Gyülekezetplántálás - I. rész

A gyülekezetplántálásból fakadó tapasztalatok, tanulságok

Bár a nyolcvanas években szerepem volt a gyülekezetplántálásban a wales-beli bangori pünkösdi gyülekezettel együtt, nem mondhatom, hogy sok tapasztalatom van ezen a területen. Magyarországon inkább próbáltam meglevő gyülekezetekben szolgálni, tanítói, prófétai szolgálattal, vegyes eredményekkel. Másfél évvel ezelőtt, pedig, lehetőségem lett egy új munkával segíteni. Annak idején, egy kisvárosi gyülekezet egyik presbitere voltam, és vezettem az egyik gyülekezeti házi csoportot. Az első jele annak, hogy valami új kezdődött el az volt, hogy az egyik tagunknak a rokona csak eljött az alkalomra, és kijelentette, hogy meg szeretne térni. Mindenki örült neki, és aznap imádkoztunk vele, hogy vezessük Jézushoz. Az újjászületésének a jele az volt, hogy azonnal betelt buzgósággal, mindenről akart tudni, mindenről kérdezett, és nem lehetett lerázni. Mikor meg tudtuk szervezni, bemerítkezett a Balatonban, és másnap betöltekezett Szentlélekkel, kísérve nyelveken-szólással.

Közben, a házi csoporttagunk fiának esküvőjén újratalálkoztunk rokonaival, akik egy kisfaluban laknak, ahol néhány évvel ezelőtt házi csoportot tartottunk, de ez abbamaradt. Azt fejezték ki, hogy jó lenne, ha ez újraindulna. Beleegyeztünk, és újra kezdtünk járni a faluba, a házi csoportommal és az új megtérőnkkel együtt. Kifejezetten jót tett neki, hogy hamarosan a megtérése után, aktívan részt vehetett egy missziómunkában. Elfogadtuk, hogy ez az Úr vezetése, mivel alig vártuk, hogy kilépjünk, és a következő bibliai vezérigét elvettük, mint a missziónk alapját, irányelvét: „Az Úr Szelleme van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek” (Ézsaiás 61,1; Lukács 4,18).

Nyáron elmentem haza Angliába, ahol lehetőségem volt részt venni egy keresztyén táborban. Több igehirdetésből, szemináriumon megerősítést kaptam, hogy jó irányba haladunk a misszióval. Gyülekezetplántálásról volt szó itt is, visszatérésem után egy felekezeti pásztori találkozón is. Tanítás volt a prófétikus evangelizációról, valamint figyelmeztetés is elhangzott Nehemiás könyve alapján, hogy ha az Úr munkájában tevékenykedünk, ellenállásba ütközünk, de nem szabad feladni. Ha új szellemi szintre lépünk, új ördögökkel is találkozunk (new levels, new devils). Jó, hogy ezt hallottam!

Mikor visszajöttem Magyarországra, a gyülekezet inaktív része már panaszkodott a misszióról, hogy miért csináljuk ezt, hogy megosztáshoz vezet ez, jobb lenne, ha mindent megszüntetjük, a következő félévben tanulmányozzuk az eszkatalógiát, és megbeszéljük, hogyan lépjünk ki az evangéliummal. Ehhez felháborodtam, megmondtam, hogy tíz éve már beszélünk arról, hogy mit kéne csinálni de nem csinálunk semmit. Most van egy már működő misszióágunk, megtértek emberek, nem állítom le, hogy megint csak beszéljünk a dolgokról. Folytattuk!

Ebben az időszakban nagyon áldott alkalmaink voltak a falubeli házi csoportban. Kiáradt a Szentlélek, működtek a Szellem ajándékai, még az újak is kaptak látomásokat, próféciákat, vezetést. Foglalkoztunk alaptanításokkal, hogy az emberekből képezzünk tanítványokat Krisztusnak. Eljöttek emberek az alkalmakra, érdeklődtek, megtértek, belekapcsolódtak. Néhány fiatal is megtért, a meglevő tagok gyermekei közül.

2010 februárjában, 5-en a misszióból bemerítkeztek. Alig várták, mert megértették, hogy így kötnek szövetséget Istennel. Hazafelé a kocsiban, 3-an közülük betöltekezett Szentlélekkel és kezdett nyelveken szólni. Másnap, kézrátételes ima után, még egy közülük töltekezett be. Mi ezt úgy értettük, hogy az Úr rátette a pecsétjét arra, amit teszünk, de nem azért, mert mi valami különös emberek vagyunk, hanem arra, hogy hirdessük az evangéliumot. (Az Úr a saját igéjét hitelesíti csodákkal, nem azt a szolgálattevőt, aki közvetíti.)

Mindig az volt a vágyam, hogy teljesen biblikus módon éljük a gyülekezeti életet, és így is evangelizáljunk. Mivel a gyülekezetekben sokszor küszködtem számomra értelmetlen tradíciók és szokások ellen, ebben a misszióban akartam azt a kísérletet tenni, hogy a Biblia tanítása alapján engedelmeskedjünk Krisztusnak a Szentlélek vezetése alatt. Az Úr ráirányította a figyelmünket a 2 Sámuel 6-ban található történetre, mikor szekéren szállították a frigyládát, az ökrök megbotlottak, és Uzzá meghalt, mert hozzányúlt a ládához. Ebből azt értettük, hogy Dávid és az Izraeliek jót akartak, mert felhozták a frigyládát Jeruzsálembe, de nem tették azt azon a módon, amit az Úr parancsolt. A törvényben meg van írva, hogy a ládát úgy kell vinni, hogy a papok eltakarják és póznán hordják (IV.Mózes 4), nem pedig szekéren szállítják mindenki szeme láttára. Most, tehát, az új szövetség alatt is, ha valójában Krisztus tanítványai vagyunk, azt kell tenni, amit Ő mond, úgy ahogy Ő mondja, és nem valami saját programunkat követni. Isten szintén szólt nekünk többször az új bortömlőkkel kapcsolatban (Máté 9,17), hogy ne engedjük meg merevségünk miatt, hogy meghiúsuljon az Ő munkája. A tanítványképzést, tehát, azzal kezdtük el, hogy az újak megtértek, bemerítkeztek és betöltekeztek Szentlélekkel (Apostolok Cselekedetei 2,38).

Erre a régi gyülekezetben teljesen fellázadtak, és megint akartak leállítani mindent. Nem nagyon akarok belemenni a részletekbe, de nagyon fájdalmas és keserves időszak volt ez. Csak a lényeg. Fordulópont számomra az volt, hogy mikor megmondtam, hogy Fülöp azonnal merítette be az etióp kincstárnokot mikor látta, hogy megértette az üzenetet, és nem azzal törődött, hogy hol fog gyülekezetbe járni (Ap.Csel. 8), az volt a válasz: „Ebben a gyülekezetben vannak szokások és hagyományok, és olyan nincs, hogy azt csináljuk, ami a Bibliában van. OLYAN NINCS!”

Hogy ne szaporítsuk a szót, a végeredmény az volt, hogy kizárták a missziócsoportot a gyülekezetből, és ők megtalálták magukat hirtelen gyülekezeti támogatás nélkül, felekezeti hovatartozás nélkül. Én magam maradtam még egypár hónapig, hogy esetleg megmentsem a helyzetet, de én is eljöttem, mikor láttam, hogy nincs már értelme annak, hogy ott maradjak. Nem kellett nekik egy olyan radikális próféta, mint én.

Úgy látom, hogy mindez megtörtént velünk egyedül azért, mert engedelmeskedtünk Istennek. Érdekes arra emlékezni, hogy mikor az egyház elindult pünkösd napjától kezdve, az első ellenállás a vallási vezetőktől jött. Az apostolok válasza az volt: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek” (Ap.Csel. 4). Most is folytattuk! (folytatás következik)

Ki vagyok Krisztusban?

A Freitheit in Christus szolgálat Meine Identität című reklámcédulája

Személyazonosságom

„Megérteni az identitásod Krisztusban abszolút alapvető ahhoz, hogy Krisztusban győzedelmes és egyensúlyozott életet éljél.” Dr. Neil T. Anderson


SÁTÁN HAZUGSÁGA // ISTEN IGAZSÁGA

Bűnös vagy, mert időnként vétkezel // Szent vagy, Isten igaznak nyilvánított, de néha vétkezel

Az identitásodat az határozza meg, hogy mit tettél // Az identitásodat az határozza meg, hogy Isten mit tett érted

Az identitásodat az határozza meg, hogy az emberek mit mondanak rólad // Az identitásodat az határozza meg, hogy Isten mit mond rólad

Mit hiszel magadról, a viselkedésedből induljon ki // A viselkedésed abból induljon ki, hogy mit hiszel magadról

- Dr. Timothy Warner

Szabadság van Krisztusban!

Krisztusban …

… elfogadott vagyok

* Isten gyermeke vagyok - János 1,12
* Isten barátja vagyok - János 15,15
* Megigazult vagyok - Róma 5,1
* Egy szellem vagyok az Úrral - I.Kor 6,17
* Áron vétettem meg, az Istené vagyok - I.Kor 6,20
* Tagja vagyok Krisztus testének - I.Kor 12,27
* Szent vagyok - Efezus 1,1
* Isten örökbefogadott fia vagyok - Efezus 1,5
* A Szentlélekben szabad utam van az Atyához - Efezus 2,18
* Meg vagyok váltva, bűneim megbocsátva - Kolossé 1.14
* Eljutottam teljességhez Krisztusban - Kolossé 2,10

… biztonságban vagyok

* Semmi kárhoztató ítélet nincs ellenem - Róma 8,1
* Tudom, hogy minden javamra szolgál - Róma 8,28
* Isten nem ítél kárhozatra - Róma 8,31-34
* Semmi nem választhat el Isten szeretetétől - Róma 8,35-39
* Biztos alapra helyezet Isten, felkent, és Krisztusban elpecsételt - II.Kor 1,21-22
* Meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennem a jó munkát, el is végzi a Krisztus Jézus napjára - Filippi 1,6
* A mennyben van polgárjogom - Filippi 3,20
* Az életem el van rejtve Krisztussal együtt az Istenben - Kolossé 3,3
* Nem a félelem szellemét kaptam, hanem az erő, a szeretet és a józanság szellemét - II.Tim 1,7
* Irgalmat és kegyelmet találhatok, amikor segítségre van szükségem - Zsidó 4,16
* Isten fia megtart engem, és a gonosz nem árthat nekem - I.János 5,18

… jelentős vagyok

* A föld sója és a világ világossága vagyok - Máté 5,13-14
* Szőlővessző vagyok Isten szőlőtőkéjén, Krisztussal összekötve és arra képes, hogy sok gyümölcsöt teremjek - János 15,1-5
* Kiválasztott vagyok, és elrendelt arra, hogy maradandó gyümölcsöt teremjek - János 5,16
* Krisztus tanúja vagyok - Ap.Csel 1,8
* Isten temploma vagyok, mert Isten Szelleme lakik bennem - I.Kor 3,16
* Istennel való megbékélés követe vagyok - II.Kor 5,18-20
* Isten munkatársa vagyok - II.Kor 6,1
* Krisztusban már most van helyem a mennyben - Efezus 2,6
* Isten alkotása vagyok - Efezus 2,10
* Szabadon és bátran tudok Istenhez fordulni - Efezus 3,12
* Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem - Filippi 4,13

Többet a pusztáról

A PUSZTA NÉGY FÁZISA
-írta Yves Perriard.

Forrás: http://www.johnthebaptisttv.com/2011/01/14/the-4-phases-of-the-wilderness-yves-perriard/

Ebben a meglehetősen hosszú cikkben, szeretném bemutatni az önkéntelen elszigetelődés időszakának négy általános szakaszát. Hasznos ezeket pontosan azonosítani, hogy reményünk és kilátásunk legyen arról, hogy mit érezzünk, és mit cselekedjünk.

1) Megfosztás és összetöretés

Általában meglepetés vagy fokozatosan növekvő sokkok által kerülünk egy pusztai időszakba, amelyek vezetnek bennünket egyre mélyebbre a „halál árnyékának völgyébe.” Tipikusan valamilyen el nem várt módon elvész a vagyon, a pozíció vagy a biztonság, hogy ebben a korai szakaszban gyakori érzés a szégyen, a harag és az összezavarás. Különböző fájdalmas körülmények kényszerítenek bennünket arra, hogy belépjünk a pusztába: súlyos betegség, egy biztonságos munkahely vagy szeretett hozzátartozó veszítése, vagy még az üldöztetés.

Egy dolog, ami különösen fájdalmas és zavaros az, hogy ha tettünk valami igazságos dolgot, ezért jogtalanul bántak velünk. Ha például javítani akartunk valamit a gyülekezetben, munkahelyünkön vagy a családban, azért kritizálnak, félreértenek, el is utasítanak. Például Mózes akart valamit tenni Istenért, és az volt erre a „jutalma”, hogy jogtalanul került egy hosszú pusztai vándorlásba. Ugyanaz történt Illéssel, miután Ahábbal beszélt, valamint Józseffel, mikor megosztotta álmát a testvéreivel.

2) Küzdelem az Isten és saját magunk megtalálásáért

A második fázis meghatározza, ha egyszerű mulandó életkrízisbe kerültünk, vagy pedig pusztai élménybe léptünk.

A következő 3 jel segít a felismeréshez:

1 – Az első az, hogy miután hosszú időn keresztül minden lehetséges bölcsességgel és önfegyelemmel erőlködtünk a helyzetünk megváltatásán, végül is rájöttünk arra, hogy „megragadtunk.” Igazándiból semmi nem változott meg, és semmilyen perspektívánk sincsen arra, hogy ez valaha véget is ér. Félretoltak, elszigeteltek, és a legtöbb ember nem tud azonosulni azzal, ami történt velünk. A szakmai helyzetünk bizonyára nem az, amit választottunk volna magunknak. Ennél rosszabb, hogy az az érzésünk kezd támadni, hogy maga Istennek terve volt, hogy ebbe a száraz, elkülönült helyre kerüljünk, ahol senki nem akar hozzánk csatlakozni (nem ilyenek a puszták?). Ahogy meg van írva: „Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába” (Máté 4,1).

2- A puszta második jele az, hogy próbára teszi azt, hogy hogyan látjuk önmagunkat. Például, Jézus három kísértése a pusztában mind az identitását megkérdőjelezte („ha valóban Isten fia vagy…”). Azért kell átmenni az identitáskrízisen, mert mielőtt belekerültünk a pusztába, az egész lényünket megkötötte és átformálta a környezetünk és a felelősségünk. Mivel ezek most eltűntek, nehezen értjük, hogy kik vagyunk?

3- A harmadik és a legnyilvánvalóbb jellemzője annak, hogy belekerültünk a pusztába az a zavaros érzés, hogy Isten valahogyan csendben maradt. Úgy tűnik, nem hallgatja meg az imáinkat, és meg rosszabb, nem ismerjük meg az ő meghitt hangját. A legrosszabb esetekben, néhány keresztyén kezd küszködni a magányosság, a depresszió és a „szellemi cinizmus” érzelmével, amelyet találóan ír le a Siralmak harmadik része:

„Én vagyok az a férfi, aki nyomorúságot látott az Úr haragjának botja miatt. Sötétben ütött, hajtott, ahol nincs világosság. Bizony, ellenem fordítja kezét folytonosan, egész nap. Elsorvasztotta húsom és bőröm, összetörte csontjaimat. Körülbástyázott engem méreggel és fáradtsággal. Vaksötétbe helyezett engem, mint a régen meghaltakat. Falat emelt körém, nem juthatok ki, súlyos bilincsbe vert. Ha segítségért kiáltok is, elzárkózik imádságom elől. Faragott kőből emelt falat utaimra, ösvényeimet járhatatlanná tette. Olyan hozzám, mint a leselkedő medve, mint rejtekhelyen az oroszlán. Lekergetett utamról, összetépett, elpusztított engem. Felvonta íját, és kitett engem nyilai céltáblául. Veséimbe eresztette tegzének nyilait. Nevetséges lettem minden nép előtt, és gúnydalt énekelnek rólam egész nap. Keserűséggel lakatott jól, bánattal itatott meg. Kavicsot rágatott velem, hamuba kényszerített engem. Elvette békességemet, elfeledtem, mi a jólét. Már azt gondoltam: Nem lehet reménykednem és bizakodnom az Úrban! Gondolj nyomorúságomra és hontalanságomra, az ürömre és a méregre. Mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem.”

Természetesen az elsődleges oka annak, hogy miért nem HALLJUK Istent az, hogy nem LÁTJUK magunkat világosan. Mivel nem tudjuk már, hogy kik vagyunk valójában, most nem halljuk Istent úgy, mint ezelőtt. Úgy tűnik, tehát, hogy csendben marad. Más szóval, mivel változik az identitásunk, ugyanúgy másképpen érzékeljük Istent. Ez alatt a zavaros időszak alatt, sok keresztyén arra kényszerül, hogy kérdezze meg magától: „Minek teremtett meg Isten engem? Kicsoda vagyok én most, hogy senki nem ismer már annak, ami voltam ezelőtt?” Lényegében küszködünk a következő kérdéssel: „Ki vagyok én most, hogy se múltam se jövőm nincsen, és mit jelent nekem Isten ebben az egészben?”

3) Igazi intimitás és békesség Istennel

Eljön az az időpont, mikor a gyásznak és a keserűségnek végre meg kell szűnnie. Vagy ragaszkodunk a második fázis depressziós érzéseihez, vagy kiáltunk Istenhez addig, amíg meg nem találjuk a vele való tartós békességet és valódi intimitást. Nem vezethetjük ki magunkat a pusztából, de ha benne vagyunk, megválaszthatjuk magunknak a megfelelő hozzáállást. Ez, viszont, meghatározza, hogy meddig maradunk benne. Például, a legtöbb Izraelitának egy rövid pusztai vándorláson keresztül kellett volna mennie az egyiptomi megszabadulás után. Mivel azonban megválasztották a bálványimádást, a keserűséget és a hitetlenséget, a pusztájuk hosszú, 40 évig tartó folyamattá lett, és a legtöbbjük soha nem lépett be az ígéret földjére. A puszták célja nem az, hogy szellemileg megöljenek bennünket, hanem hogy jobb életszakaszra készítsenek fel. Nem lehet ezeket megrövidíteni, de hozzáállásunkkal meghosszabbíthatjuk.
Olyankor el kell dönteni, hogy más hozzáállással keressük az Istent. Olyan szituációban, abszolút nincs más választásunk. Vagy Isten sehol nincs, vagy Isten most itt van! Drasztikus szükségünk van Istenre, és egy tőle kapott gyors megoldás nem lesz elég. Mindegy, hogy meddig tart, eltökélten menjünk előre az átadás, az imádkozás, a dicsőítés, a böjtölés által, amíg meg nem történik az az „áttörés”, és végre kezdjük hallani a hangját, és találni az igazi békességet. Most, tehát, nagyon fontos az, ha odaszánjuk magunkat az istenkeresésre, helyes motivációval keressük Őt. Sokszor, még akaratlanul is, a következő 2 helytelen okból követjük Istent:

1 – Az első helytelen motiváció az, ha azért keressük Istent, hogy pontos akciótervet adjon arra, hogy mit tegyünk érte. Ez azért van, mert tudatlanul akarunk valamit tenni annak érdekében, hogy átértelmezzük az elveszett identitásunk. Önmagában nincsen gond, ha valami tevékenységgel építsük az önbecsülésünket, de abban rejlik a veszély, hogy félreértsük a pusztának a célját. Olyankor Isten azt akarja, hogy lassítsunk, töltsünk sok időt imában, és fedezzük fel, kik vagyunk mi és kicsoda Ő valójában. Az életünk ebben az időpontjában az, hogy kik vagyunk, többet számít, mint az, hogy mit teszünk. Isten akarja megváltoztatni az önképünk, hogy lássuk magunkat Őbenne. Úgy teszi ezt, hogy felszínre hozza az „előző életünk” összes büszke, önközpontú motivációját, és hogy megmutassa nekünk, hogy Ő nem lát bennünket a munkánk, a pozíciónk, vagy még az általunk szeretett embereken keresztül. A pusztában Isten nem „Egyiptom hercegeként”, „Jákob kedvenc fiaként”, vagy „Izrael prófétájaként” lát bennünket. Bűnösökként lát bennünk, ahogy valójában vagyunk, és nincsen szükségünk arra, hogy bizonyítsunk akármit, se Neki, se másoknak.
Ugyanakkor nem csak bűnösök vagyunk, hanem szeretett gyermekei, felbecsülhetetlenül értékesek számára. Minél jobban értjük az identitásunkban ezt a paradoxont, annál mélyebben formálódunk át. Mivel a pusztában nem tudunk semmi eredményt felmutatni, pontosan azért értjük, hogy mennyire értékesek vagyunk Isten szemében. Olyankor az önbecsülésünk nem függ a teljesítményünktől, hanem az Istennel való intim kapcsolatban kell megtalálni azt.

2 – A második helytelen motiváció az, ha azért keressük Istent, mert inkább időbeli, földi megoldásokat akarunk, mint kapcsolatot Ővele. Akaratlanul azért keressük, mert akarjuk visszaszerezni azt a munkahelyet, házat, élettársat, szolgálatot, helyzetet, amelyet elvesztettünk. Nos, nincsen probléma azzal, hogy olyan áldásokat keresünk, de abban rejlik a veszély, hogy ezek fontosabbá válnak, mint maga az Isten. A bálványimádás soha nem jelent veszélyt, ha rossz dolgokról van szó, hanem inkább, ha jó dolgokkal foglalkozunk. Annyira megáld bennünket Isten, hogy elfelejtkezünk róla és önközpontúak és önmegtévesztőek leszünk. A pusztai időszak célja az, hogy visszavezessen bennünket Istenhez, hogy önmagáért keressük, és nem ajándékaiért: az Adományozó fontosabb, mint az adományai. Mikor egy ember rájön arra, hogy Isten jelenléte többet számít, mit minden más áldás, öröm és biztonság ebben az életben, az az ember valójában áldott. Ez azt jelenti, hogy olyan keresztyének, akik hosszú idők folyamán szenvedtek a börtönben Istennel, általában olyan hatalommal, békességgel és szeretettel állnak elő, amelyet emberi ésszel nem lehet megmagyarázni. Ezért engedi meg az Isten, hogy még a legjobb emberei kerüljenek a börtönbe. Időnként az elszigetelődés-pusztai időszak „újraindítás” gombját meg kell nyomni, hogy az Adományozón keresztül lássuk az életet inkább, mint az ajándékain át.
A legvilágosabb jele annak, hogy „sikeresen” áthaladunk a harmadik szakaszon az, hogy a békesség és az odaadás érzése jellemez bennünket. Ha őszintén mondhatjuk Istennek, hogy: „mindegy, hogy meddig tartasz engem abban a változatlan szituációban, bízom benned, és dicsőítelek ezért, mert a jelenléted mindennél fontosabb az életemben,” akkor a békesség bizonyára uralkodik a szívünkben.Egy másik jele az, hogy átláthatóvá és alázatossá válunk. Nem kell magunkat bebizonyítani senkinek. Még egy biztató jel, az Isten az a csodás gondoskodása a testi szükségeinkről, ahogy tanuljuk, hogyan függjünk tőle. Például, Jézusnak szolgáltak az angyalok, és Illést etették a hollók. Közvetlenül kapcsolódik ehhez az a képesség, hogy járjuk a természetfelettiben. József az alomfejtésben szakértő lett, Mózes tapasztalta az égő csipkebokrot és a csodás jeleket, Illés feltámasztotta a holtakat és sokszorosította a lisztet és az olajt.

4) Látjuk a fényt az alagút végén, és türelmesen kilépünk belőle.

Az utolsó szakasz elején, Isten általában előre ad valamilyen jeleket, hogy a szituációnk véget ér majd, hogy így bátorítson bennünket. Ez természetfeletti kijelentés lehet, álom vagy intuíció, amely megmutatja, hogy a dolgok meg fognak változni. Vagy az emberek, vagy a körülmények világosan megerősítik azt, ami már a szívünkben van. Általában, ha teljesen átadtuk magunkat, és nem fektetünk hamis reménységet az emberekben vagy a körülményekben (ahogy szoktuk, a pusztai időnk elején), akkor felismerjük Isten hangját magunknak. Nagyon fontos ebben az utolsó szakaszban, hogy megtartsuk a bizalomnak és békességnek a hozzáállását, amely megvolt a harmadik fázisban. Ne erőltessük a végeredményt! Sokszor, ha látjuk a fényt az alagút végén, akarjuk az utolsó szakaszt felgyorsítani, és nem várunk türelemmel Istenre. Őnála van a legtökéletesebb időzítés, és az egész folyamat utolsó fázisa néha hosszabb, mint gondoltuk.Azért nem kell gyorsítani a dolgokat, mert a pusztai időszak általában drámai fordulattal ér véget: 14 év után, József rabszolga egyik napról a másikra miniszterelnök lesz; 40 év után, a rég elfelejtett Mózes hirtelen visszatér, és napok alatt megrázkódik két nemzet; 3-4 év után, egy nap alatt Illés radikális forradalmat hajt végre a Kármel hegyén; 30 év után Jézus, akit addig nem ismertek, végig járja a pusztáját, és a csodatevő erő látványos bemutatásával elkezdi a szolgálatát. Lehet, hogy Isten sokáig tart bennünket várakozásban, de mikor megmozdul, azt gyorsan és erővel teszi!Lehet, hogy mindegyik szakasz mindenki számára nem lesz olyan „extrém”, de mégis tartalmazzák a következő jellemzőket:

A négy fázis összefoglalója:

Ez első fázisban, fokozatosan vagy hirtelen kikerülünk a biztonságos környezetünkből, szerepünkből. Ez vezet a második fázishoz, ahol tapasztaljuk „a lélek sötét éjszakáját”. Küszködünk azzal, hogy Istent és az általa érvényes identitásunkat megtaláljuk.
A harmadik fázis azzal kezdődik, hogy kétségbeesetten keressük Istent addig, amíg meg nem találjuk az odaadást, békességet, és a valóságos intimitást Istennel. Az utolsó szakaszban, előre kapjuk meg annak a bátorító jeleit, hogy az elszigetelődés folyamata végre meg fog szűnni.