A Szentlélek ajándékairól - karizmánia

A Szentlélek Ajándékairól

3. rész

Karizmánia

Bevezetés:

Bár az előző részekben igyekeztük a gyülekezetekben használandó szellemi ajándékokról szóló pünkösdi/karizmatikus tanítást biblikusan megalapozni, sokan észrevették azt is, hogy nagy mértékű káosz, sok ellenmondásos tanítás és gyakorlat létezik ebben a mozgalomban. Ha felületesen nézzük, indokoltnak tűnik a cesszacionisták sok kritikája. Szükség van tehát arra, hogy megkülönböztessük a szellemi megnyilvánulások téves használatát, illetve a velük való visszaélést a tiszta biblikus ajándékoktól. Ebben az utolsó részben, tehát, szeretnék a túlkapások kérdésével foglalkozni.

Hogyan ismerhetjük fel a Szentlélek munkáját?

Sok újszövetségi szakaszban találunk figyelmeztetéseket arról, hogy a jelen korszak végét ezelőtt nem látott hitetés, tévelygés jellemzi majd. Jézus mondta a tanítványainak: „Mert hamis krisztusok és hamis próféták állnak majd elő, jeleket és csodákat tesznek, hogy megtévesszék – ha lehet – a választottakat is. Íme, előre megmondtam nektek!” (Máté 24: 24-25. lásd szintén II.Thessz 2: 9-12). Ne ejtse ez pánikba a keresztyéneket, mert a megkülönböztetés képességét és ajándékát ígéri nekünk a Szentírás, ha odafigyelünk, és Krisztushoz ragaszkodunk (pl. I.Kor 2: 14-15; 12: 10).
Sajnos az a helyzet is megfigyelhető, hogy a keresztyének többsége látszólag teljesen figyelmen kívül hagyja ezeket a figyelmeztetéseket, azzal a hozzáállással, hogy ha valami úgymond természetfeletti dolog történik, különösen a gyülekezetben, akkor biztos Istentől van, mert valaki, valahol, mint a vezető, lelkipásztor, próféta, tanító, apostol vagy pápa, bizonyára ért hozzá. A legtöbb esetben, semmi nincs távolabb az igazságtól!
A fent leírtak fényében, tehát, szeretnék néhány világos bibliai alapelvre rámutatni, amely segíthet bennünket abban, hogy felismerjük a Szentlélek valódi munkáját. Ez megkönnyítheti az esetleg előforduló, Istentől nem származó megnyilvánulások észrevételét.
Először meg kell említeni, hogy csak egy forrás van, amelyből meríthetjük a szellemi megnyilvánulásokról szóló igazságot, és ez Isten Igéje. A jó érzések, még a csodák sem határozzák meg, hogy mi az igazság. A legtöbb ezzel kapcsolatos tévedés abban gyökerezik, hogy az emberek hajszolják az érzéseket és a csodákat, mert azt hiszik, hogy ezek mutatnak Isten tevékenységére. Az emberekkel történő „manifesztációknak,” viszont, három lehetséges forrása van, mégpedig Isten Szelleme, egy gonosz szellem, vagyis az ember saját gondolata, szelleme vagy lelke. Elképzelhető, hogy ezek mindegyikétől származhatnak kellemes érzések.
Fontoljuk meg, tehát, mit várunk el a Szentlélek valódi tevékenykedésének velejárójaként. Derek Prince és Andrew Strom írásaiból merítettem a következő érvelések közül néhányat (lásd a Bibliográfiát).

A Szentlélek szent

Az első, amit említeni kell az, hogy a Szentlélek isteni személy, tehát Ő szent, és jelenléte végeredményben a megszentelt életvitelt, viselkedési formát fogja eredményezni. Jézus mondta, hogy mikor eljön a Szentlélek, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről (Ján 16: 7-8). Ott, ahol munkálkodik a Szentlélek, az emberek rájönnek, hogy bűnösök, ítélet alatt, illetve előtt állnak, és szükségük van a bűnbocsánatra, hogy Isten tudja őket elfogadni. A bűnbánat akkor elvezeti ez embereket megtéréshez. Mikor Péter hallgatói pünkösdnapján megtudták, hogy megölték a Messiást: „Mintha szíven találta volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: ,Mit tegyünk atyámfiai, férfiak?’” (Ap. Csel. 2: 37). A filippi börtönőr: „remegve borult Pál és Szilász elé,” és megkérdezte tőlük: ,Mit tegyek, hogy üdvözüljek?’” (Ap. Csel. 16: 29-30).
Ha az ember már bűnbánatra jutott, megtért, és Jézus Krisztust Megváltóként elfogadta, akkor a Szentlélek felüdülést adhat (Ap. Csel. 3: 19) és bizonyosságot a megbocsátásról, az üdvösségről és az istenfiúságról: „általa kiáltjuk: ,Abbá, Atya!’ Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.” (Róma 8: 15-16).
Már a múltban sok valódi ébredést jellemeztek a fenti vonások, akár „karizmatikus” jellegű ébredésről volt szó, akár nem. John Wesley igehirdetésére, például, felnőtt férfiak leestek a földre a bűnről való meggyőződés akkora mértékétől, hogy fel nem állhattak addig, ameddig bűneikből meg nem tértek, és amíg meg nem kapták az Istennel való megbékülés örömét.
A manapság annyira elterjedt: „Hívd be Jézust a szívedbe, ha izgalmas életet akarsz, meg remélhetőleg rengeteg pénzt is kapsz” -féle evangélium hatására, a valóságos bűnbánat és megtérés nélkülözhetetlen lépése sokszor hiányzik. Ez nem föltétlenül a gyülekezethez csatlakozni kívánó „megtérők” hibája, egyszerűen nem hallották a népszerűtlennek vélt igaz evangélium üzenetét.
Előfordulhat, tehát, hogy az emberek, bár keresztyéneknek gondolják magukat, de még megtéretlen állapotban vannak, keresnek valami szellemi élményt, hogy jól érezzék magukat, illetve „bulizhassanak”. Olyan körülmények között, nem garantálható, hogy a Szentlélektől jön az, amit tapasztalnak.

A Szentlélek munkája elkülöníthetetlenül kapcsolódik Jézus Krisztus munkájához

Megfigyelhető a Biblia, és kifejezettebben az újszövetség tanításában, hogy a Szentháromság egyik tagja sem munkálkodik teljes függetlenségben a másik kettőtől, és mindegyik a másiknak adja a dicsőséget, nem magának. Az Atya, például, a világot hozta létre a Fiú (Kol 1: 15-16; Zsidó 1: 2) és a Szentlélek (I.Mózes 1: 2; Zsolt 104: 30) által. Az Atya mutat a Fiára, akiben gyönyörködik (Máté 3: 16-17; 17: 5) és a Fiú mindig azt tette, amit az Atyja parancsolt (Ján 5: 19-20; 8: 28-29).
Hasonló módon, a Szentlélek, nem csak magától döntött úgy, hogy eljön, hanem az Atya és a Fiú küldte el a földre. Jézus megígérte: „én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké, az igazság Lelkét…” (Ján 14: 16-17), és Péter mondja pünkösdnapján: „Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten, aminek mi valamennyien tanúi vagyunk. Miután tehát felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szentlelket, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is.” (Ap. Csel. 2: 32-33). És mikor eljön a Szentlélek, azt jelenti ki, amit a Fiú ad neki, és mindig hoz dicsőséget a Fiúnak: „Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek”; „Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam.” (Ján 16: 14; 15: 26).
Ezek miatt, mikor a Szentlélek munkáját akarjuk tapasztalni, mindig Jézustól kérjük, pl. hogy betöltsön valakit Szentlélekkel, mert Ő az, aki Szentlélekkel keresztel (Márk 1. 7-8; Ján 1: 32-34), vagy kérjük az Atyától Jézus nevében (Luk 11: 13). A Szent Szellem nem magának hozza a dicsőséget, nem kívánja az imádást, valószínűleg nem illik közvetlenül megszólítani. Ő mindig Jézus Krisztust emeli fel, személyére, munkájára mutat. Láthatjuk ezt, ha a biblikus precedensekre figyelünk.
Erre két esetleges kivételt lehetne felhozni. Károli Gáspár fordításában, I.Péter 4: 14 így hangzik: „Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket; mert megnyugszik rajtatok a dicsőségnek és az Istennek Lelke, a mit amazok káromolnak ugyan, de ti dicsőítitek azt.” Itt úgy látszik, hogy mégis dicsőítjük a Szentlelket. A dőlt betűs mondatrész, viszont, hiányzik a legjobb, legrégebbi kéziratokból, és emiatt, az újabb Bibliafordítások nem tartalmazzák.
A száraz csontok esetén, Ezékiel próféta megszólítja a Lelket, hogy jöjjön (Ezek 37: 9-10). Ezt, viszont, kifejezetten Isten parancsára teszi, és ráadásul, itt prófétál a Léleknek - nem imádkozik hozzá, sem nem imádja.
Ennek okáért, valószínűleg nem lenne szabad folyamodni olyan gyakorlathoz, hogy kérjük a Szentlelket arra, jöjjön és töltsön be bennünket. Bár elképzelhető, hogy nem követünk el súlyos bűnt, ha ezt tesszük, jobbik esetben „nem figyelünk a mennyei protokollra”, ahogy Derek Prince mondja 11, rosszabb esetben szembe nézünk azzal a veszéllyel, hogy Jézust kiszorítjuk a képből. És ha ezt tesszük, ki tudja, hogy milyen szellem érkezhet el hozzánk?

A lélek megnyilvánulásai

Mivel manapság annyi „manifesztációt” tulajdonítanak a Szentlélek munkájának, talán érdemes lenne utánanézni, mit mond a Biblia ezekről a dolgokról? „A Lélek megnyilvánulása” kifejezés (görögül: hé phanerószisz tou pneumatosz) igenis előfordul az újszövetségben, tehát, érdemes figyelembe venni, hogy miről van szó. Ezt a szókapcsolatot I. Korinthus 12: 7 használja, mielőtt felsorolja a Lélek ajándékait. Ezeket a második részben már megbeszéltük, és a következőkről lenne szó: a bölcsesség igéje, az ismeret igéje, a hit, a gyógyítások ajándékai, az isteni erők munkái, a prófétálás, a lelkek megkülönböztetése, a nyelveken való szólás, a nyelveken való szólás magyarázása. (I.Kor 12: 8-10).
Már megemlítettük, hogy ahol megnyilvánulnak ezek az ajándékok, a tartalmát megvizsgáljuk, és ha Isten igéjével összhangban találjuk, akkor megnyugodhatunk, mert a Szentlélek munkájával van dolgunk. Azt is lehetne itt mondani, hogy bár a Szentlélek nem küldi el önmagát, saját magát sem dicsőíti, ő az, aki arról dönt, hogy kinek adja az ajándékait: „De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja.” (I.Kor 12: 11).
A föntieket alapnak véve, tehát, hogyan értékelhetjük azt a furcsa manifesztációkból álló sorozatot, amely manapság „karizmatikus” körökben előfordulhat? Vigyázni kell, nehogy automatikusan utasítsunk el mindent, ami „szokatlan” – Isten végül is kreatív, és I.Kor 12: 8-10 valószínűleg inkább irányelvnek értendő, mint kimerítő lajstromnak. Az ószövetségi prófétáknak, például, néhány nagyon furcsa dolgokat kellett tenniük, mely mégis Istentől volt: az egyik parázna nőt vett feleségül (Hóseás 1-2), egy másik több mint három évig feküdt az oldalán (Ezek 4), és még egyik vászonövet rejtett el egy kőszikla hasadékban (Jer 13: 16). A Szentlélek munkájaként nem említi meg a Biblia azt sem, hogy ébredés idején az emberek a bűnről való meggyőződés alatt leesnek a székeikről. Ha viszont meg akarjuk érteni, mi a forrása bizonyos jelenségeknek, a következő kérdéseket érdemes megfontolni:
(a) Van-e valami célja vagy lényege annak, ami történik? Jézust dicsőíti-e? Az evangéliumot valamilyen jelek támasztják-e alá? Betölti az emberek szükségeit, pl. meggyógyulnak, vagy megszabadulnak-e? Vagy inkább kaotikus összevisszaság az egész, amiről a kívülállók azt gondolják, hogy mindenki megbolondult? (vö. I. Kor 14: 23). Például, ha valaki fizikális betegségből meggyógyul, akkor a fenti célok közül néhányat már betöltött. Másrészt, én személyesen nem értem, mi lehet a lényege annak, hogy aranypor hullik a levegőből, vagy annak sem, hogy az emberek céltalanul futkároznak a terem körül.
(b) Valóságos, biblikus szellemi ajándékok nyilvánulnak-e meg? Vagy inkább egy rakás más dologról van szó, amely lényegében sokkal nehezebben vizsgálható? Például, mit akar az jelenteni, ha egy állítólagos csoda folytán, olaj jelenik meg valaki kezén?
(c) Az, ami történik, bár mennyire szokatlan is, olyan Szellem munkájára utal, aki szent? Vagy az embereket inkább arra készteti, hogy olyan dolgot tegyenek, amely valamilyen módon csúf, torz, vagy számukra megalázó? Nem föltétlenül az érzelmek megnyilatkozása, mint pl. nevetés, sírás, az, ami kifejezetten nyugtalanító, hanem inkább azok a furcsa, rángatózó mozdulatok, amelyek néha megjelennek, vagy különösen az állatszerű viselkedési formák, mint például a kutyaugatás, a tehénbőgés, és a csirkéhez hasonló lépkedés, csipkedés.
A Bibliában nincsen példája se precedense annak, hogy valaki a Szentlélek hatása alatt állatot utánzott vagy akként viselkedett volna. Isten úgy teremtette meg az embert, hogy meghódítsa a világot és uralkodjon rajta, az állatvilágon is (I.Mózes 1: 27), és nem arra, hogy átvegye a jellegzetességeit. Van példája annak, hogy Isten arra késztet egy állatot, hogy beszéljen, mint az ember (Bálám szamara, IV.Mózes 1-22), de nem arra, hogy az ember szóljon, mint az állat. Mikor Nebukadneccar király hét éven keresztül úgy viselkedett, mint az ökör (Dán 4), ez Isten ítéletének az eredménye volt, nem az áldásának.

Milyen gyümölcsöt eredményez?

Azt a kérdést is fel kell tenni: hosszú távon milyen gyümölcsöt hoznak a „manifesztációk” annak az embernek az életében, akinél történnek? Végül is, miért essünk le a földre, ha pontosan ugyanolyanok vagyunk, mikor felállunk? A gyümölcskérdést már más részben is érintettük, most pedig fontoljuk még részletesebben. Az ember életében megjelenő gyümölcs az újszövetségben a jellemére utal, és mind jó, mind rossz gyümölcsről lehet szó.
A Galata levél ötödik része a Szentlélek munkájának tekinti a jó gyümölcsöt, illetve a jó jellemvonások alakulását: „A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” (Gal 5: 22). A Szellem egyik munkája az, hogy ilyen gyümölcsöt teremjen valaki életében, ellentétben a másik munkájával, ami az ajándékok osztogatása. A kettő közül a különbséget úgy illusztrálhatjuk, ha két különféle fára gondolunk. Pauline Edwards-nak tartozom hálával ezért a képért.
Az első a karácsonyfa, a rajta függő ajándékokkal. Az ajándékozó oda függeszti az ajándékokat és, úgymond, azonnal megjelennek. Nem teremnek rajta, természetük nem függ a fa fajtájától, ingyen odateszik, nem kell értük dolgozni, nem kell őket megérdemelni. Ezek az I.Kor 12-ben felsorolt szellemi ajándékokat ábrázolják. Az hogy valaki ajándékot kapjon, nem függ elsősorban a jóságától, és fontosabb, hogy az érettségétől sem. (A hitétől, viszont, igenis függ, lásd Gal 3: 13 és Róma 12: 6). E miatt lehetséges, hogy egy öt perces keresztyén már nyelveken szólhat és/vagy prófétálhat (lásd újra Gal 3: 2 és Ap. Csel. 19: 1-7). Következményként az is igaz, hogy ha valaki használja is az ajándékokat, azt nem szabad a keresztyén érettségének mértékeként tekinteni. Ezt már az első részben tárgyaltuk.
A másik a gyümölcsfa. A gyümölcs terem a fán, és a gyümölcstípus igenis függ a fa természetétől. Tüskebokorról nem szednek szőlőt (Máté 7: 16). A gyümölcs nem jelenik meg azonnal, de mégis fokozatosan terem, ha valóban gyümölcsfával van dolgunk. Ez a fajta fa a keresztyén életet ábrázolhatja, ahogy alakulnak benne, pl. a Galata 5-ben felsorolt jó jellemvonások. A megtérés után ezek kezdenek megjelenni az ember életében, bár időre van szükség, hogy kifejlődhessenek. A jó gyümölcs, viszont, arra utal, hogy az ember valóban tanítvány, és szintén a személy keresztyén érettségének a mértékére is. Ez kiderül a következő szakaszokból: „Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket.” (Máté 7: 15-16). „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Ján 13: 35). „És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok.” (I.Kor 13: 2). „Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született. Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az Ördög gyermekei.” (I.Ján 3: 9-10). „És láttam, hogy a földből feljön egy másik fenevad; két szarva volt, amely hasonló volt a Bárányéhoz, de úgy beszélt, mint a sárkány… Nagy jeleket tesz…” (Jel 13: 11, 13). Ez az utolsó idézet azt mutatja, hogy az utolsó napokban még a hamis próféta is nagy csodákat tesz majd (ajándékai vannak), de a jelleme miatt mégis felismerhető lesz (rossz a gyümölcs).
A gyümölcstermés a keresztyén életében természetesen nem automatikus. Nem fejlődik ki magától, ha valaki valamikor történetesen „átadja életét Jézusnak,” de a későbbiekben, semmi mást nem tesz ennek érdekében. A „Krisztusban maradástól” függ, ami azt jelenti, hogy engedelmesen járjon Ővele. Jézus mondta: „Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem… Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben…” (Ján 15: 4, 10). És ugyanúgy, mint az ajándékokkal, az újjászületéssel, és szinte akármi mással a keresztyén életben, a gyümölcstermés is hit kérdése: „Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit.” (Gal 5: 6). Az is igaz, hogy ha valaki már újjászületett, nem csak új, szellemi természete van, hanem megmarad a régi, testi természete is, és ez a kettő konfliktusban áll egymással: „Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek.” (Gal 5: 17). Mindazonáltal, egyértelmű hogy a biblikus szerzők azt várják el, mint normális állapotot, hogy a hivő harcol és legyőzi testi természetét annak érdekében, hogy a szellemi természete dominálhasson. Ezt hit által kell tenni, a Szent Szellem segítségével: „Azt mondom, járjatok Szellem szerint, és a hústest kívánságait bizony nem teljesítitek…” (Gal 5: 16 - saját fordításom görög alapján). „Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt…” (Gal 5: 24). „Ezért, testvéreim, adósok vagyunk, de nem a testnek, hogy test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok…” (Róma 8: 12-13).
A Szellem gyümölcsével szemben, a bűnös természet cselekedeteit is felsorolja Pál, aki ezt a hústestnek nevezi (görög: szarx). „A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás; irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók.” (Gal 5: 19-21). Az egyértelmű testi bűnök mellett látható, hogy ez a fogalom a lélek területén elkövetett vétkeket is tartalmazza, azaz, az értelem, az érzelem és az akarat.
Máshol is az újszövetségi írásokban szerepel az a gondolat, hogy ha valakit irányít vagy hajt a lelke és nem a Szellem, ez semmiképpen nem pozitív dolog. „A lelki ember (görög: pszüchikosz) pedig nem fogadja el az Isten Szellemének dolgait, meg ezeket bolondságnak tekinti, sőt, megismerni sem képes: mert csak szellemi (görög: pneumatikosz) módon lehet azokat megítélni. (I.Kor 2: 14). „Ha pedig keserű irigység és viszálykodás van a szívetekben, ne kérkedjetek, és ne hazudjatok az igazsággal szemben. Ez a bölcsesség nem felülről jön, hanem földi, lelki (görög: pszüchikosz) és démoni. Mert ahol irigység van, és viszálykodás, ott zűrzavar és mindenféle gonosz tett található.” (Jak 3:15). A következő vers is ideillik: „Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekről, amelyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai előre megmondtak. Azt mondták ugyanis, hogy az utolsó időben csúfolódók támadnak, akik istentelen dolgokra irányuló szenvedélyeik szerint élnek. Ezek szakadásokat támasztanak, lelki emberek, akikben nincsen Szent Szellem.” (Júdás 17-19).
Sajnos, azokból, akik „hívőknek” nevezik magukat, nem hiányzik teljes mértékben az a testi hozzáállás, melyre utal a Biblia, még azokból sem, akik nem „karizmatikusok.” Mindazonáltal, a Szentírás szerint ez a hústest természetének a területéhez tartozik, nem Isten Szellemétől van, és a fent idézett Jakab szakasz szerint, még démonikus tevékenységgel is járhat.
Mindennek a lényege az, ha az a gyümölcs, ami hosszú távon terem egy ember életében jobban hasonlít a test természetéhez, mint a Szelleméhez, akkor nem számít, hogy milyen ajándékokkal rendelkezik, vagy milyen manifesztációkat élt át, a Szentírásból azt engedi következtetni, hogy nincsen tele Szent Szellemmel, akkor sem, ha valójában betöltekezett valamikor a múltban. Ami történt vele, az a testtől lehetett, vagy a lélektől, de a démoni beavatkozás eredménye is szóba jöhet.

Foglaljuk össze a tárgyaltakat a Szentlélek munkájának felismeréséről.
A Szent Szellemet Jézus nevében küldi az Atya, és tevékenységével felemeli, dicsőíti az Úr Jézus Krisztust. Ha valamilyen szellem, pedig megtagadja Jézust, vagy eltereli tőle a figyelmet valami más dolog felé, akármi legyen az, vagy akármilyen kívánatosnak tűnjön, nem Isten küldte.
A Szentlélek munkája bűnbánatot hoz, mely megtéréshez vezet, mielőtt adja az örömöt, a békességet, és a felfrissülést. Ha valamilyen tevékenység olyan „szellemi élményt” nyújt, amelyből hiányzik a megtérés és a Krisztusnak való engedelmesség, akkor is, ha jó érzésekkel jár, és természetfelettinek látszik, gyanakvás nélkül ne fogadjuk el.
Ha valami szellemi élmény nem kezdi a Galata 5-ben található szellemi gyümölcsöt teremni, nem valószínű, hogy Istentől jött, és hosszú távon káros is lehet.

Befejezésül, szeretnék még egy figyelmeztetést nyújtani. Eredetileg, a pünkösdi ébredés bizonyos szentség-mozgalmakban gyökerezett, és a megérintettek már értettek az engedelmességhez és a szent élethez, még mielőtt betöltekeztek Szent Szellemmel. Száz év múlva, most már nem mindig van ez így. Elhangzott egy prófécia 1906-ban az ébredés alatt Azusa Street-ben, amelyet Andrew Strom idéz: „Az utolsó napokban három dolog történik a nagy pünkösdi mozgalomban: 1) Túlhangsúlyozzák az erőt a szentség kárára; 2) Túlhangsúlyozzák a dicsőítést, Istenhez, pedig már nem imádkoznak; 3) Túlhangsúlyozzák a Szellem ajándékait, Jézusnak, pedig Úrként már nem engedelmeskednek.” 12
Ez természetesen ravasz dolog, és nehezebben észrevehető, mint az egyszerű testi viselkedés, amely esetét már megbeszéltük. Mind a hat dolog fontos, amiről szó van itt. Jó, ha erővel tudjuk az evangéliumot hirdetni; Istent dicsőíteni kívánatos és biblikus gyakorlat; hasznos dolog, ha működnek a szellemi ajándékok a gyülekezetben. Ennek ellenére, a három dolog, amelyet e szerint elhanyagolnak sokkal fontosabb kulcskérdés, és valójában alapot vet a másik háromnak.
Óvakodjunk, tehát, és térjünk vissza az imádság, szentség és engedelmesség életgyakorlatához, hogy a világ igazán lássa Jézus tanítványait, és a Szent Szellem valódi ajándékai manifesztálódhassanak közöttük.



Lábjegyzet:

11. Prince, Derek, Protection from Deception, 1. rész

12. Andrew Strom idézi, The Coming Great Reformation, ch. 3.


Bibliográfia:

Conner, Kevin J., Malmin, Kenneth P, The covenants, City Bible Publishing, Portland, 1997

Harris, Ralph W., Wenn der Geist redet…, Leuchter-Verlag EG, Erzhausen, 1974

Legrand, Fernand L.A., A Levegőbe Fogtok Beszélni, Evangéliumi Kiadó

Liardon, Roberts, A Hit emberei, A hit gyülekezete, Budapest, 1996

Osborn, T. L., Healing the sick, Harrison House, Tulsa, 1992

Petts, David, The Holy Spirit, MFP Design and Print, Manchester, 1998

Prince Derek, Protection from Deception, 1996, On line,
http://www.geocities.com/lostorfound_2/Deception.htm

Strom, Andrew, The Coming Great Reformation, 1996, On line:
http://65.108.220.179/books/THE%20COMING%20GREAT%20REFORMATION.htm

20th Century Tongues, Faith or Fake?, On line:
http://www.bible.ca/tongues.htm