Nem írtam mostanában. Sok tennivaló volt. Még folyik a misszió, és más is. Majd írok.
Mostanában tartottam előadásokat a Biblia és a tudomány témával kapcsolatos területekről. Fönt van a YouTube csatornámon, és ott lehet hallgatni. Angol és/vagy magyar nyelven:
http://www.youtube.com/playlist?list=PLTFl-09TZX2RfvHLQeCk6B9Yyiu3a7LRW
2013. augusztus 4., vasárnap
2012. június 2., szombat
Tök jó ídézetek
Néha kapok e-mailben olyan ídézeteket, amelyek nagyon tesztenek nekem. Tovább adok itt néhányat, ugyanúgy saját szerény fordításom szerint:
"A gondos szervezéssel egységbe kötött száz vallásos ember ugyanúgy nem alkot gyülekezetet, mint a tizenegy holttest nem képez focicsapatot. Az első feltétel az élet, mindig."
- A. W. Tozer
"A zúgolódásunk az ördög számára zene."
-Thomas Watson
"Finney prédikált, és sokszor az egész gyülekezet eltávozott! Az jó prédikációnak számít!"
- Leonard Ravenhill
"A színészek úgy beszélnek a képzelt dolgokról, mint ha valóságosak lennének, amíg ti igehirdetők túl gyakran beszéltek a valódi dolgokról, mintha képzeltek lennének."
- Thomas Betterton
"A jellemed azt jelenti, hogy ki vagy, mikor csak Isten néz téged."
- ismeretlen
"Egy keresztény, hogyan jut el érettségre, egy keresztyént, hogyan képeznek tanítvánnyá, egy keresztyén, hogyan növekedjen Krisztusban az olyan megtévesztés légkörében, ahol az emberek állandóan megtagadják azt, hogy a mozgalmuk valójában mit tanít, az emberek kitartóan játszanak, az emberekkel szembe olyan elvárásokat támasztanak, hogy olyan életet éljenek, amelyet senki nem élhet? Ez az egyén számára toxikus, az egyén tanúságtételét reménytelenül kompromittálja, számára lehetetlen, hogy akárkit a gyülekezetbe meghívjon. Mondhatnám tovább is… Tarthatatlan, fenntarthatatlan dolog ez, amelynek minél hamarabb véget kéne vetni."
- Paul Carden az adventizmusról
"Azért félünk annyit az emberektől, mert keveset félünk Istentől. Az egyik félelem meggyógyítja a másikat."
- William Gurnall.
"Ha Isten kemény utakra küld, kemény cipőt biztosít."
- Corrie ten Boom
"A vallás, amely semmibe se kerül, nem ér semmit sem."
- W.B. Dunkum
"A világ nem hisz a Bibliában, a keresztyének, pedig, nem engedelmeskednek a Bibliának."
- Leonard Ravenhill
"A gondos szervezéssel egységbe kötött száz vallásos ember ugyanúgy nem alkot gyülekezetet, mint a tizenegy holttest nem képez focicsapatot. Az első feltétel az élet, mindig."
- A. W. Tozer
"A zúgolódásunk az ördög számára zene."
-Thomas Watson
"Finney prédikált, és sokszor az egész gyülekezet eltávozott! Az jó prédikációnak számít!"
- Leonard Ravenhill
"A színészek úgy beszélnek a képzelt dolgokról, mint ha valóságosak lennének, amíg ti igehirdetők túl gyakran beszéltek a valódi dolgokról, mintha képzeltek lennének."
- Thomas Betterton
"A jellemed azt jelenti, hogy ki vagy, mikor csak Isten néz téged."
- ismeretlen
"Egy keresztény, hogyan jut el érettségre, egy keresztyént, hogyan képeznek tanítvánnyá, egy keresztyén, hogyan növekedjen Krisztusban az olyan megtévesztés légkörében, ahol az emberek állandóan megtagadják azt, hogy a mozgalmuk valójában mit tanít, az emberek kitartóan játszanak, az emberekkel szembe olyan elvárásokat támasztanak, hogy olyan életet éljenek, amelyet senki nem élhet? Ez az egyén számára toxikus, az egyén tanúságtételét reménytelenül kompromittálja, számára lehetetlen, hogy akárkit a gyülekezetbe meghívjon. Mondhatnám tovább is… Tarthatatlan, fenntarthatatlan dolog ez, amelynek minél hamarabb véget kéne vetni."
- Paul Carden az adventizmusról
"Azért félünk annyit az emberektől, mert keveset félünk Istentől. Az egyik félelem meggyógyítja a másikat."
- William Gurnall.
"Ha Isten kemény utakra küld, kemény cipőt biztosít."
- Corrie ten Boom
"A vallás, amely semmibe se kerül, nem ér semmit sem."
- W.B. Dunkum
"A világ nem hisz a Bibliában, a keresztyének, pedig, nem engedelmeskednek a Bibliának."
- Leonard Ravenhill
2012. május 26., szombat
Lee Grady írásai 4
Megint ez az ember írt valamit, ami tezszett nekem. Közlöm azt egy általam bizonyára gyengén fordított változatban.
A TANÍTVÁNYKÉPZÉS NEM CSUNYA SZÓ
-írta: J. Lee Grady
Ha helyre akarjuk állítani a tanítványképzés folyamatát, teljesen át kell alakítani a gyülekezetek működését.
Furcsán néznek rám a karizmatikus keresztyének, amikor azt állítom, hogy véleményem szerint Isten elhív bennünket a radikális tanítványságra. Az 1970-es évek karizmatikus mozgalmát átélő 50 év fölötti csoporthoz tartózóknak inkább rossz szájízük lesz a rettegett „T-betűs” szó hallatán.
Ez azért van, mert az úgy-nevezett Tanítványképző Mozgalom (másképpen Pásztorló Mozgalom) életbevágó biblikus alapelvet fegyverré változtatott át, és használták az emberek bántalmazására. A pásztorlás ferde tanítását elfogadó gyülekezetek azt követelték a hívőktől, hogy mielőtt kocsit vettek, gyereket vállaltak, vagy más városba költöztek, kérjék a lelkipásztoruk engedélyét. Az éretlen vezetőből diktátor lett, a gyülekezeti tagok hűséges talpnyalóivá váltak, és a mindent átható kontrolszellem eloltotta a Szentlélek tüzét.
Én ezt még egyszer nem akarom átélni. Számtalan embert ismerek, akik az 1970-es és 80-as években túlirányító gyülekezetekbe járásuk alatt szenvedett szellemi bántalmazástól kapott sebeiket még mindig nyalogatják. Vannak közülük, akik mind a mai napig egyetlen lelkipásztorban sem bíznak, mások elfordultak Istentől, mert a vezetők visszaéltek a hatalmukkal a „tanítványképzés” nevében.
Viszont, még mindig meg vagyok győződve, hogy a Jézus és Pál apostol által mintázott kapcsolat alapú tanítványképző stratégia életbevágó számunkra. Inkább most az a helyzet, hogy az inga az ellenkező végletbe lendült át. A szabadonfutó, szívesen látunk, kafetéria, választ ki azt, ami éppen tetszik jellegű mai keresztyénségben, semmit nem követelünk, és színvonalat nem érvényesítünk. Inkább annak örülünk, ha a fenekek melegítik a székeket. Ha az emberek bevonulnak, és a vasárnapi gyakorlatot végigcsináljuk, azt gondoljuk, hogy valamit elértünk.
Azonban, Jézus nem parancsolta nekünk, hogy menjünk, és vonzzuk a tömegeket, hanem azt, hogy képezzünk tanítványokat (lásd Máté 28,29), és ha csak egyszer egy héten eljönnek az emberek az összejövetelre ez nem fog megvalósulni. És ez attól függetlenül, hogy a prédikátor hányszor készteti az embert, hogy álljon föl és kiabáljon, vagy lengesse a zsebkendőjét. Ha nem vezetjük az új keresztyéneket tanítványképző folyamaton keresztül – a legjobban kiscsoportokban vagy négyszemközt – az emberek az éretlenség örökös állapotában maradnak.
A „NemKeresztyén” című kiváló könyv szerzője, David Kinnaman, úgy fejezte ki ezt a problémát: „Ha kiteszik is a keresztyén hit hatására, a legtöbb Amerikában élő ember nem formálódik át. Egyet belépnek az ajtón, és ott véget ér az út. Nem bátorítják, képezik, vagy engedik őket arra, hogy úgy szeressenek, gondolkodjanak, mint Krisztus. Sokféleképpen, viszont, az új generáció igazán keresi a szellemi átalakulás lehetőségét. Ez az átalakulás, pedig, folyamatnak, utazásnak felel meg, nem egyszeri döntésnek.”
Ha helyre akarjuk állítani a tanítványképzés folyamatát, teljesen át kell alakítani a gyülekezetek működését. Valójában akarunk érett tanítványokat képezni, akik Jézus jellemével rendelkeznek, és képesek lesznek arra, hogy elvégezzék az Ő munkáit? Avagy megelégszünk sekély hittel rendelkező sekély hívőkkel?
Egy Floridában pásztori munkát ellátó barátomnak szembe kellett néznie ezzel a kérdéssel. Mint fiatal apa, szokása az volt, hogy csecsemő fiát elhelyezte a kocsi ülésén, és éjjel körbevezette a környéken az altatás érdekében. E rituálé közben egyszer elég nyersen szólt neki a Szentlélek. Ezt mondta: „Ezt teszed a gyülekezetben is. Csak körbevezeted a kisbabákat.”
Ez meggyőzte a barátomat. Rájött arra, hogy abba a csapdába eset, hogy bár eseményekkel és programokkal szórakoztatta a gyülekezetét, szellemi értelemben nem növekedtek az emberek. Meg volt elégedve azzal, hogy csecsemőkorban tartotta őket. Ha minden vasárnap ott ültek a székeken, és tizedet fizettek, akkor boldog volt. Azonban, nem növekedett senki, bizonyára nem termettek gyümölcsöt, és nem értek el másokat az evangéliummal. Hogyan hozzunk létre paradigmaváltást a tanítványképzésben?
Hogyan vegyük fel a „T-betűs” szót a szókincsünkbe?
- A gyülekezetek ne hangsúlyozzák kizárólag a nagy programokat, hanem vonják be az embereket a kiscsoportokba, ahol személyre szóló szolgálat történhet.
- Ne számokként kezeljük az embereket, hanem becsüljük a személyes kapcsolatokat.
- Mondjanak le a vezetők a sztár-prédikátor modelltől, és fektetessék be életüket az egyénekbe.
Mikor odaállunk Krisztus elé, hogy megvizsgálja szolgálatunkat, nem fogja azt kérdezni, hogy hányan ültek a padokban nálunk, hányan nézték TV műsorunkat, adakoztak a programunknak, vagy elmondták a megtérők imáját. Nem értékel meg bennünket az alapján, hogy hányan estek földre vagy hányan gyógyultak meg az alkalmainkon, hanem azt, hogy hány hűséges tanítványt képeztünk. Ezt tegyük prioritássá!
A TANÍTVÁNYKÉPZÉS NEM CSUNYA SZÓ
-írta: J. Lee Grady
Ha helyre akarjuk állítani a tanítványképzés folyamatát, teljesen át kell alakítani a gyülekezetek működését.
Furcsán néznek rám a karizmatikus keresztyének, amikor azt állítom, hogy véleményem szerint Isten elhív bennünket a radikális tanítványságra. Az 1970-es évek karizmatikus mozgalmát átélő 50 év fölötti csoporthoz tartózóknak inkább rossz szájízük lesz a rettegett „T-betűs” szó hallatán.
Ez azért van, mert az úgy-nevezett Tanítványképző Mozgalom (másképpen Pásztorló Mozgalom) életbevágó biblikus alapelvet fegyverré változtatott át, és használták az emberek bántalmazására. A pásztorlás ferde tanítását elfogadó gyülekezetek azt követelték a hívőktől, hogy mielőtt kocsit vettek, gyereket vállaltak, vagy más városba költöztek, kérjék a lelkipásztoruk engedélyét. Az éretlen vezetőből diktátor lett, a gyülekezeti tagok hűséges talpnyalóivá váltak, és a mindent átható kontrolszellem eloltotta a Szentlélek tüzét.
Én ezt még egyszer nem akarom átélni. Számtalan embert ismerek, akik az 1970-es és 80-as években túlirányító gyülekezetekbe járásuk alatt szenvedett szellemi bántalmazástól kapott sebeiket még mindig nyalogatják. Vannak közülük, akik mind a mai napig egyetlen lelkipásztorban sem bíznak, mások elfordultak Istentől, mert a vezetők visszaéltek a hatalmukkal a „tanítványképzés” nevében.
Viszont, még mindig meg vagyok győződve, hogy a Jézus és Pál apostol által mintázott kapcsolat alapú tanítványképző stratégia életbevágó számunkra. Inkább most az a helyzet, hogy az inga az ellenkező végletbe lendült át. A szabadonfutó, szívesen látunk, kafetéria, választ ki azt, ami éppen tetszik jellegű mai keresztyénségben, semmit nem követelünk, és színvonalat nem érvényesítünk. Inkább annak örülünk, ha a fenekek melegítik a székeket. Ha az emberek bevonulnak, és a vasárnapi gyakorlatot végigcsináljuk, azt gondoljuk, hogy valamit elértünk.
Azonban, Jézus nem parancsolta nekünk, hogy menjünk, és vonzzuk a tömegeket, hanem azt, hogy képezzünk tanítványokat (lásd Máté 28,29), és ha csak egyszer egy héten eljönnek az emberek az összejövetelre ez nem fog megvalósulni. És ez attól függetlenül, hogy a prédikátor hányszor készteti az embert, hogy álljon föl és kiabáljon, vagy lengesse a zsebkendőjét. Ha nem vezetjük az új keresztyéneket tanítványképző folyamaton keresztül – a legjobban kiscsoportokban vagy négyszemközt – az emberek az éretlenség örökös állapotában maradnak.
A „NemKeresztyén” című kiváló könyv szerzője, David Kinnaman, úgy fejezte ki ezt a problémát: „Ha kiteszik is a keresztyén hit hatására, a legtöbb Amerikában élő ember nem formálódik át. Egyet belépnek az ajtón, és ott véget ér az út. Nem bátorítják, képezik, vagy engedik őket arra, hogy úgy szeressenek, gondolkodjanak, mint Krisztus. Sokféleképpen, viszont, az új generáció igazán keresi a szellemi átalakulás lehetőségét. Ez az átalakulás, pedig, folyamatnak, utazásnak felel meg, nem egyszeri döntésnek.”
Ha helyre akarjuk állítani a tanítványképzés folyamatát, teljesen át kell alakítani a gyülekezetek működését. Valójában akarunk érett tanítványokat képezni, akik Jézus jellemével rendelkeznek, és képesek lesznek arra, hogy elvégezzék az Ő munkáit? Avagy megelégszünk sekély hittel rendelkező sekély hívőkkel?
Egy Floridában pásztori munkát ellátó barátomnak szembe kellett néznie ezzel a kérdéssel. Mint fiatal apa, szokása az volt, hogy csecsemő fiát elhelyezte a kocsi ülésén, és éjjel körbevezette a környéken az altatás érdekében. E rituálé közben egyszer elég nyersen szólt neki a Szentlélek. Ezt mondta: „Ezt teszed a gyülekezetben is. Csak körbevezeted a kisbabákat.”
Ez meggyőzte a barátomat. Rájött arra, hogy abba a csapdába eset, hogy bár eseményekkel és programokkal szórakoztatta a gyülekezetét, szellemi értelemben nem növekedtek az emberek. Meg volt elégedve azzal, hogy csecsemőkorban tartotta őket. Ha minden vasárnap ott ültek a székeken, és tizedet fizettek, akkor boldog volt. Azonban, nem növekedett senki, bizonyára nem termettek gyümölcsöt, és nem értek el másokat az evangéliummal. Hogyan hozzunk létre paradigmaváltást a tanítványképzésben?
Hogyan vegyük fel a „T-betűs” szót a szókincsünkbe?
- A gyülekezetek ne hangsúlyozzák kizárólag a nagy programokat, hanem vonják be az embereket a kiscsoportokba, ahol személyre szóló szolgálat történhet.
- Ne számokként kezeljük az embereket, hanem becsüljük a személyes kapcsolatokat.
- Mondjanak le a vezetők a sztár-prédikátor modelltől, és fektetessék be életüket az egyénekbe.
Mikor odaállunk Krisztus elé, hogy megvizsgálja szolgálatunkat, nem fogja azt kérdezni, hogy hányan ültek a padokban nálunk, hányan nézték TV műsorunkat, adakoztak a programunknak, vagy elmondták a megtérők imáját. Nem értékel meg bennünket az alapján, hogy hányan estek földre vagy hányan gyógyultak meg az alkalmainkon, hanem azt, hogy hány hűséges tanítványt képeztünk. Ezt tegyük prioritássá!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
