A következő címkéjű bejegyzések mutatása: keresztyén szolgálat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: keresztyén szolgálat. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. április 20., szerda

Gyülekezetplántálás V. rész

A gyülekezetplántálásból fakadó tapasztalatok, tanulságok – V. rész

Isten továbbra is használ és vezet minket, bár még mindig nehéz körülményekkel küszködünk. Egy dolog megtörtént, hogy felvett bennünket misszióállomásnak ugyanaz a felekezet, ahova régen tartoztunk, bár egy másik gyülekezet közvetítése által, mint az, amelyből kidobtak. Ez az új hely földrajzilag közelebb áll ahhoz a faluhoz, ahol munkálkodunk, és biztos vagyok benne, hogy előnyünkre válik a világméretű mozgalomhoz való tartozás. Az országos vezetők tudnak a tevékenységünkről, és nagyon bátorítanak minket.

Mivel azt a megbízást megkaptuk, hogy „hirdessük az evangéliumot a szegényeknek” (Ézsaiás 61), örültünk annak, hogy ruha- és élelmiszeradományt kaptunk egy tőlünk északabbra elhelyezkedő alapítványtól. Szintén jó kapcsolatban vagyunk az ottani gyülekezettel, amelyhez társul a karitatív alapítvány. Már tudtunk átadni néhány ajándékot a velünk kapcsolatban álló szegény embereknek.

Ami az evangelizációt illeti, már visszamentünk meglátogatni azt a két családot, ahol imádkoztunk az emberekért, bár több szabadtéri alkalmat még nem tartottunk. Röviden ismételve, az előző alkalommal áldást mondtunk mindegyikükre, de konkrétan imádkoztunk egy süket-néma fiú gyógyulásáért, és egy olyan emberért, akinek álmaiban gyötörte a „halott apja szelleme.” Szintén nehezen kapott levegőt és messzire nem tudott menni. A második háznál a két testvérért imádkoztunk, az egyik a volt keresztyén, a másik, akinek torkában van a daganat. Mindenkit szemmel láthatóan megérintett a Szentlélek.

Mikor visszamentünk, a férfi azt mondta, hogy már nem zavarják a rossz álmok, és most probléma nélkül tud begyalogolni a faluba. Bizonyára látható javulás megtörtént. Most lehetőségünk volt az anyukájáért imádkozni, aki epehólyagműtétre várt, és ez nem volt az első. Az orvosok azt mondták neki, hogy igazán bizonytalan az eredmény, és tényleg nagyon betegnek látszott.

A másik családnál, a daganatos hölgy nagyon nyíltan mesélt az élete élményeiről, és egy jó ideig beszélgettünk. Ezek az emberek nagyon komoly problémákkal küszködnek, szükségük van a jó tanításra, a szabadulásra, valamint a figyelemre és a gondozásra. Szintén a megtérésre van szükségük, természetesen, és ez a dolog még nem történt meg. Mindkét családban, viszont, azt mondták, hogy menjünk vissza, amikor csak akarunk, maradjunk, ameddig akarunk, szívesen látnak bennünket. Nagy nyitottságot tapasztalunk.

Közben, Isten továbbra is vezeti a meglevő csoportot, szól neki is, sőt, az is megtörtént, hogy az Úr ugyanazt mondta több embernek függetlenül egymástól. Ismételten figyelmeztet bennünket arra, hogy küzdjünk a szabályoknak megfelelően, és rakjuk le a helyes biblikus alapokat. Konkrétan, el kell kerülni a pletykát, rágalmazást, a kritizálást és az ítélkezést. És arra kell figyelni, hogy áldást mondjunk, és nem átkot. Isten arról is beszél, hogy álljunk helyesen az adakozáshoz.

Mikor múlt vasárnap újra meglátogattuk a két családot, nagyon örültek nekünk, és hosszabb időre maradtunk, mint amennyit terveztünk. Nem volt mindenki otthon, de az az ember, aki az elején alig tudott menni, most biciklizik, és az anyukája három nappal az érte elmondott ima után annyira felépült, hogy nem kellett műteni. Mindenkinek el is mondja, hogy mi történt, tehát, terjed a hír. Olyan emberek, akiket eddig nem ismerünk, integetnek és köszönnek: „Isten áldjon!” Tehát, Istennek adunk hálát, azért, amit tesz! Megmutatja ezeknek az embereknek, hogy Ő él, és szereti őket, de szükségük van arra, hogy megtérjenek és növekedjenek Krisztusban. Az lesz a nehezebb része a dolognak, ha nézzük a hátterüket, de Isten ideküldött bennünket, tehát, meglátjuk majd! A legújabb dolog az, hogy visszahívtak bennünket az udvarukon szabadtéri dicsőítő alkalmat tartani, ahol az evangéliumot hirdetni fogjuk is. Most azt kell megszervezni.

(mi lesz legközelebb?)

2010. július 14., szerda

Andrew Strom a pusztai élményről

MINEK A „PUSZTA”?
-írta Andrew Strom.

Forrás: http://www.johnthebaptisttv.com/2010/07/14/the-wilderness-how-important/

A „puszta” nem olyan fogalom, amelyet túl jól ismer a keresztyén világ, viszont a Bibliában mindenhol található. Mózes első könyvétől egészen a Jelenésekig világos utalás van arra, hogy Isten használja a pusztát eszközként, az emberekkel való bánásmódként. Megtagadhatatlan a minta.

Ha kutatjuk a Szentírást, azt látjuk, hogy sokszor a puszta mind a szellemi „krízis”, mind a felkészülés helye. Az a hely, ahova küld bennünket az Úr, mielőtt elkezdődne az „igazi akció” – mielőtt Isten teljes ígéretei teljesednének be az életünkben. Kell, hogy megtörténjen a „halál”, mi előtt bekövetkezik a feltámadás. Kell, hogy puszta hely legyen az "ígéret földjébe" való belépés előtt.

A puszta a próbának és a kísértésnek, az összetöretésnek és az Istenhez való teljes odaszánásnak a helye. Elveszi mindazokat a mankókat és tevékenységeket, amelyekkel próbáljuk „erőltetni” a dolgokat. Az önbizalmunk összetör, és egyedül Istenre hagyatkozunk. Minden „bálvány” az életünkben (sokszor saját szolgálatunk is) Isten átvilágító reflektorfényébe kerül. Kiderül az önző motivációnk és ambíciónk, úgy, ahogy van. Hosszú évekig tarthat ez a folyamat. Előbukkanunk a végén, összetört, megszelídült, megtisztult emberekként. Sok mindenben érettebbek, tisztábbak vagyunk e folyamat után. Most készültünk fel arra, hogy beteljesedjen mindaz, amire Isten eredetileg elhívott bennünket. A szívbeli motivációnk, viszont, most már teljesen megváltozott.

Mindenhol a Szentírásban látjuk ezt a mintát. Sokat lehet tanulni az ottan olvasottaktól. Ábrahám, József, Józsué, Mózes, Dávid, Illés, keresztelő János, Pál apostol, még Jézus maga, mind átmentek ezen a „pusztai” élményen. Nagyok sokszor hosszú évekig is tartott. Miért lépődnénk meg, tehát, ha velünk is megtörténik?

Valószínűleg a legjobban ismert ószövetségi példája a „pusztai élménynek” Mózes és Izrael népe története. Mózes egész életében növekedett és nevelkedett Egyiptom palotáiban. Mikor szembetalálta magát Izraelita örökségével, pedig, felállt és „saját erejében” megölte az egyiptomi rabszolga-felügyelőt. Aztán arra kényszerült rá, hogy a pusztába meneküljön, ahol 40 ÉVET töltött egyszerű juhászként a sivatagban. Micsoda hosszú időtartam! Képzeljük el, mi lenne, ha minden keresztyén vezető annyi időt töltene a pusztában, mielőtt Isten megengedné neki, hogy vezesse az ő népét! Majdnem lehetetlen elképzelni a kétségbeesés mélységeit, amelyeket Mózes átélt ez alatt az idő alatt – „meghaltak” az álmai és a reménységei. Sőt, 40 év után, hogyan lehetett volna valaki „halottabb” mint Mózes, a vezető pozícióban levő ember szokásos ambícióival és kísértéseivel szemben? És micsoda türelmet munkált ki benne a várakozás hosszú ideje!

Láthatjuk itt, tehát, hogy milyen messzire megy Isten, hogy „felkészítse” a „szíve szerint való” vezetőjét. (-Bár 40 év szokatlan hosszú idő). Az elszigetelődés, az idegesség, az Istenhez való kiáltás a szabadulásért – mindezeknek szerepe van. Az olyan élmény szinte pótolhatatlan. Azért használja az Isten olyan sokszor. A hajtott emberek szívei sok mindenben hasonlóak, és az Isten által használt „gyógymód” is hasonló. Egy időre be is zár minket egy fajta „börtönbe”, nehogy elkerüljük az eljárást. Ez annyira fontos. Nem akarja, hogy „ön-orientált” vezetők pásztorolják a drága bárányait.

A 40 éves felkészülési ideje végén, Mózes visszatért Egyiptomba Isten parancsára, hogy kivezesse a népét a fogságból. Ez volt az eleje a teljes Izraelita nép pusztai élményének. Amikor elindultak Egyiptomból, az egyetlen út az „ígéret földjükbe” a pusztán keresztül vezetett. A kommentárok azt mondják, hogy egyenes vonalban, az útjuk csak néhány hétig tartott volna. Az engedetlenségük és félelmük miatt, viszont, azoknak, akik elindultak Egyiptomból, a túlnyomó többségének a sorsa azt volt, hogy meghaljanak a pusztában, és ne érjék el az ígéret földjét. Sőt, 40 évig tartott a pusztai útjuk!

Ezt a tényt jegyezzük meg jól:- Azok közül, akik belekerültek a pusztába, nem mindenki élte túl. Sőt, tömegek el is pusztultak benne. A puszta kipróbálta, és hiányosnak találta őket. A próba helyére kerültek, és buktak a próbán. Napjainkban is, ez döntő fontosságú tény. Csak attól, hogy Isten „kihívott” bennünket, és belekerültünk a pusztai élménybe, az nem azt jelenti, hogy elfogadjuk Isten kezelőmódját, és helyesen reagálunk rá. Teljesen lehetséges, hogy odakint mindent elveszítünk. Ezek az emberek mindent elvesztettek. Csak a gyermekeik örökölték Isten ígéreteit.

Világosan látjuk ezt a mintát újra meg újra, mind az ó-, mind az újszövetségben:- Akiket Isten valamikor használni akar, azokat a magányosság és az összetöretés helyére küldi, mielőtt kivezeti őket az igazi sorsukra. Nem is említettük az Istennek olyan hőseit, mint pl. Noé, Jákób, Jób, és mások is, akiknek hasonló tapasztalatai voltak. Ennek a folyamatnak a része az a „várakozás” is, amelyre kényszerülünk. Szintén az a tény, hogy az összes támasztó „mankót” is elveszik. Maga az a „várakozás” gyötrelmes lehet.

A puszta szintén kezelésbe veszi az emberektől való félelmet és a „rendszeresített” szemléletet. Isten sokszor azért használja, hogy teljesen friss perspektívát adjon. Ez nagyon fontos olyan vezetők számára, akik „új” megközelítést fognak képviselni, vagy azért ütköznek ellenállásba, mert konfrontáló üzenetet hoznak. A magányos pusztai évek gerincet fejlesztenek bennük, hogy ellenálljanak a tömegnek vagy a hatalomban levőknek, és kompromisszum nélkül hirdessék az Isten igazságát. Most valóban jobban félnek az Istentől, mint az embertől. És másképpen gondolkodnak, mint a többiek. A puszta létfontosságú azok számára, akik friss „mannát” akarnak hozni Isten népének.

Olyan valaki vagy, barátom, aki átmegy egy olyan „pusztai” élményen? Bátorodjál fel! Nézzél fel, mert közeledik a szabadulásod. Isten csak ezért küldi a gyermekeit olyan tapasztalatokon keresztül, ha nagy célja van vele. Ne adj fel. Ne csüggedj. Az „ígéret földje” a túloldalon helyezkedik el, ha csak Jézushoz ragaszkodsz. Legyél aktív, imádkozzál, legyél kész. Ne váljál „passzívvá”, mert a puszta majd elnyel téged teljesen. Használd ki ezt az időt, hogy közeledjél egyre inkább Jézushoz. Alapokat ássál ki, és helyezd rá lábad a Sziklára. Alázkodjál meg az Úr előtt, és kellő időben felemel téged – ha csak ragaszkodsz hozzá.
2010.07.14.

Az eredetit, lásd itt:
http://www.johnthebaptisttv.com/2010/07/14/the-wilderness-how-important/