Gyülekezetplántálás - I. rész

A gyülekezetplántálásból fakadó tapasztalatok, tanulságok

Bár a nyolcvanas években szerepem volt a gyülekezetplántálásban a wales-beli bangori pünkösdi gyülekezettel együtt, nem mondhatom, hogy sok tapasztalatom van ezen a területen. Magyarországon inkább próbáltam meglevő gyülekezetekben szolgálni, tanítói, prófétai szolgálattal, vegyes eredményekkel. Másfél évvel ezelőtt, pedig, lehetőségem lett egy új munkával segíteni. Annak idején, egy kisvárosi gyülekezet egyik presbitere voltam, és vezettem az egyik gyülekezeti házi csoportot. Az első jele annak, hogy valami új kezdődött el az volt, hogy az egyik tagunknak a rokona csak eljött az alkalomra, és kijelentette, hogy meg szeretne térni. Mindenki örült neki, és aznap imádkoztunk vele, hogy vezessük Jézushoz. Az újjászületésének a jele az volt, hogy azonnal betelt buzgósággal, mindenről akart tudni, mindenről kérdezett, és nem lehetett lerázni. Mikor meg tudtuk szervezni, bemerítkezett a Balatonban, és másnap betöltekezett Szentlélekkel, kísérve nyelveken-szólással.

Közben, a házi csoporttagunk fiának esküvőjén újratalálkoztunk rokonaival, akik egy kisfaluban laknak, ahol néhány évvel ezelőtt házi csoportot tartottunk, de ez abbamaradt. Azt fejezték ki, hogy jó lenne, ha ez újraindulna. Beleegyeztünk, és újra kezdtünk járni a faluba, a házi csoportommal és az új megtérőnkkel együtt. Kifejezetten jót tett neki, hogy hamarosan a megtérése után, aktívan részt vehetett egy missziómunkában. Elfogadtuk, hogy ez az Úr vezetése, mivel alig vártuk, hogy kilépjünk, és a következő bibliai vezérigét elvettük, mint a missziónk alapját, irányelvét: „Az Úr Szelleme van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek” (Ézsaiás 61,1; Lukács 4,18).

Nyáron elmentem haza Angliába, ahol lehetőségem volt részt venni egy keresztyén táborban. Több igehirdetésből, szemináriumon megerősítést kaptam, hogy jó irányba haladunk a misszióval. Gyülekezetplántálásról volt szó itt is, visszatérésem után egy felekezeti pásztori találkozón is. Tanítás volt a prófétikus evangelizációról, valamint figyelmeztetés is elhangzott Nehemiás könyve alapján, hogy ha az Úr munkájában tevékenykedünk, ellenállásba ütközünk, de nem szabad feladni. Ha új szellemi szintre lépünk, új ördögökkel is találkozunk (new levels, new devils). Jó, hogy ezt hallottam!

Mikor visszajöttem Magyarországra, a gyülekezet inaktív része már panaszkodott a misszióról, hogy miért csináljuk ezt, hogy megosztáshoz vezet ez, jobb lenne, ha mindent megszüntetjük, a következő félévben tanulmányozzuk az eszkatalógiát, és megbeszéljük, hogyan lépjünk ki az evangéliummal. Ehhez felháborodtam, megmondtam, hogy tíz éve már beszélünk arról, hogy mit kéne csinálni de nem csinálunk semmit. Most van egy már működő misszióágunk, megtértek emberek, nem állítom le, hogy megint csak beszéljünk a dolgokról. Folytattuk!

Ebben az időszakban nagyon áldott alkalmaink voltak a falubeli házi csoportban. Kiáradt a Szentlélek, működtek a Szellem ajándékai, még az újak is kaptak látomásokat, próféciákat, vezetést. Foglalkoztunk alaptanításokkal, hogy az emberekből képezzünk tanítványokat Krisztusnak. Eljöttek emberek az alkalmakra, érdeklődtek, megtértek, belekapcsolódtak. Néhány fiatal is megtért, a meglevő tagok gyermekei közül.

2010 februárjában, 5-en a misszióból bemerítkeztek. Alig várták, mert megértették, hogy így kötnek szövetséget Istennel. Hazafelé a kocsiban, 3-an közülük betöltekezett Szentlélekkel és kezdett nyelveken szólni. Másnap, kézrátételes ima után, még egy közülük töltekezett be. Mi ezt úgy értettük, hogy az Úr rátette a pecsétjét arra, amit teszünk, de nem azért, mert mi valami különös emberek vagyunk, hanem arra, hogy hirdessük az evangéliumot. (Az Úr a saját igéjét hitelesíti csodákkal, nem azt a szolgálattevőt, aki közvetíti.)

Mindig az volt a vágyam, hogy teljesen biblikus módon éljük a gyülekezeti életet, és így is evangelizáljunk. Mivel a gyülekezetekben sokszor küszködtem számomra értelmetlen tradíciók és szokások ellen, ebben a misszióban akartam azt a kísérletet tenni, hogy a Biblia tanítása alapján engedelmeskedjünk Krisztusnak a Szentlélek vezetése alatt. Az Úr ráirányította a figyelmünket a 2 Sámuel 6-ban található történetre, mikor szekéren szállították a frigyládát, az ökrök megbotlottak, és Uzzá meghalt, mert hozzányúlt a ládához. Ebből azt értettük, hogy Dávid és az Izraeliek jót akartak, mert felhozták a frigyládát Jeruzsálembe, de nem tették azt azon a módon, amit az Úr parancsolt. A törvényben meg van írva, hogy a ládát úgy kell vinni, hogy a papok eltakarják és póznán hordják (IV.Mózes 4), nem pedig szekéren szállítják mindenki szeme láttára. Most, tehát, az új szövetség alatt is, ha valójában Krisztus tanítványai vagyunk, azt kell tenni, amit Ő mond, úgy ahogy Ő mondja, és nem valami saját programunkat követni. Isten szintén szólt nekünk többször az új bortömlőkkel kapcsolatban (Máté 9,17), hogy ne engedjük meg merevségünk miatt, hogy meghiúsuljon az Ő munkája. A tanítványképzést, tehát, azzal kezdtük el, hogy az újak megtértek, bemerítkeztek és betöltekeztek Szentlélekkel (Apostolok Cselekedetei 2,38).

Erre a régi gyülekezetben teljesen fellázadtak, és megint akartak leállítani mindent. Nem nagyon akarok belemenni a részletekbe, de nagyon fájdalmas és keserves időszak volt ez. Csak a lényeg. Fordulópont számomra az volt, hogy mikor megmondtam, hogy Fülöp azonnal merítette be az etióp kincstárnokot mikor látta, hogy megértette az üzenetet, és nem azzal törődött, hogy hol fog gyülekezetbe járni (Ap.Csel. 8), az volt a válasz: „Ebben a gyülekezetben vannak szokások és hagyományok, és olyan nincs, hogy azt csináljuk, ami a Bibliában van. OLYAN NINCS!”

Hogy ne szaporítsuk a szót, a végeredmény az volt, hogy kizárták a missziócsoportot a gyülekezetből, és ők megtalálták magukat hirtelen gyülekezeti támogatás nélkül, felekezeti hovatartozás nélkül. Én magam maradtam még egypár hónapig, hogy esetleg megmentsem a helyzetet, de én is eljöttem, mikor láttam, hogy nincs már értelme annak, hogy ott maradjak. Nem kellett nekik egy olyan radikális próféta, mint én.

Úgy látom, hogy mindez megtörtént velünk egyedül azért, mert engedelmeskedtünk Istennek. Érdekes arra emlékezni, hogy mikor az egyház elindult pünkösd napjától kezdve, az első ellenállás a vallási vezetőktől jött. Az apostolok válasza az volt: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek” (Ap.Csel. 4). Most is folytattuk! (folytatás következik)