MINEK A „PUSZTA”?
-írta Andrew Strom.
Forrás: http://www.johnthebaptisttv.com/2010/07/14/the-wilderness-how-important/
A „puszta” nem olyan fogalom, amelyet túl jól ismer a keresztyén világ, viszont a Bibliában mindenhol található. Mózes első könyvétől egészen a Jelenésekig világos utalás van arra, hogy Isten használja a pusztát eszközként, az emberekkel való bánásmódként. Megtagadhatatlan a minta.
Ha kutatjuk a Szentírást, azt látjuk, hogy sokszor a puszta mind a szellemi „krízis”, mind a felkészülés helye. Az a hely, ahova küld bennünket az Úr, mielőtt elkezdődne az „igazi akció” – mielőtt Isten teljes ígéretei teljesednének be az életünkben. Kell, hogy megtörténjen a „halál”, mi előtt bekövetkezik a feltámadás. Kell, hogy puszta hely legyen az "ígéret földjébe" való belépés előtt.
A puszta a próbának és a kísértésnek, az összetöretésnek és az Istenhez való teljes odaszánásnak a helye. Elveszi mindazokat a mankókat és tevékenységeket, amelyekkel próbáljuk „erőltetni” a dolgokat. Az önbizalmunk összetör, és egyedül Istenre hagyatkozunk. Minden „bálvány” az életünkben (sokszor saját szolgálatunk is) Isten átvilágító reflektorfényébe kerül. Kiderül az önző motivációnk és ambíciónk, úgy, ahogy van. Hosszú évekig tarthat ez a folyamat. Előbukkanunk a végén, összetört, megszelídült, megtisztult emberekként. Sok mindenben érettebbek, tisztábbak vagyunk e folyamat után. Most készültünk fel arra, hogy beteljesedjen mindaz, amire Isten eredetileg elhívott bennünket. A szívbeli motivációnk, viszont, most már teljesen megváltozott.
Mindenhol a Szentírásban látjuk ezt a mintát. Sokat lehet tanulni az ottan olvasottaktól. Ábrahám, József, Józsué, Mózes, Dávid, Illés, keresztelő János, Pál apostol, még Jézus maga, mind átmentek ezen a „pusztai” élményen. Nagyok sokszor hosszú évekig is tartott. Miért lépődnénk meg, tehát, ha velünk is megtörténik?
Valószínűleg a legjobban ismert ószövetségi példája a „pusztai élménynek” Mózes és Izrael népe története. Mózes egész életében növekedett és nevelkedett Egyiptom palotáiban. Mikor szembetalálta magát Izraelita örökségével, pedig, felállt és „saját erejében” megölte az egyiptomi rabszolga-felügyelőt. Aztán arra kényszerült rá, hogy a pusztába meneküljön, ahol 40 ÉVET töltött egyszerű juhászként a sivatagban. Micsoda hosszú időtartam! Képzeljük el, mi lenne, ha minden keresztyén vezető annyi időt töltene a pusztában, mielőtt Isten megengedné neki, hogy vezesse az ő népét! Majdnem lehetetlen elképzelni a kétségbeesés mélységeit, amelyeket Mózes átélt ez alatt az idő alatt – „meghaltak” az álmai és a reménységei. Sőt, 40 év után, hogyan lehetett volna valaki „halottabb” mint Mózes, a vezető pozícióban levő ember szokásos ambícióival és kísértéseivel szemben? És micsoda türelmet munkált ki benne a várakozás hosszú ideje!
Láthatjuk itt, tehát, hogy milyen messzire megy Isten, hogy „felkészítse” a „szíve szerint való” vezetőjét. (-Bár 40 év szokatlan hosszú idő). Az elszigetelődés, az idegesség, az Istenhez való kiáltás a szabadulásért – mindezeknek szerepe van. Az olyan élmény szinte pótolhatatlan. Azért használja az Isten olyan sokszor. A hajtott emberek szívei sok mindenben hasonlóak, és az Isten által használt „gyógymód” is hasonló. Egy időre be is zár minket egy fajta „börtönbe”, nehogy elkerüljük az eljárást. Ez annyira fontos. Nem akarja, hogy „ön-orientált” vezetők pásztorolják a drága bárányait.
A 40 éves felkészülési ideje végén, Mózes visszatért Egyiptomba Isten parancsára, hogy kivezesse a népét a fogságból. Ez volt az eleje a teljes Izraelita nép pusztai élményének. Amikor elindultak Egyiptomból, az egyetlen út az „ígéret földjükbe” a pusztán keresztül vezetett. A kommentárok azt mondják, hogy egyenes vonalban, az útjuk csak néhány hétig tartott volna. Az engedetlenségük és félelmük miatt, viszont, azoknak, akik elindultak Egyiptomból, a túlnyomó többségének a sorsa azt volt, hogy meghaljanak a pusztában, és ne érjék el az ígéret földjét. Sőt, 40 évig tartott a pusztai útjuk!
Ezt a tényt jegyezzük meg jól:- Azok közül, akik belekerültek a pusztába, nem mindenki élte túl. Sőt, tömegek el is pusztultak benne. A puszta kipróbálta, és hiányosnak találta őket. A próba helyére kerültek, és buktak a próbán. Napjainkban is, ez döntő fontosságú tény. Csak attól, hogy Isten „kihívott” bennünket, és belekerültünk a pusztai élménybe, az nem azt jelenti, hogy elfogadjuk Isten kezelőmódját, és helyesen reagálunk rá. Teljesen lehetséges, hogy odakint mindent elveszítünk. Ezek az emberek mindent elvesztettek. Csak a gyermekeik örökölték Isten ígéreteit.
Világosan látjuk ezt a mintát újra meg újra, mind az ó-, mind az újszövetségben:- Akiket Isten valamikor használni akar, azokat a magányosság és az összetöretés helyére küldi, mielőtt kivezeti őket az igazi sorsukra. Nem is említettük az Istennek olyan hőseit, mint pl. Noé, Jákób, Jób, és mások is, akiknek hasonló tapasztalatai voltak. Ennek a folyamatnak a része az a „várakozás” is, amelyre kényszerülünk. Szintén az a tény, hogy az összes támasztó „mankót” is elveszik. Maga az a „várakozás” gyötrelmes lehet.
A puszta szintén kezelésbe veszi az emberektől való félelmet és a „rendszeresített” szemléletet. Isten sokszor azért használja, hogy teljesen friss perspektívát adjon. Ez nagyon fontos olyan vezetők számára, akik „új” megközelítést fognak képviselni, vagy azért ütköznek ellenállásba, mert konfrontáló üzenetet hoznak. A magányos pusztai évek gerincet fejlesztenek bennük, hogy ellenálljanak a tömegnek vagy a hatalomban levőknek, és kompromisszum nélkül hirdessék az Isten igazságát. Most valóban jobban félnek az Istentől, mint az embertől. És másképpen gondolkodnak, mint a többiek. A puszta létfontosságú azok számára, akik friss „mannát” akarnak hozni Isten népének.
Olyan valaki vagy, barátom, aki átmegy egy olyan „pusztai” élményen? Bátorodjál fel! Nézzél fel, mert közeledik a szabadulásod. Isten csak ezért küldi a gyermekeit olyan tapasztalatokon keresztül, ha nagy célja van vele. Ne adj fel. Ne csüggedj. Az „ígéret földje” a túloldalon helyezkedik el, ha csak Jézushoz ragaszkodsz. Legyél aktív, imádkozzál, legyél kész. Ne váljál „passzívvá”, mert a puszta majd elnyel téged teljesen. Használd ki ezt az időt, hogy közeledjél egyre inkább Jézushoz. Alapokat ássál ki, és helyezd rá lábad a Sziklára. Alázkodjál meg az Úr előtt, és kellő időben felemel téged – ha csak ragaszkodsz hozzá.
2010.07.14.
Az eredetit, lásd itt:
http://www.johnthebaptisttv.com/2010/07/14/the-wilderness-how-important/
2010. július 14., szerda
2010. május 25., kedd
A halál – elszakadás vagy megsemmisülés?
Ahhoz, hogy helyesen megértsük, hogy mit tanít a Biblia a halál utáni állapotról, a feltámadásról és az emberek örök sorsáról, fontoljuk meg először a szavak értelmét. Hogyan definiáljuk a halált és az életet? A XXI. századi, kulturált európaiak közül sokan talán azt gondolják, hogy a halál szó értelme magában hordozza a kioltás, megsemmisülés, nem-létezés vagy eszméletlenség fogalmát, de ez a felfogás meglehetősen modern. A legtöbb korban elő legtöbb ember számára, a halál nem jelentette a létezés eltörlését.1
A „halál” fogalma vagy a „halálban lenni” gyakori téma az újszövetségben. Körülbelül 250 alkalommal fordulnak elő ezek a kifejezések, és bár több értelemben használja az írás, a „halál” alapjául szolgáló értelme inkább az „elszakadás, elkülönülés, eltávozás” mint a „megsemmisülés.” Ugyanúgy a héber ószövetségben is. A halál az két dolog között történő elszakadás, ahogy látjuk a következő összefoglaló táblázaton.
Testi halál, Prédikátor 12,7: test / lélek
Szellemi halál, Ézsaiás 59,1-2: ember / Isten
Második halál, Jel. 21,8. 22,14-15: ember, bukott szellemi lények / Isten
Meghalt a bűnnek, Róma 6,2.11. zsidó 7,26: keresztyének / bűn
Meghalt a törvénynek, Róma 7,4: keresztyének / törvény
A házasságot feloldja a halál, 1 Kor. 7,39: asszony / férj
Testi halál
A testi halál azzal jár, hogy az emberi szellem vagy lélek elszakad a fizikális testtől. Úgy írja le a Biblia Ráhel halálát, hogy a „lelke” távozott el a „testéből.” (I. Mózes 35,18). A halál pillanatában, a test visszatér a porba, a szellem, pedig, visszatér Istenhez (préd. 12, 6-7), aki megfelelő módon bánik vele (I. Mózes 18,25). A testi halál biblikus értelmezése, a szellem eltávozása (Jakab 2,26).
Szellemi halál
A szellemi halál az az állapot, mikor valaki eltávolodott JHVH Istentől. Mivel a bűn szakítja el a személyt Istentől (Ézs. 59,1-2), úgy ábrázolják a teremtőtől elidegenült állapotot, mintha halott lenne az ember. Mikor Ádám és Éva engedetlenkedtek Istennek, meghaltak még „aznap” is (I. Mózes 2,17. vö. 3,8.23), azaz, nem voltak többé közösségben Istennel (viszont, más jelentőséggel is járhat, lásd 3,19).
Megtérésük előtt, az efezusi szentek szellemileg „halottak” voltak (Efez. 2,1), azaz, elidegenültek Istentől. Lehetséges, hogy valaki szellemileg „halott”, miközben testileg él. Pál azt jelenti ki, hogy az özvegy, aki az élvezetnek adja magát „halott,” miközben él (I. Tim. 5,6). Krisztus levelet írt a szárdiszi gyülekezetnek, amelyben „halottnak” írta le a tagoknak jelentős részét (Jel. 3,1), azaz, elsodródtak a keresztyén hűségtől.
A „második halál”
A második halál a végleges, örök elszakadás Istentől. A kifejezés négy helyen található a Jelenések könyvében (2,11. 20,6.14. 21,8). A „második halál” a gonoszok nyomorúságos állapota a pokolban.2
Ez az állapot második halálnak minősül, mert követi a testi halált, valamint a testi feltámadást. Halálnak nevezik, mert ez a végleges elszakadás az Úrtól (Máté 7,53. 25,41. II. Thessz. 1,9). Ha „megsemmisüléssel” helyettesítjük a „halál” szót a Jelenésekben található igékben, akkor már nincsen értelme, azaz „a második megsemmisülés”. Képtelenségnek minősül ez a kifejezés. A Biblia tanítása nem egyeztethető meg azzal a felfogással, hogy a Sátán, a gonosz angyalok és a megtéretlen emberek megsemmisülnek a „pokolban” (Máté 25,41.46. Jel. 14,9-11. 20,10).
Befejezés
A megsemmisülés dogmája nem ártatlan nézet csupán, jelentéktelen következményekkel. Az olyan fogalom, amely az Istentől származó félelmetes figyelmeztetést aláaknázza. Sok Isten ellen lázadó szívesen élne a bűnben egy életen át, hogy utána csak örökké megsemmisüljön.
Lábjegyzet:
1. J.S. Clemens, Hastings Dictionary of the Bible, Peabody, MA: Hendrickson, 1989, p. 181.
2. J.H. Thayer, Greek-English Lexicon of the New Testament, Edinburgh: T.&T. Clark, 1958, p. 283.
Források:
Wayne Jackson, The second death – separation or annihilation? http://www.christiancourier.com/articles/710-the-second-death-separation-or-annihilation
http://www.bible.ca/d-death=separation.htm
A „halál” fogalma vagy a „halálban lenni” gyakori téma az újszövetségben. Körülbelül 250 alkalommal fordulnak elő ezek a kifejezések, és bár több értelemben használja az írás, a „halál” alapjául szolgáló értelme inkább az „elszakadás, elkülönülés, eltávozás” mint a „megsemmisülés.” Ugyanúgy a héber ószövetségben is. A halál az két dolog között történő elszakadás, ahogy látjuk a következő összefoglaló táblázaton.
Testi halál, Prédikátor 12,7: test / lélek
Szellemi halál, Ézsaiás 59,1-2: ember / Isten
Második halál, Jel. 21,8. 22,14-15: ember, bukott szellemi lények / Isten
Meghalt a bűnnek, Róma 6,2.11. zsidó 7,26: keresztyének / bűn
Meghalt a törvénynek, Róma 7,4: keresztyének / törvény
A házasságot feloldja a halál, 1 Kor. 7,39: asszony / férj
Testi halál
A testi halál azzal jár, hogy az emberi szellem vagy lélek elszakad a fizikális testtől. Úgy írja le a Biblia Ráhel halálát, hogy a „lelke” távozott el a „testéből.” (I. Mózes 35,18). A halál pillanatában, a test visszatér a porba, a szellem, pedig, visszatér Istenhez (préd. 12, 6-7), aki megfelelő módon bánik vele (I. Mózes 18,25). A testi halál biblikus értelmezése, a szellem eltávozása (Jakab 2,26).
Szellemi halál
A szellemi halál az az állapot, mikor valaki eltávolodott JHVH Istentől. Mivel a bűn szakítja el a személyt Istentől (Ézs. 59,1-2), úgy ábrázolják a teremtőtől elidegenült állapotot, mintha halott lenne az ember. Mikor Ádám és Éva engedetlenkedtek Istennek, meghaltak még „aznap” is (I. Mózes 2,17. vö. 3,8.23), azaz, nem voltak többé közösségben Istennel (viszont, más jelentőséggel is járhat, lásd 3,19).
Megtérésük előtt, az efezusi szentek szellemileg „halottak” voltak (Efez. 2,1), azaz, elidegenültek Istentől. Lehetséges, hogy valaki szellemileg „halott”, miközben testileg él. Pál azt jelenti ki, hogy az özvegy, aki az élvezetnek adja magát „halott,” miközben él (I. Tim. 5,6). Krisztus levelet írt a szárdiszi gyülekezetnek, amelyben „halottnak” írta le a tagoknak jelentős részét (Jel. 3,1), azaz, elsodródtak a keresztyén hűségtől.
A „második halál”
A második halál a végleges, örök elszakadás Istentől. A kifejezés négy helyen található a Jelenések könyvében (2,11. 20,6.14. 21,8). A „második halál” a gonoszok nyomorúságos állapota a pokolban.2
Ez az állapot második halálnak minősül, mert követi a testi halált, valamint a testi feltámadást. Halálnak nevezik, mert ez a végleges elszakadás az Úrtól (Máté 7,53. 25,41. II. Thessz. 1,9). Ha „megsemmisüléssel” helyettesítjük a „halál” szót a Jelenésekben található igékben, akkor már nincsen értelme, azaz „a második megsemmisülés”. Képtelenségnek minősül ez a kifejezés. A Biblia tanítása nem egyeztethető meg azzal a felfogással, hogy a Sátán, a gonosz angyalok és a megtéretlen emberek megsemmisülnek a „pokolban” (Máté 25,41.46. Jel. 14,9-11. 20,10).
Befejezés
A megsemmisülés dogmája nem ártatlan nézet csupán, jelentéktelen következményekkel. Az olyan fogalom, amely az Istentől származó félelmetes figyelmeztetést aláaknázza. Sok Isten ellen lázadó szívesen élne a bűnben egy életen át, hogy utána csak örökké megsemmisüljön.
Lábjegyzet:
1. J.S. Clemens, Hastings Dictionary of the Bible, Peabody, MA: Hendrickson, 1989, p. 181.
2. J.H. Thayer, Greek-English Lexicon of the New Testament, Edinburgh: T.&T. Clark, 1958, p. 283.
Források:
Wayne Jackson, The second death – separation or annihilation? http://www.christiancourier.com/articles/710-the-second-death-separation-or-annihilation
http://www.bible.ca/d-death=separation.htm
A Hit Szava irányzat (angolul: Word of Faith)
Csak röviden, néhány fő pontban írom azt, hogy mit mondanak a „kritikusok” e mozgalomról. Az anyagot a végén felsorolt webhelyeken találtam meg.
Azt állítják, hogy bár sokszor „karizmatikus” irányzatnak ismert a „hit szava” mozgalom, valójában nem gyökerezik a pünkösdi/karizmatikus ébredésekben, hanem más az eredete.
A mozgalom atya E. W. Kenyon, aki nem volt karizmatikus, hanem az elme-tudományok befolyásolták, és ezeket a tanításokat, amelyek a keresztyén tudományban is találhatóak (egészség, gazdagság, jólét), elegyítette a keresztyén hittel. Ezután Kenyon befolyásolta Kenneth Hagin-t, ő pedig nagyon sok mai „hit” tanítót, köztük Kenneth Copeland, Gloria Copeland, Benny Hinn, Joyce Meyer, Creflo Dollar. Bár ez a mozgalom nagyon befolyásos már, gyakran szerepelnek ezek a tanítók a TV-műsorokban, sok klasszikus pünkösdi/karizmatikus, valamint evangéliumi hívőnek komoly aggályai vannak az irányzat „ortodox” mivolta felől.
Az egyik furcsa tanításuk Krisztus engesztelő áldozatára vonatkozik. A klasszikus keresztyénség azt tanítja, hogy Jézus elvégezte a megváltást a kereszten, és halálával ért véget e munkája. Lásd, pl. Kolossé 1,19-22. János 19,30. A hit tanítók, viszont, azt állítják, hogy Jézus fizikális halála nem volt elég, hogy elvégezze az ember megváltását. Mikor Jézus a kereszten volt, szellemi halált szenvedett, az isteni természete sátáni természetté vált, és „bűnné lett.” Mikor ezután meghalt, a megengesztelődés csak „elkezdődött.” Jézus szellemét aztán lehurcolták a pokol legmélyebb pontjára, ahol Sátán és a démonok kínozták három napig. Mikor Isten azt gondolta, hogy „elég volt”, Jézus „újjászületett” a pokolban, így visszanyerte az isteni természetét, és feltámadt a halálból.
Természetesen ebből az egészből semmi nem szerepel a Bibliában, és azt tudják is, tehát, azt mondják, hogy ők ezt egyenes kijelentésként kapták Istentől, és ha meg akarjuk ezt érteni, nekünk is kell ezt így kapni. Az egyik kazettáján, viszont, ha jól emlékszem, Joyce Meyer azt állítja, hogy ha valaki ezt nem fogadja el, akkor üdvösség kérdése is lehet. Ha így van, akkor bizonyára itt a szekták területén találjuk magunkat. Egy másik dolog az, hogy Sátán és a démonok nincsenek a pokolban. Lesznek, de csak a millennium és az ítélet után (Jel. 20,7-10. Vö. Efez. 6,12).
Jézus „szellemi halála” kapcsolódik ahhoz, hogyan látják az emberi természetet. Ádámot isteni természettel teremtette az Úr, de mikor „elárulta” Istent és engedelmeskedett Sátánnak, sátáni természetű lett az ember. Mikor újjászületünk, viszont, visszanyerjük az isteni természetet, úgy, mint Jézus a pokolban. Ez azt jelenti, hogy mi „kis istenek” vagyunk, és ha használjuk a hit erejét, azt kaphatjuk meg, amit csak akarunk.
Valahogy azt látják, hogy az Isten nem teljesen szuverén, hanem Ő is alárendeli magát a „hit”-nek, mint valami egyetemes törvényszerűségnek. Istennek hitre volt szüksége, hogy megteremtse a világot (kiforgatva zsidó 11,3-at), tehát, ha nekünk is olyan hitünk van, mi megteremthetünk jó dolgokat magunknak. Nem Isten, tehát, hanem mi vagyunk a főnökök, mint azok a fönt említett „kis istenek”. A többi, tehát, a kötelező egészség, a gazdagság és a jólét mind ebből következnek. Hasonlítsuk össze 1 Mózes 3,5-tel!
Lehet, hogy nehezen hitető, hogy ez komoly, én sem képzeltem olyannak ezt a mozgalmat, de néztem a dokumentált anyagokat az interneten, és tényleg így néz ki. Sokszor burkoltan mondják a leghajmeresztőbb dolgokat, de nem mindig.
Források:
http://www.intotruth.org/contents.html
http://www.gospeloutreach.net/wordfaith.html
http://www.youtube.com/watch?v=Hc1B5scjjVQ&playnext_from=TL&videos=MCbQnDIxH30
Német nyelvű oldal:
http://www.alexanderseibel.de/die_wort-des-glaubens-bewegung.htm
(talán egy kicsit túl kritikus az egész karizmatikus mozgalomra nézve, de érdemes elolvasni).
Azt állítják, hogy bár sokszor „karizmatikus” irányzatnak ismert a „hit szava” mozgalom, valójában nem gyökerezik a pünkösdi/karizmatikus ébredésekben, hanem más az eredete.
A mozgalom atya E. W. Kenyon, aki nem volt karizmatikus, hanem az elme-tudományok befolyásolták, és ezeket a tanításokat, amelyek a keresztyén tudományban is találhatóak (egészség, gazdagság, jólét), elegyítette a keresztyén hittel. Ezután Kenyon befolyásolta Kenneth Hagin-t, ő pedig nagyon sok mai „hit” tanítót, köztük Kenneth Copeland, Gloria Copeland, Benny Hinn, Joyce Meyer, Creflo Dollar. Bár ez a mozgalom nagyon befolyásos már, gyakran szerepelnek ezek a tanítók a TV-műsorokban, sok klasszikus pünkösdi/karizmatikus, valamint evangéliumi hívőnek komoly aggályai vannak az irányzat „ortodox” mivolta felől.
Az egyik furcsa tanításuk Krisztus engesztelő áldozatára vonatkozik. A klasszikus keresztyénség azt tanítja, hogy Jézus elvégezte a megváltást a kereszten, és halálával ért véget e munkája. Lásd, pl. Kolossé 1,19-22. János 19,30. A hit tanítók, viszont, azt állítják, hogy Jézus fizikális halála nem volt elég, hogy elvégezze az ember megváltását. Mikor Jézus a kereszten volt, szellemi halált szenvedett, az isteni természete sátáni természetté vált, és „bűnné lett.” Mikor ezután meghalt, a megengesztelődés csak „elkezdődött.” Jézus szellemét aztán lehurcolták a pokol legmélyebb pontjára, ahol Sátán és a démonok kínozták három napig. Mikor Isten azt gondolta, hogy „elég volt”, Jézus „újjászületett” a pokolban, így visszanyerte az isteni természetét, és feltámadt a halálból.
Természetesen ebből az egészből semmi nem szerepel a Bibliában, és azt tudják is, tehát, azt mondják, hogy ők ezt egyenes kijelentésként kapták Istentől, és ha meg akarjuk ezt érteni, nekünk is kell ezt így kapni. Az egyik kazettáján, viszont, ha jól emlékszem, Joyce Meyer azt állítja, hogy ha valaki ezt nem fogadja el, akkor üdvösség kérdése is lehet. Ha így van, akkor bizonyára itt a szekták területén találjuk magunkat. Egy másik dolog az, hogy Sátán és a démonok nincsenek a pokolban. Lesznek, de csak a millennium és az ítélet után (Jel. 20,7-10. Vö. Efez. 6,12).
Jézus „szellemi halála” kapcsolódik ahhoz, hogyan látják az emberi természetet. Ádámot isteni természettel teremtette az Úr, de mikor „elárulta” Istent és engedelmeskedett Sátánnak, sátáni természetű lett az ember. Mikor újjászületünk, viszont, visszanyerjük az isteni természetet, úgy, mint Jézus a pokolban. Ez azt jelenti, hogy mi „kis istenek” vagyunk, és ha használjuk a hit erejét, azt kaphatjuk meg, amit csak akarunk.
Valahogy azt látják, hogy az Isten nem teljesen szuverén, hanem Ő is alárendeli magát a „hit”-nek, mint valami egyetemes törvényszerűségnek. Istennek hitre volt szüksége, hogy megteremtse a világot (kiforgatva zsidó 11,3-at), tehát, ha nekünk is olyan hitünk van, mi megteremthetünk jó dolgokat magunknak. Nem Isten, tehát, hanem mi vagyunk a főnökök, mint azok a fönt említett „kis istenek”. A többi, tehát, a kötelező egészség, a gazdagság és a jólét mind ebből következnek. Hasonlítsuk össze 1 Mózes 3,5-tel!
Lehet, hogy nehezen hitető, hogy ez komoly, én sem képzeltem olyannak ezt a mozgalmat, de néztem a dokumentált anyagokat az interneten, és tényleg így néz ki. Sokszor burkoltan mondják a leghajmeresztőbb dolgokat, de nem mindig.
Források:
http://www.intotruth.org/contents.html
http://www.gospeloutreach.net/wordfaith.html
http://www.youtube.com/watch?v=Hc1B5scjjVQ&playnext_from=TL&videos=MCbQnDIxH30
Német nyelvű oldal:
http://www.alexanderseibel.de/die_wort-des-glaubens-bewegung.htm
(talán egy kicsit túl kritikus az egész karizmatikus mozgalomra nézve, de érdemes elolvasni).
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
