni.
(mi lesz legközelebb?)
Isten továbbra is használ és vezet minket, bár még mindig nehéz körülményekkel küszködünk. Egy dolog megtörtént, hogy felvett bennünket misszióállomásnak ugyanaz a felekezet, ahova régen tartoztunk, bár egy másik gyülekezet közvetítése által, mint az, amelyből kidobtak. Ez az új hely földrajzilag közelebb áll ahhoz a faluhoz, ahol munkálkodunk, és biztos vagyok benne, hogy előnyünkre válik a világméretű mozgalomhoz való tartozás. Az országos vezetők tudnak a tevékenységünkről, és nagyon bátorítanak minket.
Mivel azt a megbízást megkaptuk, hogy „hirdessük az evangéliumot a szegényeknek” (Ézsaiás 61), örültünk annak, hogy ruha- és élelmiszeradományt kaptunk egy tőlünk északabbra elhelyezkedő alapítványtól. Szintén jó kapcsolatban vagyunk az ottani gyülekezettel, amelyhez társul a karitatív alapítvány. Már tudtunk átadni néhány ajándékot a velünk kapcsolatban álló szegény embereknek.
Ami az evangelizációt illeti, már visszamentünk meglátogatni azt a két családot, ahol imádkoztunk az emberekért, bár több szabadtéri alkalmat még nem tartottunk. Röviden ismételve, az előző alkalommal áldást mondtunk mindegyikükre, de konkrétan imádkoztunk egy süket-néma fiú gyógyulásáért, és egy olyan emberért, akinek álmaiban gyötörte a „halott apja szelleme.” Szintén nehezen kapott levegőt és messzire nem tudott menni. A második háznál a két testvérért imádkoztunk, az egyik a volt keresztyén, a másik, akinek torkában van a daganat. Mindenkit szemmel láthatóan megérintett a Szentlélek.
Mikor visszamentünk, a férfi azt mondta, hogy már nem zavarják a rossz álmok, és most probléma nélkül tud begyalogolni a faluba. Bizonyára látható javulás megtörtént. Most lehetőségünk volt az anyukájáért imádkozni, aki epehólyagműtétre várt, és ez nem volt az első. Az orvosok azt mondták neki, hogy igazán bizonytalan az eredmény, és tényleg nagyon betegnek látszott.
A másik családnál, a daganatos hölgy nagyon nyíltan mesélt az élete élményeiről, és egy jó ideig beszélgettünk. Ezek az emberek nagyon komoly problémákkal küszködnek, szükségük van a jó tanításra, a szabadulásra, valamint a figyelemre és a gondozásra. Szintén a megtérésre van szükségük, természetesen, és ez a dolog még nem történt meg. Mindkét családban, viszont, azt mondták, hogy menjünk vissza, amikor csak akarunk, maradjunk, ameddig akarunk, szívesen látnak bennünket. Nagy nyitottságot tapasztalunk.
Közben, Isten továbbra is vezeti a meglevő csoportot, szól neki is, sőt, az is megtörtént, hogy az Úr ugyanazt mondta több embernek függetlenül egymástól. Ismételten figyelmeztet bennünket arra, hogy küzdjünk a szabályoknak megfelelően, és rakjuk le a helyes biblikus alapokat. Konkrétan, el kell kerülni a pletykát, rágalmazást, a kritizálást és az ítélkezést. És arra kell figyelni, hogy áldást mondjunk, és nem átkot. Isten arról is beszél, hogy álljunk helyesen az adakozáshoz.
Mikor múlt vasárnap újra meglátogattuk a két családot, nagyon örültek nekünk, és hosszabb időre maradtunk, mint amennyit terveztünk. Nem volt mindenki otthon, de az az ember, aki az elején alig tudott menni, most biciklizik, és az anyukája három nappal az érte elmondott ima után annyira felépült, hogy nem kellett műteni. Mindenkinek el is mondja, hogy mi történt, tehát, terjed a hír. Olyan emberek, akiket eddig nem ismerünk, integetnek és köszönnek: „Isten áldjon!” Tehát, Istennek adunk hálát, azért, amit tesz! Megmutatja ezeknek az embereknek, hogy Ő él, és szereti őket, de szükségük van arra, hogy megtérjenek és növekedjenek Krisztusban. Az lesz a nehezebb része a dolognak, ha nézzük a hátterüket, de Isten ideküldött bennünket, tehát, meglátjuk majd! A legújabb dolog az, hogy visszahívtak bennünket az udvarukon szabadtéri dicsőítő alkalmat tartani, ahol az evangéliumot hirdetni fogjuk is. Most azt kell megszervezni.
(mi lesz legközelebb?)
2011. április 16., szombat
Pünkösdi pásztor reagál
Ma kaptam meg ezt az elgondolkodtató cikket, melyet e szerint továbbítok:
Forrás: http://www.johnthebaptisttv.com/2011/04/15/pentecostal-pastors-speak-out/
MI TÖRTÉNT A PÜNKÖSDI MOZGALOMMAL?
-írta Wayne Greulich.
Néhány ember leszólja a pünkösdi / karizmatikus mozgalmat, mintha az lenne a kapu, amin keresztül a mostani korrupció bejutott a modern egyházba. Bár van ebben igazság, mégsem teljesen helyes.
Pünkösdi gyülekezetbe születtem 56 évvel ezelőtt, ott nőttem fel, tanultam az egyik főiskolájukon, és pasztoroltam 3 gyülekezetüket. Azt hiszem, emiatt rendelkezem a mozgalommal és annak történelmével kapcsolatban bizonyos fokú tudással, ismeretséggel... Ugyanakkor, olyan megtiszteltetésben részesültem, hogy megismerhettem és beszélgethettem bizonyos pünkösdi úttörőkkel, mikor még életben voltak. Ráadásul, Frank Bartleman számos könyve évek óta a birtokomban van. Nem akarom, azért, szakértőnek ajánlani magamat, csak tudatni szeretném az olvasóval, hogy amit most állítok, nem a tudatlanság, feltételezés és spekuláció vákuumából ered.
A pünkösdi mozgalom a szentség mozgalomból származott. Azok közül, akik a születésénél közreműködtek, sokan a szentség emberei voltak, akik meghaltak maguknak, felvették a keresztet, és követték Jézus Krisztust az Ő Szelleme és Igéje irányítása alatt. Az átváltozott életek, a csodák, és az üldözések sokasága teljesen valóságos volt. Istennek adhatunk hálát azokért az úttörőkért, akik – Isten késztetése és keze alatt – egyengették az utat a megújult szabadság és a Szent Szellem munkája felé Krisztus Egyházában. Nem a Szellem megmozdulásával vagy azokkal kapcsolatban merültek fel a problémák, akik keresték az Urat és megtapasztalták a Szellemmel való betöltekezést és a Szellemben való járást. A legtöbb probléma azokkal kapcsolatban keletkezett - úgy, mint manapság is – akik el akarták kerülni a keresztet. Ezek olyan emberek voltak, akik kívánták a Szellemben járó élet áldásait, de nem akartak meghalni a bűnnek, a testnek, és saját maguknak.
Már 1907-ben Frank Bartleman írt a döbbenetéről azzal kapcsolatban, hogy milyen fajta emberek beszivárogtak a pünkösdi mozgalomba. Sokan a kontinens minden részéről sereglettek a pünkösdi mozgalmakba a Szellem áldásait keresve, de nem akarták a szentséget, a bűnvallást, az Úr előtti összetöretést, és a keresztfelvételt vállalni. A probléma gyökere manapság is ugyanaz. A modern egyház tele van olyan önző, bűnös emberekkel, akik Isten áldásait kívánják ugyan, de nem választják a kereszt útját.
A problémát tovább bonyolítják azok a hamis prédikátorok, próféták és tanítók, akik nem hirdetik a keresztet, vagy a Krisztuskövetésnek az árát. Ehelyett, a mai „keresztyén” gyűjt magának olyan prédikátorokat, prófétákat és tanítókat, akik tetszenek a testnek, kényelemben dédelgetik azt – ezek a szakértők egy olyan fajta „keresztyénséget” alkottak, amely egyesíti a testet a szellemmel. Ez, pedig, NEM LEHET, mivel a test és a szellem egymás ellenségei. A Szentírás egyértelművé teszi azt, hogy vagy az egyiket vagy a másikat kell követni – Istent vagy a mammont.
A pünkösdi / karizmatikus gyülekezetek szégyenére, sokan közülük – bár nem mindegyik (ne essünk az általánosítás hibájába) – elhagyták a kereszt, a szentség, a világtól való elkülönülés, és az igaz teljes evangélium hirdetését. A modern egyház túlnyomó része elhagyta a Biblia Krisztusát, egy „új és tökéletesített Krisztus” kedvéért, akinek nincsen keresztje, csak szeretete; nincsen szentsége, csak kegyelme, nincsen igazsága, csak áldása, és aki nem Bíró, csak kozmikus Mikulás bácsi.
Nagy szükség van azokra, akik meghalnak maguknak, felveszik a keresztet, és az igaz Krisztusról tesznek tanúságot! Isten keresi azokat, akik istenfélő módon élnek Jézus Krisztusban – az üldözésnek ellenére! Szükség van azokra, akik elutasítják a világot, akik gyűlölik a bűnt, akik nem félnek senkitől, csak Istentől; akik azt teszik, amit Ő akar, azt beszélik, amit Ő mond, és akiket az Ige és a Szellem Krisztus képmására formál, hogy Krisztusnak emberi képviselői legyenek az elveszett, halálra ítélt világban. Ez Jézus Krisztus Egyháza.
Isten segítsen nekünk, testvéreim. Dolgozzunk, amíg tart a nap, mert jön az éjszaka, mikor senki nem dolgozhat. Munkálkodjunk hűségesen vele együtt. Ne féljünk attól, amit az ember gondol, vagy amit az ember tehet, csak attól féljünk, aki Megváltó és Király.
MICHAEL válaszol-
Én is pásztor vagyok „pünkösdi” gyülekezetben, már 44 éve. Nem is szeretjük a „pünkösdi” címkét, mert a legtöbb ember eszébe juttatja mind azokat a túlkapásokat és szélsőségeket, amelyek bejöttek „a nyájat nem kímélő farkasok” által...
Forrás: http://www.johnthebaptisttv.com/2011/04/15/pentecostal-pastors-speak-out/
MI TÖRTÉNT A PÜNKÖSDI MOZGALOMMAL?
-írta Wayne Greulich.
Néhány ember leszólja a pünkösdi / karizmatikus mozgalmat, mintha az lenne a kapu, amin keresztül a mostani korrupció bejutott a modern egyházba. Bár van ebben igazság, mégsem teljesen helyes.
Pünkösdi gyülekezetbe születtem 56 évvel ezelőtt, ott nőttem fel, tanultam az egyik főiskolájukon, és pasztoroltam 3 gyülekezetüket. Azt hiszem, emiatt rendelkezem a mozgalommal és annak történelmével kapcsolatban bizonyos fokú tudással, ismeretséggel... Ugyanakkor, olyan megtiszteltetésben részesültem, hogy megismerhettem és beszélgethettem bizonyos pünkösdi úttörőkkel, mikor még életben voltak. Ráadásul, Frank Bartleman számos könyve évek óta a birtokomban van. Nem akarom, azért, szakértőnek ajánlani magamat, csak tudatni szeretném az olvasóval, hogy amit most állítok, nem a tudatlanság, feltételezés és spekuláció vákuumából ered.
A pünkösdi mozgalom a szentség mozgalomból származott. Azok közül, akik a születésénél közreműködtek, sokan a szentség emberei voltak, akik meghaltak maguknak, felvették a keresztet, és követték Jézus Krisztust az Ő Szelleme és Igéje irányítása alatt. Az átváltozott életek, a csodák, és az üldözések sokasága teljesen valóságos volt. Istennek adhatunk hálát azokért az úttörőkért, akik – Isten késztetése és keze alatt – egyengették az utat a megújult szabadság és a Szent Szellem munkája felé Krisztus Egyházában. Nem a Szellem megmozdulásával vagy azokkal kapcsolatban merültek fel a problémák, akik keresték az Urat és megtapasztalták a Szellemmel való betöltekezést és a Szellemben való járást. A legtöbb probléma azokkal kapcsolatban keletkezett - úgy, mint manapság is – akik el akarták kerülni a keresztet. Ezek olyan emberek voltak, akik kívánták a Szellemben járó élet áldásait, de nem akartak meghalni a bűnnek, a testnek, és saját maguknak.
Már 1907-ben Frank Bartleman írt a döbbenetéről azzal kapcsolatban, hogy milyen fajta emberek beszivárogtak a pünkösdi mozgalomba. Sokan a kontinens minden részéről sereglettek a pünkösdi mozgalmakba a Szellem áldásait keresve, de nem akarták a szentséget, a bűnvallást, az Úr előtti összetöretést, és a keresztfelvételt vállalni. A probléma gyökere manapság is ugyanaz. A modern egyház tele van olyan önző, bűnös emberekkel, akik Isten áldásait kívánják ugyan, de nem választják a kereszt útját.
A problémát tovább bonyolítják azok a hamis prédikátorok, próféták és tanítók, akik nem hirdetik a keresztet, vagy a Krisztuskövetésnek az árát. Ehelyett, a mai „keresztyén” gyűjt magának olyan prédikátorokat, prófétákat és tanítókat, akik tetszenek a testnek, kényelemben dédelgetik azt – ezek a szakértők egy olyan fajta „keresztyénséget” alkottak, amely egyesíti a testet a szellemmel. Ez, pedig, NEM LEHET, mivel a test és a szellem egymás ellenségei. A Szentírás egyértelművé teszi azt, hogy vagy az egyiket vagy a másikat kell követni – Istent vagy a mammont.
A pünkösdi / karizmatikus gyülekezetek szégyenére, sokan közülük – bár nem mindegyik (ne essünk az általánosítás hibájába) – elhagyták a kereszt, a szentség, a világtól való elkülönülés, és az igaz teljes evangélium hirdetését. A modern egyház túlnyomó része elhagyta a Biblia Krisztusát, egy „új és tökéletesített Krisztus” kedvéért, akinek nincsen keresztje, csak szeretete; nincsen szentsége, csak kegyelme, nincsen igazsága, csak áldása, és aki nem Bíró, csak kozmikus Mikulás bácsi.
Nagy szükség van azokra, akik meghalnak maguknak, felveszik a keresztet, és az igaz Krisztusról tesznek tanúságot! Isten keresi azokat, akik istenfélő módon élnek Jézus Krisztusban – az üldözésnek ellenére! Szükség van azokra, akik elutasítják a világot, akik gyűlölik a bűnt, akik nem félnek senkitől, csak Istentől; akik azt teszik, amit Ő akar, azt beszélik, amit Ő mond, és akiket az Ige és a Szellem Krisztus képmására formál, hogy Krisztusnak emberi képviselői legyenek az elveszett, halálra ítélt világban. Ez Jézus Krisztus Egyháza.
Isten segítsen nekünk, testvéreim. Dolgozzunk, amíg tart a nap, mert jön az éjszaka, mikor senki nem dolgozhat. Munkálkodjunk hűségesen vele együtt. Ne féljünk attól, amit az ember gondol, vagy amit az ember tehet, csak attól féljünk, aki Megváltó és Király.
MICHAEL válaszol-
Én is pásztor vagyok „pünkösdi” gyülekezetben, már 44 éve. Nem is szeretjük a „pünkösdi” címkét, mert a legtöbb ember eszébe juttatja mind azokat a túlkapásokat és szélsőségeket, amelyek bejöttek „a nyájat nem kímélő farkasok” által...
2011. április 10., vasárnap
"BONTSD LE A FALAKAT " - Látomás
-írta David Stansell.
Forrás: http://www.johnthebaptisttv.com/2011/04/04/tear-down-the-walls-a-vision/
Nekem is volt látomásom 2003-ban, amely az egyházban bekövetkezendő változásról szólt.
Vörös-tégla épületet láttam. Templom épület volt. A tető elrohadt, a falban levő fa, pedig, korhadt volt. Az orvosszer erre az volt, hogy minden fát el kell távolítani az épületből. Kicserélni kellett. Nem lehetett rendbe hozni.
Nos, ez azt jelentette, hogy a téglafalakat is le kellett bontani, mert nem voltak ezek olyan állapotban, hogy a faszerkezet nélkül fennmaradtak volna. Nagyon rossz állapotban voltak.
Láttam, tehát, hogy az alapkövekig szétzúzták az épületet. Azt vártam, hogy új épületet emeljenek a régi alapra.
Isten Szelleme, viszont, így szólt: „Emeld ki az alapot. Nem elég szilárd ahhoz, hogy elbírja azt az épületet, amelyet én akarok építeni erre a telekre.”
Az épület (Mennyasszony), amelyet Isten készül felépíteni, sokkal dicsőségesebb, mint a jelen felfogásunk gondolja. Készen állunk-e, viszont, arra, hogy Ő lebontsa a mostani épületet? Ráadásul, egészen az eredeti földig bontsa le? Az emberi oldalunk a múltból származó felismerhető valamihez akar ragaszkodni. Ez aztán kovásszá válik, amely az előző élet összes szemetét visszahozza.
Aztán azt hallottam: „Kivitelező Építészmérnököt keresek, aki a tervrajz szerint épít.” Akkor azt értettem, hogy csak olyanra bízza meg az épület emelését, aki elkötelezi magát arra, hogy mindent tegyen, de semmivel kevesebbet ne, mint azt, amely a Menny trónjától származik. Mi nem vagyunk a tervező. Nem a mi dolgunk, hogy megtervezzük az épületet.
Rövidesen a látomás után, az Ap. Csel. 5-ben találtam magam. A 32. versnél az az igazság árasztott el, hogy nem működik nálunk a Szent Szellem szolgálata, mert nem engedelmeskedünk hangjának. (Jeremiás 7,22-)…
Isten készen áll arra, hogy a menyasszonya mind azzal az erővel rendelkezzen, mint amilyen Jézusé volt, mikor a földön járt (ezt mondja a Szentírás). Feltéve, ha készen állunk mi arra, hogy olyan kapcsolatunk legyen Istennel, mint milyen Jézusé volt az Atyjával.
Ha nézem az egyháztörténelmet, azt látom, hogy Isten adott igazságot az embereknek, de ők használták az eszüket, hogy hozzátegyenek az igazsághoz. Aztán, ez az új igazság halált hozott az isteni igazságnak. Hol vannak azok az emberek, akik csak a Szent Szellemtől adott egyszerű igazságoknak engedelmeskednek majd?
Forrás: http://www.johnthebaptisttv.com/2011/04/04/tear-down-the-walls-a-vision/
Nekem is volt látomásom 2003-ban, amely az egyházban bekövetkezendő változásról szólt.
Vörös-tégla épületet láttam. Templom épület volt. A tető elrohadt, a falban levő fa, pedig, korhadt volt. Az orvosszer erre az volt, hogy minden fát el kell távolítani az épületből. Kicserélni kellett. Nem lehetett rendbe hozni.
Nos, ez azt jelentette, hogy a téglafalakat is le kellett bontani, mert nem voltak ezek olyan állapotban, hogy a faszerkezet nélkül fennmaradtak volna. Nagyon rossz állapotban voltak.
Láttam, tehát, hogy az alapkövekig szétzúzták az épületet. Azt vártam, hogy új épületet emeljenek a régi alapra.
Isten Szelleme, viszont, így szólt: „Emeld ki az alapot. Nem elég szilárd ahhoz, hogy elbírja azt az épületet, amelyet én akarok építeni erre a telekre.”
Az épület (Mennyasszony), amelyet Isten készül felépíteni, sokkal dicsőségesebb, mint a jelen felfogásunk gondolja. Készen állunk-e, viszont, arra, hogy Ő lebontsa a mostani épületet? Ráadásul, egészen az eredeti földig bontsa le? Az emberi oldalunk a múltból származó felismerhető valamihez akar ragaszkodni. Ez aztán kovásszá válik, amely az előző élet összes szemetét visszahozza.
Aztán azt hallottam: „Kivitelező Építészmérnököt keresek, aki a tervrajz szerint épít.” Akkor azt értettem, hogy csak olyanra bízza meg az épület emelését, aki elkötelezi magát arra, hogy mindent tegyen, de semmivel kevesebbet ne, mint azt, amely a Menny trónjától származik. Mi nem vagyunk a tervező. Nem a mi dolgunk, hogy megtervezzük az épületet.
Rövidesen a látomás után, az Ap. Csel. 5-ben találtam magam. A 32. versnél az az igazság árasztott el, hogy nem működik nálunk a Szent Szellem szolgálata, mert nem engedelmeskedünk hangjának. (Jeremiás 7,22-)…
Isten készen áll arra, hogy a menyasszonya mind azzal az erővel rendelkezzen, mint amilyen Jézusé volt, mikor a földön járt (ezt mondja a Szentírás). Feltéve, ha készen állunk mi arra, hogy olyan kapcsolatunk legyen Istennel, mint milyen Jézusé volt az Atyjával.
Ha nézem az egyháztörténelmet, azt látom, hogy Isten adott igazságot az embereknek, de ők használták az eszüket, hogy hozzátegyenek az igazsághoz. Aztán, ez az új igazság halált hozott az isteni igazságnak. Hol vannak azok az emberek, akik csak a Szent Szellemtől adott egyszerű igazságoknak engedelmeskednek majd?
2011. március 29., kedd
Gyülekezetplántálás IV. rész
A gyülekezetplántálásból fakadó tapasztalatok, tanulságok – IV. rész
Angliából való visszatérésem után, még egyszer kimentünk az utcára, és evangelizáltunk, prófétáltunk a falunak, egy Brazíliából érkezett pásztor és felesége segítségével is. Ugyanazon a helyen voltunk, de ennek még kevesebb látható eredménye volt, mint először.
Ezután, viszont, megkaptunk a Szentlélektől olyan vezetést, hogy konkrétan hova kell menni legközelebb. Egy másik alkalommal odamentünk, abba az utcába, amit az Úr mondott, és imádkozva fel-alá sétáltunk. Kijöttek az egyik házból, és megkérdezték, kit keresünk? Beszélgetésbe keveredtünk velük, és kiderült, hogy valamiféle istenismeretük már volt, és szívesen adnak áramot a következő utcai evangelizációhoz. Az egyik férfi, pedig, inkább ellenállt, és el akart küldeni bennünket.
Vissza is mentünk oda, és hangosítással ott is mondtuk az igét. Látjuk olyankor, hogy többen kiállnak a ház elé, vagy lesnek a kapuból, tehát, hallgatnak, hallják az üzenetet. Csak nem mernek odamenni, talán. Egy fiatal hölgy, viszont, odajött, és azt mondta, hogy ő is keresztyén, csak nincsen gyülekezete, de ha az ő utcájában hirdetnénk az igét, ő is ad villanyt.
Mivel az Úr azt mondta nekünk, hogy segítsünk a szegényeken, de éppen akkor elfelejtettünk adományt vinni, megígértük, hogy legközelebb, hozunk. Mikor visszamentünk, és vittük az élelmiszert, behívtak bennünket a házba. Beszélgetés közben kiderült, hogy bár hisznek Istenben, és igenis szükségük lenne rá, mindenféle okkult dolognak hatására ki van téve az életükre, a visszajáró szellemektől kedve, a kártyajóslásig. Az gondoltuk, Uram, hova is küldtél??? Mindenestre megengedték, még az előzőleg ellenálló férfi is, hogy mindenkiért imádkozzunk.
Utána elmentünk a másik hölgy utcájába, hogy mégsem kérünk aznap áramot, mert későre jár, de ő is behívott, és beszélgettünk. Kiderült, hogy éppen az ő testvére az a hölgy, akinek daganata van a torkában, és ő is (mégis) megengedte, hogy imádkozzunk érte. Úgy érezték ők is, mi is, a Szentlélek kenetét, hogy alig tudtunk lábon állni. Várjuk a folytatást! Most az Úrnak cselekednie kell!
A következő alkalommal visszamentünk a második helyre, és az ő villanyuk segítségével, hangosan hirdettük az igét. Az Úr arra vezetett, hogy leginkább az alap evangéliumot kell kimondani, az I.Kor 14 alapján, Jézus Krisztus halálát, eltemettetését, valamint feltámadását.
A mi hitünk nem kitalált meséken, hanem szemtanuk által hitelesített történelmi eseményeken áll! Ugyanakkor, szívesen imádkozunk az emberek problémáiért is. Isten akarja az ő üzenetét csodákkal és jelekkel is megerősíteni!
Ekkor is lestek az emberek. Valaki oda is jött biciklivel és meg akart bennünket állítani, de nem hagytuk abba. Egy néni akkor kilépett a házából, és határozottan felénk jött. Gondoltam, jaj, ez most mit fog mondani. Azt mondta, viszont, hogyha kint lett volna, akkor meg is mondta volna ennek a fiúnak! Csak csináljuk, mondjuk nyugodtan, erre szükség van! Személyes beszélgetésünk is volt egy pár emberrel.
Hát, akkor, most itt tartunk. Várjuk az anyagi, szellemi áttörést. És folytatjuk a tevékenységünk.
(Biztos lesz még folytatás)
Angliából való visszatérésem után, még egyszer kimentünk az utcára, és evangelizáltunk, prófétáltunk a falunak, egy Brazíliából érkezett pásztor és felesége segítségével is. Ugyanazon a helyen voltunk, de ennek még kevesebb látható eredménye volt, mint először.
Ezután, viszont, megkaptunk a Szentlélektől olyan vezetést, hogy konkrétan hova kell menni legközelebb. Egy másik alkalommal odamentünk, abba az utcába, amit az Úr mondott, és imádkozva fel-alá sétáltunk. Kijöttek az egyik házból, és megkérdezték, kit keresünk? Beszélgetésbe keveredtünk velük, és kiderült, hogy valamiféle istenismeretük már volt, és szívesen adnak áramot a következő utcai evangelizációhoz. Az egyik férfi, pedig, inkább ellenállt, és el akart küldeni bennünket.
Vissza is mentünk oda, és hangosítással ott is mondtuk az igét. Látjuk olyankor, hogy többen kiállnak a ház elé, vagy lesnek a kapuból, tehát, hallgatnak, hallják az üzenetet. Csak nem mernek odamenni, talán. Egy fiatal hölgy, viszont, odajött, és azt mondta, hogy ő is keresztyén, csak nincsen gyülekezete, de ha az ő utcájában hirdetnénk az igét, ő is ad villanyt.
Mivel az Úr azt mondta nekünk, hogy segítsünk a szegényeken, de éppen akkor elfelejtettünk adományt vinni, megígértük, hogy legközelebb, hozunk. Mikor visszamentünk, és vittük az élelmiszert, behívtak bennünket a házba. Beszélgetés közben kiderült, hogy bár hisznek Istenben, és igenis szükségük lenne rá, mindenféle okkult dolognak hatására ki van téve az életükre, a visszajáró szellemektől kedve, a kártyajóslásig. Az gondoltuk, Uram, hova is küldtél??? Mindenestre megengedték, még az előzőleg ellenálló férfi is, hogy mindenkiért imádkozzunk.
Utána elmentünk a másik hölgy utcájába, hogy mégsem kérünk aznap áramot, mert későre jár, de ő is behívott, és beszélgettünk. Kiderült, hogy éppen az ő testvére az a hölgy, akinek daganata van a torkában, és ő is (mégis) megengedte, hogy imádkozzunk érte. Úgy érezték ők is, mi is, a Szentlélek kenetét, hogy alig tudtunk lábon állni. Várjuk a folytatást! Most az Úrnak cselekednie kell!
A következő alkalommal visszamentünk a második helyre, és az ő villanyuk segítségével, hangosan hirdettük az igét. Az Úr arra vezetett, hogy leginkább az alap evangéliumot kell kimondani, az I.Kor 14 alapján, Jézus Krisztus halálát, eltemettetését, valamint feltámadását.
A mi hitünk nem kitalált meséken, hanem szemtanuk által hitelesített történelmi eseményeken áll! Ugyanakkor, szívesen imádkozunk az emberek problémáiért is. Isten akarja az ő üzenetét csodákkal és jelekkel is megerősíteni! Ekkor is lestek az emberek. Valaki oda is jött biciklivel és meg akart bennünket állítani, de nem hagytuk abba. Egy néni akkor kilépett a házából, és határozottan felénk jött. Gondoltam, jaj, ez most mit fog mondani. Azt mondta, viszont, hogyha kint lett volna, akkor meg is mondta volna ennek a fiúnak! Csak csináljuk, mondjuk nyugodtan, erre szükség van! Személyes beszélgetésünk is volt egy pár emberrel.
Hát, akkor, most itt tartunk. Várjuk az anyagi, szellemi áttörést. És folytatjuk a tevékenységünk.
(Biztos lesz még folytatás)
2011. március 28., hétfő
Gyüliplántálással kapcsolatosan
Csak a misszió támogatásával kapcsolatban, ezt találtuk ki. Mit szóltok... ?
Kedves testvéreink!
Szeretettel fordulunk hozzátok, mint a mezőszentgyörgyi misszióállomás vezetői és a Jézus Krisztus szolgálatában álló testvéreitek. Isten kegyelméből és szeretetéből, és az Ő vezetése által, másfél éve végzünk missziómunkát ebben az elszegényedett kis faluban. Tizenkét bemerített testvér már részt vesz az alkalmainkon.
A következő igevers alapján indult el a szolgálatunk: „Az Úr lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek...” (Lukács 4,18).
Azért van szükségünk a támogatásotokra, mert ebben a faluban a szellemi mellett anyagilag is segíteni akarunk a szegény embereken, özvegyeken, árvákon. Nem kérünk pénztámogatást, hanem használt fémtárgyakat, régi és elromlott háztartási gépeket szeretnénk gyűjteni és értékesíteni. Ezeknek a bevételéből, akarjuk fenntartani a missziót, és segíteni a rászorulókon. Olyan dolgokra gondolunk, amelyeket már nem használtok, és úgyis kidobnátok.
A következőkről lenne szó:
Csúszda -- Hinta -- Varrógép -- Mobiltelefon -- Radiátor
Sportfelszerelés -- Ruha (Felnőtt, gyermek) -- Cipő (Felnőtt, gyermek)
Ágynemű -- Csoroszlya -- Függöny -- Gumiabroncs -- Alumíniumkarima
Fémkarima -- Fűnyíró -- Láncfűrész -- Damilos fűnyíró
Villamos, benzines keverőgép -- Barkácsgép (defektes is)
Ajtó, ablak (alumínium, műanyag, fa) -- Fényképezőgép (defektes is)
Csap -- Kábeldarabok -- Réz-, alumínium darabok -- Saválló edény
Moped -- Bicikli (defeketes is) -- Síruha -- Síbakancs -- Síléc
Snowboard -- Korcsolya -- Karóra, falióra -- Képkeret, váza
Számítógép és laptop (defektes is) -- LCD monitor (defektes is)
Porcelánbaba -- Csillár, szőnyeg -- Fenyőfa-, tölgyfa-bútor
Sterimó, kompresszor -- Kéményes kályha -- Gázbojler -- Szörfdeszka
Kávéfőző -- Benzines autó -- Aggregáthegesztő -- Tört arany, ékszer
Evőeszköz, asztali edény -- Vashulladék -- Háztartási fémek
Vaslemez bármilyen formában -- Már nem használt fémedények
Kidobandó háztartási gépek -- Automata mosógép -- Tárcsás mosógép
Porszívó -- Centrifuga -- TV -- Mikrohullámos sütő -- Gáztűzhely
Hűtőgép -- Villanymotor -- Hősugárzó -- Csövek -- Kilincsek
Fatüzelésű kazán -- Gázkazán -- Villanybojler -- Kandalló
Fémmosogatók -- És ezekhez hasonlók - olyat, amit lomtalanításkor kidobnátok.
Ezeknek a tárgyaknak az elszállítását is meg tudjuk oldani, akkor is, ha nagyobb tárgyról és/vagy mennyiségről van szó.
„Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvtelenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten.” (II.Kor 9,7).
Előre is köszönjük a segítségetek.
A misszió vezetői: Bakács László Dr Adrian Bury
Elérhetőségünk: Telefon: 06 30 567 99 13 / 06 70 410 64 49 E-mail: bury.adrian@chello.hu
(Még következik folytatás)
Kedves testvéreink!
Szeretettel fordulunk hozzátok, mint a mezőszentgyörgyi misszióállomás vezetői és a Jézus Krisztus szolgálatában álló testvéreitek. Isten kegyelméből és szeretetéből, és az Ő vezetése által, másfél éve végzünk missziómunkát ebben az elszegényedett kis faluban. Tizenkét bemerített testvér már részt vesz az alkalmainkon.
A következő igevers alapján indult el a szolgálatunk: „Az Úr lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek...” (Lukács 4,18).
Azért van szükségünk a támogatásotokra, mert ebben a faluban a szellemi mellett anyagilag is segíteni akarunk a szegény embereken, özvegyeken, árvákon. Nem kérünk pénztámogatást, hanem használt fémtárgyakat, régi és elromlott háztartási gépeket szeretnénk gyűjteni és értékesíteni. Ezeknek a bevételéből, akarjuk fenntartani a missziót, és segíteni a rászorulókon. Olyan dolgokra gondolunk, amelyeket már nem használtok, és úgyis kidobnátok.
A következőkről lenne szó:
Csúszda -- Hinta -- Varrógép -- Mobiltelefon -- Radiátor
Sportfelszerelés -- Ruha (Felnőtt, gyermek) -- Cipő (Felnőtt, gyermek)
Ágynemű -- Csoroszlya -- Függöny -- Gumiabroncs -- Alumíniumkarima
Fémkarima -- Fűnyíró -- Láncfűrész -- Damilos fűnyíró
Villamos, benzines keverőgép -- Barkácsgép (defektes is)
Ajtó, ablak (alumínium, műanyag, fa) -- Fényképezőgép (defektes is)
Csap -- Kábeldarabok -- Réz-, alumínium darabok -- Saválló edény
Moped -- Bicikli (defeketes is) -- Síruha -- Síbakancs -- Síléc
Snowboard -- Korcsolya -- Karóra, falióra -- Képkeret, váza
Számítógép és laptop (defektes is) -- LCD monitor (defektes is)
Porcelánbaba -- Csillár, szőnyeg -- Fenyőfa-, tölgyfa-bútor
Sterimó, kompresszor -- Kéményes kályha -- Gázbojler -- Szörfdeszka
Kávéfőző -- Benzines autó -- Aggregáthegesztő -- Tört arany, ékszer
Evőeszköz, asztali edény -- Vashulladék -- Háztartási fémek
Vaslemez bármilyen formában -- Már nem használt fémedények
Kidobandó háztartási gépek -- Automata mosógép -- Tárcsás mosógép
Porszívó -- Centrifuga -- TV -- Mikrohullámos sütő -- Gáztűzhely
Hűtőgép -- Villanymotor -- Hősugárzó -- Csövek -- Kilincsek
Fatüzelésű kazán -- Gázkazán -- Villanybojler -- Kandalló
Fémmosogatók -- És ezekhez hasonlók - olyat, amit lomtalanításkor kidobnátok.
Ezeknek a tárgyaknak az elszállítását is meg tudjuk oldani, akkor is, ha nagyobb tárgyról és/vagy mennyiségről van szó.
„Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvtelenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten.” (II.Kor 9,7).
Előre is köszönjük a segítségetek.
A misszió vezetői: Bakács László Dr Adrian Bury
Elérhetőségünk: Telefon: 06 30 567 99 13 / 06 70 410 64 49 E-mail: bury.adrian@chello.hu
(Még következik folytatás)
2011. március 27., vasárnap
Gyülekezetplántálás III. rész
A gyülekezetplántálásból fakadó tapasztalatok, tanulságok – III. rész
2010. októberében szerveztünk megnyitót az új gyülekezet számára. Meghívtuk azoknak a gyülekezeteknek a vezetőit, képviselőit, dicsőítő csoportjait, akikkel jó kapcsolatban vagyunk. Eljött a brit pünkösdi mozgalom egyik misszióágának a vezetője is – aki abban a wales-i gyülekezetben is vezető, ahova sokáig tartoztam –, hogy hirdesse az evangéliumot. Bár kevés kívülálló jött el, nagyon áldott alkalmunk volt, ahol kiáradt a Szentlélek, és értékes, gyakorlatias tanítást hallottunk. A szellemi harcról volt szó, amelyben vagyunk, és amelyben részt kell vennünk, mint keresztyének. Ha passzívak vagyunk, már veszítettünk.
Néhány napra maradt a vendégünk, több istentiszteleten is részt vett, és bátorított bennünket, hogy folytassuk a munkát. Anyagi támogatást is szervezett, hogy ki tudjuk cserélni a kocsikat. December elején először életemben kaptam meghívást arra, hogy hirdessem az igét Ausztriában. Kihívás volt az utazás is, mivel nagy hó esett előtte. Elsőször prédikáltam Ausztriában, és először prédikáltam németül, bár régebben tanulom, mint magyarul. Az Úr mindig arról gondoskodik, hogy „ki kell lépni a kényelmességi zónából.” Olyankor az Úr segített abban, hogy ez is meg több is belföldi és külföldi kapcsolat jöjjön létre, és hogy a vezetők képzését, a mélyebb bibliaismeret tanítását kezdjem a misszió jelenlegi és potenciális vezetőivel.
Azóta is folytatjuk a házi-csoportos alkalmakat, ahol imádkozunk, a Bibliát tanulmányozzuk, Úrvacsorázunk, és figyelünk a Szentlélek hangjára (lásd Ap. Csel. 2,42). Egy jó ideje már Isten tanít bennünket a szellemi harcról és a szabályszerű küzdésről, ill. hogy nem szabad úgy reagálni az élet problémáira, mint ahogyan a világ. Hittel nézünk a nehézségek elé, és megáldjuk azokat, akik támadnak ránk (ha sikerül!). Ugyanakkor, állandóan azzal találkozunk, hogy újra meg újra le kell rakni a keresztyén hit helyes alapjait, mert sokan nincsenek tisztában ezekkel, akkor is, ha „50 éve már járnak gyülekezetbe”. Mostanában, a Krisztusban való identitásunk gondolata is került előtérbe. Mindnyájunk különféle bajokkal küszködünk, de Isten állandóan szól hozzánk, és
vezet (ha éppen eszünkbe jut, hogy kérni kell a segítségét!). Úgy érezzük, hogy a pusztán megyünk át, de tanulunk függeni Istentől, és bízni benne. (Ezekről már szó volt a blogomon található más írásokban is. Utalok, tehát, ezekre itt).
Karácsony előtt rájöttünk, hogy csak úgy fogjuk az Istenre vágyó embereket megtalálni ebben a faluban, ha kimegyünk az utcára, és ott hirdessük az evangéliumot. Én terveztem karácsonyra hazamenni (angol országba), és az az igazság, hogy nem volt kedvem ehhez, de nagyon akarták a többiek. Végül is, ahogyan sokszor is megmondtam, az Istennek való engedelmesség nem kedv kérdése…
Sikerült kölcsönkérni erősítőt, hangfalat, mikrofont, és egy hideg, havas, decemberi délutánon, kiálltunk és hirdettük az evangéliumot. Nem volt sok látható hatása ennek, de néhány napon belül, az egész falu tudott erről. Főleg negatív visszajelzések voltak, de az is várható. (Senki nem kíváncsi erre. Nem szégyellitek magatokat? Hát, nem – Róma 1,16).
Csak megemlítem közben, hogy a gyülekezetünk egyik tágjának a lánya megmondta egyszer, hogy az egyik évfolyamtársának az anyának daganat keletkezett a torkába, de nem tudják megműteni, mert félnek attól, hogy elvérzik. Üzenetet küldtünk, hogy szívesen imádkozunk érte, de erősen elutasította a javaslatot, mert „Isten soha nem segített neki semmit”. Hát, itt lenne a lehetőség … Csak imádkoztunk, hogy ha az Úr azt jónak látja, mégis összejönne a dolog.
Közben, mindnyájunk anyagi gondokkal küszködünk, de az Úr kifejezetten megmondta nekünk, hogy segítsünk a rászorulókon. Tehát, hogyan? Mikor itt volt az angol vendégünk, azt mondta, hogy ötleteket kell kérni az Úrtól. Már több mint tíz éve, az Úr megmondta neki, hogy nyisson egy „karitatív boltot”, hogy az ebből származó bevétellel tudják támogatni a missziót, az özvegyeket és árvákat, a Bibliaiskolákat. Azóta már 13 bolt létesült, és pontosan ezt csinálják, sok szegény országban. (Itt a hálózat honlapja: http://www.aogbangor.org.uk/html/annies.html). Mivel ez a megoldás Magyarországon nem igazán ismerős, és máshol működő dolgokat úgysem kell föltétlenül utánozni, imádkoztunk. Kaptunk ötletet egy használt háztartási tárgyakkal összefüggő megoldással kapcsolatosan, de az indítása még folyamatban van…
(folytatás következik)
2010. októberében szerveztünk megnyitót az új gyülekezet számára. Meghívtuk azoknak a gyülekezeteknek a vezetőit, képviselőit, dicsőítő csoportjait, akikkel jó kapcsolatban vagyunk. Eljött a brit pünkösdi mozgalom egyik misszióágának a vezetője is – aki abban a wales-i gyülekezetben is vezető, ahova sokáig tartoztam –, hogy hirdesse az evangéliumot. Bár kevés kívülálló jött el, nagyon áldott alkalmunk volt, ahol kiáradt a Szentlélek, és értékes, gyakorlatias tanítást hallottunk. A szellemi harcról volt szó, amelyben vagyunk, és amelyben részt kell vennünk, mint keresztyének. Ha passzívak vagyunk, már veszítettünk.
Néhány napra maradt a vendégünk, több istentiszteleten is részt vett, és bátorított bennünket, hogy folytassuk a munkát. Anyagi támogatást is szervezett, hogy ki tudjuk cserélni a kocsikat. December elején először életemben kaptam meghívást arra, hogy hirdessem az igét Ausztriában. Kihívás volt az utazás is, mivel nagy hó esett előtte. Elsőször prédikáltam Ausztriában, és először prédikáltam németül, bár régebben tanulom, mint magyarul. Az Úr mindig arról gondoskodik, hogy „ki kell lépni a kényelmességi zónából.” Olyankor az Úr segített abban, hogy ez is meg több is belföldi és külföldi kapcsolat jöjjön létre, és hogy a vezetők képzését, a mélyebb bibliaismeret tanítását kezdjem a misszió jelenlegi és potenciális vezetőivel.
Azóta is folytatjuk a házi-csoportos alkalmakat, ahol imádkozunk, a Bibliát tanulmányozzuk, Úrvacsorázunk, és figyelünk a Szentlélek hangjára (lásd Ap. Csel. 2,42). Egy jó ideje már Isten tanít bennünket a szellemi harcról és a szabályszerű küzdésről, ill. hogy nem szabad úgy reagálni az élet problémáira, mint ahogyan a világ. Hittel nézünk a nehézségek elé, és megáldjuk azokat, akik támadnak ránk (ha sikerül!). Ugyanakkor, állandóan azzal találkozunk, hogy újra meg újra le kell rakni a keresztyén hit helyes alapjait, mert sokan nincsenek tisztában ezekkel, akkor is, ha „50 éve már járnak gyülekezetbe”. Mostanában, a Krisztusban való identitásunk gondolata is került előtérbe. Mindnyájunk különféle bajokkal küszködünk, de Isten állandóan szól hozzánk, és
vezet (ha éppen eszünkbe jut, hogy kérni kell a segítségét!). Úgy érezzük, hogy a pusztán megyünk át, de tanulunk függeni Istentől, és bízni benne. (Ezekről már szó volt a blogomon található más írásokban is. Utalok, tehát, ezekre itt). Karácsony előtt rájöttünk, hogy csak úgy fogjuk az Istenre vágyó embereket megtalálni ebben a faluban, ha kimegyünk az utcára, és ott hirdessük az evangéliumot. Én terveztem karácsonyra hazamenni (angol országba), és az az igazság, hogy nem volt kedvem ehhez, de nagyon akarták a többiek. Végül is, ahogyan sokszor is megmondtam, az Istennek való engedelmesség nem kedv kérdése…
Sikerült kölcsönkérni erősítőt, hangfalat, mikrofont, és egy hideg, havas, decemberi délutánon, kiálltunk és hirdettük az evangéliumot. Nem volt sok látható hatása ennek, de néhány napon belül, az egész falu tudott erről. Főleg negatív visszajelzések voltak, de az is várható. (Senki nem kíváncsi erre. Nem szégyellitek magatokat? Hát, nem – Róma 1,16).
Csak megemlítem közben, hogy a gyülekezetünk egyik tágjának a lánya megmondta egyszer, hogy az egyik évfolyamtársának az anyának daganat keletkezett a torkába, de nem tudják megműteni, mert félnek attól, hogy elvérzik. Üzenetet küldtünk, hogy szívesen imádkozunk érte, de erősen elutasította a javaslatot, mert „Isten soha nem segített neki semmit”. Hát, itt lenne a lehetőség … Csak imádkoztunk, hogy ha az Úr azt jónak látja, mégis összejönne a dolog.
Közben, mindnyájunk anyagi gondokkal küszködünk, de az Úr kifejezetten megmondta nekünk, hogy segítsünk a rászorulókon. Tehát, hogyan? Mikor itt volt az angol vendégünk, azt mondta, hogy ötleteket kell kérni az Úrtól. Már több mint tíz éve, az Úr megmondta neki, hogy nyisson egy „karitatív boltot”, hogy az ebből származó bevétellel tudják támogatni a missziót, az özvegyeket és árvákat, a Bibliaiskolákat. Azóta már 13 bolt létesült, és pontosan ezt csinálják, sok szegény országban. (Itt a hálózat honlapja: http://www.aogbangor.org.uk/html/annies.html). Mivel ez a megoldás Magyarországon nem igazán ismerős, és máshol működő dolgokat úgysem kell föltétlenül utánozni, imádkoztunk. Kaptunk ötletet egy használt háztartási tárgyakkal összefüggő megoldással kapcsolatosan, de az indítása még folyamatban van…
(folytatás következik)
2011. március 26., szombat
A két szél
A napokban küldte Andrew Strom ezt a régen elhangzott próféciát. Bár az amerikai egyháznak szólt, engem is bátorított, hogy tartsak ki ezekben a nehéz időkben. Úgy fordítom és közlöm, ahogyan kaptam: -
Forrás: http://www.johnthebaptisttv.com/
"ANDREW STROM: Azon gondolkodtam mostanában, hogy a „Szentség az Úrnak” mozgalma az, amire a legnagyobb szükségünk lenne ma. Úgy emlékeztem, hogy évekkel ezelőtt, egy jól-ismert prófécia használta ezt a kifejezést. Némi keresés után, megtaláltam. David Minor próféciája 1987-ből, két szélről szól, amelyet Isten majd küld. Ezt a „Szentség az Úrnak” mozgalmat, vajon, nem siklasztották ki, vagy legalább késleltették azok az 1990-es évek elején zajló események, mikor a Karizmatikus mozgalom legnagyobb része a „hamis szél” őrültségébe esett, amely mind a mai napig még tart. Van-e még idő, hogy a „Szentség az Úrnak” mozgalma történjen az egyházban? Az eredeti prófécia lent található. Mit szóltok hozzá … ?
FORDÍTSD AZ ARCOD A SZÉL FELÉ
-írta David Minor, 1987-ben.
Az ELSŐ SZÉL
Azt mondaná nektek Isten Szelleme, hogy a Szent Szellem szele fúj a földön át. Az Egyház, viszont, nem tudja teljes mértékben felismerni ezt a szelet. Ahogyan a ti nemzetetekben, az emberek neveket adnak a hurrikánoknak, ugyanúgy Nevemet adtam ennek a Szélnek. E Szél neve „Szentség az Úrnak” lesz. Az ismeret hiánya miatt, a népem közül néhányan menedéket kereshetnek e Szél elől, de ha ezt teszik, lemaradnak a munkámról. Mert ez a Szél arra küldetett, hogy minden az Én Nevemben felemelt intézményen átfújjon.
Azokban az intézményekben, ahol saját nevükkel helyettesítették az Enyémet, elesnek a Szelem rázkódásától. Azok az intézmények elesnek majd, mint a kartonpapírkunyhó a viharban. Olyan szolgálatok, amelyek nem jártak előttem egyenesen, összetörnek és elesnek. Ez az Én Szelem. Ennek okáért, úgy kísérti az embereket ez a folyamat, hogy Sátán munkájának bélyegezzék meg, de ne tévedjetek el! Ez az Én Szelem. Nem tűrhetem jelen formájában Egyházamat, nem is tolerálom többé. A szolgálatok és a szervezetek megrázkódnak és elesnek e Szél hatására, még azok sem menekülnek el, akik elbújni akarnak e szél elől.
Úgy fúj ez az életetekbe, hogy minden körülöttetek szétmorzsolódni tűnik, és így is lesz. De soha ne feledkezzetek el arról, hogy ez az Én Szelem, így szól az Úr.
A tornádó erejével jön, és pusztítani látszik, de jön az Úr szava, és azt mondja: „Fordítsd az arcod a szel felé, és hadd fújjon”. Mert csak az pusztul el, ami nem Tőlem van. Értened kell, hogy ez így szükséges.
A MÁSODIK SZÉL
Ne ijedjetek meg. Mert ezután, újból fúj a Szelem. Nem olvastatok arról, hogy a leheletem fújt a száraz csontok völgyére? Ugyanúgy fúj ez rátok is. Ez a Szél az első Széllel egyenlő erővel jön. Ennek a Szélnek is neve lesz. Ez lesz az „Isten Királysága”. Ez rendet hoz, az Én Uralmamat.
Emellett az Én Erőmet is hozza. A természetfeletti jön abban a Szélben. A világ kinevetett benneteket az első Szél pusztítása miatt, de ezentúl nem nevetnek többet. Mert ez a Szél jön erővel és hatalommal, amely szüli a természetfelettit a népem között, és az istenfélelem leszáll a nemzetre.
Népem önként követ a hatalmam napján, így szól az Úr. Az első szelemmel, amely most jött rátok, kifújom a büszkeséget, paráznaságot, kapzsiságot, versengést és féltékenységet, és ez szörnyű érzéseket kelt majd bennetek, de bizonyára olvastátok már: „Boldogok a lelki szegények, mert övék az Isten Királysága”. A Királyságomat, tehát, a lelki szegénységetekből építem fel. Nem olvastátok: „Az Isten Királysága a Szent Szellemben van”? Az én Szellemem által, tehát, létesül és megjelenik a Királyságom.
Tudomásul vegyétek azt is, hogy olyanok is lesznek, akik próbálnak e jelen szél elől elbújni, de mégis részt akarnak venni a második szél áramlatában. De még egyszer, elfújja őket. Csak azoknak, akik arccal fordultak e jelen szél felé megengedem, hogy a második szél hajtsa őket.
Vágyódtál az ébredésre és a csodák, a természetfeletti visszatérésére. Te látod majd ezt, és a nemzedéked is látja, de ez csak az Én eljárásommal jön el, így szól az Úr. Jelenlegi állapotában e nemzet egyháza nem bírja az Én erőmet. De amint fordul az Isten Szentségének a Szele felé, megtisztul és megváltozik a dicsőségem befogadására. Ez az ítélet, amely az Isten Házán kezdődött el, de ez még nem a vég. Mikor már eljött a második Szél, és az aratásomat már begyűjtötte, akkor jön el a vég."
Forrás: http://www.johnthebaptisttv.com/
"ANDREW STROM: Azon gondolkodtam mostanában, hogy a „Szentség az Úrnak” mozgalma az, amire a legnagyobb szükségünk lenne ma. Úgy emlékeztem, hogy évekkel ezelőtt, egy jól-ismert prófécia használta ezt a kifejezést. Némi keresés után, megtaláltam. David Minor próféciája 1987-ből, két szélről szól, amelyet Isten majd küld. Ezt a „Szentség az Úrnak” mozgalmat, vajon, nem siklasztották ki, vagy legalább késleltették azok az 1990-es évek elején zajló események, mikor a Karizmatikus mozgalom legnagyobb része a „hamis szél” őrültségébe esett, amely mind a mai napig még tart. Van-e még idő, hogy a „Szentség az Úrnak” mozgalma történjen az egyházban? Az eredeti prófécia lent található. Mit szóltok hozzá … ?
FORDÍTSD AZ ARCOD A SZÉL FELÉ
-írta David Minor, 1987-ben.
Az ELSŐ SZÉL
Azt mondaná nektek Isten Szelleme, hogy a Szent Szellem szele fúj a földön át. Az Egyház, viszont, nem tudja teljes mértékben felismerni ezt a szelet. Ahogyan a ti nemzetetekben, az emberek neveket adnak a hurrikánoknak, ugyanúgy Nevemet adtam ennek a Szélnek. E Szél neve „Szentség az Úrnak” lesz. Az ismeret hiánya miatt, a népem közül néhányan menedéket kereshetnek e Szél elől, de ha ezt teszik, lemaradnak a munkámról. Mert ez a Szél arra küldetett, hogy minden az Én Nevemben felemelt intézményen átfújjon.
Azokban az intézményekben, ahol saját nevükkel helyettesítették az Enyémet, elesnek a Szelem rázkódásától. Azok az intézmények elesnek majd, mint a kartonpapírkunyhó a viharban. Olyan szolgálatok, amelyek nem jártak előttem egyenesen, összetörnek és elesnek. Ez az Én Szelem. Ennek okáért, úgy kísérti az embereket ez a folyamat, hogy Sátán munkájának bélyegezzék meg, de ne tévedjetek el! Ez az Én Szelem. Nem tűrhetem jelen formájában Egyházamat, nem is tolerálom többé. A szolgálatok és a szervezetek megrázkódnak és elesnek e Szél hatására, még azok sem menekülnek el, akik elbújni akarnak e szél elől.
Úgy fúj ez az életetekbe, hogy minden körülöttetek szétmorzsolódni tűnik, és így is lesz. De soha ne feledkezzetek el arról, hogy ez az Én Szelem, így szól az Úr.
A tornádó erejével jön, és pusztítani látszik, de jön az Úr szava, és azt mondja: „Fordítsd az arcod a szel felé, és hadd fújjon”. Mert csak az pusztul el, ami nem Tőlem van. Értened kell, hogy ez így szükséges.
A MÁSODIK SZÉL
Ne ijedjetek meg. Mert ezután, újból fúj a Szelem. Nem olvastatok arról, hogy a leheletem fújt a száraz csontok völgyére? Ugyanúgy fúj ez rátok is. Ez a Szél az első Széllel egyenlő erővel jön. Ennek a Szélnek is neve lesz. Ez lesz az „Isten Királysága”. Ez rendet hoz, az Én Uralmamat.
Emellett az Én Erőmet is hozza. A természetfeletti jön abban a Szélben. A világ kinevetett benneteket az első Szél pusztítása miatt, de ezentúl nem nevetnek többet. Mert ez a Szél jön erővel és hatalommal, amely szüli a természetfelettit a népem között, és az istenfélelem leszáll a nemzetre.
Népem önként követ a hatalmam napján, így szól az Úr. Az első szelemmel, amely most jött rátok, kifújom a büszkeséget, paráznaságot, kapzsiságot, versengést és féltékenységet, és ez szörnyű érzéseket kelt majd bennetek, de bizonyára olvastátok már: „Boldogok a lelki szegények, mert övék az Isten Királysága”. A Királyságomat, tehát, a lelki szegénységetekből építem fel. Nem olvastátok: „Az Isten Királysága a Szent Szellemben van”? Az én Szellemem által, tehát, létesül és megjelenik a Királyságom.
Tudomásul vegyétek azt is, hogy olyanok is lesznek, akik próbálnak e jelen szél elől elbújni, de mégis részt akarnak venni a második szél áramlatában. De még egyszer, elfújja őket. Csak azoknak, akik arccal fordultak e jelen szél felé megengedem, hogy a második szél hajtsa őket.
Vágyódtál az ébredésre és a csodák, a természetfeletti visszatérésére. Te látod majd ezt, és a nemzedéked is látja, de ez csak az Én eljárásommal jön el, így szól az Úr. Jelenlegi állapotában e nemzet egyháza nem bírja az Én erőmet. De amint fordul az Isten Szentségének a Szele felé, megtisztul és megváltozik a dicsőségem befogadására. Ez az ítélet, amely az Isten Házán kezdődött el, de ez még nem a vég. Mikor már eljött a második Szél, és az aratásomat már begyűjtötte, akkor jön el a vég."
2011. február 26., szombat
Utolsó idők
Mivel nem tudtam itt videot feltölteni (?)
Próbájuk meg így...
http://www.youtube.com/watch?v=f-EFpRBMG9o
Angol változat:
http://www.youtube.com/watch?v=lM8KODd8zRE
Próbájuk meg így...
http://www.youtube.com/watch?v=f-EFpRBMG9o
Angol változat:
http://www.youtube.com/watch?v=lM8KODd8zRE
2011. február 22., kedd
Üzenet a szekás jelenségről
Mikor otthon voltam karácsonykor, volt lehetőségem tanítani az otthoni, hazai gyülekezetemben, az észak walesi bangori pünki gyüliben. Témám a szekták felismerése volt. Fel is tették ezt a webre, a következő címre:
http://www.aogbangor.org.uk/html/teaching.html
Gördülni kell a "Cult or Genuine?" című üzenetre, 12/26/2010 dátummal.
Természetesen, angolul hangzott el az üzenet. Ha bírjátok, és nem nevettek az akcentusomon.
http://www.aogbangor.org.uk/html/teaching.html
Gördülni kell a "Cult or Genuine?" című üzenetre, 12/26/2010 dátummal.
Természetesen, angolul hangzott el az üzenet. Ha bírjátok, és nem nevettek az akcentusomon.
2011. február 21., hétfő
Tanítványság vagy vallásosság?
Mennybemenetele előtt, Jézus megparancsolta a tanítványainak, hogy tegyenek tanítvánnyá minden népet (Máté 28,18-20). Két ezer év múlva talán majdnem két milliárd ember a földön vallja magát keresztyénnek, ill. „keresztyén” országban él, de valójában mindegyik közülük tanítványnak mondható?
Ki az a tanítvány? Akit megkereszteltek valamikor, vagy bemerítettek? Aki Istenben hisz? Aki valamilyen rendszerességgel templomba jár, vagy gyülekezetbe? Még hozzá gyülekezeti tag is! Aki azt mondja magáról, hogy nem bűnös? Aki vallja, hogy ő is hivő, ám, aztán szidja az Istent, mert nem segít neki? Aki azt állítja, hogy ő is olvassa a Bibliát?
Csak hogy egy kicsit komolyabban vegyük a dolgot, látjuk hogy a Biblia sem teljesen egyértelmű néha. Pál mondja: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efezus 2,8-9). Jakab, viszont, azt írja: „Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán a hit által.” (Jakab 2,24). Hogyan értsük ezt? Csak hinni kell, vagy tenni is kell valamit?
Bár az üdvösség alapja mindenképpen a hit, és nem a cselekedet, de mivel Jézus mondott olyan dolgokat, mint: „tegyetek tanítvánnyá minden népet… tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek…” (Máté 28,19-20) és „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat” (János 14:15), úgy látszik, hogy bizonyára tenni kell, de mit? Ha teszünk dolgokat, mikor van az, hogy engedelmeskedünk, és mikor az, hogy törvényeskedünk ill. vallásoskodunk?
Több versre lehetne utalni, amely összefoglalja az újszövetségi parancsolatokat. „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből… Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” (Máté 22,37-40). „Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt, és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte. Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, ahogy erre parancsolatot adott nekünk.” (I.János 3,21-23). „Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt. Mert azt, hogy ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne kívánd, és minden más parancsolatot ez az ige foglalja össze: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése.” (Róma 13,8-10). „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Galata 6,2). Aki szereti Jézust és a testvéreit, tehát, betartja az újszövetségi törvényt.
Ha tanítjuk a megtérőket arra, tehát, hogy szeressék a testvéreit, és tartózkodjanak a lopástól és a paráznaságtól, az nem törvényeskedés, hanem Isten igéje. És ha szólunk valakinek, aki olyasmit tesz, az biblikus intés és nem ítélkezés.
Mi, viszont, a vallásoskodás? Az akkor felmerülhet, mikor azt állítják, hogy bizonyos cselekedetek, külsőségek betartása feltétele az üdvösségnek. Ezek sokszor vitás kérdések, vagy egyáltalán nem biblikus dolgok. Pál beszél a vitás kérdésekről: „A hitben erőtlent fogadjátok be, de ne azért, hogy nézeteit bírálgassatok. Az egyik az hiszi, hogy mindent ehet, az erőtlen pedig zöldségfélét eszik… Ez az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, az pedig egyformának tart minden napot…” (Róma 14,1-5). Itt az étkezési szokásokról és a szentnapok kérdéséről van szó. Ezek mellékkérdések, fogadjuk el egymást, ne ítélkezzünk egymás fölött ezek miatt. Az, aki erős, és tudja, hogy Krisztusban szabadság van, és nem kell ragaszkodni az olyan dolgokhoz, fogadja el a másikat, a „gyenge testvért”, aki még nem jutott el odáig.
Más a helyzet, pedig, ha valaki hasonló, külső dolgokat próbál másokra rákényszeríteni. Ezt látjuk a Galata 4,8-11-ben a napok kérdésével kapcsolatban, és a Kolossé 2,16-17-ben, ahol étel, ital, és szentnapok ügyében, ne fogadjuk el az elítélő vádat. Pál itt azt mondja, hogy nem szabad ezeknek engedni, és „hamis testvéreknek” nevezi őket (Galata 2,4-5).
Ezzel kapcsolatban, felmerül a „megbotránkozás” gondolata. Pál azt mondja, hogy ő nem akar semmit tenni, ami megbotránkoztatja a testvérét (Róma 14,19-21). Ha valaki megbotránkozik, akkor elesik a keresztyén életben, és talán nem is jár többet az Úrral. Ha én megbotránkoztattam valakit, akkor valami, amit én tettem, vezetett a testvérem eleséséhez. Pál említi itt a borivást. A Biblia nem tiltja az alkoholfogyasztást, csak ha túl nagy mértékben történik és részegeskedéshez vezet. Elképzelhető, hogy én nyugodtan megiszom egy pohár bort, az elsőnél meg tudok állni, és az nekem semmi problémát nem jelent. Ha egy olyan testvérrel vagyok együtt, viszont, akiről tudom, hogy megszabadult az alkoholizmustól, és bort iszom, lehet, hogy ő is gondolja, hogy ez rendben van, elkezd inni, nem tud megállni, és elesik az Úrtól. Olyan esetben, nem jártam szeretetben, és megbotránkoztattam a testvérem.
Teljesen más dolog, viszont, ha farmernadrágban elmegyek a gyülekezetbe, és „megbotránkoznak” a testvérek, mert olyan ruha van rajtam. Olyankor inkább megsértődésről van szó, de nem fognak emiatt kiesni a hitből.
Ezeken túl, nagyon nagy probléma az emberi tradíció. Jézus erről ezt mondta: „Hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai. Az Isten parancsolatát elhagyva, az emberek hagyományához ragaszkodtok… Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát azért, hogy a helyébe állíthassátok a magatok hagyományait.” (Márk 7,7-9). Jézus itt a farizeusokkal beszélt, de nagyon sok olyan van a különböző keresztyén irányzatoknál is.
Lényegében, a probléma az, hogy szertartásokban, külsőségekben képzelik a keresztyén életet. Mire teszik a legnagyobb hangsúlyt? Gyülekezeti tagság, felekezeti hovatartozás, lelkipásztor, imaház, vasárnapi istentisztelet – bár ezek esetleg hasznos eszközök lehetnek, mégsem szerepelnek a Bibliában, és nem ezekből áll az egész keresztyén élet. Az igazi lényeg az lenne, viszont, hit, Istennel való kapcsolat, engedelmesség a Szentlélek vezetésének. Egyenként és közösen. És az nem lenne minden héten egyforma! „A szél fúj amerre akar…” (János 3,8).
Nem szeretjük egymást, de gyülekezeti tagok vagyunk. Megvetjük egymást, de elmegyünk vasárnap az imaházba, és végig hallgatjuk az előadást. Csak a pénz és a pletyka érdekel bennünket, de felállunk, ha olvasnak az igéből. Dicsekszünk azzal, hogy nem járunk moziba, de nem tudjuk kikapcsolni a TV-t. Imádjuk a pásztort, de nem tesszük azt, amit mond. Nem evangelizálunk, ha meg akar térni valaki, tudja, hogy hol vagyunk. Krisztus tanítványai vagyunk? Hát…
Talán mindennek a lényege az, hogy Krisztus tanítványa szellemi ember, aki érti az Isten dolgait (I.Kor 2,12-15), ismeri az Úr akaratát a Biblia alapján, és engedelmeskedik a Szentlélek sugallatainak (Róma 8,14 – „Akiket pedig Isten Szelleme vezérel, azok Isten fiai.”). A törvényeskedő ember csak lelki szinten mozog (érzéki, értelmi, testi), mert ahhoz, hogy betartsa a szabálylistáját, nem kell az Istennel való kapcsolat, mert a viselkedése sablonos, változatlan, egyforma. Két lehetséges magyarázat van arra, hogy miért lesz valaki olyan. Vagy valamilyen módon újjászületés nélkül került a gyülekezetbe, vagy bár valamikor újjászületett, valamilyen okból nem engedelmeskedett az Úrnak egy bizonyos dologban, és már nem keresi Istent, csak gyülekezetbe jár még, és tartja a külsőségeket.
Ha megfontoljuk a test cselekedeteit, ahol a Biblia felsorolja (pl. Galata 5,19-21; II.Tim 3,1-5), láthatjuk, hogy a vallásos képmutatás ugyanúgy rajta van a listán, mint a nyílt bűnözés. A törvényeskedés ugyanúgy erkölcsi gyengeség, mint a szabadoskodás! Néhány példa, jellemző a szabadoskodásra: paráznaság, tisztátalanság, részegeskedés, tobzódás, gyilkosság. És a vallásosokra jellemző: bálványimádás, varázslás, gyűlölet, viszálykodás, féltékenység, árulás, nagyravágyás, irigység, gőg, rágalmazás, képmutatás, felfuvalkodás. Az ige azt mondja, hogy: „Akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát.” (Galata 5,21), és „az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik, ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el, tehát, ezektől.” (II.Tim 3,5). Jellemző a hivőre, viszont, a Szellem gyümölcse: „Szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás." (Galata 5,22-23).
Az alábbi ábra szemlélteti a testi és a szellemi cselekvés közti különbséget:
A TEST
Szabadoskodás ↔ Törvényeskedés
SZENTLÉLEKBEN JÁRÁS
Szentség
Visszatérve a Pál és Jakab közti különbségre, amire utaltam az elején, nincs itt ellentmondás, hanem más-más ellenség ellen küzd a két író. Pál azt mondja, hogy kegyelemből van üdvösség a hit által, de Isten készített jó cselekedeteket számunkra, hogy azokban járjunk. (Efezus 2,8-10). Nem a törvény cselekedetei által van üdvösségünk, tehát, de engedelmeskednünk kell az Úr vezetésének. Pál a törvényeskedés ellen küzd. Jakab használja Ábrahám példáját, hogy meghallotta az Úr hangját, és engedelmeskedett (Jakab 2,14-26). Jakab a szabadoskodás ellen küzd, miszerint „csak higgy, és ne csinálj semmi mást.” Egyébként, egész mozgalmakat építettek ezeken a téves felfogásokon.
Most formulákkal szemléltetem ezeket a különbségeket:
Szabados evangélium:
Krisztusba vetett hit → üdvösség + 0
Törvényeskedő evangélium:
Krisztusba vetett hit + engedelmesség szabályoknak → üdvösség
Biblikus evangélium:
Krisztusba vetett hit → üdvösség + engedelmesség a Szentléleknek
Mindez alapján, azt állítom, hogy a vallásosság nem a keresztyénség munkatársa, bár külsőleg jól néz ki és hasonlít is rá, hanem a legnagyobb ellensége. Végül is, Jézusnak a legnagyobb konfliktusai a vallásos emberekkel voltak, és a végén meg is ölték. Fontoljuk meg!
Végezetül, egy kis történet. Olvastam egyszer két kínai lányról, akik hallották az evangéliumot a rádióban és megtértek. Néhány hónap múlva elmentek egy misszióvezetőhöz, és jelentkeztek misszióra. Nem akarta őket használni, mert túl fiatalnak gondolta, de mivel nem tudta őket lerázni, elküldte őket egy szigetre, ahogy nem volt még keresztény gyülekezet. Két év múlva visszajöttek beszámolni. Megmondták, hogy milyen kemény ez a halásznép, akik a szigeten laknak, és nagyon keveset tudtak tenni, mert ők csak lányok, és nem volt igazán sok eredmény. Végül is, kinyögték, hogy 30 gyülekezetet alapítottak két év alatt, 200-2000 közti létszámmal. Megdöbbenve, a vezető azt kérdezte, hogy milyen misszióstratégiát használtak. Egymásra néztek, és azt mondták: „Hát, imádkozunk, a Szentlélek mondja, hogy mit kell tenni, és azt tesszük.”
Tetszik! Mi is szeretnénk ezt tenni a misszióban!
Ki az a tanítvány? Akit megkereszteltek valamikor, vagy bemerítettek? Aki Istenben hisz? Aki valamilyen rendszerességgel templomba jár, vagy gyülekezetbe? Még hozzá gyülekezeti tag is! Aki azt mondja magáról, hogy nem bűnös? Aki vallja, hogy ő is hivő, ám, aztán szidja az Istent, mert nem segít neki? Aki azt állítja, hogy ő is olvassa a Bibliát?
Csak hogy egy kicsit komolyabban vegyük a dolgot, látjuk hogy a Biblia sem teljesen egyértelmű néha. Pál mondja: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efezus 2,8-9). Jakab, viszont, azt írja: „Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán a hit által.” (Jakab 2,24). Hogyan értsük ezt? Csak hinni kell, vagy tenni is kell valamit?
Bár az üdvösség alapja mindenképpen a hit, és nem a cselekedet, de mivel Jézus mondott olyan dolgokat, mint: „tegyetek tanítvánnyá minden népet… tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek…” (Máté 28,19-20) és „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat” (János 14:15), úgy látszik, hogy bizonyára tenni kell, de mit? Ha teszünk dolgokat, mikor van az, hogy engedelmeskedünk, és mikor az, hogy törvényeskedünk ill. vallásoskodunk?
Több versre lehetne utalni, amely összefoglalja az újszövetségi parancsolatokat. „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből… Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” (Máté 22,37-40). „Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt, és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte. Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, ahogy erre parancsolatot adott nekünk.” (I.János 3,21-23). „Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt. Mert azt, hogy ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne kívánd, és minden más parancsolatot ez az ige foglalja össze: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése.” (Róma 13,8-10). „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Galata 6,2). Aki szereti Jézust és a testvéreit, tehát, betartja az újszövetségi törvényt.
Ha tanítjuk a megtérőket arra, tehát, hogy szeressék a testvéreit, és tartózkodjanak a lopástól és a paráznaságtól, az nem törvényeskedés, hanem Isten igéje. És ha szólunk valakinek, aki olyasmit tesz, az biblikus intés és nem ítélkezés.
Mi, viszont, a vallásoskodás? Az akkor felmerülhet, mikor azt állítják, hogy bizonyos cselekedetek, külsőségek betartása feltétele az üdvösségnek. Ezek sokszor vitás kérdések, vagy egyáltalán nem biblikus dolgok. Pál beszél a vitás kérdésekről: „A hitben erőtlent fogadjátok be, de ne azért, hogy nézeteit bírálgassatok. Az egyik az hiszi, hogy mindent ehet, az erőtlen pedig zöldségfélét eszik… Ez az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, az pedig egyformának tart minden napot…” (Róma 14,1-5). Itt az étkezési szokásokról és a szentnapok kérdéséről van szó. Ezek mellékkérdések, fogadjuk el egymást, ne ítélkezzünk egymás fölött ezek miatt. Az, aki erős, és tudja, hogy Krisztusban szabadság van, és nem kell ragaszkodni az olyan dolgokhoz, fogadja el a másikat, a „gyenge testvért”, aki még nem jutott el odáig.
Más a helyzet, pedig, ha valaki hasonló, külső dolgokat próbál másokra rákényszeríteni. Ezt látjuk a Galata 4,8-11-ben a napok kérdésével kapcsolatban, és a Kolossé 2,16-17-ben, ahol étel, ital, és szentnapok ügyében, ne fogadjuk el az elítélő vádat. Pál itt azt mondja, hogy nem szabad ezeknek engedni, és „hamis testvéreknek” nevezi őket (Galata 2,4-5).
Ezzel kapcsolatban, felmerül a „megbotránkozás” gondolata. Pál azt mondja, hogy ő nem akar semmit tenni, ami megbotránkoztatja a testvérét (Róma 14,19-21). Ha valaki megbotránkozik, akkor elesik a keresztyén életben, és talán nem is jár többet az Úrral. Ha én megbotránkoztattam valakit, akkor valami, amit én tettem, vezetett a testvérem eleséséhez. Pál említi itt a borivást. A Biblia nem tiltja az alkoholfogyasztást, csak ha túl nagy mértékben történik és részegeskedéshez vezet. Elképzelhető, hogy én nyugodtan megiszom egy pohár bort, az elsőnél meg tudok állni, és az nekem semmi problémát nem jelent. Ha egy olyan testvérrel vagyok együtt, viszont, akiről tudom, hogy megszabadult az alkoholizmustól, és bort iszom, lehet, hogy ő is gondolja, hogy ez rendben van, elkezd inni, nem tud megállni, és elesik az Úrtól. Olyan esetben, nem jártam szeretetben, és megbotránkoztattam a testvérem.
Teljesen más dolog, viszont, ha farmernadrágban elmegyek a gyülekezetbe, és „megbotránkoznak” a testvérek, mert olyan ruha van rajtam. Olyankor inkább megsértődésről van szó, de nem fognak emiatt kiesni a hitből.
Ezeken túl, nagyon nagy probléma az emberi tradíció. Jézus erről ezt mondta: „Hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai. Az Isten parancsolatát elhagyva, az emberek hagyományához ragaszkodtok… Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát azért, hogy a helyébe állíthassátok a magatok hagyományait.” (Márk 7,7-9). Jézus itt a farizeusokkal beszélt, de nagyon sok olyan van a különböző keresztyén irányzatoknál is.
Lényegében, a probléma az, hogy szertartásokban, külsőségekben képzelik a keresztyén életet. Mire teszik a legnagyobb hangsúlyt? Gyülekezeti tagság, felekezeti hovatartozás, lelkipásztor, imaház, vasárnapi istentisztelet – bár ezek esetleg hasznos eszközök lehetnek, mégsem szerepelnek a Bibliában, és nem ezekből áll az egész keresztyén élet. Az igazi lényeg az lenne, viszont, hit, Istennel való kapcsolat, engedelmesség a Szentlélek vezetésének. Egyenként és közösen. És az nem lenne minden héten egyforma! „A szél fúj amerre akar…” (János 3,8).
Nem szeretjük egymást, de gyülekezeti tagok vagyunk. Megvetjük egymást, de elmegyünk vasárnap az imaházba, és végig hallgatjuk az előadást. Csak a pénz és a pletyka érdekel bennünket, de felállunk, ha olvasnak az igéből. Dicsekszünk azzal, hogy nem járunk moziba, de nem tudjuk kikapcsolni a TV-t. Imádjuk a pásztort, de nem tesszük azt, amit mond. Nem evangelizálunk, ha meg akar térni valaki, tudja, hogy hol vagyunk. Krisztus tanítványai vagyunk? Hát…
Talán mindennek a lényege az, hogy Krisztus tanítványa szellemi ember, aki érti az Isten dolgait (I.Kor 2,12-15), ismeri az Úr akaratát a Biblia alapján, és engedelmeskedik a Szentlélek sugallatainak (Róma 8,14 – „Akiket pedig Isten Szelleme vezérel, azok Isten fiai.”). A törvényeskedő ember csak lelki szinten mozog (érzéki, értelmi, testi), mert ahhoz, hogy betartsa a szabálylistáját, nem kell az Istennel való kapcsolat, mert a viselkedése sablonos, változatlan, egyforma. Két lehetséges magyarázat van arra, hogy miért lesz valaki olyan. Vagy valamilyen módon újjászületés nélkül került a gyülekezetbe, vagy bár valamikor újjászületett, valamilyen okból nem engedelmeskedett az Úrnak egy bizonyos dologban, és már nem keresi Istent, csak gyülekezetbe jár még, és tartja a külsőségeket.
Ha megfontoljuk a test cselekedeteit, ahol a Biblia felsorolja (pl. Galata 5,19-21; II.Tim 3,1-5), láthatjuk, hogy a vallásos képmutatás ugyanúgy rajta van a listán, mint a nyílt bűnözés. A törvényeskedés ugyanúgy erkölcsi gyengeség, mint a szabadoskodás! Néhány példa, jellemző a szabadoskodásra: paráznaság, tisztátalanság, részegeskedés, tobzódás, gyilkosság. És a vallásosokra jellemző: bálványimádás, varázslás, gyűlölet, viszálykodás, féltékenység, árulás, nagyravágyás, irigység, gőg, rágalmazás, képmutatás, felfuvalkodás. Az ige azt mondja, hogy: „Akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát.” (Galata 5,21), és „az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik, ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el, tehát, ezektől.” (II.Tim 3,5). Jellemző a hivőre, viszont, a Szellem gyümölcse: „Szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás." (Galata 5,22-23).
Az alábbi ábra szemlélteti a testi és a szellemi cselekvés közti különbséget:
A TEST
Szabadoskodás ↔ Törvényeskedés
SZENTLÉLEKBEN JÁRÁS
Szentség
Visszatérve a Pál és Jakab közti különbségre, amire utaltam az elején, nincs itt ellentmondás, hanem más-más ellenség ellen küzd a két író. Pál azt mondja, hogy kegyelemből van üdvösség a hit által, de Isten készített jó cselekedeteket számunkra, hogy azokban járjunk. (Efezus 2,8-10). Nem a törvény cselekedetei által van üdvösségünk, tehát, de engedelmeskednünk kell az Úr vezetésének. Pál a törvényeskedés ellen küzd. Jakab használja Ábrahám példáját, hogy meghallotta az Úr hangját, és engedelmeskedett (Jakab 2,14-26). Jakab a szabadoskodás ellen küzd, miszerint „csak higgy, és ne csinálj semmi mást.” Egyébként, egész mozgalmakat építettek ezeken a téves felfogásokon.
Most formulákkal szemléltetem ezeket a különbségeket:
Szabados evangélium:
Krisztusba vetett hit → üdvösség + 0
Törvényeskedő evangélium:
Krisztusba vetett hit + engedelmesség szabályoknak → üdvösség
Biblikus evangélium:
Krisztusba vetett hit → üdvösség + engedelmesség a Szentléleknek
Mindez alapján, azt állítom, hogy a vallásosság nem a keresztyénség munkatársa, bár külsőleg jól néz ki és hasonlít is rá, hanem a legnagyobb ellensége. Végül is, Jézusnak a legnagyobb konfliktusai a vallásos emberekkel voltak, és a végén meg is ölték. Fontoljuk meg!
Végezetül, egy kis történet. Olvastam egyszer két kínai lányról, akik hallották az evangéliumot a rádióban és megtértek. Néhány hónap múlva elmentek egy misszióvezetőhöz, és jelentkeztek misszióra. Nem akarta őket használni, mert túl fiatalnak gondolta, de mivel nem tudta őket lerázni, elküldte őket egy szigetre, ahogy nem volt még keresztény gyülekezet. Két év múlva visszajöttek beszámolni. Megmondták, hogy milyen kemény ez a halásznép, akik a szigeten laknak, és nagyon keveset tudtak tenni, mert ők csak lányok, és nem volt igazán sok eredmény. Végül is, kinyögték, hogy 30 gyülekezetet alapítottak két év alatt, 200-2000 közti létszámmal. Megdöbbenve, a vezető azt kérdezte, hogy milyen misszióstratégiát használtak. Egymásra néztek, és azt mondták: „Hát, imádkozunk, a Szentlélek mondja, hogy mit kell tenni, és azt tesszük.”
Tetszik! Mi is szeretnénk ezt tenni a misszióban!
2011. február 20., vasárnap
A mai egyház kilenc hazugsága
Néhány éve eltelt, mióta először olvastam ezt a papírt, de úgy gondolom, ma aktuálisabb, mint valaha. Újzélandból származik a szerző, de egyszer találkoztam vele, mikor rövid időre Wales-ben lakott. Beleegyezett abba, hogy az írásait lefordítsam, és magyar olvasók számára is közzétegyem.
A mai egyház kilenc hazugsága
írta – Andrew Strom
Szomorú tény, hogy a mai egyház néhány igen lényeges területen megcsalja önmagát. Következik néhány egyértelmű (de teljesen igaz) tény, amely vélhetően megrázkódtatásként hat néhány ember számára.
1. „Hívd be szívedbe Jézust,” e mondat a Bibliában nem található. Az sem, hogy: „add át szívedet Jézusnak” vagy hogy elmondjuk „a bűnösök imáját.” Ezek a gyakorlatok egyáltalán nem léteznek a Szentírásban. Az üdvözség témája a Bibliában fellelhető legfontosabb kérdés, miközben hazudnak nekünk erről. Ezek a doktrínák csupán kitalációk. Annak céljából találták ki ezeket, hogy az üdvözség „gyors és kényelmes” legyen. Sok gyülekezeti tag, aki ezekben bízik, egyáltalán nem tért meg soha.
2. Egyházi épületek nincsenek a Bibliában. A III. sz. körül találták ki ezeket, amikor az egyház már súlyos romlásnak indult. Csak egy visszacsúszott eklézsia tudott olyan messzire elesni korai egyszerűségétől. Az egyházi épületek gondolata újszövetség ellenes. Rengeteg problémát és tradíciót hozott magával. Alapvetően, akkor kezdett érvényesülni igazán a „katedrális” fogalma, amikor az egyház Róma kezébe esett. Mind a mai napig, milliárdokat költünk ezekre az emlékművekre.
3. Az a minta, hogy: „egy pásztor gondoskodik mindenről” teljesen Szentírás ellenes. Távol attól, hogy mindent ő irányítana, az apostolok cselekedetei könyvében EGYETLEN EGYSZER SEM szerepel a „pásztor” szó. (- Voltak ugyan a korai egyházban erős vezetők és vének, de soha nem volt a ma oly gyakran látott „egyszemélyes együttes,” és nem is volt annyi manipuláció, mint manapság.)
4. A „tizedadás” egyáltalán nem újszövetségi gyakorlat. Szégyenletes módon visszaélnek ezzel a mai prédikátorok. Azt mondja nekünk az újszövetség, hogy boldogan adakozzunk – annyit, amennyiről szívünkben döntöttünk. Ha azt mondjuk az embereknek, hogy 10 %-ot KELL adni, különben lopnak Istentől, akkor beteges, pénzsóvárgó módon forgatjuk ki a Szentírást. Semmi utalás nincs arra, hogy az apostolok a „tizedfizetést” VALAHA is tanították volna az újszövetségi hívőknek. Világos, hogy ószövetségi gyakorlatnak tekintették.
5. Jézus SOHA nem használta a „jólét” vagy „anyagi áldás” szavakat, amelyek csak néhányszor szerepelnek egyáltalán az újszövetségben. Kapzsi prédikátorok, viszont, egész birodalmakat építenek ezekre. A következő szavakat viszont MINDENKÉPPEN használta Jézus, és az apostolok is: „add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek,” „a gazdagság csábítása,” „nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak,” „jaj nektek, gazdagok.” Ezeket a dolgokat nem gyakran prédikálják, úgy-e?
6. Az újszövetségben nem voltak bibliai főiskolák, szemináriumok vagy diplomák. Akik az újszövetségben szívesen látogatták a bibliaiskolákat, a farizeusok és az írástudósok voltak! Az apostolok az egyszerű halászok és vámszedők soraiból kerültek ki. Elképzelhető, hogy közülük néhányan írni és olvasni sem tudtak. Milyen „végzettséggel” rendelkeztek? Egyszerűen, SOK IDŐT TÖLTÖTTEK JÉZUSSAL. Az a tény, hogy az emberek a bibliaiskolai diplomával bíró hivatásos klérustól várják el, hogy működtessék a gyülekezetet, annyit jelent, hogy az egyház még inkább betegesebb és bibliaellenesebb lett. Az egyszerű, alázatos, isteni elhívással bíró embereknek viszont gyakran nem szabad szolgálniuk, mert nem kaptak papírt, ami azt bizonyítaná, hogy képesek rá. Még egy katasztrófa az egyház számára.
7. Szinte semmi bizonyíték nincs arra, hogy az ős gyülekezet „főalkalmát” vasárnap tartotta volna. „Házról házra” gyűltek össze majdnem minden nap! Nem voltak gyülekezeti házak. Nem cicomázták fel magukat, hogy a gyülekezetbe menjenek. Nem voltak felekezetek. Nem voltak elkülönült, más „címkékkel” bíró csoportok. Megosztották egymással életüket mind azok a keresztyének, akik egy környéken laktak. Annyira természetes volt számukra a szeretet, a közösség, a koinónia, mint maga a lélegzés. És a Jeruzsálemben levő apostolok minden nap prédikáltak hatalmas szabadtéri alkalmakon. Nem négy fal között elrejtőzve. Ez minden értelemben „utcai egyház” volt.
8. Az az ötlet, hogy a Szentlélek tevékenységét programokkal, újabb programokkal, plusz programokkal helyettesítjük egyszerűen arra mutat, hogy nagyon mélyre süllyedtünk. Manapság mindenütt emberek által kitalált műsorok találhatók. Az ősegyház sokkal többet vett Istentől, és sokkal kevesebbet emberektől.
9. Egy nagyon „humanista” Jézust hirdetünk manapság. Egy olyan Jézust, aki elsősorban azért létezik, hogy a mi boldogságunkat szolgálja. Hasonlít a Mikulás bácsihoz, aki folyamatos áldásokat akar kitölteni ránk. A kegyelem és az irgalom Istene ő, de hiányzik az ítélet, a tisztaság, és az igazság. Az egyik legkomolyabb bűne a modern egyháznak az, hogy hamisan képviseljük az igaz Jézust. Úgy tűnik, hogy a mai gyülekezet valamilyen „műanyag” Jézust imád, amelyet saját képmására alkotott. Mennyire bántja ez Istent!
Sok prédikátor nagyon jól tudja, hogy valami egyáltalán nem stimmel a mai egyházzal. Tudják, hogy kevés az „istenfélelem.” Tudják, hogy nincsen gyökeres megtérés, és nem tevékenykedik átható erővel a Szentlélek. Tudják, hogy ugyanazt a játékot játsszák hétről hétre. Sokan teljesen tudatában vannak ennek, de mégsem tesznek semmit. Nem hintáztatják a csónakot. És ha jön valaki, aki újat próbál kezdeni, elnyomják. Nem kívánnak igazi „megrázkódást.” Túl sok a veszteni valójuk. Karrierjük és kicsiny birodalmuk forog kockán. Ez az igazság. Ez a dolgok veleje.
És e miatt fogja Isten elhozni a „Nagy Reformációt.” Nem fogja többé eltűrni ezeket a bérenceket. Nem akarja, hogy ők vezessék a népét. Sokan közülük nemsokára „elveszítik lábuk alól a talajt.” Soha többé nem fogják vezetni Isten népét.
Erről fog szólni az igazi „Reformáció.” Ez a folyamat kicseréli a régi gárdát és eltörli a régi hazugságokat. A vezetést Saultól veszi át Dávid.
Jön az „új bortömlő.” Ránk fog törni ez a dolog. Új vezetőség keletezik, emberek, akiket a „pusztában” készítettek fel és képeztek ki. Mindjárt itt az óra. KELJENEK FEL AZ ÚJ VEZETŐK! Szomorú tény, hogy a mai egyház olyan mélyre süllyedt, hogy ki kell menteni belőle az embereket, még ha ez a mondat meghökkentőnek hangzik is. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen radikális dolgokat fogok mondani, de ez az igazság.
Az egész egyház hazugságban él. Sokan, ott bent állandóan azt hallják, hogy minden rendben van. Megtértek és a menny felé tartanak. Semmi nincs távolabb az igazságtól, mint ez. Tömegek tartanak egyenesen a pokolba. Folyik a szisztematikus hazudozás, amely megtéveszti mind a vezetőket, mind a népet. Vakok világtalanokat vezetnek. Nagy odaadással kell közbenjárni ezekért az emberekért! Az egyház jelentős része „elveszett.” Hitetésbe keveredtek bele – a tévelygés teljes rendszerébe.
A mai egyház kilenc hazugsága
írta – Andrew Strom
Szomorú tény, hogy a mai egyház néhány igen lényeges területen megcsalja önmagát. Következik néhány egyértelmű (de teljesen igaz) tény, amely vélhetően megrázkódtatásként hat néhány ember számára.
1. „Hívd be szívedbe Jézust,” e mondat a Bibliában nem található. Az sem, hogy: „add át szívedet Jézusnak” vagy hogy elmondjuk „a bűnösök imáját.” Ezek a gyakorlatok egyáltalán nem léteznek a Szentírásban. Az üdvözség témája a Bibliában fellelhető legfontosabb kérdés, miközben hazudnak nekünk erről. Ezek a doktrínák csupán kitalációk. Annak céljából találták ki ezeket, hogy az üdvözség „gyors és kényelmes” legyen. Sok gyülekezeti tag, aki ezekben bízik, egyáltalán nem tért meg soha.
2. Egyházi épületek nincsenek a Bibliában. A III. sz. körül találták ki ezeket, amikor az egyház már súlyos romlásnak indult. Csak egy visszacsúszott eklézsia tudott olyan messzire elesni korai egyszerűségétől. Az egyházi épületek gondolata újszövetség ellenes. Rengeteg problémát és tradíciót hozott magával. Alapvetően, akkor kezdett érvényesülni igazán a „katedrális” fogalma, amikor az egyház Róma kezébe esett. Mind a mai napig, milliárdokat költünk ezekre az emlékművekre.
3. Az a minta, hogy: „egy pásztor gondoskodik mindenről” teljesen Szentírás ellenes. Távol attól, hogy mindent ő irányítana, az apostolok cselekedetei könyvében EGYETLEN EGYSZER SEM szerepel a „pásztor” szó. (- Voltak ugyan a korai egyházban erős vezetők és vének, de soha nem volt a ma oly gyakran látott „egyszemélyes együttes,” és nem is volt annyi manipuláció, mint manapság.)
4. A „tizedadás” egyáltalán nem újszövetségi gyakorlat. Szégyenletes módon visszaélnek ezzel a mai prédikátorok. Azt mondja nekünk az újszövetség, hogy boldogan adakozzunk – annyit, amennyiről szívünkben döntöttünk. Ha azt mondjuk az embereknek, hogy 10 %-ot KELL adni, különben lopnak Istentől, akkor beteges, pénzsóvárgó módon forgatjuk ki a Szentírást. Semmi utalás nincs arra, hogy az apostolok a „tizedfizetést” VALAHA is tanították volna az újszövetségi hívőknek. Világos, hogy ószövetségi gyakorlatnak tekintették.
5. Jézus SOHA nem használta a „jólét” vagy „anyagi áldás” szavakat, amelyek csak néhányszor szerepelnek egyáltalán az újszövetségben. Kapzsi prédikátorok, viszont, egész birodalmakat építenek ezekre. A következő szavakat viszont MINDENKÉPPEN használta Jézus, és az apostolok is: „add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek,” „a gazdagság csábítása,” „nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak,” „jaj nektek, gazdagok.” Ezeket a dolgokat nem gyakran prédikálják, úgy-e?
6. Az újszövetségben nem voltak bibliai főiskolák, szemináriumok vagy diplomák. Akik az újszövetségben szívesen látogatták a bibliaiskolákat, a farizeusok és az írástudósok voltak! Az apostolok az egyszerű halászok és vámszedők soraiból kerültek ki. Elképzelhető, hogy közülük néhányan írni és olvasni sem tudtak. Milyen „végzettséggel” rendelkeztek? Egyszerűen, SOK IDŐT TÖLTÖTTEK JÉZUSSAL. Az a tény, hogy az emberek a bibliaiskolai diplomával bíró hivatásos klérustól várják el, hogy működtessék a gyülekezetet, annyit jelent, hogy az egyház még inkább betegesebb és bibliaellenesebb lett. Az egyszerű, alázatos, isteni elhívással bíró embereknek viszont gyakran nem szabad szolgálniuk, mert nem kaptak papírt, ami azt bizonyítaná, hogy képesek rá. Még egy katasztrófa az egyház számára.
7. Szinte semmi bizonyíték nincs arra, hogy az ős gyülekezet „főalkalmát” vasárnap tartotta volna. „Házról házra” gyűltek össze majdnem minden nap! Nem voltak gyülekezeti házak. Nem cicomázták fel magukat, hogy a gyülekezetbe menjenek. Nem voltak felekezetek. Nem voltak elkülönült, más „címkékkel” bíró csoportok. Megosztották egymással életüket mind azok a keresztyének, akik egy környéken laktak. Annyira természetes volt számukra a szeretet, a közösség, a koinónia, mint maga a lélegzés. És a Jeruzsálemben levő apostolok minden nap prédikáltak hatalmas szabadtéri alkalmakon. Nem négy fal között elrejtőzve. Ez minden értelemben „utcai egyház” volt.
8. Az az ötlet, hogy a Szentlélek tevékenységét programokkal, újabb programokkal, plusz programokkal helyettesítjük egyszerűen arra mutat, hogy nagyon mélyre süllyedtünk. Manapság mindenütt emberek által kitalált műsorok találhatók. Az ősegyház sokkal többet vett Istentől, és sokkal kevesebbet emberektől.
9. Egy nagyon „humanista” Jézust hirdetünk manapság. Egy olyan Jézust, aki elsősorban azért létezik, hogy a mi boldogságunkat szolgálja. Hasonlít a Mikulás bácsihoz, aki folyamatos áldásokat akar kitölteni ránk. A kegyelem és az irgalom Istene ő, de hiányzik az ítélet, a tisztaság, és az igazság. Az egyik legkomolyabb bűne a modern egyháznak az, hogy hamisan képviseljük az igaz Jézust. Úgy tűnik, hogy a mai gyülekezet valamilyen „műanyag” Jézust imád, amelyet saját képmására alkotott. Mennyire bántja ez Istent!
Sok prédikátor nagyon jól tudja, hogy valami egyáltalán nem stimmel a mai egyházzal. Tudják, hogy kevés az „istenfélelem.” Tudják, hogy nincsen gyökeres megtérés, és nem tevékenykedik átható erővel a Szentlélek. Tudják, hogy ugyanazt a játékot játsszák hétről hétre. Sokan teljesen tudatában vannak ennek, de mégsem tesznek semmit. Nem hintáztatják a csónakot. És ha jön valaki, aki újat próbál kezdeni, elnyomják. Nem kívánnak igazi „megrázkódást.” Túl sok a veszteni valójuk. Karrierjük és kicsiny birodalmuk forog kockán. Ez az igazság. Ez a dolgok veleje.
És e miatt fogja Isten elhozni a „Nagy Reformációt.” Nem fogja többé eltűrni ezeket a bérenceket. Nem akarja, hogy ők vezessék a népét. Sokan közülük nemsokára „elveszítik lábuk alól a talajt.” Soha többé nem fogják vezetni Isten népét.
Erről fog szólni az igazi „Reformáció.” Ez a folyamat kicseréli a régi gárdát és eltörli a régi hazugságokat. A vezetést Saultól veszi át Dávid.
Jön az „új bortömlő.” Ránk fog törni ez a dolog. Új vezetőség keletezik, emberek, akiket a „pusztában” készítettek fel és képeztek ki. Mindjárt itt az óra. KELJENEK FEL AZ ÚJ VEZETŐK! Szomorú tény, hogy a mai egyház olyan mélyre süllyedt, hogy ki kell menteni belőle az embereket, még ha ez a mondat meghökkentőnek hangzik is. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen radikális dolgokat fogok mondani, de ez az igazság.
Az egész egyház hazugságban él. Sokan, ott bent állandóan azt hallják, hogy minden rendben van. Megtértek és a menny felé tartanak. Semmi nincs távolabb az igazságtól, mint ez. Tömegek tartanak egyenesen a pokolba. Folyik a szisztematikus hazudozás, amely megtéveszti mind a vezetőket, mind a népet. Vakok világtalanokat vezetnek. Nagy odaadással kell közbenjárni ezekért az emberekért! Az egyház jelentős része „elveszett.” Hitetésbe keveredtek bele – a tévelygés teljes rendszerébe.
2011. február 19., szombat
Gyülekezetplántálás - II. rész
A gyülekezetplántálásból fakadó tapasztalatok, tanulságok – II. rész
Most, hogy már nem hatnak ránk a külső támadások, azt gondoltuk, hogy szabadon evangelizálhatunk, kimegyünk az utcára, segítünk a szegényeken, ahogy az Úr az elején megparancsolta nekünk. Ki is mentünk többször, imasétát tartottunk, beszélgettünk emberekkel. Mikor látták néhányan, hogy nem vádoljuk őket, nem támadunk rájuk, hanem kedvesen és normálisan beszélünk nekik az evangéliumról, lehetett velük tárgyalni.
Hamarosan rájöttünk, viszont, hogy nem szűntek meg a problémák. Bár megmagyaráztuk az új megtérőknek, hogy nem csak jó érzések vannak a keresztyén életben, hanem próbák is lesznek, mikor a hitetlen rokonok, szomszédok, barátok támadtak rájuk a hitük miatt, megijedtek. Meg is hátráltak egy páran, sajnos. Még imádkozunk értük.
Váratlan belső feszültségek is keletkeztek. Azok a munkatársak, akik akár éveken keresztül jól tudtak egymással dolgozni, elkezdtek lényegtelen dolgokon összeveszni, széthúzni. Miért figyel mindenki a másikra, és nem énreám? Nekem is vannak jó ötleteim. Miért nem említették a beszámolóban, hogy én is részt veszek a misszióban? Egy páran el is ment a misszióból, azzal az indokkal, hogy: „úgy érzi, hogy nincs itt a helye, mert nem figyelnek rá.” Megint kevesebben maradtunk, de mégis folytattuk.
Nem szabad elfeledkezni arról, hogy az emberiségnek van egy ellensége, akinek nem tetszik, ha engedelmeskedünk Istennek és hirdetjük az evangéliumot. Sokszor embereket használ fel arra, hogy leállítsa az Úr munkát. Az egyik taktikája a külső támadás, ahogy láttuk Apostolok Cselekedetei 4. részében. A másik a belső konfliktus. Ap. Csel. 7-ben látjuk, hogy viszály támadt a Jeruzsálemi gyülekezetben az özvegyek ellátásával kapcsolatosan. Az apostolok úgy reagáltak, hogy imádkoztak, megoldották a problémát, és továbbmentek a lényeges munkájukkal.
Megértem, hogy ha azok, akik keresztyéneknek mondják magukat valójában egy másik evangéliumot követnek (Galata levél 1,6-9), nem szabad velük együttműködni. Ha emberi, testi, érzéki okokból keletkezik a széthúzás, viszont, az egy másik kérdés. Olyankor, Pál testi viselkedésről és kiskorúságról beszél (I.Kor 1,11-13; 3,1-9). Ki a kedvenc tanítónk, milyen zenestílusban dicsőítsünk, milyen képek legyenek az imaház falán? Ha valaki elmegy egy gyülekezetből, mert hamis tanítás van, és ez a helyzet nem akar helyreállni, akkor rendben van. Ha azért megy el, viszont, mert megsértődött azon, hogy pl. úgy érzi, nem adják neki a megfelelő tiszteletet, akkor nincs. Felmerül a kérdés, építjük Isten országát, vagy a saját birodalmukat? A mindenható Istent képviseljük, vagy magukat? (II.Kor 4,5). Kitartunk hitben, vagy hisztizünk, mint az óvodások? Azon is kéne gondolkodni, hogy ha döntést hozunk az alapján, hogy „mit éreztünk”, a helyett, hogy kérjük Isten vezetését, akkor honnan tudjuk, hogy helyes döntést hoztunk?
E nehézségek után észrevettük, hogy szárazzá, formálissá vált az együttlétünk. A kilépésünk elején, minden alkalmon tapasztaltuk az Úr jelenlétét, találkoztunk vele. Alig vártuk, hogy összejöjjünk, mert az Úr mindig valami friss „eledelt” adott. Megkérdeztük Istentől, hogy normális dolog ez, csak tartsunk ki, vagy tényleg valami baj van?
Azonnal kaptunk választ erre, a II Királyok 6-ban található történet alapján. Építkeztek a próféták Elizeussal együtt, és favágás közben beleesett a fejszevas a vízbe. Úgy találták meg, hogy Elizeus fadarabot bedobott, és felszínre úszott a vas. Valamilyen módon „elvesztettük a fejszevasat”, tehát vissza kell menni, és megkeresni.
Rádöbbentünk, hogy levettük a szemünket az Úrról és elkezdtünk az emberekre nézni, de nem azért, hogy megáldjuk, hanem azért, hogy kritizáljunk, panaszkodjunk és ítélkezzünk. Ezek kifejezetten utálatos dolgok az Úr előtt, amit a Biblia határozottan megtilt (Máté 7,1-2; Róma 2,1-3; I.Kor 5,11; Galata 5,20). Ezek miatt mentek tönkre a gyülekezetek, még az egész ébredési mozgalmak is, és mi is beleestünk! Elszomorodott emiatt a Szentlélek, és visszahúzódott. Bocsánatot kértünk az Úrtól, és próbálunk magunkat most távol tartani e bűnöktől. Ha mások rágalmaznak bennünket, inkább meg akarjuk őket áldani, és kérjük az Urat, hogy adjon nekik világosságot. A viszálykodás sokszor próbál beférkőzni közénk, de ha észrevesszük, és harcolunk ellene, a Szentlélek újra kiárad, mint az elején. (folytatás következik)
2011. február 17., csütörtök
Gyülekezetplántálás - I. rész
A gyülekezetplántálásból fakadó tapasztalatok, tanulságok
Bár a nyolcvanas években szerepem volt a gyülekezetplántálásban a wales-beli bangori pünkösdi gyülekezettel együtt, nem mondhatom, hogy sok tapasztalatom van ezen a területen. Magyarországon inkább próbáltam meglevő gyülekezetekben szolgálni, tanítói, prófétai szolgálattal, vegyes eredményekkel. Másfél évvel ezelőtt, pedig, lehetőségem lett egy új munkával segíteni. Annak idején, egy kisvárosi gyülekezet egyik presbitere voltam, és vezettem az egyik gyülekezeti házi csoportot. Az első jele annak, hogy valami új kezdődött el az volt, hogy az egyik tagunknak a rokona csak eljött az alkalomra, és kijelentette, hogy meg szeretne térni. Mindenki örült neki, és aznap imádkoztunk vele, hogy vezessük Jézushoz. Az újjászületésének a jele az volt, hogy azonnal betelt buzgósággal, mindenről akart tudni, mindenről kérdezett, és nem lehetett lerázni. Mikor meg tudtuk szervezni, bemerítkezett a Balatonban, és másnap betöltekezett Szentlélekkel, kísérve nyelveken-szólással.
Közben, a házi csoporttagunk fiának esküvőjén újratalálkoztunk rokonaival, akik egy kisfaluban laknak, ahol néhány évvel ezelőtt házi csoportot tartottunk, de ez abbamaradt. Azt fejezték ki, hogy jó lenne, ha ez újraindulna. Beleegyeztünk, és újra kezdtünk járni a faluba, a házi csoportommal és az új megtérőnkkel együtt. Kifejezetten jót tett neki, hogy hamarosan a megtérése után, aktívan részt vehetett egy missziómunkában. Elfogadtuk, hogy ez az Úr vezetése, mivel alig vártuk, hogy kilépjünk, és a következő bibliai vezérigét elvettük, mint a missziónk alapját, irányelvét: „Az Úr Szelleme van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek” (Ézsaiás 61,1; Lukács 4,18).
Nyáron elmentem haza Angliába, ahol lehetőségem volt részt venni egy keresztyén táborban. Több igehirdetésből, szemináriumon megerősítést kaptam, hogy jó irányba haladunk a misszióval. Gyülekezetplántálásról volt szó itt is, visszatérésem után egy felekezeti pásztori találkozón is. Tanítás volt a prófétikus evangelizációról, valamint figyelmeztetés is elhangzott Nehemiás könyve alapján, hogy ha az Úr munkájában tevékenykedünk, ellenállásba ütközünk, de nem szabad feladni. Ha új szellemi szintre lépünk, új ördögökkel is találkozunk (new levels, new devils). Jó, hogy ezt hallottam!
Mikor visszajöttem Magyarországra, a gyülekezet inaktív része már panaszkodott a misszióról, hogy miért csináljuk ezt, hogy megosztáshoz vezet ez, jobb lenne, ha mindent megszüntetjük, a következő félévben tanulmányozzuk az eszkatalógiát, és megbeszéljük, hogyan lépjünk ki az evangéliummal. Ehhez felháborodtam, megmondtam, hogy tíz éve már beszélünk arról, hogy mit kéne csinálni de nem csinálunk semmit. Most van egy már működő misszióágunk, megtértek emberek, nem állítom le, hogy megint csak beszéljünk a dolgokról. Folytattuk!
Ebben az időszakban nagyon áldott alkalmaink voltak a falubeli házi csoportban. Kiáradt a Szentlélek, működtek a Szellem ajándékai, még az újak is kaptak látomásokat, próféciákat, vezetést. Foglalkoztunk alaptanításokkal, hogy az emberekből képezzünk tanítványokat Krisztusnak. Eljöttek emberek az alkalmakra, érdeklődtek, megtértek, belekapcsolódtak. Néhány fiatal is megtért, a meglevő tagok gyermekei közül.
2010 februárjában, 5-en a misszióból bemerítkeztek. Alig várták, mert megértették, hogy így kötnek szövetséget Istennel. Hazafelé a kocsiban, 3-an közülük betöltekezett Szentlélekkel és kezdett nyelveken szólni. Másnap, kézrátételes ima után, még egy közülük töltekezett be. Mi ezt úgy értettük, hogy az Úr rátette a pecsétjét arra, amit teszünk, de nem azért, mert mi valami különös 
emberek vagyunk, hanem arra, hogy hirdessük az evangéliumot. (Az Úr a saját igéjét hitelesíti csodákkal, nem azt a szolgálattevőt, aki közvetíti.)
emberek vagyunk, hanem arra, hogy hirdessük az evangéliumot. (Az Úr a saját igéjét hitelesíti csodákkal, nem azt a szolgálattevőt, aki közvetíti.) Mindig az volt a vágyam, hogy teljesen biblikus módon éljük a gyülekezeti életet, és így is evangelizáljunk. Mivel a gyülekezetekben sokszor küszködtem számomra értelmetlen tradíciók és szokások ellen, ebben a misszióban akartam azt a kísérletet tenni, hogy a Biblia tanítása alapján engedelmeskedjünk Krisztusnak a Szentlélek vezetése alatt. Az Úr ráirányította a figyelmünket a 2 Sámuel 6-ban található történetre, mikor szekéren szállították a frigyládát, az ökrök megbotlottak, és Uzzá meghalt, mert hozzányúlt a ládához. Ebből azt értettük, hogy Dávid és az Izraeliek jót akartak, mert felhozták a frigyládát Jeruzsálembe, de nem tették azt azon a módon, amit az Úr parancsolt. A törvényben meg van írva, hogy a ládát úgy kell vinni, hogy a papok eltakarják és póznán hordják (IV.Mózes 4), nem pedig szekéren szállítják mindenki szeme láttára. Most, tehát, az új szövetség alatt is, ha valójában Krisztus tanítványai vagyunk, azt kell tenni, amit Ő mond, úgy ahogy Ő mondja, és nem valami saját programunkat követni. Isten szintén szólt nekünk többször az új bortömlőkkel kapcsolatban (Máté 9,17), hogy ne engedjük meg merevségünk miatt, hogy meghiúsuljon az Ő munkája. A tanítványképzést, tehát, azzal kezdtük el, hogy az újak megtértek, bemerítkeztek és betöltekeztek Szentlélekkel (Apostolok Cselekedetei 2,38).
Erre a régi gyülekezetben teljesen fellázadtak, és megint akartak leállítani mindent. Nem nagyon akarok belemenni a részletekbe, de nagyon fájdalmas és keserves időszak volt ez. Csak a lényeg. Fordulópont számomra az volt, hogy mikor megmondtam, hogy Fülöp azonnal merítette be az etióp kincstárnokot mikor látta, hogy megértette az üzenetet, és nem azzal törődött, hogy hol fog gyülekezetbe járni (Ap.Csel. 8), az volt a válasz: „Ebben a gyülekezetben vannak szokások és hagyományok, és olyan nincs, hogy azt csináljuk, ami a Bibliában van. OLYAN NINCS!”
Hogy ne szaporítsuk a szót, a végeredmény az volt, hogy kizárták a missziócsoportot a gyülekezetből, és ők megtalálták magukat hirtelen gyülekezeti támogatás nélkül, felekezeti hovatartozás nélkül. Én magam maradtam még egypár hónapig, hogy esetleg megmentsem a helyzetet, de én is eljöttem, mikor láttam, hogy nincs már értelme annak, hogy ott maradjak. Nem kellett nekik egy olyan radikális próféta, mint én.
Úgy látom, hogy mindez megtörtént velünk egyedül azért, mert engedelmeskedtünk Istennek. Érdekes arra emlékezni, hogy mikor az egyház elindult pünkösd napjától kezdve, az első ellenállás a vallási vezetőktől jött. Az apostolok válasza az volt: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek” (Ap.Csel. 4). Most is folytattuk! (folytatás következik)
2011. február 15., kedd
Ki vagyok Krisztusban?
A Freitheit in Christus szolgálat Meine Identität című reklámcédulája
Szabadság van Krisztusban!
Krisztusban …
… elfogadott vagyok
* Isten gyermeke vagyok - János 1,12
* Isten barátja vagyok - János 15,15
* Megigazult vagyok - Róma 5,1
* Egy szellem vagyok az Úrral - I.Kor 6,17
* Áron vétettem meg, az Istené vagyok - I.Kor 6,20
* Tagja vagyok Krisztus testének - I.Kor 12,27
* Szent vagyok - Efezus 1,1
* Isten örökbefogadott fia vagyok - Efezus 1,5
* A Szentlélekben szabad utam van az Atyához - Efezus 2,18
* Meg vagyok váltva, bűneim megbocsátva - Kolossé 1.14
* Eljutottam teljességhez Krisztusban - Kolossé 2,10
… biztonságban vagyok
* Semmi kárhoztató ítélet nincs ellenem - Róma 8,1
* Tudom, hogy minden javamra szolgál - Róma 8,28
* Isten nem ítél kárhozatra - Róma 8,31-34
* Semmi nem választhat el Isten szeretetétől - Róma 8,35-39
* Biztos alapra helyezet Isten, felkent, és Krisztusban elpecsételt - II.Kor 1,21-22
* Meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennem a jó munkát, el is végzi a Krisztus Jézus napjára - Filippi 1,6
* A mennyben van polgárjogom - Filippi 3,20
* Az életem el van rejtve Krisztussal együtt az Istenben - Kolossé 3,3
* Nem a félelem szellemét kaptam, hanem az erő, a szeretet és a józanság szellemét - II.Tim 1,7
* Irgalmat és kegyelmet találhatok, amikor segítségre van szükségem - Zsidó 4,16
* Isten fia megtart engem, és a gonosz nem árthat nekem - I.János 5,18
… jelentős vagyok
* A föld sója és a világ világossága vagyok - Máté 5,13-14
* Szőlővessző vagyok Isten szőlőtőkéjén, Krisztussal összekötve és arra képes, hogy sok gyümölcsöt teremjek - János 15,1-5
* Kiválasztott vagyok, és elrendelt arra, hogy maradandó gyümölcsöt teremjek - János 5,16
* Krisztus tanúja vagyok - Ap.Csel 1,8
* Isten temploma vagyok, mert Isten Szelleme lakik bennem - I.Kor 3,16
* Istennel való megbékélés követe vagyok - II.Kor 5,18-20
* Isten munkatársa vagyok - II.Kor 6,1
* Krisztusban már most van helyem a mennyben - Efezus 2,6
* Isten alkotása vagyok - Efezus 2,10
* Szabadon és bátran tudok Istenhez fordulni - Efezus 3,12
* Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem - Filippi 4,13
Személyazonosságom
„Megérteni az identitásod Krisztusban abszolút alapvető ahhoz, hogy Krisztusban győzedelmes és egyensúlyozott életet éljél.” Dr. Neil T. Anderson
SÁTÁN HAZUGSÁGA // ISTEN IGAZSÁGA
Bűnös vagy, mert időnként vétkezel // Szent vagy, Isten igaznak nyilvánított, de néha vétkezel
Az identitásodat az határozza meg, hogy mit tettél // Az identitásodat az határozza meg, hogy Isten mit tett érted
Az identitásodat az határozza meg, hogy az emberek mit mondanak rólad // Az identitásodat az határozza meg, hogy Isten mit mond rólad
Mit hiszel magadról, a viselkedésedből induljon ki // A viselkedésed abból induljon ki, hogy mit hiszel magadról
„Megérteni az identitásod Krisztusban abszolút alapvető ahhoz, hogy Krisztusban győzedelmes és egyensúlyozott életet éljél.” Dr. Neil T. Anderson
SÁTÁN HAZUGSÁGA // ISTEN IGAZSÁGA
Bűnös vagy, mert időnként vétkezel // Szent vagy, Isten igaznak nyilvánított, de néha vétkezel
Az identitásodat az határozza meg, hogy mit tettél // Az identitásodat az határozza meg, hogy Isten mit tett érted
Az identitásodat az határozza meg, hogy az emberek mit mondanak rólad // Az identitásodat az határozza meg, hogy Isten mit mond rólad
Mit hiszel magadról, a viselkedésedből induljon ki // A viselkedésed abból induljon ki, hogy mit hiszel magadról
- Dr. Timothy Warner
Szabadság van Krisztusban!
Krisztusban …
… elfogadott vagyok
* Isten gyermeke vagyok - János 1,12
* Isten barátja vagyok - János 15,15
* Megigazult vagyok - Róma 5,1
* Egy szellem vagyok az Úrral - I.Kor 6,17
* Áron vétettem meg, az Istené vagyok - I.Kor 6,20
* Tagja vagyok Krisztus testének - I.Kor 12,27
* Szent vagyok - Efezus 1,1
* Isten örökbefogadott fia vagyok - Efezus 1,5
* A Szentlélekben szabad utam van az Atyához - Efezus 2,18
* Meg vagyok váltva, bűneim megbocsátva - Kolossé 1.14
* Eljutottam teljességhez Krisztusban - Kolossé 2,10
… biztonságban vagyok
* Semmi kárhoztató ítélet nincs ellenem - Róma 8,1
* Tudom, hogy minden javamra szolgál - Róma 8,28
* Isten nem ítél kárhozatra - Róma 8,31-34
* Semmi nem választhat el Isten szeretetétől - Róma 8,35-39
* Biztos alapra helyezet Isten, felkent, és Krisztusban elpecsételt - II.Kor 1,21-22
* Meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennem a jó munkát, el is végzi a Krisztus Jézus napjára - Filippi 1,6
* A mennyben van polgárjogom - Filippi 3,20
* Az életem el van rejtve Krisztussal együtt az Istenben - Kolossé 3,3
* Nem a félelem szellemét kaptam, hanem az erő, a szeretet és a józanság szellemét - II.Tim 1,7
* Irgalmat és kegyelmet találhatok, amikor segítségre van szükségem - Zsidó 4,16
* Isten fia megtart engem, és a gonosz nem árthat nekem - I.János 5,18
… jelentős vagyok
* A föld sója és a világ világossága vagyok - Máté 5,13-14
* Szőlővessző vagyok Isten szőlőtőkéjén, Krisztussal összekötve és arra képes, hogy sok gyümölcsöt teremjek - János 15,1-5
* Kiválasztott vagyok, és elrendelt arra, hogy maradandó gyümölcsöt teremjek - János 5,16
* Krisztus tanúja vagyok - Ap.Csel 1,8
* Isten temploma vagyok, mert Isten Szelleme lakik bennem - I.Kor 3,16
* Istennel való megbékélés követe vagyok - II.Kor 5,18-20
* Isten munkatársa vagyok - II.Kor 6,1
* Krisztusban már most van helyem a mennyben - Efezus 2,6
* Isten alkotása vagyok - Efezus 2,10
* Szabadon és bátran tudok Istenhez fordulni - Efezus 3,12
* Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem - Filippi 4,13
Többet a pusztáról
A PUSZTA NÉGY FÁZISA
-írta Yves Perriard.
Forrás: http://www.johnthebaptisttv.com/2011/01/14/the-4-phases-of-the-wilderness-yves-perriard/
Ebben a meglehetősen hosszú cikkben, szeretném bemutatni az önkéntelen elszigetelődés időszakának négy általános szakaszát. Hasznos ezeket pontosan azonosítani, hogy reményünk és kilátásunk legyen arról, hogy mit érezzünk, és mit cselekedjünk.
1) Megfosztás és összetöretés
Általában meglepetés vagy fokozatosan növekvő sokkok által kerülünk egy pusztai időszakba, amelyek vezetnek bennünket egyre mélyebbre a „halál árnyékának völgyébe.” Tipikusan valamilyen el nem várt módon elvész a vagyon, a pozíció vagy a biztonság, hogy ebben a korai szakaszban gyakori érzés a szégyen, a harag és az összezavarás. Különböző fájdalmas körülmények kényszerítenek bennünket arra, hogy belépjünk a pusztába: súlyos betegség, egy biztonságos munkahely vagy szeretett hozzátartozó veszítése, vagy még az üldöztetés.
Egy dolog, ami különösen fájdalmas és zavaros az, hogy ha tettünk valami igazságos dolgot, ezért jogtalanul bántak velünk. Ha például javítani akartunk valamit a gyülekezetben, munkahelyünkön vagy a családban, azért kritizálnak, félreértenek, el is utasítanak. Például Mózes akart valamit tenni Istenért, és az volt erre a „jutalma”, hogy jogtalanul került egy hosszú pusztai vándorlásba. Ugyanaz történt Illéssel, miután Ahábbal beszélt, valamint Józseffel, mikor megosztotta álmát a testvéreivel.
2) Küzdelem az Isten és saját magunk megtalálásáért
A második fázis meghatározza, ha egyszerű mulandó életkrízisbe kerültünk, vagy pedig pusztai élménybe léptünk.
A következő 3 jel segít a felismeréshez:
1 – Az első az, hogy miután hosszú időn keresztül minden lehetséges bölcsességgel és önfegyelemmel erőlködtünk a helyzetünk megváltatásán, végül is rájöttünk arra, hogy „megragadtunk.” Igazándiból semmi nem változott meg, és semmilyen perspektívánk sincsen arra, hogy ez valaha véget is ér. Félretoltak, elszigeteltek, és a legtöbb ember nem tud azonosulni azzal, ami történt velünk. A szakmai helyzetünk bizonyára nem az, amit választottunk volna magunknak. Ennél rosszabb, hogy az az érzésünk kezd támadni, hogy maga Istennek terve volt, hogy ebbe a száraz, elkülönült helyre kerüljünk, ahol senki nem akar hozzánk csatlakozni (nem ilyenek a puszták?). Ahogy meg van írva: „Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába” (Máté 4,1).
2- A puszta második jele az, hogy próbára teszi azt, hogy hogyan látjuk önmagunkat. Például, Jézus három kísértése a pusztában mind az identitását megkérdőjelezte („ha valóban Isten fia vagy…”). Azért kell átmenni az identitáskrízisen, mert mielőtt belekerültünk a pusztába, az egész lényünket megkötötte és átformálta a környezetünk és a felelősségünk. Mivel ezek most eltűntek, nehezen értjük, hogy kik vagyunk?
3- A harmadik és a legnyilvánvalóbb jellemzője annak, hogy belekerültünk a pusztába az a zavaros érzés, hogy Isten valahogyan csendben maradt. Úgy tűnik, nem hallgatja meg az imáinkat, és meg rosszabb, nem ismerjük meg az ő meghitt hangját. A legrosszabb esetekben, néhány keresztyén kezd küszködni a magányosság, a depresszió és a „szellemi cinizmus” érzelmével, amelyet találóan ír le a Siralmak harmadik része:
„Én vagyok az a férfi, aki nyomorúságot látott az Úr haragjának botja miatt. Sötétben ütött, hajtott, ahol nincs világosság. Bizony, ellenem fordítja kezét folytonosan, egész nap. Elsorvasztotta húsom és bőröm, összetörte csontjaimat. Körülbástyázott engem méreggel és fáradtsággal. Vaksötétbe helyezett engem, mint a régen meghaltakat. Falat emelt körém, nem juthatok ki, súlyos bilincsbe vert. Ha segítségért kiáltok is, elzárkózik imádságom elől. Faragott kőből emelt falat utaimra, ösvényeimet járhatatlanná tette. Olyan hozzám, mint a leselkedő medve, mint rejtekhelyen az oroszlán. Lekergetett utamról, összetépett, elpusztított engem. Felvonta íját, és kitett engem nyilai céltáblául. Veséimbe eresztette tegzének nyilait. Nevetséges lettem minden nép előtt, és gúnydalt énekelnek rólam egész nap. Keserűséggel lakatott jól, bánattal itatott meg. Kavicsot rágatott velem, hamuba kényszerített engem. Elvette békességemet, elfeledtem, mi a jólét. Már azt gondoltam: Nem lehet reménykednem és bizakodnom az Úrban! Gondolj nyomorúságomra és hontalanságomra, az ürömre és a méregre. Mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem.”
Természetesen az elsődleges oka annak, hogy miért nem HALLJUK Istent az, hogy nem LÁTJUK magunkat világosan. Mivel nem tudjuk már, hogy kik vagyunk valójában, most nem halljuk Istent úgy, mint ezelőtt. Úgy tűnik, tehát, hogy csendben marad. Más szóval, mivel változik az identitásunk, ugyanúgy másképpen érzékeljük Istent. Ez alatt a zavaros időszak alatt, sok keresztyén arra kényszerül, hogy kérdezze meg magától: „Minek teremtett meg Isten engem? Kicsoda vagyok én most, hogy senki nem ismer már annak, ami voltam ezelőtt?” Lényegében küszködünk a következő kérdéssel: „Ki vagyok én most, hogy se múltam se jövőm nincsen, és mit jelent nekem Isten ebben az egészben?”
3) Igazi intimitás és békesség Istennel
Eljön az az időpont, mikor a gyásznak és a keserűségnek végre meg kell szűnnie. Vagy ragaszkodunk a második fázis depressziós érzéseihez, vagy kiáltunk Istenhez addig, amíg meg nem találjuk a vele való tartós békességet és valódi intimitást. Nem vezethetjük ki magunkat a pusztából, de ha benne vagyunk, megválaszthatjuk magunknak a megfelelő hozzáállást. Ez, viszont, meghatározza, hogy meddig maradunk benne. Például, a legtöbb Izraelitának egy rövid pusztai vándorláson keresztül kellett volna mennie az egyiptomi megszabadulás után. Mivel azonban megválasztották a bálványimádást, a keserűséget és a hitetlenséget, a pusztájuk hosszú, 40 évig tartó folyamattá lett, és a legtöbbjük soha nem lépett be az ígéret földjére. A puszták célja nem az, hogy szellemileg megöljenek bennünket, hanem hogy jobb életszakaszra készítsenek fel. Nem lehet ezeket megrövidíteni, de hozzáállásunkkal meghosszabbíthatjuk.
Olyankor el kell dönteni, hogy más hozzáállással keressük az Istent. Olyan szituációban, abszolút nincs más választásunk. Vagy Isten sehol nincs, vagy Isten most itt van! Drasztikus szükségünk van Istenre, és egy tőle kapott gyors megoldás nem lesz elég. Mindegy, hogy meddig tart, eltökélten menjünk előre az átadás, az imádkozás, a dicsőítés, a böjtölés által, amíg meg nem történik az az „áttörés”, és végre kezdjük hallani a hangját, és találni az igazi békességet. Most, tehát, nagyon fontos az, ha odaszánjuk magunkat az istenkeresésre, helyes motivációval keressük Őt. Sokszor, még akaratlanul is, a következő 2 helytelen okból követjük Istent:
1 – Az első helytelen motiváció az, ha azért keressük Istent, hogy pontos akciótervet adjon arra, hogy mit tegyünk érte. Ez azért van, mert tudatlanul akarunk valamit tenni annak érdekében, hogy átértelmezzük az elveszett identitásunk. Önmagában nincsen gond, ha valami tevékenységgel építsük az önbecsülésünket, de abban rejlik a veszély, hogy félreértsük a pusztának a célját. Olyankor Isten azt akarja, hogy lassítsunk, töltsünk sok időt imában, és fedezzük fel, kik vagyunk mi és kicsoda Ő valójában. Az életünk ebben az időpontjában az, hogy kik vagyunk, többet számít, mint az, hogy mit teszünk. Isten akarja megváltoztatni az önképünk, hogy lássuk magunkat Őbenne. Úgy teszi ezt, hogy felszínre hozza az „előző életünk” összes büszke, önközpontú motivációját, és hogy megmutassa nekünk, hogy Ő nem lát bennünket a munkánk, a pozíciónk, vagy még az általunk szeretett embereken keresztül. A pusztában Isten nem „Egyiptom hercegeként”, „Jákob kedvenc fiaként”, vagy „Izrael prófétájaként” lát bennünket. Bűnösökként lát bennünk, ahogy valójában vagyunk, és nincsen szükségünk arra, hogy bizonyítsunk akármit, se Neki, se másoknak.
Ugyanakkor nem csak bűnösök vagyunk, hanem szeretett gyermekei, felbecsülhetetlenül értékesek számára. Minél jobban értjük az identitásunkban ezt a paradoxont, annál mélyebben formálódunk át. Mivel a pusztában nem tudunk semmi eredményt felmutatni, pontosan azért értjük, hogy mennyire értékesek vagyunk Isten szemében. Olyankor az önbecsülésünk nem függ a teljesítményünktől, hanem az Istennel való intim kapcsolatban kell megtalálni azt.
2 – A második helytelen motiváció az, ha azért keressük Istent, mert inkább időbeli, földi megoldásokat akarunk, mint kapcsolatot Ővele. Akaratlanul azért keressük, mert akarjuk visszaszerezni azt a munkahelyet, házat, élettársat, szolgálatot, helyzetet, amelyet elvesztettünk. Nos, nincsen probléma azzal, hogy olyan áldásokat keresünk, de abban rejlik a veszély, hogy ezek fontosabbá válnak, mint maga az Isten. A bálványimádás soha nem jelent veszélyt, ha rossz dolgokról van szó, hanem inkább, ha jó dolgokkal foglalkozunk. Annyira megáld bennünket Isten, hogy elfelejtkezünk róla és önközpontúak és önmegtévesztőek leszünk. A pusztai időszak célja az, hogy visszavezessen bennünket Istenhez, hogy önmagáért keressük, és nem ajándékaiért: az Adományozó fontosabb, mint az adományai. Mikor egy ember rájön arra, hogy Isten jelenléte többet számít, mit minden más áldás, öröm és biztonság ebben az életben, az az ember valójában áldott. Ez azt jelenti, hogy olyan keresztyének, akik hosszú idők folyamán szenvedtek a börtönben Istennel, általában olyan hatalommal, békességgel és szeretettel állnak elő, amelyet emberi ésszel nem lehet megmagyarázni. Ezért engedi meg az Isten, hogy még a legjobb emberei kerüljenek a börtönbe. Időnként az elszigetelődés-pusztai időszak „újraindítás” gombját meg kell nyomni, hogy az Adományozón keresztül lássuk az életet inkább, mint az ajándékain át.
A legvilágosabb jele annak, hogy „sikeresen” áthaladunk a harmadik szakaszon az, hogy a békesség és az odaadás érzése jellemez bennünket. Ha őszintén mondhatjuk Istennek, hogy: „mindegy, hogy meddig tartasz engem abban a változatlan szituációban, bízom benned, és dicsőítelek ezért, mert a jelenléted mindennél fontosabb az életemben,” akkor a békesség bizonyára uralkodik a szívünkben.Egy másik jele az, hogy átláthatóvá és alázatossá válunk. Nem kell magunkat bebizonyítani senkinek. Még egy biztató jel, az Isten az a csodás gondoskodása a testi szükségeinkről, ahogy tanuljuk, hogyan függjünk tőle. Például, Jézusnak szolgáltak az angyalok, és Illést etették a hollók. Közvetlenül kapcsolódik ehhez az a képesség, hogy járjuk a természetfelettiben. József az alomfejtésben szakértő lett, Mózes tapasztalta az égő csipkebokrot és a csodás jeleket, Illés feltámasztotta a holtakat és sokszorosította a lisztet és az olajt.
4) Látjuk a fényt az alagút végén, és türelmesen kilépünk belőle.
Az utolsó szakasz elején, Isten általában előre ad valamilyen jeleket, hogy a szituációnk véget ér majd, hogy így bátorítson bennünket. Ez természetfeletti kijelentés lehet, álom vagy intuíció, amely megmutatja, hogy a dolgok meg fognak változni. Vagy az emberek, vagy a körülmények világosan megerősítik azt, ami már a szívünkben van. Általában, ha teljesen átadtuk magunkat, és nem fektetünk hamis reménységet az emberekben vagy a körülményekben (ahogy szoktuk, a pusztai időnk elején), akkor felismerjük Isten hangját magunknak. Nagyon fontos ebben az utolsó szakaszban, hogy megtartsuk a bizalomnak és békességnek a hozzáállását, amely megvolt a harmadik fázisban. Ne erőltessük a végeredményt! Sokszor, ha látjuk a fényt az alagút végén, akarjuk az utolsó szakaszt felgyorsítani, és nem várunk türelemmel Istenre. Őnála van a legtökéletesebb időzítés, és az egész folyamat utolsó fázisa néha hosszabb, mint gondoltuk.Azért nem kell gyorsítani a dolgokat, mert a pusztai időszak általában drámai fordulattal ér véget: 14 év után, József rabszolga egyik napról a másikra miniszterelnök lesz; 40 év után, a rég elfelejtett Mózes hirtelen visszatér, és napok alatt megrázkódik két nemzet; 3-4 év után, egy nap alatt Illés radikális forradalmat hajt végre a Kármel hegyén; 30 év után Jézus, akit addig nem ismertek, végig járja a pusztáját, és a csodatevő erő látványos bemutatásával elkezdi a szolgálatát. Lehet, hogy Isten sokáig tart bennünket várakozásban, de mikor megmozdul, azt gyorsan és erővel teszi!Lehet, hogy mindegyik szakasz mindenki számára nem lesz olyan „extrém”, de mégis tartalmazzák a következő jellemzőket:
A négy fázis összefoglalója:
Ez első fázisban, fokozatosan vagy hirtelen kikerülünk a biztonságos környezetünkből, szerepünkből. Ez vezet a második fázishoz, ahol tapasztaljuk „a lélek sötét éjszakáját”. Küszködünk azzal, hogy Istent és az általa érvényes identitásunkat megtaláljuk.
A harmadik fázis azzal kezdődik, hogy kétségbeesetten keressük Istent addig, amíg meg nem találjuk az odaadást, békességet, és a valóságos intimitást Istennel. Az utolsó szakaszban, előre kapjuk meg annak a bátorító jeleit, hogy az elszigetelődés folyamata végre meg fog szűnni.
-írta Yves Perriard.
Forrás: http://www.johnthebaptisttv.com/2011/01/14/the-4-phases-of-the-wilderness-yves-perriard/
Ebben a meglehetősen hosszú cikkben, szeretném bemutatni az önkéntelen elszigetelődés időszakának négy általános szakaszát. Hasznos ezeket pontosan azonosítani, hogy reményünk és kilátásunk legyen arról, hogy mit érezzünk, és mit cselekedjünk.
1) Megfosztás és összetöretés
Általában meglepetés vagy fokozatosan növekvő sokkok által kerülünk egy pusztai időszakba, amelyek vezetnek bennünket egyre mélyebbre a „halál árnyékának völgyébe.” Tipikusan valamilyen el nem várt módon elvész a vagyon, a pozíció vagy a biztonság, hogy ebben a korai szakaszban gyakori érzés a szégyen, a harag és az összezavarás. Különböző fájdalmas körülmények kényszerítenek bennünket arra, hogy belépjünk a pusztába: súlyos betegség, egy biztonságos munkahely vagy szeretett hozzátartozó veszítése, vagy még az üldöztetés.
Egy dolog, ami különösen fájdalmas és zavaros az, hogy ha tettünk valami igazságos dolgot, ezért jogtalanul bántak velünk. Ha például javítani akartunk valamit a gyülekezetben, munkahelyünkön vagy a családban, azért kritizálnak, félreértenek, el is utasítanak. Például Mózes akart valamit tenni Istenért, és az volt erre a „jutalma”, hogy jogtalanul került egy hosszú pusztai vándorlásba. Ugyanaz történt Illéssel, miután Ahábbal beszélt, valamint Józseffel, mikor megosztotta álmát a testvéreivel.
2) Küzdelem az Isten és saját magunk megtalálásáért
A második fázis meghatározza, ha egyszerű mulandó életkrízisbe kerültünk, vagy pedig pusztai élménybe léptünk.
A következő 3 jel segít a felismeréshez:
1 – Az első az, hogy miután hosszú időn keresztül minden lehetséges bölcsességgel és önfegyelemmel erőlködtünk a helyzetünk megváltatásán, végül is rájöttünk arra, hogy „megragadtunk.” Igazándiból semmi nem változott meg, és semmilyen perspektívánk sincsen arra, hogy ez valaha véget is ér. Félretoltak, elszigeteltek, és a legtöbb ember nem tud azonosulni azzal, ami történt velünk. A szakmai helyzetünk bizonyára nem az, amit választottunk volna magunknak. Ennél rosszabb, hogy az az érzésünk kezd támadni, hogy maga Istennek terve volt, hogy ebbe a száraz, elkülönült helyre kerüljünk, ahol senki nem akar hozzánk csatlakozni (nem ilyenek a puszták?). Ahogy meg van írva: „Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába” (Máté 4,1).
2- A puszta második jele az, hogy próbára teszi azt, hogy hogyan látjuk önmagunkat. Például, Jézus három kísértése a pusztában mind az identitását megkérdőjelezte („ha valóban Isten fia vagy…”). Azért kell átmenni az identitáskrízisen, mert mielőtt belekerültünk a pusztába, az egész lényünket megkötötte és átformálta a környezetünk és a felelősségünk. Mivel ezek most eltűntek, nehezen értjük, hogy kik vagyunk?
3- A harmadik és a legnyilvánvalóbb jellemzője annak, hogy belekerültünk a pusztába az a zavaros érzés, hogy Isten valahogyan csendben maradt. Úgy tűnik, nem hallgatja meg az imáinkat, és meg rosszabb, nem ismerjük meg az ő meghitt hangját. A legrosszabb esetekben, néhány keresztyén kezd küszködni a magányosság, a depresszió és a „szellemi cinizmus” érzelmével, amelyet találóan ír le a Siralmak harmadik része:
„Én vagyok az a férfi, aki nyomorúságot látott az Úr haragjának botja miatt. Sötétben ütött, hajtott, ahol nincs világosság. Bizony, ellenem fordítja kezét folytonosan, egész nap. Elsorvasztotta húsom és bőröm, összetörte csontjaimat. Körülbástyázott engem méreggel és fáradtsággal. Vaksötétbe helyezett engem, mint a régen meghaltakat. Falat emelt körém, nem juthatok ki, súlyos bilincsbe vert. Ha segítségért kiáltok is, elzárkózik imádságom elől. Faragott kőből emelt falat utaimra, ösvényeimet járhatatlanná tette. Olyan hozzám, mint a leselkedő medve, mint rejtekhelyen az oroszlán. Lekergetett utamról, összetépett, elpusztított engem. Felvonta íját, és kitett engem nyilai céltáblául. Veséimbe eresztette tegzének nyilait. Nevetséges lettem minden nép előtt, és gúnydalt énekelnek rólam egész nap. Keserűséggel lakatott jól, bánattal itatott meg. Kavicsot rágatott velem, hamuba kényszerített engem. Elvette békességemet, elfeledtem, mi a jólét. Már azt gondoltam: Nem lehet reménykednem és bizakodnom az Úrban! Gondolj nyomorúságomra és hontalanságomra, az ürömre és a méregre. Mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem.”
Természetesen az elsődleges oka annak, hogy miért nem HALLJUK Istent az, hogy nem LÁTJUK magunkat világosan. Mivel nem tudjuk már, hogy kik vagyunk valójában, most nem halljuk Istent úgy, mint ezelőtt. Úgy tűnik, tehát, hogy csendben marad. Más szóval, mivel változik az identitásunk, ugyanúgy másképpen érzékeljük Istent. Ez alatt a zavaros időszak alatt, sok keresztyén arra kényszerül, hogy kérdezze meg magától: „Minek teremtett meg Isten engem? Kicsoda vagyok én most, hogy senki nem ismer már annak, ami voltam ezelőtt?” Lényegében küszködünk a következő kérdéssel: „Ki vagyok én most, hogy se múltam se jövőm nincsen, és mit jelent nekem Isten ebben az egészben?”
3) Igazi intimitás és békesség Istennel
Eljön az az időpont, mikor a gyásznak és a keserűségnek végre meg kell szűnnie. Vagy ragaszkodunk a második fázis depressziós érzéseihez, vagy kiáltunk Istenhez addig, amíg meg nem találjuk a vele való tartós békességet és valódi intimitást. Nem vezethetjük ki magunkat a pusztából, de ha benne vagyunk, megválaszthatjuk magunknak a megfelelő hozzáállást. Ez, viszont, meghatározza, hogy meddig maradunk benne. Például, a legtöbb Izraelitának egy rövid pusztai vándorláson keresztül kellett volna mennie az egyiptomi megszabadulás után. Mivel azonban megválasztották a bálványimádást, a keserűséget és a hitetlenséget, a pusztájuk hosszú, 40 évig tartó folyamattá lett, és a legtöbbjük soha nem lépett be az ígéret földjére. A puszták célja nem az, hogy szellemileg megöljenek bennünket, hanem hogy jobb életszakaszra készítsenek fel. Nem lehet ezeket megrövidíteni, de hozzáállásunkkal meghosszabbíthatjuk.
Olyankor el kell dönteni, hogy más hozzáállással keressük az Istent. Olyan szituációban, abszolút nincs más választásunk. Vagy Isten sehol nincs, vagy Isten most itt van! Drasztikus szükségünk van Istenre, és egy tőle kapott gyors megoldás nem lesz elég. Mindegy, hogy meddig tart, eltökélten menjünk előre az átadás, az imádkozás, a dicsőítés, a böjtölés által, amíg meg nem történik az az „áttörés”, és végre kezdjük hallani a hangját, és találni az igazi békességet. Most, tehát, nagyon fontos az, ha odaszánjuk magunkat az istenkeresésre, helyes motivációval keressük Őt. Sokszor, még akaratlanul is, a következő 2 helytelen okból követjük Istent:
1 – Az első helytelen motiváció az, ha azért keressük Istent, hogy pontos akciótervet adjon arra, hogy mit tegyünk érte. Ez azért van, mert tudatlanul akarunk valamit tenni annak érdekében, hogy átértelmezzük az elveszett identitásunk. Önmagában nincsen gond, ha valami tevékenységgel építsük az önbecsülésünket, de abban rejlik a veszély, hogy félreértsük a pusztának a célját. Olyankor Isten azt akarja, hogy lassítsunk, töltsünk sok időt imában, és fedezzük fel, kik vagyunk mi és kicsoda Ő valójában. Az életünk ebben az időpontjában az, hogy kik vagyunk, többet számít, mint az, hogy mit teszünk. Isten akarja megváltoztatni az önképünk, hogy lássuk magunkat Őbenne. Úgy teszi ezt, hogy felszínre hozza az „előző életünk” összes büszke, önközpontú motivációját, és hogy megmutassa nekünk, hogy Ő nem lát bennünket a munkánk, a pozíciónk, vagy még az általunk szeretett embereken keresztül. A pusztában Isten nem „Egyiptom hercegeként”, „Jákob kedvenc fiaként”, vagy „Izrael prófétájaként” lát bennünket. Bűnösökként lát bennünk, ahogy valójában vagyunk, és nincsen szükségünk arra, hogy bizonyítsunk akármit, se Neki, se másoknak.
Ugyanakkor nem csak bűnösök vagyunk, hanem szeretett gyermekei, felbecsülhetetlenül értékesek számára. Minél jobban értjük az identitásunkban ezt a paradoxont, annál mélyebben formálódunk át. Mivel a pusztában nem tudunk semmi eredményt felmutatni, pontosan azért értjük, hogy mennyire értékesek vagyunk Isten szemében. Olyankor az önbecsülésünk nem függ a teljesítményünktől, hanem az Istennel való intim kapcsolatban kell megtalálni azt.
2 – A második helytelen motiváció az, ha azért keressük Istent, mert inkább időbeli, földi megoldásokat akarunk, mint kapcsolatot Ővele. Akaratlanul azért keressük, mert akarjuk visszaszerezni azt a munkahelyet, házat, élettársat, szolgálatot, helyzetet, amelyet elvesztettünk. Nos, nincsen probléma azzal, hogy olyan áldásokat keresünk, de abban rejlik a veszély, hogy ezek fontosabbá válnak, mint maga az Isten. A bálványimádás soha nem jelent veszélyt, ha rossz dolgokról van szó, hanem inkább, ha jó dolgokkal foglalkozunk. Annyira megáld bennünket Isten, hogy elfelejtkezünk róla és önközpontúak és önmegtévesztőek leszünk. A pusztai időszak célja az, hogy visszavezessen bennünket Istenhez, hogy önmagáért keressük, és nem ajándékaiért: az Adományozó fontosabb, mint az adományai. Mikor egy ember rájön arra, hogy Isten jelenléte többet számít, mit minden más áldás, öröm és biztonság ebben az életben, az az ember valójában áldott. Ez azt jelenti, hogy olyan keresztyének, akik hosszú idők folyamán szenvedtek a börtönben Istennel, általában olyan hatalommal, békességgel és szeretettel állnak elő, amelyet emberi ésszel nem lehet megmagyarázni. Ezért engedi meg az Isten, hogy még a legjobb emberei kerüljenek a börtönbe. Időnként az elszigetelődés-pusztai időszak „újraindítás” gombját meg kell nyomni, hogy az Adományozón keresztül lássuk az életet inkább, mint az ajándékain át.
A legvilágosabb jele annak, hogy „sikeresen” áthaladunk a harmadik szakaszon az, hogy a békesség és az odaadás érzése jellemez bennünket. Ha őszintén mondhatjuk Istennek, hogy: „mindegy, hogy meddig tartasz engem abban a változatlan szituációban, bízom benned, és dicsőítelek ezért, mert a jelenléted mindennél fontosabb az életemben,” akkor a békesség bizonyára uralkodik a szívünkben.Egy másik jele az, hogy átláthatóvá és alázatossá válunk. Nem kell magunkat bebizonyítani senkinek. Még egy biztató jel, az Isten az a csodás gondoskodása a testi szükségeinkről, ahogy tanuljuk, hogyan függjünk tőle. Például, Jézusnak szolgáltak az angyalok, és Illést etették a hollók. Közvetlenül kapcsolódik ehhez az a képesség, hogy járjuk a természetfelettiben. József az alomfejtésben szakértő lett, Mózes tapasztalta az égő csipkebokrot és a csodás jeleket, Illés feltámasztotta a holtakat és sokszorosította a lisztet és az olajt.
4) Látjuk a fényt az alagút végén, és türelmesen kilépünk belőle.
Az utolsó szakasz elején, Isten általában előre ad valamilyen jeleket, hogy a szituációnk véget ér majd, hogy így bátorítson bennünket. Ez természetfeletti kijelentés lehet, álom vagy intuíció, amely megmutatja, hogy a dolgok meg fognak változni. Vagy az emberek, vagy a körülmények világosan megerősítik azt, ami már a szívünkben van. Általában, ha teljesen átadtuk magunkat, és nem fektetünk hamis reménységet az emberekben vagy a körülményekben (ahogy szoktuk, a pusztai időnk elején), akkor felismerjük Isten hangját magunknak. Nagyon fontos ebben az utolsó szakaszban, hogy megtartsuk a bizalomnak és békességnek a hozzáállását, amely megvolt a harmadik fázisban. Ne erőltessük a végeredményt! Sokszor, ha látjuk a fényt az alagút végén, akarjuk az utolsó szakaszt felgyorsítani, és nem várunk türelemmel Istenre. Őnála van a legtökéletesebb időzítés, és az egész folyamat utolsó fázisa néha hosszabb, mint gondoltuk.Azért nem kell gyorsítani a dolgokat, mert a pusztai időszak általában drámai fordulattal ér véget: 14 év után, József rabszolga egyik napról a másikra miniszterelnök lesz; 40 év után, a rég elfelejtett Mózes hirtelen visszatér, és napok alatt megrázkódik két nemzet; 3-4 év után, egy nap alatt Illés radikális forradalmat hajt végre a Kármel hegyén; 30 év után Jézus, akit addig nem ismertek, végig járja a pusztáját, és a csodatevő erő látványos bemutatásával elkezdi a szolgálatát. Lehet, hogy Isten sokáig tart bennünket várakozásban, de mikor megmozdul, azt gyorsan és erővel teszi!Lehet, hogy mindegyik szakasz mindenki számára nem lesz olyan „extrém”, de mégis tartalmazzák a következő jellemzőket:
A négy fázis összefoglalója:
Ez első fázisban, fokozatosan vagy hirtelen kikerülünk a biztonságos környezetünkből, szerepünkből. Ez vezet a második fázishoz, ahol tapasztaljuk „a lélek sötét éjszakáját”. Küszködünk azzal, hogy Istent és az általa érvényes identitásunkat megtaláljuk.
A harmadik fázis azzal kezdődik, hogy kétségbeesetten keressük Istent addig, amíg meg nem találjuk az odaadást, békességet, és a valóságos intimitást Istennel. Az utolsó szakaszban, előre kapjuk meg annak a bátorító jeleit, hogy az elszigetelődés folyamata végre meg fog szűnni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
