A keresztyénség alaptanításai - 6. A gyülekezet fontossága
Már az előző anyagban felsoroltuk azt a négy területet, amivel foglalkoztak az első megtérők.
A közösségi élet alapjai
3000 ember megtért az első Pünkösd napján, így csatlakoztak a gyülekezethez/egyházhoz, és négy dologgal foglalkoztak. Ezeket a gyülekezeti élet négy alapjának nevezhetjük (Ap. csel. 2:42):
- Apostoli tanítás
- Közösség
- Kenyér megtörése
- Imádkozás
Itt a második pontot tárgyaljuk, a közösséget.
„ne hagyjuk el összejövetelünket, mint némelyek szokták, hanem bátorítsuk egymást, annál inkább, minél inkább látjátok a napot közeledni.” (Zsidó 10:25 – r.k. fordítás)
Szükségünk van egymásra. Mikor Jézust Megváltónak és Úrnak elfogadjuk, Isten családjához csatlakozunk. A Szentlélek bemerít bennünket Krisztus testébe, az egyházba (I. Kor. 12:13). Más hívők már testvéreinknek számítanak.
Biblikus közösség
A közösség görögül „koinónia” (κοινωνια). Ez kifejezi a keresztyén egység valódi jelentőségét, a kölcsönös részesedést egymás életében. Mi az, amit meg kell osztani egymással?
Példák:
I. János 4:11,19-21 szeretet, törődés, közös étkezés, idő…
Galata 6:2 terhek, imádság, beszélgetés, bátorítás, segítség
Galata 6:10 jót tevés, képességek, talentumok, pénz használata mások javára
Jakab 5:16 imádság, idő
El kell ismerni egymásról, hogy nem vagyunk tökéletesek! Szükség van arra, hogy legyünk helyes viszonyban egymással, tanuljunk bocsánatot kérni és megbocsátani (Máté 5:23-24; 6:9-15)
A megsértődés, a duzzogás, a viszálykodás és a pletykálkodás BŰN! (Jakab 4:1-4,11-12; Galata 5:13-15,20; I. Kor. 5:11; I. Tim. 5:11-15; Példabeszédek 16:28). Ha valaki mégis megsértett bennünket, először el kell menni hozzá és a dolgot négyszemközt rendezni, ha lehet (Máté 18:15-17).
A keresztyének őszintén megoszthatják egymással az életüket. Nem szükséges, se nem célszerű a képmutatás.
„A gyülekezet az egyetlen közösség a világon, ahol a tagság lényeges feltétele a jelölt méltatlansága.”
R. B. Munger
A közösség célja
Példabeszédek 27:17 Vassal formálják a vasat
Prédikátor 4:9-10 Egymást emeljük fel
Zsidó 10:24-25 Bátorítjuk és buzdítjuk egymást
Zsidó 3:13 NAPONKÉNT
Az egyház fogalma
A görög szó, amelyet egyházzal vagy gyülekezettel fordítanak – ekklészia (εκκλησια). Eredeti jelentése kb. „a kihívottak csoportja”. Isten kihívott bennünket a világból, hogy tartozzunk hozzá és egymáshoz. Ahogy fönt említettük, valaki nem születhet újjá anélkül, hogy automatikusan be ne merítkezzen az „egyházba”. De, mit jelent az egyház/gyülekezet?
A keresztyén egyházra nézve, a Biblia az ekklészia szót három szinten használja:
A. Az egyetemes/univerzális egyház – minden egyes hívőből áll, aki él (és élt) a világon (Máté 16:18; Kolossé 1:18) – gyakorlati okokból, soha nem gyűlik össze!
B. A helyi gyülekezet – minden hívőből áll, aki egy bizonyos városban vagy területen lakik (I. Kor. 1:12; Galata 1:2) – lehet, hogy ezek sem mind ismerik egymást.
C. Egy helyi csoport, amely összegyűlik háznál, magánszemélynél (Róma 16:3-5).
Mit nem jelent az ekklészia szo?
A. Emberektől felállított szervezet/felekezet/intézmény
B. Akármilyen épület
A Bibliában található jelképei az egyháznak
Ezek csak akkor működnek, ha a keresztyén egyének csoportba is tartoznak.
Krisztus teste
„Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.” (I. Kor 12:27). Minden tagja a testnek lényeges. A test együttműködik a közös célok elérésének érdekében. A test minden részének, viszont, különös, egyedi szerepe van. (I. Kor. 12:14-27; Efezus 4:16). Szükség van az alázatosságra, a türelemre és a szelídségre, hogy megmaradjon az egység (Efezus 4:16). Erre törekedni kell (Filippi 2:2-4, Zsoltár 133:1-3).
Isten népe
„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe” (I. Péter 2:9). Az egyházban a nemzetek most Isten ígéreteinek örököstársai Izraellel együtt (Efezus 3:6).
Isten szántóföldje
(I. Kor 3:9). Ez összefügg a magvetés és a gyümölcstermés gondolatával is (Márk 4:1-20; Galata 5:22-23).
Isten épülete
(I. Kor 3:9; Efezus 2:19-22; I. Péter 2:5).
A Szentlélek temploma
(I. Kor. 3:16-17).
Krisztus mennyasszonya
(Efezus 5:25-32; Jelenések 21:9).
Az a gondolat, hogy valaki egyedül, otthon is gyakorolhatja a hitét és nem is kell gyülekezethez tartozni, nem összeegyeztethető a fenti jelképekkel, és teljesen idegen gondolat az újszövetség világában. Krisztus a gyülekezetért jön vissza, nem egy rakás egyénért, akiknek semmi közük nincs egymáshoz.
Nem mindegy, azonban, hogy milyen csoporthoz tartozik az ember. Az igazi gyülekezet nem az, pl.: a) amely a legrégebbinek mondja magát, b) amely történetesen egy bizonyos, kedvenc felekezethez tartozik, c) amelyet az állam elismer… Hanem, mi is?
A helyi gyülekezet tevékenységei
Befelé irányuló szolgálat – a szentek építése: dicsőítés, tanítás, közösség, kenyér megtörése, imádság, szellemi ajándékok gyakorlása, helyreállítás, csodák, adakozás, közös étkezés, személyes növekedés
Kifelé irányuló szolgálat – az elveszettek megnyerése: evangelizálás, csodák, démonűzés, gyógyítás, szegények segítése, számbeli növekedés
Gyülekezetnek számít az újjászületett egyénekből álló minden olyan csoport, amely a fenti szolgálatokat végez, beteljesítve mandátumát, illetve Jézus parancsolatait.
A gyülekezet struktúrája
A mai világon többféle „egyház van”, és különböző módon oldják meg a vezetés kérdését. Az újszövetségi minta sem teljesen egységes, de nagyjából lehet a helyi és az utazó szolgálatokat megkülönböztetni.
Általános: Minden egyes megtért hívő az egyetemes papsághoz tartozik (I. Péter 2:9), mindenki prófétálhat (I. Kor. 14:31), mindenkinek van szolgálata Krisztus testében (I. Kor. 12:14-15), mindenki kap talentumot Istentől (Máté 25:14-30)
Olyan, mint padban ülő, fogyasztó, laikus, passzív keresztyén NINCS!
Nem a szórakozás céljából járunk gyülekezetbe.
Helyi vezetők: Presbiterek/püspökök (Ap. csel. 15:6; I. Tim. 3) és diakónusok (Ap. csel. 6:1-6; I. Tim. 3).
Utazó szolgálatok: apostolok, próféták, evangélisták, pásztorok, tanítók (I. Kor. 12:27-28; Efezus 4:11).
Néhány záró gondolat:
Az igazi közösséget egymással a legjobban esetleg magánháznál összegyülekező kiscsoportokban lehet gyakorolni. A kiscsoport szinte automatikusan „követeli” a szeretet és közösség erősebben működő formáját, amelyet az egyházi épületben szépen el lehet kerülni.
A „templomban” sorokban ülhetünk, egymás tarkóját nézve, hátat fordítva egymásnak – így könnyű megvetni egymást, akár gyűlölni egymást úgy, hogy alig veszik észre. Először ez bűn, másodszor, kiscsoportban nem nagyon lehet ezt megúszni.
Megemlítjük a Galata 5:16-21-ben található bűnlistát, amelyen szerepel a harag, a széthúzás és a pártoskodás is. Ezek nem jellemzik az olyan embereket, akik újjászülettek és szellemben járnak. Világosan meg van írva, hogy akik ezekben megmaradnak, nem üdvözülnek.
Olyan hozzáállás, mint pl.: házi csoport lehet nálunk, de nem megyünk a másikhoz, vagy gyülekezetbe megyek el, de házi csoportba nem, nem csak a „tradíción” múlik, hanem az olyan testi bűnökre is utal. Ezekből meg kell térni – keresztyének életében nem tűrhetjük ezeket.
Egyébként, a Biblia nem említ egyházi épületeket, és az egyház legdinamikusabb növekedése azokban az évszázadokban történt meg, amikor nem is voltak. Az összejövetelt házaknál tartották, az evangéliumot, pedig, kint a szabadban hirdették.
Az ősegyházban, volt olyan összejövetel, hogy közös étkezés volt az Úrvacsorával együtt, és olyan alkalom is, ahol testként szolgáltak egymásnak – mindenki a saját ajándékával, szerepével – mint I. Kor 14:26.
(folytatás következik...)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kerestyén alaptanítás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kerestyén alaptanítás. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. január 25., szerda
2012. január 19., csütörtök
Alapok - A Szentírás, I. függelék
Kézíratok
P52. János évangélium töredéke. Kb. 120. Manchester.
D. Codex Bezae. Kétnyelvű görög és latin kézirat. V. sz. Cambridge. ("Nyugati" szöveg típus.)
Aleppo Codex. Héber Biblia. X. sz. Jeruzsálem
P52. János évangélium töredéke. Kb. 120. Manchester. 
א. Codex Sinaiticus. Teljes görög nyelvű Biblia, LXX ószövetséggel. IV. sz. London. "Alexandriai" szöveg típus.
D. Codex Bezae. Kétnyelvű görög és latin kézirat. V. sz. Cambridge. ("Nyugati" szöveg típus.)
Alapok - A Szentírás
A keresztyénség alaptanításai
5. A Biblia, Isten Igéje
Folytatom az alaptanítások sorozatát. Ez inkább jegyzet, mint esszé formában - remélem, így is hasznos lesz.
Íme...
Isten az embernek akarja kijelenteni magát.
Miért problémás számunkra ez:
Isten láthatatlan szellem – János 4:24
Mivel az ember bűnös, el van szakadva Isten jelenlététől, fal áll fenn közöttünk és közötte – Ézsaiás 59:2
A mi gondolataink nem az Ő gondolatai, segítség nélkül nem érthetjük meg Őt – Ézsaiás 55:8-9
Tehát, amit „kitalálunk” Istenről, az akaratáról, az útjáról (személyes vélemény), nem lehet helyes – Példabeszédek 16:25
Tehát, ha Isten maga nem jelenti ki magát, nem ismerhetjük
Megemlítem itt – mint máshol bővebben – ha a vallásokat, szektákat tanulmányozzuk, három területet kell megvizsgálni:
Mi az információforrásuk?
Hogyan látják az üdvözség útját?
Kizárólagosak-e?
Nézzük itt az elsőt: ha azt állítjuk, hogy van információnk Istenről, honnan merítjük azt?
A természetes kinyilatkoztatás:
Először, Isten a teremtés által kinyilatkoztatja magát – I. Mózes 1-2; Zsoltár 19:1-4; Róma 1:20
Isten szólt, és a teremtés létrejött – I. Mózes 1:3, 6
A természetes kijelentés alapján következtethetjük, hogy van Isten, de nem elég ahhoz, hogy tudjuk milyen az a bizonyos isten!
A speciális kinyilatkoztatás:
Isten beleavatkozik a történelembe.
Kijelentette magát Ábrahámnak, nemzeti Izraelnek
Szólt a prófétáknak – Ezékiel 17: 1
Végül, Jézus Krisztusban jelentette ki magát, aki „a láthatatlan Isten képmása” – Kolossé 1:15; vö. Zsidó 1: 1-2; János 1: 14
Az Ige testté lett
Ezeket az eseményeket, kijelentéseket leírták és megőrizték a Bibliában – ugyanúgy Isten Igéjeként ismert.
A Szentlélektől ihletve, emberi szerzők írták le ezeket:
„Emberileg, a Bibliát kb. 40 különböző hátterű ember írta 1500 éven át. Ézsaiás próféta volt, Ezsdrás pap, Máté vámszedő, János halász, Pál sátorkészítő, Mózes juhász, Lukács pedig orvos.”
http://www.gotquestions.org/Bible-authors.html
A Bibliát kb. kr. e. 1400 – kr. u 100 között írták
- A főszerző a Szentlélek volt – inspirálta – aki maga Isten (II. Timoteus 3:16-17; II. Péter 1:20-21
- A központi figura Jézus – aki maga Isten (I. Mózes 1, vö. János 1:1, Jelenések 22:20-21)
A Biblia:
Ez a könyv Isten üzenete az emberek számára, a Szentlélektől ihletve
Elmondja, hogyan cselekedett Isten a történelem folyamán
Megmagyarázza, hogyan kerülhetünk kapcsolatba Ővele
Ószövetségből és újszövetségből áll – összesen 66 könyvből
Az ószövetség:
Ugyanazt az anyagot tartalmazza, mint a zsidó szentírás, csak kicsit más az elrendezése – főleg annak az üzenete, hogyan foglalkozott Isten a zsidó néppel
A zsidó szentírás három részből áll:
A törvény – Tóráh (תּוֹרָח)
A próféták – N’víím (נְבִיאִים)
Az írások – K’túvím (כְּתוּבִים)
Együttesen - Tanakh
Kr. e. 1400 – 400 írták
Héber nyelven írták, amely a zsidó nép nyelve volt, néhány részt, pedig arám nyelven
Példák:
Héber - I. Mózes 1:1-2
בְּרֵאשִׁית בָּרָא אֱלֹהִים הַשָּׁמַיִם וְאֵת הָאָרֶץ׃
אֵתוְהָאָרֶץ הָיְתָה תֹהוּ וָבֹהוּ וְחֹשֶך עַל־פְּנֵי תְהוֹם וְרוּחַ אֱלֹהִים םְרַחֶפֶת עַל־פְּנֵי הַמָּיִם׃
Kezdetben teremtetette Isten a mennyet és a földet.
A föld még kietlen és puszta volt; a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.
Arám – Dániel 3:17
חֵן אִיתַי אֱלָהָנָא דִּי־אֲנַחְנָא פָּלְחִין יָכִל לְשֵׁיזָבוּתַנָא םִן-אַתּוּן נוּרָא יָקִדְתָּא וּמִן־יְדָך מַלְכָּא יְשֵׁיזִב׃
A föld még kietlen és puszta volt; a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.
Arám – Dániel 3:17
חֵן אִיתַי אֱלָהָנָא דִּי־אֲנַחְנָא פָּלְחִין יָכִל לְשֵׁיזָבוּתַנָא םִן-אַתּוּן נוּרָא יָקִדְתָּא וּמִן־יְדָך מַלְכָּא יְשֵׁיזִב׃
Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk; Ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó király!
Az újszövetség:
Jézus életéről, az ősegyház terjedéséről szól, az apostolok gyülekezetek számára küldött leveleit és próféciát tartalmazza.
Kr. u. kb. 50-100 között írták.
Görög nyelven írták (koiné), amely akkoriban a Római birodalom keleti részén használt nemzetközi kereskedelmi nyelv volt.
Példa:
Görög – János 3:16
οὕτως γὰρ ἠγάπησεν ὁ θεὸς τὸν κόσμον, ὥστε τὸν υἱὸν τὸν μονογενῆ ἔδωκεν, ἵνα πᾶς ὁ πιστεύων εἰς αὐτὸν μὴ ἀπόληται ἀλλ᾽ ἔχῃ ζωὴν αἰώνιον.
Az újszövetség:
Jézus életéről, az ősegyház terjedéséről szól, az apostolok gyülekezetek számára küldött leveleit és próféciát tartalmazza.
Kr. u. kb. 50-100 között írták.
Görög nyelven írták (koiné), amely akkoriban a Római birodalom keleti részén használt nemzetközi kereskedelmi nyelv volt.
Példa:
Görög – János 3:16
οὕτως γὰρ ἠγάπησεν ὁ θεὸς τὸν κόσμον, ὥστε τὸν υἱὸν τὸν μονογενῆ ἔδωκεν, ἵνα πᾶς ὁ πιστεύων εἰς αὐτὸν μὴ ἀπόληται ἀλλ᾽ ἔχῃ ζωὴν αἰώνιον.
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
A Biblia legújabb könyve, tehát, 1900 éves, de még mindig helyénvaló, mert az ember lényegében nem változott meg.
A Biblia néha nehezen érthető dolgokat tartalmaz, mert:
A kultúra, amelyben írták, más, mint a miénk (pl. I. Kor 11:3-16)
Istenről szóló dolgokat tartalmaz (vö. I. Kor 2:14)
A nehézségeket le lehet győzni, ha:
Megértjük a kulturális különbségeket (mélységes tanulmányozást igényel)
Kérünk a Szentlélektől segítséget!
A Biblia főszerzője a Szentlélek. Ha újjászülettünk és betöltekeztünk Szentlélekkel:
Ő segít nekünk a megértésben – I. János 2:27; János 14:26, 16:13; Lukács 25:45
Vö. II. Péter 3:16 – A Szentírást ki is lehet forgatni, vigyázzunk!
Pl. Nézzük a szövegkörnyezetet, ne ragadjunk ki egyetlen egy mondatot: I. Kor 10: 23; I. Kor 7:1 vö. I. Tim 4:1 ff.
A közösségi élet alapjai
Már megnéztük a személyes keresztény élet 3 alapját – lásd az előző részeket, Ap. csel. 2:38-39. 3000 ember megtért az első Pünkösd napján, így csatlakoztak a gyülekezethez, és négy dologgal foglalkoztak. Ezeket a gyülekezeti élet négy alapjának nevezhetjük (Ap. csel. 2:42):
- Apostoli tanítás
- Közösség
- Kenyér megtörése
- Imádkozás
Az eredeti apostolok már rég meghaltak, de az apostoli tanítást most az újszövetségi írások tartalmazzák. Írták azokat vagy az apostolok (Péter, Pál, Máté) vagy azoknak ismerősei, kísérői (Márk, Lukács).
Miért ismerkedjünk a Bibliával?
A Biblia Isten üzenete mi számunkra, tehát fontos, hogy olvassuk, ismerjük meg a tartalmát.
Azt emlegetik, hogy a Biblia és az imádság olyan, mint az étel és a lélegzés az újonnan született keresztyén számára. Ha ezeket nem kapja, nem sokat fejlődik – Máté 4:4.
Ennek okáért, amit teszünk és tanítunk, az a Biblia alapján történik. Ha valaki a Biblia mondanivalóját nem akarja elfogadni, nem muszáj gyülekezethez csatlakoznia.
Az Ige igazság – János 17:17
A világban sok olyan üzenettel fogunk találkozni, ami nem igaz. Sátán a hazugság atyja (János 8:14) és a világ rendszere az ő kezében van (Máté 4:8-9; János 14:30; II. Kor. 4:4)
Szükségünk van arra, hogy megújítsuk az elménket, hogy elfogadjuk azt, amit Isten mond és nem azt, amit a világ (Róma 12:2; II. Kor. 10:4-5). Ez hosszú folyamat lehet.
A világi embereknek lehet olyan „világnézete”, amely kizárja az Istent, és sok helytelen dolgon alapszik, pl. ateizmus, evolúció, materializmus, panteizmus.
Az igazság, pedig, a Bibliában van.
Miért gondoljuk azt, hogy a Biblia megbízható?
Az mondják – az emberek írták a Bibliát. Nem faxolták le a mennyből (Dan Brown – A DaVinci Kód). Továbbá, más szent könyvek is vannak: a Korán, a Vedák, a Mormon könyve… Miért ne higgyünk azoknak?
Öt dolgot sorolnék:
1. A Bibliában található történelmi, földrajzi és tudományos tények igazak.
Bár nagyon régen keletkezett a Biblia, a benne található információ megállja a helyét. Más források, régészeti leletek megerősítik, hogy a Bibliában található helyek, személyek, birodalmak valójában léteztek. Nincsen benne olyan tudományos információ, amely ütközne a modern tudomány tényeivel (bár eleméletekkel, igen).
Ezzel szemben, pl. a Mormon könyve, amely sok téves információt tartalmaz, pl. a benne található népek, birodalmak, csaták nem hagytak semmi jelet maguk után. A benne leírt állatok, fémek, tárgyak, szokások ismeretlenek voltak a Columbus előtti Amerikában.
2. A beteljesedett próféciák.
Az ószövetségi könyvek kb. 350 messiási próféciát tartalmaznak, amelyek beteljesedtek a názáreti Jézus földi életében, szolgálatában. Pl. Zsoltárok 22, Ézsaiás 53.
http://www.bibleprobe.com/365messianicprophecies.htm
(A többi majd visszajövetelekor!) Annak a valószínűsége, hogy csak 10-en közülük beteljesedjen egyszerűen a véletlen következtében, már egyenlő a nullával.
3. Egységes üzenetet ad
Bár a Bibliát progresszív kijelentésként 40 szerző írta 1500 éven keresztül, üzenete következetes, amely arra utal, hogy a Szentlélek ihlette. Bár sokan véltek ellenmondásokat találni, ezeket meg lehet egyeztetni. Az a tény, hogy a Biblia önmagát erősíti meg nem körbeforgó érvelés, mivel a Biblia nem egy könyv, hanem 66.
4. A kéziratok alapján, az újszövetség a legjobban igazolt ókori könyv
Jelenleg kb. 5 600 görög nyelvű újszövetségi kéziratot ismerünk. A legrégebbi töredék (P52) kb. 120-ból származik (csak 30 évvel János evangéliumának írása után). A legrégebbi teljes kéziratok (א, B) IV. századiak. (Ezzel szemben, a második legjobban igazolt könyv Homérosz Iliásza 643 kézirattal és 500 éves intervallummal.) Ezen kívül van még 19 000 szír, latin, kopt és arám nyelvű kézirat, plusz rengeteg idézet az ősegyházatyák írásaiban. Biztosak lehetünk, tehát, hogy az eredeti szövegek legalább 99,5 %-ával rendelkezünk.
http://carm.org/manuscript-evidence
Bizonyos jelentős kéziratok képe az I. függelékben található.
5. A Biblia üzenete ma is megváltoztatja az emberek életét
A ma élő emberek milliói tesznek bizonyságot arról, hogy hisznek a Biblia üzenetében, tapasztalták a benne írtak alapján levő találkozást Jézus Krisztussal, és így élik a mindennapi életüket.
Vegyes megjegyzések:
Az Ige:
Életet ad – János 6:63
Hitet kelt – Róma 10:17 (nem hiszünk abban, amiről soha nem hallottunk)
Tisztít és megszentel – Efezus 5:20; János 17:17; János 15:3
Megszabadít – János 8:31-32
Legyőzi az ellenséget – Máté 4 (Isten Igéje legyőzi az ellenség hazugságait, de ahhoz, ismernünk kell)
Az Ige jelképei:
Lámpa – Zsoltárok 119:105
Tej, táplálék – Zsidó 5:12
Tűz, pöröly – Jeremiás 23:29
Tükör – Jakab 1:23-25
Kard – Zsidó 4:12
Használatos az Ige:
Tanításra
Feddésre
Megjobbításra
Igazságban való nevelésre – II. Tim. 3:16 (vö. a Szentlélek ajándékai – I. Kor. 14:3)
Mind emiatt, kell:
Hallani
Olvasni
Tanulni
Memorizálni
Elmélkedni rajta
Jézus azt ígérte, hogy a Szentlélek emlékeztetni fog arról, amit Ő mondott – János 14:26 – de ahhoz, hogy ez működjön, először hallani (olvasni) kell.
Hol kezdjük, tehát?
Az ószövetség előre mutat Jézusra. Az újszövetség, pedig, nyíltan szól Jézusról és a munkájáról, az ősegyházról, a gyülekezeti és a személyes keresztyén életről.
Ajánlom, hogy az új megtérő kezdjen az újszövetséggel (az emberek szoktak az ószövetség olvasásával feladni, ha odaértek a Mózes III. könyvéhez).
Melyik fordítás?
Valójában, a Biblia csak az eredeti héber, arám és görög nyelven Istentől ihletett, nincsen olyan Istentől inspirált fordítása, bár az évszázadok folyamán bizonyos fordításokról azt állították…
Személy szerint, jobban szeretek valamelyik új verziót olvasni, bár sokan még használják a reformáció kori fordításokat (pl. Károli Gáspár fordítása magyar nyelven). Az én látásom az, hogy a Biblia úgyis nehezen érthető dolgokat tartalmaz, miért kell ezt az új megtérők számára még jobban nehezíteni azzal, hogy 500 éves nyelvezetben olvastatjuk velük?
Végül is, az ember több fordítást nyugodtan használhat, de nem mindegyiket. A mai magyar fordítások áttekintése a II. függelékben található.
Egy végső gondolat: minden tanítást, próféciát, viselkedést, személyes véleményt és tapasztalatot az Ige alapján meg kell vizsgálni – II. Tim. 3:16; Ap. csel. 17:11; I. Kor. 14:29; I. Thessz. 5:21.
És nézd Zsoltárok 138:2!
<”}}}><
2012. január 18., szerda
Alapok - szentlélek-keresztség
A keresztyénség alaptanításai
4. Szentlélek-keresztség, nyelveken-szólás
Itt folytatnám a nagyon régen elkezdett sorozatot az alaptanításokról. Mivel mostanában vannak új megtérők a misszióban, ezeket a tanításokat most jobban szeretném rendezni, még írásban is, mert potenciális, jövőbeli vezetőket, tanítókat is szeretnénk képezni.
Ezt a témát már más írásokban tárgyaltam - a következő inkább annak egy egyszerűbb, rövidebb változata.
Íme...
Most értünk a keresztyénné válás harmadik alapjához, ami a szentlélek-keresztség, ill. a Szent Szellemmel való betöltekezés. Ismételjük meg itt, hogy a Bibliában az emberek úgy lettek keresztyénekké, hogy:
i) Megtértek, hittek, újjászülettek,
ii) Bemerítkeztek,
iii) Betöltekeztek Szentlélekkel. (Ap. Csel 2: 38).
Az ószövetség idején, nagyon kevesen kapták meg a Szent Szellemet, és csak ezért, mert különös elhívásuk volt, vagy különös célt szolgáltak (pl.: próféták, királyok, papok). Most az újszövetség alatt, minden megtérő megkaphatja, mert minden hívő pap (I. Péter 2) és minden hívő prófétálhat (I. Kor 14).
1. Próféciák és ígéretek
Jóel könyvében a következő prófécia található: „Azután kitöltöm majd lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak. Még a szolgákra és szolgálókra is (szó szerint: férfi szolgákra és női szolgákra – Ap Cselben is) kitöltöm lelkemet abban az időben.” (Jóel 3: 1-2). Ez az ószövetségben van megírva, de egy másik időszakra tekint előre, mivel – ahogy megemlítettük – a régi szövetség alatt, csak néhány bizonyos feladatokra felkent ember kapta meg a Szentlelket. Péter idézi ezt a próféciát pünkösd napján, azt mondva, hogy akkor teljesedett be. (Ap Csel 2: 15-21).
Keresztelő János is beszél a szentlélek-keresztségről: „Utánam jön, aki erősebb nálam, és én arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam. Én vízzel keresztellek meg titeket, ő pedig Szentlélekkel fog megkeresztelni.” (Márk 1: 6-8, lásd szintén Máté 3: 11; Lukács 3: 16; János 1: 33).
Jézus maga ígéri meg, hogy az Atya adni fogja a Szentlelket mindannak, aki kéri. (Lukács 11: 9-13). E miatt, nem kell félni attól, hogy ha kérjük a Szentlelket, Isten valami rosszat ad helyette.
Az utolsó vacsoránál Jézus szintén tanít a Szentlélek eljöveteléről. (János 14-16). Az időzhető helyek száma nagyon bőséges ezekben a részekben, ezért csak néhány gondolatot emelek ki. Jézusnak el kell mennie, különben nem jön el a Szentlélek (16: 7). A Szentlélek Jézust dicsőíti (16: 16). Ha a Szentlélek vezet minket, akkor, Jézus lesz az istentiszteletünk, életünk, gondolkodásunk középpontjában (lásd szintén I. Kor 12: 3). Jézus küld „egy másik pártfogót” (14: 16). I. János 2: 1-ből azt tanuljuk, hogy az első pártfogó Jézus maga, mivel ugyanaz a görög szó szerepel – paraklétosz. A szó jelentése – vigasztaló, tanácsadó, bátorító, buzdító, ügyvéd, segítőtárs.
Szerepel néhány lelki ajándék azoknak a jeleknek a listáján is, amelyekről Jézus azt állította, hogy tanítványait követik: „Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben démonokat űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik kezüket, és azok meggyógyulnak.” (Márk 16: 17-18).
Az Apostolok Cselekedeteiben meg van írva, hogy feltámadása után, Jézus 40 napig együtt volt tanítványaival és tanította őket (1: 3). Ebben a tanításban, az utolsó téma, amiről beszélt mennybemenetele előtt, a Szentlélek volt: „Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg.” (1: 4-5). A tanítványok Izrael Isten országában betöltendő szerepéről kértek információt, de Jézus visszatért a lényegre: „Nem a ti dolgotok… Ellenben, erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” (1: 7-8). Mivel ezek Jézus földi életében az utolsó szavai voltak, bizonyára nagyon fontosak.
A tanítványoknak tehát várniuk kellett a Szentlélekre mielőtt elkezdték volna szolgálatukat, mert szükségük volt az erőre. A mai keresztyéneknek nem kell várniuk a szentlélek-keresztségre, mert a Lélek pünkösd napján jött el és azóta sem távozott el a földről. Ami ránk is vonatkozik pedig az, hogy számunkra is nehéz a szolgálat a Szentlélek ereje nélkül. Ha az apostolok nem tudtak missziózni a Szentlélek nélkül, miért gondolná valaki most, hogy képes lenne rá?
2. Beteljesedés
Pünkösd napján, tíz nappal Jézus eltávozása után, eljött a megígért Szentlélek: „Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen… megteltek mind Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” (Ap Csel 2: 1, 4). A jelenség miatt, és mivel sokan voltak Jeruzsálemben az ünnepen, tömeg gyűlt össze. Péter megragadta az alkalmat, és hirdette nekik az evangéliumot. Így magyarázta meg a történteket: „Nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van. Hanem ez az, amiről Jóel így prófétált: „Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak; még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és azok is prófétálnak. És csodákat teszek az égen fenn, és jeleket a földön lenn: vért, tüzet és füstfelleget. A nap sötétté válik, és a hold vérré, mielőtt eljön az Úr nagy és fenséges napja. Aki azonban segítségül hívja az Úr nevét, az üdvözül.” (Ap Csel 2: 15-21).
Péter azt mondta, hogy „ez” (a pünkösdkori esemény, beleértve a nyelveken szólást is) az, amelyet Jóel megprófétált. Ha megnézzük a próféciát, pedig, láthatjuk, hogy még mindig csak az eleje teljesedett be. Még nem jött el az Úr nagy napja, a csillagászati jelenségekkel összekötve. Ez azt jelenti, hogy még mindig az utolsó napokban vagyunk, amelyek pünkösdkor kezdődtek el. Nincsen utalás arra, hogy a próféciák vagy a látomások megszűnnek az utolsó napok vége előtt.
Prédikációja végén, Péter a következőket mondja: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret, és gyermekeiteké, sőt mindazoké, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” (Ap Csel 2: 38-39). Úgy tűnik, hogy ez az ígéret teljesen általános, és amíg a kegyelem ideje tart, minden egyes megtért hívőre vonatkozik.
Az Apostolok Cselekedetei könyvében négy meggyőző eset található, ahol a hívők beteljesedtek Szent Szellemmel: ezek történetek Jeruzsálemben (Ap Csel 2: 1-13); Samáriában (8: 14-17); Cézáreában Kornéliusznál (10: 44-48) és Efezusban (19: 1-7). Minden esetben voltak bizonyos látható jelenségek, amelyek együtt jártak a Szentlélekkel való betöltekezéssel.
Jeruzsálemben volt szélzúgás, lángnyelvek megjelenése, és nyelveken szólás (1: 2-4). Az első kettőről nem hallunk többet, sem az Apostolok Cselekedeteiben, sem a levelek tanításában. Nincsen megírva, hogy mi történt Samáriában, de valami látványos dolognak kellett történnie, amely felkeltette Simon mágus érdeklődését (8: 18-19). Kornéliusznál, nyelveken szóltak (10: 46), és Efezusban szintén nyelveken szóltak, amellett, hogy prófétáltak is (19: 6). Azért, csak három eset van, ahol írja a Biblia, hogy mi járt együtt a szentlélek-keresztséggel, és mind a három esetben történt nyelveken szólás. Nincsen megírva kifejezetten, hogy a nyelveken szólás a szentlélek-keresztség jele, ahogy sok pünkösdi tanítja, de érdekes megjegyezni, hogy mikor Péter hallotta a pogányokat nyelveken szólni, ezt a Szentlélek munkájának fogadta el, és azonnal intézkedett bemerítésükről (Ap Csel 10: 47-48).
3. Bemerítések
A Zsidó levél 6: 2 arra utal, hogy a „bemerítések” a keresztyén alaptanításokhoz tartoznak. A keresztyén ember életében az ige ezt a három bemerítést ismeri:
i) Újjászületése után, egy már megtért hívő vízben meríti be a frissen megtértet (pl. Ap Csel 2: 38). Ez annak a szimbóluma, hogy belső változás történt az életében, és ezen túl elkötelezi magát annak, hogy Jézust kövesse.
ii) Jézus Krisztus bemeríti az újjászületett hívőt a Szentlélekben (pl. János 1: 33). Ez erőt ad neki, hogy szolgáljon.
iii) A Szentlélek bemeríti a friss hívőt Krisztus testébe, illetve az egyházba. (I. Kor 12: 13 – „Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testbe merítkeztünk be, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.”) Ez azt jelenti, hogy ha valaki Krisztushoz tartozik, akkor az egyházhoz/gyülekezethez is tartozik. Senki nem tud elszigetelt keresztyén életet élni.
4. Gyakorlati kérdések
a.) Hogyan vezessünk el valakit a szentlélek-keresztségre?
Ha valaki szentlélek-keresztségben szeretne részesülni, és segítséget kér, a következő lépéseken keresztül vezetném:
· Fontos megbizonyosodni arról, hogy már megértette az evangéliumot, megtért, újjászületett, és ezt követően be is merítkezett. Ha így van, már csak a harmadik alap hiányzik. (Ap Csel 2: 38-39).
· Fontos, hogy a Biblia alapján megértse a szentlélek-keresztség valóságosságát, az ó- és újszövetségi ígéreteket, és azok beteljesedését (a fentiek alapján).
· Tisztában kell lennie azzal, hogy ha betöltekezik Szentlélekkel, Isten adja neki azt a képességet, hogy nyelveken szóljon. Várnia és kívánnia kell, hogy ez megtörténjen.
· Néhány embernek vannak fenntartásai és félelmei ezzel kapcsolatban. A leggyakoribb problémák a következők:
i) „Még nem vagyok elég szent, hogy megkapjam a Szentlelket.”
Erre így lehet válaszolni: ugyanúgy, mint az üdvözséget, a Szentlelket hit által kapjuk meg, nem cselekedetek által. Galata 3: 1-3-ban ez áll: „Ó, esztelen galaták, ki igézett meg titeket, akiknek szeme előtt úgy írtuk le Krisztust, mintha közöttetek feszítették volna meg! Csak azt szeretném megtudni tőletek: a törvény cselekvése alapján kaptátok-e a Lelket, vagy az Ige meghallásából származó hit alapján? Ennyire esztelenek vagytok?” Kornéliusz háza népe azonnal az evangélium meghallása után megkapta a Szentlelket, tehát nem volt idő a megszentelődésre. (Ap Csel 10: 44-46). Szükségünk van a Szentlélekre, hogy egyáltalán képesek legyünk szent életet élni (Gal 5: 16, 22-23). Aki „tökéletesen” meg akar először tisztulni, és utána elfogadni a Szentlelket felcseréli az isteni sorrendet, sőt, valószínűleg nem értette meg az evangéliumot helyesen.
ii) „Várni kell a Szentlélekre. Még nem vártam eleget.”
Így a válasz: a tanítványok pünkösdig várták a Szentlelket, de akkor eljött, és itt maradt. Azóta nem kell várni. Mikor Pál apostol megtudta, hogy az efezusiak nem kapták meg a Szentlelket, azonnal megtett mindent annak érdekében, hogy megkapják (Ap Csel 19: 1-7).
iii) „Ha kinyitom magam a Szentlélekre, hogyan tudhatom, hogy nem egy démont kapok helyette?”
A válasz: ez általában az első pontban található félreértéssel jár együtt, azaz: „még rossz vagyok, azért nem szeret engem az Isten.” Erre a Róma 5: 8 a cáfolat: „Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor halt meg értünk, amikor bűnösök voltunk.” Jézus is választ adott erre: „Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak megnyittatik. Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle, vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?” (Lukács 11: 9-13.) Más versben a skorpió és a kígyó démonokat jelképeznek. (Luk 10: 17-20; Jel 12: 9). Tehát, ha Atyánktól kérjük a Szentlélek ajándékát, pontosan azt adja, és nem ad rosszat helyette.
iv) „Isten adja másnak a Szentlelket, de talán nekem nem akarja adni.”
Péter ígéretével lehetne erre választ adni: „… megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” (Ap Csel 2: 39). Nincsen kivétel.
v) „Nyelveken kell szólni? Ez furcsa dolog.”
Így válaszolnék rá: nem kötelező nyelveken szólni, de a Szentlélek-keresztséggel vele jár, és fontos gyakorlati eszköz/fegyver a keresztyén életben és a szellemi harcban. (A későbbiekben visszatérünk arra, hogy mire jó a nyelveken szólás.)
vi) „Többször imádkoztak értem, de nem történt semmi, illetve nem éreztem semmit.”
Így válaszolnék: a keresztyén élet hit által működik, és nem érzéseken alapszik. A szentlélek-keresztség sokszor erős érzésekkel jár együtt, de nem mindig. Egyszer imádkoztunk három családtagért, hogy megkapják a Szentlelket. Mind a három nyelveken szólt, de az egyik nagy örömöt érzet, a második sírt, a harmadik pedig nem érzett semmit.
Ha valakivel tényleg „nem történt semmi”, lehet, hogy túl passzívan viselkedett. Mikor Péter mondta: „megkapjátok a Szentlélek ajándékát” ugyanúgy mikor Jézus mondta a tanítványoknak: „Vegyétek Szentlelket” (János 20: 22), a görög lambanó szót használták. Ez az ige inkább aktív, mint passzív, és jobban lehetne így fordítani: venni, megragadni. Ha valaki erősen összepréselt ajkakkal ül, és azt várja, hogy a Szentlélek kényszerítse rá, hogy nyelveken szóljon, valószínűleg csalódni fog. Nem a Szentlélek szól nyelveken, hanem az ember. Ap Csel 2: 4-ben az áll, hogy: „különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” Tehát, ők kezdtek beszélni, és a Szentlélek adta a szavakat. Egy ember természetesen akkor sem fog nyelveken szólni, ha kézrátétel közben gyorsan és nagyon sokat imádkozik saját nyelvén.
· A tanácsom tehát az lenne, hogy miután ezt mind megértette, imádkozzunk kézrátétellel az illetőért. Ő viszont, fogadja el hit által, hogy az Úr betölti Szentlélekkel, köszönje ezt meg az Úrnak, azután nyissa ki a száját, kapcsolja be a hangszalagjait, és beszéljen hangosan. Fontos, hogy ne beszéljen saját nyelvén, hanem csak beszéljen, és engedje meg, hogy a Lélek adja a szavakat. Talán segít, ha használjuk a János 7: 37-39-ben és 20: 21-22-ben található illusztrációkat, miszerint Jézushoz fordulva igyuk, ill. beszívjuk a Szent Szellemet, és aztán megengedjük, hogy a kenet „belsőnkből” folyjon, és egy új nyelven elmondott szavakként törjön ki belőlünk.
· Tapasztalatom szerint, sokan (különösen európaiak) nem engedelmeskednek az utasításoknak, és néha némi bátorítás kell, mielőtt tényleg nyelveken kezdenek szólni.
b.) Miért szóljunk nyelveken?
Előfordulhat, hogy egy ember betöltekezik Szentlélekkel, és ekkor beszél is nyelveken, de utána nem használja ezt az ajándékot a mindennapi keresztyén életben. Lehet, hogy mivel nem érti a szavakat, amelyeket mond, azt gondolja, hogy ő találja ki az egészet, és nem érdemes ezt folytatni. Pál apostol pedig azt állítja, hogy ő többet szól nyelveken, mint a korinthusi hívők mind, annak ellenére, hogy ezt nem akarja a gyülekezetben tenni (I. Kor 14: 18-19). Felsorolnék néhány okot, amiért jó, ha rendszeresen szólunk nyelveken.
i) Jézus azt mondta, hogy a tanítványai új nyelveken fognak szólni. (Márk 16: 17).
ii) Aki nyelveken szól, ismeretlen nyelven beszél Isten felséges dolgairól, titkairól. (Ap Csel 2: 11; I. Kor 14: 2).
iii) Aki nyelveken szól, magasztalja, dicsőíti Istent és hálát ad neki (Ap Csel 10: 46; I. Kor 14: 16). Ezt énekelve is teheti (I. Kor 14: 15; Ef 5: 19; Kol 3: 16). Ha dicsőítjük Istent saját nyelvünkön, néha kifogynak a szavak, gondolatok, de szeretnénk még folytatni. Ezt nyelveken tehetjük.
iv) Aki nyelveken szól, közvetlenül Istenhez beszél. (I. Kor 14: 2).
v) Ha nyelveken imádkozom, a szellemem imádkozik (I. Kor 14: 14). Pál mondja, hogy mind a szellemével, mind az értelmével szokott imádkozni, és dicséretet énekelni (I. Kor 14: 15). Mi is tehetjük ezt.
vi) Aki nyelveken szól, saját magát építi (I. Kor 14: 4).
vii) A nyelveken szólás segít nekünk épülni a hitben is (Júdás 20-21: „Ti azonban, szeretteim, felépítve magatokat szentséges hitetekben imádkozva Szentlélekben, tartsátok meg magatokat Isten szeretetében…” – görög alapján).
viii) A nyelveken szólás fegyver az imádkozásban, szellemi harcban. Efezus 6: 18-ban ez áll: „Mindenféle imádság és könyörgés által imádkozzatok mindig a Lélekben, és azért éberek lévén teljes kitartással és könyörgéssel az összes szentért…” Az I. Kor 14: 14-ből tudjuk, hogy a nyelveken szólás és az értelemmel való ima, az imádkozás két különböző fajtája. Pál mind a kettőt használja. A Szentlélek minket is vezethet az imádkozásban, ha figyeljünk rá (éberek vagyunk), miközben felváltva nyelveken és saját nyelvünkön imádkozunk.
ix) Imádkozhatunk nyelveken (is), ha nem tudjuk, hogy miről imádkozzunk. Egy olyan ima mindig tökéletesen megegyezik Isten akaratával. Roma 8: 26-27 ezt mondja: „Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert azt, amit kérnünk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik azokért, akiket megszentelt.”
x) A fenti pontok majdnem mindegyike a nyelveken szólás saját imádságainkban, áhítatunkban való használatra vonatkoznak, de a gyülekezeti alkalmakon is lehet használni, azzal a feltétellel, hogy olyankor a nyelvek magyarázatának az ajándéka is működik. Ebben az esetben, a nyelveken szólás jel a hitetlenek számára (I. Kor 14: 22), és ráadásul annak az ószövetségi próféciának a beteljesedése, amely Ézsaiás 28: 11-ben található, miszerint Isten: „dadogó ajakkal és idegen nyelven fog beszélni ezzel a néppel.” Ha egy hitetlen hallja, hogy valaki egy számára idegen nyelven beszél, rájön arra, hogy ez természetfeletti jelenség. A további versekben, pedig hozzáteszi azt, hogy ne tegye ezt mindenki egyszerre, mert olyan esetben inkább megbotránkozna a hitetlen.
xi) Ha a nyelveken szólással együtt, működik a magyarázat is, akkor az egész gyülekezet épül belőle (I. Kor 12. 10; 14: 5).
xii) Végezetül, Pál apostollal együtt: „szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken…” (I. Kor 14: 5).
Tehát, ha egy keresztyén ember úgy gondolja, hogy mindig tökéletesen tud dicsőíteni, Isten akarata szerint imádkozni, nincsen szüksége arra, hogy épüljön, és nem kell segítség a bizonyságtevéshez sem, akkor ne töltekezzen be Szentlélekkel, és ne imádkozzon nyelveken.
4. Szentlélek-keresztség, nyelveken-szólás
Itt folytatnám a nagyon régen elkezdett sorozatot az alaptanításokról. Mivel mostanában vannak új megtérők a misszióban, ezeket a tanításokat most jobban szeretném rendezni, még írásban is, mert potenciális, jövőbeli vezetőket, tanítókat is szeretnénk képezni.
Ezt a témát már más írásokban tárgyaltam - a következő inkább annak egy egyszerűbb, rövidebb változata.
Íme...
Most értünk a keresztyénné válás harmadik alapjához, ami a szentlélek-keresztség, ill. a Szent Szellemmel való betöltekezés. Ismételjük meg itt, hogy a Bibliában az emberek úgy lettek keresztyénekké, hogy:
i) Megtértek, hittek, újjászülettek,
ii) Bemerítkeztek,
iii) Betöltekeztek Szentlélekkel. (Ap. Csel 2: 38).
Az ószövetség idején, nagyon kevesen kapták meg a Szent Szellemet, és csak ezért, mert különös elhívásuk volt, vagy különös célt szolgáltak (pl.: próféták, királyok, papok). Most az újszövetség alatt, minden megtérő megkaphatja, mert minden hívő pap (I. Péter 2) és minden hívő prófétálhat (I. Kor 14).
1. Próféciák és ígéretek
Jóel könyvében a következő prófécia található: „Azután kitöltöm majd lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak. Még a szolgákra és szolgálókra is (szó szerint: férfi szolgákra és női szolgákra – Ap Cselben is) kitöltöm lelkemet abban az időben.” (Jóel 3: 1-2). Ez az ószövetségben van megírva, de egy másik időszakra tekint előre, mivel – ahogy megemlítettük – a régi szövetség alatt, csak néhány bizonyos feladatokra felkent ember kapta meg a Szentlelket. Péter idézi ezt a próféciát pünkösd napján, azt mondva, hogy akkor teljesedett be. (Ap Csel 2: 15-21).
Keresztelő János is beszél a szentlélek-keresztségről: „Utánam jön, aki erősebb nálam, és én arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam. Én vízzel keresztellek meg titeket, ő pedig Szentlélekkel fog megkeresztelni.” (Márk 1: 6-8, lásd szintén Máté 3: 11; Lukács 3: 16; János 1: 33).
Jézus maga ígéri meg, hogy az Atya adni fogja a Szentlelket mindannak, aki kéri. (Lukács 11: 9-13). E miatt, nem kell félni attól, hogy ha kérjük a Szentlelket, Isten valami rosszat ad helyette.
Az utolsó vacsoránál Jézus szintén tanít a Szentlélek eljöveteléről. (János 14-16). Az időzhető helyek száma nagyon bőséges ezekben a részekben, ezért csak néhány gondolatot emelek ki. Jézusnak el kell mennie, különben nem jön el a Szentlélek (16: 7). A Szentlélek Jézust dicsőíti (16: 16). Ha a Szentlélek vezet minket, akkor, Jézus lesz az istentiszteletünk, életünk, gondolkodásunk középpontjában (lásd szintén I. Kor 12: 3). Jézus küld „egy másik pártfogót” (14: 16). I. János 2: 1-ből azt tanuljuk, hogy az első pártfogó Jézus maga, mivel ugyanaz a görög szó szerepel – paraklétosz. A szó jelentése – vigasztaló, tanácsadó, bátorító, buzdító, ügyvéd, segítőtárs.
Szerepel néhány lelki ajándék azoknak a jeleknek a listáján is, amelyekről Jézus azt állította, hogy tanítványait követik: „Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben démonokat űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik kezüket, és azok meggyógyulnak.” (Márk 16: 17-18).
Az Apostolok Cselekedeteiben meg van írva, hogy feltámadása után, Jézus 40 napig együtt volt tanítványaival és tanította őket (1: 3). Ebben a tanításban, az utolsó téma, amiről beszélt mennybemenetele előtt, a Szentlélek volt: „Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg.” (1: 4-5). A tanítványok Izrael Isten országában betöltendő szerepéről kértek információt, de Jézus visszatért a lényegre: „Nem a ti dolgotok… Ellenben, erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” (1: 7-8). Mivel ezek Jézus földi életében az utolsó szavai voltak, bizonyára nagyon fontosak.
A tanítványoknak tehát várniuk kellett a Szentlélekre mielőtt elkezdték volna szolgálatukat, mert szükségük volt az erőre. A mai keresztyéneknek nem kell várniuk a szentlélek-keresztségre, mert a Lélek pünkösd napján jött el és azóta sem távozott el a földről. Ami ránk is vonatkozik pedig az, hogy számunkra is nehéz a szolgálat a Szentlélek ereje nélkül. Ha az apostolok nem tudtak missziózni a Szentlélek nélkül, miért gondolná valaki most, hogy képes lenne rá?
2. Beteljesedés
Pünkösd napján, tíz nappal Jézus eltávozása után, eljött a megígért Szentlélek: „Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen… megteltek mind Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” (Ap Csel 2: 1, 4). A jelenség miatt, és mivel sokan voltak Jeruzsálemben az ünnepen, tömeg gyűlt össze. Péter megragadta az alkalmat, és hirdette nekik az evangéliumot. Így magyarázta meg a történteket: „Nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van. Hanem ez az, amiről Jóel így prófétált: „Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak; még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és azok is prófétálnak. És csodákat teszek az égen fenn, és jeleket a földön lenn: vért, tüzet és füstfelleget. A nap sötétté válik, és a hold vérré, mielőtt eljön az Úr nagy és fenséges napja. Aki azonban segítségül hívja az Úr nevét, az üdvözül.” (Ap Csel 2: 15-21).
Péter azt mondta, hogy „ez” (a pünkösdkori esemény, beleértve a nyelveken szólást is) az, amelyet Jóel megprófétált. Ha megnézzük a próféciát, pedig, láthatjuk, hogy még mindig csak az eleje teljesedett be. Még nem jött el az Úr nagy napja, a csillagászati jelenségekkel összekötve. Ez azt jelenti, hogy még mindig az utolsó napokban vagyunk, amelyek pünkösdkor kezdődtek el. Nincsen utalás arra, hogy a próféciák vagy a látomások megszűnnek az utolsó napok vége előtt.
Prédikációja végén, Péter a következőket mondja: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret, és gyermekeiteké, sőt mindazoké, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” (Ap Csel 2: 38-39). Úgy tűnik, hogy ez az ígéret teljesen általános, és amíg a kegyelem ideje tart, minden egyes megtért hívőre vonatkozik.
Az Apostolok Cselekedetei könyvében négy meggyőző eset található, ahol a hívők beteljesedtek Szent Szellemmel: ezek történetek Jeruzsálemben (Ap Csel 2: 1-13); Samáriában (8: 14-17); Cézáreában Kornéliusznál (10: 44-48) és Efezusban (19: 1-7). Minden esetben voltak bizonyos látható jelenségek, amelyek együtt jártak a Szentlélekkel való betöltekezéssel.
Jeruzsálemben volt szélzúgás, lángnyelvek megjelenése, és nyelveken szólás (1: 2-4). Az első kettőről nem hallunk többet, sem az Apostolok Cselekedeteiben, sem a levelek tanításában. Nincsen megírva, hogy mi történt Samáriában, de valami látványos dolognak kellett történnie, amely felkeltette Simon mágus érdeklődését (8: 18-19). Kornéliusznál, nyelveken szóltak (10: 46), és Efezusban szintén nyelveken szóltak, amellett, hogy prófétáltak is (19: 6). Azért, csak három eset van, ahol írja a Biblia, hogy mi járt együtt a szentlélek-keresztséggel, és mind a három esetben történt nyelveken szólás. Nincsen megírva kifejezetten, hogy a nyelveken szólás a szentlélek-keresztség jele, ahogy sok pünkösdi tanítja, de érdekes megjegyezni, hogy mikor Péter hallotta a pogányokat nyelveken szólni, ezt a Szentlélek munkájának fogadta el, és azonnal intézkedett bemerítésükről (Ap Csel 10: 47-48).
3. Bemerítések
A Zsidó levél 6: 2 arra utal, hogy a „bemerítések” a keresztyén alaptanításokhoz tartoznak. A keresztyén ember életében az ige ezt a három bemerítést ismeri:
i) Újjászületése után, egy már megtért hívő vízben meríti be a frissen megtértet (pl. Ap Csel 2: 38). Ez annak a szimbóluma, hogy belső változás történt az életében, és ezen túl elkötelezi magát annak, hogy Jézust kövesse.
ii) Jézus Krisztus bemeríti az újjászületett hívőt a Szentlélekben (pl. János 1: 33). Ez erőt ad neki, hogy szolgáljon.
iii) A Szentlélek bemeríti a friss hívőt Krisztus testébe, illetve az egyházba. (I. Kor 12: 13 – „Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testbe merítkeztünk be, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.”) Ez azt jelenti, hogy ha valaki Krisztushoz tartozik, akkor az egyházhoz/gyülekezethez is tartozik. Senki nem tud elszigetelt keresztyén életet élni.
4. Gyakorlati kérdések
a.) Hogyan vezessünk el valakit a szentlélek-keresztségre?
Ha valaki szentlélek-keresztségben szeretne részesülni, és segítséget kér, a következő lépéseken keresztül vezetném:
· Fontos megbizonyosodni arról, hogy már megértette az evangéliumot, megtért, újjászületett, és ezt követően be is merítkezett. Ha így van, már csak a harmadik alap hiányzik. (Ap Csel 2: 38-39).
· Fontos, hogy a Biblia alapján megértse a szentlélek-keresztség valóságosságát, az ó- és újszövetségi ígéreteket, és azok beteljesedését (a fentiek alapján).
· Tisztában kell lennie azzal, hogy ha betöltekezik Szentlélekkel, Isten adja neki azt a képességet, hogy nyelveken szóljon. Várnia és kívánnia kell, hogy ez megtörténjen.
· Néhány embernek vannak fenntartásai és félelmei ezzel kapcsolatban. A leggyakoribb problémák a következők:
i) „Még nem vagyok elég szent, hogy megkapjam a Szentlelket.”
Erre így lehet válaszolni: ugyanúgy, mint az üdvözséget, a Szentlelket hit által kapjuk meg, nem cselekedetek által. Galata 3: 1-3-ban ez áll: „Ó, esztelen galaták, ki igézett meg titeket, akiknek szeme előtt úgy írtuk le Krisztust, mintha közöttetek feszítették volna meg! Csak azt szeretném megtudni tőletek: a törvény cselekvése alapján kaptátok-e a Lelket, vagy az Ige meghallásából származó hit alapján? Ennyire esztelenek vagytok?” Kornéliusz háza népe azonnal az evangélium meghallása után megkapta a Szentlelket, tehát nem volt idő a megszentelődésre. (Ap Csel 10: 44-46). Szükségünk van a Szentlélekre, hogy egyáltalán képesek legyünk szent életet élni (Gal 5: 16, 22-23). Aki „tökéletesen” meg akar először tisztulni, és utána elfogadni a Szentlelket felcseréli az isteni sorrendet, sőt, valószínűleg nem értette meg az evangéliumot helyesen.
ii) „Várni kell a Szentlélekre. Még nem vártam eleget.”
Így a válasz: a tanítványok pünkösdig várták a Szentlelket, de akkor eljött, és itt maradt. Azóta nem kell várni. Mikor Pál apostol megtudta, hogy az efezusiak nem kapták meg a Szentlelket, azonnal megtett mindent annak érdekében, hogy megkapják (Ap Csel 19: 1-7).
iii) „Ha kinyitom magam a Szentlélekre, hogyan tudhatom, hogy nem egy démont kapok helyette?”
A válasz: ez általában az első pontban található félreértéssel jár együtt, azaz: „még rossz vagyok, azért nem szeret engem az Isten.” Erre a Róma 5: 8 a cáfolat: „Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor halt meg értünk, amikor bűnösök voltunk.” Jézus is választ adott erre: „Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak megnyittatik. Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle, vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?” (Lukács 11: 9-13.) Más versben a skorpió és a kígyó démonokat jelképeznek. (Luk 10: 17-20; Jel 12: 9). Tehát, ha Atyánktól kérjük a Szentlélek ajándékát, pontosan azt adja, és nem ad rosszat helyette.
iv) „Isten adja másnak a Szentlelket, de talán nekem nem akarja adni.”
Péter ígéretével lehetne erre választ adni: „… megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” (Ap Csel 2: 39). Nincsen kivétel.
v) „Nyelveken kell szólni? Ez furcsa dolog.”
Így válaszolnék rá: nem kötelező nyelveken szólni, de a Szentlélek-keresztséggel vele jár, és fontos gyakorlati eszköz/fegyver a keresztyén életben és a szellemi harcban. (A későbbiekben visszatérünk arra, hogy mire jó a nyelveken szólás.)
vi) „Többször imádkoztak értem, de nem történt semmi, illetve nem éreztem semmit.”
Így válaszolnék: a keresztyén élet hit által működik, és nem érzéseken alapszik. A szentlélek-keresztség sokszor erős érzésekkel jár együtt, de nem mindig. Egyszer imádkoztunk három családtagért, hogy megkapják a Szentlelket. Mind a három nyelveken szólt, de az egyik nagy örömöt érzet, a második sírt, a harmadik pedig nem érzett semmit.
Ha valakivel tényleg „nem történt semmi”, lehet, hogy túl passzívan viselkedett. Mikor Péter mondta: „megkapjátok a Szentlélek ajándékát” ugyanúgy mikor Jézus mondta a tanítványoknak: „Vegyétek Szentlelket” (János 20: 22), a görög lambanó szót használták. Ez az ige inkább aktív, mint passzív, és jobban lehetne így fordítani: venni, megragadni. Ha valaki erősen összepréselt ajkakkal ül, és azt várja, hogy a Szentlélek kényszerítse rá, hogy nyelveken szóljon, valószínűleg csalódni fog. Nem a Szentlélek szól nyelveken, hanem az ember. Ap Csel 2: 4-ben az áll, hogy: „különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” Tehát, ők kezdtek beszélni, és a Szentlélek adta a szavakat. Egy ember természetesen akkor sem fog nyelveken szólni, ha kézrátétel közben gyorsan és nagyon sokat imádkozik saját nyelvén.
· A tanácsom tehát az lenne, hogy miután ezt mind megértette, imádkozzunk kézrátétellel az illetőért. Ő viszont, fogadja el hit által, hogy az Úr betölti Szentlélekkel, köszönje ezt meg az Úrnak, azután nyissa ki a száját, kapcsolja be a hangszalagjait, és beszéljen hangosan. Fontos, hogy ne beszéljen saját nyelvén, hanem csak beszéljen, és engedje meg, hogy a Lélek adja a szavakat. Talán segít, ha használjuk a János 7: 37-39-ben és 20: 21-22-ben található illusztrációkat, miszerint Jézushoz fordulva igyuk, ill. beszívjuk a Szent Szellemet, és aztán megengedjük, hogy a kenet „belsőnkből” folyjon, és egy új nyelven elmondott szavakként törjön ki belőlünk.
· Tapasztalatom szerint, sokan (különösen európaiak) nem engedelmeskednek az utasításoknak, és néha némi bátorítás kell, mielőtt tényleg nyelveken kezdenek szólni.
b.) Miért szóljunk nyelveken?
Előfordulhat, hogy egy ember betöltekezik Szentlélekkel, és ekkor beszél is nyelveken, de utána nem használja ezt az ajándékot a mindennapi keresztyén életben. Lehet, hogy mivel nem érti a szavakat, amelyeket mond, azt gondolja, hogy ő találja ki az egészet, és nem érdemes ezt folytatni. Pál apostol pedig azt állítja, hogy ő többet szól nyelveken, mint a korinthusi hívők mind, annak ellenére, hogy ezt nem akarja a gyülekezetben tenni (I. Kor 14: 18-19). Felsorolnék néhány okot, amiért jó, ha rendszeresen szólunk nyelveken.
i) Jézus azt mondta, hogy a tanítványai új nyelveken fognak szólni. (Márk 16: 17).
ii) Aki nyelveken szól, ismeretlen nyelven beszél Isten felséges dolgairól, titkairól. (Ap Csel 2: 11; I. Kor 14: 2).
iii) Aki nyelveken szól, magasztalja, dicsőíti Istent és hálát ad neki (Ap Csel 10: 46; I. Kor 14: 16). Ezt énekelve is teheti (I. Kor 14: 15; Ef 5: 19; Kol 3: 16). Ha dicsőítjük Istent saját nyelvünkön, néha kifogynak a szavak, gondolatok, de szeretnénk még folytatni. Ezt nyelveken tehetjük.
iv) Aki nyelveken szól, közvetlenül Istenhez beszél. (I. Kor 14: 2).
v) Ha nyelveken imádkozom, a szellemem imádkozik (I. Kor 14: 14). Pál mondja, hogy mind a szellemével, mind az értelmével szokott imádkozni, és dicséretet énekelni (I. Kor 14: 15). Mi is tehetjük ezt.
vi) Aki nyelveken szól, saját magát építi (I. Kor 14: 4).
vii) A nyelveken szólás segít nekünk épülni a hitben is (Júdás 20-21: „Ti azonban, szeretteim, felépítve magatokat szentséges hitetekben imádkozva Szentlélekben, tartsátok meg magatokat Isten szeretetében…” – görög alapján).
viii) A nyelveken szólás fegyver az imádkozásban, szellemi harcban. Efezus 6: 18-ban ez áll: „Mindenféle imádság és könyörgés által imádkozzatok mindig a Lélekben, és azért éberek lévén teljes kitartással és könyörgéssel az összes szentért…” Az I. Kor 14: 14-ből tudjuk, hogy a nyelveken szólás és az értelemmel való ima, az imádkozás két különböző fajtája. Pál mind a kettőt használja. A Szentlélek minket is vezethet az imádkozásban, ha figyeljünk rá (éberek vagyunk), miközben felváltva nyelveken és saját nyelvünkön imádkozunk.
ix) Imádkozhatunk nyelveken (is), ha nem tudjuk, hogy miről imádkozzunk. Egy olyan ima mindig tökéletesen megegyezik Isten akaratával. Roma 8: 26-27 ezt mondja: „Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert azt, amit kérnünk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik azokért, akiket megszentelt.”
x) A fenti pontok majdnem mindegyike a nyelveken szólás saját imádságainkban, áhítatunkban való használatra vonatkoznak, de a gyülekezeti alkalmakon is lehet használni, azzal a feltétellel, hogy olyankor a nyelvek magyarázatának az ajándéka is működik. Ebben az esetben, a nyelveken szólás jel a hitetlenek számára (I. Kor 14: 22), és ráadásul annak az ószövetségi próféciának a beteljesedése, amely Ézsaiás 28: 11-ben található, miszerint Isten: „dadogó ajakkal és idegen nyelven fog beszélni ezzel a néppel.” Ha egy hitetlen hallja, hogy valaki egy számára idegen nyelven beszél, rájön arra, hogy ez természetfeletti jelenség. A további versekben, pedig hozzáteszi azt, hogy ne tegye ezt mindenki egyszerre, mert olyan esetben inkább megbotránkozna a hitetlen.
xi) Ha a nyelveken szólással együtt, működik a magyarázat is, akkor az egész gyülekezet épül belőle (I. Kor 12. 10; 14: 5).
xii) Végezetül, Pál apostollal együtt: „szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken…” (I. Kor 14: 5).
Tehát, ha egy keresztyén ember úgy gondolja, hogy mindig tökéletesen tud dicsőíteni, Isten akarata szerint imádkozni, nincsen szüksége arra, hogy épüljön, és nem kell segítség a bizonyságtevéshez sem, akkor ne töltekezzen be Szentlélekkel, és ne imádkozzon nyelveken.
2009. május 25., hétfő
Alapok - tanítványság
Itt van néhány alaptanítást, amelyet azoknak írtam, akik tanítványokat akarnak képezni Krisztusnak.
Alapok
1. Bevezetés a tanítványságba
Ezt az alapanyagot elsősorban olyan embereknek szántuk, akik szerettek volna csatlakozni a mi helyi gyülekezetünkhöz. Bár nem valószínű, hogy az új megtérő e tanítások mélységét azonnal felfogja, legalább szükséges, hogy tudjon róluk. Nekünk, pedig, akik másokat tanítunk, kimerítően kell ismernünk a hitünk alapjait.
Felmerült, hogy néhány jelentkezőnek nem tetszik a „tagság” kifejezés, mert ez esetleg valamilyen „ők és mi” mentalitásra utal. Nem az a szándékunk, de nekünk, akik már tartozunk a gyülekezethez, az a határozott célunk és látásunk van, hogy Jézus Krisztus tanítványai akarunk lenni és úgy értjük, hogy ez azzal jár, hogy másokat is akarunk annak megnyerni és kiképezni.
Azért kell most foglalkoznunk azzal, hogy milyen a célja a gyülekezetnek, és ennek következtében mivel jár a gyülekezeti tagság, illetve a gyülekezethez való tartozás, mert észrevettük, hogy azzal kapcsolatban, amit tanítottunk, sok félreértés merült fel.
Elsőször rá kellett jönnöm, hogy félreértések azért is történtek, mert kulturális különbségek állnak fenn köztem és az itt élő emberek között. Mivel angol vagyok és szabadegyházi (baptista/metodista) nevelésben részesültem, különbség van a politikai, vallási, nyelvi hátterünkben is, amely mindenképpen eltérő gondolkodást eredményezett.
Mint a gyülekezet tanítója, amikor prédikáltam kimerítően egy bizonyos területről azt tételeztem fel, hogy megértették, és ezt majd gyakorlatba vetik életükbe az emberek. Aztán továbbléptem és tanítottam a következő témát, az előzőre építve. Mikor hosszú távon, azonban, nem érzékeltem változást az emberek életében, frusztrált lettem.
Vallásosság
A huszonegyedik század elején most már sokkal kisebb mértékben befolyásolja a vallás az embereket Angliában, mint Magyarországon. Kevesebb ember jár templomba vagy gyülekezetbe, de mégis azokban a gyülekezetekben, ahová én jártam, az emberek többsége azért tartoztak oda, mert komolyan vették Istent, és neki tetsző életet akartak élni. Természetesen, ez ott sem igaz minden templomba járóval kapcsolatban.
Ez egyesült királyság évszázadok óta protestáns országnak számít – Anglia hivatalos államvallása az anglikán, amely evangélikus jellegű, a kelta tartományokban pedig (Skócia, Wales, Észak Írország) inkább a református irányzat dominál. Magyarországon, viszont, a római katolikus a legnagyobb létszámú vallás, és észrevettem, hogy az r.k. tanításból származó vallásos hozzáállás rányomta a bélyegét sok más felekezethez tartozó ember mentalitására is. Sok példát lehetne mondani, de ami itt a legfontosabb a papság-laikusság közötti különbség.
Ha megkülönböztethetnénk a papságot a laikusságtól, akkor azt gondolhatjuk, hogy a papok közbenjárók Isten és a közönséges hívők között. A papok tanulnak, beszélnek, szertartásokat végeznek, és átnyújtják a „szentségek” által a kegyelmet, illetve az áldást, vagy akár az üdvösséget is. A laikus azért nem tesz sokat, esetleg csak templomba jár és „fogyasztja” a kiszolgáltatott áldásokat. Semmi nem áll távolabb a keresztyén élet valódi lényegétől! Nagy gond van, mikor hasonló a kisegyházi imaházban is a „lelkipásztor” vagy az „elöljárók” és a „gyülekezet” közötti különbség, és ez látszik abból, hogy mi történik az istentiszteleten – azaz, a pásztor mindent tesz, és a többiek kritizálnak.
Nagy a különbség a vallásos ember és Jézus Krisztus tanítványa között. Jézus mandátumot adott az egyházának, hogy képezzenek tanítványokat (Máté 28: 18-20). Tehát ezt tekintjük a mi feladatunknak is. Mindebből az derül ki, hogy aki nálunk gyülekezeti tag akar lenni, azt vállalja, hogy tanítvány legyen.
A tanítvány
Mi tehát a tanítvány tennivalója? A fent idézett ige szerint, Jézus ezt mondta az apostoloknak: „Tegyétek tanítvánnyá minden népet… tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek.” (Máté 28: 19, 20). Ha valaki Jézus tanítványa lesz, tehát, ő:
1) Tanulja azt, amit Jézus parancsolt,
2) Gyakorlatba veti azt az életében,
3) Belép ő is a szolgálatba, hogy másokat is megnyerje, tanítsa.
Úgy látszik, probléma volt a korai időkben is, hogy nem mindenki akart odaadott tanítvány lenni: „Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire, mert olyanokká lettetek, mint akik tejre van szükségük, nem kemény eledelre.” (Zsidó 5: 12). A szerző ezután fel is sorolja azokat az alaptémákat, amelyeket tudniuk kellene: „A holt cselekedetekből való megtérés és az Istenbe vetett hit, a bemerítések, a kézrátételek, a halottak feltámadása és az örök ítélet.” (Zsidó 6: 1-2). Ezekről is lesz szó a következő részekben.
Az elöljáró
Akik elöljárók vagyunk a gyülekezetben, évek óta igyekszünk Istenért élni, Jézust követni, és ennek folytán bizonyos tapasztalatokat szereztünk, sokat tanultunk, és növekedtünk a hitben. Vágyunk és dolgunk, tehát, másokat tanítani, hogy ők is kövessék Jézust, hogy a későbbiekben ők is továbbadják ennek az életnek az ismeretét. Ha mindenki olyan módon valóságos tanítvány lesz, akkor fokozatosan tágul és bővül a tanítványok köre.
Mikor Jacquie Pullingernek, aki egy Hong Kongban tevékenykedő angol misszionárius nő, feltették azt a kérdést, hogy ő szerinti, hogyan kell definiálni a „keresztyén” szót, kb. így felelt: „A keresztyén egy olyan személy, akit megérintett Jézus szeretete, és ennek következtében hajlandó akármit tenni annak érdekében, hogy mások is ismerjék meg ezt a szeretetet.”
Feladatunk, tehát, az embereket:
1) Megnyerni Krisztusnak (azáltal, hogy hirdetjük az evangéliumot),
2) Megszabadítani (imádság, tanítás által),
3) Kiképezni (szintén),
4) Kiküldeni, szolgálatba állítani (hogy ők is folytassák a munkát).
Nem is kell megmondani, hogy mikor, mondjuk, négy „szolgálattevő” és háromszáz kritikus „fogyasztó” van egy gyülekezetben, megáll ez az egész folyamat, nem is szólva arról, hogy ez a helyzet elkeseríti a szolgálók életét (természetesen feltételezve, hogy ők maguk igaz tanítványok, és nem csak a pénzért és a tekintélyért csinálják).
Mit tett Jézus?
Mivel Jézustól származik az a parancs, hogy képezzünk tanítványokat, talán érdemes lenne figyelembe venni az ő módszerét is. Hogyan tette ő tanítványokká azokat, akik az apostolok lettek? Összefoglalva, a következő pontokat lehetne kiemelni:
1) Elhívott 12 tanítványt (pl. Máté 4: 18-22). Jézus követői többen voltak, de tizenkettővel különösen foglalkozott (Luk. 6: 12-16).
2) Tanította őket, sokszor külön megmagyarázva a nyilvánosság előtt elhangzott beszédeit (pl. Márk 4: 33-34).
3) Látták a tanítványok, hogyan szolgál Jézus. Ott voltak, mikor tanított, démont űzött, gyógyított, csodát tett, vitába került, hirdette az evangéliumot (pl. Márk 5: 35-43).
4) Adott Jézus hatalmat a tanítványoknak, hogy ők is ugyanazt tegyék (Máté 10; vö. Luk. 10: 1-24).
5) Mikor eltávozott a földről, adta nekik azt a parancsot, hogy folytassák ezt a munkát. Ehhez adott nekik felhatalmazást (a missziói parancsot – pl. Márk 16: 15-16) és a megfelelő erőt is (a Szentlelket – Ap. Csel. 1: 4-8).
Mivel a „korszak vége” még nem jött el (Máté 28: 20), ez a mandátum még érvényes azokra, akik az apostolok munkája által lettek tanítványokká – a mai keresztyénekre is. A kép nem túl bonyolult, nem nehéz megérteni, bár sokszor nem így funkcionált az egyház az évszázadok folyamán.
Ha valaki, tehát, Jézus tanítványává válik, és engedelmeskedik a parancsának, annak örök élete van Isten királyságában – annak, aki mindvégig hűséges szolga marad.
A gyülekezet
A gyülekezeti tagnak, tehát, az legyen a vágya, hogy egyre jobban ismerje Istent és szolgáljon neki, ahogy múlnak az évek. Először megismerjük őt az újjászületés által, és tanulunk róla a Bibliában.
Mivel gyülekezet vagyunk, és nem klub, szórakoztató kör, vagy valami más, szeretnénk a „gyülekezet” definíciójának megfelelni. Nem találtuk ki azt, amit tanítunk és gyakorlunk. Olvassuk a Bibliában, hogy mi Isten akarata, és a szerint próbálunk élni. Nem elsősorban mirólunk, emberekről van szó, hanem Istenről – aki Atya, Fiú és Szentlélek. Akik a gyülekezet tagjai vagyunk, elkötelezzük magunkat arra, hogy Isten a Bibliában kijelentett akarata szerint rendezzük az életünket, és ezt együtt tesszük.
Illusztrációként mondhatjuk a következő példát. Azt állítom, hogy énekkarhoz szeretnék csatlakozni, pedig nem tudok énekelni, nem is szeretek énekelni, és nem szeretem, ha mások énekelnek. Ha mégis éneklek, akkor nem azt a dallamot, amelyet a többiek, vagy talán nem ugyanakkor. Ne sértődjek meg, tehát, ha azt kérdezik tőlem, miért akarok tagja lenne az énekkarnak!
Ugyanúgy, ha nem hiszek abban, amit a Biblia mond, vagy nem akarom azt tenni, amit tanít, ne legyek gyülekezeti tag sem!
Az egyház
Jelenleg radikális átalakuláson keresztül megy világszinten az egyház. Isten helyre akarja állítani az eredeti, újszövetségi formákat, célokat, szolgálatokat. Mint prófétikus szolga, ezt érzékelve, azt akartam látni, hogy az itt és most azonnal történjen nálunk is, bár mások talán nem értették, hogy miről van szó. Mindenképpen, az itteni gyülekezetben, részt akarunk venni abban, amit Isten végez, és ígéreteket kaptunk azzal kapcsolatban, hogy az így is lesz.
Röviden ismételve, a vallásos felfogás mindig ellenáll Isten Szellemének munkálkodásának, sokszor megőrizve a papság-laikusság dichotómiát. Sajnos, mind a „papi,” mind a „laikus” oldalon vannak hibák.
A pap/szolgálattevő/pásztor talán azt akarja, hogy lássák, tiszteljék, hogy közben meg is gazdagodjon, tehát, nem engedi, hogy mások is nőjenek fel és szolgáljanak.
A gyülekezet amiatt is ellustul. Nyugodtan engedik, hogy valaki más szolgáljon, imádkozzon, tanuljon, majd „kiszolgálja” őket az eredménnyel. Helytelen felfogásuk van a bemerítéssel, valamint az Úrvacsorával kapcsolatban, miszerint ezek „szentségek,” amelyek önmaguktól átadják a kegyelmet.
Egy ember nem tanítvány ha valamit akar Istentől, de Istent nem akarja ismerni. Az sem tanítvány, aki azt akarja, hogy mások lássák, ő mennyire vallásos, de belülről nem akar megváltozni.
Gyülekezeti tagság
A leendő gyülekezeti tág számára, tehát, nagyon fontos a tanítványsággal kapcsolatosan, hogy a fentiekre tekintettel:
1) Megértse, hogy ez mivel jár,
2) Egyetértsen azzal, hogy engedelmeskedni kell Krisztusnak és a gyülekezet látásának,
3) Részt vegyen a munkában, hosszú távon is – a gyülekezeti tagság nem végleges, megszűnik ha kiesik az ember a gyülekezeti életből.
Alapok
1. Bevezetés a tanítványságba
Ezt az alapanyagot elsősorban olyan embereknek szántuk, akik szerettek volna csatlakozni a mi helyi gyülekezetünkhöz. Bár nem valószínű, hogy az új megtérő e tanítások mélységét azonnal felfogja, legalább szükséges, hogy tudjon róluk. Nekünk, pedig, akik másokat tanítunk, kimerítően kell ismernünk a hitünk alapjait.
Felmerült, hogy néhány jelentkezőnek nem tetszik a „tagság” kifejezés, mert ez esetleg valamilyen „ők és mi” mentalitásra utal. Nem az a szándékunk, de nekünk, akik már tartozunk a gyülekezethez, az a határozott célunk és látásunk van, hogy Jézus Krisztus tanítványai akarunk lenni és úgy értjük, hogy ez azzal jár, hogy másokat is akarunk annak megnyerni és kiképezni.
Azért kell most foglalkoznunk azzal, hogy milyen a célja a gyülekezetnek, és ennek következtében mivel jár a gyülekezeti tagság, illetve a gyülekezethez való tartozás, mert észrevettük, hogy azzal kapcsolatban, amit tanítottunk, sok félreértés merült fel.
Elsőször rá kellett jönnöm, hogy félreértések azért is történtek, mert kulturális különbségek állnak fenn köztem és az itt élő emberek között. Mivel angol vagyok és szabadegyházi (baptista/metodista) nevelésben részesültem, különbség van a politikai, vallási, nyelvi hátterünkben is, amely mindenképpen eltérő gondolkodást eredményezett.
Mint a gyülekezet tanítója, amikor prédikáltam kimerítően egy bizonyos területről azt tételeztem fel, hogy megértették, és ezt majd gyakorlatba vetik életükbe az emberek. Aztán továbbléptem és tanítottam a következő témát, az előzőre építve. Mikor hosszú távon, azonban, nem érzékeltem változást az emberek életében, frusztrált lettem.
Vallásosság
A huszonegyedik század elején most már sokkal kisebb mértékben befolyásolja a vallás az embereket Angliában, mint Magyarországon. Kevesebb ember jár templomba vagy gyülekezetbe, de mégis azokban a gyülekezetekben, ahová én jártam, az emberek többsége azért tartoztak oda, mert komolyan vették Istent, és neki tetsző életet akartak élni. Természetesen, ez ott sem igaz minden templomba járóval kapcsolatban.
Ez egyesült királyság évszázadok óta protestáns országnak számít – Anglia hivatalos államvallása az anglikán, amely evangélikus jellegű, a kelta tartományokban pedig (Skócia, Wales, Észak Írország) inkább a református irányzat dominál. Magyarországon, viszont, a római katolikus a legnagyobb létszámú vallás, és észrevettem, hogy az r.k. tanításból származó vallásos hozzáállás rányomta a bélyegét sok más felekezethez tartozó ember mentalitására is. Sok példát lehetne mondani, de ami itt a legfontosabb a papság-laikusság közötti különbség.
Ha megkülönböztethetnénk a papságot a laikusságtól, akkor azt gondolhatjuk, hogy a papok közbenjárók Isten és a közönséges hívők között. A papok tanulnak, beszélnek, szertartásokat végeznek, és átnyújtják a „szentségek” által a kegyelmet, illetve az áldást, vagy akár az üdvösséget is. A laikus azért nem tesz sokat, esetleg csak templomba jár és „fogyasztja” a kiszolgáltatott áldásokat. Semmi nem áll távolabb a keresztyén élet valódi lényegétől! Nagy gond van, mikor hasonló a kisegyházi imaházban is a „lelkipásztor” vagy az „elöljárók” és a „gyülekezet” közötti különbség, és ez látszik abból, hogy mi történik az istentiszteleten – azaz, a pásztor mindent tesz, és a többiek kritizálnak.
Nagy a különbség a vallásos ember és Jézus Krisztus tanítványa között. Jézus mandátumot adott az egyházának, hogy képezzenek tanítványokat (Máté 28: 18-20). Tehát ezt tekintjük a mi feladatunknak is. Mindebből az derül ki, hogy aki nálunk gyülekezeti tag akar lenni, azt vállalja, hogy tanítvány legyen.
A tanítvány
Mi tehát a tanítvány tennivalója? A fent idézett ige szerint, Jézus ezt mondta az apostoloknak: „Tegyétek tanítvánnyá minden népet… tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek.” (Máté 28: 19, 20). Ha valaki Jézus tanítványa lesz, tehát, ő:
1) Tanulja azt, amit Jézus parancsolt,
2) Gyakorlatba veti azt az életében,
3) Belép ő is a szolgálatba, hogy másokat is megnyerje, tanítsa.
Úgy látszik, probléma volt a korai időkben is, hogy nem mindenki akart odaadott tanítvány lenni: „Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire, mert olyanokká lettetek, mint akik tejre van szükségük, nem kemény eledelre.” (Zsidó 5: 12). A szerző ezután fel is sorolja azokat az alaptémákat, amelyeket tudniuk kellene: „A holt cselekedetekből való megtérés és az Istenbe vetett hit, a bemerítések, a kézrátételek, a halottak feltámadása és az örök ítélet.” (Zsidó 6: 1-2). Ezekről is lesz szó a következő részekben.
Az elöljáró
Akik elöljárók vagyunk a gyülekezetben, évek óta igyekszünk Istenért élni, Jézust követni, és ennek folytán bizonyos tapasztalatokat szereztünk, sokat tanultunk, és növekedtünk a hitben. Vágyunk és dolgunk, tehát, másokat tanítani, hogy ők is kövessék Jézust, hogy a későbbiekben ők is továbbadják ennek az életnek az ismeretét. Ha mindenki olyan módon valóságos tanítvány lesz, akkor fokozatosan tágul és bővül a tanítványok köre.
Mikor Jacquie Pullingernek, aki egy Hong Kongban tevékenykedő angol misszionárius nő, feltették azt a kérdést, hogy ő szerinti, hogyan kell definiálni a „keresztyén” szót, kb. így felelt: „A keresztyén egy olyan személy, akit megérintett Jézus szeretete, és ennek következtében hajlandó akármit tenni annak érdekében, hogy mások is ismerjék meg ezt a szeretetet.”
Feladatunk, tehát, az embereket:
1) Megnyerni Krisztusnak (azáltal, hogy hirdetjük az evangéliumot),
2) Megszabadítani (imádság, tanítás által),
3) Kiképezni (szintén),
4) Kiküldeni, szolgálatba állítani (hogy ők is folytassák a munkát).
Nem is kell megmondani, hogy mikor, mondjuk, négy „szolgálattevő” és háromszáz kritikus „fogyasztó” van egy gyülekezetben, megáll ez az egész folyamat, nem is szólva arról, hogy ez a helyzet elkeseríti a szolgálók életét (természetesen feltételezve, hogy ők maguk igaz tanítványok, és nem csak a pénzért és a tekintélyért csinálják).
Mit tett Jézus?
Mivel Jézustól származik az a parancs, hogy képezzünk tanítványokat, talán érdemes lenne figyelembe venni az ő módszerét is. Hogyan tette ő tanítványokká azokat, akik az apostolok lettek? Összefoglalva, a következő pontokat lehetne kiemelni:
1) Elhívott 12 tanítványt (pl. Máté 4: 18-22). Jézus követői többen voltak, de tizenkettővel különösen foglalkozott (Luk. 6: 12-16).
2) Tanította őket, sokszor külön megmagyarázva a nyilvánosság előtt elhangzott beszédeit (pl. Márk 4: 33-34).
3) Látták a tanítványok, hogyan szolgál Jézus. Ott voltak, mikor tanított, démont űzött, gyógyított, csodát tett, vitába került, hirdette az evangéliumot (pl. Márk 5: 35-43).
4) Adott Jézus hatalmat a tanítványoknak, hogy ők is ugyanazt tegyék (Máté 10; vö. Luk. 10: 1-24).
5) Mikor eltávozott a földről, adta nekik azt a parancsot, hogy folytassák ezt a munkát. Ehhez adott nekik felhatalmazást (a missziói parancsot – pl. Márk 16: 15-16) és a megfelelő erőt is (a Szentlelket – Ap. Csel. 1: 4-8).
Mivel a „korszak vége” még nem jött el (Máté 28: 20), ez a mandátum még érvényes azokra, akik az apostolok munkája által lettek tanítványokká – a mai keresztyénekre is. A kép nem túl bonyolult, nem nehéz megérteni, bár sokszor nem így funkcionált az egyház az évszázadok folyamán.
Ha valaki, tehát, Jézus tanítványává válik, és engedelmeskedik a parancsának, annak örök élete van Isten királyságában – annak, aki mindvégig hűséges szolga marad.
A gyülekezet
A gyülekezeti tagnak, tehát, az legyen a vágya, hogy egyre jobban ismerje Istent és szolgáljon neki, ahogy múlnak az évek. Először megismerjük őt az újjászületés által, és tanulunk róla a Bibliában.
Mivel gyülekezet vagyunk, és nem klub, szórakoztató kör, vagy valami más, szeretnénk a „gyülekezet” definíciójának megfelelni. Nem találtuk ki azt, amit tanítunk és gyakorlunk. Olvassuk a Bibliában, hogy mi Isten akarata, és a szerint próbálunk élni. Nem elsősorban mirólunk, emberekről van szó, hanem Istenről – aki Atya, Fiú és Szentlélek. Akik a gyülekezet tagjai vagyunk, elkötelezzük magunkat arra, hogy Isten a Bibliában kijelentett akarata szerint rendezzük az életünket, és ezt együtt tesszük.
Illusztrációként mondhatjuk a következő példát. Azt állítom, hogy énekkarhoz szeretnék csatlakozni, pedig nem tudok énekelni, nem is szeretek énekelni, és nem szeretem, ha mások énekelnek. Ha mégis éneklek, akkor nem azt a dallamot, amelyet a többiek, vagy talán nem ugyanakkor. Ne sértődjek meg, tehát, ha azt kérdezik tőlem, miért akarok tagja lenne az énekkarnak!
Ugyanúgy, ha nem hiszek abban, amit a Biblia mond, vagy nem akarom azt tenni, amit tanít, ne legyek gyülekezeti tag sem!
Az egyház
Jelenleg radikális átalakuláson keresztül megy világszinten az egyház. Isten helyre akarja állítani az eredeti, újszövetségi formákat, célokat, szolgálatokat. Mint prófétikus szolga, ezt érzékelve, azt akartam látni, hogy az itt és most azonnal történjen nálunk is, bár mások talán nem értették, hogy miről van szó. Mindenképpen, az itteni gyülekezetben, részt akarunk venni abban, amit Isten végez, és ígéreteket kaptunk azzal kapcsolatban, hogy az így is lesz.
Röviden ismételve, a vallásos felfogás mindig ellenáll Isten Szellemének munkálkodásának, sokszor megőrizve a papság-laikusság dichotómiát. Sajnos, mind a „papi,” mind a „laikus” oldalon vannak hibák.
A pap/szolgálattevő/pásztor talán azt akarja, hogy lássák, tiszteljék, hogy közben meg is gazdagodjon, tehát, nem engedi, hogy mások is nőjenek fel és szolgáljanak.
A gyülekezet amiatt is ellustul. Nyugodtan engedik, hogy valaki más szolgáljon, imádkozzon, tanuljon, majd „kiszolgálja” őket az eredménnyel. Helytelen felfogásuk van a bemerítéssel, valamint az Úrvacsorával kapcsolatban, miszerint ezek „szentségek,” amelyek önmaguktól átadják a kegyelmet.
Egy ember nem tanítvány ha valamit akar Istentől, de Istent nem akarja ismerni. Az sem tanítvány, aki azt akarja, hogy mások lássák, ő mennyire vallásos, de belülről nem akar megváltozni.
Gyülekezeti tagság
A leendő gyülekezeti tág számára, tehát, nagyon fontos a tanítványsággal kapcsolatosan, hogy a fentiekre tekintettel:
1) Megértse, hogy ez mivel jár,
2) Egyetértsen azzal, hogy engedelmeskedni kell Krisztusnak és a gyülekezet látásának,
3) Részt vegyen a munkában, hosszú távon is – a gyülekezeti tagság nem végleges, megszűnik ha kiesik az ember a gyülekezeti életből.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
