Alapok - Bemerítkezés

Alapok

3. Bemerítkezés

Most értünk a keresztyénné válás második alapjához, ami a vízbe való bemerítkezés. Ismételjük meg itt, hogy a Bibliában az emberek úgy lettek keresztyénekké, hogy:
i) Megtértek, hittek, újjászülettek,
ii) Bemerítkeztek,
iii) Betöltekeztek Szentlélekkel. (Ap. Csel 2: 38).

Sok vita folyik az egyházakban a „keresztség” jelentőségével kapcsolatosan, pedig majdnem minden egyház gyakorolja, valamilyen formában. Nézzük meg, hogy a Biblia hogyan látja a bemerítést:

a) A külső megvallása annak a belső döntésnek, hogy ezentúl Krisztust követem – az új szövetség belépő jele

A korszakok folyamán, Isten szövetségek által lépett kapcsolatba az emberrel. A szövetségre úgy lehet gondolni, hogy az szerződés vagy megállapodás két fél között. Az olyan megállapodás a felek által beteljesítendő ígéreteket és kötelességeket tartalmazza, amelyeket mindkettőjük szorgalmasan elolvassák, jóváhagyják, és azután aláírják, vagy „elpecsételik” a szerződést. Az új szövetség szerint, kötelességünk az, hogy Jézusban higgyünk és tanítványaiként kövessük, és Isten ezért megígéri nekünk az örök életet. Ha egyetértettünk a feltételekkel, mi a szerződést úgy „írjuk alá,” hogy alávessük magunkat a bemerítésnek. (Azután Isten maga úgy pecsételi el, hogy adja nekünk a Szentlelket, amely a következő tanulmány témája lesz). Vessük össze egy kicsit Isten szövetségeit.
Ha kívülálló, pogány ember közeledett Izrael Istenéhez annyira, hogy csatlakozni is akart a zsidó hitközösséghez, akkor azt a döntést hozta, hogy az élete megváltozik, és ezen túl él a mózesi törvény szerint. Az első lépés ebben a folyamatban az volt, hogy körülmetélkedik annak jeléül, hogy „belép” a mózesi szövetségbe, valamint annak is, hogy határozott szándéka betartani a törvényt.
Ezzel szemben, a fizikális körülmetélkedés nem része a keresztyén életnek, mert egy másik szövetség alatt élünk (lásd Gal. 5: 2-4: „Íme, én, Pál mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek: Krisztus semmit sem használ nektek. De ismét bizonyságot teszek minden embernek, hogy aki körülmetélkedik, köteles az egész törvényt megtartani. Akik törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok a Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestek.”)
Másrészt, az újszövetség mégis összehasonlítja a körülmetélkedést a bemerítéssel (lásd pl. Kol. 2: 9-12). Ezt úgy lehet érteni, hogy aki aláveti magát a bemerítésnek nyilvános megvallást, illetve fogadalmat tesz a világ előtt, hogy megtért, ezen túl megváltozik az élete és Krisztus tanítványa lesz. A körülmetélkedéssel párhuzamban, ez az újszövetségbe való „belépő ceremónia.” (Az 1. tanulmány arról szólt, hogy mit jelent, Jézus tanítványa lenni. Az új szövetség állandó jele pedig az Úrvacsora, amivel majd foglalkozunk.)
Aki Krisztust követi, őt szolgálatra hív el az Úr, de aki szolgál, nagyon fontos, hogy „szabályszerűen küzdjön.” (vö. II.Tim. 2: 5). Isten nagyon fontos feladatra hívta el Mózest, de mikor elindult Egyiptomba, hogy beteljesítse az elhívását, Isten meg akarta ölni (II.Mózes 4: 24-26). Mózes elmulasztotta azt, hogy körülmetélje a fiát, pedig ez lett volna annak a jele, hogy mint Ábrahám utódja, szövetségi kapcsolatban állt Istennel (lásd I.Mózes 17: 10-11, 14: „Így tartsátok meg szövetségemet, amelyet veletek és utódaitokkal kötök: metéljenek körül nálatok minden férfit! … ez lesz a veletek kötött szövetségem jele… A körülmetéletlen férfi, akinek nem metélték körül szeméremteste bőrét, az irtassék ki népe közül, mert elutasította szövetségemet.)
Erre tekintettel, ha valaki odaszánja magát, hogy Jézust kövesse és Istennek szolgáljon, ne mulassza el azt, hogy minél előbb merítkezzen be, hogy a továbbiakban ő is tudjon szabályszerűen küzdeni.

Egy kis kitérő
Ha párhuzamban van a körülmetélkedés a bemerítéssel, és ha zsidónak születik valaki, gyermekként körülmetélkedik, mi van a gyermekkeresztséggel?
Az ószövetség alatt, a zsidók, mint szent nemzet, Isten népe voltak, és ha valaki zsidónak született, akkor megkapta a szövetségnek ezt a jelét. Ezzel szemben, az új szövetség alatt Isten népe a keresztyének (egy olyan nép, amely azokból a zsidókból és nem-zsidókból áll, akik Jézusban hisznek). Fontos megérteni, pedig, hogy senki nem születik meg keresztyénként, még a keresztyén szülők gyermeke sem. Az újjászületés által lesz valaki keresztyénné, nem a természetes születés által. Úgy, mint a körülmetélkedés követte a természetes születést a zsidó számára, a bemerítés követi a megtérést és az újjászületést a keresztyén számára.
Minden esetben, amelyet tudunk a Bibliából, a bemerítés követte a megtérést, és ráadásul azonnal. Egy kisbaba nem tud sem megtérni, sem hinni.

b) Halál és feltámadás

Idézem a fent említett szakaszt: „(Krisztusban) vagytok körülmetélve is, de nem kézzel végzett körülmetéléssel, hanem a Krisztus szerinti körülmetéléssel, a bűn testének levetése által, amikor a bemerítésben vele együtt eltemettek benneteket, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül. És titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben és bűnös valótok körülmetéletlenségében, ővele együtt életre keltett megbocsátva nekünk minden vétkünket.” (Kol. 2: 11-13).
Valamint: „Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne? Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba merítkeztünk be, az ő halálába merítkeztünk? A bemerítés által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk.” (Róma 6: 2-4).
A bemerítés aktusa azt szemlélteti, mikor az újonnan megtért ember alátűnik a víz alá és utána előjön belőle, hogy meghalt a régi bűneinek, életmódjának, és ezen túl természetfeletti, feltámadási erővel felruházva teljesen új életben jár.
A fönt idézett igében, viszont, azt látjuk, hogy ez egyáltalán csak az ember hite által lesz hatékony (Kol. 2: 12). A bemerítés nem szentség, azaz, olyan ceremónia, amely mindenféle hit nélkül magától működik. Ha olyan ember bemerítkezik, tehát, aki nem értette meg az evangéliumot, és nem tért meg, ő csak vizes lesz.

c) Lemossa a bűnöket

Mikor Anániás tanítvány Pálhoz jött, miután a damaszkuszi úton találkozott Jézussal, imádkozott gyógyulásáért, bemerítette, és imádkozott a Szentlélekért (lásd Ap. Csel. 9: 1-19; 22: 6-16). A bemerítéssel kapcsolatban, ezt mondta: „Most tehát, miért késlekedsz? Kelj fel, merítkezz be, mosd le bűneidet, segítségül hiván az ö nevét.” (Ap. Csel. 22: 16). Szintén Tituszhoz írt levelében, Pál utal a bűnök lemosására, valamint a Szentlélek szerepére az újjászületéssel kapcsolatban: „Nem az általunk véghez vitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által…” (Titusz 3: 5).
Mivel a bemerítésre mint mosakodásra utal a Szentírás, és azért is, mert az előző kép szerint halált és feltámadást jelent, fontos, hogy teljes alámerítés által történjen, ráadásul csak azokon végezzék, akik már bűneikből megtértek. A görög baptidzó szónak elsődleges jelentése bemárt, bemerít vagy megmos, a zsidó szertartásos mosakodásokra nézve (lásd Luk. 11: 38, valamint a rokon szó baptó használata, Ján. 13: 26).

d) Elvágja az embert a múltjától

Az újszövetség két ószövetségi incidensre utal a bemerítéssel kapcsolatban, ahol Isten népe megszabadult az ellenségeitől. I.Péter 3: 20-21 ezt mondja: „Isten türelmesen várakozott a Noé napjaiban a bárka készítésekor. Ebben kevés, szám szerint nyolc lélek menekült meg a vízen át. Most pedig titeket is megment ennek képmása, a bemerítés, amely nem a test szennyének lemosása, hanem könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért a feltámadt Jézus Krisztus által…”
Szintén Pál apostol írja: „Nem szeretném, ha nem tudnátok, testvéreim, hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek át, és mindnyájan bemerítkeztek Mózesre a felhőben és a tengerben.” (I.Kor 10: 1).
Az a két esemény, amire utalnak, a világméretű özönvíz, amelyet csak Noé családjával együtt túlélt, és a Vörös tenger átkelése, amikor az Izraeliták megszabadultak az őket követő egyiptomi seregtől. Mindkét esetben, Isten népe valamilyen módon „vízen át” kelt, amilyen víz által is elpusztultak azok, akik életére gonosz befolyással voltak – Noé estében az egész világ gonosz lakossága, az Izraeliták esetében pedig azok, akik rabszolgaságban tartotta őket. Olyan módon menekült a nép, és teljesen új életet tudtak kezdeni, minden a múltból származó rossz befolyástól mentesen.
Ugyanolyan módon, a bemerítkezés után, a hívő új életben járhat, megszabadulva minden olyan gonosz befolyástól, amely különben visszatartaná, mint pl. a bűn, a rossz szokások, a démoni erők, az átkok, s a többi. Még egyszer hangsúlyozom, hogy ez nem automatikus dolog, hanem csak hit által hatékony, de mégis valóságos megszabadulás.

Gyakran Ismételt Kérdések

A bemerítés szentség vagy szimbólum?

A fönt megtárgyalt szempontok alapján, a bemerítés nem szentség. A „szentség” ill. „sákramentum” fogalma a római katolikus tanításból származik. Ez egy olyan ceremónia, amelyet egy felszentelt pap (aki nem létezik az újszövetség alatt) végez el egy laikuson (ami szintén nincs), és ami „ex opera operando” ill. magától működő aktus, amely automatikusan közvetíti a kegyelmet, függetlenül a pap és a laikus hitétől. Ez a fogalom teljesen idegen a Biblia gondolatvilágában. Még a mózesi szövetséghez tartozó kötelező ceremóniáknak sem volt semmi jelentőségük az emberek hite és őszinte megtérése nélkül (lásd Ézs. 1: 10-17).
Folytatva a párhuzamot az ószövetségi ceremóniákkal, a fönt megbeszélt igék alapján úgy tűnik, hogy a bemerítés komoly szellemi jelentőséggel bír (mert halál és feltámadás, mosakodás a bűntől, s a többi), de csak akkor, ha megtéréssel és hittel párosul. Mind az ószövetségi, mind az újszövetségi (bemerítés, Úrvacsora) ceremóniák, tehát, kevesebb mint szentség, de ugyanakkor több, mint csupa jelkép.

Bemerítés előtt tételes bűnvallást kell tenni?

Ezzel a gyakorlattal nem találkozunk a Bibliában. Az Apostolok Cselekedeteinek könyvében látjuk a legtöbb példáját annak, hogyan lettek keresztyénné az emberek az első időkben. Nagyjából így lehet összefoglalni az eseteket: hirdették az evangéliumot, és látta a prédikátor, hogy átjutott az üzenet a hallgatósághoz, mert meg is kérdezték: „mit kell tenni?” (pl. Ap. Csel. 2: 37; 16: 30). Ebből bizonyára megértették a prédikátorok, hogy a jelenlevők már bűnbánatra jutottak, tehát így válaszoltak: térjetek meg, merítkezzetek be (Ap. Csel. 2: 38); higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz (16: 31). Több esetben, csak arról van szó, hogy: „hittek, és bemerítkeztek” (pl. Ap. Csel. 8: 12; 16: 14-15; 18: 8; 19: 4-5).
Igaz az is, hogy mikor a zsidók kimentek Keresztelő Jánoshoz, hogy bemerítkezzenek a Jordán folyóban, a négy evangélium közül kettő megírja, hogy: „amikor megvallották bűneiket, bemerítette őket a Jordán vizében” (Márk 1: 5, vö. Máté 3: 6). János keresztségét pedig nem szabad követendő példának felmutatni, mert világos, hogy ez nem volt keresztyén bemerítés. János csak előkészítő keresztséget végzett, és azt hirdette, hogy higgyenek abban, aki utána jön, azaz, a Messiásban. Mikor később világos lett, hogy Jézus a Messiás, még azok, akiket János merített, keresztyén bemerítésben is részesültek (Ap. Csel. 19: 1-7).
Valószínűleg, elsősorban a romai katolicizmusnak köszönhető, hogy ez a gyakorlat is elterjedt Magyarországon. Ha valaki felnőttként romai katolikus hitet felvesz, a felkészülés és a tanulás után, életgyónást tesz, mielőtt megkeresztelik.
Nem látjuk annak szükségét, hogy ragaszkodjunk e Biblián kívüli gyakorlathoz.

Hogyan merítkezzünk be?

Tekintettel arra, hogy a bemerítés halál és feltámadás, valamint mosakodás a bűntől, a görög szó jelentését is figyelembe véve, a keresztséget teljes alámerítéssel kell elvégezni. Más hagyományos gyakorlatokat, mint pl. hintés vagy leöntés, nem alkalmazunk. A Biblia azt írja, hogy folyóban merítettek, valamint ott, ahol sok volt a víz (János 3: 22-23). Az etióp kincstárnok is Fülöppel együtt leszállt a vízbe és kijött belőle (Ap. Csel. 8: 38-39) A Didache című korai keresztyén írásban, amely valószínűleg az első századból származik, az van megírva, hogy a leöntés által végzett beavatás csak akkor javasolt, ha nincs elég víz a bemerítéshez (Didache, 7. rész).

Mikor merítkezhet be valaki?

Ha már hallotta az evangéliumot, elfogadta, meg akar térni, és Jézus tanítványa akar lenni. Ha nem, akkor ne merítkezzen be. Ha igen, akkor minél előbb.
Ez azt is jelenti, hogy nem keresztelünk kisbabákat. A Bibliában nem található ez a gyakorlat.
Meg kell mondani, hogy manapság nehéz feladata van az elöljárónak, mert döntenie kell, hogy tényleg merítsen be valakit, aki kéri? Különösen azért, mert nagyon sok a hamis elképzelés a poszt-modern világban arról, hogy mi a megtérés, mi a keresztség, és mi a keresztyén élet. Az ókorban valahogyan jobban értették volna, hogy ez a régivel teljes szakítást jelent, és az új életmód felvételével jár.
Ha véletlenül merítünk valakit, aki nem tért meg, akkor nem segít neki semmit, viszont, hamis biztonság érzetet kaphat, mert azt gondolhatja, hogy ő most keresztyen, mikor valójában mégsem az.
Ha nem merítünk valakit, viszont, aki őszintén meg akar térni, akkor megfosztjuk őt attól az Istentől adott szellemi segítségtől, amelyben a bemerítés és a Szentlélek-keresztség által részesülhet. Ha azt akarjuk, hogy minden bűnétől megszabaduljon bemerítés előtt, akkor törvényeskedni tanítjuk, és nem Szentlélekben járni. A szent élet, viszont, csak a Szentlélek gyümölcse, nem pedig a testi természet erőfeszítése által lehetséges.
Imádkozzunk, tehát, hogy először a teljes, igaz evangéliumot hirdethessük, és utána bölcsességünk és látásunk legyen arról, hogyan kell dönteni minden egyes esetben.

Ki meríthet?

Általában a gyülekezeti elöljárók. Ezt nem lehet a Bibliából alátámasztani, de ez a gyakorlatunk. A Bibliában, úgy látszik „a hívők” merítették be az új megtérőket, pl. Ap. Csel. 2: 41; 8: 12, 36-38; 9: 10-18; 10: 46-48; I.Kor. 1: 13-17. Az előző bekezdésben említett problémákra való tekintettel, viszont, e modern világban nagyobb bölcsességgel járunk el, ha ezt a döntést rábízzuk azokra, akik hitben érettebbek.

Bemerítéskor, milyen formulát használjunk?

Ez a kérdés vitás, mert látszólagos eltérés van a Bibliában Jézus missziói parancsolat és az apostolok gyakorlata között. Jézus ezt a parancsot adta a tanítványoknak: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, bemerítve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek nevébe…” (Máté 28: 19). Az Apostolok Cselekedeteiben pedig, a megtérőket Jézus nevében merítették. Ha nézzük az Ap. Csel.-ben található eseteket, viszont, azt is láthatjuk, hogy kifejezésbeli eltérések itt is vannak, lásd: „Merítkezzetek be valamennyien Jézus Krisztus nevében” (Ap. Csel. 2: 38); „bemerítkeztek az Úr Jézus nevére” (8: 16; vö. 19: 5); „merítkezzenek be a Jézus Krisztus nevében” (10: 48); „merítkezz be..., segítségül híván az ő nevét” (22: 16).
Nagyon sok magyarázat már született azzal kapcsolatban, hogyan oldjuk meg ezeket a különbségeket, és nincs itt a helye, hogy mindezeket tárgyaljam. Röviden: mivel több eltérés van az elbeszélésekben, valószínűleg nem szükséges, hogy egy kötelező formulát használunk, és ha elhibázzuk, nem lesz üdvözsége az illetőnek. Inkább arról van szó, az akkori nyelvhasználatra való tekintettel, hogy ha valamit „valaki nevében” teszünk, akkor az ő felhatalmazásával, az ő képviseletében, és őreá nézve tesszük. A tanítványok, tehát, Jézus Krisztustól, sőt, a teljes Istenségtől kaptak felhatalmazást, hogy hirdessék a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot, és ez megkülönböztette az őáltaluk végzett bemerítést minden más bemerítéstől, amelyet abban a korban gyakoroltak (ill. Jánosé, a zsidóké, különféle pogányoké). A fontos az, hogy keresztyén bemerítésben részesüljön valaki.
Mindezekre nézve, és ahhoz, hogy minden lehetőség legyen elfedve, javasolnám a következők közül az egyiket: „Az Úr Jézus Krisztusba vetett hited vallomására, bemerítelek az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevében,” vagy „Hited vallomására, az Úr Jézus Krisztus nevére merítelek be, az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében.”

Valaha indokolt az újrakeresztelés?

Csak akkor, ha olyan „keresztségben” részesült valaki, amelyet nem lehet keresztyén bemerítésnek elfogadni, tekinteni.
A gyermekkeresztséget nem fogadjuk el bemerítésnek, mert olyan gyakorlat a Bibliában nem található. A kisbaba nem értette meg az evangéliumot, nem bánta meg a bűneit, nem vetette Jézus Krisztusba a hitét. A gyermekkeresztség nem szentség, ami által újjászületett volna akárki.
Nehezebben dönthető talán az az eset, ha valaki bár felnőttként egy olyan szektánál merítkezett be, ahol egy hamis evangéliumot elfogadott, egy hamis Jézusba vetette a hitét, és ráadásul, inkább annak a szervezetnek, egyháznak, irányzatnak nevében merítkezett be, mint Jézus Krisztus testébe. Olyan esetben szinte biztos, hogy az újjászületés nem történt volna meg.
Pl., ha valaki Jehova tanújának merítkezik, ezt a két kérdést teszik fel neki: „Jézus Krisztus áldozata alapján megbántad-e bűneid és átadtad-e magad Jehovának? Akarsz-e ezen Isten Szellemétől irányított szervezet tagja lenni?” Természetesen, azt is tudni kell, hogy itt olyan „Jehováról” van szó, aki nem Szentháromság, olyan „Jézusról”, aki nem Isten, és olyan „szellemről”, aki nem személy. Ráadásul, az Őrtorony társasághoz való csatlakozás is szerepel a bemerítési aktusban.
Vessük össze ezt az esetet azzal a két kérdéssel, amelyet feltettek nekem, amikor a Baptista imaházban merítkeztem be. „Elfogadtad-e Jézus Krisztust személyes megváltódnak? Akarsz-e az ő tanítványaként élni?” A bemerítési formula pedig ez volt: „Hited vallomására, bemerítelek az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Szerintem ezt a második esetet keresztyén bemerítésnek elfogadhatjuk, az előzőt pedig, egyáltalán nem biztos.
Olyan embereket, viszont, nem kívánunk újrameríteni, akik bár keresztyén bemerítésben részesültek, de nincsenek megelégedve azzal a pontos kifejezéssel, amelyet mondtak felettük.
Olyat sem merítünk újra, aki egyszer megtért és bemerítkezett, utána hosszabb időre kiesett a keresztyén életből, de most akar visszatérni. Érvényesnek tekintjük az ő eredeti bemerítését.

Üdvösség kérdése a bemerítés?

Ebbe a vitába nem kívánok belebocsátkozni – mindkét választ lehetne „bizonyíték-igékkel” alátámasztani. Azt állítóm, viszont, hogy ha úgy akarunk keresztyénekké lenni, mint a Bibliában, akkor mind a három alap szükséges – megtérés, bemerítés és szentlélek-keresztség.

Lehet valaki gyülekezeti tag ha már bemerítkezett?

Ha valaki nem hajlandó bemerítkezni, akkor nem lehet gyülekezeti tag, de a bemerítés nem az egyetlen feltétele a gyülekezeti tagságnak. A tagság feltételeiről részletesebben olvashatunk a függelékben.