Problémák az elragadtatás analógiáival

 A diszpenzációs tanításban, a fő bizonyíték igék a nyomorúság előtti elragadtatás alátámasztásához az következők: I. Thesszalonika 4:13,18, különösen a 16. vers, és I. Korinthus 15, különösen a 51-52. vers.

Ezekben az igékben ez áll: „Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt. Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel.” (I. Thessz. 4,13-18)

„Azt pedig állítom, testvéreim, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan elhunyni, de mindnyájan el fogunk változni. Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba. Amikor pedig (ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és) ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: „Teljes a diadal a halál fölött!”

„Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?”
A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény.
De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!” (I. Kor. 15,50-57)

Ezek a legerősebb bizonyíték igék a nyomorúság előtti elragadtatás elképzelésének alátámasztására. Figyelemre méltó, viszont, hogy csak az elhunyt szentek feltámadására és az élők elragadtatására utalnak. A következők nem kerülnek említésre:

1) Mi történik itt a hitetlen halottakkal, illetve élőkkel.

2) Mikor találkoznak a szentek az Úrral, mi történik utána (Megmaradnak a levegőben, visszatérnek a mennybe, vagy tovább haladnak a föld felé?)

3) Valamiféle antikrisztus.

4) Valami nyomorúság, 7 évig tartó, vagy más.

5) Jeruzsálem, Izrael, vagy a templom.

Nézzünk még három érvet, amelyet bemutatnak a nyomorúság előtti elragadtatás tanúsításához.

1. Valami akadályozza a bűn embere megjelenését (II. Thesszalonika 2,6)

A szakasz így hangzik: „Ami pedig a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelét és a hozzá való gyülekezésünket illeti, arra kérünk titeket, testvéreim, hogy ne veszítsétek el egyhamar józanságotokat, és ne rémítsen meg benneteket sem valamely lélektől származó kijelentés, sem a mi nevünkben elhangzó megnyilatkozás, sem valamiféle nekünk tulajdonított levél, mintha az Úr napja már közvetlenül itt volna. Senki semmiféle módon ne vezessen félre titeket. Mert az Úr napját megelőzi a hittől való elszakadás, amikor megjelenik a törvénytipró, a kárhozat fia. Ez majd ellene támad, és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy szentnek mondanak, úgyhogy beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten. Nem emlékeztek rá, hogy még amikor nálatok voltam, megmondtam nektek mindezt? És azt is tudjátok, hogy mi tartja vissza most még, hogy csak a maga idejében jelenjék meg. A törvénytiprás titokban már folyik, csakhogy annak, aki azt most még visszatartja, el kell tűnnie az útból. És akkor jelenik meg nyíltan a törvénytipró, akit az Úr Jézus meg fog ölni szájának leheletével, és meg fog semmisíteni eljövetelének fenségével.”

(II. Thessz. 2,1-8)

A diszpenzációs nézet az, hogy az elragadtatás után, az antikrisztus felállítja a saját (a fenevad) képmását a jeruzsálemi templomban, és így megszentségteleníti azt. Először jegyezzük meg, hogy az szakasz nem említi meg az antikrisztust, a fenevadat, a képmást vagy Jeruzsálemet. Ezeket a fogalmakat importálni kell más igékből, amelyek feltehetően ugyanarról a szereplőről szólnak.

Ha nézzük a szakaszt, ez a gondolat problémás. A törvénytipró nem jelenhet meg, amíg el nem távozik a visszatartó erő. Pál azt várja, hogy a thesszaloniaiak már tudják ezt, és megértik, hogy Jézus nem jöhet vissza amíg meg nem jelenik a bűn embere. Ha, pedig, a visszatartó erő az egyház, vagyis az egyházban élő Szent Szellem, akkor az el kell távoznia a törvénytipró keletkezése előtt. Tehát, hogyan láthatják a hívők a bűn emberét, ha már nincsenek itt, hogy lássák? Azt kell hinnünk, hogy Jézus nem jöhet vissza, amíg meg nem jelenik a bűn embere, de a bűn embere nem jelenhet meg, amíg Jézus vissza nem jött? Ez nem működik.

Az a gondolat, hogy az egyház/gyülekezet a visszatartó erő nem egyezik meg a szakasszal, és ez nem lehet képe egy nyomorúság előtti elragadtatásnak.

Tehát, mire utal az ige? Mivel Pál nem mondja világosan, hogy mire gondol, sokan spekuláltak azon, hogy mi lehet a visszatartó erő.

Az ősegyházatyák közöl sokan írtak erről az igéről, és általában azt gondolták, hogy Pál figyelembe veszi Dániel látomását a négy vadállatról, amely a könyvének hetedik részében szerepel. Úgy értik a négy vadállatot, hogy ezek négy királyt, vagy birodalmat jelképeznek, amelyek Dániel napjai után keletkeznének. Kiderült, hogy ezek: Babilon, Médo-Perzsa, Görögország és Róma. Akkor, a negyedik birodalom elpusztulása után jelene meg egy másik király, aki harcolna Isten népe ellen, és egy időre le is győzné őket. Az Atyák úgy értették, hogy Pál erre utal II. Thesszalonika 2-ben, és mivel olyan király még nem jelent meg Pál idejében, az „Úr napja” nem jönne azonnal.

Az olyan Atyák mint Aranyszájú Szent János, Iréneusz, Jusztinusz Martír, Hippolütosz, Tertullianus, Római Cirill, Jeromos és Ambrus, akik írtak erről, egyetértésben voltak azon, hogy a visszatartó erő, amire utalt Pál, a Római Birodalom volt. Még azok, akik a Birodalom bukása előtt éltek, azt állították, hogy mikor megszűnik a Római Birodalom, akkor megjelenne a Dániel próféciájában kis szarvként képviselt törvénytipró. Ha helyes ez a nézet, az magyarázatot adna arra, hogy Pál miért volt annyira enigmatikus. Őt ellenezték Thesszalonikában a zsidók, és azzal vádolták, hogy a Császár ellen beszél (Ap. Csel 17,1-9). Bajba kerülhet, tehát, ha világosan beszél és levele rossz kezekbe kerül.

Ugyanolyan véleményen voltak olyan XV.-XVI. századi reformátorok, mint Hus, Luther, Kálvin, Knox és Tyndale is. Addig már rég eltűnt a Római Birodalom, és azt tanították, hogy a bűn embere a pápaságot szimbolizálta. Ebben az esetben, mikor Pál beszélt az „Isten templomáról”, az egyházra gondolt volna, amely lehetséges, ha összehasonlítjuk más páli írásokkal: I. Koringthus 3,16-17 és II. Korinthus 6,16. A középkorban a római katolikus egyház nagy hatalommal rendelkezett, voltak olyan pápák, akik azt állították, hogy ő az Isten, valamint Krisztus valódi tanítványait kínozták és megölték.

Ez a magyarázat megegyezik a Jelenések könyvének úgy nevezett historicista vagyis történelmi magyarázatával, amely manapság nem olyan népszerű, mint volt egy-két századdal ezelőtt. Nem akarok dogmatikus lenni, de ez a magyarázat arról, hogy mi a „visszatartó érő” és ki a „bűn embere” legalább értelmes.

2. A Noé napjairól és a kivonulásról szóló érvek (Máté 24,37-39; II. Mózes 12,12-13)

Máté 24, az úgy nevezett kis apokalipszis, tartalmazza többek között a következőt: „Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki nem tudja: sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül. Ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába, és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is. Akkor ketten lesznek a mezőn: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik, két asszony őröl a kézimalommal: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik. Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok!. Azt pedig jegyezzétek meg: ha tudná a ház ura, hogy melyik őrváltáskor jön a tolvaj, virrasztana, és nem hagyná betörni a házába. Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!” (Máté 24,36-44)

A diszpenzácionalizmus szerint, az egyház „elvétetik”, hogy biztonságban legyen, és azok, aki „hátramaradnak” átmennek a nyomorúságon és végül is elítéltetnek. Az Özönvíz analógiában, viszont, azok, aki elvétetnek, illetve elsöpörtetnek, meghalnak az özönvízbe, és azok, akik megmaradnak ők elmenekülnek a bárkában. Ez fordítva van, tehát, az Özönvíz nem lehet képe a nyomorúság előtti elragadtatásnak.

Lót történetében, viszont, amelyet nem említ Máté de Lukácsban található („Éppen úgy lesz, mint ahogy Lót napjaiban történt: ettek, ittak, adtak, vettek, ültettek, építettek; de amely napon Lót kiment Sodomából, tűz és kénkő esett az égből, és elpusztított mindenkit.” - Lukács 17,28-29), azok menekülnek, aki eltávoznak a szituációból, és a ottmaradtak elpusztulnak. Talán a lényeget nem a részletekben kell keresni. Például, olyan magyarázatot is halottam, hogy mivel a végidők olyanok is lesznek, mint „Noé napjaiban”, azt jelenti, hogy visszatérnek a Nefilim (amelyekre utal I. Mózes 6,1-4). Ez azt jelenti, hogy az utolsó időkben démon-ember hibridek garázdálkodnak a földön. Természetesen, Jézus nem utal olyasmire.

A lényege annak, hogy olyan lesz a helyzet, mint Noé és Lót napjaiban az, hogy ez illusztrálja mennyire hirtelen és váratlan lesz Krisztus visszajövetele. Az emberek csak élik a mindennapi életüket, és hirtelen visszajön az Úr.

A kivonulás történetében, a hébereket nem távolította el Isten Egyiptomból mikor jöttek a csapások, hanem megtartotta őket benne, az elsőszülöttek esetében is: „Mert átvonulok ezen az éjszakán Egyiptom földjén, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, akár ember, akár állat az. Ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött - én, az Úr. De az a vér jel lesz házaitokon, amelyekben ti laktok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és tirajtatok nem lesz pusztító csapás, amikor megverem Egyiptom földjét.” (II. Mózes 12,12-13)

Úgy tűnik, hogy ez jobban illusztrálja azt, hogy Isten hogyan tartja meg az ő népét, a mások ellen lezajló ítéletek közepette is. Ez nem utal nyomorúság előtti elragadtatásra.

3. A hallgatás érve (Jelenések könyve)

Az érv úgy hangzik, hogy a Jelenések könyvében az egyház/gyülekezet szó 18-szor szerepel az első három részben, utána, pedig, egyáltalán nem. Együtt azzal, hogy János mennybe való felvétele (4,1-2) szintén illusztrálja, azt jelenti, hogy az egyház eltávozik a földről a 3. rész végén, és minden más esemény a nyomorúság előtti elragadtatás után történik. Mindenképpen gyenge az érv.

A nyomorúság előtti elragadtatást nem tanítja világosan a Jelenések könyve, de a Biblia máshol sem, ami azt illeti. Egyébként, a további látomásai alatt, úgy tűnik János néha a mennyben (pl.: 4-6, 8, 12 részek), néha a földön van (7, 9-11, 13). Ez nem történhet meg a teljes egyházzal.

A szentek szó 13-szor szerepel a 3. rész után, és a legtöbbször az újszövetségben ez a szó a Krisztusban hívőkre utal (pl., többek között: Ap. Csel. 9,13. 26, 10. Róma 8,27. 16,15. I. Korinthus 1,2). Az egyetlen egyértelmű kivétel Máté 27,52. Az az állítás, hogy a Jelenések könyvében ez valami mást jelent, az egyszerűen alaptalanul beleolvassa a feltett teológia nézetet a szakaszba, mindenféle exegézis nélkül.

Még egy verset a Jelenések könyvéből használják a nyomorúság előtti elragadtatás alátámasztására, ami a következő: „Mivel megtartottad állhatatosságra intő beszédemet, én is megtartalak téged a kísértés órájában, amely el fog jönni az egész világra, hogy megkísértse azokat, akik a földön laknak.” (Jelenések 3,10). A kísértés szót πειρασμός (peiraszmosz) próba vagy megpróbáltatás szóval is lehetne fordítani. ,Megtartalak téged a megpróbáltatás órájában’ az elragadtatásra akar utalni. Nem gondolom, hogy ez a vers rólam szól, vagy akárki másról sem, aki a huszonegyedik században él. Ez a vers része egy kis ázsiai gyülekezetnek (Filadelfia) első században írt levélnek. A világ szó οἰκουμένη (oikoumené) és a föld szó γῆ (gé), a jelentése, tehát, lehetne: „a kísértés órájában, amely el fog jönni az egész római világra, hogy megkísértse azokat, akik az országban laknak (azaz, Izraelben). „Eljövök hamar” bizonyára jelentős is (11. v.). A könyvet az első században írta János. Nehezen elképzelhető, hogy ennek a versnek valami köze lenne a feltámadáshoz vagy az elragadtatáshoz.

Összegezve, bár a halottak feltámadását, valamint az utolsó ítéletet világosan tanítja a Szentírás, azt az elképzelést, hogy Krisztus visszajövetele előtt hét évvel történik egy elragadtatás, nem írja egyértelműen sehol. Ezt ki kell vonni bizonyos szövegek kombinációiból, amelyeknek talán semmi közük nincs egymáshoz. Mindezeket az igéket másképpen, véleményem szerint jobban lehet magyarázni, olyan módon, amely nem tartalmaz nyomorúság előtti elragadtatást.

Források:

Greg, Steve, Teachings on Matthew’s Gospel, Book of Daniel, Eschatology, Dispensationalism
Online: https://thenarrowpath.com/

The Holy Bible, ESVUK version.
Online: https://www.biblegateway.com/