Máté 24-t, ami az Olajfák hegyén (Máté 24,3) Jézus által elmondott beszéd, másképpen a Kis Apokalipszis, mivel párhuzamot mutat magával az Apokalipszissel (Jelenések könyvével), napjainkban gyakran úgy értik, hogy Jézus megprófétálta benne a világ végét. Viszont, valójában erről van szó?
Először le kell fektetni, hogy ezt a fejezetet nem szabad szövegkörnyezet nélkül megvizsgálni. Az itt elmondott események más dolgoknak a betetőzése, amelyeket Jézus a korábbi fejezetekben elmondott. Máté az az Evangélium, ami a leginkább a zsidókkal foglalkozik, és Jézus konfliktusa a zsidó vallási vezetőkkel, különösen a farizeusokkal, fontos témája a könyvnek. Jézus gyakran felfedi a farizeusok képmutatását, keményszívűségét, meg is magyarázza nekik, mi lesz a viselkedésük következménye.
A Máté 21,33-46-ban feljegyzett szőlőművesek példázatában, Jézus jelképesen az fejezi ki, hogy mikor a „gazda” (Isten) elküldi a „művesekhez” a fiát, az lesz az utolsó esélyük arra, hogy jól cselekedjenek (37 v.). Azonban, megölik a fiát, és ennek következtében, Isten királysága tőlük elvétetik és másnak adatik (43. v.). A farizeusok tudták, hogy Jézus róluk beszélt (45. v.).
Ezt megelőzően, mikor Jézus megtisztította a templomot, arra utalt, hogy az Isten háza volt (21,13), de a zsidó vezetők képmutatása miatt, azt mondta nekik: „elhagyottá lesz a ti házatok” (23,38). Az elhagyott szó itt görögül ἔρημος (erémosz), amely később jelentős lesz. A jeruzsálemi templom, tehát, már nem az Isten háza, mert elhagyta, hanem csak a zsidó vezetőké, és hamarosan elhagyatott lesz/elpusztul.
Egy másik fontos kifejezés „ez a nemzedék” vagy generáció. Ez többször szerepel Máté evangéliumában (ἡ γενεὰ αὕτη – hé genea hauté) (Máté 11,16; 12,41.42.45; 23,36), és minden esetben, kontextusában, arra a generációra utal, amely akkor élt, mikor Jézus járt a földön, tehát, azok, akik hallották őt. Az egyetlen hely, ahol keresztény körökben vitás ez a kifejezés, az Máté 24,34. Később visszatérünk erre.
Most jön a Máté 24. Jézus az Olajfák hegyén elmondott beszéde mindhárom szinoptikus evangéliumban szerepel, de a leghosszabb verzió Mátéban van. A párhuzamos részek Márk 13-ban és Lukács 21-ben (részekkel Lukács 17-ben) találhatóak. Tehát, miről szól a szakasz? Az 1.-2. versben, Jézus tanítványai rámutatnak a templom épületeire, és Jézus válaszol úgy, hogy lerombolják majd. Akkor az Olajfák hegyén ülve, a tanítványok felteszik ezt a kérdést: „Mondd meg nekünk: mikor lesz ez, és mi lesz a jele a te eljövetelednek és a korszak végének?” (Máté 24,3).
A párhuzamos részekben ez szerepel: „Mondd meg nekünk, mikor lesz ez, és mi lesz annak a jele, amikor mindez beteljesedik?” (Mark 13,4-5) „Mester, mikor lesz ez, és mi lesz annak a jele, hogy ez elkezdődik?” (Lukács 21,7)
A párhuzamos szakaszokat összevetve, két – talán három is, de mindenképpen kettő - konkrét kérdést tesznek fel a tanítványok. Jézus kijelentésére, hogy elpusztul a templom, ezt kérdezik: mikor történik ez, és mi lesz a jele annak, hogy meg fog történni?
Tehát a vitapont annyi, hogy Jézus ezekre a kérdésekre válaszol-e, vagy valami teljesen más dologról elkezd-e beszélni? Igaz, hogy Jézus néha rejtélyes módon válaszol kérdésekre, vagyis kérdésre reagál újabb kérdéssel, ugyanakkor képes is volt egyenes választ adni. Például, mikor a tanítványok megkérdezik a magvető példázatának magyarázatát (Máté 13).
Máté 24-re visszatérve, Jézus úgy kezdi a válaszát, hogy néhány megfigyelendő jelt sorol fel. Először olyan jeleket mond, amelyek megtörténnek, de még nem jön a vége, mint például hamis messiások, háborúk, éhínség, földrengések megjelenése. Ezek csak „a vajúdás kínjainak kezdete” (24,4-8). Aztán, beszél „a pusztító utálatosság” meglétéről (24,15). Mi lehet az? Ha nézünk a párhuzamos szakaszokat, Márk szintén „a pusztító utálatosság” kifejezést használja (13,14), Lukács, viszont, ezt írja: „Amikor pedig látjátok, hogy Jeruzsálemet hadseregek kerítik be, akkor tudjátok meg, hogy elközelített annak a pusztulása.” (21,20). Egyértelmű, hogy párhuzamok ezek az igék, de Lukács kicsit másképpen fejezi ki. Mindhárom szakaszban szerepel a görög szó ἐρήμωσις (erémószisz), amely főnév, aminek pusztaság, elhagyatottság a jelentése, a fent említett „elhagyott” melléknév megfelelője Máté 23,38-ból. A különbség szokásos magyarázata az, hogy Máté és Márk megadja Jézus szavait görög nyelven, de Lukács értelmezi a mondanivalóját, mivel a nem zsidó olvasó, illetve olvasók számára értelmetlen a héber idióma. De mivel feltesszük, hogy Lukács írása ugyanannyira Istentől ihletett, mint a többi evangélium, akkor helyes a megfejtése.
A „pusztító utálatosság” kifejezése, ahogy Jézus is mondja (Máté 23,15), visszautal Dániel próféciaira. A kifejezés a következő helyeken szerepel: Dániel 9,27. 11,31. 12,11 (angol fordítás szerint, bár az új magyar fordítás másképpen adja: „iszonyatos bálvány.”) Hasonlóképpen: „a pusztulást okozó lázadás” (angol – magyar szerint: „a szörnyű bűn) (8,13-14). A kifejezés 12,11-ben héberül שִׁקּ֣וּץ שֹׁמֵ֑ם (siqqúc sómém), vagy hasonlóan az egyéb igékben. A görög megfelelője az új szövetségben τὸ βδέλυγμα τῆς ἐρημώσεως (to bdelügma tész erémószeósz).
Úgy értik, hogy Dániel 11 leírja, illetve megjövendöli a háborúk sorozatát, amely Nagy Sándor birodalmának a utód királyságai, vagyis Szíria és Egyiptom (az északi, illetve a déli király) között több évszázadon át megtörtént. A 31. versben: az északi király „parancsára előállnak csapatai. Meggyalázzák a megerősített szentélyt, megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felállítják az iszonyatos bálványt.” (másképpen: pusztító utálatosságot). A 8,13-14-gyel együtt véve, ez IV. Antiokhosz Epiphanész szeleukida király idejére utal. Ő kr. e. 167-ben a jeruzsálemi templomba lépett be, és a szentek szentjében disznót áldozott fel Zeusznak, így megszentségtelenítve a templomot. Erre utal a „pusztító utálatosság” kifejezés. A templomot később újrafoglalták és újraszentelték a Makkabeusok felkelése idején, ahogy leírja az I. Makkabeusok apokrif könyve. Erre az eseményre a János evangéliumában megemlített templomszentelés ünnepén emlékeznek meg (10,22), a mai napig hanukkaként ünneplik. Tehát, itt a „pusztító utálatosság” kifejezés rámutat a jeruzsálemi templom megszentségtelenítésére, különösen a pogány hatalom által.
A Dániel 12,11-ben olvasható utalás nagyon nehezen érthető, tehát átugrom most. Az utolsó ige a hetven hétről szóló prófécia (Dániel 9), amely szintén elég nehezen magyarázható. Az utolsó két versében ez áll: „És a várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe; és vége lesz vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás. És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak, és utálatosságok szárnyán pusztít, a míg az enyészet és a mi elhatároztatott, a pusztítóra szakad.” (Károli).
Ezeket a verseket a Máté 24-ben található szakasszal összevetve, úgy tűnik, hogy Jézus azzal válaszol arra a kérdésre, hogy mi lesz a jele a végnek, hogy Jeruzsálemet körülveszik a hadseregek, amelyek okozzák a pusztulását. De ez mikor lesz?
A másik kérdésre, hogy mikor történik ez meg, a válasz Máté 24,34-ben található: „Nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem történik,”
Elég világosnak tűnik, tehát, hogy Jézus megjövendöli a templom lebontását. A tanítványai azt kérdezik, hogy mikor lesz ez meg, és mi lesz annak a jele. Jézus úgy válaszol, hogy ez a generáció nem múlik el, és a várost körülveszik a seregek, és akkor menekülni kell.
Aztán visszajöttek a rómaiak, három éven át ostrom alá vették a várost, és végül is lerombolták a templomot kr. u. 70-ben, Ezeket az eseményeket írja le Josephus Flavius „A zsidó háború” című művében. Nem maradtak keresztények Jeruzsálemben, mikor történtek ezek. Mellesleg, szintén Josephus könyvében olvashatunk mindazokról a „vajúdás kínjainak kezdetének” nevezett jelekről, ahogy beteljesedtek abban a Krisztus feltámadása és Jeruzsálem pusztulása közötti 40 évig tartó periódusban. ‘Jézus így válaszolt nekik: "Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt mondják: Én vagyok a Krisztus! - és sokakat megtévesztenek. Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek mindenfelé. De mindez a vajúdás kínjainak kezdete! Akkor átadnak titeket kínvallatásra, megölnek benneteket, és gyűlöl titeket minden nép az én nevemért. Akkor sokan eltántorodnak, elárulják és meggyűlölik egymást. Sok hamis próféta támad, és sokakat megtévesztenek. Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül. De aki mindvégig kitart, az üdvözül. Isten országának ezt az evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég." (Máté 24,4-14).
Ebben az első századi időszakban, kr. u. 30 és 70 között, beteljesedtek mindezek a jelek. Sok hamis Krisztus és hamis próféta támadt ebben az időben, ahogyan írja Josephus, valamint Tacitus római történetíró, néhányan közülük sok követőt vonzott. Maga a Biblia ír a samáriai Simos Magusról (Ap. Csel. 8). Később Rómába költözött, ahol istenként imádták. Josephus írta, hogy az ország tele volt csalókkal. János apostol mondja, hogy: „sok hamis próféta jött el a világba.” (I. János 4,1). Az ősegyházatyák Órigenész, Jusztinusz Mártir és Iréneusz beszámolnak hamis Krisztusokról ebben a periódusban. Voltak háborúk és háborúk hírei, valamint a nyomukban megjelenő éhínségek és járványok. Természetesen, háborúk mindig voltak és vannak, de ez a Pax Romana időszaka volt, mikor sokkal kevesebb háború volt. Most, pedig, szerte a birodalomban történeket háborúk, különösen a Nero császár 68-ban történő öngyilkosságát követő években. Három éven keresztül, káosz uralkodott Rómában. Három császár követte egymást azokban az években, mindegyiket meggyilkolták. Úgy tűnt, hogy összeomlik a birodalom, amíg Vespasianus helyre nem állította a rendet 70-ben.
Palesztinában kr. u. 66-ban tört ki a háború, és az azt követő néhány éven át, zsidóüldözés történt Alexandriában, Szíriában és Cézáreában. Az keresztényeket is üldözték, ahogy látjuk az Apostolok Cselekedetei könyvében. Kr. u. 70 előtt történtek földrengések, többek között Krétán, Szmirnában, Milétoszban, Khioszon, Szamoszban, Laodiceában, Hierapoliszban, Kolosséban, Rómában és Júdeában.
(folytatás következik)
