Krisztus feltámadásának bizonyítékai

 Húsvét alkalmából, közlök egy részletet a Krisztológia témájú főiskolai tananyagomból:

Szemtanúk

Senki nem látta a feltámadást, de sokan találkoztak a feltámadt Krisztussal.

Krisztus feltámadása és mennybemenetele közötti megjelenései a következő sorrendet követik: a) Magdalai Máriának és az asszonyoknak (Máté 28,8-10); b) Péternek (Luk 24,34); c) két tanítványnak az emmausi úton (Luk 24,13-32); d) a tíz tanítványnak, Tamás kivételével (Luk 26, 36-43); e) következő vasárnap a tizenegynek (János 20,26-29); f) a Genezáreti-tó mellett hét tanítványnak (János 21,1-21); g) egy galileai hegyen a tizenegynek (Máté 28,16-17); h) az apostoloknak és több mint 500 személynek (I.Kor 15,6); i) Jézus testvérének, Jakabnak (I.Kor 15,7); j) a mennybemenetel szemtanúinak (Ap Csel 1, 3-5).

Mennybemenetele után, Krisztus megjelent: a) vértanú Istvánnak (Ap Csel 7,54); b) Pálnak (Ap Csel 9,1-7; 26: 16-18); c) Jánosnak (Jel 1,7. 10-16).

Az üres sír

Jézus holttestét lepelbe takarták illatszerekkel együtt és arimátiai József sírjába helyezték. Mikor visszajöttek a sírhoz a hét első napján, üres volt. A tanítványok is meglepődtek ezen. Csak a feltámadás magyarázza meg az üres sírt.

Az elgördült kő

A sírt kőajtó zárta le. Az asszonyok nem tudták, ki fogja számukra elhengeríteni a követ, de mire odaértek, a kő már el volt hengerítve. A kő el volt mozdítva, hogy lássák a tanítványok, üres a sír.

Az otthagyott lepel

A lepel, amelybe takarták Jézus holttestét, még ott feküdt a helyén a sírban, de a test hiányzott. Nem így lett volna, ha a holttestet ellopták volna. Az üres lepel mutat a feltámadásra.

A pünkösdi események

Krisztus halála és pünkösd napja között a félénk, kétségbeesett tanítványok erőteljes bátor emberekké változtak át. Prédikációjában Péter a Szentlélek eljövetelét annak tulajdonította, hogy a feltámadt Krisztus küldte el.

Az Úr napja

Az istentiszteleti nap megváltozása még egy tényező, amely Krisztus feltámadására utal. Az első keresztyének zsidó származásúak voltak és hagyományosan a szombatot ünnepelték. Hirtelen kezdtek vasárnap összegyűlni. Erre a gyakorlatra a Szentírás utal (Ap Csel 20,7; I.Kor 16,2; Jel 1, 10); az ősegyházatyák művei pedig megmagyarázzák, pl.:

„Ne tartsuk be azért zsidó módon a szombatot, hogy örvendjünk a lustálkodás napjaiban, mert „aki nem dolgozik, ne is egyék…” Krisztus minden barátja hadd tartsa meg ünnepként az Úr napját, ami a feltámadásnak a napja, a hétnek a napjai közül a királynő és a fő.” (Ignác harmadik antióchiai püspök, 108-ban halt meg)

„A vasárnapnak nevezett napon, mindazok, akik városban vagy vidéken laknak egy helyen gyűlnek össze, és olvassák az apostolok emlékeit vagy a próféták írásait, addig ameddig megengedi az idő. …. A vasárnapi napon tartjuk gyülekezésünket, mert ez az első nap, amin Isten, megmunkálva változást a sötétségben és az anyagban, megteremtette a világot; és ugyanazon a napon feltámadt a halálból Jézus Krisztus a mi Urunk.” (Jusztinusz Mártir I. apológiája, 140).

Krisztus feltámadt!

<”}}}><