Nők a Szolgálatban

Jelenlegi témánkkal kapcsolatban, sok a nézeteltérés. Néhányan azt állítják, hogy a mai kultúrában, a nő egyenlő a férfival, tehát akármilyen gyülekezeti szolgálatot vállalhat. Mások pedig, egyes Bibliaversekre utalva, ahhoz ragaszkodnak, hogy „a nő ne beszéljen a gyülekezetben” (I. Kor 14: 34) és a mosogatáson kívül, mindent betiltanak neki. Elismerve, tehát, hogy nem mindenki ért egyet következtetéseimmel, e cikkben, próbálok átfogó, biblikus képet adni a nők szolgálati lehetőségeiről.
Kezdjük az alapoknál, és nézzük meg a régi és az új szövetség közötti különbséget. Ugyanúgy, mint sok nem-bibliai vallás, az ószövetségi rendszer kultikus (vagy ceremoniális) vallásnak tekinthető. Az új szövetség, viszont, egyetemes és nem ceremoniális.
Az ÓSz-i kultuszban, csak bizonyos embereken keresztül (a papok közbenjárók voltak az ember és Isten között, és a próféták fordítva), bizonyos módon (az áldozati rendszer által), bizonyos helyen (a jeruzsálemi templomban) és bizonyos időkben (a szombaton és az ünnepeken) lehetett Istenhez közeledni.
Csak nagyon szigorú feltételek mellett lehetett valaki Jahve papja. Csak héber, Lévi törzséből Áron családjából való, 20-50 éves közötti férfi, akiknek nem volt semmi testi hibája (pl. IV. Mózes 4; 8: 24-25).
Érdekesképpen, próféták és más „karizmatikus” illetve Istentől választott és felkent vezetők más törzsből és életkorból is lehettek, és ritka esetben nőkkel is találkozunk. Debóra prófétanő és Izrael bírája volt (Bírák 4-5). Szintén prófétanők voltak Mózes és Áron testvére Mirjám (II. Mózes 15: 20), Hulda, aki Jósiás király idején tanácsot adott Júda vezetőinek (II. Kir 22: 14 ff.; II. Krón 34: 22 ff.); Ézsaiás felesége (Ézs 8: 3); és Anna, Jézus születésekor (Lukács 2: 36 ff.). Még Jézus anyja, Mária, valamint rokona, Erzsébet is, kaptak prófétai kijelentést, amelyet a Bibliában jegyeztek fel (Luk. 1: 39-55). Azt olvassuk, hogy Debóra és Hulda férjes asszonyok voltak, de fontos szolgálatuk nem férjük alárendeltségében folyt.
Mindez a ceremoniális vallás az új szövetség alatt teljesen megváltozott. Most az Isten jelenlétébe vezető út mindenki számára nyitott, ahogyan szimbolizálja a templom szétszakadt kárpitja is (Márk 15: 37-38). Szabadon lehet közeledni hozzá, minden helyen (János 4: 19-24), minden időben (Ap Csel 2: 46; Kol 2: 16-17; Róma 14: 5-6). Ráadásul, most már minden nép egyaránt megteheti ezt (Ap Csel 10: 44-46; Ef 3: 6).
(Két ceremónia még létezik az új szövetség alatt is, ami a víz keresztség és az Úrvacsora. E kettő a keresztyén közösségbe való beavatásnak és az új szövetség állandó jelének tekinthető. Ezek természetesen szellemi igazságok jelképei, és nem valamik, amik ex opera operando, ill. „automatikusan működnek,” mint ahogy a pogány vallások rítusairól állítják. Csak megjegyzem, hogy helytelennek tekintem azt, hogy bizonyos hagyományos egyházi rendszereknél, a keresztyénséget gyakorlatilag olyan kultikus vallássá változtatták át, mint amilyen az ó szövetségi rendszer volt. Ott vannak a felszentelt épületek, az ünnepek és a szentnapok, az oltárok, ill. szentasztalok, az állítólag automatikusan áldásosztó szentségek, és az elkülönült papság, ill. vezetőség.)
Az új szövetség alatt működő papság, tulajdonképpen szintén megváltozott. A lévita papság elavult, és most Jézus a mennyben lévő állandó főpapunk (Zsidó 8: 1; 9: 15), azért ő az egyetlen közbenjáró az emberek és az Isten között (I. Tim 2: 5). Mindenki, viszont, aki Jézus által közeledik Istenhez, maga is pappá lesz. Péter mondja azoknak: „akik ki vannak választva az Atya Isten előismerete szerint” (I. Péter 1: 1-2), „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe…” (I. Péter 2: 9). János írja: „aki szeret minket, és vére által megszabadított bűneinktől, aki országa népévé tett minket, papokká az Isten, az ő Atyja előtt…” (Jel 1: 5-6). Ez azt jelenti, hogy minden hivő pap, mivel mindenki Krisztus által közeledhet Istenhez, és mások számára közbenjárhat. Közbenjárók vagyunk, mikor imádkozunk másokért Istenhez, akár hivőkért, akár hitetlenekért. Az új szövetség alatt, nincsen válaszfal a papság és a laikusság között. A nők ugyanúgy imádkozhatnak, közbenjárhatnak, mint a férfiak, mivel ők is papok (pl. Ap Csel 1: 14).
Azon kívül, hogy papok, minden hivő szintén a próféta szerepét is betöltheti, illetve közbenjárhat a másik irányban is – Isten és az emberek között (I. Kor 14: 29-31). Pál arra utal, hogy a nők imádkoznak és prófétálnak (I. Kor 11: 5). Fülöp evangélistának volt négy lánya, akik prófétáltak (Ap Csel 21: 8-9). Pünkösd napján Péter apostol Jóel próféta szavait idézte, amelyek között áll a következő: „kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok… még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban a Lelkemből, és ők is prófétálnak.” (Ap Csel 2: 17, 18).
Sem az ember etnikai hovatartozása, sem a neme, sem a kora nem akadályozza meg abban, hogy keresztyén legyen, azért abban sem, hogy pap vagy próféta legyen. „Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Akik Krisztusban keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra. Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” (Gal 3: 26-28). Pál azt hangsúlyozza, hogy még a nők is „fiak,” mert a korabeli görög és római kultúrában, csak a fiúk örökölhettek. Krisztusban, mindnyájunk az üdvözség örökösei vagyunk.
Most a gyülekezeti vezetés kérdéséhez értünk. Mi a vezetőség szerepe, és ki lehet vezető? A másik kérdés pedig, hogy ki szolgálhat? És a kettő kérdésre ugyanazt a választ adjuk, vagy nem?
Véleményem szerint, az, hogy ki lehet vezető, és az, hogy kinek szabad szolgálni, nem ugyanaz a dolog. Egy biblikus szakasz igazán részletesen leírja, hogy milyen legyen a gyülekezeti istentisztelet - az I. Kor 11-14. Ez azt mutatja, hogy Krisztus egész testének szolgálnia kell a gyülekezetben, a Szent Szellem vezetése alatt, bár más-más embernek más-más ajándéka, elhívása, szolgálata van. Az I. Kor 14: 26-ban az áll: „Mi következik mindezekből, testvéreim? Amikor összejöttök, kinek-kinek van zsoltára, tanítása, kinyilatkoztatása, nyelveken szólása, magyarázata: minden épüléseteket szolgálja.” Pál nem csak a férfiaknak beszél itt, mivel a görög többes számú hímnemű adelphoi a férfiakat és a nőket is egybefoglalja. Pál ugyanezt a megszólítást többször használja a levelében, ha szól az egész gyülekezetnek. Korábban arra utalt, hogy a nők imádkozhatnak és prófétálhatnak (I. Kor 11: 5). Ha ez így van, és ha bárki olyan módon hozzájárulhat az istentisztelethez, beleértve tanítással is (didaché), akkor egy nő is teheti ezt.
Van máshol is szó arról, hogy egy nő tanít? Pál ezt mondja Timóteusnak: „De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről bebizonyosodtál, tudván, akiktől tanultad, mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvözségre…” (II. Tim 3: 14-15). Vessük össze ezt az 1: 5-tel, amiben ez áll: „Eszembe jutott ugyanis a benned élő képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban és anyádban Eunikében lakott, de meg vagyok győződve arról, hogy benned is megvan.” Azt tanuljuk az Ap Csel 16: l-ből, hogy Timóteus apja görög és feltehetőleg hitetlen volt. Valószínű, hogy a legelső „tanítást” az anyjától és a nagyanyjától hallotta.
Titusz 2: 3-5 ezt mondja: „ugyanígy az idős asszonyok is szentekhez illően viselkedjenek; senkit se rágalmazzanak, ne legyenek mértéktelen borivás rabjai, tanítsanak a jóra (vagy: jót tanítsanak); neveljék józanságra a fiatal asszonyokat, hogy ezek is szeressék a férjüket és gyermekeiket, és józanok, tiszták, háziasak, jók…” Pál itt azt akarja, hogy Titusz tanítsa az asszonyokat, hogy ők aztán másokat is tanítsanak.
Priszcillát (vagy Priszkát) és Akvilát 6-szor említi a Biblia (Ap Csel 18: 2, 18, 26; Róma 16: 3; I. Kor 16: 19; II. Tim 4: 19). Az Ap Csel 18: 26-ban azt látjuk, hogy hallották Apollós szolgálatát, és utána hazavitték, és még alaposabban megmagyarázták neki az Isten útját, más szóval, tanították őt. Később, gyülekezetük volt Rómában a házuknál (Róma 16: 3-5). Érdekesképpen, ötször szerepel listában a nevük, és ezek közül, négyszer a Priszcilla áll az első helyen (valamilyen okból, a magyar fordítás felcseréli a sorrendet az Ap Csel 18: 26-ban). Az akkori kulturális körülmények között, ez nem jelez tiszteletet a gyenge nem irányt, hanem azt jelenti, hogy a nő volt a jelentősebb személy. Mintha Pál nem mondaná azt, hogy: „Köszöntöm Akvilát és a kedves feleségét,” hanem, „Priszcillát és az aranyos férjét.” Lukács különösen figyel a nevek sorrendjére. Pl. használja a „Barnabás és Saul” sorrendet a történetük elejétől (pl. Ap Csel 13: 2), mivel eredetileg Barnabás hozta Sault Antiókhiába, és bátorította őt (11: 25-26). Miután Pál vaksággal sújtotta Elimást Ciprus szigetén (13: 6-12), ő lett a szóvivő, és „Pál és Barnabás” áll (néhány kivétellel, ahol Barnabás újra jelentősebb szerepet játszik ideiglenesen). A másik kérdés az, hogy miért említik Priszcillát egyáltalán, ha nem volt fontos szerepe neki? Tudjuk, hogy néhány apostolnak volt felesége, aki vele utazott (I. Kor 9: 5), de név szerint soha nem említik őket.
Ha nézzük a Pál leveleiben szereplő köszöntéseket, láthatjuk, hogy az üdvözölt személyek közül, meglehetősen sok a nő. Priszcilla mellett, különösen érdekes számunkra Fébé, a kenkhreai gyülekezet diakónusa (Róma 16: 1 – a görögben szerepel a diakónus szó hímnemű formája, valószínűleg arra utalva, hogy betöltötte a hölgy ezt a pozíciót a gyülekezetben, nem csak „szolgája” volt), és Nimfa (Kol 4: 15), akinek házánál gyülekezet volt, ráadásul ő az egyetlen laodiceai vezető, aki itt említésre kerül. Khloé is, akinek embereire úgy utalnak, mint akik csoportként vagy gyülekezetként tartoznak hozzá (I. Kor. 1: 11). Pál dicséri Sztefanász vagy Sztefena házanépét is, mely személy neve egy női név, az István (Sztefanosz) női megfelelője. (I. Kor. 16: 15-16). A filippi levél 1: 1-4-ben, Evódiáról és Szüntükhéről olvasunk: „akik együtt küzdöttek velem az evangéliumért; Kelemennel és a többi munkatársammal is.” Ez bizonyára egy olyan szolgálatra utal, amely nyilvános vitával, tanítással vagy igehirdetéssel járt.
János apostol is, második levelét: „a kiválasztott Úrnőnek és gyermekeinek” (1. v.) címezi, és köszöntést küld: „a te kiválasztott nőtestvéred gyermekeitől” (13. v.). Elképzelhető, hogy ezek olyan hölgyek voltak, akik vezetői szerepet játszottak az első századi egyházban.
Róma 16: 7 ezt mondja: „Köszöntsétek Andronikoszt és Juniát, rokonaimat és fogolytársaimat, akik kiválóak az apostolok között, akik előttem is Krisztusban voltak.” Úgy látszik, itt van egy női apostol. Különféle módon próbálták kikerülni ezt a következtetést, de főleg abból a feltevésből kiindulva, hogy egy nő nem lehet apostol. Néhány Bibliafordításban szerepel Juniász, a név férfi formája (a görög szövegben áll a név tárgyesete, ami mindkét nemre azonos lenne - Iounian). A probléma ezzel az, hogy a női Junia név jól ismert a görög és latin forrásokból, de a férfi Juniász nem található sehol. A másik kifogás az, hogy a görögöt így is lehetne fordítani: „akiket az apostolok jól ismernek,” szóval, ők maguk nem apostolok. Nem teljesen világos az eset, de meg kell mondani, hogy ezek az alternatív magyarázatok csak meglehetősen későn jelentek meg az egyháztörténelemben (kb. XIII. századtól). Néhány egyházatya, pl. Origenész, Jeromos és Aranyszájú Szent János azt fogadta el, hogy Junia nő volt, és mindezeken felül, apostol is. Talán Andronikosz és Junia férj és feleség apostoli csapat volt? Tiszta spekuláció, de tetszik az ötlet.
Mindezt az újszövetségi gyakorlatot figyelembe véve, foglalkozni kell a nehéz szakaszokkal is, amelyek látszólagos ellentmondást mutatnak. I. Kor 14: 33-35-ben ez áll: „Mint ahogyan ez a szentek valamennyi gyülekezetében történik, az asszonyok hallgassanak a gyülekezetben, mert nincs megengedve nekik, hogy beszéljenek, hanem engedelmeskedjenek, ahogyan a törvény is mondja. Ha pedig meg akarnak tudni valamit, otthon kérdezzék meg a férjüket, mert illetlen az asszonynak a gyülekezetben beszélnie.” Csak önmagába véve, a szakasz világosnak látszik. A törvény, amire utal Pál, valószínűleg I. Mózes 3: 16. Ha figyelembe vesszük a szövegkörnyezetet, viszont, ha Pál valójában azt mondja, hogy a nő egyáltalán ne használja a hangszalagjait a gyülekezeti összejövetelen, akkor ellentmond annak, amit három résszel előbb mondott, hogy a nő imádkozik és prófétál (11: 5), valamint mindannak is, amit eddig a test szolgálatáról mondott. Ez nem valószínű. Ha a görög laleo szót nem úgy fordítjuk, hogy „beszélni,” hanem úgy, hogy „beszélgetni” (ami lehetséges), akkor világosabbá válik a helyzet. A szó jelentése nem prédikál, prófétál, imádkozik, evangelizál, hanem egyszerűen beszél, beszélget, fecseg.
Annak idején, a férfiak és a nők külön ültek a korinthusi gyülekezet nyilvános összejövetelén. Csak akkor engedték meg a hatóságok a nyilvános helyen történő összejövetelt, ha nyitott volt kívülállók számára (lásd I. Kor 14: 23), és még a városi hatóságoktól jövő felügyelők számára is (ők voltak az „angyalok” – 11: 10). Pál azért ügyel arra, hogy semmi megbotránkoztató ne történjen – így tanít a nyilvános istentisztelet illő rendjéről. Pál nem azt mondja a nőknek, hogy ne vegyenek részt az összejövetelen, és ne járuljanak hozzá, mivel ezzel ellentmondana korábbi utasításainak. Egyszerűen azt mondja nekik, hogy ne csevegjenek maguk közt az istentisztelet alatt, hanem csöndben maradjanak, és figyeljenek oda. És ha az egyik valamit nem ért, ne kiabáljon a másik helyen ülő férjének, hanem várjon, és kérdezze meg otthon.
I. Tim 2: 11-15 mondja: „Az asszony csendben tanuljon, teljes alázatossággal. A tanítást az asszonynak nem engedem meg, sem azt, hogy a férfin hatalmaskodjék, hanem legyen csendben. Mert Ádám teremtetett először, Éva csak azután, és nem Ádámot vezette tévútra a kísértő, hanem az asszonyt, és ő esett bűnbe. Mégis megmentetik a gyermekszülés által, ha megmarad józanul a hitben, a szeretetben és a szent életben.” Többféleképpen magyarázták ezt a szakaszt:
1. A nő gyermekeket és más nőket taníthat, de nem férfiakat, mivel ez megegyezne a II. Timóteusban és Tituszban található felvetéssel. Probléma van ezzel az állásponttal, mivel nem ezt mondja a szakasz. A mondat két része külön áll egymástól. A görög szórend a következő: tanítani pedig nőnek nem engedem, sem hatalmaskodni férfin. A „tanítani” igének lenne tárgyesete, de a „hatalmaskodni” ige után következne a birtokos eset. Itt a „férfi” birtokos esetben áll, azért nem a „tanítani” szó tárgya. Pál annyit mond, hogy nem engedi meg a nőnek, hogy tanítson. Ez, viszont, ellentétben áll azzal, hogy a nő bizony taníthatja a gyermekeket és a másik nőt. Pál szintén tudta, hogy Priszcilla mindenképpen hozzájárult Apollós tanításához, és nem tiltakozott ez ellen.
2. A nő otthon, vagy más külön helyen taníthat, de nem a gyülekezeti alkalmon. Ez összhangban van azzal, hogy Timóteust tanították a nagymamája és az anyja, Apollóst Priszcilla tanította, fiatal nőket pedig idősebb nők taníthatnak. A probléma vele az, hogy az I. Tim 2 szövegkörnyezete nem igazán korlátozza Pál utasításait a gyülekezeti összejövetelre. Néhány benne található dolog történhet az alkalmon, de inkább az általános életvitelről van szó. Pl. milyen jó cselekedeteket tehetnek a nők a gyülekezeti alkalom alatt (9.-10. v.)?
Egy másik probléma a két fenti szemponttal az, hogy mivel indokolja meg Pál a tiltást? Évát tévesztette meg a kígyó, nem Ádámot. Azért, ha a nők könnyebben tévednek, nem jó, ha tanítanak. De miért jobb, ha vállaljuk a kockázatot, hogy a nők hamis dolgokat tanítsanak gyermekeknek és más nőknek, vagy még férfiaknak is egymás között, de nem a gyülekezeti alkalmon? Végül is, könnyebb dolog „megítélni” a tanítást, ha a nyilvános összejövetelen hangzik el (I. Thessz 5: 21).
3. Pál utasítása teljesen és egyetemesen betiltja azt, hogy a nő akárkit tanítson, meg azt is, hogy egyáltalán megszólaljon a gyülekezetben. (Az Angliából elindult Plymouth-i Testvérek mozgalmának álláspontja. Ez ahhoz az érdekes helyzethez vezetett, hogy jóllehet egy női misszionárius gyülekezeteket plántált a külföldi „missziói mezőn,” nem volt szabad neki beszámolni róla az otthoni alkalmon, mert „a nő ne beszéljen a gyülekezetben.”) Világos, hogy ez ellenkezik azzal, hogy a nő imádkozik és prófétál, és azokkal az esetekkel, ahol a nő tanítja a gyermeket, a nőt, és egymás közt a férfit.
4. Ezt a lehetőséget nem találtam meg a kommentárokban. Talán így lehetne magyarázni Pál gondolatát: „Egy nő maradjon csendben és tanuljon alávetettségben. Egy nőnek nem engedem meg, hogy ő határozza meg a gyülekezet tanítását, meg azt sem, hogy leuralja a férfiakat. Végül is, Évát csapta be a kígyó, nem Ádámot. A nők könnyebben tévednek el, azért, ne ők adják az egész gyülekezetnek az iránymutatást vagy a látást.” Nem tudom, van-e biblikus probléma ezzel. Megegyezik a teremtés sorrendjével, és összhangban van azzal is, hogy a férj a feleségnek a feje (Efezus 5: 22-28; Kol 3: 18-19). Viszont, ez nem azt jelenti, hogy a nő ne adja tovább azt, amit tanult, meg azt sem, hogy ne vegyen részt sok más szolgálatban. Ez megegyezik azokkal a gyakorlatokkal, amelyekkel találkoztunk. Viszont, ehhez valószínűleg hozzátartozik, hogy egy nő ne legyen rendszeres bibliatanító, de ez sem biztos, ha vezetői csapat keretében szolgál.
5. Mivel Pál azt mondja, hogy „Nem engedem meg, hogy egy nő tanítson,” de nem azt, hogy Isten betiltja, a szavai csak a kulturális helyzetre vonatkoznak, és nem jelentenek univerzális tilalmat. Pál utasítást ad Timóteusnak arról, hogy hogyan végezze el a szolgálatát Efezusban (I. Tim 1: 3). Az efezusi pogány vallásban, főleg istennőket imádtak. Emlékezzünk az Artemisz-templomokkal kapcsolatos incidensre az Ap Csel 19: 23-41-ben. Emiatt, Efezusban sok domináns nő tanította a hamis vallást. Annak céljából, hogy elkerülje a félreértést, Pál nem engedi meg, hogy nők vállaljanak tanítói szerepet az efezusi kulturális körülmények között. Jóllehet, Pál nem mondja kifejezetten, hogy az utasítása általános (mint pl. I. Kor 14: 33-ban), de probléma lehet, hogy a „minden helyen” kifejezést használja a 8. versben.
Egy másik kényes kérdés a 12. versben található „hatalmaskodni” szó. A görög szó sajnos hapax legomenon (csak egyszer szerepel a görög Újszövetségben), azért más igékkel nem lehet összevetni. A szó azt jelentheti, hogy egy nő ne gyakoroljon hatalmat egy férfin, olyan értelemben, hogy ne legyen presbiter, vagy egyszerűen azt, hogy ne uralja le, ne legyen domináns. A probléma az elsővel az, hogy tulajdonképpen, nincsen olyan vers a Bibliában, ami arra utalna, hogy a presbiterek „hatalmat gyakorolnak” a gyülekezeten egyáltalán. Jézus a követőinek adott hatalmat a betegségek és a démonok felett (Máté 10: 1), meg arra is, hogy megbocsássák a bűnöket (az által, hogy hirdessék az evangéliumot – János 20: 21-22). De azt is mondta: „Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, uralkodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak rajtuk. De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok…” (Márk 10: 42-43). A zsidó levél írója nem hivatkozik a hatalomra, hanem buzdítja a gyülekezetet: „Bízzatok vezetőitekben, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak lelketekre…” (Zsidó 13: 17). Pál mondja a korinthusiaknak, hogy az Úr hatalmat adott neki „építésre, és nem rombolásra.” (II. Kor 10: 8; 13: 10.)
Tulajdonképpen, néhány e szakasz szövegkörnyezetében található célzás arra a következtetésre vezethet minket, hogy Pál kifejezetten a pogány istenimádatból származó tanítások kérdésével foglalkozik, amelyeket próbáltak bevezetni a gyülekezetbe. „Maradj Efezusban, és parancsold némelyeknek (nem csak a férfiaknak!), hogy ne hirdessenek tévtanokat, ne is foglalkozzanak mondákkal és vég nélküli nemzetségtáblázatokkal.” (I. Tim. 1: 3-4). Artemisz (vagy Diána) hívei azt állítottak, hogy az Amazonoktól származtak, és ezt nemzetségtáblázatokkal is alátámasztották. „Ugyanígy az asszonyok is, tisztességes öltözetben, szemérmesen és mértékletesen ékesítsék magukat, ne hajfonatokkal és arannyal, gyöngyökkel vagy drága ruhával, hanem azzal, ami az istenfélelmet valló asszonyokhoz illik: jó cselekedetekkel.” (2: 9-10). Artemisz kultuszához hozzátartoztak a „méhek” nevezetű templomi prostituáltak, akik úgy öltözködtek, mint az idézett igében. „A tanítást azonban az asszonynak nem engedem meg, sem azt, hogy a férfin uralkodjék.” (2: 12). A görög „güné” szót lehet nőnek, asszonynak vagy feleségnek fordítani. Tekintettel arra, hogy milyen viselkedést tiltott Pál, ezek a nők keresztyén férfiak még megtéretlen feleségei lehettek, akik még mindig Artemisz tisztelői voltak (azért az istenfélelmet valló asszonyokra utal), és hamis tanításokat hoztak be a gyülekezetbe. A fent említett „uralkodni” szó csak egyszer fordul elő a Bibliában, de később alexandriai Kelemen és Aranyszájú Szent János írásaiban a szexuális kicsapongásra vagy csábításra utalnak ezzel a szóval. Ez szintén szerepelt Artemisz imádatában. „Mert Ádám teremtetett elsőször, Éva csak azután, és nem Ádámot vezette tévútra a kísértő, hanem az asszonyt, és ő esett bűnbe.” (2: 13-14). A pogány gondolkodásból származó gnosztikus mítoszok mind azt tanították, hogy Éva elsőször teremtetett, és „titkos ismerethez” jutott azáltal, hogy evett a tiltott gyümölcsből. „Mégis megtarttatik a gyermekszüléskor, ha megmaradnak józanul a hitben, a szeretetben és a szent életben.” (2: 15). Az Artemisz név „biztonságot” jelent efezusi nyelven. Termékenység istennő volt, aki állítólag biztonságban tartotta híveit a fogantatás és a gyermekszülés folyamatában. Pál itt azt mondja, hogy az asszony biztonságban van azáltal, hogy hűséges marad az Úrhoz, és egyáltalán nincsen szüksége Artemiszre.
Ha érvényes mindez, akkor Pál egyszerűen a kulturális, történelmi helyzetből fakadó problémával foglalkozik, és nem szab ki egyetemes tiltást a női tanítókra.
Ha összevetjük mind ezeket a megvizsgált igerészeket, úgy tűnik, hogy Pál azt akarja megakadályozni, hogy a zajos, fegyelmezetlen nők ne zavarják a gyülekezeti alkalmakat, és el akarja hallgattatni azokat, akik hamis doktrínákat terjesztenek. Nem tiltakozik az ellen, viszont, hogy olyan istenfélő asszonyok vegyenek részt az alkalmakon és a szolgálatban, akik előremozdítják Isten királyságának ügyét.
Elérkeztünk a szolgálati pozíciók kérdéséhez. Meg kell különböztetnünk a gyülekezeti presbiterséget az Efezus 4: 11-ben található „ötös” szolgálattól. Ezek nem föltétlenül ugyanazok a személyek, bár természetesen egy presbiternek is lehetne „ötös” szolgálat jellegű elhívása is. Nem olvassuk azt, hogy Pál apostol egy helyi gyülekezetben presbiter lett volna. Sorolják őt az Antiókhiában levő „próféták és tanítók” közé (Ap Csel 13: 1), de nem nevezik presbitereknek. Miután elindult missziói útjaira, soha nem volt egy bizonyos gyülekezet presbitere. Péter és János, viszont, presbiternek hívják magukat (I. Péter 5: 1; II. János 1).
Ha Pál Timóteusnak adott utasításait nézzük arról, hogy kit válasszon vénnek, úgy látszik, kizárja a nőket az a feltétel, hogy „egyfeleségű férfi” (I. Tim 3: 2)1. A diakónusok körében lehetnek nők (I. Tim 3: 11 – a magyar fordításban van „feleségük is,” de a görögben csak ez áll: „nők, hasonlóképpen…”). Láttuk már, hogy diakónusnő volt Fébé (Róma 16: 1). Általában, a presbiterek gondoskodnak a gyülekezet szellemi szükségleteiről, a diakónusok pedig a gyakorlati dolgokkal foglalkoznak (Ap Csel 6: 1-6 alapján, arra nézve is, hogy a presbiter „tanításra alkalmas” (I. Tim 3: 2), de ez a feltétel nem szerepel a diakónusok listáján.) Másrészt, I. Tim 5: 17-ben ez áll: „A vezetésben bevált presbiterek kétszeres megbecsülést érdemelnek: elsősorban azok, akik igében és tanításban fáradoznak.” Ez alapján a logikus következtetés az lenne, hogy olyan presbiterek is vannak, akik nem prédikálnak vagy tanítanak, hanem valami más szerepük van. Talán adminisztráció? (I. Kor 12: 28).
Úgy tűnik, a következtetés indokolt, a nő ne legyen presbiter, de felmerül a kérdés, tulajdonképpen mi a presbiter funkciója? Két szót használ a Biblia az olyan személyre, aminek a jelentése: „idősebb,” illetve, „felügyelő.” Azt hiszem, hogy még mindig probléma, hogy a „papság-laikusság” mentalitás erős az egyház sok részében. Több neve van ennek a jelenségnek – papság-laikusság, pásztor-nyáj, de a „szolgáló csoport-gyülekezet” felosztás is torz lehet. Sokak számára világossá vált, hogy az egyszemélyes pásztor fogalma, miszerint egy ember csinál mindent a gyülekezetben, teljesen Biblia ellenes, viszont, ha őt egy olyan presbiteri csapattal helyettesítjük, akik szintén mindent csinálnak, nem oldja meg a problémát. Meg vagyok győződve arról, hogy a presbiteri csapat fogalma, miszerint ők „végzik a szolgálatot” és a többiek csak melegítik a székeket, semmiképpen nem egyezik meg az I. Kor 11-14-ben található képpel. Ha a vének felügyelők, akkor felügyeljenek, ne maguk végezzenek mindent. Az egész gyülekezet szolgáljon a Szent Szellem vezetése alatt, és a vezetők tartsák szemmel a dolgokat, arra ügyelve, hogy minden jó rend szerint történjen.
Kell, hogy egy presbiter „tudjon tanítani,” de ez nem azt jelenti, hogy csak őneki szabad tanítani. Végül is, hogyan lehetne egy olyan új presbitert felavatni, akiről tudják, hogy tud tanítani, ha csak akkor szabad tanítania, ha már felavatták presbiternek?
Vessük össze mindezt az „ötös” szolgálat céljával: „És ő adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítsék a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére…” (Ef 4. 11-12). Ezek az emberek el vannak hívva, hogy tanítsák és készítsék Krisztus egész testét a szolgálatra, de nem arra, hogy ők maguk végezzék az összes szolgálatot. A zsidó levélben ez áll: „Erről nekünk sok mondanivalónk van, amit nehéz megmagyarázni, minthogy eltompult a hallásotok. Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire…” (Zsidó 5: 11-12). A szolgálat nem önmagáért létezik, hanem azért, hogy folyamatosan reprodukálja önmagát. Ráadásul, a fenti versek nem korlátozzák ezt a folyamatot csak egy nemre.
Az „ötös” szolgálattal kapcsolatosan, nem találok okot arra, hogy egy nő ne legyen próféta (az ó szövetség alatt lehetett, és az újszövetségben nincsen tiltás), evangélista (aki általában nem rendszeres bibliatanító – korunkban a felkent női evangélisták sok példája található, pl. Kathryn Kuhlman. Bibliai példa, többek között a samáriai asszony, aki városában terjesztette a Jézusról szóló üzenetet, amelyet jónak látott az Úr – János 4: 39-42), vagy pásztor (nem abban a tradicionális értelemben, hogy a gyülekezet fővezetője, ami egyébként is Biblián kívüli fogalom, hanem egy olyan valaki, aki gondozza a „nyájat,” tehát főként lelkigondozással foglalkozik. A nők valószínűleg jobban tudnak más nőknek tanácsot adni, mint a férfiak.) Junia a női apostol példája, de talán jobb, ha egy apostoli csapat tagjaként munkálkodik egy nő. Mostanában voltak női gyülekezetplántálók is, de inkább „misszionáriusoknak” nevezzük őket. Talán probléma van azzal, hogy egy nő rendszeres tanító legyen, de még az sem biztos, ha az I. Timóteusban található szakasz csak a történelmi helyzettel foglalkozik.
Azért, összefoglalva elmondom, hogy mi a (legalábbis jelenlegi) álláspontom. Egy gyülekezetet ne vezessen egy „pásztor,” hanem egy presbiteri csapat. Amint a nőnek a feje a férfi, ugyanúgy a gyülekezet vénei férfiak legyenek. Viszont, a vének ne végezzék el a gyülekezet összes feladatát. Mint nagyobb érettséggel és tapasztalattal bíró keresztyének, a presbiterek felügyeljék és koordinálják a szolgálat munkáját. A nők ne uralják le a gyülekezet vezetőségét, és ne határozzák meg a gyülekezet irányvonalát, látását. Az „ötös” szolgálatra nézve, ami vagy a helyi gyülekezetben vagy gyülekezetek között működhet, talán nem szerencsés ha a nő rendszeres tanító, de szabad neki tovább adnia azt, amit tanult. Szintén lehet egy apostoli csapat tagja is, lehet evangélista, próféta, vagy pásztor, de egy nagyobb helyi gyülekezet keretein belül, egy nő akár házi csoport vezető is lehet.

Lábjegyzet

1. Az egyfeleségű férfival kapcsolatban, több magyarázata van az igének, pl. az egyházon kívül ne legyen felesége; csak egy felesége legyen, nem több; ne legyen egyedülálló; ne legyen elvált ember; ha meghal a felesége, ne házasodjon újra…, de ez talán egy következő tanulmányunk témája lesz.

Források

Fusselman, Douglas D., The Husband of One Wife, Online
http://members.aol.com/SemperRef/husband.html

Guthrie, Donald, New Testament Theology, IVP, 1985.

Guthrie, Donald and Motyer, J. A, Ed., The New Bible Commentary Revised, IVP, 1970.

Ladd, George E., A Theology of the New Testament, Lutterworth Press, 1991.

McDonnell, Dianne D., Junia, a Woman Apostle, Online
http://www.churchofgoddfw.com/monthly/junia.shtml

McDonnell, Dianne D., Paul and women, Online
http://www.churchofgoddfw.com/women/paul&women.shtml

Riss, Kathryn J., Womens’s Ministries in the Early Church, Online
http://www.godswordtowomen.org/katheryn.htm

Ryrie, Charles C., Teológiai Alapismeretek, Budapest, 1996.

Wallace, Daniel B., Junia Among the Apostles: The Double Identification Problem in Romans 16: 7, On line
http://www.bible.org/page.asp?page_id=1163

The NIV Study Bible, Hodder and Stoughton, 1998.