A millennium, vagyis Krisztus ezeréves
békeországa, mondhatni az a nagy béke és jólét eljövendő
időszaka, az a jövőbeli aranykor, amelyet sok héber szentírási
szakasz megjövendöl Izrael számára, mint pl.:
„Az utolsó napokban szilárdan fog állni az Úr
házának hegye a hegyek tetején. Kimagaslik a halmok közül, és
özönlik hozzá valamennyi nép. Eljön a sok nép, és ezt mondják:
Jöjjetek, menjünk föl az Úr hegyére, Jákób Istenének házához!
Tanítson minket utaira, hogy az ő ösvényein járjunk. Mert a
Sionról jön a tanítás, és az Úr igéje Jeruzsálemből.
Ítéletet tart a nemzetek fölött, megfenyíti a sok népet.
Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket.
Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul.”
(Ézsaiás 2,1-4)
Lásd szintén Ézsaiás 11,1-16; 65,17-25,
Zakariás 14,17-21.
Az, viszont, hogy ezer évig fog tartani, csak
Jelenések 20-ban található. Ez a rész talán a Biblia
legvitatottabb könyvének a legvitatottabb
része, sokféle módon magyarázták az egyház történelem
folyamán. Mielőtt továbbmennénk, nézzük meg ezt a szakaszt:
„És
láttam, hogy egy angyal leszállt a mennyből; az alvilág kulcsa
volt nála, és egy nagy lánc a kezében. Megragadta a sárkányt,
az ősi kígyót, aki az ördög és a Sátán, megkötözte ezer
esztendőre,
levetette
a mélységbe, bezárta, és pecsétet tett rá, hogy meg ne tévessze
többé a népeket, amíg el nem telik az ezer esztendő: azután el
kell oldoztatnia majd egy kis időre.
És láttam
trónokat: helyet foglaltak rajtuk, és ítélő hatalmat kaptak
azoknak a lelkei, akiknek fejüket vették a Jézusról való
bizonyságtételért és az Isten igéjéért; akik nem imádták a
fenevadat, sem az ő képmását, és nem vették fel az ő bélyegét
a homlokukra és kezükre: ezek életre keltek, és uralkodtak a
Krisztussal ezer esztendeig. A többi halott nem kelt életre, míg
el nem telt az ezer esztendő. Ez az első feltámadás.
Boldog
és szent az, akinek része van az első feltámadásban: ezeken
nincs hatalma a második halálnak, hanem az Isten és a Krisztus
papjai lesznek, és vele fognak uralkodni ezer esztendeig.
Amikor
pedig eltelik az ezer esztendő, a Sátán elbocsáttatik börtönéből,
és elmegy, hogy megtévessze a népeket a föld négy sarkán, Gógot
és Magógot is; hogy összegyűjtse háborúra azokat, akiknek annyi
a száma, mint a tenger fövenye. És felvonultak a fennsíkra, és
bekerítették a szentek táborát és a szeretett várost, de tűz
szállott alá az égből, és elpusztította őket. Az ördög
pedig, aki megtévesztette őket, a tüzes és kénes tóba
vettetett, ahol a fenevad és a hamis próféta is van, és
gyötrődnek éjjel és nappal örökkön-örökké.
És láttam
egy nagy fehér trónust és a rajta ülőt: színe elől eltűnt a
föld és az ég, és nem maradt számukra hely. És láttam, hogy a
halottak, nagyok és kicsinyek a trónus előtt állnak, és könyvek
nyittattak ki. Még egy könyv nyittatott ki, az élet könyve, és a
halottak a könyvbe írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik
szerint. A tenger kiadta a benne levő halottakat, a Halál és a
Pokol is kiadták a náluk levő halottakat, és megítéltetett
mindenki cselekedetei szerint. És a Halál és a Pokol belevettetett
a tűz tavába: ez a második halál, a tűz tava. Ha valakit nem
találtak beírva az élet könyvébe, azt a tűz tavába vetették.”
(Jelenések 20,1-15)
A
millenniumról három fő nézet volt és még van, természetesen
sok alvariációval is. Ezek: a premillennista, amillennista és
posztmillennista megközelítések.
A premillennista nézet úgy látja, hogy Krisztus
második eljövetelét követően, olyan békeidőszak lesz a földön,
miközben az ördög meg van kötözve és nem tud olyan módon
cselekedni, hogy megakadályozza Isten terveinek megvalósítását.
Ez időszak alatt, Jézus testileg jelen van, és Jeruzsálemből
uralkodik a föld felett. E korszak végén, az utolsó lázadás
történik, amelyet legyőz Krisztus. Ezután következik a halottak
feltámadása, valamint az utolsó ítélet. Ez a megközelítés
kronológiai sorrendben érti a jelenések 19-22. részeit. Úgy
magyarázza, hogy Jézus fehér lovon ülve a második eljövetelét
jelenti (19. rész), a Sátán megkötözése és az ezer év követik
ezt, aztán a tömeges feltámadás (20. rész), követve a örök
állapotokkal, mennyország és pokol (21.-22. rész).
A legkorábbi egyházatyák írásaiban nagyon
keveset foglalkoznak a jelenések könyvével. Ennek az okai, többek
között, lehetne, hogy azoknak az írásai, akik tárgyalták, nem
maradtak fenn, vagyis a könyvet csak a IV. század végén vették
fel a kánonba. Mégis, néhány olyan korai író vallotta a
premillennizmust, mint például: Papiasz, Polikárp, Jusztinusz
Mártir, Iréneusz és Tertullianus (mind I.-III. sz.). Az ő
nézeteit történelmi premillennizmusként vagy kiliazmusként
említik. Azt hitték, hogy Jézus ezer évig uralkodik majd
Jeruzsálemben az eljövetelét követően, viszont nem tettek
különbséget a zsidók és a nemzetek között, és nem volt
nyomorúság előtti elragadtatás, mint a modern
diszpenzácionalizmusban. Egy majdnem kortárs író, aki vallotta a
történelmi premillennizmust, George E. Ladd (XX. sz.)
Az amillennista megközelítés úgy látja, hogy
az ezer év a Krisztus első és második eljövetele közötti
teljes időszakát, tehát, az Egyház Korszakát, szimbolizálja. Ez
akkor is lehetséges, ha a 19. rész Krisztus visszajövetelét
ábrázolja, mert úgy tűnik, hogy a Jelenések könyve helyenként
ciklikus módon mutatja be ugyanazokat az eseményeket, más-más
szimbólumokkal. Például, a 11. rész – talán a Jelenések egyik
legnehezebben érthető része – úgy tűnik, bemutatja a halottak
feltámadását és az örök állapotok kezdését. Akkor a 12. rész
kezdődik a Messiás születésével, tehát nem kronológiai
sorrendben jönnek a részek. Hasonló eset lehetne a 19. és 20.
résszel.
A millennium elején, a Sátán meg van kötözve
(Jel. 20,1-3). Nem olvassuk, hogy teljesen tehetetlen, csak olyan
módon van kötözve, hogy a nemzeteket nem tudja félrevezetni.
Jézus szolgálatában, és különösen a kereszthalálában,
legyőzte a Sátánt. Néhány szakasz utal erre, például, mikor
Jézust vádolták a Farizeusok, hogy Belzebub által úzi ki a
démonokat, így válaszol: „Hogyan űzheti ki a Sátán a Sátánt?
Ha egy ország meghasonlik önmagával, nem maradhat meg az az
ország; és ha egy háznép hasonlik meg önmagával, az a háznép
sem maradhat meg. Ha tehát a Sátán önmaga ellen támadt, és
meghasonlott, akkor szintén nem maradhat meg tovább, hanem vége
van. Viszont senki sincs, aki egy erős ember házába hatolva el
tudná rabolni annak javait, hacsak előbb meg nem kötözi azt az
erős embert; akkor kirabolhatja a házát.” (Márk 3,23-27). Jézus
azt állította, hogy szolgálata folyamán a Sátánt megkötözte,
hogy a foglyok megszabaduljanak. És Pál is írja, hogy Jézus
legyőzte a démoni erőket a kereszthalála által. „Lefegyverezte
(Jézus) a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan
megszégyenítette őket, és diadalmaskodott rajtuk abban (a
keresztben).” (Kolossé 2,15). Jézus halálát és feltámadását
követően, az evangélium kifelé mehetett a nemzetekhez, és Sátán
nem tehetett róla. Ez volt az egyház korszakának a kezdete.
Aztán,
a millennium végén, leszáll a tűz a mennyből, és Isten
ellenségeit megsemmisíti (Jel. 20,7-9). Ez akkor történik meg,
mikor Jézus visszatér, ahogy Pál is írja az üldözés alatt
szenvedő thesszalonikai hívőknek: „Ez
annak a jele, hogy Isten igazságosan fog ítélni, amikor titeket
méltónak nyilvánít az ő országára, amelyért szenvedtek is.
Mert hiszen igazságos dolog az Isten előtt, hogy gyötrőiteknek
gyötrelemmel fizessen, nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést
adjon mivelünk együtt. Mert amikor az Úr Jézus megjelenik a
mennyből hatalmának angyalaival, tűz lángjában, bosszút áll
azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk
Jézus Krisztus evangéliumának. Ezek majd örök pusztulással
bűnhődnek (távol) az Úrtól és az ő dicső hatalmától.”
(II. Thessz. 1,5-9).
Az amillennizmus az a nézet, amelyet a legtöbb
keresztény vallott az egyháztörténelem leghosszabb részében. Ma
is ez a többség nézete, ha az összes keresztény irányzatot
vesszük figyelembe. Ezt először találjuk egyértelműen Origenész
írásaiban (II.-III. sz.), vallotta Euszebiosz egyháztörténész
is (IV. sz.), aki meglehetősen csípős megjegyzéseket tett a
premillennizmusról, aztán ez a megközelítés megszilárdult
Ágoston munkásságában (IV.-V. sz.). Ez lett mind a római
katolikus, mind a keleti ortodox kereszténység nézete, amelyet
ugyanúgy a XVI. századi reformátorok fogadtak el. Számos
református teológus ma is vallja, például, J. E Adams (meghalt
2020-ban), de mégsem mindegyik. Egy nemrég végzett felmérés
szerint, világszerte az összes keresztény kb. 44%-a vallja az
amillennista nézetet. Másrészt, az amerikai evangéliumi
keresztények 65%-a hisz a premillennizmusban.
A posztmillennizmus azt tartja, hogy az
egyháztörténelem korszaka folyamán, a kereszténység követőinek
száma, befolyása annyira növekszik, terjed, hogy a béke és jólét
korszakát eredményezze, amely ezer évig fog tartani. Azután, jön
vissza az Úr. Ennek a nézetnek a biblikus alapját olyan
szakaszokban vélik találni, mint pl. Dániel 2,44, mi szerint az
Isten királysága betölti a földet és soha el nem múlik,
valamint a próféták írásaiban található olyan „millenniumi”
szakaszok, mint: „De a föld tele lesz az Úr dicsőségének
ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja.” (Habakuk 2,14).
A posztmillennizmus a XVII. században jelent meg,
és két-három száz évig dominálta az amerikai protestantizmust.
Támogatta olyan híres igehirdetők, mint pl. John Owen (XVII. sz.)
és Jonathan Edwards (VIII. sz.). Újabb időkben támogatta Greg
Bahnsen és Kenneth Gentry (XX. sz.). Jelenleg a keresztények 4-6%-a
képviseli.
A XIX. században visszatért a premillennizmus,
az úgy-nevezett diszpenzációs rendszerben, amelyet John Nelson
Darby fejlesztett ki. Ez a megközelítés nem csak azt állítja,
hogy Jézus visszatér, hogy felállítsa az ezeréves királyságát
a földön, hanem azt is, hogy e visszajövetele előtt hét évvel,
eltávolítja az egyházát a világból, az úgy-nevezett
„elragadtatás” eseményekor.
Ez a nézet annyiban eltér a történelmi
premillennizmustól, hogy elkülöníti a zsidókat a nemzetek
egyházától, mint Istennek két külön népe. Az elragadtatást
követi a nyomorúság hét évig tartó időszaka, Krisztus
visszatérését megelőzően. A Jelenések könyvének legnagyobb
részét úgy értik, hogy e hét év alatt lezajló eseményekkel
foglalkozik (futurista megközelítés). Az egyetlen hely, viszont,
ahol ez a hét éves időszak szerepel, az Dániel 9:25-27-ben
található, a hetven hétről szóló próféciában, amely így
hangzik: „Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra.
Akkor véget ér a hitszegés, és megszűnik a vétek, engesztelést
nyer a bűn, és eljön hozzánk az örökké tartó igazság.
Beteljesül a prófétai látomás, és felkenik a szentek szentjét.
Tudd meg azért, és értsd meg: Attól fogva, hogy elhangzott a
kijelentés Jeruzsálem újjáépüléséről, hét hét fog eltelni
a fejedelem felkenéséig. Azután még hatvankét hét, és
újjáépülnek a terek és a falak nyomorúságos időkben. A
hatvankét hét eltelte után megölik a felkentet, senkije sem lesz.
Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a
szentélyt. Elvégzett dolog, hogy pusztán álljanak a háború
végéig. De a fejedelemnek is vége lesz, ha jön az áradat. Erős
szövetséget köt sokakkal egy hétre, de a hét közepén véget
vet a véres- és az ételáldozatnak. A templom szegélyére
odakerül az iszonyatos bálvány, míg
csak rá nem szakad a pusztítóra a végleges megsemmisülés.”
Ez a szakasz nehezen érthető, és másképpen
hangzik különböző fordításokban. A diszpenzácionalizmusban, az
utolsó hetet (azaz, hét évet) elkülönítik az előző hatvan
kilenctől, és egy olyan időre alkalmazzák, amely még mindig a
jövőben van. Úgy értik, hogy „aki szövetséget köt”, az a
jövőbeli antikrisztus, aki egy harmadik, még építendő zsidó
templomot elpusztítja majd. (Ez eltér a tradicionálisabb
magyarázattól, mi szerint a teljes prófécia az első században
teljesedett be. „Az eljövendő fejedelem” Titusz volt, aki
eljött a római seregekkel és elpusztította a második templomot
kr. u. 70-ben. „Aki szövetséget köt” az akkor a Messiás, aki
kereszthalálával véget vet az áldozatoknak.)
Az premillennizus táborához tartozó
eszkatológiai nézetek továbbfejlődtek és szaporodtak Darby ideje
óta, különösen az elragadtatás időzítése tekintetében. Olyan
nézetek vannak, hogy az elragadtatás a hét éves nyomorúság
elején, közepén, vagy végén történik meg, és a harag-előtti
elmélet azt várja, hogy valamikor a közepe és a vége között
következik be. Az, viszont egy másik sztori.
Mikor a diszpenzácionalizmus az 1830-as években
először megjelent, más nézeteket valló teológusok ellenezték,
többek között sok korabeli baptista. Először kezdett teret
hódítani a XX. század elején, miután az első Magyarázatos
Bibliát adta ki C. I. Schofield, aki támogatta Darby tanításait a
Bibliai szöveget kísérő jegyzeteiben. Igazán életre kelt az
Izrael állam 1948-as megalakulását követően, amelyet sokan a
biblikus próféciák beteljesülésének láttak. Hal Lindsey az
1970-ben kiadott, és 1979-es megtérésem után általam olvasott
„The Late Great Planet Earth” [Az Egykori Nagy Föld Bolygónk]
című könyvében, még olyan messzire ment, hogy Krisztus
visszajövetelét 1988 előtt várta, mivel az egy generációval
Izrael megalapítása után lenne.
Az elragadtatás számos sikertelen megállapítását
követően, a diszpenzácionalizmus még mindig a legelterjedtebb
eszkatológiai nézet az amerikai evangéliumiak körében, és a
befolyásuk miatt sok más országban is, többek között az
Egyesült Királyság és Magyarország. Elképzelhető, viszont,
hogy már elérte a csúcsát, mert az amillennizmus és a
preterizmus népszerűsége, úgy tűnik, már növekszik.
