Lélek alvás

Miért nem hiszek a lélek-alvásban?

A mostanában felmerült viták és a legújabb gondolataim miatt úgy éreztem, hogy még egyszer írnék valamit e témáról.
Az adventizmussal kapcsolatos tanulmányaimban már foglalkoztam ezzel. Most, pedig, szeretném a lélek-alvás másik változatát is bevonni: olyat, amit ők nem tanítanak. Az érvelés közben igyekszem logikus felépítést is követni.

Mi a lélek-alvás?

A lélek-alvás olyan tanításra utal, miszerint a testi halál és a végleges feltámadás között, az ember nem érzékeli a létezését, mert ő, vagyis az, amit marad belől, ha marad egyáltalán valami, „alszik”. Tulajdonképpen, legalább két csoportba osztódik e fogalom.
Jehova tanúi, a hetednapi adventisták és a krisztadefiánok azt tanítják, hogy az embernek nincsen lelke, illetve szelleme, hanem csak teste van. I.Mózes 2,7 alapján, azt állítják, hogy:

Test + Lélegzet = Élő lélek

Ez azt jelenti, hogy az ember lényegében nem különbözik az állatoktól, és mikor meghal, megszűnik létezni, mert nincs olyan része, amely túléli a halált.
A lélek-alvás másik verzióját mégis elismeri, hogy az embernek van szelleme. Ez, pedig, a test halálakor elalszik, és a feltámadás alkalmával újra felébred.

Az 1. verzióval kapcsolatos problémák

E tanítás első verzióját nem fogadják el a keresztyénség hagyományos felekezetei. Ez, pedig, teljesen jogos, mert komoly problémákat okoz több jelentős doktrínában.

A bűn következményei

Pál ezt írja: „Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt” (Ef 2,1). Egyértelmű, hogy az efezusiak nem voltak testileg, hanem szellemileg halottak. A bűn következtében, az ember szellemében elszakadt Istentől, és semmit nem tehet önmagában, hogy helyreállítsa az Istennel való kapcsolatot. Az emberi szellem megtagadása, pedig, lekicsinyli a bűn következményét, mert talán „jobban igyekezni” majd javít a helyzeten.

Az újjászületés

Jézus azt mondta: „Ami testtől született, test az, és ami Szellemtől született, szellem az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek.” (Ján 3,6-7). Ha az embernek nincsen szelleme, akkor nincsen benne semmi, ami újjászülethet. Az újjászületést, tehát, másképpen kellene értelmezni vagy testi, vagy intellektuális módon, így megfosztja azt igazi jelentőségétől.

Igaz imádat

Jézus mondta: „Az Isten szellem, és akik imádják őt, azoknak szellemben és igazságban kell imádniuk” (Ján 4,24). Tovább az előző ponthoz, ha az embernek nincsen szelleme, akkor nincs neki olyan része, amely kapcsolatban lehet Istennel, vagy amely közeledhetik hozzá, hogy imádja. Pál mondja: „Imádkozom szellemmel, de imádkozom értelemmel is, dicséretet éneklek szellemmel, de dicséretet éneklek értelemmel is” (I.Cor 14,15), és ráadásul: „Maga a Szellem tesz bizonyságot a mi szellemünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.” (Róma 8,16). Ha az emberi szellemet leheletnek értjük, akkor értelmetlenek ezek az igék.

A feltámadás

Pál ismét: „Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is elhozza Jézussal együtt… maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak.” (I.Thessz 4,14.15). Ha az embernek nincsen szelleme, amely a halált túléli, akkor nem marad belőle semmi, ami fel tud támadni. Ő meghal, és a lényeges „énje”, tehát a személyisége eltöröltetik; megszűnik létezni. A feltámadást, tehát, újrateremtésnek, ill. másolatkészítésnek kelleni átértelmezni. Ez talán a legkomolyabb probléma ezzel az elmélettel, mivel az emberi szellem megtagadása logikusan a halottak feltámadásának megtagadásához vezet. Ez, pedig, lényeges keresztény tanítás. Még a mindenható Isten sem tud olyasmit tenni, ami logikus vagy filozófiai képtelenség, pl. valamit visszahozni, ami megszűnt létezni. A halál után, tehát, nem történhet ítélet (Zsidó 9,27), a gonoszok számára nincsen számonkérés, az istenfélőknek, pedig, nincs jutalmazás. Csak az utolsó keresztyén generáció, az, amely átéli az elragadtatás, megkapja majd az örök életet, az összes többi már elpusztult. Ezt pedig, Istent igazságtalanná, sőt, hazuggá teszi.

Krisztológia

Jézus mondta: „Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. … Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem.” (János 10,17.18.) Ismét: „Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem. … testének templomáról beszélt.” (János 2,19.21.) Ha Jézus úgy halt meg, mint minden ember, akkor az ő személyiség is elpusztult, és az ő feltámadása is „újjáteremtés”. Ebben az esetben, Jézust teremtménynek kéne tekinteni, amely gondolat idegen a Bibliától. Ráadásul, ha három napig nem létezett, hogyan tudta magát feltámasztani a halálból, a fenti igékben tett ígéretei szerint?

A fenti okokból, és az idézett igék miatt is azt állítom, hogy az emberi anyagtalan szellemének megtagadásával járó verziója a lélek-alvásnak logikátlan, és még fontosabban bibliaellenes is.

A 2. verzióval kapcsolatos problémák

Ahhoz, hogy ezt a változatot megértsük, különbséget kell tenni azok között, hogy mi történik a testtel, és mi történik a szellemmel, mikor az ember meghal. Zavarodáshoz vezetett az, hogy ezt nem tették meg. Az egyik különbség az, hogy mi látjuk és tapasztaljuk azt, ami történik a testtel az ember halálakor. Mivel a szellem láthatatlan, pedig, az ezzel kapcsolatos információt csak a Szentírásból meríthetjük.

Az elalvás és a felébredés a fizikális halált és a testi feltámadást jelképezik

Mind az ó-, mind az újszövetség használja az alvást és az ébredést, mint jelképek, ill. metaforák a halálra és a feltámadásra. Például: „Azok közül, akik alszanak a föld porában, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, némelyik gyalázatra és örök utálatra.” (Dán 12,2); „Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanak lennétek az elhunytak felől [görög: azok felől, akik elaludtak], és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük.” (I.Thessz 4,13). Olyan igéket úgy lehet megérteni, hogy a még élők szempontjából látott testi halálra utalnak.
Azt hiszem, hogy azért használják ezt a metaforát, egyrészt, mert a fizikális halál hasonlít az elalváshoz, és másrészt, mert a keresztyén számára a halál csak ideiglenes állapot, mert feltámadunk a halálból. Arra utal, hogy a halál nem annyira végleges, mint látszik, mivel várjuk a halottak feltámadását. Nem hiszem, pedig, hogy e beszédfordulat alapján szabad lenne következtetéseket levonni a lélek állapotával kapcsolatosan.

Az alvás testi szükséglet

Tudjuk, hogy a természetes alvás fizikális szükséglet. A világban élő lények, mind az ember, mind a különféle állatok, igénylik a rendszeres alvást az egészséges életvitelhez. A Bibliában, pedig, nincsen semmi, ami arra utal, hogy a különféle szellemi lényeknek szükségük lenne az alvásra, vagy akár képesek lennének aludni.

A Bibliában soha nem találkozunk alvó szellemekkel

Isten szellem (Ján 4,24) és Ő nem alszik: “Bizony nem szunnyad, nem alszik Izrael őrizője” (Zsolt 121,4 – szintén Ján 5,17). Az angyalok is szellemi lények (Zsidó 1,14), és néhányan közülük „szünet nélkül, éjjel és nappal” dicsőítik Istent a mennyben (Jel 4,8). Le lehet vonni a következtetést, hogy nincsen szükségük alvásra.
A Biblia azt is tanítja, hogy az embernek is van szelleme (pl. I.Kor 2,11), amely túléli a halált (pl. Máté 10,28; II.Kor 5,8). A Bibliában nagyon ritkán találkozunk emberi szellemekkel a halál után, de ha találkozunk velük, minden esetben ébren vannak, soha nem alszanak. Idézem a következő incidenseket:

Sámuel próféta megjelenik Saul királynak (I.Sám 28).
A halottak szellemei köszöntik Babilon királyát, mikor ő is meghal (Ézs 14,9-11).
Mózes megjelenik Jézusnak a megdicsőülés hegyén (pl. Máté 17,3 – Illés elragadtatott, Mózes pedig meghalt).
A gazdag és Lázár története (Lukács 16,19-31).
A mártírok az oltár alatt a mennyben kiáltanak Istenhez (Jel 6,9-11).

Körülbelül annyi van, és természetesen, okokat lehet találni, találták is azokat, hogy miért kell eltekinteni ezektől. Másrészt, ellentétben ezzel az öt esettel, ahol olyan emberi szellemekkel találkozunk haláluk után, akik ébren vannak és kommunikálnak, egyetlen egy ige nincs, akár ó-, akár újszövetségi, ahol alvó lelkekkel vagy szellemekkel találkozunk.
Lehetne mondani, hogy az „alvás” képletes beszéd, és a lélek nem úgy alszik, mint a test. Arra válaszolnék, hogy a Biblia még képletes igében sem mondja, hogy a lélek alszik, tehát, nem szükséges akár milyen beszédnek elfogadni.
Lehetne mondani, hogy Isten képes lenne az emberi lelket „elaltatni”, akkor is, ha nem normális, hogy a lélek alszik, mert Ő mindenható.
Arra válaszolnék, hogy Isten igenis képes lenne arra, de a Bibliában sehol nem olvassuk, hogy Ő ezt teszi.
Semmi okot nem találok arra, tehát, hogy feltételezzük az alvó lelkek létezését, amely olyan információ, amit csak a Bibliából tudhatnánk, a Biblia, pedig, nem ismeri ezt a fogalmat.

Befejezés

A fizikális halálra és a feltámadásra utal a Szentírás az alvás és felébredés metaforával. Ez semmit nem mond nekünk a szellem állapotáról. Mikor a keresztyén meghal, eltávozik a szelleme, hogy Krisztusnál legyen, aki a földre majd visszahozza magával ezt a szellemet, ahol új testtel egyesül a feltámadásban.
A testtel és szellemmel történtek közötti különbséget az István halálával kapcsolatos történetben látható: „Amikor megkövezték Istvánt, így imádkozott: ,Úr Jézus, vedd magadhoz szellememet!’ Azután térdre eset, és hangosan felkiáltott: ,Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” És amikor ezt mondta, elaludt.” (Ap. Csel. 7,59).