Gyülekezetplántálás - II. rész

A gyülekezetplántálásból fakadó tapasztalatok, tanulságok – II. rész

Most, hogy már nem hatnak ránk a külső támadások, azt gondoltuk, hogy szabadon evangelizálhatunk, kimegyünk az utcára, segítünk a szegényeken, ahogy az Úr az elején megparancsolta nekünk. Ki is mentünk többször, imasétát tartottunk, beszélgettünk emberekkel. Mikor látták néhányan, hogy nem vádoljuk őket, nem támadunk rájuk, hanem kedvesen és normálisan beszélünk nekik az evangéliumról, lehetett velük tárgyalni.

Hamarosan rájöttünk, viszont, hogy nem szűntek meg a problémák. Bár megmagyaráztuk az új megtérőknek, hogy nem csak jó érzések vannak a keresztyén életben, hanem próbák is lesznek, mikor a hitetlen rokonok, szomszédok, barátok támadtak rájuk a hitük miatt, megijedtek. Meg is hátráltak egy páran, sajnos. Még imádkozunk értük.

Váratlan belső feszültségek is keletkeztek. Azok a munkatársak, akik akár éveken keresztül jól tudtak egymással dolgozni, elkezdtek lényegtelen dolgokon összeveszni, széthúzni. Miért figyel mindenki a másikra, és nem énreám? Nekem is vannak jó ötleteim. Miért nem említették a beszámolóban, hogy én is részt veszek a misszióban? Egy páran el is ment a misszióból, azzal az indokkal, hogy: „úgy érzi, hogy nincs itt a helye, mert nem figyelnek rá.” Megint kevesebben maradtunk, de mégis folytattuk.

Nem szabad elfeledkezni arról, hogy az emberiségnek van egy ellensége, akinek nem tetszik, ha engedelmeskedünk Istennek és hirdetjük az evangéliumot. Sokszor embereket használ fel arra, hogy leállítsa az Úr munkát. Az egyik taktikája a külső támadás, ahogy láttuk Apostolok Cselekedetei 4. részében. A másik a belső konfliktus. Ap. Csel. 7-ben látjuk, hogy viszály támadt a Jeruzsálemi gyülekezetben az özvegyek ellátásával kapcsolatosan. Az apostolok úgy reagáltak, hogy imádkoztak, megoldották a problémát, és továbbmentek a lényeges munkájukkal.

Megértem, hogy ha azok, akik keresztyéneknek mondják magukat valójában egy másik evangéliumot követnek (Galata levél 1,6-9), nem szabad velük együttműködni. Ha emberi, testi, érzéki okokból keletkezik a széthúzás, viszont, az egy másik kérdés. Olyankor, Pál testi viselkedésről és kiskorúságról beszél (I.Kor 1,11-13; 3,1-9). Ki a kedvenc tanítónk, milyen zenestílusban dicsőítsünk, milyen képek legyenek az imaház falán? Ha valaki elmegy egy gyülekezetből, mert hamis tanítás van, és ez a helyzet nem akar helyreállni, akkor rendben van. Ha azért megy el, viszont, mert megsértődött azon, hogy pl. úgy érzi, nem adják neki a megfelelő tiszteletet, akkor nincs. Felmerül a kérdés, építjük Isten országát, vagy a saját birodalmukat? A mindenható Istent képviseljük, vagy magukat? (II.Kor 4,5). Kitartunk hitben, vagy hisztizünk, mint az óvodások? Azon is kéne gondolkodni, hogy ha döntést hozunk az alapján, hogy „mit éreztünk”, a helyett, hogy kérjük Isten vezetését, akkor honnan tudjuk, hogy helyes döntést hoztunk?

E nehézségek után észrevettük, hogy szárazzá, formálissá vált az együttlétünk. A kilépésünk elején, minden alkalmon tapasztaltuk az Úr jelenlétét, találkoztunk vele. Alig vártuk, hogy összejöjjünk, mert az Úr mindig valami friss „eledelt” adott. Megkérdeztük Istentől, hogy normális dolog ez, csak tartsunk ki, vagy tényleg valami baj van?

Azonnal kaptunk választ erre, a II Királyok 6-ban található történet alapján. Építkeztek a próféták Elizeussal együtt, és favágás közben beleesett a fejszevas a vízbe. Úgy találták meg, hogy Elizeus fadarabot bedobott, és felszínre úszott a vas. Valamilyen módon „elvesztettük a fejszevasat”, tehát vissza kell menni, és megkeresni.

Rádöbbentünk, hogy levettük a szemünket az Úrról és elkezdtünk az emberekre nézni, de nem azért, hogy megáldjuk, hanem azért, hogy kritizáljunk, panaszkodjunk és ítélkezzünk. Ezek kifejezetten utálatos dolgok az Úr előtt, amit a Biblia határozottan megtilt (Máté 7,1-2; Róma 2,1-3; I.Kor 5,11; Galata 5,20). Ezek miatt mentek tönkre a gyülekezetek, még az egész ébredési mozgalmak is, és mi is beleestünk! Elszomorodott emiatt a Szentlélek, és visszahúzódott. Bocsánatot kértünk az Úrtól, és próbálunk magunkat most távol tartani e bűnöktől. Ha mások rágalmaznak bennünket, inkább meg akarjuk őket áldani, és kérjük az Urat, hogy adjon nekik világosságot. A viszálykodás sokszor próbál beférkőzni közénk, de ha észrevesszük, és harcolunk ellene, a Szentlélek újra kiárad, mint az elején. (folytatás következik)