Lee Grady írásai 1

Mostanában találkoztam Lee Grady-nek, a Charisma Magazine korábbi szerkesztőjének blogjával, ahonnan vettem és fordítottam (engedély nélkül) egy pár cikket, mert tetszett… Itt az egyik:

Üzenet Szent Őfensége Méltóságos Püspök Tisztelendő Doktor Apostoli Főmuftinak
Szerda, 2011. november 09. 09:14 EST J. Lee Grady Hírlevele – Csontomban ég a tűz

Jézust nem érdekelték a címek. Bennünket miért érdekelnek?

Sokszor azt kérdezik tőlem, van-e címem? A válaszom nem mindig tetszik az embereknek. Sokat utazom, tehát, nem tekinthetem magamat pásztornak. Mindenféle címkét próbáltak rám ragasztani: Tisztelendő, próféta, apostol…, még püspök is. Az egyik gyülekezetben úgy mutattak be, mint „Dr. Grady” – majdnem alámásztam a szék alá – csak főiskolai végzettségem van nekem. Semmilyen betűk nem követik a nevem.

Azt mondom az embereknek: „Szólítsatok Lee-nek. Vagy ha nagyon formálisan akartok hangzani, akkor a Grady testvér is megfelel.”

„Jézus a királyoknak Királya és az uraknak Ura, Dávid Fia, a Békesség Fejedelme és a Hitvallásunk Apostola. Mikor eljött e világba, pedig, lemondott a mennyei dicsőségéről és a ,Jézus’ szerény nevét felvette.”

Manapság, úgy tűnik, kifejlődött közöttünk a címek fétise. Valameddig a karizmatikus körökben mindenki püspök lett (és voltak, akiket e hivatalba gyűrűkkel, palástokkal és mókás kalapokkal avattak be). Aztán, ugyanazok a csúcsos kalapú pasik elkezdték magukat apostoloknak nevezni. Aztán féltékenyek lettek a próféták, és ők is apostoloknak nevezték magukat! Egy hölgyet ismertem, aki, nehogy felülmúlják, azt igényelte, hogy „Magasztos Prófétanőnek” hívják.

Most a legújabb hóbort az, hogy a gyülekezeti tagoknak muszáj bizonyos embereket apostoloknak szólítani. (Mint, például: „Mikor megérkezik Szentfazék apostol, kérlek szépen benneteket, hogy csak „Apostol úrnak” szólítsátok meg, és biztosítsatok neki magánszobát, ahol a két napszemüveges adjutánsa őrt állhassanak az ajtó előtt.”) Még komplikált teológiát is kitaláltak, amely alátámasztja ezt a nevetséges szabályt. Azt állítja ez, hogy az Isten emberétől nem kaphatsz meg valóságos kenetet, ha nem tiszteled meg a megfelelő címmel.

Ó de nagyon szellemi dolognak hangzik ez a naiv ember fülének. Kár, hogy badarság.

Jézus nem vett részt ebben a vallásos játékban, különösen az ő korszaka Főmuftiaival, a hosszú palástú írástudókkal és farizeusokkal. Miután vádolta őket azzal, hogy szeretik a főhelyeket a zsinagógákban, arra utalt, hogy tetszik nekik, ha az emberek „rabbinak” szólítják meg (lásd: Máté 23:6-7).

Aztán figyelmeztette őket: „De ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. … a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok! Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik” (8-9 vers).

Évszázadok óta kiforgatják az emberek e szavak értelmét, és azt bizonygatják, hogy nem az egyházi címekkel van a gond: Jézus inkább a büszkeség ellen beszélt. Egyetértek azzal, hogy Jézus a bűn gyökerét fedte fel. De arra is kérte ezeket a címekkel megszállott embereket, hogy mondjanak le a címkékről, és úgy viselkedjenek, mint a normális emberek.

Amikor néhány évvel ezelőtt Kínában voltam, olyan bámulatos vezetőkkel találkoztam, akik a gyülekezetek ezreit plántálták már. Egyébként, sok időt töltöttek börtönben a hitük miatt, vasrudakkal verték meg őket azért, mert hirdették az evangéliumot. Ők a legbátrabb apostolok, akikkel valaha találkoztam. Amikor megkérdeztem tőlük, viszont, hogy az „apostolt” címként használják-e, az egyik pasi azt mondta: „Hisszük, hogy vannak ezek a szerepek az egyházban. Mi, pedig, inkább „testvérnek” szólítsuk meg egymást.

Részemről ennyiben el volt intézve az ügy. Néhány évvel később találkoztam Iftakhar pakisztáni apostollal, aki 900 gyülekezetet felügyel. Két puskalövéstől származó sebhely van a kezén, mert a szélsőséges muzulmánok meg akarják ölni. Mikor azt kérdeztem tőle, hogyan szólítsam meg, elmosolyodott és azt mondta: „Iftakharnak.”

Ha ez a két hitóriás – akik valódi apostolok – nem igénylik, hogy valamilyen címen szólítsák meg őket, akkor a Méltóságos Nagymester Tisztelendő Doktor Püspök Jones (aki azt állítja, hogy talán négy gyülekezetet felügyel) ne lógassa a szolgálati szerepét a nyakán, mint valami vacak neonfényes névkártyát.

Ha az emberek nem látják a jellemedben, hogy kenet van az életeden, akkor ne csorbítsd az evangéliumot azzal, hogy olyan címet viselsz, amit nem érdemelsz meg.

Nem azt mondom, hogy nem szabad az egyházi szerepeket tisztelendővel, szolgálattevővel, vagyis püspökkel azonosítani. De nem lehetne a bizonytalanságról és a gyerekes „én fontosabb vagyok nálad” jellegű elnevezésekről lemondani, és visszatérni az evangélium egyszerűségéhez? Tegyük túl magunkat magunkon!

Jézus a királyoknak Királya és az uraknak Ura, Dávid Fia, a Békesség Fejedelme és a Hitvallásunk Apostola. Mikor eljött e világba, pedig, lemondott a mennyei dicsőségről és a ,Jézus’ szerény nevét felvette. Díszes palástot nem viselt. Címet nem követelt. Nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem azért, hogy szolgáljon. Ha becsületes módon akarunk szolgálni neki, le kell mondani a dicsvágyról, és koronánkat letenni lábainál.