Tanulmányok az Adventizmusról IV

6

Próféta-e Ellen G. White?

1919-ben Dudley M. Canright írta: „Mrs. E. G. White, a Hetednapi Adventista Egyház prófétanője, vezetője és fő alapítója azt állította, hogy ő Istentől ihletett ugyanolyan módon, mint a Bibliában a próféták. Az álláspontját magyarázva, azt mondta: „A régi időkben szólt az Isten az emberekhez próféták és apostolok szája által. Ezekben a napokban a Szellemének a bizonyságai által szól hozzájuk,” 1 azaz – rajta keresztül a saját írásaiban. (vö. Zsidó 1: 1-2).
Azt állította, hogy minden őáltala írt sort, akár cikkekben, levelekben, bizonyságokban, vagy könyvekben, a Szent Szellem diktált neki, és azért azok tévedhetetlennek tekintendők.” 2, 3
A XIX. században, az adventisták azt mondták: „A Bizonyságokhoz való viszonyunk olyan, mint a boltív záróköve. Vedd ki azt, és nincsen logikus megállás, amíg el nem tűnnek az üzenet összes speciális igazságai… Semmi nincs ennél biztosabb, mint az, hogy együvé tartoznak az üzenet és a látomások [Mrs. White-é] – együtt állnak, illetve esnek.” 4
A modern adventista egyház(ak)nak a szempontja talán ennél kicsit enyhébb, mivel mondják, hogy Mrs. White írásai: „egy kis fény, ami a férfiakat és a nőket a nagyobb fényhez vezeti.” Az viszont, hogy ő Istentől ihletett, az 1980 évi dallasi nyilatkozathoz tartozik. Még mindig a „prófécia szellemének” tartják írásait (vö. Jel 19: 10). Ennek okáért, Mark Martin feltételezi, hogy: „Az adventizmus Ellen White visszatükröződése. Ő alakította meg, és az írásainak a vezetésével olyanná tette, mint amilyen ma.” 5
Mivel Ellen White nem volt az egyetlen, aki prófétai szerepet vállalt a XVIII. és XIX. században - emlékezzünk, pl. a következő egyházalapítókról: Mary Baker Eddy (Keresztény Tudomány), Joseph Smith (Utolsó Napok Szentjei), Charles T. Russell (Jehova Tanúi), valamit Emanuel Swedenborg, Anne Lee és Joanna Southcott, akiknek a mozgalmai nem voltak tartósan sikeresek - fontos lenne megvizsgálni az állításait, az életének és a Bibliának a fényében.
Először is szeretném feltételezni, hogy ezeknek a mozgalomvezetőknek miért sikerült annyi követőt gyűjteni maguk köré. Többek között azért, mert a XIX. századi egyház nem értette meg az újszövetségi próféciának a működését. A XX. század elején létrejött pünkösdi mozgalom és az 50-es évektől a karizmatikus megújulás tapasztalatai és bibliatanulmányai következtében, a XXI. század küszöbén álló keresztyénségnek sokkal nagyobb esélye van, hogy észrevegye a szellemi és szolgálati ajándékok hamis használatát.
Ezzel kapcsolatban, jegyezzünk meg néhány fontos alapelvet:
1. Az újszövetség alatt létezik a prófétálás, mint szellemi ajándék. „A Szellem megnyilvánulása, pedig mindenkinek azért adatik, hogy közhaszonra legyen… van, akinek az Isteni erők munkái vagy a prófétálás…” (I. Kor 12: 7, 10).
2. Minden hivővel előfordulhat, hogy a Szentlélek időként ad neki próféciát. „De mindezt egy és ugyanaz a Szellem munkálja, aki úgy osztogatja kinek-kinek az ő ajándékát, amint akarja.” (I. Kor 12: 11); „Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki bátorítást kapjon.” (I. Kor 14: 31).
3. Létezik szintén a prófétai szolgálat. Ez az egyik szolgálati ajándék, amit Jézus adott az egyháznak. „És Ő adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul.” (Efezus 4: 11). Látjuk, hogy ezekből több lesz az egyházban, nem csak egy. „Antiókhiában, az ottani gyülekezetben, volt néhány próféta és tanító...” (Ap. Csel. 13: 1).
4. Az újszövetségi próféta pedig nem tévedhetetlen, mert meg kell vizsgálni a mondanivalóját. „A próféták pedig ketten vagy hárman szóljanak, a többiek pedig ítéljék meg.” (I. Kor 14: 29). „A Szellemet ne oltsátok ki, a prófétálást ne vessétek meg, de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg.” (I. Thessz. 5: 19-21).
5. Szintén figyelni kell arra, hogy az újszövetség alatt, a prófécia elsősorban a gyülekezet bátorítására, épülésére, vigasztalására adatott. „Aki pedig prófétál, emberekhez szól, és ezzel épít, bátorít, vigasztal.” (I. Kor 14: 3).
6. A prófécia viszont nem használható doktrína tanítására, sem az emberek megdorgálására. Ezekre van Isten igéje: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, az igazságban való nevelésre; hogy az Isten embere teljes mértékben alkalmas és minden jó cselekedetre felkészített legyen.” (II. Tim 3: 16-17).
7. A Biblia figyelmeztet minket, hogy hamis próféták is lesznek: „Sok hamis próféta támad, és megtévesztenek sokakat” (Máté 24: 11).
Ezek alapján látjuk, hogy igaz és hamis próféták lesznek az egyházban, de az igaz próféták sem tévedhetetlenek, azért fontos tudni, hogy miképpen lehet megvizsgálni őket, elkerülendő az eltévelyedéseket. A Biblia nyújt nekünk segítséget ebben a kérdésben:

A. Az igaz próféta nem tanít hamis dolgokat.

„Ha próféta vagy álomlátó támad közötted, és jelet vagy csodát ad tudtodra, és bekövetkezik az a jel vagy csoda, amelyről beszélt neked, és azt mondta, hogy kövessünk és tiszteljünk más isteneket, amiket nem ismertél, akkor se hallgass annak a prófétának a beszédére…” (V. Mózes 13: 1-3).
„Szeretteim, ne minden szellemnek higgyetek, hanem vizsgáljátok meg a szellemeket, hogy azok az Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba. Az Isten Szellemét erről ismeritek meg: amelyik Szellem vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. Amelyik szellem pedig nem vallja Jézust, az nem az Istentől van.” (I. János 4: 1-3).
Ezekből látjuk, hogy a hamis próféta rossz irányba fogja vezetni az embereket. Ez ellen lehet védekezni, ha azt tudjuk, hogy Isten Szelleme a Biblia fő szerzője (II. Tim 3: 16-17), és a modern időkben sem fog ellentmondani magának. Ha valamilyen prófécia vagy tanítás ellentmond a kinyilatkoztatott igazságnak, amelyet Isten Igéjében korábban adott, az nem lehet helyes.

B. Ha igaz próféta megjövendöl valamit, az bekövetkezik.

„Ha egy próféta az ÚR nevében mond egy igét, de az nem történik meg, nem teljesedik be: azt az igét nem az ÚR mondotta, hanem a próféta mondta elbizakodottságában; ne félj tőle!” (V. Mózes 18: 22).
Mivel most a kegyelemnek és nem a törvénynek az időszakában élünk, és az újszövetségi próféta nem tévedhetetlen, ha valaki őszintén prófétál, de hibát követ el, akkor nem kell neki meghalnia! Ha soha nem jön be neki semmi, akkor viszont, úgy tűnik, hogy elbizakodott, és jobb lesz, ha hallgat!

C. Az igaz prófétának Krisztusi jelleme van.

Mivel egy hamis próféta is néha tud helyesen jövőt mondani (V. Mózes 13: 2-3 lásd fönt), meg csodát is tud tenni (Máté 24: 24), fontos, hogy az ember gyümölcsére figyeljünk inkább, mint az ajándékára.
„Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket.” (Máté 7: 15-16).
A Krisztusi jellem megegyezik a Szent Szellem gyümölcsével: „A Szellem gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” (Galata 5: 22-23), nem utolsó sorban az alázatosság is ide tartozik: „Azt törekedjetek megvalósítani magatokban, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem dicsőségéről lemondott, szolgai formát vett fel, emberekhez lett hasonlóvá, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmessé lett...” (Filippi 2: 5-8).
Tudom, hogy senki nem tökéletes, de fontos, hogy egy próféta:
i) Következetes, szent életet éljen, hogy fejlődjön a jelleme;
ii) Ne prédikáljon egyet, és mást cselekedjen;
iii) Elég alázatos legyen, hogy megengedje másoknak, hogy megvizsgálják a kijelentéseit;
iv) Ismerje el, ha hibát követ el;
v) Ne éljen vissza az ajándékával, vagy az emberek tiszteletével, hogy másokat leuraljon, vagy manipuláljon;
vi) Elég határozott legyen, hogy mások se tudják manipulálni, befolyásolni, és így visszaélni az ajándékával.
Mielőtt Ellen White tevékenységét megvizsgáljuk a föntiek alapján, szeretnék még egy pár dolgot mondani. Ellen White maga úgy gondolja, hogy csak két lehetséges forrása van a látomásoknak és próféciáknak: „Ez a munka vagy Istentől van, vagy nem. Isten semmit nem tesz Sátánnal együttműködve. A munkám… vagy az Istennek, vagy az ellenségnek a bélyegét viseli. Nincsen „félig-meddig” az ügyben. A bizonyságok vagy Isten Szellemétől vannak, vagy az ördögétől.” 6
Valójában pedig, a helyzet nem olyan egyszerű. A Biblia még egy lehetőségről beszél: „Ezt mondja a Seregek URa: „Ne hallgassatok a nektek prófétáló próféták beszédére; bolonddá tesznek benneteket! Saját szívük látomását hirdetik, nem azt, amit az ÚR adott.” (Jer 23: 16), „Mond meg azoknak, akik a maguk gondolataikat prófétálják: Halljátok meg az ÚR igéjét! Így szól az én Uram, az ÚR: Jaj a bolond prófétáknak, akik a maguk esze után járnak, de semmit sem láttak.” (Ezékiel 13: 2-3).
Ha valaki valamit „kap,” akkor, három forrása lehet annak:
i) Az Isten,
ii) Az ördög,
iii) A saját elképzelései.
Azt merném állítani, hogy ha valaki az újszövetség alatt a prófétai szolgátra van elhívva, vagy próféciát kap, mint szellemi ajándékot, ha az ördög nem is szól bele a dologba, a mondanivalójának részleteit akkor is meg kell vizsgálni, mert az Úr üzenetébe néha belekeveredhetnek az ember saját gondolatai.
Nem a csalókról beszélek itt, ilyenek természetesen lesznek, és ki is kell őket szűrni azáltal, hogy megvizsgáljuk üzenetüket, hanem őszinte hivőkről, akik bizonyos részletekben tévednek.
Derek Prince nagyon bölcsen tanít a keveredésről: „Megfigyeltem, hogy a keveredés két dolgot eredményez: elsőször zavart, majd megosztást. Például van egy üzenetünk, ami részben igaz, részben hamis. Az emberek kétféleképpen reagálnak: néhányan a jót látják, és arra figyelnek, ezért elfogadják a rosszat is. Mások a rosszra figyelnek, ezért elutasítják a jót is. Egyik esetben sem valósulnak meg Isten céljai.” 7
Mikor egy keresztyén felekezetet, mozgalmat vagy akármilyen tanítást vizsgálunk meg, nem szabad az egészet globálisan elfogadni, vagy akár kidobni, inkább minden egyes részletet meg kell vizsgálni, mert nagyon gyakran van keveredés.
Azért, nem állunk olyan választás előtt, hogy: „Ellen White vagy Istentől, vagy Sátántól ihletett volt,” vagy „Ellen White igaz próféta vagy csaló volt.”
Nagyon érdekes véleményt írt róla levélben 1847-ben a férje unokatestvére: „Nem tudom Ellen nővér látomásait, mint Istentől ihletetteket hitelesíteni, amiképpen te és ő gondoljátok, de a becstelenség legkisebb árnyalatát sem gyanítom bennetek, ebben az ügyben… Azt hiszem, hogy az, amit te és ő Istentől származó látomásoknak tekintetek, egyszerűen csak vallásos ábrándozás, amiben ellenőrzés nélkül rohan a fantáziája, olyan témákon át, amelyek a legmélyebben érdeklik… Semmi esetre sem hiszem, hogy a látomásai az ördögtől vannak…” 8
Nem az a szándékom, hogy ez a tanulmány kemény ad hominem támadás legyen, ami tönkretenné egy keresztyén ember jó nevét. Ha az adventista egyházak viszont, Ellen White-ot tévedhetetlen prófétának tekintik 9, és az írásait a Bibliára Istentől ihletett kommentárként használják 10, nem panaszkodhatnak, ha nagyon szigorúan vizsgáljuk meg ezeket az állításokat.
Most nézzük meg a tényeket, a fönt felsorolt pontok alapján, a rengeteg jól-dokumentált anyagból vett néhány példával. Részletekért, a bibliográfiát nézze meg az olvasó.
Az Ellen G. White írásaiból vett idézetek esetén, a szöveg után jelöltem a forrást. Az eredeti angol szöveget magam fordítottam.

A. Az igaz próféta nem tanít hamis dolgokat.

1. Ellen White sok esetben hozzátesz a Bibliához.

Példák:

Isten bocsánatot kínált Sátánnak a mennyben:

„Nagy kegyelmében, Isten sokáig viselte Lucifert. Nem váltotta le azonnal a magasztos helyzetéből, amikor elsőször átadta magát az elégedetlenség szellemének. Még akkor sem, mikor kezdte előterjeszteni hamis követelményeit a hűséges angyalok elé. Sokáig megtartotta a mennyben. Újra meg újra bocsánatot kínált neki a megtérés és alávetés feltétele mellett.” The Great Controversy, 495-496. o.

Az ember bűnesete után, tanácsot hívtak össze, hogy eldöntsék, mi a teendő:

„Az ember elesésének híre elterjedt a mennyben – minden hárfa elcsendesedett. Szomorúan levetették fejükről koronáikat az angyalok… Tanácsot hívtak össze, hogy eldöntsék, mit tegyenek a bűnös párral.” Spiritual Gifts, 3. kötet, 44. o.

Az angyaloknak arany belépőkártyái vannak, hogy bejussanak a mennybe:

„Tökéletes rend és harmónia van a Szentvárosban. Minden angyalnak, aki megbízással látogatja meg a földet, arany kártyája van, amit megmutat a kapun álló angyaloknak, hogy ki- és beléphessen.” Early Writings, 39. o.
Rendben van. Ha próféta volt, lehet hogy olyan dolgokat tudott, amiket a közönséges halandó nem tud. De úgy tűnik, súlyosbodik a helyzet.

2. Ellen White ellentmond a Bibliának:

Példák:

A bábeli torony az Özönvíz előtt épült:

„Az Úr először az áldozati rendszert hozta létre Ádámmal bűnesete után, aki ezt az utódainak is megtanította. Ezt a rendszert megrontották az Özönvíz előtt azok, akik az Isten hű követőitől elkülönültek, és a bábeli torony építésével foglalatoskodtak.” Spiritual Gifts, 3. k., 301. o., 1864 kiadás.

Vö.: I. Mózes 6-11.

Egy hívőnek nem szabad azt állítania, hogy üdvözsége van:

„Azoknak, akik elfogadják a Megmentőt, bármilyen őszinte a megtérésük, nem szabad azt tanítani, hogy mondják vagy érezzék, hogy üdvösségük van. Ez félrevezető.” Christ’s Object Lessons, 155. o., (1900 kiadás).

Vö.: I. János 5: 13; Róma 10: 9-11.

A hívők ítéletre jutnak az üdvösségért:

„Minden esetről döntés született, életre vagy halálra. Mialatt Jézus a szentélyben szolgált, ítélet folyt az igaz halottakért, és utána az igaz előkért.” Early Writings, 280. o.

Vö.: János 3: 18; 5: 24; Róma 8: 1.

A keresztyének Krisztus közbenjárása nélkül fognak állni Isten előtt:

„Azoknak, akik a földön élnek mikor megszűnik Krisztus közbenjárása a fönti szentélyben, közbenjáró nélkül kell, hogy a szent Isten színe előtt álljanak.” The Great Controversy, 425. o.

Vö.: Máté 28: 20; Zsidó 7: 25; 13: 5.

Az üdvösségterv a bűneset idejéből származik:

„Mikor Mózes Istennel volt a hegyen, az Ádám bűnbeesésének az idejétől származó üdvösségterv a leghatalmasabb módon kijelentetett neki.” Selected Messages, 1. könyv, 231-232. o.

Vö.: Efezus 1: 4; Jel 13: 8.

Aki Jézus eljövetelekor nem vegetáriánus, nem ragadtatik el:

„Aki a döglött állatok húsát eszi, nem fog elragadtatni.” Testimonies, 1:187.

valamint

A házasság és a gyermekszülés Isten akarata ellen van:

1885-ben, egy East Portlandban tartott táboros összejövetelen, Ellen White összehívta a felekezet minden dolgozóját, és olvasott nekik egy bizonyságot, amit később eltitkoltak.
A lényeg az volt, hogy az Úr eljövetele olyan közel van, hogy nem lenne szabad házasságot kötni a felekezetben, és a házas tagoknak úgy kell élniük, mint a „tiszta szüzek,” hogy az összes idejüket az üzenet elterjesztésére tudják odaszánni.
Ezt a bizonyságot olvasta az összegyűlteknek, de úgy gondolták sokan, hogy később meg lett semmisítve, miután annyi ellenállásba ütközött. A korábbi létezésének az egyetlen bizonyítékát azoktól kapták, akik felolvasva hallották, vagy akik szemtanúi voltak az attól származó megdöbbenésnek.
Ez a bizonyság előkerült az Ellen White hagyaték raktáraiból 1934-ben. Az irattári száma DF97-C.

Vö.: Róma 14: 1-2; 1 Kor 7: 4-5; 36; 1 Tim 4: 1-4.

3. Ellen White saját magának ellentmond.

Példák:

Az Isteni természet legörnyedt és meghalt, de mégsem:

„Meg kell, hogy értsék az emberek, hogy az isteni természet szenvedett és legörnyedt Kálvária fájdalmai alatt.” Seventh-day Adventist Bible Commentary, 7. k., 907. o.
„Az isteni természet nem görnyedt le Kálvária kínzó fájdalmai alatt” Seventh-day Adventist Bible Commentary, 5. k., 1129. o.

A halottak nincsenek tudatnál, de mégis:

„Egy pillanat múlva fölfelé szárnyaltunk, és (a mennybe) belépve, itt láttuk jó öreg Ábrahám atyát, Izsákot, Jákóbot, Nóét, Dánielt, és sok mást, hozzájuk hasonlóan.” Látomás, A Word to the Little Flock, 14 o., 1847.
„A természetes halhatatlanság fundamentális tévedésén alapszik a halál utáni tudatosság doktrína – egy olyan tanítás, mint az örök kínzás, ami ellentétben áll az Írások tanításainak, az értelem követelményeinek, és emberi érzéseinknek.” The Great Controversy, 545. o.

A megengesztelődés befejeződött, de mégsem:

„Az emberek számára végzett áldozat teljes és befejezett volt. A megengesztelődés feltétele elvégeztetett.” Acts of the Apostles, 29. o.
„Most, amíg a nagy Főpapunk végzi számunkra a megengesztelődést, igyekezzünk tökéletessé válni Krisztusban.” The Great Controversy, 623. o.

Az ajtó bezáródott, de nem túl sorosan, vagy mégsem?

Az 1844-es nagy csalódás után, azt tanították az adventisták, hogy az üdvösség ajtaja akkor bezáródott, és ezen túl a bűnösök nem tudnak megtérni. Ellen White-nak látomásai voltak, amelyek ezt a tanítást alátámasztották: „Mutattatott nekem, hogy Isten parancsolatai és Jézus bizonysága, a zárt ajtóval kapcsolatban, szétválaszthatatlanok… Néhányan látszólag őszintén megtértek, hogy Isten népét eltévesszék; de ha szívük látható lenne, akkor olyan feketének látszana, mint mindig volt… az üdvösségük ideje elmúlt.” Present Truth, 3-as sz., 1849 aug., 21-22. o.
Múltak az évek, és Jézus nem jött vissza. „Kinyitották az ajtót,” de csak az adventisták számára, akik tudták, hogy Jézus „átköltözött.” Mások esetén: „Nincsen ismeretük a mennyben történt költözésről, vagy a Legszentebb Helyre vezető útról, Jézus ottani közbenjárása nem tud használni nekik… haszontalan imáit fölajánlják ahhoz a részhez, amit Jézus már otthagyott.” Early Writings, 1907 kiadás, 261. o.
Valamivel később, Ellen azt is megtagadja, hogy volt valaha látomása, ami alátámasztotta volna a zárt ajtót: „Miután elmúlt az idő negyvennégyben, testvéreimmel együtt hittem, hogy több bűnös nem fog megtérni. Viszont, soha nem volt látomásom arról, hogy több bűnös nem fog megtérni. Tisztán és szabadon állítom, hogy senki nem hallott engem azt mondani, sem nem olvasott mondatokat a tollamból, amelyek indokolnák az ellenem szóló vádakat ezen a ponton.” Selected Messages, 1. k., 74. o.

Nem fog minden halott feltámadni, vagy mégis?

1858-ban, Mrs. White azt gondolta, hogy nem fog minden ember feltámadni: „Isten nem tudja azt a rabszolgát a mennybe vinni, akit tudatlanságban és nyomorúságban tartottak, Istenről és a Bibliáról semmit sem tudva, aki csak a mester ostorától félt, és aki nem töltött be olyan magas rangot, mint mestere állatai. De a legjobbat teszi érte, amit egy irgalmas Isten csak tehet. Ott hagyja, mintha soha nem létezett volna.” Spiritual Gifts, 1. k., 193. o.
Úgy látszik, hogy 1889-re megváltozott a véleménye: „Minden ember, aki valaha a sírba szállt alá, újra meg fog jelenni. Az öregek, rajtuk az évek terhével, akik a halál keze alatt összeroskadtak, életüknek teljében levők, korán virágzó fiatalok, és a kisgyermek, mind felébrednek, és lerázzák a sír bilincseit. De nem mindegyikük az örök életre ébred fel. „Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tűz tavába vetik.” Bible Echo, 1889. I. 15.

4. Ellen White ellentmond a tudomány tényeinek:

Ellen White a XIX. században élt. Sok tanítása megegyezik az akkor elfogadott véleményekkel, amelyeket már megcáfolt a korszerűbb tudományos kutatás. Ezeket az elképzeléseket nem jelentette ki Isten Szelleme. Ezzel ellentétben, bár nem az a célja, hogy a tudományt tanítsa, a Biblia nem ellenkezik a modern tudomány tényeivel.

Példák:

Léteznek az emberek és az állatok ötvözéséből származó fajok:

„Minden Istentől teremtett állatfajt megőriztek a Bárkában. A összezavart fajokat, amelyeket nem Isten teremtett, hanem ötvözés eredményei voltak, elpusztította az Özönvíz. Az Özönvíz óta, az emberek és az állatok ötvözése megtörtént, amit az állatfajok majdnem végtelen változatosságában látunk, valamit az emberek bizonyos fajaiban.” Spiritual Gifts, 4. k., 75. o.

Az ember megőrül, ha parókát visel:

„A mesterséges haj és párna, ami takarja az agy tövét, melegíti és izgatja a gerincidegzetet, ami az agyban központosul. A fejnek mindig hűvösen kell lennie. A meleg, amit e mesterséges dolgok okoznak, ösztönzi a vért, hogy folyjék az agy felé. Az agynak az alsó vagy állati szerveire a vér úgy hat, hogy természetellenes tevékenységet okoz, ami erkölcsi könnyelműséghez vezet, és ahhoz a veszélyhez is, hogy romoljon az ész és a szív. Amint állati szerveink felizgulnak és erősednek, az erkölcsiek meggyengülnek. Az észnek az erkölcsi és intellektuális ereje az állatinak rabszolgája lesz… Azzal, hogy követték ezt az eltorzító divatot, sokan elvesztették az eszüket, és reménytelenül megbolondultak.” The Health Reformer, 1871. okt. 1, cikk címe: Words to Christian Mothers on the Subject of Life, Health, and Happiness.
Ezek az elképzelések abból a viktoriánus ötletből származnak, hogy az agy több szervből áll, és az, ami az állati ösztönt ellenőrzi, az agy tövében helyezkedik el.
Ráadásul Ellen White étkezésről szóló tanításai nem annyira a mózesi törvényen alapulnak, mivel ehhez nagyon sok szabályt hozzátett (pl. húst egyáltalán, tejtermékeket, teát, kávét, alkoholt nem szabad fogyasztani), hanem eredetileg az volt a célja, hogy fogságban tartsa ezt az állati szenvedélyt.

Nézzük meg:

A húsevés megerősíti az emberben rejlő állati természetet:

„A húsevés megváltoztatja a természetet és megerősíti az animalizmust. Amit eszünk, abból állunk, és ha az ember sok húst eszik, ez csökkenti az ész tevékenységét. A tanulónak sokkal több sikere lenne a tanulásában, ha a húst soha nem fogyasztaná. Mikor az emberi lénynek az állati részét megerősíti a húsevés, az intellektuális képessége arányosan csökken. Vallásos életre is szert tehet, és meg is tarthatja azt, ha lemond a húsról, mert ez az étel erős tevékenységbe ösztönzi a parázna hajlamokat, és az erkölcsi és szellemi állóképességet gyengíti.” Counsels on Diet and Foods, 389. o.
Ha még egy logikus lépést teszünk visszafelé, megtaláljuk az igazi okát annak, hogy miért kell alányomni ezeket az állati ösztönöket:

A testi és a lelki betegségeknek a gyökere az önkielégítés:

Ezek az idézetek Ellen White-nak az 1864-ben kiadott „An Appeal to Mothers” (Folyamodás az Anyákhoz) című könyvéből származnak.
„Sok esetben, a titkos bűn (önkielégítés) az egyetlen valódi okozója a fiatalok számos bajának. Ez a bűn rontja az életerőt, és tönkreteszi a szervezetet.” (13. o.)
Következik egy lenyűgöző látomás: „A világ állapota mutattatott nekem, és a figyelmemet különösen a korunk ifjúságára terelte. Akár hová néztem, gyengeelméjűséget, eltörpült formákat, csonka végtagokat, torz fejeket, és deformált alakokat láttam minden fajtából… Az erkölcstelen szokások gyengítik az energiájukat, és rájuk hozzák a taszító és bonyolult betegségeket. Gyanútlan szülők kipróbálják az orvosok ügyességét, egyiket a másik után, és gyógyszereket írnak fel, mikor általában tudják a rossz egészségnek az okozóját… A gyermekek, akik gyakorolják a titkos bűnt… megfizetik az árát.” (14. o.)
„Alig van vége ezeknek a betegségeknek, amelyeket a magányos bűn okoz: gyomorrontás, gerincproblémák, fejfájás, epilepszia, rossz látás, szívrendellenesség, oldalfájás, tüdővérzés, szív- és tüdőgörcs, diabetika, inkontinencia, fluor alblis, fehérfolyás, a vizeleti szervek gyulladása, … Valamint izületi gyulladás, izzadás, TBC, asztma, hurut, szívpolip, csontritkulás, láz, priapizmus, vizelési nehézség, anyaméh polip, vérfolyás, s a többi…”
„Az erkölcstelenség és különösen az önkielégítés miatt, az ész tartós gyengeségben szenved… nagyfokú memória gyengeség, az elme nagy elernyedtsége és buta gyengesége. A felfogóképesség tompul, az értelem ereje az élét veszíti… A tompaságból a bolondságba süllyed az elme… Egy Massachusetts állambeli városban láttam egy fiatal nőt, aki a maszturbációval bolonddá tette magát.” (2. és 3. o.)
Ellen White sokkal többet írt az önkielégítésről, de az idézettek alapján, azt mondanám:
1) A korszakának az embere volt;
2) Ez volt az egészségreform tanításának az igazi alapja;
3) Nem szeretnék teológiát tanulni ettől az asszonytól.

Utazás az Űrben:

Ellen egyszer látomásban elvitetett egy másik lakott bolygóra: „Azután olyan világba vitettem, aminek hét holdja van. Ott a jó öreg Énókot láttam, aki elragadtatott.” Early Writings, 940. o.
Egy másik alkalommal, több bolygót látott egy látomásban. Hunt-ot idézem: „Joseph Bates tengeri kapitány volt és csillagász, és nagyon hatott rá ez a látomás. Mikor Ellen azt mondta, hogy: „Négy holdat látok,” Joseph Bates izgatottan kiáltott, hogy: „a Jupitert nézi.” Régóta tudjuk, hogy Jupiternek négynél sokkal több holdja van, de azokban a napokban azt hitték, hogy Jupiternek tényleg négy holdja van. Bizonyára, Isten az óta nem tett oda több holdat.” 11
Más bolygókat is leírt, és a viktoriánus elképzelés szerint helyesen számolta a holdakat, a modern ismeret szerint pedig rosszul. Ez a látomás Bates-et meggyőzte, hogy ő igaz próféta, és csatlakozott hozzájuk. Bates fontos személy, mert ő vezette be az adventistáknál a hetedik napos szombat tartását, amiről ő maga a hetedik napos baptistáknál hallott.
Ellen vajon manipulálta?

B. Ha igaz próféta megjövendöl valamit, az bekövetkezik.

Ellen White nem mondott sok próféciát a jövőről, főleg a későbbi éveiben, de azokból, amiket mondott, az egyik sem jött be neki. Itt van néhány példa:

Jeruzsálem soha nem fog felépülni:

„Szintén azt láttam, hogy Régi Jeruzsálem soha nem fog felépülni, és hogy Sátán nagyon igyekezett, hogy (félre)vezesse az Úr gyermekeinek az elméit (ezzel kapcsolatban).” Early Writings, 75. o.
Izrael megalapítása óta, igenis felépült a Régi Jeruzsálem.

Jézus néhány hónap múlva visszajön:

Itt egy 1850. június 27.-ikétől származó látomás: „A kísérő angyalom azt mondta, hogy: „Majdnem lejárt az idő. Készüljetek, készüljetek, készüljetek.” … Néhányunknak volt időnk megszerezni az igazságot, és lépésről lépésre haladni, és minden megtett lépésünk erőt adott, hogy megtegyük a következőt. Most pedig, az idő majdnem lejárt… és azt, amit mi éveken keresztül tanultunk, őnekik néhány hónap alatt kell megtanulniuk.” Early Writings, 64-67. o.
Jézus nem jött vissza néhány hónap múlva.

Az 1856-ban élő adventisták élnek Jézus visszajöveteléig:

1856 májusában, Mrs. White jelentős próféciát mondott a Michigan állambeli Battle Creek városában tartott összejövetelen. Azt jelentette ki, hogy azok közül, akik jelen voltak a találkozón, néhányan meghalnak és „férgek eledele” lesznek, néhányan tovább élnek, és „a hét utolsó csapás áldozatai” lesznek, mire mások „a földön maradnak, hogy Jézus eljövetele alkalmából elragadtassanak.” Testimonies for the Church, 1. k., 131-132. o.
Majdnem másfél évszázad múlt el azóta, és Jézus még mindig nem jött vissza.

Anglia megtámadja és legyőzi Amerikát:

1862-ben megjövendölte: „Mikor Anglia háborút üzen [az észak ellen a polgárháborúban], minden nemzet a saját érdekét szolgálja, általános háború és zűrzavar lesz.” Az eredmény az lesz, hogy: „Ezt a nemzetet [USA]… porig megalázzák.” Testimonies for the Church, 1. k., 259. o.
Anglia nem lépett be az amerikai polgárháborúba.

C. Az igaz prófétának Krisztusi jelleme van.

i) Egy próféta éljen következetes és szent életet, hogy fejlődjön a jelleme.

Rengeteget plagizált, miközben azt állította, hogy minden ötlete közvetlenül Istentől jött:

„The Great Controversy” (Nagy Küzdelem), Mrs. White legnépszerűbb könyveihez tartozik. A hívei azt hiszik, hogy minden sor tőle származik, a Szent Szellemtől inspirálva. Az alapos vizsgálat kiderítette, hogy forrásként használta, többek között, a következő műveket anélkül, hogy azokat lábjegyzetben vagy bibliográfiában feltűntette volna:
Andrews, History of the Sabbath.
Wylie, History of the Waldeneses.
D’Aubigne, History of the Reformation
Smith, Sanctuary
James White, Life of William Miller (amit ő maga plagizált Sylvester Bliss-től).
James White, Life Incidents (Andrews-tól és Smith-tól eredetileg).
Walter Rea azt állítja, hogy az ő kutatásának eredményei szerint, a „Great Controversy” című műnek kevesebb, mint 20 százaléka lehet valóban Mrs. White saját munkája, és ugyanez a megállapítás vonatkozhat minden könyvére, függetlenül attól, hogy milyen témával foglalkozik. 12 Még néhány látomása is, könyvekben található rajzok leírásai csupán.
1883-ban adta ki Mrs. White a „Sketches from the Life of Paul” (Jelenetek Pál Életéből) című könyvet, amely annyira hasonlított az 1855-ben kiadott „Life and Epistles of the Apostle Paul” (Pál Apostol Élete és Levelei) című könyvhöz, amit Connybeare és Howson írt, hogy a kiadó bírósággal fenyegette. Vissza kellett vonni tehát Mrs. White könyvét, és most már nem könnyen hozzáférhető. Az előszóban azt állítják, hogy Isten Szellemének a különös segítségével íródott.
Ellen gyakran egész oldalakat másolt át majdnem szóról szóra forrásaiból. Lent a másolgatásának két példája található (Canright művéből): 2

Great Controversy, Mrs. E.G. White
A bulla meghívott minden katolikust, hogy az eretnekek ellen vegye fel a keresztet. Hogy ösztönözze őket ebben a kegyetlen munkában, felmentést ajánlott nekik minden egyházi fáradtság és büntetés alól; azoknak, akik csatlakoztak a keresztes hadjárathoz, minden megtett esküt feloldott; legalizálta a joguk minden birtokra, amit illegális módon szerezhettek, és minden bűnének a bocsánatát megígérték olyannak, aki akármilyen eretneket megölne. Minden a Vaudois javára kötött szerződést felbontott, megparancsolta a szolgáiknak, hogy hagyják ott őket, betiltotta minden embernek, hogy akármilyen segítséget nyújtson nekik, és minden személynek jogot adott, hogy vegye át a birtokukat. (83. o.)

History of the Waldenses, Rev. J. A. Wylie
A bulla meghívott minden katolikust, hogy az eretnekek ellen vegye fel a keresztet, és hogy ösztönözze őket ebben a kegyes munkában, felmentést ajánlott nekik minden egyházi fáradtság és büntetés alól, mind általános valamint különös; azoknak, akik csatlakoztak a keresztes hadjárathoz, minden megtett esküt feloldott; igazolta a joguk minden birtokra, amit illegális módon szerezhettek, és minden bűnének a bocsánatát megígérték olyannak, aki akármilyen eretneket megölne. Minden a Vaudois javára kötött szerződést felbontott, megparancsolta a szolgáiknak, hogy hagyják ott őket, betiltotta minden embernek, hogy akármilyen segítséget nyújtson nekik, és minden személynek jogot adott, hogy vegye át a birtokukat. (28. o.)

Great Controversy, Mrs. E.G. White
A börtönének félhomályában, John Huss előrelátta az igaz hit diadalmát. Álmáiban visszatérve a szerény parókiába, ahol az evangéliumot hirdette, a Pápát látta, amint a püspökeivel együtt eltörölte a Krisztusképeket, amelyeket a kápolnája falaira festett. Nagy bánatot okozott neki a látvány; de másnap betöltötte az öröm, ahogy meglátta a sok művészt, akik szorgalmasan el voltak foglalva azzal, hogy az alakokat nagyobb számban és világosabb színekben helyettesítsék. Mikor a munkájuk befejeződött, az őket körülvevő hatalmas tömegeknek azt kiáltották: „Most hadd jöjjenek a Pápák és a püspökök! Soha többé el nem törlik!” Mondta a reformátor, az álmát elmondva: „Biztos vagyok, hogy Krisztus képmása soha nem lesz eltörölve. Kívánták elpusztítani, de minden szívben megfestik majd nálamnál sokkal jobb prédikátorok. (91-92. o.)

D'Aubigne’s History of the Reformation
Az egyik éjszaka, ábrándjaiban látta a szent mártír, börtönének mélységéből, hogy a Krisztusképeket, amelyeket az oratóriuma falaira festett, letörölték a Pápák és püspökeik. Bántotta a látomás; de másnap, sok festőt látott, és azzal foglalkoztak, hogy ezeket az alakokat nagyobb számban és világosabb színekben restaurálják. Mire véget ért a feladatuk, a festők, akiket hatalmas tömeg vett körül, azt kiáltották: „Most hadd jöjjenek a Pápák és a püspökök! Soha többé el nem törlik!” … Huss azt válaszolta: „Nem vagyok álmodozó, de azt biztosnak tartom, hogy Krisztus képmása soha nem lesz eltörölve. Kívánták elpusztítani, de minden szívben újra festik majd nálamnál sokkal jobb prédikátorok. (3. o.)

(A művek itt közölt részletei az eredeti angol szövegek saját fordításai).

Mrs. White könyvének bevezetésében a következő állítás található: „Ahogy Isten Szelleme elmém számára Igéjének nagy igazságait kinyitotta, a múlt és a jövő jeleneteit, megparancsolta nekem, hogy ismertessem meg másokkal azt, amit kijelentett…” The Great Controversy, xi. o.
Ide illik egy rövid idézet a Bibliából: „Azért íme, én a próféták ellen vagyok - mondja az ÚR – akik ellopják igéimet egymástól.” (Jeremiás 23: 30). Ha a Tíz Parancsolat Isten örökké való törvénye akar lenni, mi történt a nyolcadikkal?

ii) Egy próféta ne cselekedjen másképpen, amint amit prédikál.

Ellen White és a hús:

Ellen White az 1860-as évektől tanította az egészségreformot, állítólag egy jelentős mennyei kijelentés nyomán. 1869-ben, ezt írja: „Egy csöppet sem változtattam meg az utamat, mióta elfogadtam az egészségreformot. Miután az ösvényemre először ragyogott ezzel kapcsolatosan a mennyei fény, egy lépést sem hátráltam tőle. Azonnal elszakadtam mindentől, a hústól, a vajtól, és a három étkezéstől… Ezeket elvből elhagytam. Az egészségreform mellé álltam alapelveim szerint.” Testimonies, 2. k., 371-372. o.
Gyakran másokat keményen megdorgált, ha nem követték ezt a tanítást: „Ne hagyjad, hogy a lelkészeink közül akárki gonosz példát mutasson azzal, hogy húst eszik. Hadd hogy ők a családjaikkal együtt az egészségreform világossága szerint éljenek. Ne engedd, hogy a lelkészeink a saját és gyermekeik természetét elállatiasítsák.” Spalding and Magan, 211. o.
Saját levelei és szemtanúk beszámolói szerint: 1873-ban, kacsát és szarvashúst evett. 1880-ban, csirke ragút fogyasztott. 1883-ban, megkérte a menyét, hogy vegyen neki heringet és osztrigát. Mikor 1877-ben Európából hazatért, sült hallal ünnepelt. A következő néhány év alatt, gyakran húst, főleg sült csirkét evett. 1894-ben, azt állította, hogy egy katolikus asszony, aki sajnálta a szegény állatokat, végre rábeszélte, hogy hagyja abba a húsevést.

Más következetlenségek:

A következő bizonyságban, Ellen elítéli az ékszerek viselését: „Az egyszerű öltözködés, az ékszer és a dísz minden fajtájától való tartózkodás, a hitünkhöz tartozik.” Testimonies, 3. k., 366. o. Egy 15 évvel e bizonyság megjelenése után készült fényképen, Mrs. White aranyláncot és melltűt visel.
1905-ben, egy Chicago városban tevékenykedő kiadó Mrs. White engedélyét kérte ahhoz, hogy egy folyóiratban műveiből vett idézeteket használhasson. Azt közölte vele, hogy olyan feltétel mellett adja, hogy azt megfelelően neki tulajdonítsa. Ez a kívánsága nem igazán egyezett meg a saját gyakorlatával.
Nem akarom azt állítani, hogy a húsevés vagy az ékszerviselés bűn lenne, de Mrs. White tanítása szerint az. Ezt a véleményét a követőire erőltette, viszont képtelen volt a saját szabályait betartani. Ez hazugságot és képmutatást eredményezett benne.

iii) Egy próféta elég alázatos legyen ahhoz, hogy mások megvizsgálhassák kijelentéseit.

Láttuk már, hogy Ellen White azt állította, hogy minden, amit írt Istentől ihletett volt. A saját szavairól mondja: „Nem tévedő halandó, hanem Isten beszélt.” Testimonies 3. k., 257. o. „Azok…, akik a bizonyságunk rombolnák, láttam, hogy nem ellenünk harcolnak, hanem Isten ellen. ibid., 260. o.
Canright jelenti ki: „Miután 1855-ben letelepedtek Battle Creek-ben … A népére gyakorolt befolyása megszilárdult és a legdöntőbb tényező lett. Senki nem merte a hatalmát sem az ihletettségét megkérdőjelezni.”
Csak akkor lehet a tévedés elleni védekezést biztosítani, ha megvizsgáljuk a próféciákat. Mrs. White esetén, ezt soha nem engedték meg.

iv) Ismerje el egy próféta, ha hibát követ el.

Ellen White mindig eltitkolta vagy megtagadta a tévedéseit, vagy a legrosszabb esetekben, burkoltan Istent hibáztatta értük. Lásd lent a vi). részt a „zárt ajtó” tanítással kapcsolatban.
Miller 1843-as dátumát eredetileg elfogadta, még a nagy csalódás után is (1844. okt. 22). Állítása szerint, Istentől volt: „Az 1840-44-es advent mozgalom Isten erejének a dicsőséges manifesztációja volt.” The Great Controversy, 4. k., 429.
Az első dátum egy kicsit problémás volt, amíg rá nem jött, hogy Isten volt a felelős érte! „Láttam, hogy az 1843-as táblázatot Isten keze irányította, és ezt nem szabad megváltoztatni. A számok úgy vannak, ahogy az ÚR akarta, csak a keze néhány számbeli hibát takart, mert rajta feküdt.” Early Writings, 64. o.
Sajnos, Ellen White (nem Isten) hibatakargatása miatt, nem értik még mindig az adventisták, hogy az egész millerita mozgalom a biblikus prófécia rossz magyarázatán alapult.
Ha nem tudott magyarázatot kreálni, akkor elkerülte az ügyet, pl. a magyarázat arról, hogy miért változtatták meg a szombat kezdőpontját (vi. rész).
1904 körül, néhányan a battle creek-i szanatórium munkatársai közül Mrs. White írásaiban bizonyos ellentétekre és következetlenségekre bukkantak. Ezt a bizonyságot írta nekik: „Nemrég, éjjeli látomásokban, nagy embertömegben álltam… Az ÚR arra vezetett, hogy kérjem meg őket, másokkal együtt, akiknek a gondolataiban zavarodottság és bántó dolgok vannak az éntőlem hozott bizonyságok iránt, hogy részletezzék kifogásaikat és a kritikáikat. Az Úr majd segít nekem megválaszolni ezekre a kifogásokra, és világossá teszi azt, ami bonyolultnak tűnik… Hadd írjanak ki mindent, és adják oda azoknak, akik a zavarodottságot eltávolítani kívánják… Bizonyára, ezt kell tenniük, ha hűségesek az Istentől kapott utasításoknak.” 1905. március 30.
Dr. Charles E. Stewart azért, az írásaiban talált nagymennyiségű „zavarodottságot” írta ki, és odaküldte neki. Mire még egy látomást kapott: „Látomásom volt, amiben nagy társaság előtt beszéltem, ahol sok kérdést tettek fel a munkámmal és írásaimmal kapcsolatban. Egy mennyből jövő hírnök arra vezetett, hogy ne vegyem fel ezt a terhet, hogy választ adjak mind azokra a véleményekre és kétségekre, amelyek sokak gondolataiban megjelennek.” 1906. június 6.
Azért, elsőször azt mondta neki az Úr, hogy az Ő segítségével magyarázza meg a tévedéseit, és utána azt, hogy ne foglalkozzon velük. Bizonyára, túl nehéznek bizonyult a feladat!
Canright ezt mondja róla: „Közel harminc évig ismertem, de soha nem hallottam bűnt vallani egész idő alatt – egyetlen egyet sem.”

v) Ne éljen vissza egy próféta az ajándékával, vagy az emberek tiszteletével, hogy másokon uralkodjon, vagy manipulálja őket;

Ezek a Mrs. White kijelentéseiből válogatott kivonatok, meglehetősen manipulatívnak tűnnek nekem:
Ha történetesen valakinek az jutna eszébe, hogy otthagyja a mozgalmat, fontolja meg ezt a bátorítást: „Aztán tömeg mutattatott nekem, akik gyötrelmükben üvöltöttek. Ruhájukra nagybetűkkel volt ráírva: „Megmért téged mérlegen, és könnyűnek talált.” Megkérdeztem, hogy kikből áll ez a társaság. Az angyal azt mondta: „Ők azok, akik betartották a szombatot, és aztán föladták.”” Early Writings, 37. o.
Azoknak, akiknek kétségei voltak a kijelentései felől, ez adatott: „Ha az Isten népének a meggyőződését csökkented a nekik küldött bizonyságokkal kapcsolatban, olyan biztosan lázadsz Isten ellen, mint Kórah, Dátán és Abirám.” Testimonies, 5. k., 66. o.
Vagy ez: „Most pedig, ha egy figyelmeztető, intő bizonyságot küldök nektek, sokan közületek azt mondjátok, hogy ez csak White nővér véleménye. Így megbántjátok Isten Szellemét.” Testimonies for the Church, 5. k., 661. o.
Nagyon, nagyon sok embernek, aki a legkisebb módon ellenállt neki, egy ehhez hasonló bizonyságot adott volna: „Ha nem leszel teljesen megtért ember, mielőtt kilépsz ebből a házból, azt hiszem, hogy Isten Szelleme soha többé nem fog szólni neked. Ez élet-halál kérdése számodra. Bizonyára paralízisbe esel, vagy az ördög öngyilkosságra hajt. A korábban neked adatott üzenetben, próbáltalak téged a testvéreid bizalmában helyreállítani. [Próbáltalak] megerősíteni és alapozni, de ha kimész e házból az ördöggel a tanácsadódnak, elveszett ember vagy.” Manuscript Releases, 15. k., 368. o.
Sok embernek mondta azt, hogy elkárhozik, ha ellenkezik vele. És másnap meghaltak? Nem hiszem.

vi) Egy próféta elég határozott legyen, hogy mások se tudják manipulálni, befolyásolni, és így visszaélni az ajándékával.

Ellen White-ot egész életén át a körülötte lévők befolyásolták. A férje James a felesége hírnevét használta, hogy előrelépjen a felekezeti hierarchiában, de másokra haragudott, akik ugyanezt tették. Különben, nem vette nagyon komolyan a kijelentéseit, mivel akkor, mikor Ellen egyszer „bizonyságot” kapott, amiben enyhén megdorgálta, elkérte a papírt, és a tűzhelybe dobta.
A különös adventista tanításokkal kapcsolatban Canright a következőkről tájékoztat minket: „Sem James White, sem a felesége nem kezdeményezett egyetlen egyet a hetedik napos adventistáktól elfogadott doktrínák közül. A második adventről szóló tanítást Miller-től kapták, az őáltala kiszámolt összes prófétikus dátummal együtt. A szombatot Bates-től vették át, a Biblia ellenes este hat órai kezdő és végző időponttal együtt. Aztán, J. N. Andrews után megváltoztatták naplementére. A mennyei szentély elméletét O. R. L. Crosier presbitertől fogadták el, de ő később megtagadta. Később Andrews-tól kapták a három üzenet teóriát, az USA-ra vonatkoztatva a kétszarvú fenevadat. A halottak „alvását” az első napos adventistáktól kapták, akikkel hamar összevesztek, és sok keserű vita folyt köztük.” 2
Ellennek mindig volt látomása, ami megerősítette azt, amivel pont foglalkoztak, és mindig utólag. A zárt ajtó tanítását már megemlítettem, de röviden összefoglalva, a következő változásokon mentek át, és Mrs. White mindig kapott látomást, amiben igazat adott a legújabb elképzelésnek:

1. 1844 október 22: Milleriták. Bezáródott a kegyelem ajtaja (a tíz szűz példázata alapján), és ezentúl senki nem tud megtérni.

„Mutattatott nekem, hogy Isten parancsolatai és Jézus bizonysága, a zárt ajtóval kapcsolatban, szétválaszthatatlanok… Néhányan látszólag őszintén megtértek, hogy Isten népét eltévesszék; de ha szívük látható lenne, akkor olyan feketének látszana, mint mindig volt… az üdvösségük ideje elmúlt.” Present Truth, 3-as sz., 1849 aug. 21-22. o.

2. 1846: Crosier. Jézus 1844-ben átment a mennyei szentélyben a szentek szentjébe, és a közbenjárása csak meglevő millerita-adventista hívőknek segít.

„Több, mint egy évvel ezelőtt, az Úr látomásban mutatta nekem, hogy Crosier testvér valóságos fényt kapott a szentély tisztításával kapcsolatban.” A Word to the Little Flock, 11-12. o., 1847.

3. 1850: Bates. Jézus szolgálata a mennyei szentélyben hét évig fog tartani, és 1851-ben jön vissza a földre.

„Néhányan túl messzire gondolják az Úr eljövetelét. Az idő a vártnál néhány évvel tovább tartott, és azt hiszik, hogy még néhány évig fog tartani… láttam, hogy Jézus ideje a Szent Helyben majdnem lejárt, és az idő nem tarthat sokkal tovább.” 1850-ben kapott látomás, Early Writings, 58. o., 1907 kiadás.
„A kísérő angyalom azt mondta, hogy: „Majdnem lejárt az idő. Készüljetek, készüljetek, készüljetek.” … Néhányunknak volt időnk megszerezni az igazságot, és lépésről lépésre haladni, és minden megtett lépésünk erőt adott, hogy tegyük meg a következőt. Most pedig, az idő majdnem lejárt… és azt, amit mi éveken keresztül tanultunk, őnekik néhány hónap alatt kell megtanulniuk.” 1850-ben kapott látomás. Early Writings, 64-67. o.
Aztán, az ajtó kezdett megnyílni.

4. 1850. Az adventisták gyermekei megtérhetnek.

5. 1851. Az emberek meg tudnak térni, ha tudják, hogy Jézus átköltözött a mennyben.

Mások nem tudnak Jézushoz imádkozni, mert: „Nincsen ismeretük a mennyben történt költözésről, vagy a Legszentebb Helybe vezető útról, és Jézus ottani közbenjárása nem tud használni nekik… haszontalan imáit fölajánlják ahhoz a részhez, amit Jézus már otthagyott.” Early Writings, 1907 kiadás, 261. o.

6. 1882. Az adventisták addigra már föladták a zárt ajtó tanítását.

Ebben az évben adták ki Mrs. White „Korai Írásait” és azt állították, hogy: „a műből semmit nem hagytunk ki.” Ez nem igáz, mivel nincsen benne egyetlen látomása sem, ami megmutatná, hogy valaha mást tanított volna, mint akkor. Mert úgy talán azt jelentené, hogy nem próféta.
Ellen maga elismeri, hogy elfogadta a zárt ajtót, de a látomásai később helyreállították: „1844-ben a csalódás után egy időre azt hittem, az advent néppel együtt, hogy a kegyelem ajtaja mindörökre bezáródott a világ számára. Ezt az álláspontot elfogadtam mielőtt adatott nekem az első látomásom. Az Istentől nekem adott világosság helyesbítette a tévedésünket, ez segített nekünk abban, hogy felismerjük a helyes álláspontot.” Selected Messages, 1 k., 63. o.
Azt mondanám, hogy egy igaz próféta kijelentéseit nem szükséges eltitkolni.
A szombattal kapcsolatban, ismét Canright: „Bates elfogadta Mrs. White látomásait, Mrs. White pedig az ő szombattartását. Hamarosan elfogadta az összes szombatista elméletét: hogy a szombat Isten pecsétje, a keresztyénség nagy próbaköve, és hogy hattól hatig kell tartani. Rögtön ezután, fölszállt a mennybe, Jézus bevitte a szentek szentjébe, levette a fedelet a frigyládáról, és megmutatta neki a kőtáblákat, amin a szombat a többi parancsolat közül kiemelve ragyogott. (Early writings, 26. o .)” 2 Ez 1846-ban történt.
Kilenc évvel később, J. N. Andrews presbiter tanulmányai alapján, átváltották a biblikus naplemente kezdőpontra. Felmerült a kérdés, hogy mivel annyi látomása volt Mrs. White-nak a szombattal kapcsolatosan, és annyiszor beszél erről vele Jézus, miért nem mondta neki, hogy rosszkor kezdik?
Egy angyaltól érdeklődött: „Megkérdeztem, hogy miért volt így, hogy olyan későn kell nekünk megváltoztatnunk a szombat kezdőpontját. Az angyal azt mondta: „Ezt meg fogjátok érteni, de még nem, még nem.”” Testimonies, 1. k., 116. o. Úgy tudom, hogy még mindig nem.
Mielőtt elfogadták a halottak alvását, Ellen látomásban látta az ószövetségi szenteket a mennyben: „Egy pillanat múlva fölfelé szárnyaltunk, és (a mennybe) belépve, itt láttuk a jó öreg Ábrahám atyát, Izsákot, Jákóbot, Nóét, Dánielt, és sok mást, hozzájuk hasonlóan.” A Word to the Little Flock, 14. o., 1847. Nem tudom elképzelni, hogy miért, de ez a látomás szintén elmaradt a későbbi kiadványokból.
Végezetéül megemlítem, hogy ha a felekezet számára valaki valamilyen tervet dolgozott itt, akár pénzügyi tervezetet, építkezési projektet, missziós stratégiát, vagy a testvéri órák rendjét, Mrs. White elé terjesztették, és ő kijelentést kapott, amivel alátámasztotta – mindig utólag.

Példák:
Pénzgyűjtő terv: „A Rendszeres Adakozás tervezete teszik Istennek… Isten a Rendszeres Adakozás tervezete szerint vezeti a népét.” Testimonies to the Church, k., 190-191. o. (Csődöt mondott ez a terv).
Aratásbegyűjtés a misszió munkáért: „Rövidesen a terv megkezdése után, White nővér Wayne testvérnek írt arról a világosságról, amit Isten adott neki e tervvel kapcsolatosan, és teljesen alátámasztotta, mivel harmóniában van Isten akaratával.” Lake Union Herald újságban megjelent cikk, 1916. nov. 1. (Ez a terv sikerült.)
Ha mindez tényleg Isten akarata szerint lett volna, akkor minden terv sikerült volna.

Összefoglalás:

Ezt az áttekintést végeztük Ellen White életéről és írásairól, összefoglalva: egy bizonyos mennyiségű nagyon szép anyagot írt, de ott van benne sok hamis is, amiben biblikus doktrínákat tagad meg, ellentmond magának, és tudományos képtelenségeket beszél. A jövőről egyetlen egy próféciája sem teljesedett be. A könyveinek nagyon sok anyagát másoktól lopta el – ha nem volt túl válogatós, ez a tény néhány ellentmondást megmagyarázhat. Nem tartotta be a saját szabályait, soha nem engedte meg, hogy mások az úgynevezett inspirált beszédét megvizsgálják, és a hibáit soha nem ismerte el. Azokat, akik kételkedtek benne, fejbe vágta a pusztulásukról szóló kijelentésekkel, pedig annyira befolyásolható volt, hogy mások a saját céljaikra használták.
Ez nem egy olyan prófétának a képe, akit Isten kiválasztott, hogy vezesse a népét az utolsó időkben.

Hogyan tudott olyan szép dolgokat írni?

Sokak számára imponál az a szépirodalmi stílus, amivel Ellen írt. Hunt erre ezt a megjegyzést teszi: „Még én is kénytelen vagyok elismerni, hogy Ellen White írásai közül néhány nagyon szép. Ha az ember a jó könyveinek egyikét elolvassa, mint a „Desire of Ages,” ami egy nagyon jól sikerült munka Krisztus életéről, nehéz elképzelni, hogy hogyan tudta azt a rakás badarságot leírni, amit e könyvemben felszínre hoztam. Ezt sokkal könnyebben lehet megérteni, pedig ha egyszer rájöttünk, hogy a szép műveinek a legnagyobb részét másoktól másolta át. Valójában ez az, ami igazán Ellen White hamis próféta mivoltát elárulja. Nem tudta a kortársainak jó műveit a képtelenségektől megkülönböztetni.”

Látomásainak forrása:

Ellen White látomásait megvizsgálva, világos, hogy nem közvetlenül Istentől jöttek, mivel annyi hamisat tartalmaznak, és annyira következetlenek, de az sem tűnik valószínűnek, hogy közvetlenül a Sátántól származtak. Honnan jöttek tehát?
Mikor Ellen White kilenc éves volt, az egyik iskolatársa egy kővel fejbe vágta, aminek a következménye az volt, hogy eszméletlenül feküdt három hétig. Meggyógyult, de utána nem tudta folytatni az iskolát. Tizenhárom éves korában, 1840-ben hallotta William Miller igehirdetését arról, hogy 1843-ban jön a világ vége. Hamarosan azután, egy metodista tábortalálkozón tért meg, ahol sok embert látott, amint „estek az erő alatt,” mivel ez gyakori jelenség volt annak idején (képzeld el!). Meggyőződött arról, hogy Miller-nek igaza van, és kétségbeesett mikor Jézus a megjósolt 1844. október 22.-i időpontban nem jött vissza. Rövidesen ezután, kezdődtek el látomásai.
Sok kritikusa azt állítja, hogy a látomásainak az okozója egyfajta epilepszia volt, ami a fejsérülésének és az akkori vallásos fanatizmusnak az összetevődéséből származott. Állítólag, van egy ismert női betegállapot, amiben a hallucinációk általában a serdülőkor idején kezdődnek el, és a klimax után szűnnek meg. Így volt Mrs. White esetén is. Amikor megöregedett, kevesebb látomása volt, és azt állította, hogy a későbbi éveiben, másképpen jöttek a kijelentései.
Ha nem vették volna körül azok, akik hittek vagy hinni akartak benne, vagy ki akarták használni, talán nem lett volna akkora sikere.
Canright szerint: „Bőséges a bizonyíték arról, hogy Mrs. White látomásai egyszerűen a korai szerencsétlenségéből, idegbetegségből, és a hisztériának, az epilepsziának, a katalepsziának és az eksztázisnak a bonyolult keverékéből fakadtak. Akkor is, ha ő maga őszintén hitt bennük, e tény nem változik meg. E szerző személyesen ismert négy másik nőt, mind hetedik napos adventistákat, akiknek látomásai voltak. Mindegyik őszinte keresztyén, aki teljes mértékben hitt a saját látomásaiban, de mindegyik beteges, ideges és hisztérikus volt. A látomásaikat nem bátorították, hanem ellenezték lelkipásztoraik, és végül meg is szűntek.”
Úgy látszik, hogy a férje unokatestvérének a véleményével összhangban, Mrs. White látomásai saját elméjéből származtak.

Következtetés:

Ellen White Istentől ihletett próféta volt-e, valamint az egyetlen hibátlan bibliamagyarázó, ahogy az adventisták állítják? Amiképpen Canright némi éllel megjegyzi: „Itt van egy tévedhetetlen női pápa, akit az egyház annak hitelesít. Pontosan ugyanazt a kiváltságot tulajdonítják neki, amit a Katolikus Egyház a Pápának, illetve, hogy ő az egyetlen tévedhetetlen bibliamagyarázó. Egyik római Pápa sem állított többet magáról.”
Vagy gonosz szélhámos volt, aki a saját céljai érdekében ezreket vezetett félre?
Szintén általános véleménye kritikusainak az, hogy Ellen White valódi megtért keresztyén volt, aki az Urának akart tetszeni, és nem volt közönséges csaló. Nem szabad ugyanabba a kategóriába tenni, mint Joseph Smith-t és Russell lelkipásztort. Ő maga tévedett abban, hogy látomásait Istentől származónak képzelte.
A könyveire nézve, vannak néhányan, amelyeknek egy bizonyos irodalmi értéke van, mint szépen írt vallástörténelmi regények. Semmiképpen nem szabad azonban elfogadható teológiának tekinteni, és még véletlenül sem Istentől inspirált bibliakommentárnak.

Utolsó megjegyzés:

A hetedik napos adventista egyháznak sok magas rangú tisztviselője, és az Ellen White Hagyaték örökösei tudnak ezekről az Ellen White írásaival kapcsolatos problémákról, amelyekre e cikkemben utaltam. Több mint valószínű, hogy sok gyülekezeti tag nem tud ezekről. Mivel a kutatók egyre több ilyen dolgot hoznak felszínre, az egyház most nagyon keményen dolgozik azon, hogy fenntartsa az Ellen G. White legendát, de ez most már nem az ő hibája.

Lábjegyzet:

1. E. G. White, Testimonies for the Church, IV. kötet, 148. o.; V. kötet, 661. o.; 88. sz., 189. o.
2. D. M. Canright, Life of Mrs. E. G. White – Her Claims Refuted, 1919, Internet.
3. Egy másik példa: „Mikor Colorado-ba mentem, sok oldalt írtam, hogy olvassák a tábortalálkozótokon… Isten az agyagon keresztül szólt. Talán azt mondod, hogy ez csak levél volt. Igen, levél volt, de Isten Szellemétől indíttatott, hogy jutassa elmétek elé azokat a dolgokat, amelyek mutattattak nekem. Ezekben a leveleimben… elétek terjesztem azt, amit az Úr terjesztett elém. Egyetlen egy cikket nem írok az újságban, amiben csak a saját gondolataimat fejezem ki. Ez az, amit Isten látomásban nyitott nekem – értékes fénysugarak a tróntól ragyogva,” Ellen G. White, Testimonies,” Vol. V., pp. 63-67.
4. Review and Herald Supplement, Aug. 14, 1883.
5. J. Mark Martin, Seventh-day Adventism and the Writings of Ellen G. White, bevezetés, Internet.
6. E. G. White, Testimonies for the Church, 4. kötet, 230. o.
7. Derek Prince, Védelem a Hitetéstől, 235. o., Budapesti Autonóm Gyülekezet, 1999.
8. Idézi James White, A Word to the Little Flock, 1847, 29. o.
9. “A hetednapi adventisták hiszik, hogy a hetven éves nyilvános szolgálata alatt, Ellen G. White egy igaz próféta munkáját végezte. Úgy amint Sámuel próféta volt, mint Jeremiás próféta volt, mint bemerítő János, ugyanúgy hisszük, hogy Mrs. White Krisztus mai egyházának prófétája volt.” The Adventist Review, October 4, 1928.
10. M. L. Venden: „Az Isten a mi egyházunknak inspirált kommentárt adott, hogy eldöntse a nem-ihletett kommentárok közötti vitákat.” The Pillars, p. 30.
11. Hunt, G. G. P, Beware this cult! Chap. 18, Internet.
12. Walter T. Rea, The White Lie!, Internet

Bibliográfia:

D. M. Canright, Seventh-day Adventism Renounced, 1914, Internet.
D. M. Canright, Life of Mrs. E. G. White – Her Claims Refuted, 1919, Internet.
Jack Gent, Doctrines of Demons, Internet.
Geoffrey G. P. Hunt, Beware this cult! Internet.
J. Mark Martin, Seventh-day Adventism and the Writings of Ellen G. White, Internet.
W. Martin, The Kingdom of the Cults, Bethany House Publishers, 1997.
Walter T. Rea, The White Lie!, Internet.
W. D. Slattery, Are Seventh-day Adventists False Prophets?, P & R Publishing, 1990.

Tanulmányok az Adventizmusról III

3

A Vizsgálati Ítélet

Ellen White így írja le a Vizsgálati Ítéletet: „Ahogy az ítélethez megnyílnak a könyvek, minden Jézusban hivő életét felülvizsgálják Isten előtt. Az Ügyvédünk előhozza az egymást követő nemzedékek eseteit, azokkal kezdve, akik először éltek a földön, befejezve az élőkkel. Minden nevet megemlítenek, minden esetet alaposan megvizsgálnak. Egyes neveket elfogadnak, egyeseket visszautasítanak. Ha valakinek van még bűne a könyvekben, amiből nem tért meg és nincsen megbocsátva neki, eltörlik a nevét az élet könyvéből, és a jó cselekedeteit eltörlik Isten emlékezetének könyvéből.” 1
Két alapvető probléma van ezzel a tanítással:

1. Nincs meg a Bibliában.

Még az adventisták is így tudják: „Az 1950-es években, Cottrell presbiter, mint az „SDA Bible Commentary” egyik szerkesztője, megpróbálta Dániel 8: 14-nek a HNA magyarázatát megvédeni. Neheztelt Dr. Donald Barnhouse megjegyzésére, hogy a Vizsgálati Ítélet fogalmát egyetlen egy igeverssel sem lehet alátámasztani. De miután foglalkozott a Dániel 8: 14-gyel, az eredeti nyelveket és a történelmi-nyelvtani magyarázat módszerét használva, Cottrell rájött, hogy az adventista álláspont nem tartható fenn. F. D. Nichol javaslatára, véleménykutató felmérést végzett 27 vezető adventista tudóssal, és kiderült, hogy ők sem tudták ezt megvédeni a Biblia alapján. (Lásd a függeléket.)
A Közgyűlés egy bizottsága öt évig foglalkozott a problémával, de nem tudta megoldani. Néhányan közülük elismerték, hogy az adventista álláspontot nem lehet bebizonyítani a Bibliából.” 2

2. Ellenkezik a Bibliával.

Meglátásom szerint, a Vizsgálati Ítéletet nem lehet a következő biblikus tanításokkal összeegyeztetni: –
A predesztináció (Isten előre tudja, hogy kinek lesz üdvössége): „Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek a Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. Akikről pedig eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazította, azokat meg is dicsőítette.” (Rom 8: 29-30).
Az Úr ismeri az övéit (azért, nem kell megvizsgálni a bűnlistákat): „Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem.” (János 10: 14). „Az Isten által vetett szilárd alap azonban megáll, amelynek a pecsétje ez: „Ismeri az Úr az övéit, és hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja!”” (II. Tim 2: 19).
A hivők nem jutnak az ítéletre: „Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, az már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.” (János 3: 18).
„Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt, ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.” (János 5: 24).
„Nincs tehát most már semmiféle ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak.” (Róma 8: 1).
„Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít? Ki ítélné kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Krisztus, aki Isten jobbján ül, és esedezik is értünk?” (Róma 8: 33-34).
(A kereszten, a tolvajnak): „Bizony, mondom neked ma leszel velem a paradicsomban.” (Lukács 23: 43) (Mindegy, hogy hova tesszük a vesszőt.)
[vö. Rom 14: 10; II. Cor 5: 10 – az „ítélet” szó a görögben nem található – ráadásul, az ember „megjelenik,” vagy „odaáll” a βημα elé – ez nem lehet a Vizsgálati Ítélet.]
Ha valaki megtér az újszövetség alatt, Isten megbocsátja a bűnét, eltörli, és elfelejti: „Térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek; hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje,..” (Ap. Csel. 3: 19-20).
vö. „Térjetek meg, és merítkezzetek be valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szent Szellem ajándékát.” (Ap. Csel. 2: 38).
„Ez lesz az a szövetség, amelyet Izrael házával ama napok múltán kötök…. Mert irgalmas leszek gonoszságaikkal szemben, és bűneikről nem emlékszem meg többé.” (Zsidó 8: 10, 12).
„Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem.” (Ézsaiás 43: 25).
„Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet, mint a felhőt. Térj hozzám, mert megváltottalak.” (Ézsaiás 44: 22).
„Egy napon eltörlöm ennek az országnak a bűnét. Így szól a Seregek URa.” (Zakariás 3: 9-10).
A hitből való megigazulás és az üdvbizonyosság: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és az nem tőletek van, Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efezus 2: 8-9).
„Ezt azért írtam nektek, akik hisztek az Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van.” (I. János 5: 13).
Az előzőek alapján, véleményem szerint, a Vizsgálati Ítéletről szóló tanítás nem biblikus.

Lábjegyzet:

1. E. G. White, The Great Controversy, 483. o.
2. R. Brinsmead, Judged by the Gospel, 1980.



Függelék

Hetednapi Adventista Biblia tudósok válaszolnak az 1958 évi felmérésre

1958-ban, Raymond Cottrell (adventista) egy véleménykutató felmérést kezdeményezett adventista Biblia tudósoknál. A csoportban volt a felekezet minden héber tanára (8), 9 Biblia főiskola vezető, 5 tapasztalt Bibliatanító, és 4 volt Biblia főiskolai tanár. Összesen, 27-en.
Arra a kérdésre: „Milyen nyelvészeti vagy szövegkörnyezetből fakadó okokból kapcsolják össze a Dániel 8: 14-et az engesztelő nap szertartásaival és azért az 1844-ben kezdődő vizsgálati ítélettel?” Minden tudós így választolt: „Nincsenek nyelvészeti vagy szövegkörnyezetből fakadó okok!”
Egyik tudós sem hiszi, hogy a HNA tanítás Dániel 8: 14-ről a Bibliából származik, legalább is, ami a nyelvészetet vagy a szövegkörnyezetet illeti.
Arra a kérdésre: „A nyelvészeten és a szövegkörnyezeten kívül, milyen más okokból kapcsolják össze a Dániel 8: 14-et az engesztelő nap szertartásaival és azért az 1844-ben kezdődő vizsgálati ítélettel?” Így válaszoltak:

Nincsen más ok, nincs javaslatom 13

A földi és a mennyei közötti analógia 7

Ellen White kapcsolta össze 5

A fordításbeli „kedvező tévedés” miatt* 2


*Az Angol King James fordítás szerint: 2300 napig, akkor megtisztul a szentély. A Héber szerint: 2300 este-reggel, és megigazul a szentély.

Erre, Dr. Desmond Ford adventista teológus azt mondta: „Ha tehát a legjobb tudósaink csak ennyit tudnak javasolni, akkor gyakorlatilag, a Dániel 8: 14-ről szóló tradicionális tanításunk megvédhetetlen.”
Desmond Ford sok éven át főiskolai tanár volt az Adventista Egyházban.
Más idézetek tőle: „Sok adventista tudós régóta azon a véleményen van, hogy Dániel 8: 14 nem tanít semmilyen „Vizsgálati Ítéletről.” Megtagadták más teológusaink ezeknek az álláspontjukat, mert ellenkezik Ellen White-éval. Majdnem biztos, hogy nagyon régen föladtuk volna ezt a tanítást, ha Ellen White nem támogatta volna.”
„Semmilyen tudós sem hiszi el valójában, hogy Jézus Krisztus fönt ül a mennyben és forgatja az oldalakat, hogy megvizsgálja a keresztyének életét.”
Ez az adventista teológus arra mutat rá, hogy ez az elképzelés megerőszakolja azt a klasszikus keresztyén meggyőződést, hogy Jézus engesztelő műve a bűnért befejeződött kereszthalála által.

A függeléket fordította: Adrian Bury

Bibliográfia:

Hunt, G. G. P., Beware this cult!, 1981.
Pahl, L., Investigating the Investigative Judgement, 1992.


4

Azázél és az Engesztelő Nap

Ellen White azt tanította, hogy Krisztus megváltási munkája nincsen befejezve, hanem most is folyik a mennyei szentélyben: „… ahelyett, hogy a földre jött volna, 1844-ben a 2300 nap végén, Krisztus bement a mennyei szentély legszentebb helyére, hogy elvégezze a megengesztelődést befejező munkáját.” 1 „Most, amíg a megengesztelődést nagy Főpapunk végzi számunkra, igyekezzünk tökéletessé válni Krisztusban.” 2
Ennek a folyamatnak a végén, a megváltottak bűneit Sátán fejére helyezi: „Szintén látszott, hogy amíg a bűnáldozat Krisztusra mutatott, mint áldozat, és a főpap Krisztust, mint közbenjárót ábrázolta, addig a bűnbak Sátánnak a bűn szerzőjének a típusa, akire az igazi bűnbánók bűnei véglegesen lesznek ráhelyezve.” 3
Véleményem szerint, ez a tanítás csak egy bibliai részen (III. Mózes 16) és ezen belül, egyetlen szónak a jelentésén alapszik (Azázél). Szeretném azért, az „Azázél” szerepét röviden megvizsgálni a megengesztelődéssel kapcsolatban.
Az Azázél szó csak ebben a fejezetben szerepel (négyszer: III. Mózes 16: 8, 10 (2x), 26) az egész Bibliában. Azért, ez „hapax legomenon.” Senki nem tudja biztosan a szónak az eredeti jelentését. Többféleképpen magyarázzák, és erre később visszatérek. Egyelőre, annyit mondok, hogy kétféle elmélet van:
III. Mózes 16: 8 így szól: „és vessen sorsot Áron a két bakra, az egyiket sorsolja ki az ÚRnak, a másikat Azázélnek.” A héber „la‘ăz’ázél” kifejezésnek két jelentése lehet: Azazélként vagy Azázél számára.
Azért két lehetőség kínálkozik:
1. A bak Azázél számára van.
2. Azázél = a bak neve
Tételezzük fel, hogy a megengesztelődés még folyik, és Azázél a Sátán neve. Akkor, az előző két lehetőség szerint:
1. A bűnbak Jézus, és valamikor a jövőben, Sátánnak viszi a bűnöket a pusztába (21. vers).
Ezzel kapcsolatban, Ballenger, egy volt adventista tanító, a következőket mondja: „Azoknak, akik a bűnbakot Krisztus jelképének értik, nincs lehetőségük kövekkel dobálózni ez alkalommal, mert, miután feltámadt a halálból, és a bűntől megszabadult, olyan tisztátalanná teszik Jézust, hogy örökké ki kell űzni Izrael táborából, és elkülöníteni attól a néptől, amelyért meghalt; és ez a gondolat túl iszonyatos ahhoz, hogy egy pillanatig se foglalkozzunk vele tovább.” 4 Igaza van. Jézus a jövőben nem hordozza a bűnt még egyszer. A bűnbak fejére márpedig a főpap ráhelyezi a bűnöket. „úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvözségükre.” (Zsidó 9: 28).
2. A bűnbak maga a Sátán (ahogy Ellen White tanítja – lásd fönt).
Ezzel több probléma van:
· „Izrael fiainak a közösségétől pedig vegyen két kecskebakot vétekáldozatul és egy kost égőáldozatul.” (5. vers). Ez a Sátánt bűnáldozattá teszi, mivel mindkét bak vétekáldozat.
· „Azt a bakot pedig, amely a sorsvetésben Azázélnak jutott, állítsák élve az ÚR elé, hogy engesztelést végezzen vele, és elküldje Azázélként a pusztába.” (10. vers). Így, a Sátánnal kéne engesztelést végezni, amely őt társmegváltóvá teszi.
· „Tegye rá Áron mindkét kezét az élő bak fejére, és vallja meg fölötte Izrael fiainak minden bűnét és minden vétkes hitszegését. Helyezze azokat a bak fejére, azután küldje el egy odarendelt emberrel a pusztába, hadd vigye magával a bak minden bűnüket egy távol eső földre.” (21-22 vers). Úgy tűnik, hogy a Sátánnak nem csak a fejére helyeztetik a bűnünk, hanem el is hordozza azt. Ez máshol a Bibliában nincsen megírva.
Megjegyzem, hogy Walter Martin ezt írja: „E szerző meg van győződve, hogy az adventista fogalom a bűnbakról, az Engesztelő Nappal, a szentéllyel és a Vizsgálati Ítélettel kapcsolatban, bár a prófécia magyarázat és a tipológia bizarr keveréke, nem az a lélekpusztító tanítás, amit sok ember képzel.” 5 Tudom, hogy nem azt akarják állítani, hogy a Sátán bűnáldozat, hanem ez furcsa álláspontjuk elkerülhetetlen következménye.
A tipológiával kapcsolatban: fontos, hogy egy ószövetségi típusnak újszövetségi antitipusa legyen. Ha a bűnbak Sátán, akkor nincs olyan antitipus.
Úgy gondolom azért, hogy a Biblia szerint, a fönti dolgok mind Jézus munkájára vonatkoznak:
· „…Krisztus Jézus által, mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek…” (Róma 3: 24-25).
· „Bűneinket ő maga hordozta testében a fán…” (I. Péter 2: 24 – „New International Version” szerint).
Szeretném ezek alapján a logikus következtetést levonni:
1. Ha nincs befejezve a megengesztelődés, a bűnbak nem lehet Jézus.
2. A bűnbak csak Jézus lehet.
3. Azért, a megengesztelődés be van fejezve.
További utalások a befejezett megengesztelődésre:
· „Miután elfogadta az ecetet, Jézus ezt mondta: „Elvégeztetett!” És fejét lehajtva, odaadta a szellemét.” (János 19: 30)
· „Miután bűnöktől való tisztítást végezte, a magasságokban a Felség jobbjára ült.” (Zsidó 1: 3)
· „Ő ellenben, miután egyetlen áldozatot mutatott be a bűnökért örökre, az Isten jobbjára ült.” (Zsidó 10: 12).
· „Így azonban egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltegye a bűnt.” (Zsidó 9: 26)
· „Nem is bakok és bikák vérével, hanem tulajdon vérével ment be egyszer és mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.” (Zsidó 9: 12)
(új magyar, NIV és görög alapján)
Apropó, Ellen White szintén írja: „Az emberek számára végzett áldozat teljes és befejezett volt. A megengesztelődés feltétele elvégeztetett.” 6 „Az angyalok és az el nem esett világok számára, nagy jelentősége volt annak a kiáltásnak, hogy: „Elvégeztetett.” Számukra, valamint számunkra is már befejeződött a megváltás nagy munkája. Velünk osztják meg Krisztus győzelmének a gyümölcseit.” 7
Nézzük meg most az Azázél magyarázatokat.
1. A héber szó ‘ăz’ázél. Ez lehet az ‘ăzálzél szónak a változata, aminek a jelentése – teljes, befejezett eltávolítás. Az LXX fordítása szerint: „του αποπομπαιου” – az elküldésnek.
2. A szót lehet osztani: ‘éz = kecske, ’ázal = eltávolítani (a héberben a mássalhangzók nem változnak) – azért, ‘ăz’ázél = eltávolítás kecskéje. Ugyanaz a gondolat, mint az előző.
Ezek szerint, Azázél a kecskének a neve. A következők szerint, Azázélnak küldik a kecskét:
3. Azázél az a hely, ahova küldik a bakot. Bizonyos zsidó írók szerint, a sziklafal, amiről ledobták a kecskét, mások szerint, a szó „puszta helyet” jelent – lásd 21-22 verset.
4. Sokan az Azázélt egy személyes lénynek tartják, aki vagy egy démon vagy maga a Sátán. Énók 1 könyvében található ez a gondolat (apokrif írás). Lehet, hogy Origenész átvette ezt a fogalmat, mert ő tanította, hogy a megengesztelődés azon alapszik, hogy Krisztus, mikor meghalt a kereszten, váltságdíjat fizetett a Sátánnak. A Kábalisták (zsidó okkult csapat) tanítják, hogy Isten küldte a bűnnel rakott kecskét ennek a lénynek, hogy kielégítse őt, és Izraelt megmentse a csapdáiból. Meg kell különböztetni ezt a fogalmat az adventista tanítástól, mert itt a bak nem a démon jelképe, hanem a démonnak küldik a bakot.
Biztos, hogy Azázél azonosítása vitatott kérdésként marad az utókor számára, de véleményem szerint, valószínűtlen, hogy Mózes, Isten vezetése alatt, megveszteget egy pusztai démont azzal, hogy megajándékozza egy bűnnel rakott kecskével.
Nekem a legjobban az „eltávolítás kecskéje” magyarázat tetszik, a következő okokból:
1. Ez a héber szónak a jelentése.
2. Megegyezik az LXX fordítással.
3. Más igékben szerepel ez a gondolat, pl.: „Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire távolította tőlünk vétkeinket.” (Zsoltár 103:12), „Íme, az Isten báránya, aki elveszi a világ bűnét.” (János 1:29).
Az előzőek alapján, azt állítom, hogy a két kecskebak az engesztelő nap szertartásaiban jelképezik annak a munkának két külön aspektusát, amit Jézus végzett a kereszten. Egy áldozat nem lett volna elég, hogy ezt kellőképpen ábrázolja. Az ÚR bakja meghal a bűnért, kiontja a vérét, de nincsen megírva róla, hogy elhordozza a bűnt. Az Azázél bak viszont, el is hordozza a bűnt, és el is távolítja azt.
Az újszövetségi könyv, amely az engesztelő nap jelentőségével a legkimerítőbben foglalkozik, a Zsidó levél. Ezt a két aspektust együtt találjuk a következő igében: „úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel (az ÚR bakja), hogy sokak bűnét elvegye (bűnbak); másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.” (Zsidó 9: 28).

Lábjegyet:

1. E. G. White, The Great Controversy, 422. o.
2. E. G. White, The Great Controversy, 623 o.
3. E. G. White, The Great Controversy, 422. o.
4. A. F. Ballenger, Cast out for the cross of Christ, 1909.
5. W. Martin, Kingdom of the Cults, 589. o.
6. E. G. White, Acts of the Apostles, 29. o.
7. E. G. White, The Desire of Ages, 758. o.

Bibliográfia:

Biblia, Református Zsinati Iroda, 1989.
Nestle-Aland, Novum Testamentum Graece, DBG, 1988.
The NIV Triglot Old Testament, Zondervan, 1981.
M. F. Unger, The New Unger’s Bible Dictionary, Moody Press, 1988.
B. Davidson, The Analytical Hebrew and Chaldee Lexicon, Zondervan, 1970.

5

Egyéb problémák a Mennyei Szentéllyel és a Vizsgálati Ítélettel kapcsolatban

Mikor kilépett az adventista szolgálatból és egyben az egyházból, lemondó levelében Clay Peck lelkipásztor felsorolta azokat az okokat, amelyek a legnagyobb problémákat jelentették neki. A következő HNA elképzeléseket nem tudta elfogadni:
1) Az HNA-k Isten egyetlen igaz „maradék” egyháza,
2) A szombat az Isten pecsétje, és a legfontosabb döntő tényező abban, hogy ki lesz „bent” és ki lesz „kint” az utolsó napokban.
3) 1844 jelentősebb dátum, mint akármelyik másik időpont mikor téves próféciát mondtak Jézus visszajöveteléről,
4) A megváltás nem fejeződött be a kereszten,
5) Ellen White-nak van prófétai és tanítói autoritása. 1
A törvény és a szombat kérdésével már foglalkoztam. A Vizsgálati Ítéletet és a bűnbakról szóló tanítást máshol taglaltam, csupán szeretnék még néhány, mennyei szentéllyel kapcsolatos problémát fölsorolni.
Először, idézek egy német adventista tanulmányából: „Az a tanítás, ami mindig a legnagyobb botránykövet jelentette olyan kívülállók számára, akik a hetedik napos adventizmus „szektás szintjét” értékelték, még inkább, mint a hetedik napos szombat betartása vagy Ellen White prófétai mivolta, a Vizsgálati Ítélet volt.
Ha egy igazi evangéliumi keresztény először hallana egy egyszerű magyarázatot arról, amit a tradicionális adventizmus tanít a Vizsgálati Ítéletről, bizonyára elképedne, és utána már nem kételkedne abban, hogy az adventisták szekta. Egyszerűen magyarázva, ez a tanítás: Jézus nem szerepelt az emberiség bírójaként 1844-ig. Ez évben, október 22.-én, nagy ítéleti bíróság kezdődött. Az állítólagos Istenben hívők ítélet alatt vannak, Ádám napjaitól kezdve, folytatva mind a mai napig. Ez a Vizsgálati Ítélet még folyik, Jézus még mindig elfogadja, illetve elutasítja a hívők életét, ahogy felmerülnek az eseteik. Mikor befejezte azokkal, akik a sírban fekszenek, elkezdi ítélni a még élők életét. Senki nem tudja, hogy mikor merül fel a saját ügye a fönti szentélyben. Ha felmerül, és ha átmegy az ítéleten az ember, el vannak törölve a bűnei, és el van fogadva, hogy beléphessen a gyöngykapun.
Egy dolgot mondok, hogy el ne vesszen az erdő a fáktól. Az újszövetségben kijelentett evangélium teljes, összeegyeztethetetlen ellentétben áll a Vizsgálati Ítélet fogalmával. Teljesen kizárják egymást.” 2

A fenti állítás okaival máshol foglalkoztam. Most, még néhány probléma:
1. Az 1844-es dátumot (először 1843-at) Dániel könyve alapján számolta ki William Miller. Összekapcsolt két igét: Dániel 9: 24-27 és 8: 14.
A. Dániel 9: 24-27, a hetven hétről szóló prófécia, Jézus első eljöveteléről szól. Különböző lehetséges magyarázatok vannak. Az idő így kezdődik: „Attól fogva, hogy elhangzott a kijelentés Jeruzsálem újjáépüléséről…” Cyrus perzsa király adott ki olyan rendeletet kr. e. 539-ben (lásd is Ézs 45: 1). Nehémiás indulása közelebbi dátumot ad – kr. e. 445. Ha kr. e. 456-ban kezdjük, (egy másik rendelettől, Artaxerxes 7. évében) + (7 x (7 + 62 + 0,5) = kr. u. 30.
B. Dániel 8: 14 így hangzik: „Ezt válaszolta neki: 2300 este és reggel; azután a szentély visszanyeri igazi rendeltetését.” 1844 úgy jön ki, hogy kr. e. 456 + 2300 év. Ez csak akkor lehetséges, ha összekapcsoljuk a 9. fejezettel, és teljesen figyelmen kívül hagyjuk a szövegkörnyezetet. Ha nézzük a szövegkörnyezetet és az eredeti nyelvet:
i) Nincs megírva, hogy 2300 nap, ahogy Miller gondolta (használta az angol King James fordítást), hanem 2300 este-reggel. Azért, nem lehet állítani, hogy 1 nap = 1 év.
ii) „2300 este és reggel” véres áldozatokra utal (vö. 8: 11-13). Azért, kezdődik az időszak az áldozatok megszűntetésével (11. v.), nem egy királyi rendelettel. És ez nem 2300 év, hanem 1150 nap.
iii) Ezt megerősíti a 26. vers, ami (héber szerint) így szól: „És az este és reggel látomása, ami mondatott, igaz az. De te pecsételd be a kijelentést, mert sok napra való” Itt a nap = jóm, ami néha évre utalhat (4 Mózes 14: 34). Én ezt úgy értem, hogy az áldozatok megszűntetése sok év múlva kezdődik, és 1150 napig tart.
iv) A Dániel 8-ban szereplő látomást (8: 1-14) az angyal magyarázza (8: 19-26). Kommentárok szerint, ez az egész látomás már a múltban (számunkra) beteljesedett. A kos a médek és perzsák királya. A bak a görög birodalom. A nagy szarv az első király – ez Nagy Sándor volt, aki meghalt kr. e. 323-ban. A szarv letört, és négy nőtt a helyére. Nagy Sándor után, a birodalma négyfelé szakadt, és az egyik (keleti) államhoz tartozott Judea. Egy kis szarv nagyra nőtt az egyik szarvból. Ez IV. Antiochus Epiphanes volt, aki próbálta kiirtani a zsidó vallást. Erről I. Makkabeus könyvében lehet olvasni. Ő lépett be a zsidó templomba és disznót ölt a szentélyben, hogy azt tisztátalanná tegye. Megszüntette a mindennapi áldozatokat. Júdás Makkabeus hadserege visszanyerte Jeruzsálemet, és újra megszentelték a templomot, kr. e. 165 decemberében – ez a Hanukkah ünnepnek az eredete (lásd János 10: 22). A templom tisztátalanná tétele és a felszentelése között, kicsit több mint három év telt el (kr. e. 168-165). Így, 2300 esti és reggeli áldozatot nem hoztak.
v) Dániel szempontjából, aki a VI. században élt, kr. e. 164 „sok nap múlva” volt.
Ezek szerint, 1844-et nem szabad kiszámolni Dániel könyve alapján.
C. Két egymással kapcsolatos magyarázatot találtam az október 22. dátumra:
I. Ez az Engesztelő Nap egy állítólagos Karaita zsidó naptár alapján.
Erre:
i) A Karaita zsidók nem adnak ki naptárt, mert nem számolják ki az ünnepeket előre, hanem az alapján tartják, hogy mikor pillantják meg az újholdat először minden hónapban, és az árpát az év elején.
ii) Karaita források szerint, 1844-ben az Engesztelő Nap szeptemberben volt, ugyanúgy, mint az ortodox zsidóknál.
iii) Egy kérdés: Isten üdvtörténetének olyan állítólagos nagy eseménye, miért történne egy meglehetősen jelentéktelen zsidó szektának a naptára szerint? (Ha létezne olyan, és ha tényleg októberi dátumot adna).
II. Mikor Jézus nem jött vissza a tavaszi napéjegyenlőségen, a csalódott Milleriták új dátumot találtak: a jubileumi év hetedik hónak a tizedik napján jön az Úr. Ez 1844. október 20./21./22.-ike. Ehhez egy zsidó rabbi azt mondta, hogy a jubileumi év csak 25 év múlva lett volna. 3
D. Mikor Jézus nem jött vissza, sem 1843-ban, sem 1844. március 21.-ikén (első csalódás), sem 1844. október 22.-ikén (nagy csalódás), Miller elismerte, hogy tévedett, és nem számolgatott tovább. Soha nem fogadta el az adventista magyarázatot. Ezt írta: „Szerény véleményem szerint, Isten feddő keze kellett nehezednie ránk a következő okokból: büszkeség, fanatizmus, szektarianizmus.” 4
E. A mennyei templom magyarázat O. R. L. Crosier-tól származik, de ő később elutasította.
F. A hetedik napos adventisták először a mennyei szentély elméletet fogadták el, hogy bizonyítsák, hogy 1844-ben bezáródott a kegyelem ajtaja. Mrs. White, mindnyájukkal együtt, elfogadta ezt az elképzelést annak idején, még látomásai is voltak róla. Később ezt elutasították, többször megváltoztatva a tanításukat, és most eltitkolják, hogy valaha hittek benne.
G. A Jehova tanúi 1914-re számolták ki a világ végét, szintén Dániel könyvéből. 5 Mikor nem sikerült, ők is kitaláltak valamit a mennyei templommal kapcsolatosan. Evangéliumi teológusok szerint, mind a két csoport „arcmentő akciót” indított.

2. Dániel 8: 14-et összekapcsolják az Engesztelő Nap szertartásaival (III. Mózes 16). Az egyetlen indoka ennek az, hogy Ellen White ezt tette. Még a legjobb adventista teológusok szerint sincsen szövegkörnyezetbeli, nyelvészeti sem akármilyen másik ok, ami ezt megengedné. Az Engesztelő Nappal foglalkoztam máshol. Meggyőződésem szerint, az egésznek az antitípusa Jézus kereszthalálában található. Továbbá, még néhány (talán buta) megjegyzés:
Nincsen megírva, hogy a főpap valamilyen ítéletet végez a szentélyben. Dániel 8: 14 sem említ ítéletet.
A Zsidó levél, ami megmagyarázza az Engesztelő Napot, írja, hogy az ítélet követi a halált, nem azt, hogy ez folyik, amíg az ember még él, (Zsidó 9: 27). Ez logikus is, mert mi van, ha valaki átmegy a vizsgálati ítéleten, el van fogadva az örök életre, és utána, mivel még él, egy olyan bűnbe esik, amiből nem tér meg?
III. Mózes 16: 31 írja, hogy az Engesztelő Nap „a szombatoknak a szombatja.” Ha most folyik ennek az antitípusa, az adventistáknak nem szabad dolgozniuk egyáltalán.

3. A szentek szentjében, a frigyláda fölött, volt Isten jelenléte (pl. II. Mózes 25: 21-22). Ez a kárpit mögött volt (II. Mózes 22: 31-34). Ha Jézus csak 1844-ben ment be a szentek szentjébe, akkor a mennybemenetele után 18 évszázadig, nem lépett be Isten jelenlétébe. Ezzel van néhány probléma:
A. Vannak fenntartásaim azzal a gondolattal, hogy egyáltalán van templom a mennyben. Az okaim a következők:
i) A Bibliában, csak olyan szövegben szerepel a mennyei templom, ami apokaliptikus vagy szimbolikus jellegű, mint a Jelenések könyvében (pl. 15: 5-8), vagy a Zsidó levélben (9. rész). Jelenések szerint, trónterem is van a mennyben (4. rész).
ii) Az ószövetségben, jelképesen, a menny Isten trónja, és Isten trónja a mennyben van (Ézs 66: 1; Zsolt 103: 16). Nem hiszem, hogy szó szerint szék van a mennyben, annak ellenére, hogy Jézus „Isten jobbján ül.” Ezek szellemi igazságok, jelképesen kifejezve.
iii) Hasonlóan, Isten temploma a mennyben van, és a menny Isten temploma, mivel ott van a jelenléte (pl. Máté 6: 9), mert:
iv) A Zsidó levél szerzője nem hasonlítja a földi templomot a mennyei templommal, hanem a földi templomot a mennyel: „Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be a Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk.” (Zsidó 9: 24).
v) A földi templom bútordarabjai, pl. a frigyláda, a kárpit, a gyertyatartó, a tömjénoltár, s a többi, mind tipizálják Krisztus munkájának valamilyen aspektusát. Ezek a földön voltak, és most maga a Krisztus van a mennyben, nem a templom. Ez a „földiek” és a „mennyeiek” közötti analógia (Zsidó 9).
B. Tételezzük fel, hogy mégis van templom a mennyben. Akkor, mi történt már az első században?
i) A kárpit szétszakadt, kinyitva az utat Isten jelenlétébe, (Márk 15: 37-38; vö. Zsidó 10: 19-20). (Jelenések 4-ben, egyszerre látjuk a gyertyatartót és Isten trónját. Nincsen köztük kárpit, amint a földi templomban volt.)
ii) Jézus a kárpit mögé ment (Zsidó 6: 19-20).
iii) Jézus bevitte a vérét a szentélybe „örök megváltást szerezve” (Zsidó 9: 12).
iv) A „mennyei szentély tisztítását” végezte (Zsidó 9: 23-26).
v) Jézus most nem Lévita pap, mert már befejezte a megengesztelődést a kereszten, hanem Melkisédek rendje szerint főpap (Zsidó 6: 20).
vi) Leült Isten jobbján, azaz, a jelenlétében (Zsidó 1: 3; Kol 3: 1). Egy másik kép szerint, már leült Isten mellé a trónján (Jel 3: 21).
A zsidó levél szerzője szempontjából (I. század) ezek mind a múltban megtörtént.

Még egy dolog: következetlenségre utal azt tanítani, hogy Isten, egyrészt olyan rosszul ismer minket, hogy több mint 150 évig tart megvizsgálni a bűnlistákat, mert nem tudja, kit kell föltámasztania a halálból. Másrészt, olyan jól ismer minket, hogy az emlékezetében őrzött adatok alapján, tökéletesen újrateremt minket.

Egy idézettel fejezem be: „A HNA-k időnként hajlandók voltak bizonyos Biblia ellenesnek bizonyult tanításokról lemondani, de a Vizsgálati Ítéletről nem. Akarva akaratlanul, az evangéliumot mindig kompromittálták, hogy megtartsák ezt a jellegzetes doktrínát. Úgy látszik, azt gondolják, hogy a Vizsgálati Ítéletről szóló tanítás fontos az identitásukhoz. Így, szörnyű árat fizetnek egy Biblia ellenes tanításért. Senki nem tagadja, hogy az evangéliumnak bizonyos töredékei megjelennek a HNA irodalomban, de az elfogadhatónak az elfogadhatatlannal való keveréke mindenkit összezavar, kétségben és ambivalenciában hagy.” 6

Lábjegyzet:

1. Clay Peck, My journey out of legalism, 2000. 01. 15.-i előadás, a következő webhelyen található: http://www.sdaoutreach.org/
2. L. Pahl, Investigating the Investigative Judgement, 1992.
3. Sears, C. E., Days of Delusion – a Strange Bit of History, 8.-9. fejezet, 1924
4. William Miller, Levél a testvéreknek, Advent Herald, 1844. dec. 3.
5. Ha érdekel, így működik: „hét időszak múlik el fölötted, amíg el nem ismered, hogy a Felséges uralkodik…” (Dán 4: 29). 7 időszak = 7 x 360 napos év = 2520. Jeruzsálem pusztulásának az állítólagos, de téves dátumától számítva: kr. e. 606 + 2520 év = 1914.
6. T. Nixon, személyes levele L. Pahl-nak.

Bibliográfia:

Baldwin, J. G., Daniel – an Introduction and Commentary, IVP, 1978.
Ballenger, A. F., Cast out for the Cross of Christ, 1909 (Internet).
Barker, K. L. (ed.), The NIV Study Bible, Hodder and Stoughton, 1985.
Canright, D. M., Seventh-day Adventism Renounced, 1914 (Internet)
Gill, E., The 2300 Day Prophecy – Building on Assumptions, (Internet)
Haugland, J. S., The Shaky Foundation of the 1914 Doctrine, (Internet)
Martin, W., The Kingdom of the Cults, Bethany House, 1997.
Sears, C. E., Days of Delusion – a Strange Bit of History, 1924 (Internet)

Tanulmányok az Adventizmusról II

1

A Tíz Parancsolat

Az örökké érvényes törvény?

A Tíz Parancsolat tényleg Isten örökké érvényes törvénye, vagy valami más? Nézzük meg, hogy mit mond a Biblia ezzel kapcsolatban.
A „Tíz Parancsolat” kifejezés – a héberben szó szerint „a tíz szó” (‘ăszeret haddĕvárím) – csak háromszor fordul elő a Bibliában:

„Mózes negyven nap és negyven éjjel volt ott az ÚRnál. Kenyeret nem evett, vizet sem ivott. És felírta a táblákra a szövetség szavait, a Tíz Parancsolatot.” (II. Mózes 34: 28).

„A tűz közepéből az ÚR beszélt hozzátok. Szavának hangját hallottátok, de alakot nem láttatok, csak hangot hallottatok. Kijelentette nektek szövetségét, amit megparancsolta, hogy tartsátok meg - a Tíz Parancsolatot - és felírta azokat két kőtáblára.” (V. Mózes 4: 12-13).

„Ő pedig fölírta a táblákra az előző íráshoz hasonlóan a Tíz Parancsolatot, amelyet el is mondott nektek az ÚR a hegyen a tűz közepéből, amikor ott volt a gyülekezet. És átadta nekem azokat az ÚR. Én megfordultam és lejöttem a hegyről, a táblákat pedig beletettem a ládába, amelyet készítettem. Ott is vannak, ahogyan megparancsolta nekem az ÚR.” (V. Mózes 10: 4-5).

Ebben a három igében láthatjuk meg, hogy Isten ráírja a szövetségét - ami a Tíz Parancsolat - a kőtáblákra, és Mózes beleteszi azokat a szövetség (frigy) ládájába. A következő igék szintén a témához tartoznak:

„Amikor fölmentem a hegyre, hogy átvegyem a kőtáblákat, annak a szövetségnek a tábláit, amelyet az ÚR kötött veletek, és a hegyen maradtam negyven nap és negyven éjjel, kenyeret nem ettem és vizet nem ittam, akkor átadta nekem az ÚR az Isten ujjával írt két kőtáblát, és rajtuk voltak mindazok az igék, amelyeket elmondott nekem az ÚR a hegyen, a tűz közepéből, amikor ott volt a gyülekezet. A negyven nap és negyven éjjel elteltével átadta nekem az ÚR a két kőtáblát, a szövetség tábláit.” (V. Mózes 9: 9-12)

„Akkor megfordultam, és lejöttem a hegyről; a hegy tűzben égett, a szövetség két táblája pedig a két kezemben volt.” (V. Mózes 9: 15).

„Nem volt a ládában más, csak a két kőtábla, amelyeket Mózes helyezett bele a Hóreben, amikor az Úr szövetséget kötött Izrael fiaival, miután kivonult Egyiptom földjéről.” (I. Királyok 8: 9)
„És helyet készítettem ott a ládának, abban van az ÚR szövetsége, amelyet őseinkkel kötött, amikor kihozta őket Egyiptom földjéről.” (I. Királyok 8: 21)

„A szövetség ládában volt az aranyveder mannával tele és Áron kivirágzott vesszeje, meg a szövetség táblái.” (Zsidó 9: 4)

Ezek alapján, összegezhetjük a következőket: a kőtáblák = a szövetség = a Tíz Parancsolat. Felmerül viszont a kérdés - kivel kötötte meg Isten ezt a szövetséget? Vajon minden teremtményével?
A Tíz Parancsolatra utalva, Mrs. White a következőket mondja: „Isten törvénye az ember teremtése előtt már létezett. Miután Ádámot és Évát teremtette, Isten megismertette velük a törvényét.” 1
Riddle azt állítja: „A hetedik napos adventisták a Tíz Parancsolatot Isten örök törvényének tartják, ami minden másnál kiválóbb, és ami vonatkozik a mennyei angyalokra, az Édenkertben Ádámra, és a megváltottak millióira örökkön örökké.” 2
Mrs. White mindenképpen azt mondja a hetedik napról: „Láttam, hogy a szombat soha nem lesz eltéve, de be fogják tartani a megváltott szentek, és az összes angyali sereg, a nagy Teremtő tiszteletére mind örökké.” 3
Ezek a dolgok nincsenek megírva a Bibliában. Mit mond Mózes?

„Az Úr, a mi Istenünk, szövetséget kötött velünk a Hóreben. Nem a mi atyáinkkal kötötte meg az Úr ezt a szövetséget, hanem mivelünk, mindnyájunkkal, akik itt ma életben vagyunk.” (V. Mózes 5: 2-3).

Nehémiás imájában így szól az ÚRhoz:

„Majd alászálltál a Sinai-hegyre, és beszéltél velük az égből. Adtál nekik helyes törvényeket, igaz tanításokat, jó rendelkezéseket és parancsolatokat. Megismertetted velük szent szombatodat, és parancsolatokat, rendelkezéseket és törvényt adtál nekik szolgád, Mózes által.” (Neh 9: 13-14).

Továbbá, Ezékiel könyvében:

„Kihoztam őket Egyiptomból, és elvittem őket a pusztába. Rendelkezéseket adtam nekik, és megismertettem velük törvényeimet, amelyek által él az ember, ha megtartja azokat. A szombatokat is adtam nekik, annak jeléül, hogy van közünk egymáshoz, és megtudják, hogy én vagyok az ÚR, aki megszentelem őket.” (Ez 20: 10-12).

Miután Mózes azt mondja, hogy csak ővelük, ott és akkor kötötte meg Isten a szövetséget, felsorolja a Tíz Parancsolatot. Nézzük meg ezeket Mózes V. könyvében, 5: 5-22. A 22. vers szerint, mindent az ÚR írt a kőtáblákra:

1. „Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más Istened rajtam kívül.”

(Ez csak a zsidó népre vonatkozik. Az angyalok, Ádám, és a pogányokból megtért hivők nem voltak egyiptomi fogságban.)

2. „Ne csinálj magadnak istenszobrot, semmiféle képmását azoknak, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak. Ne imádd, és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat.”

(Csak a földön élő emberekre vonatkozik, mert utódaik lesznek. Az angyalok, mint szellemi lények vajon képesek bálványokat készíteni?)

3. „Ne mondd ki hiába Istenednek, az ÚRnak a nevét, mert nem hagyja az ÚR büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!”

(Azt hiszem, ez akárkire vonatkozhat.)

4. „Tartsd meg a szombatnapot, és szenteld meg azt, ahogyan megparancsolta neked Istened, az Úr. Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak a szombatja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se lányod, se szolgád, se ökröd, se szamarad és semmiféle állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. Hadd pihenjen szolgád és szolgálód hozzád hasonlóan! Emlékezzél arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, de kihozott onnan Istened, az ÚR, erős kézzel és kinyújtott karral. Ezért parancsolta neked Istened, az ÚR, hogy tartsd meg a szombatnapot.”

(Hasonlóan az elsőhöz, ez csak az egyiptomi fogságból megszabadított zsidóknak szól. Ráadásul, az angyaloknak nincsenek gyermekei, Ádámnak sem voltak szolgái az Édenkertben. Az is probléma, ha azt állítják, hogy mindenki az egész univerzumban egyszerre kell, hogy betartsa a szombatot – naplementétől, naplementéig. A kis Izraelben, ez lehetséges. De Ausztráliában nem ugyanakkor megy le a nap, mint Amerikában. Észak Skandináviában viszont, hónapokig nem megy le a nap és aztán, hónapokig nem kel fel. Nem is szólva más bolygókról. A teremtéssel a következő cikkemben foglalkozom.)

5. „Tiszteld atyádat és anyádat, ahogyan megparancsolta neked Istened, az ÚR, hogy hosszú ideig élhess, és jó dolgod lehessen azon a földön, amelyet Istened, az ÚR ad neked!”

(Az angyaloknak, Ádámnak és Évának nincsenek szülei. Nem fog mindenki az örökkévalóságban Izrael földjén lakni.)

6. „Ne ölj!”

(Az angyalok meg tudják ölni egymást?)

7. „Ne paráználkodj!”

(Angyalok tudnak…?)

8. „Ne lopj!”

(Szellemi lényeknek van tulajdona?)

9. „Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen.”

(Az örökkévalóságban vajon bíróság elé állíthatjuk egymást?)

10. „Ne kívánd felebarátod feleségét, ne kívánd felebarátod házát, se mezejét, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a felebarátodé!”

(Sem az angyalok, sem a megváltott sereg az örökkévalóságban nem fognak házasodni, és nem valószínű, hogy olyan tulajdonuk lesz, amit meg lehetne kívánni.)

Nyilvánvalóvá vált tehát, hogy a Tíz Parancsolat az Izrael földjén elő zsidóknak szép és csodálatos nemzeti törvény, de ha valaki azt állítja, hogy ez Isten örökkévaló törvénye, ami az angyalokra és a feltámadt megváltottakra is vonatkozik, csak nevetségessé teszi azt.

Az Isten ujjával írt törvény.

Canright, adventista háttérből származó XX. század elején tevékenykedő szerző szerint: „De főképpen, úgy érvelnek, hogy bebizonyítsak a Tíz Parancsolat felsőbbrendű természetét, hogy Isten saját hangjával mondta ki, kőre saját ujjával írta, és belehelyeztette a frigyládába, mire a törvény többi részét Mózes egy könyvben írta. Mire választotta ki ezeket a parancsolatokat és miért adta olyan módon, ha nem akarta felemelni a többi fölé? Könnyű a válasz: Az akkori szokás szerint, egy ünnepélyes szerződésre vagy szövetségre úgy emlékeztek, hogy valamilyen tárgyat választottak annak tanújaként vagy bizonyságul. Így Jákób oszlopot állított föl annak a bizonyságaként, hogy esküt tett az ÚR előtt. (I. Mózes 28: 18.) Jákób és Lábán kőrakást készítettek, hogy az a szövetségüknek a bizonysága legyen. (I. Mózes 31: 48).
Pontosan így volt, mikor az ünnepélyes szövetséget kötötte Isten Izraellel a Sinai hegyen – az ÚR adta nekik a kőtáblákat, hogy megtartsák azokat annak a megegyezésnek a tanújául, vagy bizonyságaként. Ezeket a kőtáblákat azért, amik a törvény néhány fő tételét tartalmazták, mindig meg kellett tartaniuk, annak a szövetségnek a tanújául, amit Izrael kötött Istennel, hogy betartsák azt a törvényt. Világos, hogy annak okáért adatott olyan módon a Tíz Parancsolat, és nem azért, mert önmagában tökéletes és örök törvény.” 4
Azért, a láda neve néha a szövetség (frigy) ládája (V. Mózes 10: 8), néha a bizonyság ládája (II. Mózes 25: 22), mégis az Úr, vagy Isten ládája, és nem a törvény ládája. Szintén Canright mondja: „Ahhoz, hogy jó cselekedeteket végezzünk, fáradhatatlan tevékenységre és koncentrált energiára van szükségünk. A Tíz Parancsolat pedig csak annyit követel, hogy kerüljük a nyílt bűnözést. A Tíz Parancsolatról sehol nincs megírva, hogy ez Isten törvénye, sem az Úr törvénye, sem tökéletes törvény. Nincs megírva, hogy akárkit e szerint ítélnek, vagy hogy ez vonatkozik a keresztyénekre.” 4
Mikor egyszer egy székesfehérvári zsidóval beszéltem, mesélt egy híres zsidó filozófus asszonyról, akinek a gyermekkorában történt ez az esemény. Kislányként mondta a tanítójának: „Tanító bácsi, én nem hiszek Istenben.” Mire a tanító így válaszolt: „Nem baj, kislányom. Csak tartsd be a törvényt!” Így lehetne betartani a Tíz Parancsolatot, de ettől nem üdvözül az ember.
„Az újszövetség nemcsak azokat a gonoszságokat tiltja be, amiket a Tíz Parancsolat, hanem másoknak tucatjait is, amiket nem említ ez a kódex. Ilyen, például a részegeskedés, a mulatás szeretete, a büszkeség, a harag, a türelmetlenség, az önzés, a kérkedés, a csúnya beszéd, a rossz gondolatok, az esztelenség, a tisztátalanság, a széthúzás, a gyűlölet, az irigység, a tobzódás, és így tovább.” 2
A következő idézeteket szintén Canright-tól vettem: 4 „Martin Luther (XVI. századi német reformátor) írja: „A Tíz Parancsolat nem vonatkozik reánk pogányokra és keresztyénekre, hanem csak a zsidókra. Ha egy prédikátor téged vissza akar kényszeríteni Mózeshez, kérdezd meg tőle: „Mózes vezetett-e ki téged Egyiptomból?” Ha úgy válaszol, hogy nem, akkor ezt mondjad neki: „Mi köze van akkor Mózesnek hozzám, mivel ő beszel (a Tíz Igében) az Egyiptomból kihozott népnek.” Az újszövetségben, véget ér Mózes, és törvényei elveszítik érvényüket.”” 5, 6
John Milton (XVII. századi angol költő) szerint: „Azoknak a tanítására tekintve, akik a Tíz Parancsolatot egy egyetemes erkölcsi kódexnek tartják, képtelen vagyok megérteni, hogy hogyan áll fenn az a vélemény. Világos, hogy ezek a parancsolatok semmi más, mint az egész mózesi törvénynek az összefoglalója, úgy, mint a negyedik parancsolat, a ceremóniális törvényé. Nem tartalmaz semmit, ami az evangéliumi istentiszteletre vonatkozik.” 7

Vonatkozik-e a keresztyénekre?

Láttuk, hogy a Tíz Ige a sinai szövetség, amit Isten kötött a zsidókkal, és a kőtáblák annak bizonysága. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy amennyiben a Tíz Parancsolat megtartása kötelező lenne a keresztyének vagy a pogányok közül megtértek számára, ez valahol meg lenne írva, legalább egyszer, az újszövetségben. Sok lehetőség kínálkozott volna ehhez. Lássunk néhány példát:
- Mikor megkérdezték Jézustól, hogy melyik a legnagyobb parancsolat, kettőt mondott, ami nincs meg a Tíz Parancsolatban. Ezt olvassuk Máté 22: 34-40-ben. „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” (V. Mózes 6: 5), és „szeresd felebarátodat, mint magadat” (III. Mózes 19: 18) 8. Lehetősége lett volna megemlíteni, hogy a Tíz Ige az Isten legkiválóbb törvénye, de nem tette.
- Mikor megbeszélték az apostolok, kell-e a nem-zsidó hivőknek betartania a mózesi törvényt (Ap. Csel. 15: 5), a válasz az volt, hogy nem. Nem mondták, hogy: „kivéve a Tíz Parancsolatot.” Egy kivétel – a paráznaság – benne van, de a többi nincs (20., 29. v.).
- Mikor Pál azt írja, hogy megszabadultunk a törvénytől (Róma 7: 6), és hogy Krisztus érvénytelenné tette a törvényt (Efezus 2: 15) 9, nem teszi hozzá, hogy a Tíz Parancsolat még érvényes.

Pál megvilágítja számunkra, hogy miért lett a törvény. „Mi tehát a törvény? A bűnök miatt adatott, amíg eljön az utód, akinek az ígéret szól.” (Galata 3: 19). Tehát az egész törvény, a Tíz Parancsolattal együtt, csak Mózestól Jézusig volt érvényes.
A II. Korinthus 3: 3-18-ban, Pál összehasonlítja a kőtáblákra vésett szolgálatot a Szellem szolgálatával. Azt állítja, hogy: „a betű megöl, a Szellem megelevenít,” és „a mulandó dicsőséges, a maradandó sokkal dicsőségesebb.” A kőtáblák, az ószövetség, a Tíz Parancsolat, az a mulandó. Ragaszkodjunk inkább a maradandóhoz, ami a Krisztus, az újszövetség, a Szent Szellemnek a szolgálata.

Lábjegyzet:

1. E. G. White, Spirit of Prophecy, I. kötet, 261. o.
2. H. M. Riddle, The Sabbath and the Lord’s Day, 1928.
3. E. G. White, Spiritual Gifts, I. kötet, 113. o.
4. D. M. Canright, Seventh Day Adventism Renounced, 1914
5. Kitto's Cyclopedia of Biblical Literature, Art. Law.
6. Canright megint: „A törvény,” „az ÚR törvénye” és „Mózes törvénye” egy és ugyanaz, és tartalmazza a körülmetélkedést és az áldozatokat. Lásd: Lukács 2: 22-27; II. Krón 31: 3. Szintén: „A törvény,” „Mózes törvénye,” „a törvény könyve” és „Isten törvénye” mind ugyanaz. Lásd: Neh 8: 2-3, 8, 14, 18.
7. J. Milton, Treatise on Christian Doctrine, 1. kötet, 2. könyv, 7. fejezet. Mrs. White bőségesen ‘kölcsönkér’ anyagot e szerző 1667-ben kiadott ‘Paradise Lost’ (Elveszett Paradicsom) című költeményéből, hogy leírja a „Nagy Küzdelem”-nek a Bibliában nem található részeit.
8. Érdekes, hogy a III. Mózes 19-ben, össze vannak keverve az erkölcs (ne gyűlöld szívedben atyádfiát – 17. v.), a ceremóniális dolgok (ne végy magadra kétféle anyagból szőtt ruhát – 19. v.), és a civil rendeletek (a napszámos bére ne maradjon nálad másnap reggelig 13. v.) – de az mind „a törvény.”
9. A Róma 3: 31-ben van írva: törvényt nem érvénytelenítünk hit által, hanem fenntartunk.” Itt a görögben hiányzik a határozott névelő, mivel Pál egyszerűen azt akarja hangsúlyozni, hogy a hivők nem élnek törvénytelenül. Ez természetesen így van, és megegyezik a többi tanításával, de nem közvetlenül a mózesi törvényre, sem azon belül a Tíz Parancsolatra vonatkozik.


2

Néhány Gondolat a Szombatnapról

1. A szombat – Isten szövetségeinek a fényében.

Az előző cikkemben, azt a meggyőződésemet fejeztem ki, hogy a kőtáblákra írt Tíz Parancsolat az ószövetségnek a bizonysága és összefoglalója, amit Isten a zsidó néppel kötött, és ami Mózestól Jézusig érvényben volt. Ezzel kapcsolatban, írok még néhány gondolatot a szövetségekről.
Canright állítása szerint: „Nincsen más téma, ami jobban zavarja az adventistákat, mint a szövetségek. Rettegnek attól, hogy találkozzanak ezzel. Igyekezték többfélekeppen kimagyarázni, de saját maguk sem voltak képesek kielégítően megokolni. Én ott voltam, azért tudom.” 1
A következő rövid összefoglalót J. Mark Martin volt adventista pásztor webhelyéről vettem: 2 „Isten mindig szövetségek alapján foglalkozott a népével. Ádámtól kezdve, és folytatva mind a mai napig. Isten népével kötött szövetségeinek voltak különös jellemzői. Mindegyiknek hármas szerkezete van. Egy Istentől adott ígéretet, egy feltételt, valamint egy jelet tartalmaznak.”
A szövetséges nép az ígéretet elfogadta, és komolyan vette, a feltételt betartotta, a jelhez pedig minden körülmények között ragaszkodott. Tehát példaképpen, a jel nem maga az ígéret, de nem is mindig a feltételekhez tartozik.

„ÁDÁM
I. Mózes 3: 15
Eredeti ígéret

A szövetség struktúrája:
· Ígéret
· Feltétel
· Jel

NOÉ
I. Mózes 9: 8-17
· Ígéret – Isten soha többé nem pusztítja a földet özönvízzel
· Feltétel – feltétel nélküli
· Jel – szivárvány

ÁBRAHÁM
I. Mózes 15-17 (örök)
· Ígéret – sok népnek az atyja lesz
· Feltétel – hit
· Jel – körülmetélés

MÓZES
· Ígéret – nagy földet ad a népnek
· Feltétel – engedelmeskedjenek a törvénynek
· Jel – a szombatnap”

A jellel kapcsolatban: „Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Így beszélj Izrael fiaival: Tartsátok meg szombatjaimat, mert jel ez köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre.” (II. Mózes 31: 12-13)

„Tartsák meg Izrael fiai a szombatot, tegyék a nyugalom napjává nemzedékről nemzedékre örök szövetségül. Örök jel ez köztem és Izrael fiai között.” (II. Mózes 31: 16-17)

„Kihoztam őket Egyiptomból, és elvittem őket a pusztába. Rendelkezéseket adtam nekik, és megismertettem velük törvényeimet, amelyek által él az ember, ha megtartja azokat. A szombatokat is adtam nekik, annak jeléül, hogy van közünk egymáshoz, és megtudják, hogy én vagyok az ÚR, aki megszentelem őket.” (Ez 20: 10-12).

A szombat azért annak a szövetségnek a jele, amit Isten a zsidókkal kötött, miután kihozta őket Egyiptomból. Mivel ez jele a szövetségnek, érthető, hogy miért ez az egyetlen ceremóniális tétel, ami a Tíz Parancsolathoz tartozik.
Az előző cikkben foglalkoztam ezzel a szövetséggel, azért, csak röviden:
- A törvény (benne a Tíz Parancsolat) a mózesi szövetség volt (II. Mózes 34: 28; V. Mózes 4: 13);
- A Tíz Parancsolat a Sinai hegy előtt nem adatott (V. Mózes 5: 2-3);
- Az ószövetségnek volt eleje és vége (Gal 3: 19).

És következik az újszövetség: „Eljön az az idő – így szól az ÚR -, amikor új szövetséget kötök Izrael és Júda házával. Nem olyan szövetséget, amilyent őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről.” (Jer 31: 31-32). Az újszövetség azért nem olyan, mint a régi. Ennek mégis ugyanolyan struktúrája van:

JÉZUS KRISZTUS
· Ígéret – örök élet (János 3: 16)
· Feltétel – hit (Róma 3: 21-28)
· Jel – az Úrvacsora (I. Kor 11: 25; Luk 22: 20; Mk 14: 24).

És mivel mi most már ezen „új szövetség” részesei vagyunk, fölösleges ragaszkodnunk az előző szövetségek jeleihez, azaz, a körülmetélkedéshez (Galata levél, pl. 5: 6) és a szombatnaphoz. (Kol 2: 16-17).
Hadd fejezze be Dudley Canright ezt a részt: „Uriah Smith presbiter ezeket mondja: „Ha a Tíz Parancsolat az ószövetség volt, akkor örökké eltűnt.” A sinai szövetségnek az eltörlése olyannyira tökéletesen magában hordozza a zsidó szombat eltörlését, hogy a nyomát sem találjuk feltámadt Urunk sírjának ezen az oldalán.” 1

2. A szombat – mint emléknap és típus.

A. A teremtés

A teremtés történetét az I. Mózes 1-2 írja. Hat nap alatt megteremtette az Úr a mennyet és a földet, és a hetedik napon pihent. Innen ered, véleményem szerint, a hét napos hét, mert ez semmilyen csillagászati jelenségnek nem tulajdonítható, amint, pl. a nap, a hónap és az év.

„A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával, amelyet alkotott, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. És megáldotta és megszentelte Isten a hetedik napot, mivel azon pihent meg Isten egész alkotó és teremtő munkája után.” (1 Mózes 2: 2-3).

A Tíz Parancsolat első felsorolásában, ezt olvassuk: „Mert hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta és megszentelte az ÚR a szombatnapot.” (II. Mózes 20: 11).
Lehetne mondani, azért, hogy a szombatnapnak az egyik jelentősége, hogy az a teremtés emléknapja. Nem világos pedig, hogy emiatt be kell tartani. Inkább az az ok van megadva, hogy azért tartsák be, mert megszabadultak egyiptomi fogságból (V. Mózes 5: 15) és ez a szövetségnek a jele (II. Mózes 31: 12). Nem hiszem, hogy Mózes előtt betartották a szombatot. Érveim a következők:
1. Isten nem adott parancsot Ádámnak a szombatnappal kapcsolatban. A teremtéstől származik a család intézménye (I. Mózes 2: 21-24) és az a mandátum, hogy az ember uralkodjon a földön (I. Mózes 1: 28), valamint az a parancs, hogy ne egyenek egy bizonyos fának a gyümölcséből (I. Mózes 2: 16-17). Más nem.
2. II. Mózes 2: 3 talán azzal magyarázható, hogy Mózes írta a teremtés könyvét. Visszatekintve a befejezett teremtésre, előrenéz a törvény megadására a Sinai-hegynél. Isten mikor pihent? A teremtés hetedik napján. Mikor áldotta meg ezt a napot? Amikor átadta a törvényt a Sinai-hegynél. Spekulációnak találom tehát azt a gondolatot, hogy Isten a szombatot az Édenkertben áldotta meg. Érdekes, hogy Isten nevével kapcsolatban, valami hasonló történik. II. Mózes 6: 2-3-ban van írva: „Azután beszélt az Isten Mózessel, és azt mondta neki: Én vagyok JHWH! Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg, mint mindenható Isten (Él Saddái), de azon a néven, hogy JHWH, nem voltam ismert előttük.” Ez a név, pedig, először I. Mózes 2: 4-ben szerepel: „Amikor JHWH Elohím a földet és a mennyet megalkotta….” Ábrahámmal kapcsolatban: „Amikor Abrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Abrámnak JHWH, és ezt mondta neki: Én vagyok Él Saddái…” (I. Mózes 17: 1). Ha úgy van, hogy Ábrahám és az Ősatyák még nem ismerték ezt a nevet, Mózes akkor is használja mindvégig az első könyvében.
3. Mózes előtt, nincsen megírva, hogy valaki betartotta volna a szombatnapot, sőt, egyetlen egy igeversben sem szerepel a „szombat” szó.
4. Isten kötötte meg az ószövetséget a zsidókkal a Sinai-hegynél, de az elődjeivel nem (V. Mózes 5: 3). Ehhez a szövetséghez tartozik a szombat. (V. Mózes 5: 12-14).
5. Nehémiás szerint, Isten a Sinai-hegynél Mózessel ismertette meg a szombatot. (Neh 9: 14).
6. Az egyházatyák azon a véleményen vannak, hogy Mózes előtt nem tartották be a szombatot, pl.: Justinus: „…ugyanaz az Isten, aki Énók és a többiek idejében létezett, akik körül sem metélkedtek test szerint, a szombatot sem tartották be, sem más rítusokat, mivel Mózes parancsolta ezeket a ceremóniákat…” „Mert, ha nem volt szükség Ábrahám előtt a körülmetélkedésre, és Mózes előtt a szombat, az ünnepek és az áldozatok betartására, most sincsen szükség rájuk.” 3 „…a körülmetélkedés Ábrahámmal kezdődött, a szombat, az égő- és bűnaldozatok és az ünnepek Mózessel…” 4
Tertullianus: „Isten létrehozta Ádámot, aki körülmetéletlen volt, és a szombatot sem tartotta be.” 5

Visszatérve a teremtésre. A szombat a teremtés emléknapja. Van egy gondolat, ami az ősegyházatyák írásaiban található, miszerint Jézus Krisztus munkájával és az újszövetséggel együtt, létrejött egy új teremtés. Ez a fogalom mindenképpen biblikus: „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme, új jött létre.” (II. Kor 5: 17). „Mert a Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem számít, sem a körülmetéletlenség: hanem csak az új teremtés.” (Gal 6: 15).
Mikor ez történt, kiléptünk az eredeti teremtésre emlékeztető hétnapos rendszerből és bele a nyolcadik napba, ami az új teremtést jelképezi. Erről egy idézet Barnabás leveléből: „’Újholdjaitokat és szombatjaitokat gyűlölöm én.’ [Ézs 1: 13]. Látjátok, hogyan beszél: Jelenlegi szombatjaitokat el nem fogadom, hanem kezdetét adom a nyolcadik napnak, amit akkor készítettem mikor pihenést adtam mindennek - ez egy új világnak a kezdete. Annak okáért, örömmel tartjuk be a nyolcadik napot, ami napon Jézus is feltámadt a halálból.” 6 Azért, már a második század elején, nem tartották be a keresztyének a hetedik napot, hanem a nyolcadikat, ami az új teremtésnek a szimbóluma volt számukra, és ami szintén az első – az Úr napja - amelyen Jézus feltámadt.
„Most uraim” mondtam „meg lehet mutatni, hogy a nyolcadik napnak olyan titokzatos jelentősége volt, amilyen nem volt a hetediknek, és amire Isten utalt e rítusok által.” 7 „Az Úr napja mind az első és a nyolcadik.” 8
Sajnos, több anyagot nem találtam ezzel a témával kapcsolatban, viszont van egy érdekes egyházi hagyomány, mely szerint a régi templomokban a bemerítő medence vagy helyiség nyolcszögű volt, ennek a nyolcadik napos újteremtésnek a jeléül. Tisztában vagyok, hogy ez csak hagyomány, nincs meg a Bibliában, de tetszik nekem ez a gondolat, véleményem szerint nem Biblia ellenes, és ráadásul, nagyon régi.


B. A megváltás

Nézzük meg az Egyiptomból való szabadulást, mint a megváltási terv előképét. Az események sorrendje fontos. Ha Ádám betartotta a szombatnapot, akkor ez elrontja ezt a típust. E gondolatok közül néhányat Jack Gent-től loptam, illetve, kölcsönöztem: 9
· A zsidó nép fogságban volt Egyiptomban. (II. Mózes 1-12). Mi pedig, a bűn fogságában voltunk. (Róma 6: 6, 15-17).
· Isten kivezette a népét, úgy, hogy először adta a páskabárányt, amelynek a vére védelmet jelentett nekik (II. Mózes 12). Ez Jézus kereszthalálának a képe (I. Kor 5: 7).
· Aztán, elindultak Egyiptomból (12). Ha megtérünk, Isten elkülönít, illetve „megszentel” minket a világtól (I. Kor 6: 11).
· Átmentek a Vörös Tengeren (14). Mi a megtérés után bemerítkezünk (I. Kor 10: 1-2).
· Hálaadó éneket énekeltek (15). Már megszabadultak, és örültek neki! Mi is ezt tehetjük.
· Mannát adott az ÚR a mennyből (16). Ez annak a képe, hogy táplálkozunk Krisztusból: „Ez a kenyér, ami a mennyből szállt le. Az atyáitok mannát ettek és mégis meghaltak, de aki e kenyérből eszik, él örökké.” (János 6).
· És akkor, és csakis akkor, létesül a szombat: „Ez az, amit mondott az ÚR: a nyugalom ideje lesz holnap, az ÚR szent szombatja.” (lásd II. Mózes 16: 22-30) – itt szerepel elsőször a szombat szó a Bibliában.

A zsidó népet Isten megszabadította az egyiptomi fogságból. Ez Isten munkája volt, a nép nem érdemelte meg, és nem dolgozott meg érte. Azért kapták meg a szombatot, hogy erre emlékezzenek (V. Mózes 5: 12-15).
Úgy, mint ezt az egész eseménysorozatot, a szombatot is típusnak lehet tekinteni, ráadásul a következőképpen: a zsidóknak nem volt szabad semmiféle munkát végezniük szombaton, Krisztusban pedig, a megváltott hívők megpihennek cselekedeteiktől. Az üdvözséget ingyenesen kapjuk Istentől, kegyelemből, hit által (Ef 2: 9-10), és ezt nem szabad semmilyen cselekedettel kiegészíteni (Gal 5: 4: „Akik törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok a Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestek.”)
Jézus ezt mondta azoknak a zsidóknak, akik minden szombaton pihentek: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és megnyugvást adok nektek.” (Máté 11: 28). Ez az a cselekedetektől való megpihenés, amiről a Zsidó levél 3-4 beszél: „Mi, akik hiszünk, bemegyünk abba a nyugalomba” (Zsidó 4: 3), „A szombati nyugalom (görögben: σαββατισμος) tehát marad az Isten népére. Aki ugyanis bement az Isten nyugalmába, maga is megnyugodott a munkáitól, mint Isten az övéitől.” (4: 9-10).
Justinus Martyr azért, a zsidó Tryphonnal beszélve, ezt „meri” állítani: „Az új törvény azt követeli, hogy az örökkévaló szombatot tartsátok be, és ti, azért mert tétlenkedtek az egyik napon, magatokat kegyeseknek tartjátok, de nem értitek, hogy miért kaptátok meg ezt a parancsolatot.” 10
A történelmi könyvek után, a szombat szó csak kétszer szerepel az újszövetségben. Az egyik igében, hetet jelent („a hét első napján” – I. Kor 16: 2). A másik a következő: „Senki tehát el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt. Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság.” (Kol 2: 16-17). Az előzőekre nézve teljesen érthető, hogy Pál miért mondja, hogy a szombatnap az árnyék, és Krisztus a valóság.
Egy kis kitérő: - A szombattartók (úgy a szombati, mint a vasárnapi is) próbálják megtagadni ennek a versnek az egyszerű jelentését, mert nem tesz jót az álláspontjuknak. Azt állítják, hogy mivel a szombat szó többes számban van, az ünnepekre utal és nem a heti szombatra, ami még érvényben van. Erre, így lehet válaszolni:
1. Nem írja, hogy a heti szombat még érvényben van (sem itt, sem máshol), pedig kellett volna ezt írnia, ha így van, különben kétértelmű a dolog.
2. Az ünnepeket már említette a listán, akkor nem valószínű, hogy az ünnepekről van szó.
3. Akkor is, ha az ünnepi szombatokra utal, az nem zárja ki a heti szombatot.
4. Máshol az újszövetségben, a σαββατον szó mindig vagy heti szombatnapot vagy hetet (pl. Lk 24: 1) jelent, és nem ünnepet.
5. A Bibliában, nem csak itt szerepel ez a lista. Ez egy olyan lajstrom, ami elterjedt és jól ismert az ószövetségben, és ami felsorolja a heti, havi, és évi szertartásokat, vagy növekvő, vagy csökkenő sorrendben. Például: „A fejedelem kötelessége pedig az lesz, hogy égőáldozatokat, ételáldozatokat és italáldozatokat vigyen az ünnepeken, újholdkor és szombatonként, meg Izrael házának valamennyi ünnepén.” (Ez 45:17). „Megszüntetem minden örömét, ünnepét, újholdját, szombatját, és minden ünnepnapját.” (Hós 2: 13). „és ha égőáldozatot mutattak be az ÚRnak szombatonként, újholdkor és az ünnepeken…” (I. Krón 23: 31). Néha, a napi is benne van, pl. „és égőáldozatot mutassanak be este és reggel, minden szombaton és újholdkor, meg Istenünknek, az ÚRnak az ünnepein.” (II. Krón 2: 3). Pál apostol máshol is utal erre a listára, de nem igazán dicséri a Galatákat, hogy be akarják tartani ezeket: „Most azonban, miután megismertétek az Istent, vagy még inkább: hogy az Isten megismert titeket, hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és szegény elemekhez, és hogy akartok újból szolgájukká lenni? Aggódva figyeltek a napokra, hónapokra, az évszakokra, és az esztendőkre. Attól féltelek titeket, hogy talán hiába fáradoztam értetek.” (Gal 4: 9-11).
6. Az újszövetségi görög nyelven, a szombat szó többször szerepel többes számban, egyes számú jelentéssel. Az valószínűleg annak tulajdonítható, hogy a görög többes számú σαββατα hasonlít az arám egyes számú shabbata szóhoz. Egy példája ennek a Lukács 4: 16: „Amikor Názáretbe ment, ahol felnevelkedett, szokása szerint bement szombat napján a zsinagógába, és felállt felolvasni.” Itt egyértelmű, hogy egy bizonyos szombatnapon történt ez, de többes számban van a görögben.
7. A Tíz Parancsolat mindkét felsorolásában, a negyedik parancsolathoz tartozó: „Emlékezzél meg a szombat napjáról” (II. Mózes 20: 8), és „Tartsd meg a szombat napot” (V. Mózes 5: 12) kifejezésekben, a szombat szó egyes számban van a héberben, de többes számban van az LXX görög fordításában.
Mindezekre nézve, nem igazán lehet másról szó a Kolossé 2-ben, mint a heti szombatról.
Ezt elismerve, a másik javaslat az volt, hogy a Kolossé 2: 16 a farizeusi törvényeskedésre vonatkozik, de nem a szombat nap helyes betartására. Láttuk már, hogy maga a szombatnap Krisztusnak az árnyéka lehet, de nem értem, hogy a törvényeskedés hogyan lehetne az. Nem meggyőző ez a gondolat.
Összefoglalásképpen: a szombatnapnak tényleg nagyon gazdag jelentősége van. Ez a teremtésnek az emléknapja, és így előretekint az új teremtésre. Ez az egyiptomi fogságból való szabadulásnak az emléknapja, és annak a nyugalomnak a típusa, amit Krisztusban nyerünk.
Ezekből következik, hogy a keresztyének számára, a szombatnap betartása nem kötelező, de nincs betiltva sem: „Ez az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, az pedig egyformának tart minden napot.” (Róma 14: 5).
Krisztus után, az Ősegyház nagyon hamar létesített egy új emléknapot. A második század elején, már nem tartották be a szombatot (azok kivételével, akik az ebionita szektához tartoztak.) A vasárnap nem volt munkaszüneti nap, azért nem számított keresztyén szombatnak, ami a Krisztusban talált nyugalom. A vasárnapnak három jelentősége volt:
1. Ez a hét első napja, amelyen Jézus feltámadt a halálból (Márk 16: 9, vö. III. Mózes 23: 9-11). Azért az Úr napjának nevezik. A kifejezés a Jelenések 1: 10-ből származott – ή κυριακη ήμερα. A modern görög nyelvben, a vasárnap még mindig κυριακη (kiejtés: kiriakí).
2. Ez az Egyház születésnapja – a pünkösd napja, mikor eljött a Szentlélek (Ap. Csel. 2: 1, vö. III. Mózes 23: 15-16).
3. Ez a hét nyolcadik napja, az új teremtésnek az emléke.

Többet erről a következő részben.

3. A vasárnap – a Pápa napja?

Néhány szabadon fordított idézet H. M. Riggle “A szombat és az Úr napja” című könyvéből: 11 „Mivel állandóan azt kiáltják, hogy: „A vasárnap pogány nap, aki megtartja azt, az tiszteli a nap napját,” „A római püspök vezette be a vasárnaptartást,” „Constantinus császár változtatta meg a szombatot,” „A Pápától származik az első nap megtartása,’ az adventisták néhány tudatlan lelket megfélemlítenek ezzel az elképzeléssel, és az eredmény az, hogy felhagynak az evangélium emléknapjának a tiszteletével, és visszatérnek a megkötözöttség igája alá. Ez az egész pedig, alapvetően hamis. Ezekből az állításokból, egyetlen szó sem igaz. A történelmi tények teljesen megcáfolják.”
„Mrs. White azt írja „Nagy Küzdelem” című könyvében, hogy a napok megtartását Constantinus és Róma püspöke változtatta meg. Azt állítja, hogy az első évszázadokban minden keresztyén betartotta a hetedik napot. Az egyetlen bizonyíték, amit nyújt, az a saját szava. Nézd meg, hogy milyen szemtelen ez a prófétanő!”
Úgy tűnik, nem tetszik Riggle-nek ez a dolog, de mik ezek a történelmi tények? Constantinus a IV. században élt, és ha ő változtatta meg a szombatot, amit a keresztények betartottak, mint „hetedik napot,” kell, hogy legyen valami nyoma a II. és III. századi szerzők írásaiban. Nézzünk néhány részletet ezekből, amelyeket Canright, Riddle, és Martin könyveiben találtam:
· Ignác harmadik antióchiai püspök, aki 108-ban halt meg, a következőket írja: „Ne legyetek elhitetve furcsa tanításokkal, se régi mondákkal, amelyek nem érnek semmit. Mert ha még a zsidó törvény szerint élünk, beismerjük, hogy nem fogadtuk el a kegyelemet… Ha azért, azok akik a dolgok régi rendje szerint nevelkedtek új reménység birtokába jutottak, és most már nem tartják be a szombatot, hanem az Úr napja betartásával élnek, amely napon a mi életünk is felkelt őbenne… Ne tartsuk be azért zsidó módon a szombatot, hogy örvendjünk a lustálkodás napjaiban, mert „aki nem dolgozik, ne is egyék…” Krisztus minden barátja hadd tartsa meg ünnepként az Úr napját, ami a feltámadásnak a napja, a hétnek a napjai közül a királynő és a fő.” 12
· Barnabás levele (120): „,Újholdjaitokat és szombatjaitokat gyűlölöm én.’ Látjátok, hogyan beszél: Jelenlegi szombatjaitokat el nem fogadom, hanem kezdetét adom a nyolcadik napnak, amit akkor készítettem mikor pihenést adtam mindennek - ez egy új világnak a kezdete. Annak okáért, örömmel tartjuk be a nyolcadik napot, ami napon Jézus is feltámadt a halálból.” 6
· Justin Martyr apológiája (140): „A vasárnapnak nevezett napon, mindazok, akik városban vagy vidéken laknak egy helyen gyűlnek össze, és olvassák az apostolok emlékeit vagy a próféták írásait, addig ameddig megengedi az idő. …. A vasárnapi napon tartjuk a közgyűlésünk, mert ez az első nap, amin Isten, megmunkálva változást a sötétségben és az anyagban, megteremtette a világot; és ugyanazon a napon feltámadt a halálból Jézus Krisztus a mi Urunk.” 13
· Ireneaus Lyons-i püspök (178 kr.): „A Úr feltámadásának a titkát nem lenne szabad más napon ünnepelni, mint az Úr napján.”
· Bardesanes, Edessa (180): „Akárhol tartózkodunk, mindnyájunk a Messiás egyetlen nevére neveztetünk, azaz keresztyéneknek. És az egyik napon, ami a hét első napja, összegyűlünk…” 14
· Afrikai Tertullianus (200): „Ünnepeljük a Szaturnusz napja utáni napot, azokkal ellentétben, akik ezt a napot a szombatjuknak nevezik.” 15 „Mások úgy vélik, hogy a nap a keresztyénnek az istene, mert az jól ismert tény, hogy mi a kelet felé imádkozunk, és a nap napját az ünneplés napjává tesszük.” 16
· Apostoli rendelések (II. századi): „Az Úr feltámadásának a napján – illetve, az Úr napján – föltétlenül gyűljetek össze, hálát adva Istennek.” 17
· Cyprian karthagoi püspök (200-258): „Az Úr napja mind az első és a nyolcadik nap.”
· Anatolius laodiceai püspök (270): „Azért ünnepeljük az Úr napját, mert tiszteljük az Úr feltámadását, ami aznap történt.” 18
· Péter alexandriai püspök (306): „De az Úr napját örömnapként ünnepeljük, mert azon támadt fel.” 19

Ezekből látjuk, hogy az első három évszázadban:
1. A keresztyének tisztelik az Úr napját, és azon tartják összejöveteleiket.
2. Ez nem a Szombat, mivel soha nem keverik össze azzal. Többen kifejezetten azt írják, hogy a hivők nem tartják be a Szombatot, hanem az Úr napját. Ha a kettő ugyanaz, akkor értelmetlen az állítás.
3. Ez a nap nem számít keresztyén szombatnak, mert nem munkaszüneti nap.
4. Ezen a napon támadt fel Krisztus a halálból.
5. Ez a hét első napja.
6. Ez szintén a hét „nyolcadik” napja.
Az Úr napjának az ünneplésével kapcsolatban, nem érvelnek sem érte, sem ellene, hanem egyszerűen megjegyzik, hogy az így van. A szombat ellen pedig érvelnek, de csak a zsidókkal folytatott vitáikban.
Ezekből a következőket szeretném leszűrni: A második század kezdete után, már semmiképpen nem volt ez vitatott téma a keresztények között. (Elképzelhető, hogy addigra már kihaltak az ebioniták, vagy pedig olyannyira szektának tartották, hogy nem vették komolyan a tanításaikat. A szombat mellett, ez a csoportosulás szintén betartotta a zsidó étkezési szabályokat, és azt tanították, hogy Jézus ember volt csupán, Máriának és Józsefnek a fia.)
Így hát, minden ismert forrás szerint, a keresztyének már a II. század elején sem tartották be a szombatot, hanem a vasárnapot tisztelték. A Római Katolikus Egyház és a pápaság még nem létezett és Constantinus csak kétszáz évvel később uralkodott.
Egy másik dolog az, hogy sem a görög, sem a római pogányok nem tartottak munkaszüneti napot. Nem volt a zsidó szombattartásnak megfelelő szokásuk, sőt inkább rosszallóan tekintettek rá, mint időpocsékolásra (pl. Tacitus, Seneca). Ráadásul, minden nap kultikus okokból valamilyen pogány istenről volt elnevezve – mint pl. hétfő a holdról, szombat a Szaturnuszról, vasárnap a napról, s a többi. Ezek szerint, ha a vasárnap pogány nap, akkor a szombat is az. De, ahogy már láthattuk, a keresztények az Úr feltámadásának napjaként tisztelték, nem a napünnepként. Ezzel azt akarom hangsúlyozni, hogy akkor is, ha Constantinus napimádó volt, és ha az is maradt az állítólagos megtérése után, a nap napja nem lett volna számára munkaszüneti nap.
És mit csinált Constantinus és a Pápa? Idézem még egyszer Riddle-t: „Constantinus kr. u. 321-ben hozta meg a vasárnaptörvényt, sok évvel azelőtt, hogy a Pápa irányította a keresztyén világot. Waggoner presbiter, egy adventista vezető, végtére is beismerte a következőket: „Nyugodtan bevallhatjuk, hogy semmi nem történt Constantinus idejében, sem őáltala, sem más által, ami még hasonlít a szombatnap megváltoztatásához.” Ámen!” „Mikor Constantinus megtért, vagy legalábbis megkedvelte a keresztyén vallást, rendeletet adott ki, hogy az egész birodalmában hadd tartsák az emberek a keresztyének napját. Ennyi az egész.” „Constantinusnak semmi köze nem volt az Úr napja létrejöttéhez az egyházban.” 11
Mivel Waggoner elismerte, hogy nem Constantinus változtatta meg a szombatot, kénytelen volt azt állítani, hogy a Pápa változtatta meg 364-ben a laodiceai zsinaton. Ennek a tanácsnak a XXIX. kánonja így hangzik: „Keresztyéneknek nem szabad zsidó módra élni, és így szombaton pihenni, hanem dolgozniuk kell ezen a napon. Inkább, mint keresztyéneknek, kedvelniük kellene az Úr napját, és aznap pihenni, ha lehet. Azért, ha zsidó módra élnek, legyenek elátkozottak Krisztustól.”
Vajon, ez minősül a szombatnap Pápa által végzett megváltoztatásának? A következő problémák merülnek fel ezen álláspont hallatán:
1. Már láttuk, hogy a második század elejétől a keresztyének nem tartották be a szombatot.
2. Ezen a tanácson, nem parancsolnak pihenést vasárnap, hanem csak akkor pihenjenek a hívők „ha lehet.”
3. 324-ben, negyven évvel a laodiceai tanács előtt, Eusebius caesareai püspök híres könyvet írt a keresztyén történelemről. Ebben azt mondja: „Mindent, ami kötelesség volt végezni szombaton, áttettünk az Úr napjára, mivel ez tiszteletteljesebb, mint a zsidó szombat.”
4. A pápaság 364-ben még nem jött létre.
5. Laodicea nem Rómában, hanem Kis Ázsiában van.
6. Laodicea görög, nem római város.
7. Róma püspöke nem volt jelen ezen a tanácson.
8. Róma püspöke nem küldött képviselőt erre a tanácsra, sőt, nem is tudott a római gyülekezet erről.
9. Az akkori római püspök Liberius volt, akit leváltottak és száműztek. Könyörgött a keleti püspököknek, hogy segítsenek neki. Nem volt semmi hatalma fölöttük.
10. A laodiceai tanács csak jelentéktelen kis helyi zsinat volt – nem volt egyike a nagy „ökumenikus” (egyetemes) szinódusoknak. Csak 32 ázsiai püspök volt jelen, és egy sem a nyugati egyházból.
11. Ez a tanács egyszerűen rendeletet adott ki egy régóta bevett szokásról, az Úr napjáról, a saját területével kapcsolatban.
12. Laodiceai püspök volt Anatolius is, aki 270-ben, közel 100 évvel e tanács előtt, ezt írta: „Azért ünnepeljük az Úr napját, mert tiszteljük az Úr feltámadását, ami aznap történt.”
13. Ha tényleg megváltoztatták a szombatot a laodiceai zsinaton, ahogy az adventisták állítják, akkor a görög és nem a római egyház változtatta meg, amely egyház fölött nem volt hatalma Róma püspökének, a pápaság kialakulása előtt, egy kis helyi tanácson, ahol nem volt jelen sem a romai püspök, sem a képviselője.
Körülbelül kétszáz évvel később kezdett kialakulni a pápaság igazán.
Azok, akik a vasárnapot először keresztény szombatnak tekintették, a puritánok voltak, a XVII. század körül. A puritánok református féle protestánsok voltak, nem katolikusok. A Tíz Parancsolat alapján, akarták a szombatot betartani, de úgy vélték, hogy a keresztények számára, ez a vasárnap. Ez a fogalom még mindig erősen megvan, pl. a walesi szabadegyházaknál. Ezt csak történelmi tényként közlöm, de nem értek egyet vele. Ahogy már magyaráztam, a keresztény szombat a Krisztusban megnyert nyugalom.
Azért, ha a szombatnap megváltoztatása egyáltalán megtörtént, az két lépésben zajlott le, de egyikhez sem volt köze sem a pápának, sem a Katolikus Egyháznak:
1. A keresztyének, már a második század elejétől, nem tartották be a zsidó szombatot, hanem a vasárnapot tisztelték.
2. A XVII. századtól fogva, bizonyos protestánsok tekintik csupán vasárnapot keresztyén szombatnak.
Ezek alapján, azt vélem, hogy a vasárnap nem a Pápa napja.

4. Isten pecsétje és a fenevad bélyege

„A vasárnap tartása bizonyára a fenevad bélyege” 20 és „Az Isten pecsétje, az a szent szombatja.” 21 állította Uriah Smith XIX. századi adventista tanító. Riddle 11 szerint „(Ezt a tanítást összefoglalva,) mindenki, aki betartja a szombatot, az örök dicsőségre „van elpecsételve,” ezzel szemben mindenki, aki tiszteli az Úr napját „fenevadimádó,” „bálványimádó,” „meg van bélyegezve,” és a tüzes tóra el van ítélve. Ez egy akkora képtelenség, hogy inkább azokat kellene felébreszteni, akiket tőrbe ejtett e törvényeskedő megkötözöttségnek a sötét igája.”
Nem akarok túlzott figyelmet fordítani erre a kérdésre, csak felsorolok néhány gondolatot arról, hogy ezt miért találom én is teljesen elfogadhatatlannak.
1. A jelenések könyvében szereplő jelképek közül jó néhány a Bibliában (főleg az ószövetségben) máshol is megtalálható. Ha összehasonlítjuk az igéket, ez valamennyire megkönnyíti a magyarázatot. Nincsen sehol megírva, hogy a szombatnap, vagy valamilyen másik nap, bélyeg vagy pecsét lenne. Isten bélyeget tett Kainra (I. Mózes 4: 15), de nem tudjuk, hogy mi az. Az Ezékiel 9-ben kapnak az igaz emberek bélyeget a homlokukra, hogy ne szenvedjenek kárt. Ez hasonlít a Jelenések 7-ben és 14-ben leírtakhoz, de megint, nem tudjuk, hogy ez mi volt. Az újszövetség írja, hogy Ábrahám a körülmetélkedést a hitének pecsétjéül kapta (Róma 4: 11), és hogy az Úr a Szentlélekkel elpecsételi az övéit (II. Kor 1: 22; Ef 1: 13, 4: 30). Azt az állítást, hogy a szombatnap a pecsét, a Bibliából nem lehet alátámasztani.
2. Nem tudom elhinni, hogy ha valaki betartja a szombatot, különben mindegy hogyan viselkedik, megkapja a pecsétet. Ennek alapján, a farizeusok is megkapnák. Az ausztrál volt-adventista teológus Robert D. Brinsmead megjegyzi: „Ha valaki szombattartó, az nem bizonyíték arra, hogy hűséges Istenhez. Az ókori zsidók Isten Fiát a keresztre szegeztették, utána hazasiettek, hogy betartsák a szombatjukat.” 22
3. A Szentlélek pecsét, és ha valaki betöltekezik vele, melynek következményeképpen a gyümölcs megjelenik az életében (Gal 5: 22-23), valamint Isten szerint gondolkodik és eszerint is él, valóban jelenthet védelmet számára az utolsó napokban – ezt el tudom fogadni.
4. Sokan, akiket az adventisták Isten embereinek tartanak, megvizsgálták és megcáfolták a szombattartás érvényességét a keresztyének számára: pl. Huss, Luther, Wesley, Bunyan, Milton.
5. Ahhoz, hogy a fenevad bélyege a vasárnap legyen, fontos, hogy a fenevad a pápaság legyen. Ez a Jelenések könyvének egy különös - „folyamatos történelmi” - magyarázatán alapszik. Ez az elmélet népszerű volt a reformációtól a XIX. századig, de a legtöbb modern teológus már elutasítja. A Jelenésekről írt kommentárjában, G. E. Ladd egyetlen paragrafusban foglalkozik ezzel a magyarázattal, azt állítva: „Ez a módszer úgy tekinti a Jelenések könyvét, mint szimbolikus próféciát az egész egyháztörténelemről, teljesen Krisztus visszajöveteléig és a korszak végéig. A könyv számos jelképe vonatkozik különböző történelmi mozgalmakra és eseményekre a nyugati világban és a keresztény egyházban. Világos, hogy egy olyan magyarázat zavarhoz vezetne, mert semmilyen egyértelmű alapelvek nincsenek, miszerint azonosítsuk az eseményeket. Ennek a magyarázatnak az egyik legtartósabb jellemzője az, hogy a fenevad a római pápaság, és a hamis próféta a római egyház. Ez az álláspont nem túlzottan magától értetődő…” 23 G. R. Beasley-Murray úgy véli, hogy: „A reformátorok általában elfogadták a „történelmi” szempontot. Az üldöző hatalmat a pápai Rómával azonosították. Szigorúan magyarázva pedig, ez az álláspont ellentétesnek tűnik minden más biblikus próféciának az analógiájával.” 24 Természetesen, ezek csak bizonyos teológusok véleményei.
6. Tételezzük fel, hogy a fenevad a pápaság. Megmarad az a probléma, hogy a Pápának semmi köze nem volt a vasárnap ünneplésének az elterjedéséhez. (Lásd fönt). 25
7. Az újszövetség tanítja, hogy a napok tartása olyan kérdés, ami miatt nem szabad ítéletet mondani egymásra (Róma 14: 1-6; Kol 2: 16-17), és a római levélből való ige szerint, semmiképpen nem szabad megengedni, hogy ez a kérdés megosztottságot okozzon Krisztus testében (14: 1).
8. Érdeklődtem a keresztyén baráti körömben, amely főleg karizmatikusokból és pünkösdiekből áll, és ritkán találkoztam azzal a meggyőződéssel, hogy a vasárnap a keresztény szombat. Még a walesi baptista pásztor barátom sincsen teljesen meggyőződve róla. Nem hiszem, hogy megtérésem óta (20 éve) hallottam volna ezt valamely tanító szájából. Ismerek olyan gyülekezetet, ahol gyakorlati és nem teológiai okokból szombaton tartják az alkalmat. Lehet, hogy tényleg beáll az a helyzet, hogy az adventistákon kívül senkit nem fog érdekelni, hogy mikor tartják az istentiszteletet.
9. Az angliai helyezet különösen jól ismerem, és az utolsó tíz év alatt lassanként eltörölték a vasárnappal kapcsolatos törvényeket. Most már szabad dolgozni, üzletet nyitni, ami ezelőtt tilos volt. Észre vették, hogy vannak, pl. zsidók és muszlimok is a társadalomban, és „nem szabad őket bántani.” A vasárnap most már nem speciális nap a világiak számára. Vannak keresztény szervezetek, akik vissza akarják állítani a vasárnapot különös napnak, de kijelentették, hogy ezt természetesen nem akarják kényszeríteni senkire, aki lelkiismereti okokból más napot tisztel. Én csak ezért mondom, mert ez pont az ellenkezője az adventista jóslatoknak.

Összefoglalásképpen:
· A szombatnap tartása része a mózesi szövetségnek. Ez ennek a szövetségnek a jele. E szövetség végetért Krisztusban.
· A szentnapok tartása nem része az újszövetségnek. A napok tartásának semmi köze nincs a Jelenések könyében található pecséthez, illetve a bélyeghez.
· A keresztény szombat nem egy nap, hanem a Krisztusban talált nyugalom.
· A vasárnap nem a keresztyén szombat, hanem Krisztus feltámadásának, a Szentlélek eljövetelének, és az új teremtésnek az emléknapja.

Lábjegyzet:

1. D. M. Canright, Seventh Day Adventism Renounced, 1914
2. J. Mark Martin, 7th Day Adventism – what you should know, http://www.sdaoutreach.org/
3. Justin Martyr, Beszélgetés a zsidó Tryphonnal, 23. fejezet. kr.u. 140 körül.
4. ibid., 43. fejezet.
5. Tertullianus, Válasz a zsidónak, 2. fejezet.
6. Barnabás levele, kr.u. 120 körül.
7. Justin Martyr, Beszélgetés a zsidó Tryphonnal, 24. fejezet.
8. Cyprian, 3. sz. elején.
9. Jack Gent, God’s Rest, http://www.ex-sda.com/ (Még egy volt adventista).
10. Justin Martyr, Beszélgetés a zsidó Trypho-val, 12. fejezet.
11. H. M. Riggle, The Sabbath and the Lord’s Day, 1928, 150 o.
12. Ignác Levele a Magnesiabeliekhez, The Anti-Nicene Fathers, 1. kötet, 62. o. Antiochia volt az a város, ahol az első nem-zsidó gyülekezet létesült. Ignác azért, nagyon közel állt az apostoli tanításnak a forrásához
13. Justin Martyr, Első apológia, 67. fejezet.
14. Bardesanes, Az országok törvénykönyve.
15. Tertullianus, Apológia, 16. f.
16. Tertullianus, A Niceai Zsinat előtti atyák, 3. k., 123. o.
17. Apostoli rendelések, 2. könyv, 7. rész.
18. Anatolius, 10. f.
19. Peter, XV. kánon.
20. U. Smith, The Marvel of Nations, 183. o.
21. U. Smith, Thoughts on Revelation, 452 o.
22. R. D. Brinsmead, Sabbatarianism Re-examined, 11. f.
23. G. E. Ladd, A Commentary on the Revelation of John, Eerdmans, 1972, 11.o.
24. G. R. Beasley-Murray, The Revelation, The New Bible Commentary Revised, IVP, 1970, 1279. o.
25. A fenevaddal kapcsolatban, az adventisták állítják, hogy a Pápa vagy a pápaság a fenevad, mert a címe Vicarius Filii Dei, és ez római számokat használva 666-ot eredmémyez. Nézzük:

V = 5 F = 0 D = 500
I = 1 I = 1 E = 0
C = 100 L = 50 I = 1
A = 0 I = 1
R = 0 I = 1
I = 1
U = 5
S = 0

= 112 + 53 + 501 = 666

Ezzel kapcsolatban:

a) A Biblia szerint, 666 egy embernek a neve, nem a címe (Jel 13: 17-18)
b) A katolikusok szerint, a pápa címe nem Vicarius Filii Dei, hanem Vicarius Christi.
c) Az adventisták helyében, nem hangsúlyoznám ezt túlságosan, mert:

E = 0 G = 0 W = 5+5
L = 50 O = 0 H = 0
L = 50 U = 5 I = 1
E = 0 L = 50 T = 0
N = 0 D = 500 E = 0

= 100 + 555 + 11 = 666

Természetesen elképzelhető, hogy ennek semmi jelentősége nincsen…

Bibliográfia:

R. D. Brinsmead, Sabbatarianism Re-examined, 1981
D. M. Canright, Seventh-day Adventism Renounced, 1914.
W. Martin, Kingdom of the Cults, Bethany House, 1997.
H. M. Riggle, The Sabbath and the Lord’s Day, 1928.