Gondolatok a szekták jelenségéről

A. Mi jellemzi a szektát?

Daniel Shaw azt állítja, hogy a szekták paranoiás, társadalomellenes vezetők körül jönnek létre, akik maguknak hatalmat, pénzt gyűjtenek azáltal, hogy manipulálják és kihasználják a tagokat. 1 Margaret T. Singer pszichológus és nem teológus szemével nézte ezt a kérdést, és azt állapította meg, hogy ellentétben a „rendes egyházakkal”, a szektáknál mindig pénzről, nyereségről van szó. 2 Ezek szerint a szekta megígérheti a „megoldást”, de előbb-utóbb árt, és nem segít a tagjainak, mivel a vezetők inkább saját maguk és nem a követőik hasznát keresik.
Enroth és Alexander más szemszögből közelítik meg ezt a kérdést, és ez alapján különböztetik meg a társadalmi szektát a teológiai szektától. 3 Társadalmi értelemben, az a hitvallás, ami egy adott társadalomban szokásos, elismert, az nem szekta, pl. nem szekta a szunnita Iszlám Szaúd-Arábiában, mintsem az ortodox egyház Romániában. Mivel a Romai Katolikus a legnagyobb egyház Magyarországon, társadalmi szempontból nem számíthat szektának, sőt, előfordulhat, hogy egy katolikus hívő nyugodtan „leszektáz” minden más mozgalmat, ami attól eltér. A probléma ezzel a szemponttal az, hogyha arra tekintünk, hogy más-más országban, más-más vallás a megszokott, akkor mégsem fogunk választ kapni arra a kérdésre, hogy abszolút értelemben mi az igazi, illetve mi a szekta.
Teológiai szempontból, viszont, azok a csoportok a normatívak, amelyek a Bibliához ragaszkodnak, mint az egész teológiának, gyakorlatnak az alapjához. Ha bizonyos csoportoknál valamilyen más kritérium egyenlő jelentőségű a Bibliával, vagy felül is múlja azt, beleértve hamis vagy/és egyedi Szentírás magyarázatokat, azok szekták. Jelenlegi írásunkban, ebből a harmadik szempontból fogjuk megközelíteni a kérdést.
Tovább követve ezt a fonalat, fontos utasítást ad nekünk Iosif Ţon román baptista pásztor: „Minden vallásnak van két abszolút lényeges eleme vagy ismertető jegye, amelyet meghatároz az erre a két alapvető kérdésre kínált válasz: 1) Melyik forrásból meríti az a vallás az információját? és 2) Milyen megoldást kínál az a vallás az ember és az Isten közötti kapcsolat helyreállításához?” 4
Ugyanazt a két kritériumot tárgyalja Enroth és Alexander, arra a kérdésre válaszolva, hogy biblikus teológiai szempontból, mi határozza meg a szektát: 5

1. Az üdvözség útja hamis vagy elégtelen. Pál apostol röviden így foglalja össze az evangélium szerinti üdvözség útját: „Hiszen kegyelemből van üdvözségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efezus 2: 8-9). A biblikus keresztyénség központi doktrínája, hogy Jézus áldozatként halt meg a bűneinkért. A szektás, eltorzult tanítások viszont, lebecsülik Krisztus befejezett munkáját, és az üdvözség alapjaként azt hangsúlyozzák, hogy ki kell érdemelni Isten kegyelmét, elfogadását saját vallásos cselekedeteinkkel.

2. Az irányadó forrás hamis. Értelemszerűen, a biblikus keresztyénség szerint a Biblia a mérvadója annak, hogy mi az igazság, mi a hamis, a szükséges, az engedett, a tiltott, és a fölösleges. A szekták viszont, gyakran Biblián kívüli írásokhoz vagy modern „kijelentésekhez” folyamodnak, ahol teológiájuk leglényegesebb alapját találják meg (pl. mormonok). Vigyázni kell arra is, hogy néhány szekta bár elméletben elfogadja a Biblia autoritását, de a gyakorlatban a csoport vezetőjének vagy alapítójának, illetve tradíciójának egyedi Bibliamagyarázata a legmérvadóbb (pl. Jehova tanúi, hetednapi adventisták, krisztadelfiánok, római katolikusok).

Mi képezi az egységet?

Nekünk, evangéliumi hívőknek, tehát, fontos feltenni azt a kérdést, hogy kik a testvéreink, kivel lehetünk egységben. Tudjuk, hogy nagyon fontos a keresztyének közötti egység, hiszen Jézus is ezért imádkozott főpapi imájában: „hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.” (János 17: 21). Láthatjuk, hogy miként adja az áldását Isten az olyan keresztyének közti egységre, mint pl. az „Átalakulások” című videokazettákon bemutatott városokban, országokban. 6 Véleményem szerint, a Szentlélek munkája által hozza meg Isten a kívánt egységet a keresztyének között. Dale Ratzlaff azt írja, hogy ez egy funkcionális egység lesz, miszerint az adott gyülekezetek: „egyetértenek a keresztyén hit világos alapjaival, viszont elismernek más gyülekezeteket is, ahol mást hangsúlyoznak, vagy másképpen értik, magyarázzák a keresztyénség kevésbé lényeges elemeit.” 7
Megjegyzem, hogy két szélsőséges emberi szempont zavarja a legjobban az Isten akarata szerinti egység elérését, azzal kapcsolatosan, hogy mit tekinthetünk „kevésbé lényeges elemeknek.” Egyrészt, az ökumenikus mozgalomban egyre jobban az a szempont uralkodik el, hogy „minden vallás út, amely a hegycsúcsra vezet.” Tehát, beszéljünk az Istenről, a szeretetről és az emberiség testvériségéről, de Jézust inkább hagyjuk ki a képből. Jézus, viszont, nem lehet lényegtelen elem, mert: „aki tagadja a Fiút, azé nem lehet az Atya sem. Aki vallja a Fiút, azé az Atya is.” (I. János 2: 23). A másik véglet az, hogy minden szekta számára, lényeges elemeknek számítanak az egyedi, gyakran minden más egyház tanításától eltérő, furcsa doktrínák, pl. Jehova név használata (Jehova tanúi), az egyedül Jézus nevében történő bemerítés és a nyelveken szólás, mint az üdvözség feltételei (egyesült pünkösdi egyház), a hetedik napos szombat betartása (hetednapi adventisták), a mormon könyvének Szentírásként való elfogadása (utolsó napok szentjei), stb., stb., stb. Mivel mindezek a csoportok „egyetlen igáz egyháznak” tekintik magukat, a keresztyén egység természetesen csak akkor lehetséges a számukra, ha mindenki hozzájuk csatlakozik.

Lábjegyzet:

1. Daniel Shaw, Traumatic Abuse in Cults: An Exploration of an Unfamiliar Social Problem, May, 1996, dolgozat, http://hometown.aol.com/shawdan/essay.htm
2. Margaret Thaler Singer, Cults in our midst.
3. Enroth, The Lure of the Cults & New Religions, 21. o.
4. Iosif Ţon, Credinţa Adevărată, 54. o.
5. Enroth, The Lure of the Cults & New Religions, 21. o.
6. Transformations and Transformations II, the Sentinel Group.
7. Dale Ratzlaff, The Truth about Seventh Day Adventist Truth, 2.o.

B. Az Üdvösség Eléréséhez Javasolt Formulák

A fent idézett Efezus 2 alapján, a szektákkal foglalkozó legtöbb könyv vagy cikk két lehetséges formulát tételez fel, az üdvösség elérésének érdekében: 1

1. Krisztusban vetett hit + Jó cselekedetek => Üdvösség

2. Krisztusban vetett hit => Üdvösség + Jó cselekedetek

Aztán azt állítják, hogy az első a szektáknál található egyenletre utal, a második, pedig, az igaz keresztyén evangéliumot ábrázolja. A szektáknál mindig törvényeskedésről, valamilyen cselekedetek általi üdvösségről van szó, és soha nem lehet üdvbizonyossága az embernek. A keresztyének hit által üdvözülnek, és van üdvbizonyosságuk!
Én pedig azt gondolom, hogy ez csak bizonyos mértékig igaz, de nem adja meg a teljes képet. Azt tartom, hogy a modern egyház(ak)ban, alapvetően háromféle evangéliumot hirdetnek, melyek közül kettő szélsőséges és helytelen, a másik, pedig az igaz verzió. A formulák a következők:

1. Krisztusban vetett hit + Jó cselekedetek => Üdvösség

2. Krisztusban vetett hit => Üdvösség + Jó cselekedetek

3. Krisztusban vetett hit => Üdvösség + Semmi más

Nézzük meg még egyszer azt, amit Pál ír az Efezus 2: 8-10-ben: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez, nem cselekedetekért, hogy senki ne dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtetett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” Vessük össze ezt a Jakab 2: 20, 24-gyel: „Akarod-e tudni, te ostoba ember, hogy a hit cselekedetek nélkül meddő? … Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán a hit által.”
A keresztyén evangéliumnak általánosan elfogadott verzió, amely tehát „nem szektás”, nem föltétlenül beleillik e két igevers mondanivalójába. Még azt is állították, hogy ha valaki újjászületett, és semmi más jelét nem adja annak, hogy ő keresztyén, még akkor is üdvözül. 2
Ez a fogalom, pedig, nem egyezik meg azzal, amit a Biblia mond Isten céljáról, mikor elhívta az egyházat, amely az Ő népe, a hívők gyülekezete. Azt olvassuk, például, hogy elhívott és megigazított bennünket, hogy olyan nép legyünk, amely Isten dicsőségét magasztalja a földön (Efez 1: 11-12). Eleve elrendelt bennünket, hogy a Fia képéhez hasonlítsunk (Róma 8: 29). Folt és ránc nélkül legyünk (Efez 5: 25-27). A keresztyéneket úgy ismerik, hogy nem vétkeznek (I.Ján 3: 7-10), szeretik egymást (Ján 13: 35) és Isten munkáját végrehajtják a Szent Szellem erejével (Márk 16: 15-18). Ezek a tények nem illenek bele a „felismerhetetlen” hívő fogalmába.
Az a probléma, hogy bár az 1. formula a törvényeskedés hibáját képviseli, de a 3. formula egy másik csapdába esik – a törvénytelenségébe (antinomianizmus). Mind ezt a két szélsőséget elítéli az Isten Igéje, például, Pál apostol a Rómabeliekhez írt levelében. A Biblia azt tanítja, hogy Krisztusban megszabadultunk a törvénytől (Róma 7: 1-6), de szintén a bűntől szabadultunk meg (Róma 6: 18), és az azért van, hogy szolgálhassunk Istennek (I.Kor 6: 1920; Zsidó 9: 14). Istennek szolgálni azzal jár, hogy „dolgokat teszünk”, ahogy vezet bennünket a Szentlélek (Róma 8: 13).
Ezekből világos, tehát, hogy hitből igazultuk meg, ingyen - Isten kegyelméből megszabadultuk a törvénytől nem azért, hogy megmaradjunk a bűnben, hanem azért, hogy vezethessen bennünket a Szentlélek. Ez azzal jár, hogy Istenért teszünk dolgokat, hogy tükröződjön bennünk az ő dicsősége.
Az üdvösség tehát, nem a cselekedeteken alapszik, viszont, cselekedetekkel jár. Ennek következtében, a fenti formulák közül a 2.-es helyes, az 1.-es és a 3.-as pedig hamis.

Lábjegyzet:

1. Például, Dale Ratzlaff, The truth about Seventh-day Adventist Truth, című írásában.

2. Stanley, Charles, Handbook for Christian Living, (1996). „Akkor is, ha a hivő gyakorlatilag hitetlenné válik, üdvözsége nincsen veszélyben.” (93. o.) „…olyan hivők, akik elveszítik vagy otthagyják hitüket, megtartják az üdvözségüket…” (94. o.) „…ez egy olyan keresztyén, aki soha életében nem termett örök gyümölcsöt. Üdvözségét, viszont, soha nem veszélyeztette.” (121. o.) „… szintén vannak olyan keresztyének, akik semmilyen bizonyítékot nem mutatnak hivő létükről.” (71. o.)

C. A Szekták Felismeréséhez

I. Melyik az Egyetlen Igaz Egyház?

Sokszor kérdezték azt tőlem, hogy: „Miért van annyi vallás?” Jó kérdés! Sokan állítják, hogy csak náluk találjuk meg az életnek a titkát. Hogyan lehet tudni, hogy melyik az igazi? Ha szeretnék Istennek tetszeni, akkor, melyikhez csatlakozzak? Vagy foglalkozzak egyáltalán a témával? Mert mi lesz, ha valamilyen elképesztő szektába kerülök, ahol kiveszik az agyam, megmossák, és más formában rakják vissza?
Lehet válaszolni ezekre, de nem egyszerű a magyarázat. Először, vannak a különböző világvallások, amelyek az emberektől kigondolt és egymástól eltérő szentkönyvekben leírt módszerek, amiképpen szabálytartás, rítusvégzés, önfegyelmezés által, lehetne valamilyen valamiből megszabadult állapotba kerülni.
A Biblia is szentkönyvnek mondható, de ez teljesen más. A Biblia a valóságos Istennek az üzenete az elveszett emberiséghez. A vallásokban, az emberek keresik az Istent, de a Bibliában, az Isten szól az embernek – az a nagy különbség.
De sokan használják a Bibliát! Miért van annyi keresztény meg keresztyén egyház? Az egyik oka történelemi. Isten szereti az embereket, és néha egy olyan időszak jön el, mikor különös módon foglalkozik velük, és sokan fordulnak hozzá egyszerre. Ezt ébredésnek nevezzük. Olyankor, mindig létrejött egy vagy több mozgalom, ami később egyházzá alakult át. Olyan megmozdulások voltak, pl. Európa szerte a XVI. századi reformáció, amiből a református és az evangélikus egyház lett és Angliában a XVIII. századi nagy ébredés, amitől a metodisták származnak.
Apropó „egyház.” Ennek a szónak az eredeti görög formáját (ekklészia), a Biblia három fogalomra használja. Jézus mondja: „Én felépítem egyházamat” (Máté 16: 18), és Pál írja, hogy: „Krisztus szerette az egyházat, és önmagát adta érte” (Efezusi levél 5: 25). Ez arra utal, hogy az egyház minden Krisztusban hívőből áll. Pál apostol ír: „az Isten egyházának, amely Korinthusban van” (I. Korinthusi levél 1: 2), és olvassuk, hogy: „Az antiókhiai egyházban volt néhány próféta és tanító” (Apostolok cselekedetei 13: 1). Itt, az egyház minden egy városban lakó keresztyénből áll. Pál színén köszönti: „Priszkát és Akvilát… a házukban levő egyházat is.” (Római levél 16: 3, 5). Ez egy háznál összegyűlő hívő csoportra utal. Akkor, a szó jelentése: az egyetemes egyház, egy városi gyülekezet, egy házi csoport.
A Biblia soha nem használja az egyház szót semmilyen felekezetre vagy mozgalomra. Akkor, miért van annyi…?
Egy másik oka is van neki. Talán mégis vannak felekezetek a Bibliában – legalább csírában. Pál írja a korinthusiaknak: „Én tehát testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint lelkiekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint a Krisztusban kiskorúakhoz. Amikor irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e? Ha az egyik ezt mondja: „Én Pálé vagyok”, a másik pedig azt: „Én Apollósé”, nem emberi módon beszéltek-e? Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által hívővé lettetek.” (I. Kor. 3: 1-3). Sok egyház létrejött az évszázadok folyamán, mert az emberek csoportosultak egy bizonyos tanító köré, aki különösen tetszett nekik, és így elszakadtak a többi hívőtől. Pál ezt éretlen viselkedésnek nevezné. Figyelemre méltó, hogy Pál semelyik korinthusi irányzatnak nem ad igazat, hanem bíztatja őket, hogy: „Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.” (I. Kor. 12: 27).
Mikor Pál ír a Galatákhoz, a széthúzást és a pártoskodást az emberi természetnek a többi cselekedeteihez sorolja. Az emberek szeretnek jelentéktelen ügyeken veszekedni, és sajnos, a keresztyének sem mindig annyira érettek, hogy ezt ne tegyék. Hallottam egy gyülekezetről, ami szétszakadt azon, hogy milyen színű legyen az új énekes könyv. Azért, úgy látszik, hogy elég bonyolult a helyzet. Ezek miatt, meg más okok miatt is, nagyon sok keresztyén felekezet van.
Most mondjam már meg, hogy melyik az egyetlen igazi üdvözítő egyház? Nem mondom! Véleményem szerint, nincs olyan. Egyetlen igazi üdvözítő személy viszont van!
Jézus mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki nem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (János evangéliuma 14: 6). A fönt említett egyetemes egyház mindazokból áll, akik függetlenül az emberi szervezethez való tartozástól, igénybe véve ezt az utat, személyesen kibékültek Istennel. Ha valaki átéli ezt a találkozást, nem lényeges, hogy mindenképpen találja meg a legjobb felekezetet, és ha nem éli át, akkor teljesen mindegy, hogy hova tartozik.
Mi azt hisszük, hogy a keresztyének a legnormálisabb emberek. Ez egy érdekes gondolat! Esznek, dolgoznak, alszanak. Nem vesznek fel különös ruhát, se nem fogyasztanak speciális ételt, se nem tartanak titokzatos rítusokat. Szeretik a családjaikat, barátaikat. Nem bántják egymást, hanem segítenek, ha valaki bajba kerül – ez az igazinak a jellemzője, mert Jézus mondta: „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”

II. Milyen az Igaz Keresztyén?

Ha egy keresztyén emberre gondolunk, milyen kép áll elő az elménkben? Egy üveges tekintetű, vigyorgó fiatallány, aki minden kérdésre hallelujával válaszol? Egy savanyú képű bácsi, aki mindenkit lenéz, mert nála jobban senki nem tartja be a szabályokat? Vagy egy fekete szoknyás ember, aki mégis jó srác, mert cigizik, és kocsmába jár velünk? Fanatikus? Szánalmas? Képmutató? Unalmas? Jóllehet a mennybe tart, de pokol a földi élete?
A Biblia írja, hogy a tanítványokat Antiókhiában nevezték elsőször keresztyéneknek (Ap. Csel. 11: 26). Ott jött létre az első gyülekezet, ami nem csak zsidókból, hanem a pogányságból megtért görögökből is állt, a keresztyén szó pedig tanítványra, Krisztus követőjére utalt. A Biblia viszont figyelmeztet minket arra, hogy aki tanítványnak vallja magát, az valójában nem biztos, hogy nem hamis próféta (Máté 7: 15-23), hamis tanító (II. Péter 2) vagy hamis Krisztus (Máté 24: 4). Azért nem mindenki igaz keresztyén, aki történetesen azt állítja magáról. Nem beszélhetünk egy bizonyos egyháznak a tagjáról sem, mert nem felekezet által van az üdvözség. Akkor, hogyan lehet tudni?
Felmerülhetett ez a kérdés az első században is, mert János apostol első levelében választ ad rá: „Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei…” (I. János 3: 10). János volt „az a tanítvány, akit Jézus szeretett” (János 13: 22-24), és idős korában Efezusban élt, ahol presbiterként szolgált a gyülekezetben. Egész életén át gondolkodhatott azon, amit Jézus tanított neki és tanítványtársainak. Ezek által, nagyon mély teológiai ismeretekre juthatott, amint az őáltala írt evangéliumban is láthatjuk. Mégis, a hamis tanítók elleni eredményes küzdelem érdekében, három nagyon egyszerű alapelvet fogalmazott meg első levelében. Ebben az írásban újra meg újra felmerül ez a három pont, amivel János megcáfolja az úgynevezett gnosztikus irányzatoknak a tanításait. Ezek a görög filozófiát a keresztyénséggel összekeverő szekták a második században virágoztak fel, azután elhervadtak, mára meg is szűntek, de János három kritériumára nekünk azért figyelnünk kell ma is:
1. „Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne, és nem vetkezhet, mert az Istentől született.” (I. János 3: 9). Hát, ez kicsit magas nem? Végül is, senki nem tökéletes! Akkor, mit jelenthet ez a vers?
a) Nem azt jelenti, hogy az ember egész életében soha nem tett semmi rosszat. János bizonyára nem mond ellent magának, de ugyanabban a levelében, ezt írja: „Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük (Istent) és nincs meg bennünk az ő igéje.” (1: 10). A keresztyén élet csak akkor kezdődhet el egyáltalán, ha rájövünk, hogy vétkeztünk, és szükségünk van a bűnbocsánatra. Ha valaki nem tud megalázkodni, és elismerni azt, hogy rosszat tett, nem lehet keresztyén.
b) Nem azt jelenti, hogy soha nem követünk el hibát, soha nem esünk el. Ha ez történik, János levele mutat a helyreállás útjára is: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít bennünket minden gonoszságtól.” (1: 8-9).
c) Mikor János írja, hogy a hívő nem vétkezik, a görög folyamatos jelen igeidőt használja, és ez azt jelenti, hogy nem marad meg a bűnben, ugyanazt a rosszaságot újra meg újra nem követi el, hanem fokozatosan megváltozik, megtisztul az élete. Másrészt viszont, ha valaki azt mondja magáról, hogy keresztyén, de éveken keresztül semmi nem változik meg az életében és közben nem is törődik a megjobbulással, arra János azt mondja, hogy nem ismerte meg az Istent (3: 6).
d) Egy másik kép ugyanarról a dologról a gyümölcstermés. Jézus maga mondja, hogy az igaz prófétát a jó gyümölcséről ismerjük meg (Máté 7: 15-20). Egy gyümölcsfán nem jelenik meg egyik napról a másikra a termés, de ha valójában gyümölcsfa, akkor előbb utóbb megjelenik. A Galata levélben, Pál apostol összehasonlítja a test cselekedeteit a Szentlélek gyümölcsével. Ebből látjuk, hogy milyen viselkedés tűnik el egy igaz keresztyén életéből, és milyen jó dolgok jelennek meg helyette: „A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás, irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről már előre megmondom nektek, amit korábban is mondtam: akik ilyeneket cselekszenek, nem fogják örökölni Isten országát. A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.” (Galata 5: 19-23). Ami kapcsolódik a következő ponthoz:
2. „Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket: aki nem szereti a testvérét, az a halálban van.” (3: 14); „Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az az Istentől született, és ismeri az Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.” (4: 7-8). Ez a kritérium nagyon fontos, mert az Utolsó Vacsoránál, Jézus azt mondta, hogy a világ így fogja megtudni, kik az ő tanítványai: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Arról fogja tudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (János 13: 34-35). Ki a keresztyénnek a testvére? Olyan, aki szintén Istentől született, mivel azt jelenti, hogy ugyanaz az Atyja. Függetlenül társadalmi rangtól, nemzetiségtől, felekezeti hovatartozástól. A szeretetre az egész újszövetség buzdít minket: „A szeretet ne legyen képmutató” (Róma 12: 9), „Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt… A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak…” (Róma 13: 8, 10), „Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit.” (Galata 5: 6). Ennek a következménye az lesz, hogy az emberek között helyreállnak a kapcsolatok, kibékülnek egymással, megbocsátanak egymásnak. Nem örülnek egymás bukásának, hanem inkább felemelik egymást, mert elismerik, hogy mindnyájuknak szükségük van egymásra. Az utoljára idézett bibliavers kapcsolódik a harmadik ponthoz:
3. „Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Istentől született…” (5: 1), „Az Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Akiben a Fiú van, abban van az élet, akiben nincs az Isten Fia, abban nincs meg az élet sem” (5: 11-12). Ha valaki nem találkozik Isten Fiával, az nem keresztyén. A keresztyén hiszi, hogy Jézus mindig létezett, a földre született, bűntelen életet élt, meghalt a kereszten a bűneinkért, harmadnap feltámadt, a mennybe szállt fel, most is él, és imádkozik értünk Isten jobbján. János különösen azt hangsúlyozza, hogy Isten Fia testben jött el.
A három pontot összefoglalva azért, a keresztyén: Jézus Krisztusban hisz; szereti a testvéreit; fokozatosan megtisztul a bűnös viselkedésből.
Ezek a kritériumok fontosak voltak az első század végén, mert a gnosztikusok mind a hármat megtagadták. Számukra az üdvözség bizonyos titkok ismerése által volt, és nem a hit által. Azt tanították, hogy „Jézus” csak ember volt, akire bemerítkezésekor rászállt a „Krisztusi szellem” – azért a Krisztus nem jött el testben. És mivel ismerték a titkokat, a viselkedés nem számított - a szeretet, a bűnről való lemondás teljesen fölösleges volt.
Ezek a csoportok most már nem léteznek, de a mai világban is vannak szekták, és gyakran tanítanak hamis dolgokat Jézusról. Hogy egyébként mi jellemzi a szektákat, arra a következő részben visszatérünk.

III. A Szekták – Nagyító Alatt

Könnyű valamilyen vallásos csoportot vagy irányzatot „leszektázni,” ha nem ismerjük. Talán az a legkényelmesebb megoldás – ha szekta, akkor nem szabad vele foglalkozni. Vannak, akik azt hiszik, hogy minden ami nem nagyegyház, az szekta. Mások azt gondolják, hogy mindenki szektás, aki nem tart ővelük. Igaz, hogy a keresztyén egyházak és felekezetek mellett, szekták is vannak, de hogyan lehet tudni, hogy melyik micsoda?
A szekta szót többféleképpen lehetne értelmezni. Régen, ezt a latin eredetű szót, aminek az alap jelentése „vágás,” hasonlóan a görög eredetű „eretnekség” szóhoz, egy olyan csoportra használták, ami elkülönült a többitől. A Bibliában azt olvassuk, hogy a zsidók a keresztyén tanítást szektásnak tartották. Mikor Pál Rómában tartózkodott, felkeresték, és ezt mondták: „Helyesnek tartjuk tehát, hogy tőled halljuk meg, hogyan gondolkozol. Mert erről a szektáról azt tudjuk, hogy mindenfelé ellenzik.” (Ap. Csel. 28: 22).
Tudjuk, hogy az évszázadok folyamán, nagyon sok keresztény irányzat jött létre. Ezek közül, van jó, van rossz, és van rosszabb. Jelenlegi cikkemben, a „szekta” szót egy olyan vallási rendszerre használom, ami bizonyos okokból félrecsúszott, rossz irányba halad, és emiatt, inkább kárt okoz a tagjainak, mint jót. Annak ellenére, hogy sok olyan van, és ezek teljes felekezetek, egyházon belüli irányzatok, vagy egyes gyülekezetek is lehetnek, és ráadásul nagyon különböző dolgokat tanítanak, vannak mégis közös tulajdonságok, amelyek jellemzik az olyan helytelen csoportosulásokat.
Először összefoglalom még egyszer azokat a kritériumokat, amelyek János apostol szerint jellemzik az egészséges keresztyén csoportokat: Jézus Krisztusban hisznek; szeretik a testvéreiket; fokozatosan megtisztulnak a bűnös viselkedésből.
„Mikor válik szektává egy gyülekezet?” című könyvében, Stephen Wookey anglikán lelkész felsorol néhány pontot, ami a félrecsúszott vallásos mozgalmakra vonatkozik. Figyelemreméltó ez a lista, mivel segít nekünk felismerni a jeleket:
1. Erős vezetők leuralják, megfélemlítik, manipulálják az embereket, hogy alkalmazkodjanak az ő elképzeléseikhez. Sok a szabály, ami nem mindenképpen a Bibliából származik, miszerint mindenkinek kell, hogy azonosképpen viselkedjen, gondolkodjon, beszéljen, illetve öltözködjön. Ennek következtében, az ember személyisége megváltozhat, mert olyan dolgokat kezd tenni, hogy alkalmazkodjon vagy megfeleljen az elvárásoknak, amelyek számára nem normálisak. Hosszú távon, ez komoly lelki problémákat okozhat.
Ezzel ellentétben:
a) Jézus azt mondta, hogy valaki azért fog engedelmeskedni neki, mert szereti (János 14: 15), nem hogy külső nyomás következtében értelmetlen szabályokat tart be.
b) Isten szereti a változatosságot, ahogy a teremtés sokféleségéből és a különböző emberi kultúrákból, egyéniségekből kiderül. Nem akarja, hogy minden ember egyforma legyen, hanem, hogy a különbségek ellenére, az emberek szeressék és tiszteljék egymást.
c) Jézus mondja az egyház jövendőbeli apostolainak: „A népeken uralkodnak királyaik, és akik hatalmaskodnak rajtuk, azok jótevőknek hivatják magukat. Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál.” (Lukács 22: 25-26).
2. Minden szekta azt állítja magáról, hogy az egyetlen igaz, üdvözítő, maradék vagy restaurált egyház, vagy ha nem is az egyetlen, akkor mindenképpen a legjobb, ami csak van. Ebből természetesen következik, hogy minden más felekezet rossz vagy hamis. A legtöbb esetben, ragaszkodnak egy bizonyos tanítónak a doktrínájához, aki vagy élő vezető, vagy a csoportnak az alapítója, apostola, prófétája, bizonyos esetekben a csoport Messiása is lehet, és aki különös kijelentést kap(ott) az Istentől. E tanító mondanivalója igazsággá válik a csoport számára, akkor is, ha hozzátesz vagy ellentmond a Bibliának. Ennek következtében, a tagok gyakran felfuvalkodnak, és mindenki mást lenéznek, mert csak ők tudják „az igazságot.” Másrészt, ha valaki meri a csoport tanítását megkérdőjelezni, úgy értelmezik, hogy Isten ellen lázad, és ha otthagyja az egyházat, akkor, szélsőséges esetben „elkárhozik,” de mindenképpen „Isten akarata ellen” cselekszik.
Ehhez:
a) Körülbelül kétezer a fentiekhez hasonló elit „keresztyén” irányzat létezik a világon, azért a logika azt diktálja, hogy mindegyik nem lehet az egyetlen igaz egyház. A legnagyobb valószínűség szerint, az egyik sem az, mert Isten nem adja a dicsőségét kizárólagosan egy embernek vagy csoportnak.
b) Ha egy csoport olyan módon elkülönül és elzárkózik a többi keresztyéntől:
i) Nem engedi, hogy mások megvizsgálják és korrigálják rossz tanításaikat, a nekik adott bölcsesség alapján;
ii) Automatikusan kizárja magát az egyetemes egyházból, ami minden újjászületett hívőből áll.
3. „A cél szentesíti az eszközt” a csoport számára. A cél pedig az, hogy minél több ember csatlakozzon hozzájuk. Az érvelés bizonyára így működik, hogy mivel „nálunk van az igazság,” mindegy, ha még meglehetősen becstelen módszereket is használunk, hogy ezt terjesszük. Ezek alapján, több csoport nem ismeri el azonnal, hogy kicsodák ők, mikor tanításaikat propagálni kezdik. Néhányan több külön név alatt munkálkodnak, nehogy rájöjjenek az emberek, hogy kiről van szó. Bizonyos szektáknak vannak teljesen bolond tanításaik, amelyektől az ember elképedne, ha hallaná az elején. Ezeket kezdetben eltitkolják, és inkább kezdenek valami ártatlan dologgal, mint pl., mit mond a Biblia a családról, vagy a korszak végéről, vagy a világ jelenlegi politikai helyzetéről. Olyasmi, mint pl.: „a saját világod Istenévé fejlődhetsz” marad a végére.
A Biblia nem ad igazat az olyan viselkedésnek:
a) „Tekervényes a bűnös ember útja, de a tisztának az eljárása egyenes.” (Példabeszédek 21: 8).
b) „Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekesszük az igazságot. Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít bennünket minden bűntől.” (I. János 1: 6-7).
4. A fönt említett első két pont következtében, a vezető vagy a vezetők érinthetetlenek, nem lehet őket felelősségre vonni. Mivel azt állítják, hogy csak az Istennek felelnek, a Szentlélek vezeti őket, természetesen az ő döntéseiket nem szabad megkérdőjelezni. Ha megszilárdul valakinek a vezetői pozíciója, három területre kell vigyázni, amin könnyen félrecsúszhat az egész:
i) A szex – szexuális bűnbe eshet a vezető, amit gyakran „szellemileg” próbál megindokolni;
ii) A pénz – előfordul, hogy a vezető gazdagságban és kényelemben él, de a követőinek mindig többet kell adakozniuk „Isten munkájának.”
iii) A hatalom – a vezető leuralja és irányítja az egész mozgalmat.
Ez a viselkedés inkább megfelel a bűnös természet cselekedeteinek, mint a Lélek gyümölcsének (Galata 5: 19-22).
5. Sok szekta használja az agymosás módszereit, hogy meggyőzzék a potenciális csatlakozókat az igazukról. Ezekhez tartozik, többek között az, hogy elszigetelik az embert barátoktól, családtól. Nagyon sok információt közölnek egyszerre, ami nem engedi meg, hogy az ember rendesen feldolgozza, vagy utánanézzen. Gyakran „bombázzák szeretettel,” amire mindenki vágyik, és sok ember életéből hiányzik. Kiderül viszont, hogy ez a szeretet feltételes, mert ha az ember úgy dönt, hogy nem csatlakozik a csoporthoz, ezt harag és elutasítás váltja fel.
Ez a módszer nem egyezik meg Isten jellemével. Isten szabad akaratot adott az embernek, és jóllehet, felkínálja neki az üdvözség lehetőségét, ezt nem kényszeríti senkire. Mikor a gazdag ifjú elfordult Jézustól, szomorú volt ugyan, és még mindig szerette, de nem futott utána, hogy minden áron visszahozza (Márk 10: 17-22).
6. Több szekta nagy hangsúlyt helyez a világ végéről, az utolsó időkről szóló tanításokra. Néha nagyon részletesen és pontosan megjövendölték Jézus visszajövetelét. Tényleg meglepő, hogy mikor ez nem jön be, a csoport nem szűnik meg, hanem mindig sikerül valami kifogást, vagy magyarázatot találni a téves próféciára. Az a gondolat, hogy az Armaggedon éppen a sarkon túl van, egy felcsavart pszichológiai állapotban tartja az embereket. Azt hiszik, hogy mindenki, aki nem tartozik a csoporthoz, a Sátán befolyása alatt van, és azért az ellenségnek számít, és semmit, amit mond, nem szabad elfogadni. Természetesen, egy olyan állapotban levő embernek nagyon nehéz segíteni. Ez a felfogás mindenképpen paranoiához vezethet, és extrém esetben, pl. Jonestown, Waco, tömeges öngyilkossághoz.
Ehhez néhány megjegyzés:
a) A Biblia nagyon sok helyen világosan tanítja, hogy Jézus Krisztus a földre visszajön: „És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel.” (Márk 13: 26).
b) A pontos időt azonban, nem tudja senki: „Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki nem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya.” (Márk 13: 32). „Az időpontokról és alkalmakról pedig nem szükséges írnom nektek, testvéreim, mert magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. (I. Thessz. 5: 1-2).
c) Az utolsó idők eseményeinek részleteire nézve, létezik legalább tizenöt teória, amelyeket minden esetben a Bibliából igyekeznek alátámasztani a teológusok. Ha egy bizonyos keresztyén irányzat azt állítja, hogy az üdvözség feltételeihez nemcsak az tartozik, hogy valaki Krisztusban higgyen, hanem egy nehezen érthető eszkatalógiai elméletet is elfogadjon, akkor véleményem szerint, túllépi a mandátumát.
7. Végezetéül, a teológiára nézve, nagyon sokféle tanítás van a szektáknál, de jegyezzünk meg néhány alapelvet:
i) A szekták gyakran használják a Bibliát. Elismerik, hogy Isten tévedhetetlen kijelentése, és állítják, hogy minden tanításuk csak a Bibliából származik. Gyakorlatilag mégis torzítják az igazságot, mert:
ii) A tanítójuk/vezetőjük tanítása felülmúlja a Bibliáét, mert „különös kinyilatkoztatást” kapott az Úrtól. Ha ez ellenkezik a Bibliával, akkor „a vezetőnek mindig igaza van.” A vezetőtől hallott, és azért már igazságnak elfogadott tanítást próbálják visszaolvasni a Bibliába, úgy, hogy:
iii) Félreidézett, rosszul fordított, szövegkörnyezetéből kiragadott igeverseket használnak. Sokszor nehezen érthető versek alapján, megtagadják az egyértelmű igéket. Ezzel a módszerrel, akármit bizonyítani lehet a Bibliából, még azt is, hogy nincsen Isten (Zsolt 53: 1). A Bibliamagyarázat alapelveihez a későbbiekben visszatérünk.
iv) Egy szektánál, az ember üdvözsége nem csak azon múlik, hogy Jézusban higgyen, hanem azon is, hogy ragaszkodjon a csoport tanításaihoz, praxisához. Jézus mondta, hogy a megtért embereknek engedelmeskedniük kell a parancsolatainak (pl. Máté 28: 19-20). A szekták helyettesítik Jézus parancsolatait a saját szabálylistájukkal.
v) Sok szektának rossz Istenképe van. Az evangéliumi keresztyének, a nagyegyházakkal együtt, elfogadják a Szentháromságot. Ez a tanítás a Biblián alapszik, és eszerint egy örökkévaló Isten van, aki három személyből áll – az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Különösen fontos számunkra Jézus Krisztus, mivel ő a Megváltónk. Több szekta sok lényegtelen ügyre koncentrál, de fontos megfigyelni a Jézusképüket, mert ez gyakran hamis. Például, vannak „egyetlen igaz egyházak,” amelyek a következőképpen tagadják meg a Szentháromságot:
a) Az Atya, a Fiú és a Szentlélek három külön isten, akik „egyek” az akaratukban és a céljaikban. (pl. Mormonok)
b) Jézus az Atyaisten első teremtménye volt, a Szentlélek pedig Isten személytelen ereje. (pl. Jehova tanúi)
c) Csak egy Isten van, aki három formában jelenik meg a Bibliában – teremtőként az ószövetségben; testet öltött és Jézusként járt a földön; most a Szentlélek formájában munkálkodik az egyházban. (pl. egyesült pünkösdiek)
Befejezem egy pár megjegyzéssel:
A. Ha egy közösség elszigetelődik, kiesik a keresztyén vérkeringésből, nem tud csatlakozni a sok jóhoz, amit az Úr tesz a világon. Jézus megígérte, hogy a Szentlélek majd elvezeti a tanítványokat a teljes igazságra (János 16: 13). Ez az egyetemes egyházra vonatkozik, nem egy elkülönült kis társaságra, akik nem állnak szóba a többiekkel.
B. A pártoskodás és a felfuvalkodottság bűn, és tévelygéshez vezet: „Az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság.” (Példabeszédek 16: 18).
C. Emlékezzünk meg arra, hogy a szeretet Jézus legnagyobb parancsolata (János 13: 34). A szeretet és az alázatosság előfeltételei annak, hogy valaki ismerje az Úr akaratát: „imádkozom azért, hogy a szeretet egyre jobban gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel, hogy megítélhessétek, mi a helyes…” (Filippi 1: 9); „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok a világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. A nekem adatott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell…” (Róma 12: 1-3).

IV. Hogyan Kerülhetjük el a Biblia Kicsavarását?

Nyolc Alapelv a Bibliamagyarázathoz

A Biblia Isten üzenete az elveszett emberiséghez. Nagyon fontos azért, hogy olvassuk és tanulmányozzuk. Mivel eredetileg más kultúrában, más korban élő embereknek írták, ráadásul szellemi igazságokat közöl, vannak benne nehezen érthető dolgok. A Biblia Istentől ihletett és igaz. Tartalmaz történelmet, törvényt, próféciát, bölcsességet, költészetet, leveleket, amelyek alapján láthatjuk, hogy Isten hogyan foglalkozott népével. Ez azt jelenti, hogy a Biblia nem dogmatika tankönyv, de a reformáció óta, a protestáns egyházak csak a Biblia mondanivalójára figyelve tanítják a rendszeres teológiát (sola Scriptura).
Az évszázadok folyamán, többféle írásmagyarázatot, illetve hermeneutikai rendszert használtak. Például, a II. század végén tevékenykedő alexandriai Origenész az allegorikus írásmagyarázatot alkalmazta, miszerint az egész Bibliában a rejtett, szimbolikus jelentéseket kereste, és a végén olyan következtetésekre jutott, amelyekkel megtagadta a Biblia világos tanítását.
Manapság, a legtöbben a szó szerinti, normális, vagy nyelvtani-történelmi írásmagyarázatot használják. A gondolat e mögött az, hogy a nyelv célja a kommunikáció. Isten adta az embernek az ő igéjét, hogy kommunikáljon vele, nehogy félrevezesse. A Biblia Isten üzenete, nem kirakós játék, amit meg kell fejteni. E hermeneutikai rendszeren belül, nyolc alapelvet alkalmazunk, hogy könnyítsük a megértést, és elkerüljük a kicsavarást.
1. Ha egy Bibliarészt tanulmányozni akarunk, kezdjük azzal a kérdéssel, hogy: „Mit jelent a szakasz?” Ha a nyelvtan normális szabályai szerint meg lehet érteni, nem kell föltétlenül valami mélyebb, képletes, vagy szimbolikus jelentést keresni. A Bibliában költői és jelképes beszéd is található (pl. Ézsaiás 5, Jelenések könyve), de csak akkor magyarázzuk így, ha szó szerint nem lehet. Jellemző a szektákra, hogy egy-egy tanítást csak jelképek magyarázatára építenek, különösen a Jelenések könyvére támaszkodva. Mindig vigyázzunk egy olyan tanításra, amit semmilyen világos beszédű igével nem lehet alátámasztani.
2. Az ószövetséget eredetileg héberül (néhány részeit arámul), az újszövetséget pedig görögül írták. Csak e nyelveken számít Istentől ihletettnek – nincsen tévedhetetlen Bibliafordítás, akár mennyire szép, tradicionális, elismert is lenne. Mindig figyelni kell az eredeti szövegre. Bár nem elvárható, hogy mindenki megtanulja az ókori nyelveket, de segít a megértésben, ha legalább összevetünk néhány fordítást. Például, a Zsidó levél 10: 25 Károli Gáspár fordításában kétértelmű: „el nem hagyván a magunk gyülekezetét, a miképen szokásuk némelyeknek, hanem intvén egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy ama nap közelget.” Nem egyszer fordult elő, hogy az embereket ez alapján manipulálták: „Nem tetszik az Úrnak, ha elhagyod ezt a gyülekezetet, és egy másikhoz csatlakozol.” Más fordításban, az ige így hangzik: „nehogy elhagyjuk az összejövetelünket (gyülekezésünket), amint ez szokása egyeseknek, hanem bátorítsuk egymást, annyival is inkább, mivel látjátok közeledni ama napot.” (Vida Sándor fordítása); „amellett ne hagyjuk abba a nála való összegyülekezésünket, mint ez némelyeknek szokása, hanem bátorítsuk egymást, éspedig annál inkább, minél gyorsabban látjátok közeledni azt a napot.” (Csia Lajos fordítása). Ez a két fordítás közelebb áll a göröghöz, és világossá teszi azt, hogy a szerző egyszerűen bátorít minket arra, hogy ne hanyagoljuk az egymással való közösség gyakorlását. A „gyülekezet” szó (ekklészia) nem szerepel az eredetiben.
3. Ne feledkezzünk el a szövegkörnyezetről! Olvassuk az igeverseket az egész szakasznak, a résznek, és a könyvnek az összefüggésében. Végezetéül, figyeljünk az ószövetség vagy újszövetség tágabb gondolatrendszerére. Érdekes dolgokat lehet tanítani, ha nem vesszük figyelembe a szövegkörnyezetet. Például, az 53. Zsoltár második versében azt olvassuk, hogy „nincs Isten.” Ha megvizsgáljuk egy kicsit részletesebben az igét, azt látjuk, hogy Dávid király szerint ez a bolond ember véleménye, nem a sajátja. Ráadásul az egész Biblia üzenete természetesen azt feltételezi, hogy Isten létezik, és az is meg van írva, hogy csak az az ember tud tetszeni neki, aki ezt elfogadja (Zsidó 11: 6).
4. Ismerjük fel a kinyilatkoztatás progresszív jellegét. Ez azt jelenti, hogy általában az újszövetség megmagyarázza az ószövetséget, és az újszövetségi levelek tovább értelmezik az evangéliumokat.
Az újszövetségnek hivatott arra, hogy megmagyarázza az ószövetséget, mert az utóbbi elsődleges, töredékes kinyilatkoztatás volt, az árnyéka csupán az eljövendő valóságnak. Krisztus evangéliuma a teljes kijelentés, amit megprófétáltak, és amire vártak. (pl. Zsidó 10: 1; Kolossé 2: 16-17). E szerint, nem szabad dogmatikai struktúrákat csupán ószövetségi igékből összeállítani, és ezzel megtagadni vagy gyengíteni az újszövetségi igazságokat. Az ószövetséghez közeledjünk az újszövetség talaján állva – ne kényszerítsük az újat az ó „bortömlőjébe.”
Az alapján állítjuk, hogy a levelek megmagyarázzák az evangéliumokat, hogy Jézus nem mondott el mindent a tanítványainak, földi élete során: „Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni: de amikor eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra.” (János 16: 12-13). A Szentlélek munkájának egy része az volt, hogy miután eljött Pünkösd napján, inspirálta az újszövetségi leveleket, amiben szisztematikusan megmagyarázzák Krisztus halálának és feltámadásának a jelentését. Óvakodjunk egy olyan nélkülözhetetlennek vélt tanítástól, amit csak az ószövetségből lehet alátámasztani, és aminek nyoma sincs az újszövetségi levelekben.
5. Egy bizonyos igerészt mindig magyarázzunk a megvizsgált témáról szóló szisztematikus tanításnak a fényében. Egy-egy fontos témával sok külön igeversben foglalkozik a Biblia, azért, vegyünk figyelembe minden igét, ami az adott tanítást tárgyalja, ne csak egyet. Ha ezt nem tesszük, furcsa következtetésekre juthatunk. Például, az Apostolok Cselekedetei 1: 8-ban meg van írva, hogy: „Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek…” Az egyik jól ismert, Magyarországon is tevékenykedő „egyetlen igaz egyház” használja ezt az igét annak a bizonyítékaként, hogy a Szentlélek nem személy, hanem Istentől küldött erő, ami hasonlít a villanyáramhoz. A Biblia viszont nagyon sok helyen tanít erről a témáról, és más igék alapján látjuk, hogy a Szentlélek, pl. vezet (János 16: 13), beszél (Ap Csel 13: 2), döntést hoz (I. Kor 12: 11), gyülekezeti véneket választ (Ap Csel 20: 28), meg lehet szomorítani (Ef 4: 30), és hazudni lehet neki (Ap Csel 5: 3). Mindez csak személyre vonatkozhat.
6. A nehezen érthető igéket az egyértelmű igék alapján magyarázzuk. Ez az alapelv, hogy ige igét magyaráz (Scriptura ex Scriptura explicanda est). A szektáknak egy kedvenc trükkje az, hogy választanak valamilyen nehéz igeszakaszt, és arra építik egyedi tanításukat. Ezékiel 37: 15-17 mondja: „Így szólt hozzám az Úr igéje: Te emberfia, fogj egy fadarabot, és írd rá: Ez Júdáé és a hozzá tartozó Izraelieké. Azután fogj egy másik fadarabot, és arra ezt írd: Ez Józsefé, azaz Efraimé, és az egész hozzá tartozó Izrael házáé. Illeszd őket egymáshoz egy fává, hogy eggyé legyenek a kezedben!” Egy másik „restaurált egyház” szerint, Júda botja a Bibliát jelképezi, József botja pedig, az Amerikába utazott törzseknek elveszett történelmét. Mivel ez a XIX. században előkerült, és hozzátették a Bibliához, ez a prófécia beteljesedett, mert a két fa eggyé lett! Ha kicsit tovább olvassuk pedig (Ez 37: 18-22), világos, hogy a zsidó népről van szó itt, és nem könyvekről - az ige saját magát magyarázza. Más igékben is található ugyanaz a gondolat, hogy Isten a fogság után saját földjére vezeti vissza népét (pl. Ézs 45, Jer 25).
7. Vigyázzunk az újszerű magyarázatokra. Nézzük meg, hogy több konzervatív kommentár mit mond a szakaszról. Kevés új van a nap alatt. A szektáknak számos eretnekségét alaposan megcáfolták. Bár sok keresztény felekezet van, érdekes, hogy a lényeges doktrínákról szilárd egyetértés van. Mindig fontold meg, hogy a Biblikus szerző mit szándékszik közölni. A szektavezérek jól tudják az igéket kiragadni a szövegből, és a saját magyarázatukat rákényszeríteni.
8. Végezetéül, de nem a legkevésbé fontos: imádkozva közeledjünk a Szentíráshoz. A Szentlélek volt a Biblia fő szerzője (II. Tim 3: 16-17; II. Péter 1: 21), és ő segít a megtért embereknek abban, hogy helyesen értsék Isten üzenetét (János 16: 13). Ne legyenek személyes elképzeléseink a doktrínáról. Engedjük meg, hogy a Szentlélek tanítson minket, és hogy a Szentírás saját magát magyarázza.

Bibliográfia:

Avoid Scripture twisting: eight basic rules of Bible interpretation, Watchman Fellowship Inc.
Brinsmead, R. D., Sabbatarianism Re-examined, Verdict Publishing, June 1981.
Ryrie, C. C., Teológiai alapismeretek, Egyetemi Nyomda, Budapest, 1996.
Stott, J. R. W., The Letters of John, IVP, 1989.
Wookey, S., When a Church Becomes a Cult, Hodder and Stoughton, 1996.