Tanulmányok az Adventizmusról II

1

A Tíz Parancsolat

Az örökké érvényes törvény?

A Tíz Parancsolat tényleg Isten örökké érvényes törvénye, vagy valami más? Nézzük meg, hogy mit mond a Biblia ezzel kapcsolatban.
A „Tíz Parancsolat” kifejezés – a héberben szó szerint „a tíz szó” (‘ăszeret haddĕvárím) – csak háromszor fordul elő a Bibliában:

„Mózes negyven nap és negyven éjjel volt ott az ÚRnál. Kenyeret nem evett, vizet sem ivott. És felírta a táblákra a szövetség szavait, a Tíz Parancsolatot.” (II. Mózes 34: 28).

„A tűz közepéből az ÚR beszélt hozzátok. Szavának hangját hallottátok, de alakot nem láttatok, csak hangot hallottatok. Kijelentette nektek szövetségét, amit megparancsolta, hogy tartsátok meg - a Tíz Parancsolatot - és felírta azokat két kőtáblára.” (V. Mózes 4: 12-13).

„Ő pedig fölírta a táblákra az előző íráshoz hasonlóan a Tíz Parancsolatot, amelyet el is mondott nektek az ÚR a hegyen a tűz közepéből, amikor ott volt a gyülekezet. És átadta nekem azokat az ÚR. Én megfordultam és lejöttem a hegyről, a táblákat pedig beletettem a ládába, amelyet készítettem. Ott is vannak, ahogyan megparancsolta nekem az ÚR.” (V. Mózes 10: 4-5).

Ebben a három igében láthatjuk meg, hogy Isten ráírja a szövetségét - ami a Tíz Parancsolat - a kőtáblákra, és Mózes beleteszi azokat a szövetség (frigy) ládájába. A következő igék szintén a témához tartoznak:

„Amikor fölmentem a hegyre, hogy átvegyem a kőtáblákat, annak a szövetségnek a tábláit, amelyet az ÚR kötött veletek, és a hegyen maradtam negyven nap és negyven éjjel, kenyeret nem ettem és vizet nem ittam, akkor átadta nekem az ÚR az Isten ujjával írt két kőtáblát, és rajtuk voltak mindazok az igék, amelyeket elmondott nekem az ÚR a hegyen, a tűz közepéből, amikor ott volt a gyülekezet. A negyven nap és negyven éjjel elteltével átadta nekem az ÚR a két kőtáblát, a szövetség tábláit.” (V. Mózes 9: 9-12)

„Akkor megfordultam, és lejöttem a hegyről; a hegy tűzben égett, a szövetség két táblája pedig a két kezemben volt.” (V. Mózes 9: 15).

„Nem volt a ládában más, csak a két kőtábla, amelyeket Mózes helyezett bele a Hóreben, amikor az Úr szövetséget kötött Izrael fiaival, miután kivonult Egyiptom földjéről.” (I. Királyok 8: 9)
„És helyet készítettem ott a ládának, abban van az ÚR szövetsége, amelyet őseinkkel kötött, amikor kihozta őket Egyiptom földjéről.” (I. Királyok 8: 21)

„A szövetség ládában volt az aranyveder mannával tele és Áron kivirágzott vesszeje, meg a szövetség táblái.” (Zsidó 9: 4)

Ezek alapján, összegezhetjük a következőket: a kőtáblák = a szövetség = a Tíz Parancsolat. Felmerül viszont a kérdés - kivel kötötte meg Isten ezt a szövetséget? Vajon minden teremtményével?
A Tíz Parancsolatra utalva, Mrs. White a következőket mondja: „Isten törvénye az ember teremtése előtt már létezett. Miután Ádámot és Évát teremtette, Isten megismertette velük a törvényét.” 1
Riddle azt állítja: „A hetedik napos adventisták a Tíz Parancsolatot Isten örök törvényének tartják, ami minden másnál kiválóbb, és ami vonatkozik a mennyei angyalokra, az Édenkertben Ádámra, és a megváltottak millióira örökkön örökké.” 2
Mrs. White mindenképpen azt mondja a hetedik napról: „Láttam, hogy a szombat soha nem lesz eltéve, de be fogják tartani a megváltott szentek, és az összes angyali sereg, a nagy Teremtő tiszteletére mind örökké.” 3
Ezek a dolgok nincsenek megírva a Bibliában. Mit mond Mózes?

„Az Úr, a mi Istenünk, szövetséget kötött velünk a Hóreben. Nem a mi atyáinkkal kötötte meg az Úr ezt a szövetséget, hanem mivelünk, mindnyájunkkal, akik itt ma életben vagyunk.” (V. Mózes 5: 2-3).

Nehémiás imájában így szól az ÚRhoz:

„Majd alászálltál a Sinai-hegyre, és beszéltél velük az égből. Adtál nekik helyes törvényeket, igaz tanításokat, jó rendelkezéseket és parancsolatokat. Megismertetted velük szent szombatodat, és parancsolatokat, rendelkezéseket és törvényt adtál nekik szolgád, Mózes által.” (Neh 9: 13-14).

Továbbá, Ezékiel könyvében:

„Kihoztam őket Egyiptomból, és elvittem őket a pusztába. Rendelkezéseket adtam nekik, és megismertettem velük törvényeimet, amelyek által él az ember, ha megtartja azokat. A szombatokat is adtam nekik, annak jeléül, hogy van közünk egymáshoz, és megtudják, hogy én vagyok az ÚR, aki megszentelem őket.” (Ez 20: 10-12).

Miután Mózes azt mondja, hogy csak ővelük, ott és akkor kötötte meg Isten a szövetséget, felsorolja a Tíz Parancsolatot. Nézzük meg ezeket Mózes V. könyvében, 5: 5-22. A 22. vers szerint, mindent az ÚR írt a kőtáblákra:

1. „Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más Istened rajtam kívül.”

(Ez csak a zsidó népre vonatkozik. Az angyalok, Ádám, és a pogányokból megtért hivők nem voltak egyiptomi fogságban.)

2. „Ne csinálj magadnak istenszobrot, semmiféle képmását azoknak, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak. Ne imádd, és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat.”

(Csak a földön élő emberekre vonatkozik, mert utódaik lesznek. Az angyalok, mint szellemi lények vajon képesek bálványokat készíteni?)

3. „Ne mondd ki hiába Istenednek, az ÚRnak a nevét, mert nem hagyja az ÚR büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!”

(Azt hiszem, ez akárkire vonatkozhat.)

4. „Tartsd meg a szombatnapot, és szenteld meg azt, ahogyan megparancsolta neked Istened, az Úr. Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak a szombatja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se lányod, se szolgád, se ökröd, se szamarad és semmiféle állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. Hadd pihenjen szolgád és szolgálód hozzád hasonlóan! Emlékezzél arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, de kihozott onnan Istened, az ÚR, erős kézzel és kinyújtott karral. Ezért parancsolta neked Istened, az ÚR, hogy tartsd meg a szombatnapot.”

(Hasonlóan az elsőhöz, ez csak az egyiptomi fogságból megszabadított zsidóknak szól. Ráadásul, az angyaloknak nincsenek gyermekei, Ádámnak sem voltak szolgái az Édenkertben. Az is probléma, ha azt állítják, hogy mindenki az egész univerzumban egyszerre kell, hogy betartsa a szombatot – naplementétől, naplementéig. A kis Izraelben, ez lehetséges. De Ausztráliában nem ugyanakkor megy le a nap, mint Amerikában. Észak Skandináviában viszont, hónapokig nem megy le a nap és aztán, hónapokig nem kel fel. Nem is szólva más bolygókról. A teremtéssel a következő cikkemben foglalkozom.)

5. „Tiszteld atyádat és anyádat, ahogyan megparancsolta neked Istened, az ÚR, hogy hosszú ideig élhess, és jó dolgod lehessen azon a földön, amelyet Istened, az ÚR ad neked!”

(Az angyaloknak, Ádámnak és Évának nincsenek szülei. Nem fog mindenki az örökkévalóságban Izrael földjén lakni.)

6. „Ne ölj!”

(Az angyalok meg tudják ölni egymást?)

7. „Ne paráználkodj!”

(Angyalok tudnak…?)

8. „Ne lopj!”

(Szellemi lényeknek van tulajdona?)

9. „Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen.”

(Az örökkévalóságban vajon bíróság elé állíthatjuk egymást?)

10. „Ne kívánd felebarátod feleségét, ne kívánd felebarátod házát, se mezejét, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a felebarátodé!”

(Sem az angyalok, sem a megváltott sereg az örökkévalóságban nem fognak házasodni, és nem valószínű, hogy olyan tulajdonuk lesz, amit meg lehetne kívánni.)

Nyilvánvalóvá vált tehát, hogy a Tíz Parancsolat az Izrael földjén elő zsidóknak szép és csodálatos nemzeti törvény, de ha valaki azt állítja, hogy ez Isten örökkévaló törvénye, ami az angyalokra és a feltámadt megváltottakra is vonatkozik, csak nevetségessé teszi azt.

Az Isten ujjával írt törvény.

Canright, adventista háttérből származó XX. század elején tevékenykedő szerző szerint: „De főképpen, úgy érvelnek, hogy bebizonyítsak a Tíz Parancsolat felsőbbrendű természetét, hogy Isten saját hangjával mondta ki, kőre saját ujjával írta, és belehelyeztette a frigyládába, mire a törvény többi részét Mózes egy könyvben írta. Mire választotta ki ezeket a parancsolatokat és miért adta olyan módon, ha nem akarta felemelni a többi fölé? Könnyű a válasz: Az akkori szokás szerint, egy ünnepélyes szerződésre vagy szövetségre úgy emlékeztek, hogy valamilyen tárgyat választottak annak tanújaként vagy bizonyságul. Így Jákób oszlopot állított föl annak a bizonyságaként, hogy esküt tett az ÚR előtt. (I. Mózes 28: 18.) Jákób és Lábán kőrakást készítettek, hogy az a szövetségüknek a bizonysága legyen. (I. Mózes 31: 48).
Pontosan így volt, mikor az ünnepélyes szövetséget kötötte Isten Izraellel a Sinai hegyen – az ÚR adta nekik a kőtáblákat, hogy megtartsák azokat annak a megegyezésnek a tanújául, vagy bizonyságaként. Ezeket a kőtáblákat azért, amik a törvény néhány fő tételét tartalmazták, mindig meg kellett tartaniuk, annak a szövetségnek a tanújául, amit Izrael kötött Istennel, hogy betartsák azt a törvényt. Világos, hogy annak okáért adatott olyan módon a Tíz Parancsolat, és nem azért, mert önmagában tökéletes és örök törvény.” 4
Azért, a láda neve néha a szövetség (frigy) ládája (V. Mózes 10: 8), néha a bizonyság ládája (II. Mózes 25: 22), mégis az Úr, vagy Isten ládája, és nem a törvény ládája. Szintén Canright mondja: „Ahhoz, hogy jó cselekedeteket végezzünk, fáradhatatlan tevékenységre és koncentrált energiára van szükségünk. A Tíz Parancsolat pedig csak annyit követel, hogy kerüljük a nyílt bűnözést. A Tíz Parancsolatról sehol nincs megírva, hogy ez Isten törvénye, sem az Úr törvénye, sem tökéletes törvény. Nincs megírva, hogy akárkit e szerint ítélnek, vagy hogy ez vonatkozik a keresztyénekre.” 4
Mikor egyszer egy székesfehérvári zsidóval beszéltem, mesélt egy híres zsidó filozófus asszonyról, akinek a gyermekkorában történt ez az esemény. Kislányként mondta a tanítójának: „Tanító bácsi, én nem hiszek Istenben.” Mire a tanító így válaszolt: „Nem baj, kislányom. Csak tartsd be a törvényt!” Így lehetne betartani a Tíz Parancsolatot, de ettől nem üdvözül az ember.
„Az újszövetség nemcsak azokat a gonoszságokat tiltja be, amiket a Tíz Parancsolat, hanem másoknak tucatjait is, amiket nem említ ez a kódex. Ilyen, például a részegeskedés, a mulatás szeretete, a büszkeség, a harag, a türelmetlenség, az önzés, a kérkedés, a csúnya beszéd, a rossz gondolatok, az esztelenség, a tisztátalanság, a széthúzás, a gyűlölet, az irigység, a tobzódás, és így tovább.” 2
A következő idézeteket szintén Canright-tól vettem: 4 „Martin Luther (XVI. századi német reformátor) írja: „A Tíz Parancsolat nem vonatkozik reánk pogányokra és keresztyénekre, hanem csak a zsidókra. Ha egy prédikátor téged vissza akar kényszeríteni Mózeshez, kérdezd meg tőle: „Mózes vezetett-e ki téged Egyiptomból?” Ha úgy válaszol, hogy nem, akkor ezt mondjad neki: „Mi köze van akkor Mózesnek hozzám, mivel ő beszel (a Tíz Igében) az Egyiptomból kihozott népnek.” Az újszövetségben, véget ér Mózes, és törvényei elveszítik érvényüket.”” 5, 6
John Milton (XVII. századi angol költő) szerint: „Azoknak a tanítására tekintve, akik a Tíz Parancsolatot egy egyetemes erkölcsi kódexnek tartják, képtelen vagyok megérteni, hogy hogyan áll fenn az a vélemény. Világos, hogy ezek a parancsolatok semmi más, mint az egész mózesi törvénynek az összefoglalója, úgy, mint a negyedik parancsolat, a ceremóniális törvényé. Nem tartalmaz semmit, ami az evangéliumi istentiszteletre vonatkozik.” 7

Vonatkozik-e a keresztyénekre?

Láttuk, hogy a Tíz Ige a sinai szövetség, amit Isten kötött a zsidókkal, és a kőtáblák annak bizonysága. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy amennyiben a Tíz Parancsolat megtartása kötelező lenne a keresztyének vagy a pogányok közül megtértek számára, ez valahol meg lenne írva, legalább egyszer, az újszövetségben. Sok lehetőség kínálkozott volna ehhez. Lássunk néhány példát:
- Mikor megkérdezték Jézustól, hogy melyik a legnagyobb parancsolat, kettőt mondott, ami nincs meg a Tíz Parancsolatban. Ezt olvassuk Máté 22: 34-40-ben. „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” (V. Mózes 6: 5), és „szeresd felebarátodat, mint magadat” (III. Mózes 19: 18) 8. Lehetősége lett volna megemlíteni, hogy a Tíz Ige az Isten legkiválóbb törvénye, de nem tette.
- Mikor megbeszélték az apostolok, kell-e a nem-zsidó hivőknek betartania a mózesi törvényt (Ap. Csel. 15: 5), a válasz az volt, hogy nem. Nem mondták, hogy: „kivéve a Tíz Parancsolatot.” Egy kivétel – a paráznaság – benne van, de a többi nincs (20., 29. v.).
- Mikor Pál azt írja, hogy megszabadultunk a törvénytől (Róma 7: 6), és hogy Krisztus érvénytelenné tette a törvényt (Efezus 2: 15) 9, nem teszi hozzá, hogy a Tíz Parancsolat még érvényes.

Pál megvilágítja számunkra, hogy miért lett a törvény. „Mi tehát a törvény? A bűnök miatt adatott, amíg eljön az utód, akinek az ígéret szól.” (Galata 3: 19). Tehát az egész törvény, a Tíz Parancsolattal együtt, csak Mózestól Jézusig volt érvényes.
A II. Korinthus 3: 3-18-ban, Pál összehasonlítja a kőtáblákra vésett szolgálatot a Szellem szolgálatával. Azt állítja, hogy: „a betű megöl, a Szellem megelevenít,” és „a mulandó dicsőséges, a maradandó sokkal dicsőségesebb.” A kőtáblák, az ószövetség, a Tíz Parancsolat, az a mulandó. Ragaszkodjunk inkább a maradandóhoz, ami a Krisztus, az újszövetség, a Szent Szellemnek a szolgálata.

Lábjegyzet:

1. E. G. White, Spirit of Prophecy, I. kötet, 261. o.
2. H. M. Riddle, The Sabbath and the Lord’s Day, 1928.
3. E. G. White, Spiritual Gifts, I. kötet, 113. o.
4. D. M. Canright, Seventh Day Adventism Renounced, 1914
5. Kitto's Cyclopedia of Biblical Literature, Art. Law.
6. Canright megint: „A törvény,” „az ÚR törvénye” és „Mózes törvénye” egy és ugyanaz, és tartalmazza a körülmetélkedést és az áldozatokat. Lásd: Lukács 2: 22-27; II. Krón 31: 3. Szintén: „A törvény,” „Mózes törvénye,” „a törvény könyve” és „Isten törvénye” mind ugyanaz. Lásd: Neh 8: 2-3, 8, 14, 18.
7. J. Milton, Treatise on Christian Doctrine, 1. kötet, 2. könyv, 7. fejezet. Mrs. White bőségesen ‘kölcsönkér’ anyagot e szerző 1667-ben kiadott ‘Paradise Lost’ (Elveszett Paradicsom) című költeményéből, hogy leírja a „Nagy Küzdelem”-nek a Bibliában nem található részeit.
8. Érdekes, hogy a III. Mózes 19-ben, össze vannak keverve az erkölcs (ne gyűlöld szívedben atyádfiát – 17. v.), a ceremóniális dolgok (ne végy magadra kétféle anyagból szőtt ruhát – 19. v.), és a civil rendeletek (a napszámos bére ne maradjon nálad másnap reggelig 13. v.) – de az mind „a törvény.”
9. A Róma 3: 31-ben van írva: törvényt nem érvénytelenítünk hit által, hanem fenntartunk.” Itt a görögben hiányzik a határozott névelő, mivel Pál egyszerűen azt akarja hangsúlyozni, hogy a hivők nem élnek törvénytelenül. Ez természetesen így van, és megegyezik a többi tanításával, de nem közvetlenül a mózesi törvényre, sem azon belül a Tíz Parancsolatra vonatkozik.


2

Néhány Gondolat a Szombatnapról

1. A szombat – Isten szövetségeinek a fényében.

Az előző cikkemben, azt a meggyőződésemet fejeztem ki, hogy a kőtáblákra írt Tíz Parancsolat az ószövetségnek a bizonysága és összefoglalója, amit Isten a zsidó néppel kötött, és ami Mózestól Jézusig érvényben volt. Ezzel kapcsolatban, írok még néhány gondolatot a szövetségekről.
Canright állítása szerint: „Nincsen más téma, ami jobban zavarja az adventistákat, mint a szövetségek. Rettegnek attól, hogy találkozzanak ezzel. Igyekezték többfélekeppen kimagyarázni, de saját maguk sem voltak képesek kielégítően megokolni. Én ott voltam, azért tudom.” 1
A következő rövid összefoglalót J. Mark Martin volt adventista pásztor webhelyéről vettem: 2 „Isten mindig szövetségek alapján foglalkozott a népével. Ádámtól kezdve, és folytatva mind a mai napig. Isten népével kötött szövetségeinek voltak különös jellemzői. Mindegyiknek hármas szerkezete van. Egy Istentől adott ígéretet, egy feltételt, valamint egy jelet tartalmaznak.”
A szövetséges nép az ígéretet elfogadta, és komolyan vette, a feltételt betartotta, a jelhez pedig minden körülmények között ragaszkodott. Tehát példaképpen, a jel nem maga az ígéret, de nem is mindig a feltételekhez tartozik.

„ÁDÁM
I. Mózes 3: 15
Eredeti ígéret

A szövetség struktúrája:
· Ígéret
· Feltétel
· Jel

NOÉ
I. Mózes 9: 8-17
· Ígéret – Isten soha többé nem pusztítja a földet özönvízzel
· Feltétel – feltétel nélküli
· Jel – szivárvány

ÁBRAHÁM
I. Mózes 15-17 (örök)
· Ígéret – sok népnek az atyja lesz
· Feltétel – hit
· Jel – körülmetélés

MÓZES
· Ígéret – nagy földet ad a népnek
· Feltétel – engedelmeskedjenek a törvénynek
· Jel – a szombatnap”

A jellel kapcsolatban: „Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Így beszélj Izrael fiaival: Tartsátok meg szombatjaimat, mert jel ez köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre.” (II. Mózes 31: 12-13)

„Tartsák meg Izrael fiai a szombatot, tegyék a nyugalom napjává nemzedékről nemzedékre örök szövetségül. Örök jel ez köztem és Izrael fiai között.” (II. Mózes 31: 16-17)

„Kihoztam őket Egyiptomból, és elvittem őket a pusztába. Rendelkezéseket adtam nekik, és megismertettem velük törvényeimet, amelyek által él az ember, ha megtartja azokat. A szombatokat is adtam nekik, annak jeléül, hogy van közünk egymáshoz, és megtudják, hogy én vagyok az ÚR, aki megszentelem őket.” (Ez 20: 10-12).

A szombat azért annak a szövetségnek a jele, amit Isten a zsidókkal kötött, miután kihozta őket Egyiptomból. Mivel ez jele a szövetségnek, érthető, hogy miért ez az egyetlen ceremóniális tétel, ami a Tíz Parancsolathoz tartozik.
Az előző cikkben foglalkoztam ezzel a szövetséggel, azért, csak röviden:
- A törvény (benne a Tíz Parancsolat) a mózesi szövetség volt (II. Mózes 34: 28; V. Mózes 4: 13);
- A Tíz Parancsolat a Sinai hegy előtt nem adatott (V. Mózes 5: 2-3);
- Az ószövetségnek volt eleje és vége (Gal 3: 19).

És következik az újszövetség: „Eljön az az idő – így szól az ÚR -, amikor új szövetséget kötök Izrael és Júda házával. Nem olyan szövetséget, amilyent őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről.” (Jer 31: 31-32). Az újszövetség azért nem olyan, mint a régi. Ennek mégis ugyanolyan struktúrája van:

JÉZUS KRISZTUS
· Ígéret – örök élet (János 3: 16)
· Feltétel – hit (Róma 3: 21-28)
· Jel – az Úrvacsora (I. Kor 11: 25; Luk 22: 20; Mk 14: 24).

És mivel mi most már ezen „új szövetség” részesei vagyunk, fölösleges ragaszkodnunk az előző szövetségek jeleihez, azaz, a körülmetélkedéshez (Galata levél, pl. 5: 6) és a szombatnaphoz. (Kol 2: 16-17).
Hadd fejezze be Dudley Canright ezt a részt: „Uriah Smith presbiter ezeket mondja: „Ha a Tíz Parancsolat az ószövetség volt, akkor örökké eltűnt.” A sinai szövetségnek az eltörlése olyannyira tökéletesen magában hordozza a zsidó szombat eltörlését, hogy a nyomát sem találjuk feltámadt Urunk sírjának ezen az oldalán.” 1

2. A szombat – mint emléknap és típus.

A. A teremtés

A teremtés történetét az I. Mózes 1-2 írja. Hat nap alatt megteremtette az Úr a mennyet és a földet, és a hetedik napon pihent. Innen ered, véleményem szerint, a hét napos hét, mert ez semmilyen csillagászati jelenségnek nem tulajdonítható, amint, pl. a nap, a hónap és az év.

„A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával, amelyet alkotott, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. És megáldotta és megszentelte Isten a hetedik napot, mivel azon pihent meg Isten egész alkotó és teremtő munkája után.” (1 Mózes 2: 2-3).

A Tíz Parancsolat első felsorolásában, ezt olvassuk: „Mert hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta és megszentelte az ÚR a szombatnapot.” (II. Mózes 20: 11).
Lehetne mondani, azért, hogy a szombatnapnak az egyik jelentősége, hogy az a teremtés emléknapja. Nem világos pedig, hogy emiatt be kell tartani. Inkább az az ok van megadva, hogy azért tartsák be, mert megszabadultak egyiptomi fogságból (V. Mózes 5: 15) és ez a szövetségnek a jele (II. Mózes 31: 12). Nem hiszem, hogy Mózes előtt betartották a szombatot. Érveim a következők:
1. Isten nem adott parancsot Ádámnak a szombatnappal kapcsolatban. A teremtéstől származik a család intézménye (I. Mózes 2: 21-24) és az a mandátum, hogy az ember uralkodjon a földön (I. Mózes 1: 28), valamint az a parancs, hogy ne egyenek egy bizonyos fának a gyümölcséből (I. Mózes 2: 16-17). Más nem.
2. II. Mózes 2: 3 talán azzal magyarázható, hogy Mózes írta a teremtés könyvét. Visszatekintve a befejezett teremtésre, előrenéz a törvény megadására a Sinai-hegynél. Isten mikor pihent? A teremtés hetedik napján. Mikor áldotta meg ezt a napot? Amikor átadta a törvényt a Sinai-hegynél. Spekulációnak találom tehát azt a gondolatot, hogy Isten a szombatot az Édenkertben áldotta meg. Érdekes, hogy Isten nevével kapcsolatban, valami hasonló történik. II. Mózes 6: 2-3-ban van írva: „Azután beszélt az Isten Mózessel, és azt mondta neki: Én vagyok JHWH! Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg, mint mindenható Isten (Él Saddái), de azon a néven, hogy JHWH, nem voltam ismert előttük.” Ez a név, pedig, először I. Mózes 2: 4-ben szerepel: „Amikor JHWH Elohím a földet és a mennyet megalkotta….” Ábrahámmal kapcsolatban: „Amikor Abrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Abrámnak JHWH, és ezt mondta neki: Én vagyok Él Saddái…” (I. Mózes 17: 1). Ha úgy van, hogy Ábrahám és az Ősatyák még nem ismerték ezt a nevet, Mózes akkor is használja mindvégig az első könyvében.
3. Mózes előtt, nincsen megírva, hogy valaki betartotta volna a szombatnapot, sőt, egyetlen egy igeversben sem szerepel a „szombat” szó.
4. Isten kötötte meg az ószövetséget a zsidókkal a Sinai-hegynél, de az elődjeivel nem (V. Mózes 5: 3). Ehhez a szövetséghez tartozik a szombat. (V. Mózes 5: 12-14).
5. Nehémiás szerint, Isten a Sinai-hegynél Mózessel ismertette meg a szombatot. (Neh 9: 14).
6. Az egyházatyák azon a véleményen vannak, hogy Mózes előtt nem tartották be a szombatot, pl.: Justinus: „…ugyanaz az Isten, aki Énók és a többiek idejében létezett, akik körül sem metélkedtek test szerint, a szombatot sem tartották be, sem más rítusokat, mivel Mózes parancsolta ezeket a ceremóniákat…” „Mert, ha nem volt szükség Ábrahám előtt a körülmetélkedésre, és Mózes előtt a szombat, az ünnepek és az áldozatok betartására, most sincsen szükség rájuk.” 3 „…a körülmetélkedés Ábrahámmal kezdődött, a szombat, az égő- és bűnaldozatok és az ünnepek Mózessel…” 4
Tertullianus: „Isten létrehozta Ádámot, aki körülmetéletlen volt, és a szombatot sem tartotta be.” 5

Visszatérve a teremtésre. A szombat a teremtés emléknapja. Van egy gondolat, ami az ősegyházatyák írásaiban található, miszerint Jézus Krisztus munkájával és az újszövetséggel együtt, létrejött egy új teremtés. Ez a fogalom mindenképpen biblikus: „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme, új jött létre.” (II. Kor 5: 17). „Mert a Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem számít, sem a körülmetéletlenség: hanem csak az új teremtés.” (Gal 6: 15).
Mikor ez történt, kiléptünk az eredeti teremtésre emlékeztető hétnapos rendszerből és bele a nyolcadik napba, ami az új teremtést jelképezi. Erről egy idézet Barnabás leveléből: „’Újholdjaitokat és szombatjaitokat gyűlölöm én.’ [Ézs 1: 13]. Látjátok, hogyan beszél: Jelenlegi szombatjaitokat el nem fogadom, hanem kezdetét adom a nyolcadik napnak, amit akkor készítettem mikor pihenést adtam mindennek - ez egy új világnak a kezdete. Annak okáért, örömmel tartjuk be a nyolcadik napot, ami napon Jézus is feltámadt a halálból.” 6 Azért, már a második század elején, nem tartották be a keresztyének a hetedik napot, hanem a nyolcadikat, ami az új teremtésnek a szimbóluma volt számukra, és ami szintén az első – az Úr napja - amelyen Jézus feltámadt.
„Most uraim” mondtam „meg lehet mutatni, hogy a nyolcadik napnak olyan titokzatos jelentősége volt, amilyen nem volt a hetediknek, és amire Isten utalt e rítusok által.” 7 „Az Úr napja mind az első és a nyolcadik.” 8
Sajnos, több anyagot nem találtam ezzel a témával kapcsolatban, viszont van egy érdekes egyházi hagyomány, mely szerint a régi templomokban a bemerítő medence vagy helyiség nyolcszögű volt, ennek a nyolcadik napos újteremtésnek a jeléül. Tisztában vagyok, hogy ez csak hagyomány, nincs meg a Bibliában, de tetszik nekem ez a gondolat, véleményem szerint nem Biblia ellenes, és ráadásul, nagyon régi.


B. A megváltás

Nézzük meg az Egyiptomból való szabadulást, mint a megváltási terv előképét. Az események sorrendje fontos. Ha Ádám betartotta a szombatnapot, akkor ez elrontja ezt a típust. E gondolatok közül néhányat Jack Gent-től loptam, illetve, kölcsönöztem: 9
· A zsidó nép fogságban volt Egyiptomban. (II. Mózes 1-12). Mi pedig, a bűn fogságában voltunk. (Róma 6: 6, 15-17).
· Isten kivezette a népét, úgy, hogy először adta a páskabárányt, amelynek a vére védelmet jelentett nekik (II. Mózes 12). Ez Jézus kereszthalálának a képe (I. Kor 5: 7).
· Aztán, elindultak Egyiptomból (12). Ha megtérünk, Isten elkülönít, illetve „megszentel” minket a világtól (I. Kor 6: 11).
· Átmentek a Vörös Tengeren (14). Mi a megtérés után bemerítkezünk (I. Kor 10: 1-2).
· Hálaadó éneket énekeltek (15). Már megszabadultak, és örültek neki! Mi is ezt tehetjük.
· Mannát adott az ÚR a mennyből (16). Ez annak a képe, hogy táplálkozunk Krisztusból: „Ez a kenyér, ami a mennyből szállt le. Az atyáitok mannát ettek és mégis meghaltak, de aki e kenyérből eszik, él örökké.” (János 6).
· És akkor, és csakis akkor, létesül a szombat: „Ez az, amit mondott az ÚR: a nyugalom ideje lesz holnap, az ÚR szent szombatja.” (lásd II. Mózes 16: 22-30) – itt szerepel elsőször a szombat szó a Bibliában.

A zsidó népet Isten megszabadította az egyiptomi fogságból. Ez Isten munkája volt, a nép nem érdemelte meg, és nem dolgozott meg érte. Azért kapták meg a szombatot, hogy erre emlékezzenek (V. Mózes 5: 12-15).
Úgy, mint ezt az egész eseménysorozatot, a szombatot is típusnak lehet tekinteni, ráadásul a következőképpen: a zsidóknak nem volt szabad semmiféle munkát végezniük szombaton, Krisztusban pedig, a megváltott hívők megpihennek cselekedeteiktől. Az üdvözséget ingyenesen kapjuk Istentől, kegyelemből, hit által (Ef 2: 9-10), és ezt nem szabad semmilyen cselekedettel kiegészíteni (Gal 5: 4: „Akik törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok a Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestek.”)
Jézus ezt mondta azoknak a zsidóknak, akik minden szombaton pihentek: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és megnyugvást adok nektek.” (Máté 11: 28). Ez az a cselekedetektől való megpihenés, amiről a Zsidó levél 3-4 beszél: „Mi, akik hiszünk, bemegyünk abba a nyugalomba” (Zsidó 4: 3), „A szombati nyugalom (görögben: σαββατισμος) tehát marad az Isten népére. Aki ugyanis bement az Isten nyugalmába, maga is megnyugodott a munkáitól, mint Isten az övéitől.” (4: 9-10).
Justinus Martyr azért, a zsidó Tryphonnal beszélve, ezt „meri” állítani: „Az új törvény azt követeli, hogy az örökkévaló szombatot tartsátok be, és ti, azért mert tétlenkedtek az egyik napon, magatokat kegyeseknek tartjátok, de nem értitek, hogy miért kaptátok meg ezt a parancsolatot.” 10
A történelmi könyvek után, a szombat szó csak kétszer szerepel az újszövetségben. Az egyik igében, hetet jelent („a hét első napján” – I. Kor 16: 2). A másik a következő: „Senki tehát el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt. Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság.” (Kol 2: 16-17). Az előzőekre nézve teljesen érthető, hogy Pál miért mondja, hogy a szombatnap az árnyék, és Krisztus a valóság.
Egy kis kitérő: - A szombattartók (úgy a szombati, mint a vasárnapi is) próbálják megtagadni ennek a versnek az egyszerű jelentését, mert nem tesz jót az álláspontjuknak. Azt állítják, hogy mivel a szombat szó többes számban van, az ünnepekre utal és nem a heti szombatra, ami még érvényben van. Erre, így lehet válaszolni:
1. Nem írja, hogy a heti szombat még érvényben van (sem itt, sem máshol), pedig kellett volna ezt írnia, ha így van, különben kétértelmű a dolog.
2. Az ünnepeket már említette a listán, akkor nem valószínű, hogy az ünnepekről van szó.
3. Akkor is, ha az ünnepi szombatokra utal, az nem zárja ki a heti szombatot.
4. Máshol az újszövetségben, a σαββατον szó mindig vagy heti szombatnapot vagy hetet (pl. Lk 24: 1) jelent, és nem ünnepet.
5. A Bibliában, nem csak itt szerepel ez a lista. Ez egy olyan lajstrom, ami elterjedt és jól ismert az ószövetségben, és ami felsorolja a heti, havi, és évi szertartásokat, vagy növekvő, vagy csökkenő sorrendben. Például: „A fejedelem kötelessége pedig az lesz, hogy égőáldozatokat, ételáldozatokat és italáldozatokat vigyen az ünnepeken, újholdkor és szombatonként, meg Izrael házának valamennyi ünnepén.” (Ez 45:17). „Megszüntetem minden örömét, ünnepét, újholdját, szombatját, és minden ünnepnapját.” (Hós 2: 13). „és ha égőáldozatot mutattak be az ÚRnak szombatonként, újholdkor és az ünnepeken…” (I. Krón 23: 31). Néha, a napi is benne van, pl. „és égőáldozatot mutassanak be este és reggel, minden szombaton és újholdkor, meg Istenünknek, az ÚRnak az ünnepein.” (II. Krón 2: 3). Pál apostol máshol is utal erre a listára, de nem igazán dicséri a Galatákat, hogy be akarják tartani ezeket: „Most azonban, miután megismertétek az Istent, vagy még inkább: hogy az Isten megismert titeket, hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és szegény elemekhez, és hogy akartok újból szolgájukká lenni? Aggódva figyeltek a napokra, hónapokra, az évszakokra, és az esztendőkre. Attól féltelek titeket, hogy talán hiába fáradoztam értetek.” (Gal 4: 9-11).
6. Az újszövetségi görög nyelven, a szombat szó többször szerepel többes számban, egyes számú jelentéssel. Az valószínűleg annak tulajdonítható, hogy a görög többes számú σαββατα hasonlít az arám egyes számú shabbata szóhoz. Egy példája ennek a Lukács 4: 16: „Amikor Názáretbe ment, ahol felnevelkedett, szokása szerint bement szombat napján a zsinagógába, és felállt felolvasni.” Itt egyértelmű, hogy egy bizonyos szombatnapon történt ez, de többes számban van a görögben.
7. A Tíz Parancsolat mindkét felsorolásában, a negyedik parancsolathoz tartozó: „Emlékezzél meg a szombat napjáról” (II. Mózes 20: 8), és „Tartsd meg a szombat napot” (V. Mózes 5: 12) kifejezésekben, a szombat szó egyes számban van a héberben, de többes számban van az LXX görög fordításában.
Mindezekre nézve, nem igazán lehet másról szó a Kolossé 2-ben, mint a heti szombatról.
Ezt elismerve, a másik javaslat az volt, hogy a Kolossé 2: 16 a farizeusi törvényeskedésre vonatkozik, de nem a szombat nap helyes betartására. Láttuk már, hogy maga a szombatnap Krisztusnak az árnyéka lehet, de nem értem, hogy a törvényeskedés hogyan lehetne az. Nem meggyőző ez a gondolat.
Összefoglalásképpen: a szombatnapnak tényleg nagyon gazdag jelentősége van. Ez a teremtésnek az emléknapja, és így előretekint az új teremtésre. Ez az egyiptomi fogságból való szabadulásnak az emléknapja, és annak a nyugalomnak a típusa, amit Krisztusban nyerünk.
Ezekből következik, hogy a keresztyének számára, a szombatnap betartása nem kötelező, de nincs betiltva sem: „Ez az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, az pedig egyformának tart minden napot.” (Róma 14: 5).
Krisztus után, az Ősegyház nagyon hamar létesített egy új emléknapot. A második század elején, már nem tartották be a szombatot (azok kivételével, akik az ebionita szektához tartoztak.) A vasárnap nem volt munkaszüneti nap, azért nem számított keresztyén szombatnak, ami a Krisztusban talált nyugalom. A vasárnapnak három jelentősége volt:
1. Ez a hét első napja, amelyen Jézus feltámadt a halálból (Márk 16: 9, vö. III. Mózes 23: 9-11). Azért az Úr napjának nevezik. A kifejezés a Jelenések 1: 10-ből származott – ή κυριακη ήμερα. A modern görög nyelvben, a vasárnap még mindig κυριακη (kiejtés: kiriakí).
2. Ez az Egyház születésnapja – a pünkösd napja, mikor eljött a Szentlélek (Ap. Csel. 2: 1, vö. III. Mózes 23: 15-16).
3. Ez a hét nyolcadik napja, az új teremtésnek az emléke.

Többet erről a következő részben.

3. A vasárnap – a Pápa napja?

Néhány szabadon fordított idézet H. M. Riggle “A szombat és az Úr napja” című könyvéből: 11 „Mivel állandóan azt kiáltják, hogy: „A vasárnap pogány nap, aki megtartja azt, az tiszteli a nap napját,” „A római püspök vezette be a vasárnaptartást,” „Constantinus császár változtatta meg a szombatot,” „A Pápától származik az első nap megtartása,’ az adventisták néhány tudatlan lelket megfélemlítenek ezzel az elképzeléssel, és az eredmény az, hogy felhagynak az evangélium emléknapjának a tiszteletével, és visszatérnek a megkötözöttség igája alá. Ez az egész pedig, alapvetően hamis. Ezekből az állításokból, egyetlen szó sem igaz. A történelmi tények teljesen megcáfolják.”
„Mrs. White azt írja „Nagy Küzdelem” című könyvében, hogy a napok megtartását Constantinus és Róma püspöke változtatta meg. Azt állítja, hogy az első évszázadokban minden keresztyén betartotta a hetedik napot. Az egyetlen bizonyíték, amit nyújt, az a saját szava. Nézd meg, hogy milyen szemtelen ez a prófétanő!”
Úgy tűnik, nem tetszik Riggle-nek ez a dolog, de mik ezek a történelmi tények? Constantinus a IV. században élt, és ha ő változtatta meg a szombatot, amit a keresztények betartottak, mint „hetedik napot,” kell, hogy legyen valami nyoma a II. és III. századi szerzők írásaiban. Nézzünk néhány részletet ezekből, amelyeket Canright, Riddle, és Martin könyveiben találtam:
· Ignác harmadik antióchiai püspök, aki 108-ban halt meg, a következőket írja: „Ne legyetek elhitetve furcsa tanításokkal, se régi mondákkal, amelyek nem érnek semmit. Mert ha még a zsidó törvény szerint élünk, beismerjük, hogy nem fogadtuk el a kegyelemet… Ha azért, azok akik a dolgok régi rendje szerint nevelkedtek új reménység birtokába jutottak, és most már nem tartják be a szombatot, hanem az Úr napja betartásával élnek, amely napon a mi életünk is felkelt őbenne… Ne tartsuk be azért zsidó módon a szombatot, hogy örvendjünk a lustálkodás napjaiban, mert „aki nem dolgozik, ne is egyék…” Krisztus minden barátja hadd tartsa meg ünnepként az Úr napját, ami a feltámadásnak a napja, a hétnek a napjai közül a királynő és a fő.” 12
· Barnabás levele (120): „,Újholdjaitokat és szombatjaitokat gyűlölöm én.’ Látjátok, hogyan beszél: Jelenlegi szombatjaitokat el nem fogadom, hanem kezdetét adom a nyolcadik napnak, amit akkor készítettem mikor pihenést adtam mindennek - ez egy új világnak a kezdete. Annak okáért, örömmel tartjuk be a nyolcadik napot, ami napon Jézus is feltámadt a halálból.” 6
· Justin Martyr apológiája (140): „A vasárnapnak nevezett napon, mindazok, akik városban vagy vidéken laknak egy helyen gyűlnek össze, és olvassák az apostolok emlékeit vagy a próféták írásait, addig ameddig megengedi az idő. …. A vasárnapi napon tartjuk a közgyűlésünk, mert ez az első nap, amin Isten, megmunkálva változást a sötétségben és az anyagban, megteremtette a világot; és ugyanazon a napon feltámadt a halálból Jézus Krisztus a mi Urunk.” 13
· Ireneaus Lyons-i püspök (178 kr.): „A Úr feltámadásának a titkát nem lenne szabad más napon ünnepelni, mint az Úr napján.”
· Bardesanes, Edessa (180): „Akárhol tartózkodunk, mindnyájunk a Messiás egyetlen nevére neveztetünk, azaz keresztyéneknek. És az egyik napon, ami a hét első napja, összegyűlünk…” 14
· Afrikai Tertullianus (200): „Ünnepeljük a Szaturnusz napja utáni napot, azokkal ellentétben, akik ezt a napot a szombatjuknak nevezik.” 15 „Mások úgy vélik, hogy a nap a keresztyénnek az istene, mert az jól ismert tény, hogy mi a kelet felé imádkozunk, és a nap napját az ünneplés napjává tesszük.” 16
· Apostoli rendelések (II. századi): „Az Úr feltámadásának a napján – illetve, az Úr napján – föltétlenül gyűljetek össze, hálát adva Istennek.” 17
· Cyprian karthagoi püspök (200-258): „Az Úr napja mind az első és a nyolcadik nap.”
· Anatolius laodiceai püspök (270): „Azért ünnepeljük az Úr napját, mert tiszteljük az Úr feltámadását, ami aznap történt.” 18
· Péter alexandriai püspök (306): „De az Úr napját örömnapként ünnepeljük, mert azon támadt fel.” 19

Ezekből látjuk, hogy az első három évszázadban:
1. A keresztyének tisztelik az Úr napját, és azon tartják összejöveteleiket.
2. Ez nem a Szombat, mivel soha nem keverik össze azzal. Többen kifejezetten azt írják, hogy a hivők nem tartják be a Szombatot, hanem az Úr napját. Ha a kettő ugyanaz, akkor értelmetlen az állítás.
3. Ez a nap nem számít keresztyén szombatnak, mert nem munkaszüneti nap.
4. Ezen a napon támadt fel Krisztus a halálból.
5. Ez a hét első napja.
6. Ez szintén a hét „nyolcadik” napja.
Az Úr napjának az ünneplésével kapcsolatban, nem érvelnek sem érte, sem ellene, hanem egyszerűen megjegyzik, hogy az így van. A szombat ellen pedig érvelnek, de csak a zsidókkal folytatott vitáikban.
Ezekből a következőket szeretném leszűrni: A második század kezdete után, már semmiképpen nem volt ez vitatott téma a keresztények között. (Elképzelhető, hogy addigra már kihaltak az ebioniták, vagy pedig olyannyira szektának tartották, hogy nem vették komolyan a tanításaikat. A szombat mellett, ez a csoportosulás szintén betartotta a zsidó étkezési szabályokat, és azt tanították, hogy Jézus ember volt csupán, Máriának és Józsefnek a fia.)
Így hát, minden ismert forrás szerint, a keresztyének már a II. század elején sem tartották be a szombatot, hanem a vasárnapot tisztelték. A Római Katolikus Egyház és a pápaság még nem létezett és Constantinus csak kétszáz évvel később uralkodott.
Egy másik dolog az, hogy sem a görög, sem a római pogányok nem tartottak munkaszüneti napot. Nem volt a zsidó szombattartásnak megfelelő szokásuk, sőt inkább rosszallóan tekintettek rá, mint időpocsékolásra (pl. Tacitus, Seneca). Ráadásul, minden nap kultikus okokból valamilyen pogány istenről volt elnevezve – mint pl. hétfő a holdról, szombat a Szaturnuszról, vasárnap a napról, s a többi. Ezek szerint, ha a vasárnap pogány nap, akkor a szombat is az. De, ahogy már láthattuk, a keresztények az Úr feltámadásának napjaként tisztelték, nem a napünnepként. Ezzel azt akarom hangsúlyozni, hogy akkor is, ha Constantinus napimádó volt, és ha az is maradt az állítólagos megtérése után, a nap napja nem lett volna számára munkaszüneti nap.
És mit csinált Constantinus és a Pápa? Idézem még egyszer Riddle-t: „Constantinus kr. u. 321-ben hozta meg a vasárnaptörvényt, sok évvel azelőtt, hogy a Pápa irányította a keresztyén világot. Waggoner presbiter, egy adventista vezető, végtére is beismerte a következőket: „Nyugodtan bevallhatjuk, hogy semmi nem történt Constantinus idejében, sem őáltala, sem más által, ami még hasonlít a szombatnap megváltoztatásához.” Ámen!” „Mikor Constantinus megtért, vagy legalábbis megkedvelte a keresztyén vallást, rendeletet adott ki, hogy az egész birodalmában hadd tartsák az emberek a keresztyének napját. Ennyi az egész.” „Constantinusnak semmi köze nem volt az Úr napja létrejöttéhez az egyházban.” 11
Mivel Waggoner elismerte, hogy nem Constantinus változtatta meg a szombatot, kénytelen volt azt állítani, hogy a Pápa változtatta meg 364-ben a laodiceai zsinaton. Ennek a tanácsnak a XXIX. kánonja így hangzik: „Keresztyéneknek nem szabad zsidó módra élni, és így szombaton pihenni, hanem dolgozniuk kell ezen a napon. Inkább, mint keresztyéneknek, kedvelniük kellene az Úr napját, és aznap pihenni, ha lehet. Azért, ha zsidó módra élnek, legyenek elátkozottak Krisztustól.”
Vajon, ez minősül a szombatnap Pápa által végzett megváltoztatásának? A következő problémák merülnek fel ezen álláspont hallatán:
1. Már láttuk, hogy a második század elejétől a keresztyének nem tartották be a szombatot.
2. Ezen a tanácson, nem parancsolnak pihenést vasárnap, hanem csak akkor pihenjenek a hívők „ha lehet.”
3. 324-ben, negyven évvel a laodiceai tanács előtt, Eusebius caesareai püspök híres könyvet írt a keresztyén történelemről. Ebben azt mondja: „Mindent, ami kötelesség volt végezni szombaton, áttettünk az Úr napjára, mivel ez tiszteletteljesebb, mint a zsidó szombat.”
4. A pápaság 364-ben még nem jött létre.
5. Laodicea nem Rómában, hanem Kis Ázsiában van.
6. Laodicea görög, nem római város.
7. Róma püspöke nem volt jelen ezen a tanácson.
8. Róma püspöke nem küldött képviselőt erre a tanácsra, sőt, nem is tudott a római gyülekezet erről.
9. Az akkori római püspök Liberius volt, akit leváltottak és száműztek. Könyörgött a keleti püspököknek, hogy segítsenek neki. Nem volt semmi hatalma fölöttük.
10. A laodiceai tanács csak jelentéktelen kis helyi zsinat volt – nem volt egyike a nagy „ökumenikus” (egyetemes) szinódusoknak. Csak 32 ázsiai püspök volt jelen, és egy sem a nyugati egyházból.
11. Ez a tanács egyszerűen rendeletet adott ki egy régóta bevett szokásról, az Úr napjáról, a saját területével kapcsolatban.
12. Laodiceai püspök volt Anatolius is, aki 270-ben, közel 100 évvel e tanács előtt, ezt írta: „Azért ünnepeljük az Úr napját, mert tiszteljük az Úr feltámadását, ami aznap történt.”
13. Ha tényleg megváltoztatták a szombatot a laodiceai zsinaton, ahogy az adventisták állítják, akkor a görög és nem a római egyház változtatta meg, amely egyház fölött nem volt hatalma Róma püspökének, a pápaság kialakulása előtt, egy kis helyi tanácson, ahol nem volt jelen sem a romai püspök, sem a képviselője.
Körülbelül kétszáz évvel később kezdett kialakulni a pápaság igazán.
Azok, akik a vasárnapot először keresztény szombatnak tekintették, a puritánok voltak, a XVII. század körül. A puritánok református féle protestánsok voltak, nem katolikusok. A Tíz Parancsolat alapján, akarták a szombatot betartani, de úgy vélték, hogy a keresztények számára, ez a vasárnap. Ez a fogalom még mindig erősen megvan, pl. a walesi szabadegyházaknál. Ezt csak történelmi tényként közlöm, de nem értek egyet vele. Ahogy már magyaráztam, a keresztény szombat a Krisztusban megnyert nyugalom.
Azért, ha a szombatnap megváltoztatása egyáltalán megtörtént, az két lépésben zajlott le, de egyikhez sem volt köze sem a pápának, sem a Katolikus Egyháznak:
1. A keresztyének, már a második század elejétől, nem tartották be a zsidó szombatot, hanem a vasárnapot tisztelték.
2. A XVII. századtól fogva, bizonyos protestánsok tekintik csupán vasárnapot keresztyén szombatnak.
Ezek alapján, azt vélem, hogy a vasárnap nem a Pápa napja.

4. Isten pecsétje és a fenevad bélyege

„A vasárnap tartása bizonyára a fenevad bélyege” 20 és „Az Isten pecsétje, az a szent szombatja.” 21 állította Uriah Smith XIX. századi adventista tanító. Riddle 11 szerint „(Ezt a tanítást összefoglalva,) mindenki, aki betartja a szombatot, az örök dicsőségre „van elpecsételve,” ezzel szemben mindenki, aki tiszteli az Úr napját „fenevadimádó,” „bálványimádó,” „meg van bélyegezve,” és a tüzes tóra el van ítélve. Ez egy akkora képtelenség, hogy inkább azokat kellene felébreszteni, akiket tőrbe ejtett e törvényeskedő megkötözöttségnek a sötét igája.”
Nem akarok túlzott figyelmet fordítani erre a kérdésre, csak felsorolok néhány gondolatot arról, hogy ezt miért találom én is teljesen elfogadhatatlannak.
1. A jelenések könyvében szereplő jelképek közül jó néhány a Bibliában (főleg az ószövetségben) máshol is megtalálható. Ha összehasonlítjuk az igéket, ez valamennyire megkönnyíti a magyarázatot. Nincsen sehol megírva, hogy a szombatnap, vagy valamilyen másik nap, bélyeg vagy pecsét lenne. Isten bélyeget tett Kainra (I. Mózes 4: 15), de nem tudjuk, hogy mi az. Az Ezékiel 9-ben kapnak az igaz emberek bélyeget a homlokukra, hogy ne szenvedjenek kárt. Ez hasonlít a Jelenések 7-ben és 14-ben leírtakhoz, de megint, nem tudjuk, hogy ez mi volt. Az újszövetség írja, hogy Ábrahám a körülmetélkedést a hitének pecsétjéül kapta (Róma 4: 11), és hogy az Úr a Szentlélekkel elpecsételi az övéit (II. Kor 1: 22; Ef 1: 13, 4: 30). Azt az állítást, hogy a szombatnap a pecsét, a Bibliából nem lehet alátámasztani.
2. Nem tudom elhinni, hogy ha valaki betartja a szombatot, különben mindegy hogyan viselkedik, megkapja a pecsétet. Ennek alapján, a farizeusok is megkapnák. Az ausztrál volt-adventista teológus Robert D. Brinsmead megjegyzi: „Ha valaki szombattartó, az nem bizonyíték arra, hogy hűséges Istenhez. Az ókori zsidók Isten Fiát a keresztre szegeztették, utána hazasiettek, hogy betartsák a szombatjukat.” 22
3. A Szentlélek pecsét, és ha valaki betöltekezik vele, melynek következményeképpen a gyümölcs megjelenik az életében (Gal 5: 22-23), valamint Isten szerint gondolkodik és eszerint is él, valóban jelenthet védelmet számára az utolsó napokban – ezt el tudom fogadni.
4. Sokan, akiket az adventisták Isten embereinek tartanak, megvizsgálták és megcáfolták a szombattartás érvényességét a keresztyének számára: pl. Huss, Luther, Wesley, Bunyan, Milton.
5. Ahhoz, hogy a fenevad bélyege a vasárnap legyen, fontos, hogy a fenevad a pápaság legyen. Ez a Jelenések könyvének egy különös - „folyamatos történelmi” - magyarázatán alapszik. Ez az elmélet népszerű volt a reformációtól a XIX. századig, de a legtöbb modern teológus már elutasítja. A Jelenésekről írt kommentárjában, G. E. Ladd egyetlen paragrafusban foglalkozik ezzel a magyarázattal, azt állítva: „Ez a módszer úgy tekinti a Jelenések könyvét, mint szimbolikus próféciát az egész egyháztörténelemről, teljesen Krisztus visszajöveteléig és a korszak végéig. A könyv számos jelképe vonatkozik különböző történelmi mozgalmakra és eseményekre a nyugati világban és a keresztény egyházban. Világos, hogy egy olyan magyarázat zavarhoz vezetne, mert semmilyen egyértelmű alapelvek nincsenek, miszerint azonosítsuk az eseményeket. Ennek a magyarázatnak az egyik legtartósabb jellemzője az, hogy a fenevad a római pápaság, és a hamis próféta a római egyház. Ez az álláspont nem túlzottan magától értetődő…” 23 G. R. Beasley-Murray úgy véli, hogy: „A reformátorok általában elfogadták a „történelmi” szempontot. Az üldöző hatalmat a pápai Rómával azonosították. Szigorúan magyarázva pedig, ez az álláspont ellentétesnek tűnik minden más biblikus próféciának az analógiájával.” 24 Természetesen, ezek csak bizonyos teológusok véleményei.
6. Tételezzük fel, hogy a fenevad a pápaság. Megmarad az a probléma, hogy a Pápának semmi köze nem volt a vasárnap ünneplésének az elterjedéséhez. (Lásd fönt). 25
7. Az újszövetség tanítja, hogy a napok tartása olyan kérdés, ami miatt nem szabad ítéletet mondani egymásra (Róma 14: 1-6; Kol 2: 16-17), és a római levélből való ige szerint, semmiképpen nem szabad megengedni, hogy ez a kérdés megosztottságot okozzon Krisztus testében (14: 1).
8. Érdeklődtem a keresztyén baráti körömben, amely főleg karizmatikusokból és pünkösdiekből áll, és ritkán találkoztam azzal a meggyőződéssel, hogy a vasárnap a keresztény szombat. Még a walesi baptista pásztor barátom sincsen teljesen meggyőződve róla. Nem hiszem, hogy megtérésem óta (20 éve) hallottam volna ezt valamely tanító szájából. Ismerek olyan gyülekezetet, ahol gyakorlati és nem teológiai okokból szombaton tartják az alkalmat. Lehet, hogy tényleg beáll az a helyzet, hogy az adventistákon kívül senkit nem fog érdekelni, hogy mikor tartják az istentiszteletet.
9. Az angliai helyezet különösen jól ismerem, és az utolsó tíz év alatt lassanként eltörölték a vasárnappal kapcsolatos törvényeket. Most már szabad dolgozni, üzletet nyitni, ami ezelőtt tilos volt. Észre vették, hogy vannak, pl. zsidók és muszlimok is a társadalomban, és „nem szabad őket bántani.” A vasárnap most már nem speciális nap a világiak számára. Vannak keresztény szervezetek, akik vissza akarják állítani a vasárnapot különös napnak, de kijelentették, hogy ezt természetesen nem akarják kényszeríteni senkire, aki lelkiismereti okokból más napot tisztel. Én csak ezért mondom, mert ez pont az ellenkezője az adventista jóslatoknak.

Összefoglalásképpen:
· A szombatnap tartása része a mózesi szövetségnek. Ez ennek a szövetségnek a jele. E szövetség végetért Krisztusban.
· A szentnapok tartása nem része az újszövetségnek. A napok tartásának semmi köze nincs a Jelenések könyében található pecséthez, illetve a bélyeghez.
· A keresztény szombat nem egy nap, hanem a Krisztusban talált nyugalom.
· A vasárnap nem a keresztyén szombat, hanem Krisztus feltámadásának, a Szentlélek eljövetelének, és az új teremtésnek az emléknapja.

Lábjegyzet:

1. D. M. Canright, Seventh Day Adventism Renounced, 1914
2. J. Mark Martin, 7th Day Adventism – what you should know, http://www.sdaoutreach.org/
3. Justin Martyr, Beszélgetés a zsidó Tryphonnal, 23. fejezet. kr.u. 140 körül.
4. ibid., 43. fejezet.
5. Tertullianus, Válasz a zsidónak, 2. fejezet.
6. Barnabás levele, kr.u. 120 körül.
7. Justin Martyr, Beszélgetés a zsidó Tryphonnal, 24. fejezet.
8. Cyprian, 3. sz. elején.
9. Jack Gent, God’s Rest, http://www.ex-sda.com/ (Még egy volt adventista).
10. Justin Martyr, Beszélgetés a zsidó Trypho-val, 12. fejezet.
11. H. M. Riggle, The Sabbath and the Lord’s Day, 1928, 150 o.
12. Ignác Levele a Magnesiabeliekhez, The Anti-Nicene Fathers, 1. kötet, 62. o. Antiochia volt az a város, ahol az első nem-zsidó gyülekezet létesült. Ignác azért, nagyon közel állt az apostoli tanításnak a forrásához
13. Justin Martyr, Első apológia, 67. fejezet.
14. Bardesanes, Az országok törvénykönyve.
15. Tertullianus, Apológia, 16. f.
16. Tertullianus, A Niceai Zsinat előtti atyák, 3. k., 123. o.
17. Apostoli rendelések, 2. könyv, 7. rész.
18. Anatolius, 10. f.
19. Peter, XV. kánon.
20. U. Smith, The Marvel of Nations, 183. o.
21. U. Smith, Thoughts on Revelation, 452 o.
22. R. D. Brinsmead, Sabbatarianism Re-examined, 11. f.
23. G. E. Ladd, A Commentary on the Revelation of John, Eerdmans, 1972, 11.o.
24. G. R. Beasley-Murray, The Revelation, The New Bible Commentary Revised, IVP, 1970, 1279. o.
25. A fenevaddal kapcsolatban, az adventisták állítják, hogy a Pápa vagy a pápaság a fenevad, mert a címe Vicarius Filii Dei, és ez római számokat használva 666-ot eredmémyez. Nézzük:

V = 5 F = 0 D = 500
I = 1 I = 1 E = 0
C = 100 L = 50 I = 1
A = 0 I = 1
R = 0 I = 1
I = 1
U = 5
S = 0

= 112 + 53 + 501 = 666

Ezzel kapcsolatban:

a) A Biblia szerint, 666 egy embernek a neve, nem a címe (Jel 13: 17-18)
b) A katolikusok szerint, a pápa címe nem Vicarius Filii Dei, hanem Vicarius Christi.
c) Az adventisták helyében, nem hangsúlyoznám ezt túlságosan, mert:

E = 0 G = 0 W = 5+5
L = 50 O = 0 H = 0
L = 50 U = 5 I = 1
E = 0 L = 50 T = 0
N = 0 D = 500 E = 0

= 100 + 555 + 11 = 666

Természetesen elképzelhető, hogy ennek semmi jelentősége nincsen…

Bibliográfia:

R. D. Brinsmead, Sabbatarianism Re-examined, 1981
D. M. Canright, Seventh-day Adventism Renounced, 1914.
W. Martin, Kingdom of the Cults, Bethany House, 1997.
H. M. Riggle, The Sabbath and the Lord’s Day, 1928.