2009. július 5., vasárnap

MARHASÁG DETEKTOR


Annyi rossz gondolkodás, hamis érvelés szabadult rá a világra, hogy védelemre van szükségünk. Meg kell tanulnunk, hogyan érveljünk logikusan, és hogyan vizsgáljuk meg az emberek állításait, meggyőződéseit. Ha keresztyének vagyunk, elfogadjuk, hogy hit által van üdvösségünk, de ez nem jelentheti azt, hogy ezentúl ki kell kapcsolnunk az agyunkat. Pál apostol írja: „Hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. Ezekkel romboljuk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre.” (II. Kor. 10: 4-5).

Egy jól összeállított „marhaság detektor készlet” segít nekünk legyőzni a téves elképzeléseket. A következőkben felsorolunk néhány elterjedt taktikát, amelyeket az emberek félrevezetésére használnak.

Propaganda

Taktika: Befolyásoljuk az emberek cselekedeteit, hozzáállását, de nem engedjük meg, hogy gondolkodjanak.

· Nagy hazugság

Definíció: Teljes hamisságot mondunk meggyőző határozottsággal.
Példák: Dehogy haltok meg (Sátán Évának) – Ha dzsihádban halsz meg úgy, hogy felrobbantod magad egy bevásárlóközpontban, és eközben sok ártatlant megölsz, garantáltan a paradicsomba kerülsz – Az evolúció most már nem elmélet, hanem bebizonyított tény – holnapra kész lesz a kocsid (szerelő)

· Fél igazság

Definíció: Csak az igazság felét mondjuk el, és ezt hamissággal egészítjük ki.
Példák: Jézus vádlói szerint azt állította, hogy a templomot lerombolja, és három nap múlva újra felépíti (azt mondta: „romboljátok le” nem „lerombolom,” és a testéről beszélt) – Ez az ember csúnyán beszélt velem (de nem mondod, hogy provokáltad, és azt sem, hogy bocsánatot kért) – Egy nő döntsön a saját teste felett (de az elvetendő kisbabájának saját teste, vére, agya, szívdobása, génjei vannak).

· Ismétlés

Definíció: Annyiszor mondunk egy dolgot, hogy az emberek tudatában meggyökerezzen.
Példák: TV reklámok (bí-bí-bí nem mond semmit a termékről) – „Nagy az efezusi Artemisz!” (két órán keresztül) – Az evolúció tudomány, a teremtés vallás.

· A többség véleménye

Definíció: Mindenki ezt csinálja! Csatlakozzál a győztes mozgalomhoz!
Példák: Ruha vagy zenestílus, egy szóval divat – Minden tudós elfogadja az evolúciót – Mindenki leissza magát a diszkóban szombat este – Ez a menő – Az ellenfelem egy szélsőséges szektának a tagja.

· Argumentum ad populum

Definíció: A köznép velünk van. Mi teljesen normális pasik vagyunk.
Példák: Munkásruhába öltözött politikusok fényképeztetik magukat, miközben gyári dolgozókkal beszélgetnek. – Összeesküvés teóriák (a kormány tudja, hogy leszálltak a földönkívüliek).

· Tündöklő általánosságok

Definíció: Nagyvonalú túlegyszerűsítés, ami hallgat a problémákról és a kivételekről.
Példák: Sztereotípusok (a nők nem gondolkodnak logikusan) – A politikus, aki adót emel, ezt mondja: „Be kell fektetni a jövőnkbe” – Minden vallás ösvény, ami a hegycsúcsra vezet – 15 milliárd év alatt, a hidrogénből lett az ember.


· Érzelemterhelt szavak

Definíció: Reakciót váltunk ki azzal, hogy érzelemmel túlfűtött szavakat használunk, akár pozitívakat (eufemizmus), akár negatívakat.
Példák: Utolsó napok szentjei (Joseph Smith szektája) – Szabad szerelem (következményekkel járó paráznaság) – Meleg (homoszexuális) – Keresztény tudomány (Mary Baker Eddy szektája) – Bio-zöldség -
„Nem létezik rivális hipotézis, kivéve a speciális teremtés elavult, teljesen megcáfolt elképzelése, amelyben csak a tudatlanok, a dogmatikusak és a bigottak hisznek” (H. H. Newman, 1932).

· Társítás

Definíció: Az embereknek tetsző dolgokkal társítjuk az eladandó terméket, kellemetlenekkel pedig, amit elvetni szándékozunk.
Példák: Politikusok csókolgatják a kisbabákat – Magyar Igazság és Élet… - Félmesztelen lányok az autó reklámokban – Szeretné túlélni a hamarosan bekövetkezendő armageddoni csatát? (Jehova Tanúi megnyitója) – Szeretne örökké élni családjával együtt? (Utolsó Napok Szentjei megnyitója)
Az ellenfelem olyan, mint Hitler – A teremtés olyan áltudományos téma, mint az asztrológia, az alkémia, a frenológia.

· Sugallás

Definíció: Pszichológiai trükkök használata ez emberek befolyásolására
Példák: Színek, zene, világítás használata a reklámokban – „Nem mondtam, hogy az ellenfelem fasiszta” (Igaz, de most elhangzott ez a gondolat) – Akármi lesz, NE gondolj egy rózsaszínű elefántra!

· Megfélemlítés

Definíció: Használjuk a hatalmunkat, hogy a kívánt viselkedést kiváltsuk, vagy elhallgattassuk ellenfelünket!
Példák: Csak segíteni akarunk neked (spanyol inkvizíció) – Tankok bevonultatása 1956-ban – Ne hagyjátok, hogy rászedjen benneteket Ezékiás, mert ő nem tud megmenteni benneteket a kezemből (Szanhérib Jeruzsálem lakosainak) – Ha elmész ebből a gyülekezetből, Isten akarata ellen cselekszel, és a Sátán tönkretesz téged! - „Ha küldök figyelmeztető vagy feddő bizonyságot, sokan mondják, ez csak White nővér véleménye. Így bántjátok Isten Szellemét” (E. G. White) – Csak a KISZ tagok járhatnak egyetemre – Nem szabad megengedni, hogy olyan emberek (akik a teremtésben hisznek) egyetemi diplomát szerezzenek, és ha csak tudom, ezt megakadályozom (Dr. Trevor Phillips)

· Félelemkeltés

Definíció: Keltünk ellenségeskedést, gyűlöletet vagy gyanakvást egy adott személy, csoport vagy mozgalom ellen.
Példák: A zsidók felelősek az ország minden problémájáért (Hitler) – A keresztények kannibálok (első századi pletyka) – Jézus veszélyezteti a római hatalmat Júdeában (a farizeusok Pilátusnak)

· Szarkazmus

Definíció: Gúnyoljuk ki az ellenfelünk szempontját, így antipatikus érzést keltve.
Példák: Szatíra – Ha ráugrik egy róka, az is ledönti a kőfalukat (Tóbijjá Nehemiásnak) – Nevezzük a teremtésben hivőket barlanglakóknak!

Ha az eddigiek nem jártak sikerrel, még mindig maradt lehetőség:

· Aláaknázás

Definíció: Nem engedjük az ellenfelünket szóhoz jutni.

Példák: Hűséges követők fiatal generációját felnevelni (pl. KISZ) – Az ellenfeled szervezetébe beépített embereket küldeni – Az ellenfeled ellen rágalom kampányt indítani – „Ha valaki elmegy ebből a közösségből, vagy ha kizárunk valakit, az szellemi halott, nem szabad vele beszélni!” (nehogy hallják az ő oldaláról is a történteket – Jézus mondta, hogy egy kizárt embert pogányként és vámszedőként kell kezelni, de nem mondta, hogy vámszedőkkel és pogányokkal ne álljunk szóba) – Az ellenfeled könyveit betiltani, vagy elégetni - Az ellenfeleid különböző csoportjait egymás ellen kijátszani (akkor téged békén hagynak) – Bérgyilkost alkalmazni… - a cél szentesíti az eszközt

Logikus Fallácia

Taktika: Vita közben téves érvelési alapelvek használata.

· Körbeforgó érvelés

Definíció: Tételezzük fel a bebizonyítandó eredményt.
Példák: Tautológia (a süketséget a hallóképesség veszítése okozza) – Index kövületekkel megállapítjuk a kőzetek korát, azután a kőzetek korával dátumozzuk a bennük talált fossziliákat.

· Non sequitur

Definíció: Nem következik a következtetés a feltevésből. Téves szillogizmus.
Példák: Mentsd meg a gyermeked jövőjét, szavazz a Zöldség Pártra – Egy meteoritban aminosavat találtunk, ez bebizonyítja az evolúciót - Én vagyok ennek a gyülekezetnek a pásztora, tehát, nekem mindig igazam van, és azt kell tenni, amit én mondok – Minden hal jól úszik. Néhány madár is jól úszik. Tehát, néhány madár valójában hal - Az Úr minket használ, tehát, ha látszik, hogy Isten másoknál munkálkodik, az az ördögtől van.

· Post hoc

Definíció: A tény után, a tény miatt.
Példák: Ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született? (Jézus tanítványai) -
Én keresztyén vagyok, mert bemerítkeztem – Itt vagyunk, tehát, evolúció útján fejlődtünk ki.

· Közvetett bizonyíték

Definíció: Azt feltételezni, hogy a konkrét tények valójában bebizonyítják a kívánt eredményt.
Példák: Ló kövületeket feltételezett evolúciós sorrendbe helyezni – Mártírka néni látott téged egy ismeretlen fiú közelében állni, tehát, paráznaság miatt ki vagy rúgva a közösségből.

· Vagy-vagy fallácia, hamis dikotómia

Definíció: Csak két lehetséges alternatívát feltételezni, pedig több is indokolt lehetne.
Példák: Vallás vagy tudomány – Hiperkálvinista vagy hiperarminiánus – Dobjuk ki a kisbabát a fürdővízzel vagy nyeljünk le mindent szőröstül, bőröstül (keveredés is lehet) - Szombattartás vagy vasárnaptartás (olyan is lehet, pl. hogy pénteket tartunk, mint a muzulmánok, vagy nem tartunk szentnapot egyáltalán) - Nem vagyok bűnös, mert nem öltem meg senkit – Ha bemocskolom az ellenfelem, jól fogok kinézni.

· Megszemélyesítés

Definíció: Élettelen tárgyakat, fogalmakat személyes tulajdonságokkal felruházni.
Példák: Az ősi molekulák összeálltak, megalkotva ezzel az első sejtet, amely szaporítani kezdte magát – A madarak tollakat fejlesztettek – A természet gondoskodott a fajták túléléséről.
Megjegyzés: A megszemélyesítés szépirodalmi eszköz, de mint érvelés, félrevezető és sokszor értelmetlen is, mivel az elmélet szerint, az evolúció céltalan, iránytalan és véletlen.

· Analógia

Definíció: Tévesen egymás mellé állított párhuzamok, illusztráció céljából.
Példák: Egy millió majom egy millió írógépen gépelve előbb-utóbb Shakespeare színdarabokat állít majd elő -



Miért hihetetlenebb az, hogy a madár a dinoszaurusztól származik, mint az, hogy a madár a tojásból származik? (David Morotka) – Éppen olyan kevésbé lehet a biológiát felfogni, ha megtagadjuk az evolúció tényét, mint a kémiát, ha nem ismerjük el az atomok létezését (Jared Diamond).

· Redukálás

Definíció: Egy bonyolult fogalmat az összetevőinek egy részére szűkíteni, mintha ez az egészet képviselné.
Példák: A Beethoven vonósnégyes csak lószőr kaparta bélhúr - Amit eszünk, abból állunk – Az emberi test csak szén, hidrogén, oxigén, nitrogén, egy kis foszfor, és néhány nyomelem – A nyelveken szólás, a csoda, a gyógyítás csak az apostoli korra jellemző jel-ajándékok voltak – Az alkotmány csak egy darab papír.

· Tekintélyi érvelés

Definíció: A logikát és a gondolkodást kihagyva, idézünk egy szaktekintélyt, aki egyetért velünk.
Példák: TV reklám (5 közül 4 orvos azt állítja…) – Bízhatsz bennem, mert lelkipásztor vagyok – Derek Prince azt tanítja… - Ez a kő 50 millió éves.
Megjegyzés: Szabad és kívánatos dolog szaktekintélyektől idézni, de nem csak egytől, és csak megerősítésre. Véleményem alapjaként nem szolgálhat.
Fontoljuk meg: Tényleg szakértő azon a területen az illető? Vannak-e esetleg más szaktekintélyek is, akik nem értenek egyet vele? A véleményét nem cáfolta-e meg további kutatás? Igaza van-e neki? (semmilyen tudós nem tévedhetetlen).

· Extrapoláció

Definíció: Sokkal többet következtetni, mint amennyit a tények megengednének.
Példák: A nebraskai ember esete (egyetlen egy megkövült fog alapján - ami később egy kihalt disznófajtáénak bizonyult - egész ősember kultúrát kitalálni) – TV reklám (ha nekem segített ez a gyógyszer, önnek is jót tesz) – Észrevették egy közeli csillag ingását; ez azt jelentheti, hogy óriásbolygók keringenek körülötte; lehet, hogy a földhöz hasonló bolygók is vannak; elképzelhető, hogy az élet ott is kifejlődött; talán emberekhez hasonló lények is vannak rajta (BBC híradó műsor – az egyetlen konkrét tény a csillag ingása).

· Statisztika

Definíció: A számok félreértelmezésével, hiteles tudomány látszatát keltjük.
Példák: Grafikont mutatni számok nélkül – Egy nő kilenc hónap alatt hoz létre egy kisbabát, tehát, kilenc nő egy hónap alatt… - Van hazugság, átkozott hazugság, és statisztika (Disraeli)

· Ez a legjobb elmélet

Definíció: A legjobbnak tartott elmélet nem föltétlenül elfogadható teória.
Példák: Ellentétes bizonyíték hiányában feltételezhető, hogy a hetven hetet le kell vágni az (2300 napos) időszak elejéről (HNA Biblia Kommentár Dániel 9-re) – Lehet, hogy vannak problémák az ősrobbanás elméletével, de az a legjobb teória, ami birtokunkban van.

· Elhárítani a bizonyítás terhét

Definíció: Feltételezni azt, hogy a bizonyítás nem a teória felfedezőjének a felelőssége, hanem a cáfolat az ellenfél kötelessége
Példák: Ha nem tudod bebizonyítani, hogy a Mikulás nincs, akkor kell, hogy legyen – Voltál valaha mormon? Akkor, honnan tudod, hogy nem az egyetlen igaz egyház?

· Önreferenciás fallácia

Definíció: A feltételezés saját magát cáfolja meg.
Példák: Relativizmus: nincsen abszolút igazság (ez a kijelentés abszolút igazság?) – Maja: minden illúzió (honnan tudhatod, hogy a filozófiád nem illúzió?) – Materializmus: csak a kémia és a fizika létezik (kémia és fizika használatával bebizonyítható ez?)


Taktika: Igyekezzük kikerülni vagy összezavarni az ügy lényegét.

· Ad Hominen

Definíció: Az ember ellen; támadjuk meg az embert ahelyett, hogy foglalkozzunk az elméletével.
Példák: Politikai kampányok – A pünkösdiek tanulatlanok és anti-intellektuálisak (anti-karizmatikus apológia) – Az ellenfelem csak építi a saját birodalmát – Származhat-e valami jó Názáretből? (Nátánaél Fülöpnek)

· Kitérés

Definíció: Kikerülni az ügyet, megváltoztatni a beszédtémát.
Példák: Neked van a te véleményed, meg nekem van enyém – Az evolúcionsiták sokszor a filozófiáról és a vallásról beszélnek, de nem akarják az evolúciót alátámasztó bizonyítékot (vagy annak hiányát) tárgyalni - Jóllehet, Ellen G. White tulajdonítás nélkül műveinek több mint 80 százalékát másoktól átmásolta, de annak idején nem létezett szerzői jog, tehát, nem szegte meg a törvényt.

· Vörös hering

Definíció: Hirtelen más tárgyra áttérni.
Példák: A Bibliát olvasva, senki nem jönne rá, hogy a lelki ajándékok használata megszűnt volna az első század végén; Igen, és arra sem, hogy fetrengünk és ugatunk a Szentlélek hatására (pünkösdi – evangéliumi vita) – Nekem nem kell megtérnem, térjen meg az a pap, aki molesztálja a kisfiúkat!

· Kétértelmű beszéd

Definíció: Az ügyet ködösíteni szavak és értelmezések megváltoztatásával.
Példák: Ég a szívem, ha szívom az eget – A szekták gyakran átdefiniálják a keresztyén kifejezéseket, pl. Természetesen hisszük azt, hogy Jézus Isten fia (aki első teremtménye volt – Jehova Tanúi); Elfogadjuk mi is a hitből való megigazulást (ami új kezdetet ad nekünk, és ha elég jók leszünk, istenekké válunk – mormonok) - Légy az uram – A mikroevolúciót a makróevolúcióval összetéveszteni, azaz, ha baktériumok antibiotikum ellenállóképessé válnak, az azt mutatja, hogy az emberek az őslevesből fejlődtek ki – Truman törvénye: Ha nem tudod meggyőzni őket, zavard össze.

· Szalmabáb

Definíció: Hamis vagy nevetséges képet alkotni az ellenfelem szempontjáról, és megcáfolni az általam elképzelt és könnyen megtagadható pozíciót.
Példák: A keresztyén Szentháromság az Atya, a Fiú és a Szűzanya, de Mária csak ember és nem isten, tehát a keresztyénség nem lehet igaz (Mohamed) – Ez ellenfelem azt hiszi, hogy kr. e. 4004. október 23-án 9 órakor teremtette meg Isten az univerzumot – Képtelenséggé extrapolálni az ellenfeled véleményét: Megengedélyezné a fegyvertartást? Bizonyára, azt akarja, hogy mindenkinek saját atombombája legyen.

· Bizonyíték válogatása

Definíció: Minden kedvező pontot felsorolni, miközben hallgatni az ügy ellen szóló komoly problémákról.
Példák: A pöttyös molyok és a pintyek csőreinek variációi, a kövületek és az egyszerűsíthetetlen komplexitás ellen – Jonestown és Waco a vallásszabadság ellen – Rászállni az ellenfeled egyetlen téves megjegyzésére, és figyelmen kívül hagyni a fő érveit.
Megjegyzés: Jó és helyes eljárás bizonyítékokat felsorolni az érvelés közben, de egyensúlyozottan és őszintén kell tenni.
„Igaznak látszik az, aki először szól a perben, de sorra kerül ellenfele is, és megcáfolja.” (Példabeszédek 18: 17)

· Blöffölés

Definíció: Úgy tedd, mintha sokkal többet tudsz, mint amennyit, abban reménykedve, hogy nem veszik észre.
Példák: Tudományos hangzású szavakat használni: Az ontogénia rekapitulálja a filogéniát – Igehirdető jegyzete: gyenge pont, mondd nagy hangsúllyal – Dokumentálták! (hol, mikor, na és?) – Az evolúcionisták azt állítják, hogy a kövületek tele vannak átmeneti formákkal (nos, például?) – A pápa változtatta meg a szombatot (E. G. White) – Meg van írva a Bibliában, hogy csak a gyülekezeti pásztor merítheti az új megtérőket – Isten kiválasztott és felkent engem, hogy ezt a speciális üzenetet adjam át e generációnak (adományok a következő címre…)
· Megbékítés

Definíció: Arra hivatkozni: „Mégis hasonlóak a véleményeink, miért ne legyünk barátok?” (Személyes kapcsolatban elfogadható, de nem oldja meg a vitát).
Példák: Hogy vagy testvérem? (Döf), Pl. Jóáb Amászának, 2 Sám 20: 8-10 - Én is hívő vagyok, rendszeresen járok templomba (Karácsonykor és húsvétkor), politikus nyeri a lelkész voksát – Olyan jó, hogy itt van még valaki, aki komolyan veszi a vallását (buddhista munkatársam) – A nagyrobbanást „teremtésesemény”-nek nevezni.

· Humor

Definíció: Viccelődéssel eltéríteni a figyelmet a lényegtől.
Példák: Humoros TV reklám, amiben nincsen információ a termékről – Fontosabb a teológiánál a „térdológia” – Politikai karikatúra.

· Szubjektivitás

Definíció: Ellenőrizhetetlen, logikátlan, intuitív érzésekre, véleményekre hivatkozni.
Példák: Az égő érzés a keblemben mutatja meg nekem, hogy Joseph Smith igaz próféta volt (mormon bizonyságtétel) – „Érvénytelen az álláspontja, mert tudománytalan, nincs meg a Bibliában, és ellenkezik a következő Igeversekkel…” Válasz: „Sajnálom, hogy bántotta a véleményem” – Tudjuk, hogy a jövőben ki fogják deríteni a tudósok az evolúció mechanizmusát – Dr. Kuruzsló olyan aranyos ember, sokkal szimpatikusabb, mint azok a kórházban dolgozók, akik csak vegyületeket írnak fel.

· Megjelenítés

Definíció: Képekkel, rajokkal vonzani vagy félrevezetni, logika és bizonyíték használata helyett.
Példák: Haeckel embriói – Geológiai oszlop – Reklámok „image”-et adnak egy terméknek, de nem mondanak semmit arról, hogy miért kéne vásárolni – Tény: Bush elnök nem akarta az ötven éve meglevő arzén szabványokat szigorítani; Demokrata TV reklámban szereplő kislány: „Anyu, kérhetek még egy kis arzént az italba?” – National Geographic „járó bálná”-nak nevezi a kihalt Pakicetust, és úszó helyzetben megjeleníti, mint evolúciós elődjét a bálnának, mire az alábbi kép közelebb állna a valósághoz:
Egy utolsó figyelmeztetés Pál apostoltól: „hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá. aki a fej, Jézus Krisztus.” Efezus 4: 14-15.

„Bible Science Association Baloney Detector” alapján
http://creationsafaris.com/crevbd.htm
Fordította, adoptálta Dr. Adrian Bury

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése