Lee Grady írásai 1

Mostanában találkoztam Lee Grady-nek, a Charisma Magazine korábbi szerkesztőjének blogjával, ahonnan vettem és fordítottam (engedély nélkül) egy pár cikket, mert tetszett… Itt az egyik:

Üzenet Szent Őfensége Méltóságos Püspök Tisztelendő Doktor Apostoli Főmuftinak
Szerda, 2011. november 09. 09:14 EST J. Lee Grady Hírlevele – Csontomban ég a tűz

Jézust nem érdekelték a címek. Bennünket miért érdekelnek?

Sokszor azt kérdezik tőlem, van-e címem? A válaszom nem mindig tetszik az embereknek. Sokat utazom, tehát, nem tekinthetem magamat pásztornak. Mindenféle címkét próbáltak rám ragasztani: Tisztelendő, próféta, apostol…, még püspök is. Az egyik gyülekezetben úgy mutattak be, mint „Dr. Grady” – majdnem alámásztam a szék alá – csak főiskolai végzettségem van nekem. Semmilyen betűk nem követik a nevem.

Azt mondom az embereknek: „Szólítsatok Lee-nek. Vagy ha nagyon formálisan akartok hangzani, akkor a Grady testvér is megfelel.”

„Jézus a királyoknak Királya és az uraknak Ura, Dávid Fia, a Békesség Fejedelme és a Hitvallásunk Apostola. Mikor eljött e világba, pedig, lemondott a mennyei dicsőségéről és a ,Jézus’ szerény nevét felvette.”

Manapság, úgy tűnik, kifejlődött közöttünk a címek fétise. Valameddig a karizmatikus körökben mindenki püspök lett (és voltak, akiket e hivatalba gyűrűkkel, palástokkal és mókás kalapokkal avattak be). Aztán, ugyanazok a csúcsos kalapú pasik elkezdték magukat apostoloknak nevezni. Aztán féltékenyek lettek a próféták, és ők is apostoloknak nevezték magukat! Egy hölgyet ismertem, aki, nehogy felülmúlják, azt igényelte, hogy „Magasztos Prófétanőnek” hívják.

Most a legújabb hóbort az, hogy a gyülekezeti tagoknak muszáj bizonyos embereket apostoloknak szólítani. (Mint, például: „Mikor megérkezik Szentfazék apostol, kérlek szépen benneteket, hogy csak „Apostol úrnak” szólítsátok meg, és biztosítsatok neki magánszobát, ahol a két napszemüveges adjutánsa őrt állhassanak az ajtó előtt.”) Még komplikált teológiát is kitaláltak, amely alátámasztja ezt a nevetséges szabályt. Azt állítja ez, hogy az Isten emberétől nem kaphatsz meg valóságos kenetet, ha nem tiszteled meg a megfelelő címmel.

Ó de nagyon szellemi dolognak hangzik ez a naiv ember fülének. Kár, hogy badarság.

Jézus nem vett részt ebben a vallásos játékban, különösen az ő korszaka Főmuftiaival, a hosszú palástú írástudókkal és farizeusokkal. Miután vádolta őket azzal, hogy szeretik a főhelyeket a zsinagógákban, arra utalt, hogy tetszik nekik, ha az emberek „rabbinak” szólítják meg (lásd: Máté 23:6-7).

Aztán figyelmeztette őket: „De ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. … a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok! Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik” (8-9 vers).

Évszázadok óta kiforgatják az emberek e szavak értelmét, és azt bizonygatják, hogy nem az egyházi címekkel van a gond: Jézus inkább a büszkeség ellen beszélt. Egyetértek azzal, hogy Jézus a bűn gyökerét fedte fel. De arra is kérte ezeket a címekkel megszállott embereket, hogy mondjanak le a címkékről, és úgy viselkedjenek, mint a normális emberek.

Amikor néhány évvel ezelőtt Kínában voltam, olyan bámulatos vezetőkkel találkoztam, akik a gyülekezetek ezreit plántálták már. Egyébként, sok időt töltöttek börtönben a hitük miatt, vasrudakkal verték meg őket azért, mert hirdették az evangéliumot. Ők a legbátrabb apostolok, akikkel valaha találkoztam. Amikor megkérdeztem tőlük, viszont, hogy az „apostolt” címként használják-e, az egyik pasi azt mondta: „Hisszük, hogy vannak ezek a szerepek az egyházban. Mi, pedig, inkább „testvérnek” szólítsuk meg egymást.

Részemről ennyiben el volt intézve az ügy. Néhány évvel később találkoztam Iftakhar pakisztáni apostollal, aki 900 gyülekezetet felügyel. Két puskalövéstől származó sebhely van a kezén, mert a szélsőséges muzulmánok meg akarják ölni. Mikor azt kérdeztem tőle, hogyan szólítsam meg, elmosolyodott és azt mondta: „Iftakharnak.”

Ha ez a két hitóriás – akik valódi apostolok – nem igénylik, hogy valamilyen címen szólítsák meg őket, akkor a Méltóságos Nagymester Tisztelendő Doktor Püspök Jones (aki azt állítja, hogy talán négy gyülekezetet felügyel) ne lógassa a szolgálati szerepét a nyakán, mint valami vacak neonfényes névkártyát.

Ha az emberek nem látják a jellemedben, hogy kenet van az életeden, akkor ne csorbítsd az evangéliumot azzal, hogy olyan címet viselsz, amit nem érdemelsz meg.

Nem azt mondom, hogy nem szabad az egyházi szerepeket tisztelendővel, szolgálattevővel, vagyis püspökkel azonosítani. De nem lehetne a bizonytalanságról és a gyerekes „én fontosabb vagyok nálad” jellegű elnevezésekről lemondani, és visszatérni az evangélium egyszerűségéhez? Tegyük túl magunkat magunkon!

Jézus a királyoknak Királya és az uraknak Ura, Dávid Fia, a Békesség Fejedelme és a Hitvallásunk Apostola. Mikor eljött e világba, pedig, lemondott a mennyei dicsőségről és a ,Jézus’ szerény nevét felvette. Díszes palástot nem viselt. Címet nem követelt. Nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem azért, hogy szolgáljon. Ha becsületes módon akarunk szolgálni neki, le kell mondani a dicsvágyról, és koronánkat letenni lábainál.

Szavak definíciója

Mikor beszélünk a más vallásokhoz, vagy akár más keresztyén mozgalmakhoz való tartozókkal, úgy tűnik néha, hogy nincs nagy különbség köztünk, és mégis ugyanazokról a dolgokról beszélünk.

Valójában így van ez, pedig? Walter Martin szekta kutató és szakértő azt mondta, hogy mikor beszélünk a mormonokkal, Jehova tanuival, és másokkal: "meg kell mászni a nyelvi korlátot" (azaz, We need to scale the language barrier).

Az a helyzet, hogy a más vallásoknál, elképzelhető, mégpedig így is van, hogy ugyanazokat a szavakat használnak mint az evangéliumi keresztyének, de teljesen más értelemmel, definícióval, értelmezéssel.

Például, azt mondhatjuk együtt a fentiekkel, valamint az katolikusokkal, adventistákkal, és ki tudja kivel is, hogy hisszük, hogy Jézus Krisztus az élő Isten Fia, aki halálával váltságdíjat fizetett a bűnért, fel is támadt a halálból, és most is él. Jól hangzik, de tényleg ugyanazt értjük ezalatt?

Dehogy is...

Erről még többet később...

Őskori Titkok – 1. rész

Tudom, hogy ez őrültnek hangzik, de mostanában nagyon megfogott az a gondolat, amellyel évtizedekkel ezelőtt is találkoztam, hogy évezredekkel ezelőtt, az emberek magas színvonalú technológiával rendelkeztek.

Végül is, miért nem? Tudjuk, hogy az emberek nagyon intelligensek, és mostanában sokféle technológiát fejlesztettek. Miért nem a múltban is, de különböző okokból elveszett ez a tudás? Tudjuk, hogy az alexandriai könyvtár többször elpusztult. Mit tartalmazhatott, vajon? Arról is meg vagyok győződve, hogy az evolúciós elméletnek nincsen alapja a valóságban – nem támasztják alá a tudományos tények. Csak teória spekuláció hátán. Azt is kijelentem nagyon erősen, hogy ezeknek a tényeknek a megértéséhez, nem kell, nem szabad földön kívüliek látogatásaihoz folyamodni. Itt a közelben vannak az emberek, és ők is képesek ezeknek a dolgoknak a végrehajtására.

Csak egy példát mondok itt. Ha a következő tényleg igaz, bár nincsen róla szó a Bibliában, a biblikus történelemképnek egyáltalán nincsen ellentétben. Végül is, az ember az Édenkert óta bűnös, és tele van gyűlölettel.

Archeológiai lelet:

A mai Pakisztánban található Indus folyó völgyében, a Harappá és Mohenjo-Daro őskori városok romjait tárták fel. Ezeket a városokat valami fentről jövő hatalmas hőség pusztította el, olvasztotta össze. Egybeolvadt agyagedényeket, kőfalakat találtak. Emberi csontvázak is vannak, az utcákon össze-vissza heverve, egymás kezét fogva, mintha valami rémületes katasztrófa hirtelen meglepte volna őket. Ezek a csontvázak még mindig rendkívül radioaktívak.

Írott forrás:

„Gurkha, gyors és erős vimanán repülve, egyetlen lövedéket hajított, amely az univerzum teljes erejét rejtette. A füst és láng izzó oszlopa, ezer nap fényességével, teljes pompájában emelkedett… függőleges robbanás gomolygó füstfelhőivel… az első robbanása után emelkedő füstfelhő terjeszkedő kerek köröket alakított, mint az óriás napernyők szétnyílása… ismeretlen fegyver volt, a halál hatalmas hírnöke, amely a Vrishnik és az Andhakák teljes faját hamuvá zúzta.
… a tetemek annyira megégtek, hogy megismerhetetlenné váltak. Kihullott a hajuk, körmük; a fazekak látszólagos ok nélkül széttörtek, és a madarak fehérré váltak. Néhány óra múlva, minden élelmiszer megfertőződött… hogy meneküljenek a tűztől… a katonák patakokba vetették magukat, hogy magukat és felszerelésüket megmossák…”

A Mahabharata – több ezer éves indiai epikus költemény

Az érdekesség kedvéért, Dr. J. Robert Oppenheimer a Manhattan Project vezető atombomba tudós, jártas volt az őskori szanszkrit nyelvű irodalomban. Az első atombombateszt után tartott interjújában, idézett a Bhagavad Gita című hindu írásból: „Most halállá lettem, a világok pusztítójává.” A hét évvel az almagordoi nukleáristeszt után Rochester Egyetemén tartott interjújában, azt kérdezték tőle, hogyha ez az első felrobbantott atombomba volt-e? Azt válaszolta: „Hát, igen, legalábbis, a modernkor történelmében.”

Mindenképpen lenyűgöző, nem gondoljátok?