Mi az a millennium? Három elmélet

 A millennium, vagyis Krisztus ezeréves békeországa, mondhatni az a nagy béke és jólét eljövendő időszaka, az a jövőbeli aranykor, amelyet sok héber szentírási szakasz megjövendöl Izrael számára, mint pl.:

„Az utolsó napokban szilárdan fog állni az Úr házának hegye a hegyek tetején. Kimagaslik a halmok közül, és özönlik hozzá valamennyi nép. Eljön a sok nép, és ezt mondják: Jöjjetek, menjünk föl az Úr hegyére, Jákób Istenének házához! Tanítson minket utaira, hogy az ő ösvényein járjunk. Mert a Sionról jön a tanítás, és az Úr igéje Jeruzsálemből. Ítéletet tart a nemzetek fölött, megfenyíti a sok népet. Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul.” (Ézsaiás 2,1-4)

Lásd szintén Ézsaiás 11,1-16; 65,17-25, Zakariás 14,17-21.

Az, viszont, hogy ezer évig fog tartani, csak Jelenések 20-ban található. Ez a rész talán a Biblia legvitatottabb könyvének a legvitatottabb része, sokféle módon magyarázták az egyház történelem folyamán. Mielőtt továbbmennénk, nézzük meg ezt a szakaszt:

„És láttam, hogy egy angyal leszállt a mennyből; az alvilág kulcsa volt nála, és egy nagy lánc a kezében. Megragadta a sárkányt, az ősi kígyót, aki az ördög és a Sátán, megkötözte ezer esztendőre, levetette a mélységbe, bezárta, és pecsétet tett rá, hogy meg ne tévessze többé a népeket, amíg el nem telik az ezer esztendő: azután el kell oldoztatnia majd egy kis időre.
És láttam trónokat: helyet foglaltak rajtuk, és ítélő hatalmat kaptak azoknak a lelkei, akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért és az Isten igéjéért; akik nem imádták a fenevadat, sem az ő képmását, és nem vették fel az ő bélyegét a homlokukra és kezükre: ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig. A többi halott nem kelt életre, míg el nem telt az ezer esztendő. Ez az első feltámadás. Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem az Isten és a Krisztus papjai lesznek, és vele fognak uralkodni ezer esztendeig.
Amikor pedig eltelik az ezer esztendő, a Sátán elbocsáttatik börtönéből, és elmegy, hogy megtévessze a népeket a föld négy sarkán, Gógot és Magógot is; hogy összegyűjtse háborúra azokat, akiknek annyi a száma, mint a tenger fövenye. És felvonultak a fennsíkra, és bekerítették a szentek táborát és a szeretett várost, de tűz szállott alá az égből, és elpusztította őket. Az ördög pedig, aki megtévesztette őket, a tüzes és kénes tóba vettetett, ahol a fenevad és a hamis próféta is van, és gyötrődnek éjjel és nappal örökkön-örökké.
És láttam egy nagy fehér trónust és a rajta ülőt: színe elől eltűnt a föld és az ég, és nem maradt számukra hely. És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsinyek a trónus előtt állnak, és könyvek nyittattak ki. Még egy könyv nyittatott ki, az élet könyve, és a halottak a könyvbe írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik szerint. A tenger kiadta a benne levő halottakat, a Halál és a Pokol is kiadták a náluk levő halottakat, és megítéltetett mindenki cselekedetei szerint. És a Halál és a Pokol belevettetett a tűz tavába: ez a második halál, a tűz tava. Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tűz tavába vetették.” (Jelenések 20,1-15)

A millenniumról három fő nézet volt és még van, természetesen sok alvariációval is. Ezek: a premillennista, amillennista és posztmillennista megközelítések.

A premillennista nézet úgy látja, hogy Krisztus második eljövetelét követően, olyan békeidőszak lesz a földön, miközben az ördög meg van kötözve és nem tud olyan módon cselekedni, hogy megakadályozza Isten terveinek megvalósítását. Ez időszak alatt, Jézus testileg jelen van, és Jeruzsálemből uralkodik a föld felett. E korszak végén, az utolsó lázadás történik, amelyet legyőz Krisztus. Ezután következik a halottak feltámadása, valamint az utolsó ítélet. Ez a megközelítés kronológiai sorrendben érti a jelenések 19-22. részeit. Úgy magyarázza, hogy Jézus fehér lovon ülve a második eljövetelét jelenti (19. rész), a Sátán megkötözése és az ezer év követik ezt, aztán a tömeges feltámadás (20. rész), követve a örök állapotokkal, mennyország és pokol (21.-22. rész).

A legkorábbi egyházatyák írásaiban nagyon keveset foglalkoznak a jelenések könyvével. Ennek az okai, többek között, lehetne, hogy azoknak az írásai, akik tárgyalták, nem maradtak fenn, vagyis a könyvet csak a IV. század végén vették fel a kánonba. Mégis, néhány olyan korai író vallotta a premillennizmust, mint például: Papiasz, Polikárp, Jusztinusz Mártir, Iréneusz és Tertullianus (mind I.-III. sz.). Az ő nézeteit történelmi premillennizmusként vagy kiliazmusként említik. Azt hitték, hogy Jézus ezer évig uralkodik majd Jeruzsálemben az eljövetelét követően, viszont nem tettek különbséget a zsidók és a nemzetek között, és nem volt nyomorúság előtti elragadtatás, mint a modern diszpenzácionalizmusban. Egy majdnem kortárs író, aki vallotta a történelmi premillennizmust, George E. Ladd (XX. sz.)

Az amillennista megközelítés úgy látja, hogy az ezer év a Krisztus első és második eljövetele közötti teljes időszakát, tehát, az Egyház Korszakát, szimbolizálja. Ez akkor is lehetséges, ha a 19. rész Krisztus visszajövetelét ábrázolja, mert úgy tűnik, hogy a Jelenések könyve helyenként ciklikus módon mutatja be ugyanazokat az eseményeket, más-más szimbólumokkal. Például, a 11. rész – talán a Jelenések egyik legnehezebben érthető része – úgy tűnik, bemutatja a halottak feltámadását és az örök állapotok kezdését. Akkor a 12. rész kezdődik a Messiás születésével, tehát nem kronológiai sorrendben jönnek a részek. Hasonló eset lehetne a 19. és 20. résszel.

A millennium elején, a Sátán meg van kötözve (Jel. 20,1-3). Nem olvassuk, hogy teljesen tehetetlen, csak olyan módon van kötözve, hogy a nemzeteket nem tudja félrevezetni. Jézus szolgálatában, és különösen a kereszthalálában, legyőzte a Sátánt. Néhány szakasz utal erre, például, mikor Jézust vádolták a Farizeusok, hogy Belzebub által úzi ki a démonokat, így válaszol: „Hogyan űzheti ki a Sátán a Sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, nem maradhat meg az az ország; és ha egy háznép hasonlik meg önmagával, az a háznép sem maradhat meg. Ha tehát a Sátán önmaga ellen támadt, és meghasonlott, akkor szintén nem maradhat meg tovább, hanem vége van. Viszont senki sincs, aki egy erős ember házába hatolva el tudná rabolni annak javait, hacsak előbb meg nem kötözi azt az erős embert; akkor kirabolhatja a házát.” (Márk 3,23-27). Jézus azt állította, hogy szolgálata folyamán a Sátánt megkötözte, hogy a foglyok megszabaduljanak. És Pál is írja, hogy Jézus legyőzte a démoni erőket a kereszthalála által. „Lefegyverezte (Jézus) a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és diadalmaskodott rajtuk abban (a keresztben).” (Kolossé 2,15). Jézus halálát és feltámadását követően, az evangélium kifelé mehetett a nemzetekhez, és Sátán nem tehetett róla. Ez volt az egyház korszakának a kezdete.

Aztán, a millennium végén, leszáll a tűz a mennyből, és Isten ellenségeit megsemmisíti (Jel. 20,7-9). Ez akkor történik meg, mikor Jézus visszatér, ahogy Pál is írja az üldözés alatt szenvedő thesszalonikai hívőknek: „Ez annak a jele, hogy Isten igazságosan fog ítélni, amikor titeket méltónak nyilvánít az ő országára, amelyért szenvedtek is. Mert hiszen igazságos dolog az Isten előtt, hogy gyötrőiteknek gyötrelemmel fizessen, nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon mivelünk együtt. Mert amikor az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival, tűz lángjában, bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának. Ezek majd örök pusztulással bűnhődnek (távol) az Úrtól és az ő dicső hatalmától.” (II. Thessz. 1,5-9).

Az amillennizmus az a nézet, amelyet a legtöbb keresztény vallott az egyháztörténelem leghosszabb részében. Ma is ez a többség nézete, ha az összes keresztény irányzatot vesszük figyelembe. Ezt először találjuk egyértelműen Origenész írásaiban (II.-III. sz.), vallotta Euszebiosz egyháztörténész is (IV. sz.), aki meglehetősen csípős megjegyzéseket tett a premillennizmusról, aztán ez a megközelítés megszilárdult Ágoston munkásságában (IV.-V. sz.). Ez lett mind a római katolikus, mind a keleti ortodox kereszténység nézete, amelyet ugyanúgy a XVI. századi reformátorok fogadtak el. Számos református teológus ma is vallja, például, J. E Adams (meghalt 2020-ban), de mégsem mindegyik. Egy nemrég végzett felmérés szerint, világszerte az összes keresztény kb. 44%-a vallja az amillennista nézetet. Másrészt, az amerikai evangéliumi keresztények 65%-a hisz a premillennizmusban.

A posztmillennizmus azt tartja, hogy az egyháztörténelem korszaka folyamán, a kereszténység követőinek száma, befolyása annyira növekszik, terjed, hogy a béke és jólét korszakát eredményezze, amely ezer évig fog tartani. Azután, jön vissza az Úr. Ennek a nézetnek a biblikus alapját olyan szakaszokban vélik találni, mint pl. Dániel 2,44, mi szerint az Isten királysága betölti a földet és soha el nem múlik, valamint a próféták írásaiban található olyan „millenniumi” szakaszok, mint: „De a föld tele lesz az Úr dicsőségének ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja.” (Habakuk 2,14).

A posztmillennizmus a XVII. században jelent meg, és két-három száz évig dominálta az amerikai protestantizmust. Támogatta olyan híres igehirdetők, mint pl. John Owen (XVII. sz.) és Jonathan Edwards (VIII. sz.). Újabb időkben támogatta Greg Bahnsen és Kenneth Gentry (XX. sz.). Jelenleg a keresztények 4-6%-a képviseli.

A XIX. században visszatért a premillennizmus, az úgy-nevezett diszpenzációs rendszerben, amelyet John Nelson Darby fejlesztett ki. Ez a megközelítés nem csak azt állítja, hogy Jézus visszatér, hogy felállítsa az ezeréves királyságát a földön, hanem azt is, hogy e visszajövetele előtt hét évvel, eltávolítja az egyházát a világból, az úgy-nevezett „elragadtatás” eseményekor.

Ez a nézet annyiban eltér a történelmi premillennizmustól, hogy elkülöníti a zsidókat a nemzetek egyházától, mint Istennek két külön népe. Az elragadtatást követi a nyomorúság hét évig tartó időszaka, Krisztus visszatérését megelőzően. A Jelenések könyvének legnagyobb részét úgy értik, hogy e hét év alatt lezajló eseményekkel foglalkozik (futurista megközelítés). Az egyetlen hely, viszont, ahol ez a hét éves időszak szerepel, az Dániel 9:25-27-ben található, a hetven hétről szóló próféciában, amely így hangzik: „Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra. Akkor véget ér a hitszegés, és megszűnik a vétek, engesztelést nyer a bűn, és eljön hozzánk az örökké tartó igazság. Beteljesül a prófétai látomás, és felkenik a szentek szentjét. Tudd meg azért, és értsd meg: Attól fogva, hogy elhangzott a kijelentés Jeruzsálem újjáépüléséről, hét hét fog eltelni a fejedelem felkenéséig. Azután még hatvankét hét, és újjáépülnek a terek és a falak nyomorúságos időkben. A hatvankét hét eltelte után megölik a felkentet, senkije sem lesz. Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt. Elvégzett dolog, hogy pusztán álljanak a háború végéig. De a fejedelemnek is vége lesz, ha jön az áradat. Erős szövetséget köt sokakkal egy hétre, de a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak. A templom szegélyére odakerül az iszonyatos bálvány, míg csak rá nem szakad a pusztítóra a végleges megsemmisülés.”

Ez a szakasz nehezen érthető, és másképpen hangzik különböző fordításokban. A diszpenzácionalizmusban, az utolsó hetet (azaz, hét évet) elkülönítik az előző hatvan kilenctől, és egy olyan időre alkalmazzák, amely még mindig a jövőben van. Úgy értik, hogy „aki szövetséget köt”, az a jövőbeli antikrisztus, aki egy harmadik, még építendő zsidó templomot elpusztítja majd. (Ez eltér a tradicionálisabb magyarázattól, mi szerint a teljes prófécia az első században teljesedett be. „Az eljövendő fejedelem” Titusz volt, aki eljött a római seregekkel és elpusztította a második templomot kr. u. 70-ben. „Aki szövetséget köt” az akkor a Messiás, aki kereszthalálával véget vet az áldozatoknak.)

Az premillennizus táborához tartozó eszkatológiai nézetek továbbfejlődtek és szaporodtak Darby ideje óta, különösen az elragadtatás időzítése tekintetében. Olyan nézetek vannak, hogy az elragadtatás a hét éves nyomorúság elején, közepén, vagy végén történik meg, és a harag-előtti elmélet azt várja, hogy valamikor a közepe és a vége között következik be. Az, viszont egy másik sztori.

Mikor a diszpenzácionalizmus az 1830-as években először megjelent, más nézeteket valló teológusok ellenezték, többek között sok korabeli baptista. Először kezdett teret hódítani a XX. század elején, miután az első Magyarázatos Bibliát adta ki C. I. Schofield, aki támogatta Darby tanításait a Bibliai szöveget kísérő jegyzeteiben. Igazán életre kelt az Izrael állam 1948-as megalakulását követően, amelyet sokan a biblikus próféciák beteljesülésének láttak. Hal Lindsey az 1970-ben kiadott, és 1979-es megtérésem után általam olvasott „The Late Great Planet Earth” [Az Egykori Nagy Föld Bolygónk] című könyvében, még olyan messzire ment, hogy Krisztus visszajövetelét 1988 előtt várta, mivel az egy generációval Izrael megalapítása után lenne.

Az elragadtatás számos sikertelen megállapítását követően, a diszpenzácionalizmus még mindig a legelterjedtebb eszkatológiai nézet az amerikai evangéliumiak körében, és a befolyásuk miatt sok más országban is, többek között az Egyesült Királyság és Magyarország. Elképzelhető, viszont, hogy már elérte a csúcsát, mert az amillennizmus és a preterizmus népszerűsége, úgy tűnik, már növekszik.