Néha kapok e-mailben olyan ídézeteket, amelyek nagyon tesztenek nekem. Tovább adok itt néhányat, ugyanúgy saját szerény fordításom szerint:
"A gondos szervezéssel egységbe kötött száz vallásos ember ugyanúgy nem alkot gyülekezetet, mint a tizenegy holttest nem képez focicsapatot. Az első feltétel az élet, mindig."
- A. W. Tozer
"A zúgolódásunk az ördög számára zene."
-Thomas Watson
"Finney prédikált, és sokszor az egész gyülekezet eltávozott! Az jó prédikációnak számít!"
- Leonard Ravenhill
"A színészek úgy beszélnek a képzelt dolgokról, mint ha valóságosak lennének, amíg ti igehirdetők túl gyakran beszéltek a valódi dolgokról, mintha képzeltek lennének."
- Thomas Betterton
"A jellemed azt jelenti, hogy ki vagy, mikor csak Isten néz téged."
- ismeretlen
"Egy keresztény, hogyan jut el érettségre, egy keresztyént, hogyan képeznek tanítvánnyá, egy keresztyén, hogyan növekedjen Krisztusban az olyan megtévesztés légkörében, ahol az emberek állandóan megtagadják azt, hogy a mozgalmuk valójában mit tanít, az emberek kitartóan játszanak, az emberekkel szembe olyan elvárásokat támasztanak, hogy olyan életet éljenek, amelyet senki nem élhet? Ez az egyén számára toxikus, az egyén tanúságtételét reménytelenül kompromittálja, számára lehetetlen, hogy akárkit a gyülekezetbe meghívjon. Mondhatnám tovább is… Tarthatatlan, fenntarthatatlan dolog ez, amelynek minél hamarabb véget kéne vetni."
- Paul Carden az adventizmusról
"Azért félünk annyit az emberektől, mert keveset félünk Istentől. Az egyik félelem meggyógyítja a másikat."
- William Gurnall.
"Ha Isten kemény utakra küld, kemény cipőt biztosít."
- Corrie ten Boom
"A vallás, amely semmibe se kerül, nem ér semmit sem."
- W.B. Dunkum
"A világ nem hisz a Bibliában, a keresztyének, pedig, nem engedelmeskednek a Bibliának."
- Leonard Ravenhill
2012. június 2., szombat
2012. május 26., szombat
Lee Grady írásai 4
Megint ez az ember írt valamit, ami tezszett nekem. Közlöm azt egy általam bizonyára gyengén fordított változatban.
A TANÍTVÁNYKÉPZÉS NEM CSUNYA SZÓ
-írta: J. Lee Grady
Ha helyre akarjuk állítani a tanítványképzés folyamatát, teljesen át kell alakítani a gyülekezetek működését.
Furcsán néznek rám a karizmatikus keresztyének, amikor azt állítom, hogy véleményem szerint Isten elhív bennünket a radikális tanítványságra. Az 1970-es évek karizmatikus mozgalmát átélő 50 év fölötti csoporthoz tartózóknak inkább rossz szájízük lesz a rettegett „T-betűs” szó hallatán.
Ez azért van, mert az úgy-nevezett Tanítványképző Mozgalom (másképpen Pásztorló Mozgalom) életbevágó biblikus alapelvet fegyverré változtatott át, és használták az emberek bántalmazására. A pásztorlás ferde tanítását elfogadó gyülekezetek azt követelték a hívőktől, hogy mielőtt kocsit vettek, gyereket vállaltak, vagy más városba költöztek, kérjék a lelkipásztoruk engedélyét. Az éretlen vezetőből diktátor lett, a gyülekezeti tagok hűséges talpnyalóivá váltak, és a mindent átható kontrolszellem eloltotta a Szentlélek tüzét.
Én ezt még egyszer nem akarom átélni. Számtalan embert ismerek, akik az 1970-es és 80-as években túlirányító gyülekezetekbe járásuk alatt szenvedett szellemi bántalmazástól kapott sebeiket még mindig nyalogatják. Vannak közülük, akik mind a mai napig egyetlen lelkipásztorban sem bíznak, mások elfordultak Istentől, mert a vezetők visszaéltek a hatalmukkal a „tanítványképzés” nevében.
Viszont, még mindig meg vagyok győződve, hogy a Jézus és Pál apostol által mintázott kapcsolat alapú tanítványképző stratégia életbevágó számunkra. Inkább most az a helyzet, hogy az inga az ellenkező végletbe lendült át. A szabadonfutó, szívesen látunk, kafetéria, választ ki azt, ami éppen tetszik jellegű mai keresztyénségben, semmit nem követelünk, és színvonalat nem érvényesítünk. Inkább annak örülünk, ha a fenekek melegítik a székeket. Ha az emberek bevonulnak, és a vasárnapi gyakorlatot végigcsináljuk, azt gondoljuk, hogy valamit elértünk.
Azonban, Jézus nem parancsolta nekünk, hogy menjünk, és vonzzuk a tömegeket, hanem azt, hogy képezzünk tanítványokat (lásd Máté 28,29), és ha csak egyszer egy héten eljönnek az emberek az összejövetelre ez nem fog megvalósulni. És ez attól függetlenül, hogy a prédikátor hányszor készteti az embert, hogy álljon föl és kiabáljon, vagy lengesse a zsebkendőjét. Ha nem vezetjük az új keresztyéneket tanítványképző folyamaton keresztül – a legjobban kiscsoportokban vagy négyszemközt – az emberek az éretlenség örökös állapotában maradnak.
A „NemKeresztyén” című kiváló könyv szerzője, David Kinnaman, úgy fejezte ki ezt a problémát: „Ha kiteszik is a keresztyén hit hatására, a legtöbb Amerikában élő ember nem formálódik át. Egyet belépnek az ajtón, és ott véget ér az út. Nem bátorítják, képezik, vagy engedik őket arra, hogy úgy szeressenek, gondolkodjanak, mint Krisztus. Sokféleképpen, viszont, az új generáció igazán keresi a szellemi átalakulás lehetőségét. Ez az átalakulás, pedig, folyamatnak, utazásnak felel meg, nem egyszeri döntésnek.”
Ha helyre akarjuk állítani a tanítványképzés folyamatát, teljesen át kell alakítani a gyülekezetek működését. Valójában akarunk érett tanítványokat képezni, akik Jézus jellemével rendelkeznek, és képesek lesznek arra, hogy elvégezzék az Ő munkáit? Avagy megelégszünk sekély hittel rendelkező sekély hívőkkel?
Egy Floridában pásztori munkát ellátó barátomnak szembe kellett néznie ezzel a kérdéssel. Mint fiatal apa, szokása az volt, hogy csecsemő fiát elhelyezte a kocsi ülésén, és éjjel körbevezette a környéken az altatás érdekében. E rituálé közben egyszer elég nyersen szólt neki a Szentlélek. Ezt mondta: „Ezt teszed a gyülekezetben is. Csak körbevezeted a kisbabákat.”
Ez meggyőzte a barátomat. Rájött arra, hogy abba a csapdába eset, hogy bár eseményekkel és programokkal szórakoztatta a gyülekezetét, szellemi értelemben nem növekedtek az emberek. Meg volt elégedve azzal, hogy csecsemőkorban tartotta őket. Ha minden vasárnap ott ültek a székeken, és tizedet fizettek, akkor boldog volt. Azonban, nem növekedett senki, bizonyára nem termettek gyümölcsöt, és nem értek el másokat az evangéliummal. Hogyan hozzunk létre paradigmaváltást a tanítványképzésben?
Hogyan vegyük fel a „T-betűs” szót a szókincsünkbe?
- A gyülekezetek ne hangsúlyozzák kizárólag a nagy programokat, hanem vonják be az embereket a kiscsoportokba, ahol személyre szóló szolgálat történhet.
- Ne számokként kezeljük az embereket, hanem becsüljük a személyes kapcsolatokat.
- Mondjanak le a vezetők a sztár-prédikátor modelltől, és fektetessék be életüket az egyénekbe.
Mikor odaállunk Krisztus elé, hogy megvizsgálja szolgálatunkat, nem fogja azt kérdezni, hogy hányan ültek a padokban nálunk, hányan nézték TV műsorunkat, adakoztak a programunknak, vagy elmondták a megtérők imáját. Nem értékel meg bennünket az alapján, hogy hányan estek földre vagy hányan gyógyultak meg az alkalmainkon, hanem azt, hogy hány hűséges tanítványt képeztünk. Ezt tegyük prioritássá!
A TANÍTVÁNYKÉPZÉS NEM CSUNYA SZÓ
-írta: J. Lee Grady
Ha helyre akarjuk állítani a tanítványképzés folyamatát, teljesen át kell alakítani a gyülekezetek működését.
Furcsán néznek rám a karizmatikus keresztyének, amikor azt állítom, hogy véleményem szerint Isten elhív bennünket a radikális tanítványságra. Az 1970-es évek karizmatikus mozgalmát átélő 50 év fölötti csoporthoz tartózóknak inkább rossz szájízük lesz a rettegett „T-betűs” szó hallatán.
Ez azért van, mert az úgy-nevezett Tanítványképző Mozgalom (másképpen Pásztorló Mozgalom) életbevágó biblikus alapelvet fegyverré változtatott át, és használták az emberek bántalmazására. A pásztorlás ferde tanítását elfogadó gyülekezetek azt követelték a hívőktől, hogy mielőtt kocsit vettek, gyereket vállaltak, vagy más városba költöztek, kérjék a lelkipásztoruk engedélyét. Az éretlen vezetőből diktátor lett, a gyülekezeti tagok hűséges talpnyalóivá váltak, és a mindent átható kontrolszellem eloltotta a Szentlélek tüzét.
Én ezt még egyszer nem akarom átélni. Számtalan embert ismerek, akik az 1970-es és 80-as években túlirányító gyülekezetekbe járásuk alatt szenvedett szellemi bántalmazástól kapott sebeiket még mindig nyalogatják. Vannak közülük, akik mind a mai napig egyetlen lelkipásztorban sem bíznak, mások elfordultak Istentől, mert a vezetők visszaéltek a hatalmukkal a „tanítványképzés” nevében.
Viszont, még mindig meg vagyok győződve, hogy a Jézus és Pál apostol által mintázott kapcsolat alapú tanítványképző stratégia életbevágó számunkra. Inkább most az a helyzet, hogy az inga az ellenkező végletbe lendült át. A szabadonfutó, szívesen látunk, kafetéria, választ ki azt, ami éppen tetszik jellegű mai keresztyénségben, semmit nem követelünk, és színvonalat nem érvényesítünk. Inkább annak örülünk, ha a fenekek melegítik a székeket. Ha az emberek bevonulnak, és a vasárnapi gyakorlatot végigcsináljuk, azt gondoljuk, hogy valamit elértünk.
Azonban, Jézus nem parancsolta nekünk, hogy menjünk, és vonzzuk a tömegeket, hanem azt, hogy képezzünk tanítványokat (lásd Máté 28,29), és ha csak egyszer egy héten eljönnek az emberek az összejövetelre ez nem fog megvalósulni. És ez attól függetlenül, hogy a prédikátor hányszor készteti az embert, hogy álljon föl és kiabáljon, vagy lengesse a zsebkendőjét. Ha nem vezetjük az új keresztyéneket tanítványképző folyamaton keresztül – a legjobban kiscsoportokban vagy négyszemközt – az emberek az éretlenség örökös állapotában maradnak.
A „NemKeresztyén” című kiváló könyv szerzője, David Kinnaman, úgy fejezte ki ezt a problémát: „Ha kiteszik is a keresztyén hit hatására, a legtöbb Amerikában élő ember nem formálódik át. Egyet belépnek az ajtón, és ott véget ér az út. Nem bátorítják, képezik, vagy engedik őket arra, hogy úgy szeressenek, gondolkodjanak, mint Krisztus. Sokféleképpen, viszont, az új generáció igazán keresi a szellemi átalakulás lehetőségét. Ez az átalakulás, pedig, folyamatnak, utazásnak felel meg, nem egyszeri döntésnek.”
Ha helyre akarjuk állítani a tanítványképzés folyamatát, teljesen át kell alakítani a gyülekezetek működését. Valójában akarunk érett tanítványokat képezni, akik Jézus jellemével rendelkeznek, és képesek lesznek arra, hogy elvégezzék az Ő munkáit? Avagy megelégszünk sekély hittel rendelkező sekély hívőkkel?
Egy Floridában pásztori munkát ellátó barátomnak szembe kellett néznie ezzel a kérdéssel. Mint fiatal apa, szokása az volt, hogy csecsemő fiát elhelyezte a kocsi ülésén, és éjjel körbevezette a környéken az altatás érdekében. E rituálé közben egyszer elég nyersen szólt neki a Szentlélek. Ezt mondta: „Ezt teszed a gyülekezetben is. Csak körbevezeted a kisbabákat.”
Ez meggyőzte a barátomat. Rájött arra, hogy abba a csapdába eset, hogy bár eseményekkel és programokkal szórakoztatta a gyülekezetét, szellemi értelemben nem növekedtek az emberek. Meg volt elégedve azzal, hogy csecsemőkorban tartotta őket. Ha minden vasárnap ott ültek a székeken, és tizedet fizettek, akkor boldog volt. Azonban, nem növekedett senki, bizonyára nem termettek gyümölcsöt, és nem értek el másokat az evangéliummal. Hogyan hozzunk létre paradigmaváltást a tanítványképzésben?
Hogyan vegyük fel a „T-betűs” szót a szókincsünkbe?
- A gyülekezetek ne hangsúlyozzák kizárólag a nagy programokat, hanem vonják be az embereket a kiscsoportokba, ahol személyre szóló szolgálat történhet.
- Ne számokként kezeljük az embereket, hanem becsüljük a személyes kapcsolatokat.
- Mondjanak le a vezetők a sztár-prédikátor modelltől, és fektetessék be életüket az egyénekbe.
Mikor odaállunk Krisztus elé, hogy megvizsgálja szolgálatunkat, nem fogja azt kérdezni, hogy hányan ültek a padokban nálunk, hányan nézték TV műsorunkat, adakoztak a programunknak, vagy elmondták a megtérők imáját. Nem értékel meg bennünket az alapján, hogy hányan estek földre vagy hányan gyógyultak meg az alkalmainkon, hanem azt, hogy hány hűséges tanítványt képeztünk. Ezt tegyük prioritássá!
2012. május 10., csütörtök
Lee Grady írásai 3
Lee Grady most már nem a Charisma magazine szerkesztője, ez a cikke mégis teszett nekem...
ÚJBOR, RÉGI BORTÖMLŐK és A VÁLTOZÁSTÓL VALÓ FÉLELEM
-írta J. Lee Grady
Manapság, az Úr az újbor ömledező folyóját akarja kiengedni az egyházba, de ehhez vannak dolgok, amelyeket hátra kell hagynunk.
Egy floridai Orlandóból származó asszony múlt hónapban szerepelt a híradóban, mert úgy döntött, hogy nyugállományba helyezi az 1964-es Mercury Comet autóját. A most 93 éves Rachel Veitch akkor vette meg újonnan 3.300 dollárért ezt az autót, amikor 29 centbe került a benzin gallonja. A Veitch által „harci szekérnek” nevezett világos sárga kocsiban most 567.000 mérföld van…
Minden kocsinak van várható élettartama. A legtöbb Mercury Comet autót már bontóra ítélték. Megdöglik a motor, elrozsdásodik a karburátor, és kimegy a divatból a modell – azért újabb járműre cserélik ki. A rohanó világunkban Apple új iPhone-t kibocsát minden második évben, és a legnépszerűbb alkalmazásokat szinte havonta frissítik. És ezekre a gyakori korszerűsítésekre számítunk is.
Sokan közülünk, pedig, akik a keresztyén szolgálatban tevékenykedünk, azt gondoljuk, hogy az egyháznak nincsen szüksége átalakításra, megújításra. Azt várjuk, hogy a gyülekezetek éveken keresztül állandóan ellesznek, és azt gondoljuk, hogy a világ szívesen beszáll az 1964-es sárga Mercury Comet modellünkbe, és élvezi a retro kocsikázást. Sajnos, ez téves elképzelés. Amíg az evangélium üzenete maga tökéletes és örökzöld, a csomagoláshoz használt burkolatot illeszteni kell az időkhöz, különben hamar elveszíti korszerűségét. Orgona, templomtorony, díszruha… (De ugyanaz vonatkozik az 1980-as évek stílusában készült keresztyén TV műsorokra is).
Jézus azt mondta bemerítő János tanítványainak, hogy nem teszik az emberek az újbort a régi bortömlőbe, mert szétreped a tömlő és elvész a bor. „Az újbort új tömlőbe töltik, és akkor mindkettő megmarad,” mondta Jézus (Máté 9,17). Manapság, viszont, sok gyülekezet és szolgálat ahhoz ragaszkodik, hogy
újra és újra töltik az újbort a régi modellekbe. Ellenállunk a felújításnak és harcolunk az előremenés ellen.
Kockáztatnám feltételezni, hogy 90 %-át annak, amit csinálunk a mai egyházban, teljesen át kéne alakítani. Szembenézünk a legmegijesztőbb megújulási programmal, amelyet valaha indítottak az egyház történelmében. A feladat, viszont, nem lehetetlen. De fájdalmas lépéseket kell tennünk:
1. Meg kell szabadulnunk a változástól való félelemtől. Isten állandóan előremozdul. Lehet, hogy arra vezet bennünket, hogy egy időre egy helyen táborozzunk, de nem szabad egy helyen elkényelmesedni. Előbb-utóbb fújja a kürtöt, és elmozdul a jelenlétének a felhője. Ne parkoljunk egy helyen, ha Isten arra hív el, hogy előremozduljunk. Maradjunk nyitottak a friss utasításaira, és várjuk tőle, hogy kihívja a hitünket. Kalandos dolog, Istennel járni!
2. Szembe kell szállnunk a tradícióval. Azok, akik megragadnak a múltban, nem tudnak a jövőre nézni. A szent tehénnek nincsen helye a szószéken, áldozzuk fel az oltáron! A „mindig így csináltuk” nem működik Isten új korszakában. A tömeg a nosztalgiának kényelmes padját választja, de Isten azzal a bátor kevéssel megy tovább, akik úttörőkként lépnek az el nem ért territórium felé.
3. Kérjük a Szellemet arra, hogy jelentse ki az új stratégiát. Nem lehet hagyatkozni a gyülekezeti növekedés gurukra, a népszerű könyvekre vagy a sztár prédikátorokra, hogy ők majd bevezessék az igazi változást. Ha utánozzuk a népszerű szellemi irányzatokat, csak testi módon cselekszünk, követjük a valódi megújulás szánalmas utánzatát. Ha a gyülekezet átalakulásának a munkáját nem vezeti a Szent Szellem teljes mértékben, akkor a változások csekélyek lesznek, a hatásuk, pedig, siralmas. Az utolsó, ami kell, az a felületes frissítés.
Hiszem, hogy az Úr a mai időkben az újbor ömledező folyóját akarja kiengedni az egyházba, és arra utasít bennünket, hogy készítsük a bortömlőnket. A régit meg kell újítani a Szellem által, az elavultat át kell alakítani, és a hatástalant ki kell cserélni. Isten újat akar cselekedni. Ne álljunk ellene!
ÚJBOR, RÉGI BORTÖMLŐK és A VÁLTOZÁSTÓL VALÓ FÉLELEM
-írta J. Lee Grady
Manapság, az Úr az újbor ömledező folyóját akarja kiengedni az egyházba, de ehhez vannak dolgok, amelyeket hátra kell hagynunk.
Egy floridai Orlandóból származó asszony múlt hónapban szerepelt a híradóban, mert úgy döntött, hogy nyugállományba helyezi az 1964-es Mercury Comet autóját. A most 93 éves Rachel Veitch akkor vette meg újonnan 3.300 dollárért ezt az autót, amikor 29 centbe került a benzin gallonja. A Veitch által „harci szekérnek” nevezett világos sárga kocsiban most 567.000 mérföld van…
Minden kocsinak van várható élettartama. A legtöbb Mercury Comet autót már bontóra ítélték. Megdöglik a motor, elrozsdásodik a karburátor, és kimegy a divatból a modell – azért újabb járműre cserélik ki. A rohanó világunkban Apple új iPhone-t kibocsát minden második évben, és a legnépszerűbb alkalmazásokat szinte havonta frissítik. És ezekre a gyakori korszerűsítésekre számítunk is.
Sokan közülünk, pedig, akik a keresztyén szolgálatban tevékenykedünk, azt gondoljuk, hogy az egyháznak nincsen szüksége átalakításra, megújításra. Azt várjuk, hogy a gyülekezetek éveken keresztül állandóan ellesznek, és azt gondoljuk, hogy a világ szívesen beszáll az 1964-es sárga Mercury Comet modellünkbe, és élvezi a retro kocsikázást. Sajnos, ez téves elképzelés. Amíg az evangélium üzenete maga tökéletes és örökzöld, a csomagoláshoz használt burkolatot illeszteni kell az időkhöz, különben hamar elveszíti korszerűségét. Orgona, templomtorony, díszruha… (De ugyanaz vonatkozik az 1980-as évek stílusában készült keresztyén TV műsorokra is).Jézus azt mondta bemerítő János tanítványainak, hogy nem teszik az emberek az újbort a régi bortömlőbe, mert szétreped a tömlő és elvész a bor. „Az újbort új tömlőbe töltik, és akkor mindkettő megmarad,” mondta Jézus (Máté 9,17). Manapság, viszont, sok gyülekezet és szolgálat ahhoz ragaszkodik, hogy
újra és újra töltik az újbort a régi modellekbe. Ellenállunk a felújításnak és harcolunk az előremenés ellen.Kockáztatnám feltételezni, hogy 90 %-át annak, amit csinálunk a mai egyházban, teljesen át kéne alakítani. Szembenézünk a legmegijesztőbb megújulási programmal, amelyet valaha indítottak az egyház történelmében. A feladat, viszont, nem lehetetlen. De fájdalmas lépéseket kell tennünk:
1. Meg kell szabadulnunk a változástól való félelemtől. Isten állandóan előremozdul. Lehet, hogy arra vezet bennünket, hogy egy időre egy helyen táborozzunk, de nem szabad egy helyen elkényelmesedni. Előbb-utóbb fújja a kürtöt, és elmozdul a jelenlétének a felhője. Ne parkoljunk egy helyen, ha Isten arra hív el, hogy előremozduljunk. Maradjunk nyitottak a friss utasításaira, és várjuk tőle, hogy kihívja a hitünket. Kalandos dolog, Istennel járni!
2. Szembe kell szállnunk a tradícióval. Azok, akik megragadnak a múltban, nem tudnak a jövőre nézni. A szent tehénnek nincsen helye a szószéken, áldozzuk fel az oltáron! A „mindig így csináltuk” nem működik Isten új korszakában. A tömeg a nosztalgiának kényelmes padját választja, de Isten azzal a bátor kevéssel megy tovább, akik úttörőkként lépnek az el nem ért territórium felé.
3. Kérjük a Szellemet arra, hogy jelentse ki az új stratégiát. Nem lehet hagyatkozni a gyülekezeti növekedés gurukra, a népszerű könyvekre vagy a sztár prédikátorokra, hogy ők majd bevezessék az igazi változást. Ha utánozzuk a népszerű szellemi irányzatokat, csak testi módon cselekszünk, követjük a valódi megújulás szánalmas utánzatát. Ha a gyülekezet átalakulásának a munkáját nem vezeti a Szent Szellem teljes mértékben, akkor a változások csekélyek lesznek, a hatásuk, pedig, siralmas. Az utolsó, ami kell, az a felületes frissítés.
Hiszem, hogy az Úr a mai időkben az újbor ömledező folyóját akarja kiengedni az egyházba, és arra utasít bennünket, hogy készítsük a bortömlőnket. A régit meg kell újítani a Szellem által, az elavultat át kell alakítani, és a hatástalant ki kell cserélni. Isten újat akar cselekedni. Ne álljunk ellene!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
