Tanítványság vagy vallásosság?

Mennybemenetele előtt, Jézus megparancsolta a tanítványainak, hogy tegyenek tanítvánnyá minden népet (Máté 28,18-20). Két ezer év múlva talán majdnem két milliárd ember a földön vallja magát keresztyénnek, ill. „keresztyén” országban él, de valójában mindegyik közülük tanítványnak mondható?

Ki az a tanítvány? Akit megkereszteltek valamikor, vagy bemerítettek? Aki Istenben hisz? Aki valamilyen rendszerességgel templomba jár, vagy gyülekezetbe? Még hozzá gyülekezeti tag is! Aki azt mondja magáról, hogy nem bűnös? Aki vallja, hogy ő is hivő, ám, aztán szidja az Istent, mert nem segít neki? Aki azt állítja, hogy ő is olvassa a Bibliát?

Csak hogy egy kicsit komolyabban vegyük a dolgot, látjuk hogy a Biblia sem teljesen egyértelmű néha. Pál mondja: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efezus 2,8-9). Jakab, viszont, azt írja: „Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán a hit által.” (Jakab 2,24). Hogyan értsük ezt? Csak hinni kell, vagy tenni is kell valamit?

Bár az üdvösség alapja mindenképpen a hit, és nem a cselekedet, de mivel Jézus mondott olyan dolgokat, mint: „tegyetek tanítvánnyá minden népet… tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek…” (Máté 28,19-20) és „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat” (János 14:15), úgy látszik, hogy bizonyára tenni kell, de mit? Ha teszünk dolgokat, mikor van az, hogy engedelmeskedünk, és mikor az, hogy törvényeskedünk ill. vallásoskodunk?

Több versre lehetne utalni, amely összefoglalja az újszövetségi parancsolatokat. „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből… Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” (Máté 22,37-40). „Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt, és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte. Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, ahogy erre parancsolatot adott nekünk.” (I.János 3,21-23). „Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt. Mert azt, hogy ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne kívánd, és minden más parancsolatot ez az ige foglalja össze: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése.” (Róma 13,8-10). „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Galata 6,2). Aki szereti Jézust és a testvéreit, tehát, betartja az újszövetségi törvényt.

Ha tanítjuk a megtérőket arra, tehát, hogy szeressék a testvéreit, és tartózkodjanak a lopástól és a paráznaságtól, az nem törvényeskedés, hanem Isten igéje. És ha szólunk valakinek, aki olyasmit tesz, az biblikus intés és nem ítélkezés.

Mi, viszont, a vallásoskodás? Az akkor felmerülhet, mikor azt állítják, hogy bizonyos cselekedetek, külsőségek betartása feltétele az üdvösségnek. Ezek sokszor vitás kérdések, vagy egyáltalán nem biblikus dolgok. Pál beszél a vitás kérdésekről: „A hitben erőtlent fogadjátok be, de ne azért, hogy nézeteit bírálgassatok. Az egyik az hiszi, hogy mindent ehet, az erőtlen pedig zöldségfélét eszik… Ez az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, az pedig egyformának tart minden napot…” (Róma 14,1-5). Itt az étkezési szokásokról és a szentnapok kérdéséről van szó. Ezek mellékkérdések, fogadjuk el egymást, ne ítélkezzünk egymás fölött ezek miatt. Az, aki erős, és tudja, hogy Krisztusban szabadság van, és nem kell ragaszkodni az olyan dolgokhoz, fogadja el a másikat, a „gyenge testvért”, aki még nem jutott el odáig.

Más a helyzet, pedig, ha valaki hasonló, külső dolgokat próbál másokra rákényszeríteni. Ezt látjuk a Galata 4,8-11-ben a napok kérdésével kapcsolatban, és a Kolossé 2,16-17-ben, ahol étel, ital, és szentnapok ügyében, ne fogadjuk el az elítélő vádat. Pál itt azt mondja, hogy nem szabad ezeknek engedni, és „hamis testvéreknek” nevezi őket (Galata 2,4-5).

Ezzel kapcsolatban, felmerül a „megbotránkozás” gondolata. Pál azt mondja, hogy ő nem akar semmit tenni, ami megbotránkoztatja a testvérét (Róma 14,19-21). Ha valaki megbotránkozik, akkor elesik a keresztyén életben, és talán nem is jár többet az Úrral. Ha én megbotránkoztattam valakit, akkor valami, amit én tettem, vezetett a testvérem eleséséhez. Pál említi itt a borivást. A Biblia nem tiltja az alkoholfogyasztást, csak ha túl nagy mértékben történik és részegeskedéshez vezet. Elképzelhető, hogy én nyugodtan megiszom egy pohár bort, az elsőnél meg tudok állni, és az nekem semmi problémát nem jelent. Ha egy olyan testvérrel vagyok együtt, viszont, akiről tudom, hogy megszabadult az alkoholizmustól, és bort iszom, lehet, hogy ő is gondolja, hogy ez rendben van, elkezd inni, nem tud megállni, és elesik az Úrtól. Olyan esetben, nem jártam szeretetben, és megbotránkoztattam a testvérem.

Teljesen más dolog, viszont, ha farmernadrágban elmegyek a gyülekezetbe, és „megbotránkoznak” a testvérek, mert olyan ruha van rajtam. Olyankor inkább megsértődésről van szó, de nem fognak emiatt kiesni a hitből.

Ezeken túl, nagyon nagy probléma az emberi tradíció. Jézus erről ezt mondta: „Hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai. Az Isten parancsolatát elhagyva, az emberek hagyományához ragaszkodtok… Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát azért, hogy a helyébe állíthassátok a magatok hagyományait.” (Márk 7,7-9). Jézus itt a farizeusokkal beszélt, de nagyon sok olyan van a különböző keresztyén irányzatoknál is.

Lényegében, a probléma az, hogy szertartásokban, külsőségekben képzelik a keresztyén életet. Mire teszik a legnagyobb hangsúlyt? Gyülekezeti tagság, felekezeti hovatartozás, lelkipásztor, imaház, vasárnapi istentisztelet – bár ezek esetleg hasznos eszközök lehetnek, mégsem szerepelnek a Bibliában, és nem ezekből áll az egész keresztyén élet. Az igazi lényeg az lenne, viszont, hit, Istennel való kapcsolat, engedelmesség a Szentlélek vezetésének. Egyenként és közösen. És az nem lenne minden héten egyforma! „A szél fúj amerre akar…” (János 3,8).

Nem szeretjük egymást, de gyülekezeti tagok vagyunk. Megvetjük egymást, de elmegyünk vasárnap az imaházba, és végig hallgatjuk az előadást. Csak a pénz és a pletyka érdekel bennünket, de felállunk, ha olvasnak az igéből. Dicsekszünk azzal, hogy nem járunk moziba, de nem tudjuk kikapcsolni a TV-t. Imádjuk a pásztort, de nem tesszük azt, amit mond. Nem evangelizálunk, ha meg akar térni valaki, tudja, hogy hol vagyunk. Krisztus tanítványai vagyunk? Hát…

Talán mindennek a lényege az, hogy Krisztus tanítványa szellemi ember, aki érti az Isten dolgait (I.Kor 2,12-15), ismeri az Úr akaratát a Biblia alapján, és engedelmeskedik a Szentlélek sugallatainak (Róma 8,14 – „Akiket pedig Isten Szelleme vezérel, azok Isten fiai.”). A törvényeskedő ember csak lelki szinten mozog (érzéki, értelmi, testi), mert ahhoz, hogy betartsa a szabálylistáját, nem kell az Istennel való kapcsolat, mert a viselkedése sablonos, változatlan, egyforma. Két lehetséges magyarázat van arra, hogy miért lesz valaki olyan. Vagy valamilyen módon újjászületés nélkül került a gyülekezetbe, vagy bár valamikor újjászületett, valamilyen okból nem engedelmeskedett az Úrnak egy bizonyos dologban, és már nem keresi Istent, csak gyülekezetbe jár még, és tartja a külsőségeket.

Ha megfontoljuk a test cselekedeteit, ahol a Biblia felsorolja (pl. Galata 5,19-21; II.Tim 3,1-5), láthatjuk, hogy a vallásos képmutatás ugyanúgy rajta van a listán, mint a nyílt bűnözés. A törvényeskedés ugyanúgy erkölcsi gyengeség, mint a szabadoskodás! Néhány példa, jellemző a szabadoskodásra: paráznaság, tisztátalanság, részegeskedés, tobzódás, gyilkosság. És a vallásosokra jellemző: bálványimádás, varázslás, gyűlölet, viszálykodás, féltékenység, árulás, nagyravágyás, irigység, gőg, rágalmazás, képmutatás, felfuvalkodás. Az ige azt mondja, hogy: „Akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát.” (Galata 5,21), és „az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik, ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el, tehát, ezektől.” (II.Tim 3,5). Jellemző a hivőre, viszont, a Szellem gyümölcse: „Szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás." (Galata 5,22-23).

Az alábbi ábra szemlélteti a testi és a szellemi cselekvés közti különbséget:



A TEST
Szabadoskodás ↔ Törvényeskedés


SZENTLÉLEKBEN JÁRÁS
Szentség


Visszatérve a Pál és Jakab közti különbségre, amire utaltam az elején, nincs itt ellentmondás, hanem más-más ellenség ellen küzd a két író. Pál azt mondja, hogy kegyelemből van üdvösség a hit által, de Isten készített jó cselekedeteket számunkra, hogy azokban járjunk. (Efezus 2,8-10). Nem a törvény cselekedetei által van üdvösségünk, tehát, de engedelmeskednünk kell az Úr vezetésének. Pál a törvényeskedés ellen küzd. Jakab használja Ábrahám példáját, hogy meghallotta az Úr hangját, és engedelmeskedett (Jakab 2,14-26). Jakab a szabadoskodás ellen küzd, miszerint „csak higgy, és ne csinálj semmi mást.” Egyébként, egész mozgalmakat építettek ezeken a téves felfogásokon.

Most formulákkal szemléltetem ezeket a különbségeket:

Szabados evangélium:

Krisztusba vetett hit → üdvösség + 0

Törvényeskedő evangélium:

Krisztusba vetett hit + engedelmesség szabályoknak → üdvösség

Biblikus evangélium:

Krisztusba vetett hit → üdvösség + engedelmesség a Szentléleknek

Mindez alapján, azt állítom, hogy a vallásosság nem a keresztyénség munkatársa, bár külsőleg jól néz ki és hasonlít is rá, hanem a legnagyobb ellensége. Végül is, Jézusnak a legnagyobb konfliktusai a vallásos emberekkel voltak, és a végén meg is ölték. Fontoljuk meg!

Végezetül, egy kis történet. Olvastam egyszer két kínai lányról, akik hallották az evangéliumot a rádióban és megtértek. Néhány hónap múlva elmentek egy misszióvezetőhöz, és jelentkeztek misszióra. Nem akarta őket használni, mert túl fiatalnak gondolta, de mivel nem tudta őket lerázni, elküldte őket egy szigetre, ahogy nem volt még keresztény gyülekezet. Két év múlva visszajöttek beszámolni. Megmondták, hogy milyen kemény ez a halásznép, akik a szigeten laknak, és nagyon keveset tudtak tenni, mert ők csak lányok, és nem volt igazán sok eredmény. Végül is, kinyögték, hogy 30 gyülekezetet alapítottak két év alatt, 200-2000 közti létszámmal. Megdöbbenve, a vezető azt kérdezte, hogy milyen misszióstratégiát használtak. Egymásra néztek, és azt mondták: „Hát, imádkozunk, a Szentlélek mondja, hogy mit kell tenni, és azt tesszük.”

Tetszik! Mi is szeretnénk ezt tenni a misszióban!