Gondolatok a teológiáról

Alapok - közösség

2012-01-25T05:35:00.000-08:00

A keresztyénség alaptanításai - 6. A gyülekezet fontossága

Már az előző anyagban felsoroltuk azt a négy területet, amivel foglalkoztak az első megtérők.

A közösségi élet alapjai

3000 ember megtért az első Pünkösd napján, így csatlakoztak a gyülekezethez/egyházhoz, és négy dologgal foglalkoztak. Ezeket a gyülekezeti élet négy alapjának nevezhetjük (Ap. csel. 2:42):
- Apostoli tanítás
- Közösség
- Kenyér megtörése
- Imádkozás

Itt a második pontot tárgyaljuk, a közösséget.

„ne hagyjuk el összejövetelünket, mint némelyek szokták, hanem bátorítsuk egymást, annál inkább, minél inkább látjátok a napot közeledni.” (Zsidó 10:25 – r.k. fordítás)

Szükségünk van egymásra. Mikor Jézust Megváltónak és Úrnak elfogadjuk, Isten családjához csatlakozunk. A Szentlélek bemerít bennünket Krisztus testébe, az egyházba (I. Kor. 12:13). Más hívők már testvéreinknek számítanak.

Biblikus közösség

A közösség görögül „koinónia” (κοινωνια). Ez kifejezi a keresztyén egység valódi jelentőségét, a kölcsönös részesedést egymás életében. Mi az, amit meg kell osztani egymással?

Példák:

I. János 4:11,19-21 szeretet, törődés, közös étkezés, idő…
Galata 6:2 terhek, imádság, beszélgetés, bátorítás, segítség
Galata 6:10 jót tevés, képességek, talentumok, pénz használata mások javára
Jakab 5:16 imádság, idő

El kell ismerni egymásról, hogy nem vagyunk tökéletesek! Szükség van arra, hogy legyünk helyes viszonyban egymással, tanuljunk bocsánatot kérni és megbocsátani (Máté 5:23-24; 6:9-15)

A megsértődés, a duzzogás, a viszálykodás és a pletykálkodás BŰN! (Jakab 4:1-4,11-12; Galata 5:13-15,20; I. Kor. 5:11; I. Tim. 5:11-15; Példabeszédek 16:28). Ha valaki mégis megsértett bennünket, először el kell menni hozzá és a dolgot négyszemközt rendezni, ha lehet (Máté 18:15-17).

A keresztyének őszintén megoszthatják egymással az életüket. Nem szükséges, se nem célszerű a képmutatás.

„A gyülekezet az egyetlen közösség a világon, ahol a tagság lényeges feltétele a jelölt méltatlansága.”
R. B. Munger

A közösség célja
Példabeszédek 27:17 Vassal formálják a vasat
Prédikátor 4:9-10 Egymást emeljük fel
Zsidó 10:24-25 Bátorítjuk és buzdítjuk egymást
Zsidó 3:13 NAPONKÉNT

Az egyház fogalma

A görög szó, amelyet egyházzal vagy gyülekezettel fordítanak – ekklészia (εκκλησια). Eredeti jelentése kb. „a kihívottak csoportja”. Isten kihívott bennünket a világból, hogy tartozzunk hozzá és egymáshoz. Ahogy fönt említettük, valaki nem születhet újjá anélkül, hogy automatikusan be ne merítkezzen az „egyházba”. De, mit jelent az egyház/gyülekezet?

A keresztyén egyházra nézve, a Biblia az ekklészia szót három szinten használja:
A. Az egyetemes/univerzális egyház – minden egyes hívőből áll, aki él (és élt) a világon (Máté 16:18; Kolossé 1:18) – gyakorlati okokból, soha nem gyűlik össze!
B. A helyi gyülekezet – minden hívőből áll, aki egy bizonyos városban vagy területen lakik (I. Kor. 1:12; Galata 1:2) – lehet, hogy ezek sem mind ismerik egymást.
C. Egy helyi csoport, amely összegyűlik háznál, magánszemélynél (Róma 16:3-5).

Mit nem jelent az ekklészia szo?

A. Emberektől felállított szervezet/felekezet/intézmény
B. Akármilyen épület

A Bibliában található jelképei az egyháznak

Ezek csak akkor működnek, ha a keresztyén egyének csoportba is tartoznak.

Krisztus teste

„Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.” (I. Kor 12:27). Minden tagja a testnek lényeges. A test együttműködik a közös célok elérésének érdekében. A test minden részének, viszont, különös, egyedi szerepe van. (I. Kor. 12:14-27; Efezus 4:16). Szükség van az alázatosságra, a türelemre és a szelídségre, hogy megmaradjon az egység (Efezus 4:16). Erre törekedni kell (Filippi 2:2-4, Zsoltár 133:1-3).

Isten népe

„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe” (I. Péter 2:9). Az egyházban a nemzetek most Isten ígéreteinek örököstársai Izraellel együtt (Efezus 3:6).

Isten szántóföldje

(I. Kor 3:9). Ez összefügg a magvetés és a gyümölcstermés gondolatával is (Márk 4:1-20; Galata 5:22-23).

Isten épülete

(I. Kor 3:9; Efezus 2:19-22; I. Péter 2:5).

A Szentlélek temploma

(I. Kor. 3:16-17).

Krisztus mennyasszonya

(Efezus 5:25-32; Jelenések 21:9).

Az a gondolat, hogy valaki egyedül, otthon is gyakorolhatja a hitét és nem is kell gyülekezethez tartozni, nem összeegyeztethető a fenti jelképekkel, és teljesen idegen gondolat az újszövetség világában. Krisztus a gyülekezetért jön vissza, nem egy rakás egyénért, akiknek semmi közük nincs egymáshoz.

Nem mindegy, azonban, hogy milyen csoporthoz tartozik az ember. Az igazi gyülekezet nem az, pl.: a) amely a legrégebbinek mondja magát, b) amely történetesen egy bizonyos, kedvenc felekezethez tartozik, c) amelyet az állam elismer… Hanem, mi is?

A helyi gyülekezet tevékenységei

Befelé irányuló szolgálat – a szentek építése: dicsőítés, tanítás, közösség, kenyér megtörése, imádság, szellemi ajándékok gyakorlása, helyreállítás, csodák, adakozás, közös étkezés, személyes növekedés

Kifelé irányuló szolgálat – az elveszettek megnyerése: evangelizálás, csodák, démonűzés, gyógyítás, szegények segítése, számbeli növekedés

Gyülekezetnek számít az újjászületett egyénekből álló minden olyan csoport, amely a fenti szolgálatokat végez, beteljesítve mandátumát, illetve Jézus parancsolatait.

A gyülekezet struktúrája

A mai világon többféle „egyház van”, és különböző módon oldják meg a vezetés kérdését. Az újszövetségi minta sem teljesen egységes, de nagyjából lehet a helyi és az utazó szolgálatokat megkülönböztetni.

Általános: Minden egyes megtért hívő az egyetemes papsághoz tartozik (I. Péter 2:9), mindenki prófétálhat (I. Kor. 14:31), mindenkinek van szolgálata Krisztus testében (I. Kor. 12:14-15), mindenki kap talentumot Istentől (Máté 25:14-30)
Olyan, mint padban ülő, fogyasztó, laikus, passzív keresztyén NINCS!
Nem a szórakozás céljából járunk gyülekezetbe.

Helyi vezetők: Presbiterek/püspökök (Ap. csel. 15:6; I. Tim. 3) és diakónusok (Ap. csel. 6:1-6; I. Tim. 3).

Utazó szolgálatok: apostolok, próféták, evangélisták, pásztorok, tanítók (I. Kor. 12:27-28; Efezus 4:11).

Néhány záró gondolat:

Az igazi közösséget egymással a legjobban esetleg magánháznál összegyülekező kiscsoportokban lehet gyakorolni. A kiscsoport szinte automatikusan „követeli” a szeretet és közösség erősebben működő formáját, amelyet az egyházi épületben szépen el lehet kerülni.

A „templomban” sorokban ülhetünk, egymás tarkóját nézve, hátat fordítva egymásnak – így könnyű megvetni egymást, akár gyűlölni egymást úgy, hogy alig veszik észre. Először ez bűn, másodszor, kiscsoportban nem nagyon lehet ezt megúszni.

Megemlítjük a Galata 5:16-21-ben található bűnlistát, amelyen szerepel a harag, a széthúzás és a pártoskodás is. Ezek nem jellemzik az olyan embereket, akik újjászülettek és szellemben járnak. Világosan meg van írva, hogy akik ezekben megmaradnak, nem üdvözülnek.
Olyan hozzáállás, mint pl.: házi csoport lehet nálunk, de nem megyünk a másikhoz, vagy gyülekezetbe megyek el, de házi csoportba nem, nem csak a „tradíción” múlik, hanem az olyan testi bűnökre is utal. Ezekből meg kell térni – keresztyének életében nem tűrhetjük ezeket.

Egyébként, a Biblia nem említ egyházi épületeket, és az egyház legdinamikusabb növekedése azokban az évszázadokban történt meg, amikor nem is voltak. Az összejövetelt házaknál tartották, az evangéliumot, pedig, kint a szabadban hirdették.

Az ősegyházban, volt olyan összejövetel, hogy közös étkezés volt az Úrvacsorával együtt, és olyan alkalom is, ahol testként szolgáltak egymásnak – mindenki a saját ajándékával, szerepével – mint I. Kor 14:26.

(folytatás következik...)

Apropó: „ötvözés”… kik azok az istenfiak?

2012-01-23T13:21:00.000-08:00

Egy előző írásomban megemlítettem, hogy Ellen G. White azt tanította, hogy az Özönvíz előtt, ötvözés történet az emberek és az állatok között, amely „kevert” utódok születését eredményezte. Hogy ő ezt honnan vette, bizonyára csak ő tudta, viszont arra emlékeztet, hogy néhányan egy másik fajta „ötvözést” szeretnének látni, szintén az Özönvíz előtti világról szóló I. Mózes 6:1-4-ben. Idézem a szakaszt:

„Történt pedig, hogy amikor az emberek (héber - há’ádám) kezdtek elszaporodni a földön, és leányaik születtek, látták az istenfiak (b’néi-há’ĕlóhíjm), hogy szépek az emberek leányai (b’nóth há’ádám), ezért feleségül vették (vajiq’khú láhem nášíjm) közülük mindazokat, akiket kiszemeltek maguknak. Akkor ezt mondta az Úr: Ne maradjon a lelkem örökké az emberben, hiszen ő csak test (bászár - hústest). Legyen az életkora (jámáiv – napjai) százhúsz esztendő.
Abban az időben, amikor az istenfiak bementek az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szültek nekik – sőt még azután is -, óriások (hann’fílíjm) éltek a földön. Ők azok a vitézkedők (haggibóríjm), akik ősidőktől fogva hírnevesek voltak.
Amikor látta az Úr, hogy az emberi gonoszság mennyire hatalmasodott a földön, és hogy az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében. Azért mondta az Úr: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; az emberrel együtt az állatokat, a csúszómászókat és az égi madarakat is, mert megbántam, hogy alkottam őket. De Nóé kegyelmet talált az Úr előtt.
Nóénak ez a története (éleh tóldót Nóakh).” (I. Mózes 6:1-9).

Mostanában megint találkoztam ezzel a résszel, amikor valaki, akit egyébként tisztelek és igazán komoly istenkereső embernek tartok, egy istentiszteleten azt mondta, hogy két elmélet van erről a történetről... Viszont én úgy tudom, hogy három elmélet van, és azt, amelyet én a legjobbnak tartok, meg sem említette… De talán előremegyek egy kicsit…

Különböző, eltérő (tehát, pontosabban három) elmélettel találkoztam e szakasz magyarázatára. Mindegyik régi, több évszázados múlttal bír, tehát, nem találtam ki én, nem találták ki tegnap. Nehogy elfogult legyek, nézzük meg ezeket mind…

Először megemlítem a 9-es verset. Nagyon régen olvastam egy könyvet (amelynek a nevét elfelejtettem, tehát nincs meg a „Bibliográfiában”, és amely egyébként eléggé liberális volt, mert a „helyi árvíz” elméletét pártolta), de valami megmaradt bennem. Arról volt szó, hogy Mózes első könyvét Mózes nem írta, hanem szerkesztette. Van benne egy ismétlődő kifejezés „éleh tóldót XY” (ez XY története), és bár a legtöbb Bibliafordítás felosztása szerint, az a mondat egy-egy történet elején áll, más ős közel-keleti írásokkal összehasonlítva, és mindegyik történetet megvizsgálva is, ezt inkább az illető történetének a végét jelölné. Minden illető (pl. Ádám – I. Mózes 5:1, Nóé – 6:9, Nóé fiai – 10:1), inkább a neve előtt álló történetben található információt tudta volna, mint az utána levőt. Ez különösen látszik Táré esetében, akinek a története, írása, I. Mózes11:10b) és 27a) között olvasható. Ezek szerint elképzelhető, hogy a szóban forgó szöveg eredeti verzióját maga Nóé írta – nem tartom ezt kizártnak.

Ez alapján meg lehet állapítani, hogy ez a szöveg, még biblikus összehasonlításban is, nagyon régi. Bizonyára Nóé és kortársai pontosan tudták, hogy mit akar ő mondani, amikor az „istenfiak” kifejezést használta. A későbbi időkben, viszont, elképzelhető, hogy elveszett ez a tudás. Az Özönvíz előtti időszakban történt ez az esemény, és abból az időből a Biblián kívül nincsen más forrásunk, régészeti leletünk, írásunk, ami segítene abban, hogy jobban megértsük az akkori viszonyokat. És a legkorábbi magyarázat, amely most még rendelkezésünkre áll, kb. másfél évezreddel később keletkezett. Talán azt kéne megértenünk, tehát, hogy még annak idején sem lehetett sokkal nagyobb fogalmuk arról, hogy ez mit jelent, mint minekünk a huszonegyedik században. Mindenesetre, íme az elméletek…

A bukott angyalok elmélete:

A legrégebbi magyarázat, amelyről még van tudomásunk, és szintén az első, amivel találkoztam én, az a gondolat, hogy az „isten fiai” (bukott) angyalok, és „az emberek leányai” emberi nők, és ezek gyermekeket szültek együtt, utódokat hoztak létre.

A következő érveket hozzák fel az elmélet védelmében:

- Az „Isten fiai” (héber: b’nei-há’ĕlóhíjm) kifejezés más szakaszokban angyalokat jelent (pl., Jób 1: 6; 2: 1; Zsoltár 29:1).

- Ez volt néhány zsidó rabbi tanítása Jézus idején. Az intertestamentális zsidó irodalom, többek közt a kb. kr. e. III.-II. századból származó I. Énók könyve, tovább fejleszti a Nóé idejében lezajló mennyei lázadás történetét, amely részleteire néhány újszövetségi szerző is utal (pl. I. Péter 3: 19-20; II. Péter 2: 4; Júdás 6-7, 14-15). Josephus és Philo is tartják ezt a magyarázatot.

- Mivel ugyanez a keveredés történik az Özönvíz után is (4. v.), az óriásokkal később is találkozunk: „ott láttuk az óriásokat (Nefilim), az óriásoktól származó Anak fiait. Olyannak láttuk magunkat, mint a sáskák, és ők is úgy néztek ránk.” (IV. Mózes 13:33).

- Isten azért pusztította el az embereket, mert nagyon sok volt az angyalokkal való keveredés. Nóét többek között azért mentette meg Isten, mert ő „feddhetetlen” volt (9.v.). Az itt szereplő héber támím szót ugy értik, mivel máshol fizikális tökéletességre utál, pl. az áldozati állatokkal kapcsolatban (vö. III. Mózes 1:3), hogy Nóé genetikailag tiszta ember volt, nem volt családjában angyali genetikából származó keveredés.

- A sok emberi kultúra mitológiájában található „istenek leszármazottairól” szóló történekek, pl. indiai, babiloni, görög, római, dél amerikai, arra utalnak, hogy ez a dolog tényleg megtörtént az Özönvíz után is.

- Ez a legrégebbi ősegyházatyák magyarázata, tehát, a legelső keresztyén tanítás erről a szakaszról, pl., többek között Justinus Martyr, Origenész, Irenaeus és Tertullianus tanították ezt.

- Arra tekintettel, hogy Jézus azt mondta: „Ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is…” (Máté 24:37), azt tételezik fel, hogy megint genetikai keveredés lesz az utolsó napokban, és ezt az UFO-s lényekkel való „tapasztalatokkal” hozzák össze.

Mindennek ellenére, ezzel a nézettel vannak komoly gondok is:

- Ez incidens szövegkörnyezete arra utal, hogy Isten miatta annyira haragszik az emberre, hogy tervezi a pusztítását (I. Mózes 6: 5-7). Az ige szerint, viszont, az ember bűne az, amely Isten haragját, ítéletét kiváltja. Nem a genetikai keveredés miatt pusztul el a föld lakossága, hanem a bűne miatt.

- Ha a pusztulás főleg az angyalok bűne miatt történt volna meg, miért bünteti meg Isten inkább az embereket? A szakasz nem említ semmilyen ítéletet az angyalok ellen (még „Isten fiaiként” sem), hiszen, úgy-e, az angyalok mégsem fulladnak vízben!

- Jézus szerint, az angyalok nem házasodnak össze és nem szülnek utódokat (lásd Márk 12: 25; Lukács 20: 34-36). Az alapján is, amit a modern tudomány fedezett fel a szaporodásról és a DNS szerepéről, elképzelhetetlennek tűnik a dolog. Persze, az angyalok nem vetik alá magukat tudományos kísérleteknek, de mégis…

Menjünk tovább…

A Kaini és Séti vonalak elmélete:

Mivel néhány befolyásos pogány író, mint Celsus (Kelszosz) és „Hitehagyott” (Apostata) Julianus császár, használták a fönt tárgyalt hagyományos szempontot arra, hogy támadjanak a keresztyénségre (hát, ha olyan butaságokban hisznek…), az V. században Julius Africanus egy alternatív elméletet agyalt ki. Azt magyarázta, hogy a szövegben megemlített „isten fiai” valójában Sét leszármazottjai, az „emberek leányai”, viszont, azok Kain utódjai. Azért haragudott Isten, mert Sét istenfélő fiai nem tartották magukat külön az istentelen Kaini vonal utódaitól, és így hozták magukra az Özönvizet. Szent Ágoston elfogadta ezt az elméletet, népszerűvé tette az „Isten városa” című művében, és így lett ez a romai katolikus egyháznak, valamint később sok evangéliumi tanítónak is a véleménye.

Nem sok minden mellette szól, bár a következőket említeném:

- Ez az elmélet elkerüli azt a gondolatot, hogy az angyalok és az emberek együtt szültek utódokat.

- Az „isten fiaihoz” hasonló kifejezések emberekre is utalhatnak (pl. V. Mózes 14: 1; Ézs 43: 6; Hós 1: 10; I. Ján 3: 1-2), bár az is igaz, hogy az egyik sem azonos vele.

- Az Özönvizet az emberek bűne váltotta ki, és nem kell folyamodni az angyalok lázadására.

Sajnos, azt is meg kell mondani, hogy igazán hatalmas problémák is vannak vele:

- Tulajdonképpen, maga a szöveg exegézise.

- Az „Isten fiai” kifejezés ebben a pontos formában máshol csak angyalokra és nem emberekre utal.

- Az is igaz, viszont, hogy ezt a kifejezést „hívőkre” vagy „istenfélőkre” nem használja az ószövetség.

- Sét nem Isten, és Kain nem Ádám. A szöveg azt mondja: „Isten fiai” és „Ádám leányai” (a héber szerint), nem, pedig: „Sét fiai” és „Kain leányai”. Ha valójában igaz ez a szempont, miért nem mondja ezt a szöveg? Miért jelentené „Ádám fiai” a Kaini vonalat, az egész emberiséggel szemben?

- A szöveg nem utal arra, hogy az egyik vonal istenfélő, a másik, pedig, gonosz. Az Özönvíz azért történt, mert minden ember gonoszságot követett el. Ha a Sétiek annyira szentek voltak, miért pusztította el őket Isten?

- Az Özönvíz előtt, Isten az elkülönülést nem követelte. Ez csak I. Mózes 11-ben jelenik meg, Izsák esetében. Isten nem szeszélyes. Nem hozza az ítéletet valami miatt, amit elfelejtett megemlíteni.

- Az elmélet nem magyarázza meg az „óriások” létrejöttét.

- Valószínűtlennek tűnik nekem, hogy két emberi vonal között történő házasságok akkora bűnt jelentene, amely kifejezetten közvetlen kiváltója lenne Isten nagy ítéletének. Végül is, a szöveg szerint, nem paráznaságról van szó, hanem rendes házasságról. Isten azt parancsolta az embernek: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet.” (I. Mózes 1: 28). Az egyszerű összeházasodás és gyermekszülés nem szegi meg Isten utasítását.

- I. Mózes 6: 4 azt engedi következtetni, hogy ezt a bizonyos bűnt nem csak az özönvíz előtt, hanem utána is követték el (vö. IV. Mózes 13: 33). Mivel a Kaini vonal az özönvízben teljesen elpusztult volna, ebben a formában fizikális lehetetlenség lenne elkövetni.

- Ezt a magyarázatot csak az V. században találták ki. Igazán mesterségesnek és erőltetettnek tűnik.

Az isteni királyok elmélete:

A harmadik lehetőség az, hogy „az isten fiai” özönvíz előtti uralkodók vagy fejedelmek voltak, akik azt állították magukról, hogy Istennek, illetve valamelyik istennek a leszármazottjai, így hitelesítve a hatalmukat. Ők így istenekként követeltek maguknak imádatot, és a közönséges emberek közül vettek feleségeket, többnejűséget gyakoroltak. A II. századi Rabbi Simeon ben Yochai után, ez lett a szokásos magyarázat a rabbinikus judaizmusban, ami így maradt mind a mai napig. Bár kevésbé ismert a keresztyének között, a XX. század közepétől kezdve néhány modern teológus újratárgyalja (pl. Livingstone, Meredith Kline).

Ugyanazok a pontok szólnak mellette, mint a Kaini és Séti vonalak esetében, és ráadásul:

- A „b’nei-há’ĕlóhíjm” kifejezést „az istenek fiai” szavakkal is lehetne fordítani.

- A többnejűség kezdetét már Lámech esetében láthatjuk (I. Mózes 4:19-24), akiről elképzelhető, hogy olyan „királyi” figura volt. Az is elképzelhető, hogy ez a fajta „ember kultusz” egészen Kain idejére nyúlik vissza, aki várost alapított, és a fiáról nevezte (I. Mózes 4:17).

- A szöveg mondja, hogy ugyanaz lett később is (4.v.). Bár nincsen régészeti lelet az Özönvíz előtti világból (vagy mégis…? OOPARTS?), a történelmi forrásokból tudjuk, hogy a legrégebbi ismert Özönvíz utáni civilizációkban mindenképpen olyan viszonyok uralkodtak, mint amit feltételezünk e nézet alapján. Az ókori Közép Keleten a királyokat, uralkodókat „az istenek fiainak” tartották, pl. Sumerban, Asszíriában, Egyiptomban, Babilonban.

- Esetleges Özönvíz utáni biblikus párhuzam Nimród esete lenne (I. Mózes 11:8-12). A héber szöveg háromszor mondja róla, hogy gibór – hatalmas – ugyanaz a szó, mint I. Mózes 6:4-ben. Biblián kívüli források azt mesélik, hogy Nimród felesége, Semiramis, férje halála után szülte Tammuz fiát, és természet-feletti származását állította. Ettől az eseménytől sok-sok hamis vallási rendszer származik. Mindegyik azt állítja, hogy emberi asszony isteni lénytől szülte meg a fiát. Ez a dolog megmagyarázza azokat a mítoszokat is, miszerint emberi lányok szültek félisteneket, avatárokat, titánokat, anélkül, hogy ez valójában igaz lenne.

- Livingstone azt állítja, hogy ezekben a nagyon régi időkben a királyok és a papok együtt direkt írták, régebbi verziókból átalakították a mítoszokat, hogy vallási rendszer jöjjön létre, a (helyi) istentől származó király központi szerepével együtt, hogy a köznépet alárendeltségben tartsák. Ha ez így is van, ez is megmagyarázza a sok legenda létrejöttét.

- Az, hogy az ember istenné illetve egy istennek a fiává teszi magát, így magának imádást követelve bálványimádásnak megfelel, amely Isten előtt az egyik legsúlyosabb bűnnek számít. Később Izrael népe elsősorban bálványimádása miatt került fogságba. Az a tény, hogy az ember a helyett, hogy az igaz Istenben bízzon, más embereket imádott (lásd Róma 1:22-23), mindenképpen Isten ítéletét hozhatta maga után. Ez az állapot mindenképpen hihető kiváltója lett volna az Özönvíznek, és ráadásul, az ember bűnének számít.

- Jézus mondanivalójával és az utolsó időkkel kapcsolatban is, hogy: „Ahogyan Nóé napjaiban…”, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy: „megjelenik a törvénytipró… beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten.” (II. Thessz. 2:3-4). Úgy tűnik, ez nagyon is belefér a fenti képbe….

Az elmélet ellen szólna, hogy:

- Az „Isten fiai” kifejezés ebben a pontos formában, más igékben angyalokra és nem emberekre utal. Nincsen más ige, viszont, amely az Özönvíz előtti világból származik, amely ezt a kifejezést tartalmazza.

- Ez az elmélet sem add magyarázatot a természet-ellenes utódokra, óriásokra (I. Mózes 6:4). Ez, viszont, nagyon bonyolult kérdés. Sem a héber „nefilim” sem a görög LXX fordítása szerinti „gigantes” nem igazán azt jelenti, hogy „óriások.” Talán mégis csak „vitézekről” van szó, mint Nimród esetén. És mi van, ha középutat választanánk, és azt a lehetőséget is elismerjünk, hogy ezek, bár nem a bukott angyalok leszármazottjai, de mindenképpen démonizált emberek lehetnének. Olyan emberek mindenképpen természet-feletti erővel rendelkezhetnek…

Talán az előzők alapján már kitalálta az olvasó, hogy az én látásom szerint, ez a harmadik magyarázat a leghihetőbb számomra.

Használt források:

Bob Deffinbaugh: „The Sons of God and the Daughters of men (Genesis 6:1-8)”
http://bible.org/seriespage/sons-god-and-daughters-men-genesis-61-8

Meredith G. Kline: commentary on Genesis, in The New Bible Commentary Revised, IVP, 1970.

David Livingstone: „Who were the Sons of God in Genesis 6?”
http://www.davelivingston.com/sonsofgod.htm

Trevor J. Major: „The meaning of „Sons of God in Genesis 6:1-4”, Apologetics Press

Chuck Missler: „Sons of God” parts 1-6: http://www.youtube.com/watch?v=3LI-r4mM0QU&feature=related

http://www.gotquestions.org/sons-of-God.html

http://www.learnthebible.org/the-sons-of-god-in-genesis.html

http://www.herealittletherealittle.net/index.cfm?page_name=Genesis-6-Sons-of-God

http://perdurabo10.tripod.com/id563.html

http://ministeriomisionerodepoderenjesus.blogspot.com/2010/11/semiramis-priests-nimrod-tammuz-and-his.html

Alapok - A Szentírás, II. függelék

2012-01-20T09:14:00.001-08:00

Bibliafordítások - áttekintés

Példák – János 3:16 (a sorrend nem lényeges)

1. Károli Gáspár fordítása. Megjelent 1590, többször átdolgozták. Még nagyon elterjedt és népszerű. Nyelvezete régies.

"Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne veszszen, hanem örök élete legyen."

2. Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája. 1975, többször átdolgozták. Sok Károli-féle kifejezést megtartott, bár modernebb a nyelvezete. Bizonyos versekben érezhető a Kálvinista beállítottsága.

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

3. Szent Jeromos Bibliatársulat fordítása. 1997. Római katolikus fordítás a Neovulgata alapján. Az apokrif írásokat is tartalmazza.

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

4. Csia Lajos fordítása. 1978. Csak újszövetség. A görög szöveg szószerinti fordítása. Nem túl olvasmányos.

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy senki el ne vesszen, aki Őbenne hisz, hanem örök élete legyen."

5. Vida Sándor fordítása. 1971. Csak újszövetség. Magyarázó fordítás.

"Mert úgy (olymódon) szereti az Isten a világot [a világrend(sz)e(r)t], hogy az egyetlen világrajött Fiát adta, hogy mindenki, aki hivő (hithű) lesz Benne, nehogy elvesszen (elpusztuljon), hanem birtokosa legyen a világkorszakra szóló (aioni) életnek."

6. Az újszövetség egyszerű fordítása. 2003. Szabadon fordított modern nyelvezetre.

"Mert úgy szerette Isten az embereket, hogy egyetlen Fiát adta, hogy aki hisz a Fiúban, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

7. A Szentírás új világ fordítása. 2010. Jehova tanui fordítása az angol 1961-ben megjelent New World Translation alapján. Inkább ferdítés, mint fordítás, hogy illeszkedjen az Őrtorony Tarsulat egyedi bibliamagyarázataihoz.

"Mert az Isten annyira szerette a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki hitet gyakorol benne, el ne pusztuljon, hanem örök élete legyen."

8. Szent Pál Akadémia fordítása (Hit gyülekezete). Folyamatosan 1995 óta.
{Nem találtam példát}

Alapok - A Szentírás, I. függelék

2012-01-19T12:01:00.000-08:00

Kézíratok

Aleppo Codex. Héber Biblia. X. sz. Jeruzsálem

P52. János évangélium töredéke. Kb. 120. Manchester.

א. Codex Sinaiticus. Teljes görög nyelvű Biblia, LXX ószövetséggel. IV. sz. London. "Alexandriai" szöveg típus.

D. Codex Bezae. Kétnyelvű görög és latin kézirat. V. sz. Cambridge. ("Nyugati" szöveg típus.)

Alapok - A Szentírás

2012-01-19T11:45:00.000-08:00

A keresztyénség alaptanításai

5. A Biblia, Isten Igéje

Folytatom az alaptanítások sorozatát. Ez inkább jegyzet, mint esszé formában - remélem, így is hasznos lesz.

Íme...

Isten az embernek akarja kijelenteni magát.

Miért problémás számunkra ez:
Isten láthatatlan szellem – János 4:24
Mivel az ember bűnös, el van szakadva Isten jelenlététől, fal áll fenn közöttünk és közötte – Ézsaiás 59:2
A mi gondolataink nem az Ő gondolatai, segítség nélkül nem érthetjük meg Őt – Ézsaiás 55:8-9
Tehát, amit „kitalálunk” Istenről, az akaratáról, az útjáról (személyes vélemény), nem lehet helyes – Példabeszédek 16:25

Tehát, ha Isten maga nem jelenti ki magát, nem ismerhetjük

Megemlítem itt – mint máshol bővebben – ha a vallásokat, szektákat tanulmányozzuk, három területet kell megvizsgálni:
Mi az információforrásuk?
Hogyan látják az üdvözség útját?
Kizárólagosak-e?

Nézzük itt az elsőt: ha azt állítjuk, hogy van információnk Istenről, honnan merítjük azt?

A természetes kinyilatkoztatás:

Először, Isten a teremtés által kinyilatkoztatja magát – I. Mózes 1-2; Zsoltár 19:1-4; Róma 1:20

Isten szólt, és a teremtés létrejött – I. Mózes 1:3, 6

A természetes kijelentés alapján következtethetjük, hogy van Isten, de nem elég ahhoz, hogy tudjuk milyen az a bizonyos isten!

A speciális kinyilatkoztatás:

Isten beleavatkozik a történelembe.
Kijelentette magát Ábrahámnak, nemzeti Izraelnek

Szólt a prófétáknak – Ezékiel 17: 1

Végül, Jézus Krisztusban jelentette ki magát, aki „a láthatatlan Isten képmása” – Kolossé 1:15; vö. Zsidó 1: 1-2; János 1: 14

Az Ige testté lett

Ezeket az eseményeket, kijelentéseket leírták és megőrizték a Bibliában – ugyanúgy Isten Igéjeként ismert.

A Szentlélektől ihletve, emberi szerzők írták le ezeket:

„Emberileg, a Bibliát kb. 40 különböző hátterű ember írta 1500 éven át. Ézsaiás próféta volt, Ezsdrás pap, Máté vámszedő, János halász, Pál sátorkészítő, Mózes juhász, Lukács pedig orvos.”
http://www.gotquestions.org/Bible-authors.html

A Bibliát kb. kr. e. 1400 – kr. u 100 között írták

- A főszerző a Szentlélek volt – inspirálta – aki maga Isten (II. Timoteus 3:16-17; II. Péter 1:20-21
- A központi figura Jézus – aki maga Isten (I. Mózes 1, vö. János 1:1, Jelenések 22:20-21)

A Biblia:

Ez a könyv Isten üzenete az emberek számára, a Szentlélektől ihletve
Elmondja, hogyan cselekedett Isten a történelem folyamán
Megmagyarázza, hogyan kerülhetünk kapcsolatba Ővele

Ószövetségből és újszövetségből áll – összesen 66 könyvből

Az ószövetség:
Ugyanazt az anyagot tartalmazza, mint a zsidó szentírás, csak kicsit más az elrendezése – főleg annak az üzenete, hogyan foglalkozott Isten a zsidó néppel

A zsidó szentírás három részből áll:

A törvény – Tóráh (תּוֹרָח)
A próféták – N’víím (נְבִיאִים)
Az írások – K’túvím (כְּתוּבִים)

Együttesen - Tanakh

Kr. e. 1400 – 400 írták

Héber nyelven írták, amely a zsidó nép nyelve volt, néhány részt, pedig arám nyelven

Példák:

Héber - I. Mózes 1:1-2

בְּרֵאשִׁית בָּרָא אֱלֹהִים הַשָּׁמַיִם וְאֵת הָאָרֶץ׃
אֵתוְהָאָרֶץ הָיְתָה תֹהוּ וָבֹהוּ וְחֹשֶך עַל־פְּנֵי תְהוֹם וְרוּחַ אֱלֹהִים םְרַחֶפֶת עַל־פְּנֵי הַמָּיִם׃

Kezdetben teremtetette Isten a mennyet és a földet.
A föld még kietlen és puszta volt; a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.

Arám – Dániel 3:17

חֵן אִיתַי אֱלָהָנָא דִּי־אֲנַחְנָא פָּלְחִין יָכִל לְשֵׁיזָבוּתַנָא םִן-אַתּוּן נוּרָא יָקִדְתָּא וּמִן־יְדָך מַלְכָּא יְשֵׁיזִב׃

Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk; Ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó király!

Az újszövetség:
Jézus életéről, az ősegyház terjedéséről szól, az apostolok gyülekezetek számára küldött leveleit és próféciát tartalmazza.

Kr. u. kb. 50-100 között írták.

Görög nyelven írták (koiné), amely akkoriban a Római birodalom keleti részén használt nemzetközi kereskedelmi nyelv volt.

Példa:

Görög – János 3:16

οὕτως γὰρ ἠγάπησεν ὁ θεὸς τὸν κόσμον, ὥστε τὸν υἱὸν τὸν μονογενῆ ἔδωκεν, ἵνα πᾶς ὁ πιστεύων εἰς αὐτὸν μὴ ἀπόληται ἀλλ᾽ ἔχῃ ζωὴν αἰώνιον.

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

A Biblia legújabb könyve, tehát, 1900 éves, de még mindig helyénvaló, mert az ember lényegében nem változott meg.

A Biblia néha nehezen érthető dolgokat tartalmaz, mert:
A kultúra, amelyben írták, más, mint a miénk (pl. I. Kor 11:3-16)
Istenről szóló dolgokat tartalmaz (vö. I. Kor 2:14)

A nehézségeket le lehet győzni, ha:
Megértjük a kulturális különbségeket (mélységes tanulmányozást igényel)
Kérünk a Szentlélektől segítséget!

A Biblia főszerzője a Szentlélek. Ha újjászülettünk és betöltekeztünk Szentlélekkel:

Ő segít nekünk a megértésben – I. János 2:27; János 14:26, 16:13; Lukács 25:45
Vö. II. Péter 3:16 – A Szentírást ki is lehet forgatni, vigyázzunk!
Pl. Nézzük a szövegkörnyezetet, ne ragadjunk ki egyetlen egy mondatot: I. Kor 10: 23; I. Kor 7:1 vö. I. Tim 4:1 ff.

A közösségi élet alapjai

Már megnéztük a személyes keresztény élet 3 alapját – lásd az előző részeket, Ap. csel. 2:38-39. 3000 ember megtért az első Pünkösd napján, így csatlakoztak a gyülekezethez, és négy dologgal foglalkoztak. Ezeket a gyülekezeti élet négy alapjának nevezhetjük (Ap. csel. 2:42):
- Apostoli tanítás
- Közösség
- Kenyér megtörése
- Imádkozás

Az eredeti apostolok már rég meghaltak, de az apostoli tanítást most az újszövetségi írások tartalmazzák. Írták azokat vagy az apostolok (Péter, Pál, Máté) vagy azoknak ismerősei, kísérői (Márk, Lukács).

Miért ismerkedjünk a Bibliával?

A Biblia Isten üzenete mi számunkra, tehát fontos, hogy olvassuk, ismerjük meg a tartalmát.

Azt emlegetik, hogy a Biblia és az imádság olyan, mint az étel és a lélegzés az újonnan született keresztyén számára. Ha ezeket nem kapja, nem sokat fejlődik – Máté 4:4.

Ennek okáért, amit teszünk és tanítunk, az a Biblia alapján történik. Ha valaki a Biblia mondanivalóját nem akarja elfogadni, nem muszáj gyülekezethez csatlakoznia.

Az Ige igazság – János 17:17

A világban sok olyan üzenettel fogunk találkozni, ami nem igaz. Sátán a hazugság atyja (János 8:14) és a világ rendszere az ő kezében van (Máté 4:8-9; János 14:30; II. Kor. 4:4)

Szükségünk van arra, hogy megújítsuk az elménket, hogy elfogadjuk azt, amit Isten mond és nem azt, amit a világ (Róma 12:2; II. Kor. 10:4-5). Ez hosszú folyamat lehet.
A világi embereknek lehet olyan „világnézete”, amely kizárja az Istent, és sok helytelen dolgon alapszik, pl. ateizmus, evolúció, materializmus, panteizmus.
Az igazság, pedig, a Bibliában van.

Miért gondoljuk azt, hogy a Biblia megbízható?

Az mondják – az emberek írták a Bibliát. Nem faxolták le a mennyből (Dan Brown – A DaVinci Kód). Továbbá, más szent könyvek is vannak: a Korán, a Vedák, a Mormon könyve… Miért ne higgyünk azoknak?

Öt dolgot sorolnék:

1. A Bibliában található történelmi, földrajzi és tudományos tények igazak.

Bár nagyon régen keletkezett a Biblia, a benne található információ megállja a helyét. Más források, régészeti leletek megerősítik, hogy a Bibliában található helyek, személyek, birodalmak valójában léteztek. Nincsen benne olyan tudományos információ, amely ütközne a modern tudomány tényeivel (bár eleméletekkel, igen).
Ezzel szemben, pl. a Mormon könyve, amely sok téves információt tartalmaz, pl. a benne található népek, birodalmak, csaták nem hagytak semmi jelet maguk után. A benne leírt állatok, fémek, tárgyak, szokások ismeretlenek voltak a Columbus előtti Amerikában.

2. A beteljesedett próféciák.

Az ószövetségi könyvek kb. 350 messiási próféciát tartalmaznak, amelyek beteljesedtek a názáreti Jézus földi életében, szolgálatában. Pl. Zsoltárok 22, Ézsaiás 53.

http://www.bibleprobe.com/365messianicprophecies.htm

(A többi majd visszajövetelekor!) Annak a valószínűsége, hogy csak 10-en közülük beteljesedjen egyszerűen a véletlen következtében, már egyenlő a nullával.

3. Egységes üzenetet ad

Bár a Bibliát progresszív kijelentésként 40 szerző írta 1500 éven keresztül, üzenete következetes, amely arra utal, hogy a Szentlélek ihlette. Bár sokan véltek ellenmondásokat találni, ezeket meg lehet egyeztetni. Az a tény, hogy a Biblia önmagát erősíti meg nem körbeforgó érvelés, mivel a Biblia nem egy könyv, hanem 66.

4. A kéziratok alapján, az újszövetség a legjobban igazolt ókori könyv

Jelenleg kb. 5 600 görög nyelvű újszövetségi kéziratot ismerünk. A legrégebbi töredék (P52) kb. 120-ból származik (csak 30 évvel János evangéliumának írása után). A legrégebbi teljes kéziratok (א, B) IV. századiak. (Ezzel szemben, a második legjobban igazolt könyv Homérosz Iliásza 643 kézirattal és 500 éves intervallummal.) Ezen kívül van még 19 000 szír, latin, kopt és arám nyelvű kézirat, plusz rengeteg idézet az ősegyházatyák írásaiban. Biztosak lehetünk, tehát, hogy az eredeti szövegek legalább 99,5 %-ával rendelkezünk.

http://carm.org/manuscript-evidence

Bizonyos jelentős kéziratok képe az I. függelékben található.

5. A Biblia üzenete ma is megváltoztatja az emberek életét

A ma élő emberek milliói tesznek bizonyságot arról, hogy hisznek a Biblia üzenetében, tapasztalták a benne írtak alapján levő találkozást Jézus Krisztussal, és így élik a mindennapi életüket.

Vegyes megjegyzések:

Az Ige:
Életet ad – János 6:63
Hitet kelt – Róma 10:17 (nem hiszünk abban, amiről soha nem hallottunk)
Tisztít és megszentel – Efezus 5:20; János 17:17; János 15:3
Megszabadít – János 8:31-32
Legyőzi az ellenséget – Máté 4 (Isten Igéje legyőzi az ellenség hazugságait, de ahhoz, ismernünk kell)

Az Ige jelképei:
Lámpa – Zsoltárok 119:105
Tej, táplálék – Zsidó 5:12
Tűz, pöröly – Jeremiás 23:29
Tükör – Jakab 1:23-25
Kard – Zsidó 4:12

Használatos az Ige:
Tanításra
Feddésre
Megjobbításra
Igazságban való nevelésre – II. Tim. 3:16 (vö. a Szentlélek ajándékai – I. Kor. 14:3)

Mind emiatt, kell:
Hallani
Olvasni
Tanulni
Memorizálni
Elmélkedni rajta

Jézus azt ígérte, hogy a Szentlélek emlékeztetni fog arról, amit Ő mondott – János 14:26 – de ahhoz, hogy ez működjön, először hallani (olvasni) kell.

Hol kezdjük, tehát?

Az ószövetség előre mutat Jézusra. Az újszövetség, pedig, nyíltan szól Jézusról és a munkájáról, az ősegyházról, a gyülekezeti és a személyes keresztyén életről.

Ajánlom, hogy az új megtérő kezdjen az újszövetséggel (az emberek szoktak az ószövetség olvasásával feladni, ha odaértek a Mózes III. könyvéhez).

Melyik fordítás?

Valójában, a Biblia csak az eredeti héber, arám és görög nyelven Istentől ihletett, nincsen olyan Istentől inspirált fordítása, bár az évszázadok folyamán bizonyos fordításokról azt állították…

Személy szerint, jobban szeretek valamelyik új verziót olvasni, bár sokan még használják a reformáció kori fordításokat (pl. Károli Gáspár fordítása magyar nyelven). Az én látásom az, hogy a Biblia úgyis nehezen érthető dolgokat tartalmaz, miért kell ezt az új megtérők számára még jobban nehezíteni azzal, hogy 500 éves nyelvezetben olvastatjuk velük?

Végül is, az ember több fordítást nyugodtan használhat, de nem mindegyiket. A mai magyar fordítások áttekintése a II. függelékben található.

Egy végső gondolat: minden tanítást, próféciát, viselkedést, személyes véleményt és tapasztalatot az Ige alapján meg kell vizsgálni – II. Tim. 3:16; Ap. csel. 17:11; I. Kor. 14:29; I. Thessz. 5:21.
És nézd Zsoltárok 138:2!

<”}}}><

Alapok - szentlélek-keresztség

2012-01-18T08:12:00.000-08:00

A keresztyénség alaptanításai

4. Szentlélek-keresztség, nyelveken-szólás

Itt folytatnám a nagyon régen elkezdett sorozatot az alaptanításokról. Mivel mostanában vannak új megtérők a misszióban, ezeket a tanításokat most jobban szeretném rendezni, még írásban is, mert potenciális, jövőbeli vezetőket, tanítókat is szeretnénk képezni.
Ezt a témát már más írásokban tárgyaltam - a következő inkább annak egy egyszerűbb, rövidebb változata.

Íme...

Most értünk a keresztyénné válás harmadik alapjához, ami a szentlélek-keresztség, ill. a Szent Szellemmel való betöltekezés. Ismételjük meg itt, hogy a Bibliában az emberek úgy lettek keresztyénekké, hogy:
i) Megtértek, hittek, újjászülettek,
ii) Bemerítkeztek,
iii) Betöltekeztek Szentlélekkel. (Ap. Csel 2: 38).

Az ószövetség idején, nagyon kevesen kapták meg a Szent Szellemet, és csak ezért, mert különös elhívásuk volt, vagy különös célt szolgáltak (pl.: próféták, királyok, papok). Most az újszövetség alatt, minden megtérő megkaphatja, mert minden hívő pap (I. Péter 2) és minden hívő prófétálhat (I. Kor 14).

1. Próféciák és ígéretek

Jóel könyvében a következő prófécia található: „Azután kitöltöm majd lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak. Még a szolgákra és szolgálókra is (szó szerint: férfi szolgákra és női szolgákra – Ap Cselben is) kitöltöm lelkemet abban az időben.” (Jóel 3: 1-2). Ez az ószövetségben van megírva, de egy másik időszakra tekint előre, mivel – ahogy megemlítettük – a régi szövetség alatt, csak néhány bizonyos feladatokra felkent ember kapta meg a Szentlelket. Péter idézi ezt a próféciát pünkösd napján, azt mondva, hogy akkor teljesedett be. (Ap Csel 2: 15-21).
Keresztelő János is beszél a szentlélek-keresztségről: „Utánam jön, aki erősebb nálam, és én arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam. Én vízzel keresztellek meg titeket, ő pedig Szentlélekkel fog megkeresztelni.” (Márk 1: 6-8, lásd szintén Máté 3: 11; Lukács 3: 16; János 1: 33).
Jézus maga ígéri meg, hogy az Atya adni fogja a Szentlelket mindannak, aki kéri. (Lukács 11: 9-13). E miatt, nem kell félni attól, hogy ha kérjük a Szentlelket, Isten valami rosszat ad helyette.
Az utolsó vacsoránál Jézus szintén tanít a Szentlélek eljöveteléről. (János 14-16). Az időzhető helyek száma nagyon bőséges ezekben a részekben, ezért csak néhány gondolatot emelek ki. Jézusnak el kell mennie, különben nem jön el a Szentlélek (16: 7). A Szentlélek Jézust dicsőíti (16: 16). Ha a Szentlélek vezet minket, akkor, Jézus lesz az istentiszteletünk, életünk, gondolkodásunk középpontjában (lásd szintén I. Kor 12: 3). Jézus küld „egy másik pártfogót” (14: 16). I. János 2: 1-ből azt tanuljuk, hogy az első pártfogó Jézus maga, mivel ugyanaz a görög szó szerepel – paraklétosz. A szó jelentése – vigasztaló, tanácsadó, bátorító, buzdító, ügyvéd, segítőtárs.
Szerepel néhány lelki ajándék azoknak a jeleknek a listáján is, amelyekről Jézus azt állította, hogy tanítványait követik: „Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben démonokat űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik kezüket, és azok meggyógyulnak.” (Márk 16: 17-18).
Az Apostolok Cselekedeteiben meg van írva, hogy feltámadása után, Jézus 40 napig együtt volt tanítványaival és tanította őket (1: 3). Ebben a tanításban, az utolsó téma, amiről beszélt mennybemenetele előtt, a Szentlélek volt: „Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg.” (1: 4-5). A tanítványok Izrael Isten országában betöltendő szerepéről kértek információt, de Jézus visszatért a lényegre: „Nem a ti dolgotok… Ellenben, erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” (1: 7-8). Mivel ezek Jézus földi életében az utolsó szavai voltak, bizonyára nagyon fontosak.
A tanítványoknak tehát várniuk kellett a Szentlélekre mielőtt elkezdték volna szolgálatukat, mert szükségük volt az erőre. A mai keresztyéneknek nem kell várniuk a szentlélek-keresztségre, mert a Lélek pünkösd napján jött el és azóta sem távozott el a földről. Ami ránk is vonatkozik pedig az, hogy számunkra is nehéz a szolgálat a Szentlélek ereje nélkül. Ha az apostolok nem tudtak missziózni a Szentlélek nélkül, miért gondolná valaki most, hogy képes lenne rá?

2. Beteljesedés

Pünkösd napján, tíz nappal Jézus eltávozása után, eljött a megígért Szentlélek: „Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen… megteltek mind Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” (Ap Csel 2: 1, 4). A jelenség miatt, és mivel sokan voltak Jeruzsálemben az ünnepen, tömeg gyűlt össze. Péter megragadta az alkalmat, és hirdette nekik az evangéliumot. Így magyarázta meg a történteket: „Nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van. Hanem ez az, amiről Jóel így prófétált: „Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak; még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és azok is prófétálnak. És csodákat teszek az égen fenn, és jeleket a földön lenn: vért, tüzet és füstfelleget. A nap sötétté válik, és a hold vérré, mielőtt eljön az Úr nagy és fenséges napja. Aki azonban segítségül hívja az Úr nevét, az üdvözül.” (Ap Csel 2: 15-21).
Péter azt mondta, hogy „ez” (a pünkösdkori esemény, beleértve a nyelveken szólást is) az, amelyet Jóel megprófétált. Ha megnézzük a próféciát, pedig, láthatjuk, hogy még mindig csak az eleje teljesedett be. Még nem jött el az Úr nagy napja, a csillagászati jelenségekkel összekötve. Ez azt jelenti, hogy még mindig az utolsó napokban vagyunk, amelyek pünkösdkor kezdődtek el. Nincsen utalás arra, hogy a próféciák vagy a látomások megszűnnek az utolsó napok vége előtt.
Prédikációja végén, Péter a következőket mondja: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret, és gyermekeiteké, sőt mindazoké, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” (Ap Csel 2: 38-39). Úgy tűnik, hogy ez az ígéret teljesen általános, és amíg a kegyelem ideje tart, minden egyes megtért hívőre vonatkozik.
Az Apostolok Cselekedetei könyvében négy meggyőző eset található, ahol a hívők beteljesedtek Szent Szellemmel: ezek történetek Jeruzsálemben (Ap Csel 2: 1-13); Samáriában (8: 14-17); Cézáreában Kornéliusznál (10: 44-48) és Efezusban (19: 1-7). Minden esetben voltak bizonyos látható jelenségek, amelyek együtt jártak a Szentlélekkel való betöltekezéssel.
Jeruzsálemben volt szélzúgás, lángnyelvek megjelenése, és nyelveken szólás (1: 2-4). Az első kettőről nem hallunk többet, sem az Apostolok Cselekedeteiben, sem a levelek tanításában. Nincsen megírva, hogy mi történt Samáriában, de valami látványos dolognak kellett történnie, amely felkeltette Simon mágus érdeklődését (8: 18-19). Kornéliusznál, nyelveken szóltak (10: 46), és Efezusban szintén nyelveken szóltak, amellett, hogy prófétáltak is (19: 6). Azért, csak három eset van, ahol írja a Biblia, hogy mi járt együtt a szentlélek-keresztséggel, és mind a három esetben történt nyelveken szólás. Nincsen megírva kifejezetten, hogy a nyelveken szólás a szentlélek-keresztség jele, ahogy sok pünkösdi tanítja, de érdekes megjegyezni, hogy mikor Péter hallotta a pogányokat nyelveken szólni, ezt a Szentlélek munkájának fogadta el, és azonnal intézkedett bemerítésükről (Ap Csel 10: 47-48).

3. Bemerítések

A Zsidó levél 6: 2 arra utal, hogy a „bemerítések” a keresztyén alaptanításokhoz tartoznak. A keresztyén ember életében az ige ezt a három bemerítést ismeri:
i) Újjászületése után, egy már megtért hívő vízben meríti be a frissen megtértet (pl. Ap Csel 2: 38). Ez annak a szimbóluma, hogy belső változás történt az életében, és ezen túl elkötelezi magát annak, hogy Jézust kövesse.
ii) Jézus Krisztus bemeríti az újjászületett hívőt a Szentlélekben (pl. János 1: 33). Ez erőt ad neki, hogy szolgáljon.
iii) A Szentlélek bemeríti a friss hívőt Krisztus testébe, illetve az egyházba. (I. Kor 12: 13 – „Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testbe merítkeztünk be, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.”) Ez azt jelenti, hogy ha valaki Krisztushoz tartozik, akkor az egyházhoz/gyülekezethez is tartozik. Senki nem tud elszigetelt keresztyén életet élni.

4. Gyakorlati kérdések

a.) Hogyan vezessünk el valakit a szentlélek-keresztségre?

Ha valaki szentlélek-keresztségben szeretne részesülni, és segítséget kér, a következő lépéseken keresztül vezetném:

· Fontos megbizonyosodni arról, hogy már megértette az evangéliumot, megtért, újjászületett, és ezt követően be is merítkezett. Ha így van, már csak a harmadik alap hiányzik. (Ap Csel 2: 38-39).
· Fontos, hogy a Biblia alapján megértse a szentlélek-keresztség valóságosságát, az ó- és újszövetségi ígéreteket, és azok beteljesedését (a fentiek alapján).
· Tisztában kell lennie azzal, hogy ha betöltekezik Szentlélekkel, Isten adja neki azt a képességet, hogy nyelveken szóljon. Várnia és kívánnia kell, hogy ez megtörténjen.
· Néhány embernek vannak fenntartásai és félelmei ezzel kapcsolatban. A leggyakoribb problémák a következők:
i) „Még nem vagyok elég szent, hogy megkapjam a Szentlelket.”
Erre így lehet válaszolni: ugyanúgy, mint az üdvözséget, a Szentlelket hit által kapjuk meg, nem cselekedetek által. Galata 3: 1-3-ban ez áll: „Ó, esztelen galaták, ki igézett meg titeket, akiknek szeme előtt úgy írtuk le Krisztust, mintha közöttetek feszítették volna meg! Csak azt szeretném megtudni tőletek: a törvény cselekvése alapján kaptátok-e a Lelket, vagy az Ige meghallásából származó hit alapján? Ennyire esztelenek vagytok?” Kornéliusz háza népe azonnal az evangélium meghallása után megkapta a Szentlelket, tehát nem volt idő a megszentelődésre. (Ap Csel 10: 44-46). Szükségünk van a Szentlélekre, hogy egyáltalán képesek legyünk szent életet élni (Gal 5: 16, 22-23). Aki „tökéletesen” meg akar először tisztulni, és utána elfogadni a Szentlelket felcseréli az isteni sorrendet, sőt, valószínűleg nem értette meg az evangéliumot helyesen.
ii) „Várni kell a Szentlélekre. Még nem vártam eleget.”
Így a válasz: a tanítványok pünkösdig várták a Szentlelket, de akkor eljött, és itt maradt. Azóta nem kell várni. Mikor Pál apostol megtudta, hogy az efezusiak nem kapták meg a Szentlelket, azonnal megtett mindent annak érdekében, hogy megkapják (Ap Csel 19: 1-7).
iii) „Ha kinyitom magam a Szentlélekre, hogyan tudhatom, hogy nem egy démont kapok helyette?”
A válasz: ez általában az első pontban található félreértéssel jár együtt, azaz: „még rossz vagyok, azért nem szeret engem az Isten.” Erre a Róma 5: 8 a cáfolat: „Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor halt meg értünk, amikor bűnösök voltunk.” Jézus is választ adott erre: „Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak megnyittatik. Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle, vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?” (Lukács 11: 9-13.) Más versben a skorpió és a kígyó démonokat jelképeznek. (Luk 10: 17-20; Jel 12: 9). Tehát, ha Atyánktól kérjük a Szentlélek ajándékát, pontosan azt adja, és nem ad rosszat helyette.
iv) „Isten adja másnak a Szentlelket, de talán nekem nem akarja adni.”
Péter ígéretével lehetne erre választ adni: „… megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” (Ap Csel 2: 39). Nincsen kivétel.
v) „Nyelveken kell szólni? Ez furcsa dolog.”
Így válaszolnék rá: nem kötelező nyelveken szólni, de a Szentlélek-keresztséggel vele jár, és fontos gyakorlati eszköz/fegyver a keresztyén életben és a szellemi harcban. (A későbbiekben visszatérünk arra, hogy mire jó a nyelveken szólás.)
vi) „Többször imádkoztak értem, de nem történt semmi, illetve nem éreztem semmit.”
Így válaszolnék: a keresztyén élet hit által működik, és nem érzéseken alapszik. A szentlélek-keresztség sokszor erős érzésekkel jár együtt, de nem mindig. Egyszer imádkoztunk három családtagért, hogy megkapják a Szentlelket. Mind a három nyelveken szólt, de az egyik nagy örömöt érzet, a második sírt, a harmadik pedig nem érzett semmit.
Ha valakivel tényleg „nem történt semmi”, lehet, hogy túl passzívan viselkedett. Mikor Péter mondta: „megkapjátok a Szentlélek ajándékát” ugyanúgy mikor Jézus mondta a tanítványoknak: „Vegyétek Szentlelket” (János 20: 22), a görög lambanó szót használták. Ez az ige inkább aktív, mint passzív, és jobban lehetne így fordítani: venni, megragadni. Ha valaki erősen összepréselt ajkakkal ül, és azt várja, hogy a Szentlélek kényszerítse rá, hogy nyelveken szóljon, valószínűleg csalódni fog. Nem a Szentlélek szól nyelveken, hanem az ember. Ap Csel 2: 4-ben az áll, hogy: „különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” Tehát, ők kezdtek beszélni, és a Szentlélek adta a szavakat. Egy ember természetesen akkor sem fog nyelveken szólni, ha kézrátétel közben gyorsan és nagyon sokat imádkozik saját nyelvén.
· A tanácsom tehát az lenne, hogy miután ezt mind megértette, imádkozzunk kézrátétellel az illetőért. Ő viszont, fogadja el hit által, hogy az Úr betölti Szentlélekkel, köszönje ezt meg az Úrnak, azután nyissa ki a száját, kapcsolja be a hangszalagjait, és beszéljen hangosan. Fontos, hogy ne beszéljen saját nyelvén, hanem csak beszéljen, és engedje meg, hogy a Lélek adja a szavakat. Talán segít, ha használjuk a János 7: 37-39-ben és 20: 21-22-ben található illusztrációkat, miszerint Jézushoz fordulva igyuk, ill. beszívjuk a Szent Szellemet, és aztán megengedjük, hogy a kenet „belsőnkből” folyjon, és egy új nyelven elmondott szavakként törjön ki belőlünk.
· Tapasztalatom szerint, sokan (különösen európaiak) nem engedelmeskednek az utasításoknak, és néha némi bátorítás kell, mielőtt tényleg nyelveken kezdenek szólni.

b.) Miért szóljunk nyelveken?

Előfordulhat, hogy egy ember betöltekezik Szentlélekkel, és ekkor beszél is nyelveken, de utána nem használja ezt az ajándékot a mindennapi keresztyén életben. Lehet, hogy mivel nem érti a szavakat, amelyeket mond, azt gondolja, hogy ő találja ki az egészet, és nem érdemes ezt folytatni. Pál apostol pedig azt állítja, hogy ő többet szól nyelveken, mint a korinthusi hívők mind, annak ellenére, hogy ezt nem akarja a gyülekezetben tenni (I. Kor 14: 18-19). Felsorolnék néhány okot, amiért jó, ha rendszeresen szólunk nyelveken.
i) Jézus azt mondta, hogy a tanítványai új nyelveken fognak szólni. (Márk 16: 17).
ii) Aki nyelveken szól, ismeretlen nyelven beszél Isten felséges dolgairól, titkairól. (Ap Csel 2: 11; I. Kor 14: 2).
iii) Aki nyelveken szól, magasztalja, dicsőíti Istent és hálát ad neki (Ap Csel 10: 46; I. Kor 14: 16). Ezt énekelve is teheti (I. Kor 14: 15; Ef 5: 19; Kol 3: 16). Ha dicsőítjük Istent saját nyelvünkön, néha kifogynak a szavak, gondolatok, de szeretnénk még folytatni. Ezt nyelveken tehetjük.
iv) Aki nyelveken szól, közvetlenül Istenhez beszél. (I. Kor 14: 2).
v) Ha nyelveken imádkozom, a szellemem imádkozik (I. Kor 14: 14). Pál mondja, hogy mind a szellemével, mind az értelmével szokott imádkozni, és dicséretet énekelni (I. Kor 14: 15). Mi is tehetjük ezt.
vi) Aki nyelveken szól, saját magát építi (I. Kor 14: 4).
vii) A nyelveken szólás segít nekünk épülni a hitben is (Júdás 20-21: „Ti azonban, szeretteim, felépítve magatokat szentséges hitetekben imádkozva Szentlélekben, tartsátok meg magatokat Isten szeretetében…” – görög alapján).
viii) A nyelveken szólás fegyver az imádkozásban, szellemi harcban. Efezus 6: 18-ban ez áll: „Mindenféle imádság és könyörgés által imádkozzatok mindig a Lélekben, és azért éberek lévén teljes kitartással és könyörgéssel az összes szentért…” Az I. Kor 14: 14-ből tudjuk, hogy a nyelveken szólás és az értelemmel való ima, az imádkozás két különböző fajtája. Pál mind a kettőt használja. A Szentlélek minket is vezethet az imádkozásban, ha figyeljünk rá (éberek vagyunk), miközben felváltva nyelveken és saját nyelvünkön imádkozunk.
ix) Imádkozhatunk nyelveken (is), ha nem tudjuk, hogy miről imádkozzunk. Egy olyan ima mindig tökéletesen megegyezik Isten akaratával. Roma 8: 26-27 ezt mondja: „Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert azt, amit kérnünk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik azokért, akiket megszentelt.”
x) A fenti pontok majdnem mindegyike a nyelveken szólás saját imádságainkban, áhítatunkban való használatra vonatkoznak, de a gyülekezeti alkalmakon is lehet használni, azzal a feltétellel, hogy olyankor a nyelvek magyarázatának az ajándéka is működik. Ebben az esetben, a nyelveken szólás jel a hitetlenek számára (I. Kor 14: 22), és ráadásul annak az ószövetségi próféciának a beteljesedése, amely Ézsaiás 28: 11-ben található, miszerint Isten: „dadogó ajakkal és idegen nyelven fog beszélni ezzel a néppel.” Ha egy hitetlen hallja, hogy valaki egy számára idegen nyelven beszél, rájön arra, hogy ez természetfeletti jelenség. A további versekben, pedig hozzáteszi azt, hogy ne tegye ezt mindenki egyszerre, mert olyan esetben inkább megbotránkozna a hitetlen.
xi) Ha a nyelveken szólással együtt, működik a magyarázat is, akkor az egész gyülekezet épül belőle (I. Kor 12. 10; 14: 5).
xii) Végezetül, Pál apostollal együtt: „szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken…” (I. Kor 14: 5).

Tehát, ha egy keresztyén ember úgy gondolja, hogy mindig tökéletesen tud dicsőíteni, Isten akarata szerint imádkozni, nincsen szüksége arra, hogy épüljön, és nem kell segítség a bizonyságtevéshez sem, akkor ne töltekezzen be Szentlélekkel, és ne imádkozzon nyelveken.

Adventista mesékről, bővebben

2012-01-17T11:52:00.000-08:00

Kérésre, itt adok referenciákat, utalásokat azokra az állításokra, amelyek láthatóak az "Adventista mesék" című YouTube videómon, itt található:

http://www.youtube.com/watch?v=HG6HaNLhMEs

angol nyelvű verzióban is:

http://www.youtube.com/watch?v=U-sCvcRoZsY&feature=related

A különböző pontokra közlök alátámasztó idézetet Ellen G. White írásaiból. Ahol nem találtam magyar nyelvű verziót a neten, én magam fordítottam le az angolból, tehát, előre is bocsánatot kérek ezeknek lehetséges hiányosságaiért.

Íme...

1. Egy XIX. századi asszony Isten tévedhetetlen prófétája volt, és a szava egyenlő a Bibliával…

“One of the gifts of the Holy Spirit is prophecy. This gift is an identifying mark of the remnant church and was manifested in the ministry of Ellen. G. White. As the Lord’s messenger, her writings are a continuing and authoritative source of truth which provide for the church comfort, guidance, instruction, and correction.” (SDA statement of faith, no. 18)

http://www.adventist.org/beliefs/fundamental/index.html

[A prófétaság a Szentlélek egyik ajándéka. Ez az ajándék a maradék egyház ismertetőjele, ami E. G. White szolgálatában nyilvánult meg. Mivel Isten hírnöke, írásai az igazság állandó, irányadó forrásai, amelyek az egyházat vigasztalják, vezetik, tanítják és eligazítják.]

http://huc.adventista.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=77&Itemid=93

2. Az Édenkertben a kígyónak szárnya volt és repült, ezt csak a bűneset után elvesztette.

“It was Satan that spoke, not the serpent. Eve was deceived, and thought it was the serpent. This serpent was a very beautiful creature with wings; and while flying through the air his appearance was very bright, resembling the colour of burnished gold. He did not go upon the ground, but went from place to place through the air, and ate fruit like man.” (Spiritual Gifts, vol. 3, p. 39-40).

http://www.gilead.net/egw/books/spiritual-gifts/Spiritual_Gifts._Volume_3/index.htm

[Nem a kígyó beszélt, hanem Sátán. Évát megtévesztette, aki azt gondolta, hogy a kígyó volt. Ez a kígyó gyönyörű, szárnyas teremtmény volt, és ahogy repült a levegőben, fényes kinézete hasonlított a csiszolt aranyhoz. Nem közlekedett a földön, hanem a levegőben repült helyről helyre, és gyümölcsöt evett úgy, mint az ember.]

(saját fordítás)

3. Az utolsó ítélet 1944. október 22.-én kezdődött el láthatatlan módon a mennyben.

“As the books of record are opened in the judgment, the lives of all who have believed on Jesus come in review before God. Beginning with those who first lived upon the earth, our Advocate presents the cases of each successive generation, and closes with the living. Every name is mentioned, every case closely investigated. Names are accepted, names rejected”. (The Great Controversy, p. 483).
“At the time appointed for the judgment – the close of the 2300 days, in 1844 – began the work of investigation and blotting out of sins. All who have ever taken upon themselves the name of Christ must pass Its searching scrutiny. Both the living and the dead are judged ‘out of those things which were written in the books, according to their works’”. (p. 486)

http://www.whiteestate.org/books/gc/gc28.html

[A könyvek megnyílnak az ítéletkor, és Isten megvizsgálja azoknak az életét, akik hittek, illetve hisznek Jézusban. Védőügyvédünk a föld első lakóitól kezdve minden nemzedékben élők ügyét felhozza; és a sort az élőkkel zárja. Minden név szóba kerül; minden ügyet alaposan megvizsgálnak. Isten számos nevet elfogad, másokat elutasít.
Az ítéletre kijelölt időben - a 2300 nap végén; azaz 1844-ben - elkezdődött a vizsgálat és a bűnök eltörlése. Azoknak, akik valaha is magukra vették Krisztus nevét, át kell esniük az alapos vizsgálaton. Mind az élőket, mind a holtakat megítélik „azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint.”]

http://adventista.hu/egwhite/honlap/nk/30.htm

4. Sátán a társmegváltó.

“It was seen, also, that while the sin offering pointed to Christ as a sacrifice, and the high priest represented Christ as a mediator, the scapegoat typified Satan, the author of sin, upon whom the sins of the truly penitent will finally be placed. When the high priest, by virtue of the blood of the sin offering, removed the sins from the sanctuary, he placed them upon the scapegoat. When Christ, by virtue of His own blood, removes the sins of His people from the heavenly sanctuary at the close of His ministration, He will place them upon Satan, who, in the execution of the judgment, must bear the final penalty.” (The Great Controversy, p. 422).

http://www.whiteestate.org/books/gc/gc23.html

[Az is kiderült, hogy míg a bűnáldozat Krisztus áldozatára mutatott, és a főpap a közbenjáró Krisztust ábrázolta, Azázel bakja Sátánnak, a bűn szerzőjének jelképe volt, akire végül Krisztus ráhelyezi az őszinte bűnbánók bűneit. A főpap a bűnöket a bűnért való áldozat vérével távolította el a templomból, és ráhelyezte Azázel bakjára. Amikor Krisztus - szolgálatának befejeztével - saját vére által eltávolítja a mennyei templomból népének bűneit, e bűnöket ráhelyezi Sátánra, aki az ítélet végrehajtásakor megkapja végső büntetését.]

http://adventista.hu/egwhite/honlap/nk/25.htm

5. Végeredményben, az üdvözségünk attól függ, hogy melyik napon járunk gyülekezetbe.

“The sign, or seal, of God is revealed in the observance of the seventh-day Sabbath, the Lord's memorial of creation . . . . The mark of the beast is the opposite of this – the observance of the first day of the week.” (Testimonies for the church, vol. 8, 117)

http://www.truthorfables.com/Seal_Of_God.htm

[Isten jele, ill. pecsétje a hetednapi szombat tartásában, az Úr teremtésének emlékünnepélyében mutatkozik meg … A fenevad bélyege ennek az ellentétje – a hét első napjának a tartása.]

(saját fordítás)

6. A parókát viselő asszony bizonyára megbolondul.

“The artificial hair and pads covering the base of the brain, heat and excite the spinal nerves centring in the brain. The head should ever be kept cool. The heat caused by these artificials induces the blood to the brain. The action of the blood upon the lower or animal organs of the brain, causes unnatural activity, tends to recklessness in morals, and the mind and heart is in danger of being corrupted. As the animal organs are excited and strengthened, the moral are enfeebled. The moral and intellectual powers of the mind become servants to the animal… Many have lost their reason, and become hopelessly insane, by following this deforming fashion.” (The Health Reformer, October 1, 1871,
Article Title: Words to Christian Mothers on the Subject of Life, Health, and Happiness.)

[A mesterséges haj és párna, amely takarja az agy tövét, melegíti és izgatja a gerincidegzetet, ami az agyban központosul. A fejnek mindig hűvösen kell lennie. A meleg, amit e mesterséges dolgok okoznak, ösztönzi a vért, hogy folyjék az agy felé. Az agynak az alsó vagy állati szerveire a vér úgy hat, hogy természetellenes tevékenységet okoz, ami erkölcsi könnyelműséghez vezet, és ahhoz a veszélyhez is, hogy romoljon az ész és a szív. Amint állati szerveink felizgulnak és erősednek, az erkölcsiek meggyengülnek. Az észnek az erkölcsi és intellektuális ereje az állatinak rabszolgája lesz… Azzal, hogy követték ezt az eltorzító divatot, sokan elvesztették az eszüket, és reménytelenül megbolondultak.]

(saját fordítás)

7. Minden elképzelhető betegséget okozza az önkielégítés.

“The state of the world was presented before me, and my attention was especially called to the youth of our time. Everywhere I looked, I saw imbecility, dwarfed forms, crippled limbs, misshapen heads and deformity of every description… Corrupt habits are wasting their energies, and bringing upon them loathsome and complicated diseases. Unsuspecting parents will try the skill of physicians, one after another, who prescribe drugs, when they generally know the real cause of the failing health… Children who practice self indulgence … must pay the penalty.” (An Appeal to Mothers: The Great Cause of the Physical, Mental and Moral Ruin of Children of our time,p. 14)
“There is hardly an end to these diseases caused by solitary vice; dyspepsia, spinal complaint, headache, epilepsy, impaired eye sight, palpitations of the heart, pain in the side, bleeding at the lungs, spasms of the heart and lungs, diabetes, or incontinence of the urine, fluor alblis, whites, inflammation of the urinary organs ... Besides rheumatism, affected perspiration, consumption, asthma, catarrh, polypus of the heart, affections of the bones, fevers, priapism, strangury, polypus uteri, blood discharges, etc…”
“By unchastity, especially by solitary vice, the mind suffers permanent debility ... great debility of the memory, great prostration and foolish imbecility of the mind. Perception is made dull and obtuse, the reasoning powers are blunted ... From debility the mind often sinks into idiocy ... I saw a young woman in a town of Massachusetts who made herself an idiot by masturbation.” (p. 2 & 3)

[Nekem a világ állapota megmutattatott, és a figyelmem különösen a korunk ifjúságára terelődött. Akár hová néztem, gyengeelméjűséget, eltörpült formákat, csonka végtagokat, torz fejeket, és deformált alakokat láttam minden fajtából… Az erkölcstelen szokások gyengítik az energiájukat, és rájuk hozzák a taszító és bonyolult betegségeket. Gyanútlan szülők kipróbálják az orvosok ügyességét, egyiket a másik után, és gyógyszereket írnak fel, mikor általában tudják a rossz egészségnek az okozóját… A gyermekek, akik gyakorolják a titkos bűnt… megfizetik az árát.
Alig van vége ezeknek a betegségeknek, amelyeket okoz a magányos bűn: gyomorrontás, gerincproblémák, fejfájás, epilepszia, rossz látás, szívrendellenesség, oldalfájás, tüdővérzés, szív- és tüdőgörcs, diabetika, inkontinencia, fluor alblis, fehérfolyás, a vizeleti szervek gyulladása, … Valamint izületi gyulladás, izzadás, TBC, asztma, hurut, szívpolip, csontritkulás, láz, priapizmus, vizelési nehézség, anyaméh polip, vérfolyás, s a többi…”
Az erkölcstelenség és különösen az önkielégítés miatt, az ész tartós gyengeségben szenved… nagyfokú memória gyengeség, az elme nagy elernyedtsége és buta gyengesége. A felfogóképesség tompul, az értelem ereje az élét veszíti… A tompaságból a bolondságba süllyed az elme… Egy Massachusetts állambeli városban láttam egy fiatal nőt, aki a maszturbációval bolonddá tette magát.]

(saját fordítás)

8. Sátánnak, valamint az Atyaistennek, fizikális teste van.

“I was then shown Satan as he was, a happy, exalted angel. Then I was shown him as he now is. He still bears a kingly form. His features are still noble, for he is an angel fallen. But the expression of his countenance is full of anxiety, care, unhappiness, malice, hate, mischief, deceit, and every evil. That brow which was once so noble, I particularly noticed. His forehead commenced from his eyes to recede backward. I saw that he had demeaned himself so long, that every good quality was debased, and every evil trait was developed. His eyes were cunning, sly, and showed great penetration. His frame was large, but the flesh hung loosely about his hands and face. As I beheld him, his chin was resting upon his left hand. He appeared to be in deep thought.” (Spiritual Gifts, vol. 1, p. 27).

http://www.gilead.net/egw/books/spiritual-gifts/Spiritual_Gifts._Volume_1/

[Nekem Sátán megmutattatott, amilyen hajdan volt, boldog magas rangú angyalként. Aztán láttam, amilyen most van. Királyi formát még visel. Arcvonásai még nemesek, mert elesett angyal ő. Az arckifejezése, viszont, tele van szorongással, gonddal, boldogtalansággal, rosszindulattal, gyűlölettel, gonoszsággal, csalással, mindenféle rosszal. Az egykor nemes homlokára különösen figyeltem. A szemétől elindulva, visszahúzódott a homloka. Láttam, hogy olyan sokáig lealjasodott, hogy minden jó tulajdonsága elromlott, minden gonosz vonása kibontakozott. A szeme alattomos, ravasz volt, éles látást mutatva. A formája nagy volt, a húsa, pedig, lazán lógott a keze, arca körül. Ahogy tekintettem rá, megnyugodott az álla a bal kezén. Úgy tűnt, mélyen gondolkodik.]

“Created to be ‘the image and glory of God’ (1 Corintians 11:7), Adam and Eve had received endowments not unworthy of their high destiny. Graceful and symmetrical in form, regular and beautiful in feature, their countenances glowing with the tint of health and the light of joy and hope, they bore in outward resemblance the likeness of their Maker. Nor was this likeness manifest in the physical nature only. Every faculty of mind and soul reflected the Creator’s glory.” (Education, p. 20)

http://www.whiteestate.org/books/ed/ed2.html

[‘Isten képeként és dicsőségeként’ teremtve (I. Kor. 11:7), Ádám és Éva a rendeltetésükhöz méltó adottságokat kaptak. Formájuk bájos és szimmetrikus, arcvonásuk szabályos és gyönyörű, arckifejezésük ragyogott az egészség színezetével, az öröm és a reménység fényével, külső megjelenésükben viselték Alkotójuk hasonlatosságát. Ez a hasonlatosság, viszont, nem csak a testi mivoltában mutatkozott meg. Az elme és a lélek minden adottsága tükrözte a Teremtő dicsőségét.]

(saját fordítás)

9. Mózes feltámadt a halálból, 1.400 évvel Jézus előtt, aki az első zsenge a halottak közül.

“Moses passed through death, but Michael came down and gave him life before his body had seen corruption. Satan tried to hold the body, claiming it as his; but Michael resurrected Moses and took him to heaven.” (Early Writings, p. 164)

http://www.gilead.net/egw/books2/earlywritings/ewindex.html

[Mózes átment a halálon, de Mihály leszállt és életet adott neki, mielőtt romlást látott volna a teste. Sátán próbálta megtartani a testét, azt állította, hogy az övé, de Mihály feltámasztotta Mózest, és felvitte a mennybe.]

(saját fordítás)

10. „Az emberek bizonyos fajai” az ember és az állat ötvözéséből származnak.

“Every species of animal which God had created were preserved in the ark. The confused species which God did not create, which were the result of amalgamation, were destroyed by the flood. Since the flood, there has been amalgamation of man and beast, as may be seen in the almost endless varieties of species of animals, and in certain races of men.” (Spiritual Gifts, Vol. 3, p. 75.)

http://www.gilead.net/egw/books/spiritual-gifts/Spiritual_Gifts._Volume_3/index.htm

[Minden Istentől teremtett állatfajt megőriztek a Bárkában. A összezavart fajokat, amelyeket nem Isten teremtett, hanem ötvözés eredményei voltak, elpusztította az Özönvíz. Az Özönvíz óta, az emberek és az állatok ötvözése megtörtént, amit az állatfajok majdnem végtelen változatosságában látunk, valamit az emberek bizonyos fajaiban.]

(saját fordítás)

11. Jézus a követendő példánk, hogy meg tudjuk menteni magunkat.

“It is not by looking away from Him that we imitate the life of Jesus; but by talking of Him, by dwelling upon His perfections, by seeking to refine the taste and elevate the character, by trying, through faith and love and by earnest, persevering effort, to approach the perfect Pattern.” (Signs of the Times, January 4, 1905).

http://text.egwwritings.org/publication.php?pubtype=Periodical&bookCode=ST&lang=en&collection=2&section=all&QUERY=1905&resultId=1&year=1905&month=January&day=4

[Nem úgy utánozzuk Jézus életét, hogy eltekintünk tőle, hanem úgy, hogy beszélünk róla, hogy gondolkodunk tökéletességéről, hogy igyekszünk arra, hogy az ízlésünket finomítsuk, jellemünket felemeljük, hogy hit, szeretet és komoly, kitartó erőfeszítés által közeledjünk a tökéletes Mintához.]

(saját fordítás)

12. Az utolsó napokban, a keresztények közbenjáró nélkül élnek a földön.

“Those who are living upon the earth when the intercession of Christ shall cease in the sanctuary above are to stand in the sight of a holy God without a mediator.” (The Great Controversy, p. 425.)

http://www.whiteestate.org/books/gc/gc24.html

[Azoknak, akik akkor élnek a földön, amikor Krisztus befejezi közbenjárását a mennyei templomban, a szent Isten színe előtt közbenjáró nélkül kell megállniuk.]

http://adventista.hu/egwhite/honlap/nk/26.htm

13. Az angyaloknak arany belépő kártyájuk van, hogy ki- bemehessenek a mennybe.

“There is perfect order and harmony in the Holy City. All the angels that are commissioned to visit the earth hold a golden card, which they present to the angels at the gates of the city as they pass in and out.” (Early Writings, p. 39.)

http://www.gilead.net/egw/books2/earlywritings/ewindex.html

[Tökéletes rend és harmónia van a Szentvárosban. Minden angyalnak, aki megbízással látogatja meg a földet, arany kártyája van, amit megmutat a kapun álló angyaloknak, hogy ki- és beléphessen.]

(saját fordítás)

14. „El nem esett fajok” élnek más bolygókon, saját csillag rendszerünkben.

“The Lord has given me a view of other worlds. Wings were given me, and an angel attended me from the city to a place that was bright and glorious. The grass of the place was living green, and the birds there warbled a sweet song. The inhabitants of the place were of all sizes; they were noble, majestic, and lovely. They bore the express image of Jesus, and their countenances beamed with holy joy, expressive of the freedom and happiness of the place. I asked one of them why they were so much more lovely than those on the earth. The reply was, ‘We have lived in strict obedience to the commandments of God, and have not fallen by disobedience, like those on the earth.’” (Early Writings, p. 39-40)

http://www.gilead.net/egw/books2/earlywritings/ewindex.html

[Az Úr betekintést adott nekem más világokba. Szárnyat adtak nekem, és angyal kísért a városból egy fényes, dicsőséges hely felé. E hely füve élő zöld volt, az ottani madarak édes éneket csicseregtek. A hely lakói mindenféle magasságból valók voltak; nemesek, fenségesek, szépek. Jézus kifejezett képmását viselték, arcuk szent örömmel ragyogtak, kifejezve a hely szabadságát, boldogságát. Megkérdeztem az egyiküktől, hogy miért sokkal szebbek ők, mint a földön levők? A válasz úgy hangzott: ,Mi szigorúan betartottuk az Isten parancsolatait, és nem úgy estük engedelmességbe, mint a földön levők.’]

Lee Grady írásai 2

2011-11-23T13:14:00.000-08:00

Lee Grady Charisma Magazine korábbi szerkesztője 15 pontot fogalmazott meg a „Karizmatikus Reformációért”. Nézd meg, egyetértesz-e vele.

A KARIZMATIKUS REFORMÁCIÓNAK (MÁR RÉG) ITT AZ IDEJE

-írta J. Lee Grady.
2011. október 26.

A Reformáció Napja tiszteletére, felszegezek néhány panaszt a wittenbergi ajtóra.

Az Occupy Wall Street előtt sok évvel is, a történelem legfontosabb tiltakozását rendezte Luther Márton. Megzavarta, hogy a római katolikus hivatalnokok megígérték a bűnbocsánatot vagy a tisztítótűzből való idő előtti menekülést a pénz ellenében. Luther, tehát, 1517. október 31.-én a panaszok hosszú listáját szegezte fel a templomajtóra, a németországi Wittenbergben.

Luther híres 95 tételét latinból németre fordították és szétterjesztették. Mint a Jeremiás középkori változata, Luther olyan kérdéseket tett fel, amelyeket addig soha senki nem tett fel, és a feltehetően tévedhetetlen pápának kihívást intézett. E bátor szerzetes által a Szentlélek kirobbantotta a protestáns reformációt és a korrupt, vallásos, diszfunkcionális, politizáló, szellemileg hallott egyház számára helyreállította a kegyelem doktrínáját.

Nem vagyok én Luther-kaliberű ember, de egyre jobban felismerem, hogy a mai úgy-nevezett „Szentlélekkel tele” egyház ugyanazokkal a dolgokkal küszködik, mint a Katolikus Egyház az 1500-as években. Nincsenek nálunk „búcsúcédulák” – de vannak teletonok. Nincsenek pápák – de vannak szuper-apostolok. Nem támogatjuk az érinthetetlen papságot – de a híres evangélistákat dobjuk meg pénzzel, hogy magán repülőgépflottájuk legyen.

A Reformáció Napja tiszteletére, saját listámat figyelmetekre bocsátom, amely a mi mozgalmunkban szükséges reformokat tartalmaz. Mivel ezeket nem tudom Wittenberg templomajtajára felszegezni, inkább az interneten közlöm. Nyugodtan szegezzétek fel mindenhol! [én, tehát, azáltal megteszem - fordító megjegyzése]

1. Reformáljuk meg a teológiánkat. A Szent Szellem a Szentháromság harmadik személye. Ő Isten, és Ő szent. Ő egy Ő egy nem egy „az.” Ő nem valami massza, vagy erő, vagy természeti hatás. Hagyjuk abba azt, hogy manipuláljuk Őt, parancsolunk neki, vagy dobálunk vele.

2. Térjünk vissza a Bibliához. Az Isten Igéje a keresztyén tapasztalat alapja. Minden drámai élményt, akármennyire szelleminek tűnik, Isten Igéje és a Szentlélek által való megkülönböztetés alapján meg kell vizsgálni. A látomásoknak, az álmoknak, a próféciáknak és az angyalokkal való találkozásoknak a Szentírással összhangban kell lenniük. Ha nem vizsgáljuk meg ezeket, előbb-utóbb megtévesztő dolgokat fogunk terjeszteni.

3. Vállaljunk személyes felelősséget. Mi karizmatikusok ne mindig kenjünk mindent a démonokra. Sokszor az emberekkel van a gond.

4. Ne játsszunk többet. Valóság a szellemi harc, de a világot nem nyerjük meg Jézus számára azzal, hogy csak kiabálunk a démoni fejedelemségekkel. Ahhoz, hogy végleges győzelmet lássunk, imádkozni, prédikálni és kitartani kell.

5. Hagyjunk abba az ostobasággal. Ha valaki imádkozás közben üti, megpofozza, vagy löki a másikat, inkább üljön le és tanulja meg, hogy a Szentlélek gyümölcse a szelídség.

6. Vessünk véget a szellemi kizsarolásnak. Hagyjanak abba a keresztény tévés szolgálatok mindenféle manipulatív pénzbehajtó taktikával. Ne adjunk platformot olyan szolgálattevőknek, akik furcsaságokat állítanak természetfeletti anyagi áldásokról, különösen akkor, ha kiforgatják a Szentírást, megszabják a határidőt, vagy kihasználják a szegényeket.

7. Ne legyenek magányos farkasok. Ha valaki Isten szolgájának tartja magát, akár utazó evangélista, helyi pásztor vagy valami nagy szolgálatnak a vezetője, tartozzon felelősséggel más vezetőknek. Ha valaki elutasítja az igei intést, vesse alá magát a fenyítésnek.

8. Leplezzük le a szemétládákat. A gyülekezeteknek kéne ellenőrizni az utazó szolgálattevők hátterét. Kuruzslónak kéne leleplezni az olyan prédikátort, aki eltakarja a priuszát, hazudik az előző házasságairól, nem fizeti a gyerektartást, vagy vadászik a nőkre. Ha nem térnek meg, kerüljük őket.

9. Ne hamisítsuk a kenetet. Isten szuverén, és „segítségünk” nélkül tudja magát kinyilvánítani. Ez azt jelenti, hogy ne hintsünk magunkra csillámport, hogy megmutassuk, Isten dicsősége velünk van, vagy ne rejtsünk hamis drágaköveket a padlón, hogy bebizonyítsuk, felkentek vagyunk, vagy ne húzzunk kabátujjunkból csirketollat, hogy színleljük az angyalok jelenlétét a teremben. Ne hazudjunk a Szentléleknek!

10. Térjünk vissza az erkölcsi tisztaságra. Elég botrány volt már. A karizmatikus egyháznak legyen olyan módszere, amivel elesett szolgálattevőket lehetne helyreállítani. Ha valaki elbukik az erkölcs területén, helyre lehet állítani, de csak akkor, ha aláveti magát a gyógyulás folyamatának, és nem akar azonnal visszarohanni a szószékre.

11. Alázatosságra van szükségünk. Ha egy szolgálattevő azt követeli, hogy sztárnak kezeljék, vagy hatalmas fizetést igényel, vagy címhez ragaszkodik, vagy másokat lenéz, ő már elesett a szellemi gőg bűnébe.

12. Ne legyenek főmuftik. Az apostol Krisztus rabszolgája, tehát az alázatosság feddhetetlen példája legyen. Az igaz apostolok nem gyakorolnak fentről lefelé, hierarchikus hatalmat a gyülekezeten. Valóságos szolgákként, lentről felfelé szolgálják az egyházat.

13. Soha ne pártoljuk az ajándékot a jellem kárára. Ha valaki gyakorolja a prófétálás, a gyógyítás és a csodatevő erők ajándékát, teremnie kell a Szellem gyümölcsét is. Egyébként, bár továbbra is bátorítjuk a nyelveken-szólás használatát, ne úgy álljunk hozzá, mintha a felsőbbrendűség jele lenne. A világnak szüksége van a szeretetünkre, nem a glósszolaliánkra.

14. Felelősségre vonjuk a prófétákat. Ha valaki nem vállal felelősséget a téves kijelentéseiért, ne adjunk neki platformot. És az erkölcstelen életű „prófétának” ne adjunk megszólalási jogot.

15. Legyen a lényeg a lényeg. A Szentlélek kenetének a célja az, hogy erőt kapjunk az elveszettek eléréséhez. Ma már útkereszteződésnél tartunk: Vagy továbbmegyünk téves irányba, szórakoztatva egymást karizmatikus kabaréval, vagy beledobjuk magunkat az evangelizálásba, a gyülekezetplántálásba, a misszióba, a tanítványképzésbe, a könyörületes szolgálatba, amely segít a szegényeken és ellenáll az igazságtalanságnak. Legyenek olyan gyülekezetek, amelyek megragadják az Új Reformációt és fókuszálnak Isten prioritásaira!

-Az eredeti itt található: http://www.charismamag.com/index.php/fire-in-my-bones -

Lee Grady írásai 1

2011-11-20T13:30:00.000-08:00

Mostanában találkoztam Lee Grady-nek, a Charisma Magazine korábbi szerkesztőjének blogjával, ahonnan vettem és fordítottam (engedély nélkül) egy pár cikket, mert tetszett… Itt az egyik:

Üzenet Szent Őfensége Méltóságos Püspök Tisztelendő Doktor Apostoli Főmuftinak
Szerda, 2011. november 09. 09:14 EST J. Lee Grady Hírlevele – Csontomban ég a tűz

Jézust nem érdekelték a címek. Bennünket miért érdekelnek?

Sokszor azt kérdezik tőlem, van-e címem? A válaszom nem mindig tetszik az embereknek. Sokat utazom, tehát, nem tekinthetem magamat pásztornak. Mindenféle címkét próbáltak rám ragasztani: Tisztelendő, próféta, apostol…, még püspök is. Az egyik gyülekezetben úgy mutattak be, mint „Dr. Grady” – majdnem alámásztam a szék alá – csak főiskolai végzettségem van nekem. Semmilyen betűk nem követik a nevem.

Azt mondom az embereknek: „Szólítsatok Lee-nek. Vagy ha nagyon formálisan akartok hangzani, akkor a Grady testvér is megfelel.”

„Jézus a királyoknak Királya és az uraknak Ura, Dávid Fia, a Békesség Fejedelme és a Hitvallásunk Apostola. Mikor eljött e világba, pedig, lemondott a mennyei dicsőségéről és a ,Jézus’ szerény nevét felvette.”

Manapság, úgy tűnik, kifejlődött közöttünk a címek fétise. Valameddig a karizmatikus körökben mindenki püspök lett (és voltak, akiket e hivatalba gyűrűkkel, palástokkal és mókás kalapokkal avattak be). Aztán, ugyanazok a csúcsos kalapú pasik elkezdték magukat apostoloknak nevezni. Aztán féltékenyek lettek a próféták, és ők is apostoloknak nevezték magukat! Egy hölgyet ismertem, aki, nehogy felülmúlják, azt igényelte, hogy „Magasztos Prófétanőnek” hívják.

Most a legújabb hóbort az, hogy a gyülekezeti tagoknak muszáj bizonyos embereket apostoloknak szólítani. (Mint, például: „Mikor megérkezik Szentfazék apostol, kérlek szépen benneteket, hogy csak „Apostol úrnak” szólítsátok meg, és biztosítsatok neki magánszobát, ahol a két napszemüveges adjutánsa őrt állhassanak az ajtó előtt.”) Még komplikált teológiát is kitaláltak, amely alátámasztja ezt a nevetséges szabályt. Azt állítja ez, hogy az Isten emberétől nem kaphatsz meg valóságos kenetet, ha nem tiszteled meg a megfelelő címmel.

Ó de nagyon szellemi dolognak hangzik ez a naiv ember fülének. Kár, hogy badarság.

Jézus nem vett részt ebben a vallásos játékban, különösen az ő korszaka Főmuftiaival, a hosszú palástú írástudókkal és farizeusokkal. Miután vádolta őket azzal, hogy szeretik a főhelyeket a zsinagógákban, arra utalt, hogy tetszik nekik, ha az emberek „rabbinak” szólítják meg (lásd: Máté 23:6-7).

Aztán figyelmeztette őket: „De ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. … a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok! Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik” (8-9 vers).

Évszázadok óta kiforgatják az emberek e szavak értelmét, és azt bizonygatják, hogy nem az egyházi címekkel van a gond: Jézus inkább a büszkeség ellen beszélt. Egyetértek azzal, hogy Jézus a bűn gyökerét fedte fel. De arra is kérte ezeket a címekkel megszállott embereket, hogy mondjanak le a címkékről, és úgy viselkedjenek, mint a normális emberek.

Amikor néhány évvel ezelőtt Kínában voltam, olyan bámulatos vezetőkkel találkoztam, akik a gyülekezetek ezreit plántálták már. Egyébként, sok időt töltöttek börtönben a hitük miatt, vasrudakkal verték meg őket azért, mert hirdették az evangéliumot. Ők a legbátrabb apostolok, akikkel valaha találkoztam. Amikor megkérdeztem tőlük, viszont, hogy az „apostolt” címként használják-e, az egyik pasi azt mondta: „Hisszük, hogy vannak ezek a szerepek az egyházban. Mi, pedig, inkább „testvérnek” szólítsuk meg egymást.

Részemről ennyiben el volt intézve az ügy. Néhány évvel később találkoztam Iftakhar pakisztáni apostollal, aki 900 gyülekezetet felügyel. Két puskalövéstől származó sebhely van a kezén, mert a szélsőséges muzulmánok meg akarják ölni. Mikor azt kérdeztem tőle, hogyan szólítsam meg, elmosolyodott és azt mondta: „Iftakharnak.”

Ha ez a két hitóriás – akik valódi apostolok – nem igénylik, hogy valamilyen címen szólítsák meg őket, akkor a Méltóságos Nagymester Tisztelendő Doktor Püspök Jones (aki azt állítja, hogy talán négy gyülekezetet felügyel) ne lógassa a szolgálati szerepét a nyakán, mint valami vacak neonfényes névkártyát.

Ha az emberek nem látják a jellemedben, hogy kenet van az életeden, akkor ne csorbítsd az evangéliumot azzal, hogy olyan címet viselsz, amit nem érdemelsz meg.

Nem azt mondom, hogy nem szabad az egyházi szerepeket tisztelendővel, szolgálattevővel, vagyis püspökkel azonosítani. De nem lehetne a bizonytalanságról és a gyerekes „én fontosabb vagyok nálad” jellegű elnevezésekről lemondani, és visszatérni az evangélium egyszerűségéhez? Tegyük túl magunkat magunkon!

Jézus a királyoknak Királya és az uraknak Ura, Dávid Fia, a Békesség Fejedelme és a Hitvallásunk Apostola. Mikor eljött e világba, pedig, lemondott a mennyei dicsőségről és a ,Jézus’ szerény nevét felvette. Díszes palástot nem viselt. Címet nem követelt. Nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem azért, hogy szolgáljon. Ha becsületes módon akarunk szolgálni neki, le kell mondani a dicsvágyról, és koronánkat letenni lábainál.

Szavak definíciója

2011-05-20T12:37:00.000-07:00

Mikor beszélünk a más vallásokhoz, vagy akár más keresztyén mozgalmakhoz való tartozókkal, úgy tűnik néha, hogy nincs nagy különbség köztünk, és mégis ugyanazokról a dolgokról beszélünk.

Valójában így van ez, pedig? Walter Martin szekta kutató és szakértő azt mondta, hogy mikor beszélünk a mormonokkal, Jehova tanuival, és másokkal: "meg kell mászni a nyelvi korlátot" (azaz, We need to scale the language barrier).

Az a helyzet, hogy a más vallásoknál, elképzelhető, mégpedig így is van, hogy ugyanazokat a szavakat használnak mint az evangéliumi keresztyének, de teljesen más értelemmel, definícióval, értelmezéssel.

Például, azt mondhatjuk együtt a fentiekkel, valamint az katolikusokkal, adventistákkal, és ki tudja kivel is, hogy hisszük, hogy Jézus Krisztus az élő Isten Fia, aki halálával váltságdíjat fizetett a bűnért, fel is támadt a halálból, és most is él. Jól hangzik, de tényleg ugyanazt értjük ezalatt?

Dehogy is...

Erről még többet később...

Őskori Titkok – 1. rész

2011-05-11T13:20:00.000-07:00

Tudom, hogy ez őrültnek hangzik, de mostanában nagyon megfogott az a gondolat, amellyel évtizedekkel ezelőtt is találkoztam, hogy évezredekkel ezelőtt, az emberek magas színvonalú technológiával rendelkeztek.

Végül is, miért nem? Tudjuk, hogy az emberek nagyon intelligensek, és mostanában sokféle technológiát fejlesztettek. Miért nem a múltban is, de különböző okokból elveszett ez a tudás? Tudjuk, hogy az alexandriai könyvtár többször elpusztult. Mit tartalmazhatott, vajon? Arról is meg vagyok győződve, hogy az evolúciós elméletnek nincsen alapja a valóságban – nem támasztják alá a tudományos tények. Csak teória spekuláció hátán. Azt is kijelentem nagyon erősen, hogy ezeknek a tényeknek a megértéséhez, nem kell, nem szabad földön kívüliek látogatásaihoz folyamodni. Itt a közelben vannak az emberek, és ők is képesek ezeknek a dolgoknak a végrehajtására.

Csak egy példát mondok itt. Ha a következő tényleg igaz, bár nincsen róla szó a Bibliában, a biblikus történelemképnek egyáltalán nincsen ellentétben. Végül is, az ember az Édenkert óta bűnös, és tele van gyűlölettel.

Archeológiai lelet:

A mai Pakisztánban található Indus folyó völgyében, a Harappá és Mohenjo-Daro őskori városok romjait tárták fel. Ezeket a városokat valami fentről jövő hatalmas hőség pusztította el, olvasztotta össze. Egybeolvadt agyagedényeket, kőfalakat találtak. Emberi csontvázak is vannak, az utcákon össze-vissza heverve, egymás kezét fogva, mintha valami rémületes katasztrófa hirtelen meglepte volna őket. Ezek a csontvázak még mindig rendkívül radioaktívak.

Írott forrás:

„Gurkha, gyors és erős vimanán repülve, egyetlen lövedéket hajított, amely az univerzum teljes erejét rejtette. A füst és láng izzó oszlopa, ezer nap fényességével, teljes pompájában emelkedett… függőleges robbanás gomolygó füstfelhőivel… az első robbanása után emelkedő füstfelhő terjeszkedő kerek köröket alakított, mint az óriás napernyők szétnyílása… ismeretlen fegyver volt, a halál hatalmas hírnöke, amely a Vrishnik és az Andhakák teljes faját hamuvá zúzta.
… a tetemek annyira megégtek, hogy megismerhetetlenné váltak. Kihullott a hajuk, körmük; a fazekak látszólagos ok nélkül széttörtek, és a madarak fehérré váltak. Néhány óra múlva, minden élelmiszer megfertőződött… hogy meneküljenek a tűztől… a katonák patakokba vetették magukat, hogy magukat és felszerelésüket megmossák…”

A Mahabharata – több ezer éves indiai epikus költemény

Az érdekesség kedvéért, Dr. J. Robert Oppenheimer a Manhattan Project vezető atombomba tudós, jártas volt az őskori szanszkrit nyelvű irodalomban. Az első atombombateszt után tartott interjújában, idézett a Bhagavad Gita című hindu írásból: „Most halállá lettem, a világok pusztítójává.” A hét évvel az almagordoi nukleáristeszt után Rochester Egyetemén tartott interjújában, azt kérdezték tőle, hogyha ez az első felrobbantott atombomba volt-e? Azt válaszolta: „Hát, igen, legalábbis, a modernkor történelmében.”

Mindenképpen lenyűgöző, nem gondoljátok?

David Wilkerson utolsó üzenete

2011-04-30T03:14:00.000-07:00

A héten értesültünk David Wilkerson haláláról, aki Isten egyik nagy embere volt, mindvégig kitartott. Mindennapi igei üzenetet szokott írni, és az alábbi a utolsó volt a halála előtt. Szerintem, érdemes elolvasni. A gyors fordítás miatt becsúszott hibákért, én vagyok a felelős :-)

HA MINDEN ESZKÖZ MEGHIÚSUL
-írta David Wilkerson (2011. ápr. 27.)

Ha tovább hiszünk, akkor is, ha minden eszköz meghiúsul, az egy olyan dolog, ami Istennek rendkívül teszik és kedves. Jézus azt mondta Tamásnak: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (János 20,29).

Boldogok azok, akik akkor is hisznek, mikor az imaválasz bizonyítéka hiányzik – a reménységen túl is bíznak, mikor minden eszköz már meghiúsult.

Valaki eljutott a reménytelenség helyére – a reménység végéhez – az eszközök végéhez. Haldoklik egy hozzátartozója, és az orvosok lemondtak róla. Látszólag elkerülhetetlen a halál. Elfogyott a reménység. Az imában kért csoda nem történik meg.

Akkor jön a Sátán hadserege és megtámadja az elmédet félelemmel, haraggal, nyomasztó gondolatokkal: „Most hol van az Istened? Addig imádkoztál, amíg el nem fogytak a könnyeid. Böjtöltél. Ráálltál ígéretekre. Bíztál.”

Istenkáromló gondolatok jutnak eszedbe: „Hiába imádkoztál. Hiába hittél. Ne fordulj el Istentől – csak ne bízz benne többé. Nem éri meg!”

Még az is felmerül, hogy megkérdőjelezed Isten létezését. Évszázadok óta használja Sátán ezeket az eszközöket. Még a legkomolyabb múltbeli istenfélő férfiak és nők szenvedtek az olyan démoni támadásokat.

Ha a halál árnyéka völgyén jársz, halljad ezt a szót: A sírás néhány sötét, borzalmas éjszakán át még tart – és abban a sötétségben majd hallod az Atya suttogását: „Veled vagyok. Most még nem mondhatom meg, hogy miért, de jön majd az a nap, mikor megértesz mindent. Látni fogod, hogy része volt a tervemnek. Nem volt véletlen. Nem a te hibád miatt volt. Tarts ki. Hadd öleljelek át a fájdalmad órájában.”

Kedvesem, Isten mindig a szeretet és a jóság szerint cselekszik. Mikor minden eszköz meghiúsul – a szeretete még győzedelmeskedik. Ragaszkodj a hitedhez. Állj erősen az Igéjében. A világon nincs más remény.

Gyülekezetplántálás V. rész

2011-04-20T10:06:00.000-07:00

A gyülekezetplántálásból fakadó tapasztalatok, tanulságok – V. rész

Isten továbbra is használ és vezet minket, bár még mindig nehéz körülményekkel küszködünk. Egy dolog megtörtént, hogy felvett bennünket misszióállomásnak ugyanaz a felekezet, ahova régen tartoztunk, bár egy másik gyülekezet közvetítése által, mint az, amelyből kidobtak. Ez az új hely földrajzilag közelebb áll ahhoz a faluhoz, ahol munkálkodunk, és biztos vagyok benne, hogy előnyünkre válik a világméretű mozgalomhoz való tartozás. Az országos vezetők tudnak a tevékenységünkről, és nagyon bátorítanak minket.

Mivel azt a megbízást megkaptuk, hogy „hirdessük az evangéliumot a szegényeknek” (Ézsaiás 61), örültünk annak, hogy ruha- és élelmiszeradományt kaptunk egy tőlünk északabbra elhelyezkedő alapítványtól. Szintén jó kapcsolatban vagyunk az ottani gyülekezettel, amelyhez társul a karitatív alapítvány. Már tudtunk átadni néhány ajándékot a velünk kapcsolatban álló szegény embereknek.

Ami az evangelizációt illeti, már visszamentünk meglátogatni azt a két családot, ahol imádkoztunk az emberekért, bár több szabadtéri alkalmat még nem tartottunk. Röviden ismételve, az előző alkalommal áldást mondtunk mindegyikükre, de konkrétan imádkoztunk egy süket-néma fiú gyógyulásáért, és egy olyan emberért, akinek álmaiban gyötörte a „halott apja szelleme.” Szintén nehezen kapott levegőt és messzire nem tudott menni. A második háznál a két testvérért imádkoztunk, az egyik a volt keresztyén, a másik, akinek torkában van a daganat. Mindenkit szemmel láthatóan megérintett a Szentlélek.

Mikor visszamentünk, a férfi azt mondta, hogy már nem zavarják a rossz álmok, és most probléma nélkül tud begyalogolni a faluba. Bizonyára látható javulás megtörtént. Most lehetőségünk volt az anyukájáért imádkozni, aki epehólyagműtétre várt, és ez nem volt az első. Az orvosok azt mondták neki, hogy igazán bizonytalan az eredmény, és tényleg nagyon betegnek látszott.

A másik családnál, a daganatos hölgy nagyon nyíltan mesélt az élete élményeiről, és egy jó ideig beszélgettünk. Ezek az emberek nagyon komoly problémákkal küszködnek, szükségük van a jó tanításra, a szabadulásra, valamint a figyelemre és a gondozásra. Szintén a megtérésre van szükségük, természetesen, és ez a dolog még nem történt meg. Mindkét családban, viszont, azt mondták, hogy menjünk vissza, amikor csak akarunk, maradjunk, ameddig akarunk, szívesen látnak bennünket. Nagy nyitottságot tapasztalunk.

Közben, Isten továbbra is vezeti a meglevő csoportot, szól neki is, sőt, az is megtörtént, hogy az Úr ugyanazt mondta több embernek függetlenül egymástól. Ismételten figyelmeztet bennünket arra, hogy küzdjünk a szabályoknak megfelelően, és rakjuk le a helyes biblikus alapokat. Konkrétan, el kell kerülni a pletykát, rágalmazást, a kritizálást és az ítélkezést. És arra kell figyelni, hogy áldást mondjunk, és nem átkot. Isten arról is beszél, hogy álljunk helyesen az adakozáshoz.

Mikor múlt vasárnap újra meglátogattuk a két családot, nagyon örültek nekünk, és hosszabb időre maradtunk, mint amennyit terveztünk. Nem volt mindenki otthon, de az az ember, aki az elején alig tudott menni, most biciklizik, és az anyukája három nappal az érte elmondott ima után annyira felépült, hogy nem kellett műteni. Mindenkinek el is mondja, hogy mi történt, tehát, terjed a hír. Olyan emberek, akiket eddig nem ismerünk, integetnek és köszönnek: „Isten áldjon!” Tehát, Istennek adunk hálát, azért, amit tesz! Megmutatja ezeknek az embereknek, hogy Ő él, és szereti őket, de szükségük van arra, hogy megtérjenek és növekedjenek Krisztusban. Az lesz a nehezebb része a dolognak, ha nézzük a hátterüket, de Isten ideküldött bennünket, tehát, meglátjuk majd! A legújabb dolog az, hogy visszahívtak bennünket az udvarukon szabadtéri dicsőítő alkalmat tartani, ahol az evangéliumot hirdetni fogjuk is. Most azt kell megszervezni.

(mi lesz legközelebb?)

Pünkösdi pásztor reagál

2011-04-16T08:59:00.000-07:00

Ma kaptam meg ezt az elgondolkodtató cikket, melyet e szerint továbbítok:

Forrás: http://www.johnthebaptisttv.com/2011/04/15/pentecostal-pastors-speak-out/

MI TÖRTÉNT A PÜNKÖSDI MOZGALOMMAL?
-írta Wayne Greulich.

Néhány ember leszólja a pünkösdi / karizmatikus mozgalmat, mintha az lenne a kapu, amin keresztül a mostani korrupció bejutott a modern egyházba. Bár van ebben igazság, mégsem teljesen helyes.

Pünkösdi gyülekezetbe születtem 56 évvel ezelőtt, ott nőttem fel, tanultam az egyik főiskolájukon, és pasztoroltam 3 gyülekezetüket. Azt hiszem, emiatt rendelkezem a mozgalommal és annak történelmével kapcsolatban bizonyos fokú tudással, ismeretséggel... Ugyanakkor, olyan megtiszteltetésben részesültem, hogy megismerhettem és beszélgethettem bizonyos pünkösdi úttörőkkel, mikor még életben voltak. Ráadásul, Frank Bartleman számos könyve évek óta a birtokomban van. Nem akarom, azért, szakértőnek ajánlani magamat, csak tudatni szeretném az olvasóval, hogy amit most állítok, nem a tudatlanság, feltételezés és spekuláció vákuumából ered.

A pünkösdi mozgalom a szentség mozgalomból származott. Azok közül, akik a születésénél közreműködtek, sokan a szentség emberei voltak, akik meghaltak maguknak, felvették a keresztet, és követték Jézus Krisztust az Ő Szelleme és Igéje irányítása alatt. Az átváltozott életek, a csodák, és az üldözések sokasága teljesen valóságos volt. Istennek adhatunk hálát azokért az úttörőkért, akik – Isten késztetése és keze alatt – egyengették az utat a megújult szabadság és a Szent Szellem munkája felé Krisztus Egyházában. Nem a Szellem megmozdulásával vagy azokkal kapcsolatban merültek fel a problémák, akik keresték az Urat és megtapasztalták a Szellemmel való betöltekezést és a Szellemben való járást. A legtöbb probléma azokkal kapcsolatban keletkezett - úgy, mint manapság is – akik el akarták kerülni a keresztet. Ezek olyan emberek voltak, akik kívánták a Szellemben járó élet áldásait, de nem akartak meghalni a bűnnek, a testnek, és saját maguknak.

Már 1907-ben Frank Bartleman írt a döbbenetéről azzal kapcsolatban, hogy milyen fajta emberek beszivárogtak a pünkösdi mozgalomba. Sokan a kontinens minden részéről sereglettek a pünkösdi mozgalmakba a Szellem áldásait keresve, de nem akarták a szentséget, a bűnvallást, az Úr előtti összetöretést, és a keresztfelvételt vállalni. A probléma gyökere manapság is ugyanaz. A modern egyház tele van olyan önző, bűnös emberekkel, akik Isten áldásait kívánják ugyan, de nem választják a kereszt útját.

A problémát tovább bonyolítják azok a hamis prédikátorok, próféták és tanítók, akik nem hirdetik a keresztet, vagy a Krisztuskövetésnek az árát. Ehelyett, a mai „keresztyén” gyűjt magának olyan prédikátorokat, prófétákat és tanítókat, akik tetszenek a testnek, kényelemben dédelgetik azt – ezek a szakértők egy olyan fajta „keresztyénséget” alkottak, amely egyesíti a testet a szellemmel. Ez, pedig, NEM LEHET, mivel a test és a szellem egymás ellenségei. A Szentírás egyértelművé teszi azt, hogy vagy az egyiket vagy a másikat kell követni – Istent vagy a mammont.

A pünkösdi / karizmatikus gyülekezetek szégyenére, sokan közülük – bár nem mindegyik (ne essünk az általánosítás hibájába) – elhagyták a kereszt, a szentség, a világtól való elkülönülés, és az igaz teljes evangélium hirdetését. A modern egyház túlnyomó része elhagyta a Biblia Krisztusát, egy „új és tökéletesített Krisztus” kedvéért, akinek nincsen keresztje, csak szeretete; nincsen szentsége, csak kegyelme, nincsen igazsága, csak áldása, és aki nem Bíró, csak kozmikus Mikulás bácsi.

Nagy szükség van azokra, akik meghalnak maguknak, felveszik a keresztet, és az igaz Krisztusról tesznek tanúságot! Isten keresi azokat, akik istenfélő módon élnek Jézus Krisztusban – az üldözésnek ellenére! Szükség van azokra, akik elutasítják a világot, akik gyűlölik a bűnt, akik nem félnek senkitől, csak Istentől; akik azt teszik, amit Ő akar, azt beszélik, amit Ő mond, és akiket az Ige és a Szellem Krisztus képmására formál, hogy Krisztusnak emberi képviselői legyenek az elveszett, halálra ítélt világban. Ez Jézus Krisztus Egyháza.

Isten segítsen nekünk, testvéreim. Dolgozzunk, amíg tart a nap, mert jön az éjszaka, mikor senki nem dolgozhat. Munkálkodjunk hűségesen vele együtt. Ne féljünk attól, amit az ember gondol, vagy amit az ember tehet, csak attól féljünk, aki Megváltó és Király.

MICHAEL válaszol-
Én is pásztor vagyok „pünkösdi” gyülekezetben, már 44 éve. Nem is szeretjük a „pünkösdi” címkét, mert a legtöbb ember eszébe juttatja mind azokat a túlkapásokat és szélsőségeket, amelyek bejöttek „a nyájat nem kímélő farkasok” által...

"BONTSD LE A FALAKAT " - Látomás

2011-04-10T12:52:00.000-07:00

-írta David Stansell.

Forrás: http://www.johnthebaptisttv.com/2011/04/04/tear-down-the-walls-a-vision/

Nekem is volt látomásom 2003-ban, amely az egyházban bekövetkezendő változásról szólt.

Vörös-tégla épületet láttam. Templom épület volt. A tető elrohadt, a falban levő fa, pedig, korhadt volt. Az orvosszer erre az volt, hogy minden fát el kell távolítani az épületből. Kicserélni kellett. Nem lehetett rendbe hozni.

Nos, ez azt jelentette, hogy a téglafalakat is le kellett bontani, mert nem voltak ezek olyan állapotban, hogy a faszerkezet nélkül fennmaradtak volna. Nagyon rossz állapotban voltak.

Láttam, tehát, hogy az alapkövekig szétzúzták az épületet. Azt vártam, hogy új épületet emeljenek a régi alapra.

Isten Szelleme, viszont, így szólt: „Emeld ki az alapot. Nem elég szilárd ahhoz, hogy elbírja azt az épületet, amelyet én akarok építeni erre a telekre.”

Az épület (Mennyasszony), amelyet Isten készül felépíteni, sokkal dicsőségesebb, mint a jelen felfogásunk gondolja. Készen állunk-e, viszont, arra, hogy Ő lebontsa a mostani épületet? Ráadásul, egészen az eredeti földig bontsa le? Az emberi oldalunk a múltból származó felismerhető valamihez akar ragaszkodni. Ez aztán kovásszá válik, amely az előző élet összes szemetét visszahozza.

Aztán azt hallottam: „Kivitelező Építészmérnököt keresek, aki a tervrajz szerint épít.” Akkor azt értettem, hogy csak olyanra bízza meg az épület emelését, aki elkötelezi magát arra, hogy mindent tegyen, de semmivel kevesebbet ne, mint azt, amely a Menny trónjától származik. Mi nem vagyunk a tervező. Nem a mi dolgunk, hogy megtervezzük az épületet.

Rövidesen a látomás után, az Ap. Csel. 5-ben találtam magam. A 32. versnél az az igazság árasztott el, hogy nem működik nálunk a Szent Szellem szolgálata, mert nem engedelmeskedünk hangjának. (Jeremiás 7,22-)…

Isten készen áll arra, hogy a menyasszonya mind azzal az erővel rendelkezzen, mint amilyen Jézusé volt, mikor a földön járt (ezt mondja a Szentírás). Feltéve, ha készen állunk mi arra, hogy olyan kapcsolatunk legyen Istennel, mint milyen Jézusé volt az Atyjával.

Ha nézem az egyháztörténelmet, azt látom, hogy Isten adott igazságot az embereknek, de ők használták az eszüket, hogy hozzátegyenek az igazsághoz. Aztán, ez az új igazság halált hozott az isteni igazságnak. Hol vannak azok az emberek, akik csak a Szent Szellemtől adott egyszerű igazságoknak engedelmeskednek majd?

Gyülekezetplántálás IV. rész

2011-03-29T13:31:00.000-07:00

A gyülekezetplántálásból fakadó tapasztalatok, tanulságok – IV. rész

Angliából való visszatérésem után, még egyszer kimentünk az utcára, és evangelizáltunk, prófétáltunk a falunak, egy Brazíliából érkezett pásztor és felesége segítségével is. Ugyanazon a helyen voltunk, de ennek még kevesebb látható eredménye volt, mint először.

Ezután, viszont, megkaptunk a Szentlélektől olyan vezetést, hogy konkrétan hova kell menni legközelebb. Egy másik alkalommal odamentünk, abba az utcába, amit az Úr mondott, és imádkozva fel-alá sétáltunk. Kijöttek az egyik házból, és megkérdezték, kit keresünk? Beszélgetésbe keveredtünk velük, és kiderült, hogy valamiféle istenismeretük már volt, és szívesen adnak áramot a következő utcai evangelizációhoz. Az egyik férfi, pedig, inkább ellenállt, és el akart küldeni bennünket.

Vissza is mentünk oda, és hangosítással ott is mondtuk az igét. Látjuk olyankor, hogy többen kiállnak a ház elé, vagy lesnek a kapuból, tehát, hallgatnak, hallják az üzenetet. Csak nem mernek odamenni, talán. Egy fiatal hölgy, viszont, odajött, és azt mondta, hogy ő is keresztyén, csak nincsen gyülekezete, de ha az ő utcájában hirdetnénk az igét, ő is ad villanyt.

Mivel az Úr azt mondta nekünk, hogy segítsünk a szegényeken, de éppen akkor elfelejtettünk adományt vinni, megígértük, hogy legközelebb, hozunk. Mikor visszamentünk, és vittük az élelmiszert, behívtak bennünket a házba. Beszélgetés közben kiderült, hogy bár hisznek Istenben, és igenis szükségük lenne rá, mindenféle okkult dolognak hatására ki van téve az életükre, a visszajáró szellemektől kedve, a kártyajóslásig. Az gondoltuk, Uram, hova is küldtél??? Mindenestre megengedték, még az előzőleg ellenálló férfi is, hogy mindenkiért imádkozzunk.

Utána elmentünk a másik hölgy utcájába, hogy mégsem kérünk aznap áramot, mert későre jár, de ő is behívott, és beszélgettünk. Kiderült, hogy éppen az ő testvére az a hölgy, akinek daganata van a torkában, és ő is (mégis) megengedte, hogy imádkozzunk érte. Úgy érezték ők is, mi is, a Szentlélek kenetét, hogy alig tudtunk lábon állni. Várjuk a folytatást! Most az Úrnak cselekednie kell!

A következő alkalommal visszamentünk a második helyre, és az ő villanyuk segítségével, hangosan hirdettük az igét. Az Úr arra vezetett, hogy leginkább az alap evangéliumot kell kimondani, az I.Kor 14 alapján, Jézus Krisztus halálát, eltemettetését, valamint feltámadását. A mi hitünk nem kitalált meséken, hanem szemtanuk által hitelesített történelmi eseményeken áll! Ugyanakkor, szívesen imádkozunk az emberek problémáiért is. Isten akarja az ő üzenetét csodákkal és jelekkel is megerősíteni!

Ekkor is lestek az emberek. Valaki oda is jött biciklivel és meg akart bennünket állítani, de nem hagytuk abba. Egy néni akkor kilépett a házából, és határozottan felénk jött. Gondoltam, jaj, ez most mit fog mondani. Azt mondta, viszont, hogyha kint lett volna, akkor meg is mondta volna ennek a fiúnak! Csak csináljuk, mondjuk nyugodtan, erre szükség van! Személyes beszélgetésünk is volt egy pár emberrel.

Hát, akkor, most itt tartunk. Várjuk az anyagi, szellemi áttörést. És folytatjuk a tevékenységünk.

(Biztos lesz még folytatás)

Gyüliplántálással kapcsolatosan

2011-03-28T12:56:00.000-07:00

Csak a misszió támogatásával kapcsolatban, ezt találtuk ki. Mit szóltok... ?

Kedves testvéreink!

Szeretettel fordulunk hozzátok, mint a mezőszentgyörgyi misszióállomás vezetői és a Jézus Krisztus szolgálatában álló testvéreitek. Isten kegyelméből és szeretetéből, és az Ő vezetése által, másfél éve végzünk missziómunkát ebben az elszegényedett kis faluban. Tizenkét bemerített testvér már részt vesz az alkalmainkon.

A következő igevers alapján indult el a szolgálatunk: „Az Úr lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek...” (Lukács 4,18).

Azért van szükségünk a támogatásotokra, mert ebben a faluban a szellemi mellett anyagilag is segíteni akarunk a szegény embereken, özvegyeken, árvákon. Nem kérünk pénztámogatást, hanem használt fémtárgyakat, régi és elromlott háztartási gépeket szeretnénk gyűjteni és értékesíteni. Ezeknek a bevételéből, akarjuk fenntartani a missziót, és segíteni a rászorulókon. Olyan dolgokra gondolunk, amelyeket már nem használtok, és úgyis kidobnátok.

A következőkről lenne szó:

Csúszda -- Hinta -- Varrógép -- Mobiltelefon -- Radiátor

Sportfelszerelés -- Ruha (Felnőtt, gyermek) -- Cipő (Felnőtt, gyermek)

Ágynemű -- Csoroszlya -- Függöny -- Gumiabroncs -- Alumíniumkarima

Fémkarima -- Fűnyíró -- Láncfűrész -- Damilos fűnyíró

Villamos, benzines keverőgép -- Barkácsgép (defektes is)

Ajtó, ablak (alumínium, műanyag, fa) -- Fényképezőgép (defektes is)

Csap -- Kábeldarabok -- Réz-, alumínium darabok -- Saválló edény

Moped -- Bicikli (defeketes is) -- Síruha -- Síbakancs -- Síléc

Snowboard -- Korcsolya -- Karóra, falióra -- Képkeret, váza

Számítógép és laptop (defektes is) -- LCD monitor (defektes is)

Porcelánbaba -- Csillár, szőnyeg -- Fenyőfa-, tölgyfa-bútor

Sterimó, kompresszor -- Kéményes kályha -- Gázbojler -- Szörfdeszka

Kávéfőző -- Benzines autó -- Aggregáthegesztő -- Tört arany, ékszer

Evőeszköz, asztali edény -- Vashulladék -- Háztartási fémek

Vaslemez bármilyen formában -- Már nem használt fémedények

Kidobandó háztartási gépek -- Automata mosógép -- Tárcsás mosógép

Porszívó -- Centrifuga -- TV -- Mikrohullámos sütő -- Gáztűzhely

Hűtőgép -- Villanymotor -- Hősugárzó -- Csövek -- Kilincsek

Fatüzelésű kazán -- Gázkazán -- Villanybojler -- Kandalló

Fémmosogatók -- És ezekhez hasonlók - olyat, amit lomtalanításkor kidobnátok.

Ezeknek a tárgyaknak az elszállítását is meg tudjuk oldani, akkor is, ha nagyobb tárgyról és/vagy mennyiségről van szó.

„Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvtelenül vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten.” (II.Kor 9,7).

Előre is köszönjük a segítségetek.

A misszió vezetői: Bakács László Dr Adrian Bury
Elérhetőségünk: Telefon: 06 30 567 99 13 / 06 70 410 64 49 E-mail: bury.adrian@chello.hu
(Még következik folytatás)

Gyülekezetplántálás III. rész

2011-03-27T12:00:00.000-07:00

A gyülekezetplántálásból fakadó tapasztalatok, tanulságok – III. rész

2010. októberében szerveztünk megnyitót az új gyülekezet számára. Meghívtuk azoknak a gyülekezeteknek a vezetőit, képviselőit, dicsőítő csoportjait, akikkel jó kapcsolatban vagyunk. Eljött a brit pünkösdi mozgalom egyik misszióágának a vezetője is – aki abban a wales-i gyülekezetben is vezető, ahova sokáig tartoztam –, hogy hirdesse az evangéliumot. Bár kevés kívülálló jött el, nagyon áldott alkalmunk volt, ahol kiáradt a Szentlélek, és értékes, gyakorlatias tanítást hallottunk. A szellemi harcról volt szó, amelyben vagyunk, és amelyben részt kell vennünk, mint keresztyének. Ha passzívak vagyunk, már veszítettünk.

Néhány napra maradt a vendégünk, több istentiszteleten is részt vett, és bátorított bennünket, hogy folytassuk a munkát. Anyagi támogatást is szervezett, hogy ki tudjuk cserélni a kocsikat. December elején először életemben kaptam meghívást arra, hogy hirdessem az igét Ausztriában. Kihívás volt az utazás is, mivel nagy hó esett előtte. Elsőször prédikáltam Ausztriában, és először prédikáltam németül, bár régebben tanulom, mint magyarul. Az Úr mindig arról gondoskodik, hogy „ki kell lépni a kényelmességi zónából.” Olyankor az Úr segített abban, hogy ez is meg több is belföldi és külföldi kapcsolat jöjjön létre, és hogy a vezetők képzését, a mélyebb bibliaismeret tanítását kezdjem a misszió jelenlegi és potenciális vezetőivel.

Azóta is folytatjuk a házi-csoportos alkalmakat, ahol imádkozunk, a Bibliát tanulmányozzuk, Úrvacsorázunk, és figyelünk a Szentlélek hangjára (lásd Ap. Csel. 2,42). Egy jó ideje már Isten tanít bennünket a szellemi harcról és a szabályszerű küzdésről, ill. hogy nem szabad úgy reagálni az élet problémáira, mint ahogyan a világ. Hittel nézünk a nehézségek elé, és megáldjuk azokat, akik támadnak ránk (ha sikerül!). Ugyanakkor, állandóan azzal találkozunk, hogy újra meg újra le kell rakni a keresztyén hit helyes alapjait, mert sokan nincsenek tisztában ezekkel, akkor is, ha „50 éve már járnak gyülekezetbe”. Mostanában, a Krisztusban való identitásunk gondolata is került előtérbe. Mindnyájunk különféle bajokkal küszködünk, de Isten állandóan szól hozzánk, és vezet (ha éppen eszünkbe jut, hogy kérni kell a segítségét!). Úgy érezzük, hogy a pusztán megyünk át, de tanulunk függeni Istentől, és bízni benne. (Ezekről már szó volt a blogomon található más írásokban is. Utalok, tehát, ezekre itt).

Karácsony előtt rájöttünk, hogy csak úgy fogjuk az Istenre vágyó embereket megtalálni ebben a faluban, ha kimegyünk az utcára, és ott hirdessük az evangéliumot. Én terveztem karácsonyra hazamenni (angol országba), és az az igazság, hogy nem volt kedvem ehhez, de nagyon akarták a többiek. Végül is, ahogyan sokszor is megmondtam, az Istennek való engedelmesség nem kedv kérdése…

Sikerült kölcsönkérni erősítőt, hangfalat, mikrofont, és egy hideg, havas, decemberi délutánon, kiálltunk és hirdettük az evangéliumot. Nem volt sok látható hatása ennek, de néhány napon belül, az egész falu tudott erről. Főleg negatív visszajelzések voltak, de az is várható. (Senki nem kíváncsi erre. Nem szégyellitek magatokat? Hát, nem – Róma 1,16).

Csak megemlítem közben, hogy a gyülekezetünk egyik tágjának a lánya megmondta egyszer, hogy az egyik évfolyamtársának az anyának daganat keletkezett a torkába, de nem tudják megműteni, mert félnek attól, hogy elvérzik. Üzenetet küldtünk, hogy szívesen imádkozunk érte, de erősen elutasította a javaslatot, mert „Isten soha nem segített neki semmit”. Hát, itt lenne a lehetőség … Csak imádkoztunk, hogy ha az Úr azt jónak látja, mégis összejönne a dolog.

Közben, mindnyájunk anyagi gondokkal küszködünk, de az Úr kifejezetten megmondta nekünk, hogy segítsünk a rászorulókon. Tehát, hogyan? Mikor itt volt az angol vendégünk, azt mondta, hogy ötleteket kell kérni az Úrtól. Már több mint tíz éve, az Úr megmondta neki, hogy nyisson egy „karitatív boltot”, hogy az ebből származó bevétellel tudják támogatni a missziót, az özvegyeket és árvákat, a Bibliaiskolákat. Azóta már 13 bolt létesült, és pontosan ezt csinálják, sok szegény országban. (Itt a hálózat honlapja: http://www.aogbangor.org.uk/html/annies.html). Mivel ez a megoldás Magyarországon nem igazán ismerős, és máshol működő dolgokat úgysem kell föltétlenül utánozni, imádkoztunk. Kaptunk ötletet egy használt háztartási tárgyakkal összefüggő megoldással kapcsolatosan, de az indítása még folyamatban van…

(folytatás következik)

A két szél

2011-03-26T04:14:00.000-07:00

A napokban küldte Andrew Strom ezt a régen elhangzott próféciát. Bár az amerikai egyháznak szólt, engem is bátorított, hogy tartsak ki ezekben a nehéz időkben. Úgy fordítom és közlöm, ahogyan kaptam: -

Forrás: http://www.johnthebaptisttv.com/

"ANDREW STROM: Azon gondolkodtam mostanában, hogy a „Szentség az Úrnak” mozgalma az, amire a legnagyobb szükségünk lenne ma. Úgy emlékeztem, hogy évekkel ezelőtt, egy jól-ismert prófécia használta ezt a kifejezést. Némi keresés után, megtaláltam. David Minor próféciája 1987-ből, két szélről szól, amelyet Isten majd küld. Ezt a „Szentség az Úrnak” mozgalmat, vajon, nem siklasztották ki, vagy legalább késleltették azok az 1990-es évek elején zajló események, mikor a Karizmatikus mozgalom legnagyobb része a „hamis szél” őrültségébe esett, amely mind a mai napig még tart. Van-e még idő, hogy a „Szentség az Úrnak” mozgalma történjen az egyházban? Az eredeti prófécia lent található. Mit szóltok hozzá … ?

FORDÍTSD AZ ARCOD A SZÉL FELÉ
-írta David Minor, 1987-ben.

Az ELSŐ SZÉL

Azt mondaná nektek Isten Szelleme, hogy a Szent Szellem szele fúj a földön át. Az Egyház, viszont, nem tudja teljes mértékben felismerni ezt a szelet. Ahogyan a ti nemzetetekben, az emberek neveket adnak a hurrikánoknak, ugyanúgy Nevemet adtam ennek a Szélnek. E Szél neve „Szentség az Úrnak” lesz. Az ismeret hiánya miatt, a népem közül néhányan menedéket kereshetnek e Szél elől, de ha ezt teszik, lemaradnak a munkámról. Mert ez a Szél arra küldetett, hogy minden az Én Nevemben felemelt intézményen átfújjon.

Azokban az intézményekben, ahol saját nevükkel helyettesítették az Enyémet, elesnek a Szelem rázkódásától. Azok az intézmények elesnek majd, mint a kartonpapírkunyhó a viharban. Olyan szolgálatok, amelyek nem jártak előttem egyenesen, összetörnek és elesnek. Ez az Én Szelem. Ennek okáért, úgy kísérti az embereket ez a folyamat, hogy Sátán munkájának bélyegezzék meg, de ne tévedjetek el! Ez az Én Szelem. Nem tűrhetem jelen formájában Egyházamat, nem is tolerálom többé. A szolgálatok és a szervezetek megrázkódnak és elesnek e Szél hatására, még azok sem menekülnek el, akik elbújni akarnak e szél elől.

Úgy fúj ez az életetekbe, hogy minden körülöttetek szétmorzsolódni tűnik, és így is lesz. De soha ne feledkezzetek el arról, hogy ez az Én Szelem, így szól az Úr.

A tornádó erejével jön, és pusztítani látszik, de jön az Úr szava, és azt mondja: „Fordítsd az arcod a szel felé, és hadd fújjon”. Mert csak az pusztul el, ami nem Tőlem van. Értened kell, hogy ez így szükséges.

A MÁSODIK SZÉL

Ne ijedjetek meg. Mert ezután, újból fúj a Szelem. Nem olvastatok arról, hogy a leheletem fújt a száraz csontok völgyére? Ugyanúgy fúj ez rátok is. Ez a Szél az első Széllel egyenlő erővel jön. Ennek a Szélnek is neve lesz. Ez lesz az „Isten Királysága”. Ez rendet hoz, az Én Uralmamat.

Emellett az Én Erőmet is hozza. A természetfeletti jön abban a Szélben. A világ kinevetett benneteket az első Szél pusztítása miatt, de ezentúl nem nevetnek többet. Mert ez a Szél jön erővel és hatalommal, amely szüli a természetfelettit a népem között, és az istenfélelem leszáll a nemzetre.

Népem önként követ a hatalmam napján, így szól az Úr. Az első szelemmel, amely most jött rátok, kifújom a büszkeséget, paráznaságot, kapzsiságot, versengést és féltékenységet, és ez szörnyű érzéseket kelt majd bennetek, de bizonyára olvastátok már: „Boldogok a lelki szegények, mert övék az Isten Királysága”. A Királyságomat, tehát, a lelki szegénységetekből építem fel. Nem olvastátok: „Az Isten Királysága a Szent Szellemben van”? Az én Szellemem által, tehát, létesül és megjelenik a Királyságom.

Tudomásul vegyétek azt is, hogy olyanok is lesznek, akik próbálnak e jelen szél elől elbújni, de mégis részt akarnak venni a második szél áramlatában. De még egyszer, elfújja őket. Csak azoknak, akik arccal fordultak e jelen szél felé megengedem, hogy a második szél hajtsa őket.

Vágyódtál az ébredésre és a csodák, a természetfeletti visszatérésére. Te látod majd ezt, és a nemzedéked is látja, de ez csak az Én eljárásommal jön el, így szól az Úr. Jelenlegi állapotában e nemzet egyháza nem bírja az Én erőmet. De amint fordul az Isten Szentségének a Szele felé, megtisztul és megváltozik a dicsőségem befogadására. Ez az ítélet, amely az Isten Házán kezdődött el, de ez még nem a vég. Mikor már eljött a második Szél, és az aratásomat már begyűjtötte, akkor jön el a vég."

Utolsó idők

2011-02-26T14:21:00.000-08:00

Mivel nem tudtam itt videot feltölteni (?)

Próbájuk meg így...

http://www.youtube.com/watch?v=f-EFpRBMG9o

Angol változat:

http://www.youtube.com/watch?v=lM8KODd8zRE

Üzenet a szekás jelenségről

2011-02-22T14:37:00.000-08:00

Mikor otthon voltam karácsonykor, volt lehetőségem tanítani az otthoni, hazai gyülekezetemben, az észak walesi bangori pünki gyüliben. Témám a szekták felismerése volt. Fel is tették ezt a webre, a következő címre:

http://www.aogbangor.org.uk/html/teaching.html

Gördülni kell a "Cult or Genuine?" című üzenetre, 12/26/2010 dátummal.

Természetesen, angolul hangzott el az üzenet. Ha bírjátok, és nem nevettek az akcentusomon.

Tanítványság vagy vallásosság?

2011-02-21T12:07:00.000-08:00

Mennybemenetele előtt, Jézus megparancsolta a tanítványainak, hogy tegyenek tanítvánnyá minden népet (Máté 28,18-20). Két ezer év múlva talán majdnem két milliárd ember a földön vallja magát keresztyénnek, ill. „keresztyén” országban él, de valójában mindegyik közülük tanítványnak mondható?

Ki az a tanítvány? Akit megkereszteltek valamikor, vagy bemerítettek? Aki Istenben hisz? Aki valamilyen rendszerességgel templomba jár, vagy gyülekezetbe? Még hozzá gyülekezeti tag is! Aki azt mondja magáról, hogy nem bűnös? Aki vallja, hogy ő is hivő, ám, aztán szidja az Istent, mert nem segít neki? Aki azt állítja, hogy ő is olvassa a Bibliát?

Csak hogy egy kicsit komolyabban vegyük a dolgot, látjuk hogy a Biblia sem teljesen egyértelmű néha. Pál mondja: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efezus 2,8-9). Jakab, viszont, azt írja: „Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán a hit által.” (Jakab 2,24). Hogyan értsük ezt? Csak hinni kell, vagy tenni is kell valamit?

Bár az üdvösség alapja mindenképpen a hit, és nem a cselekedet, de mivel Jézus mondott olyan dolgokat, mint: „tegyetek tanítvánnyá minden népet… tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek…” (Máté 28,19-20) és „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat” (János 14:15), úgy látszik, hogy bizonyára tenni kell, de mit? Ha teszünk dolgokat, mikor van az, hogy engedelmeskedünk, és mikor az, hogy törvényeskedünk ill. vallásoskodunk?

Több versre lehetne utalni, amely összefoglalja az újszövetségi parancsolatokat. „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből… Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” (Máté 22,37-40). „Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt, és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte. Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, ahogy erre parancsolatot adott nekünk.” (I.János 3,21-23). „Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt. Mert azt, hogy ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne kívánd, és minden más parancsolatot ez az ige foglalja össze: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése.” (Róma 13,8-10). „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Galata 6,2). Aki szereti Jézust és a testvéreit, tehát, betartja az újszövetségi törvényt.

Ha tanítjuk a megtérőket arra, tehát, hogy szeressék a testvéreit, és tartózkodjanak a lopástól és a paráznaságtól, az nem törvényeskedés, hanem Isten igéje. És ha szólunk valakinek, aki olyasmit tesz, az biblikus intés és nem ítélkezés.

Mi, viszont, a vallásoskodás? Az akkor felmerülhet, mikor azt állítják, hogy bizonyos cselekedetek, külsőségek betartása feltétele az üdvösségnek. Ezek sokszor vitás kérdések, vagy egyáltalán nem biblikus dolgok. Pál beszél a vitás kérdésekről: „A hitben erőtlent fogadjátok be, de ne azért, hogy nézeteit bírálgassatok. Az egyik az hiszi, hogy mindent ehet, az erőtlen pedig zöldségfélét eszik… Ez az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, az pedig egyformának tart minden napot…” (Róma 14,1-5). Itt az étkezési szokásokról és a szentnapok kérdéséről van szó. Ezek mellékkérdések, fogadjuk el egymást, ne ítélkezzünk egymás fölött ezek miatt. Az, aki erős, és tudja, hogy Krisztusban szabadság van, és nem kell ragaszkodni az olyan dolgokhoz, fogadja el a másikat, a „gyenge testvért”, aki még nem jutott el odáig.

Más a helyzet, pedig, ha valaki hasonló, külső dolgokat próbál másokra rákényszeríteni. Ezt látjuk a Galata 4,8-11-ben a napok kérdésével kapcsolatban, és a Kolossé 2,16-17-ben, ahol étel, ital, és szentnapok ügyében, ne fogadjuk el az elítélő vádat. Pál itt azt mondja, hogy nem szabad ezeknek engedni, és „hamis testvéreknek” nevezi őket (Galata 2,4-5).

Ezzel kapcsolatban, felmerül a „megbotránkozás” gondolata. Pál azt mondja, hogy ő nem akar semmit tenni, ami megbotránkoztatja a testvérét (Róma 14,19-21). Ha valaki megbotránkozik, akkor elesik a keresztyén életben, és talán nem is jár többet az Úrral. Ha én megbotránkoztattam valakit, akkor valami, amit én tettem, vezetett a testvérem eleséséhez. Pál említi itt a borivást. A Biblia nem tiltja az alkoholfogyasztást, csak ha túl nagy mértékben történik és részegeskedéshez vezet. Elképzelhető, hogy én nyugodtan megiszom egy pohár bort, az elsőnél meg tudok állni, és az nekem semmi problémát nem jelent. Ha egy olyan testvérrel vagyok együtt, viszont, akiről tudom, hogy megszabadult az alkoholizmustól, és bort iszom, lehet, hogy ő is gondolja, hogy ez rendben van, elkezd inni, nem tud megállni, és elesik az Úrtól. Olyan esetben, nem jártam szeretetben, és megbotránkoztattam a testvérem.

Teljesen más dolog, viszont, ha farmernadrágban elmegyek a gyülekezetbe, és „megbotránkoznak” a testvérek, mert olyan ruha van rajtam. Olyankor inkább megsértődésről van szó, de nem fognak emiatt kiesni a hitből.

Ezeken túl, nagyon nagy probléma az emberi tradíció. Jézus erről ezt mondta: „Hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai. Az Isten parancsolatát elhagyva, az emberek hagyományához ragaszkodtok… Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát azért, hogy a helyébe állíthassátok a magatok hagyományait.” (Márk 7,7-9). Jézus itt a farizeusokkal beszélt, de nagyon sok olyan van a különböző keresztyén irányzatoknál is.

Lényegében, a probléma az, hogy szertartásokban, külsőségekben képzelik a keresztyén életet. Mire teszik a legnagyobb hangsúlyt? Gyülekezeti tagság, felekezeti hovatartozás, lelkipásztor, imaház, vasárnapi istentisztelet – bár ezek esetleg hasznos eszközök lehetnek, mégsem szerepelnek a Bibliában, és nem ezekből áll az egész keresztyén élet. Az igazi lényeg az lenne, viszont, hit, Istennel való kapcsolat, engedelmesség a Szentlélek vezetésének. Egyenként és közösen. És az nem lenne minden héten egyforma! „A szél fúj amerre akar…” (János 3,8).

Nem szeretjük egymást, de gyülekezeti tagok vagyunk. Megvetjük egymást, de elmegyünk vasárnap az imaházba, és végig hallgatjuk az előadást. Csak a pénz és a pletyka érdekel bennünket, de felállunk, ha olvasnak az igéből. Dicsekszünk azzal, hogy nem járunk moziba, de nem tudjuk kikapcsolni a TV-t. Imádjuk a pásztort, de nem tesszük azt, amit mond. Nem evangelizálunk, ha meg akar térni valaki, tudja, hogy hol vagyunk. Krisztus tanítványai vagyunk? Hát…

Talán mindennek a lényege az, hogy Krisztus tanítványa szellemi ember, aki érti az Isten dolgait (I.Kor 2,12-15), ismeri az Úr akaratát a Biblia alapján, és engedelmeskedik a Szentlélek sugallatainak (Róma 8,14 – „Akiket pedig Isten Szelleme vezérel, azok Isten fiai.”). A törvényeskedő ember csak lelki szinten mozog (érzéki, értelmi, testi), mert ahhoz, hogy betartsa a szabálylistáját, nem kell az Istennel való kapcsolat, mert a viselkedése sablonos, változatlan, egyforma. Két lehetséges magyarázat van arra, hogy miért lesz valaki olyan. Vagy valamilyen módon újjászületés nélkül került a gyülekezetbe, vagy bár valamikor újjászületett, valamilyen okból nem engedelmeskedett az Úrnak egy bizonyos dologban, és már nem keresi Istent, csak gyülekezetbe jár még, és tartja a külsőségeket.

Ha megfontoljuk a test cselekedeteit, ahol a Biblia felsorolja (pl. Galata 5,19-21; II.Tim 3,1-5), láthatjuk, hogy a vallásos képmutatás ugyanúgy rajta van a listán, mint a nyílt bűnözés. A törvényeskedés ugyanúgy erkölcsi gyengeség, mint a szabadoskodás! Néhány példa, jellemző a szabadoskodásra: paráznaság, tisztátalanság, részegeskedés, tobzódás, gyilkosság. És a vallásosokra jellemző: bálványimádás, varázslás, gyűlölet, viszálykodás, féltékenység, árulás, nagyravágyás, irigység, gőg, rágalmazás, képmutatás, felfuvalkodás. Az ige azt mondja, hogy: „Akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát.” (Galata 5,21), és „az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik, ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el, tehát, ezektől.” (II.Tim 3,5). Jellemző a hivőre, viszont, a Szellem gyümölcse: „Szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás." (Galata 5,22-23).

Az alábbi ábra szemlélteti a testi és a szellemi cselekvés közti különbséget:

A TEST
Szabadoskodás ↔ Törvényeskedés

SZENTLÉLEKBEN JÁRÁS
Szentség

Visszatérve a Pál és Jakab közti különbségre, amire utaltam az elején, nincs itt ellentmondás, hanem más-más ellenség ellen küzd a két író. Pál azt mondja, hogy kegyelemből van üdvösség a hit által, de Isten készített jó cselekedeteket számunkra, hogy azokban járjunk. (Efezus 2,8-10). Nem a törvény cselekedetei által van üdvösségünk, tehát, de engedelmeskednünk kell az Úr vezetésének. Pál a törvényeskedés ellen küzd. Jakab használja Ábrahám példáját, hogy meghallotta az Úr hangját, és engedelmeskedett (Jakab 2,14-26). Jakab a szabadoskodás ellen küzd, miszerint „csak higgy, és ne csinálj semmi mást.” Egyébként, egész mozgalmakat építettek ezeken a téves felfogásokon.

Most formulákkal szemléltetem ezeket a különbségeket:

Szabados evangélium:

Krisztusba vetett hit → üdvösség + 0

Törvényeskedő evangélium:

Krisztusba vetett hit + engedelmesség szabályoknak → üdvösség

Biblikus evangélium:

Krisztusba vetett hit → üdvösség + engedelmesség a Szentléleknek

Mindez alapján, azt állítom, hogy a vallásosság nem a keresztyénség munkatársa, bár külsőleg jól néz ki és hasonlít is rá, hanem a legnagyobb ellensége. Végül is, Jézusnak a legnagyobb konfliktusai a vallásos emberekkel voltak, és a végén meg is ölték. Fontoljuk meg!

Végezetül, egy kis történet. Olvastam egyszer két kínai lányról, akik hallották az evangéliumot a rádióban és megtértek. Néhány hónap múlva elmentek egy misszióvezetőhöz, és jelentkeztek misszióra. Nem akarta őket használni, mert túl fiatalnak gondolta, de mivel nem tudta őket lerázni, elküldte őket egy szigetre, ahogy nem volt még keresztény gyülekezet. Két év múlva visszajöttek beszámolni. Megmondták, hogy milyen kemény ez a halásznép, akik a szigeten laknak, és nagyon keveset tudtak tenni, mert ők csak lányok, és nem volt igazán sok eredmény. Végül is, kinyögték, hogy 30 gyülekezetet alapítottak két év alatt, 200-2000 közti létszámmal. Megdöbbenve, a vezető azt kérdezte, hogy milyen misszióstratégiát használtak. Egymásra néztek, és azt mondták: „Hát, imádkozunk, a Szentlélek mondja, hogy mit kell tenni, és azt tesszük.”

Tetszik! Mi is szeretnénk ezt tenni a misszióban!

A mai egyház kilenc hazugsága

2011-02-20T11:24:00.000-08:00

Néhány éve eltelt, mióta először olvastam ezt a papírt, de úgy gondolom, ma aktuálisabb, mint valaha. Újzélandból származik a szerző, de egyszer találkoztam vele, mikor rövid időre Wales-ben lakott. Beleegyezett abba, hogy az írásait lefordítsam, és magyar olvasók számára is közzétegyem.

A mai egyház kilenc hazugsága

írta – Andrew Strom

Szomorú tény, hogy a mai egyház néhány igen lényeges területen megcsalja önmagát. Következik néhány egyértelmű (de teljesen igaz) tény, amely vélhetően megrázkódtatásként hat néhány ember számára.

1. „Hívd be szívedbe Jézust,” e mondat a Bibliában nem található. Az sem, hogy: „add át szívedet Jézusnak” vagy hogy elmondjuk „a bűnösök imáját.” Ezek a gyakorlatok egyáltalán nem léteznek a Szentírásban. Az üdvözség témája a Bibliában fellelhető legfontosabb kérdés, miközben hazudnak nekünk erről. Ezek a doktrínák csupán kitalációk. Annak céljából találták ki ezeket, hogy az üdvözség „gyors és kényelmes” legyen. Sok gyülekezeti tag, aki ezekben bízik, egyáltalán nem tért meg soha.

2. Egyházi épületek nincsenek a Bibliában. A III. sz. körül találták ki ezeket, amikor az egyház már súlyos romlásnak indult. Csak egy visszacsúszott eklézsia tudott olyan messzire elesni korai egyszerűségétől. Az egyházi épületek gondolata újszövetség ellenes. Rengeteg problémát és tradíciót hozott magával. Alapvetően, akkor kezdett érvényesülni igazán a „katedrális” fogalma, amikor az egyház Róma kezébe esett. Mind a mai napig, milliárdokat költünk ezekre az emlékművekre.

3. Az a minta, hogy: „egy pásztor gondoskodik mindenről” teljesen Szentírás ellenes. Távol attól, hogy mindent ő irányítana, az apostolok cselekedetei könyvében EGYETLEN EGYSZER SEM szerepel a „pásztor” szó. (- Voltak ugyan a korai egyházban erős vezetők és vének, de soha nem volt a ma oly gyakran látott „egyszemélyes együttes,” és nem is volt annyi manipuláció, mint manapság.)

4. A „tizedadás” egyáltalán nem újszövetségi gyakorlat. Szégyenletes módon visszaélnek ezzel a mai prédikátorok. Azt mondja nekünk az újszövetség, hogy boldogan adakozzunk – annyit, amennyiről szívünkben döntöttünk. Ha azt mondjuk az embereknek, hogy 10 %-ot KELL adni, különben lopnak Istentől, akkor beteges, pénzsóvárgó módon forgatjuk ki a Szentírást. Semmi utalás nincs arra, hogy az apostolok a „tizedfizetést” VALAHA is tanították volna az újszövetségi hívőknek. Világos, hogy ószövetségi gyakorlatnak tekintették.

5. Jézus SOHA nem használta a „jólét” vagy „anyagi áldás” szavakat, amelyek csak néhányszor szerepelnek egyáltalán az újszövetségben. Kapzsi prédikátorok, viszont, egész birodalmakat építenek ezekre. A következő szavakat viszont MINDENKÉPPEN használta Jézus, és az apostolok is: „add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek,” „a gazdagság csábítása,” „nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak,” „jaj nektek, gazdagok.” Ezeket a dolgokat nem gyakran prédikálják, úgy-e?

6. Az újszövetségben nem voltak bibliai főiskolák, szemináriumok vagy diplomák. Akik az újszövetségben szívesen látogatták a bibliaiskolákat, a farizeusok és az írástudósok voltak! Az apostolok az egyszerű halászok és vámszedők soraiból kerültek ki. Elképzelhető, hogy közülük néhányan írni és olvasni sem tudtak. Milyen „végzettséggel” rendelkeztek? Egyszerűen, SOK IDŐT TÖLTÖTTEK JÉZUSSAL. Az a tény, hogy az emberek a bibliaiskolai diplomával bíró hivatásos klérustól várják el, hogy működtessék a gyülekezetet, annyit jelent, hogy az egyház még inkább betegesebb és bibliaellenesebb lett. Az egyszerű, alázatos, isteni elhívással bíró embereknek viszont gyakran nem szabad szolgálniuk, mert nem kaptak papírt, ami azt bizonyítaná, hogy képesek rá. Még egy katasztrófa az egyház számára.

7. Szinte semmi bizonyíték nincs arra, hogy az ős gyülekezet „főalkalmát” vasárnap tartotta volna. „Házról házra” gyűltek össze majdnem minden nap! Nem voltak gyülekezeti házak. Nem cicomázták fel magukat, hogy a gyülekezetbe menjenek. Nem voltak felekezetek. Nem voltak elkülönült, más „címkékkel” bíró csoportok. Megosztották egymással életüket mind azok a keresztyének, akik egy környéken laktak. Annyira természetes volt számukra a szeretet, a közösség, a koinónia, mint maga a lélegzés. És a Jeruzsálemben levő apostolok minden nap prédikáltak hatalmas szabadtéri alkalmakon. Nem négy fal között elrejtőzve. Ez minden értelemben „utcai egyház” volt.

8. Az az ötlet, hogy a Szentlélek tevékenységét programokkal, újabb programokkal, plusz programokkal helyettesítjük egyszerűen arra mutat, hogy nagyon mélyre süllyedtünk. Manapság mindenütt emberek által kitalált műsorok találhatók. Az ősegyház sokkal többet vett Istentől, és sokkal kevesebbet emberektől.

9. Egy nagyon „humanista” Jézust hirdetünk manapság. Egy olyan Jézust, aki elsősorban azért létezik, hogy a mi boldogságunkat szolgálja. Hasonlít a Mikulás bácsihoz, aki folyamatos áldásokat akar kitölteni ránk. A kegyelem és az irgalom Istene ő, de hiányzik az ítélet, a tisztaság, és az igazság. Az egyik legkomolyabb bűne a modern egyháznak az, hogy hamisan képviseljük az igaz Jézust. Úgy tűnik, hogy a mai gyülekezet valamilyen „műanyag” Jézust imád, amelyet saját képmására alkotott. Mennyire bántja ez Istent!

Sok prédikátor nagyon jól tudja, hogy valami egyáltalán nem stimmel a mai egyházzal. Tudják, hogy kevés az „istenfélelem.” Tudják, hogy nincsen gyökeres megtérés, és nem tevékenykedik átható erővel a Szentlélek. Tudják, hogy ugyanazt a játékot játsszák hétről hétre. Sokan teljesen tudatában vannak ennek, de mégsem tesznek semmit. Nem hintáztatják a csónakot. És ha jön valaki, aki újat próbál kezdeni, elnyomják. Nem kívánnak igazi „megrázkódást.” Túl sok a veszteni valójuk. Karrierjük és kicsiny birodalmuk forog kockán. Ez az igazság. Ez a dolgok veleje.
És e miatt fogja Isten elhozni a „Nagy Reformációt.” Nem fogja többé eltűrni ezeket a bérenceket. Nem akarja, hogy ők vezessék a népét. Sokan közülük nemsokára „elveszítik lábuk alól a talajt.” Soha többé nem fogják vezetni Isten népét.

Erről fog szólni az igazi „Reformáció.” Ez a folyamat kicseréli a régi gárdát és eltörli a régi hazugságokat. A vezetést Saultól veszi át Dávid.
Jön az „új bortömlő.” Ránk fog törni ez a dolog. Új vezetőség keletezik, emberek, akiket a „pusztában” készítettek fel és képeztek ki. Mindjárt itt az óra. KELJENEK FEL AZ ÚJ VEZETŐK! Szomorú tény, hogy a mai egyház olyan mélyre süllyedt, hogy ki kell menteni belőle az embereket, még ha ez a mondat meghökkentőnek hangzik is. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen radikális dolgokat fogok mondani, de ez az igazság.
Az egész egyház hazugságban él. Sokan, ott bent állandóan azt hallják, hogy minden rendben van. Megtértek és a menny felé tartanak. Semmi nincs távolabb az igazságtól, mint ez. Tömegek tartanak egyenesen a pokolba. Folyik a szisztematikus hazudozás, amely megtéveszti mind a vezetőket, mind a népet. Vakok világtalanokat vezetnek. Nagy odaadással kell közbenjárni ezekért az emberekért! Az egyház jelentős része „elveszett.” Hitetésbe keveredtek bele – a tévelygés teljes rendszerébe.

Gyülekezetplántálás - II. rész

2011-02-19T09:31:00.000-08:00

A gyülekezetplántálásból fakadó tapasztalatok, tanulságok – II. rész

Most, hogy már nem hatnak ránk a külső támadások, azt gondoltuk, hogy szabadon evangelizálhatunk, kimegyünk az utcára, segítünk a szegényeken, ahogy az Úr az elején megparancsolta nekünk. Ki is mentünk többször, imasétát tartottunk, beszélgettünk emberekkel. Mikor látták néhányan, hogy nem vádoljuk őket, nem támadunk rájuk, hanem kedvesen és normálisan beszélünk nekik az evangéliumról, lehetett velük tárgyalni.

Hamarosan rájöttünk, viszont, hogy nem szűntek meg a problémák. Bár megmagyaráztuk az új megtérőknek, hogy nem csak jó érzések vannak a keresztyén életben, hanem próbák is lesznek, mikor a hitetlen rokonok, szomszédok, barátok támadtak rájuk a hitük miatt, megijedtek. Meg is hátráltak egy páran, sajnos. Még imádkozunk értük.

Váratlan belső feszültségek is keletkeztek. Azok a munkatársak, akik akár éveken keresztül jól tudtak egymással dolgozni, elkezdtek lényegtelen dolgokon összeveszni, széthúzni. Miért figyel mindenki a másikra, és nem énreám? Nekem is vannak jó ötleteim. Miért nem említették a beszámolóban, hogy én is részt veszek a misszióban? Egy páran el is ment a misszióból, azzal az indokkal, hogy: „úgy érzi, hogy nincs itt a helye, mert nem figyelnek rá.” Megint kevesebben maradtunk, de mégis folytattuk.

Nem szabad elfeledkezni arról, hogy az emberiségnek van egy ellensége, akinek nem tetszik, ha engedelmeskedünk Istennek és hirdetjük az evangéliumot. Sokszor embereket használ fel arra, hogy leállítsa az Úr munkát. Az egyik taktikája a külső támadás, ahogy láttuk Apostolok Cselekedetei 4. részében. A másik a belső konfliktus. Ap. Csel. 7-ben látjuk, hogy viszály támadt a Jeruzsálemi gyülekezetben az özvegyek ellátásával kapcsolatosan. Az apostolok úgy reagáltak, hogy imádkoztak, megoldották a problémát, és továbbmentek a lényeges munkájukkal.

Megértem, hogy ha azok, akik keresztyéneknek mondják magukat valójában egy másik evangéliumot követnek (Galata levél 1,6-9), nem szabad velük együttműködni. Ha emberi, testi, érzéki okokból keletkezik a széthúzás, viszont, az egy másik kérdés. Olyankor, Pál testi viselkedésről és kiskorúságról beszél (I.Kor 1,11-13; 3,1-9). Ki a kedvenc tanítónk, milyen zenestílusban dicsőítsünk, milyen képek legyenek az imaház falán? Ha valaki elmegy egy gyülekezetből, mert hamis tanítás van, és ez a helyzet nem akar helyreállni, akkor rendben van. Ha azért megy el, viszont, mert megsértődött azon, hogy pl. úgy érzi, nem adják neki a megfelelő tiszteletet, akkor nincs. Felmerül a kérdés, építjük Isten országát, vagy a saját birodalmukat? A mindenható Istent képviseljük, vagy magukat? (II.Kor 4,5). Kitartunk hitben, vagy hisztizünk, mint az óvodások? Azon is kéne gondolkodni, hogy ha döntést hozunk az alapján, hogy „mit éreztünk”, a helyett, hogy kérjük Isten vezetését, akkor honnan tudjuk, hogy helyes döntést hoztunk?

E nehézségek után észrevettük, hogy szárazzá, formálissá vált az együttlétünk. A kilépésünk elején, minden alkalmon tapasztaltuk az Úr jelenlétét, találkoztunk vele. Alig vártuk, hogy összejöjjünk, mert az Úr mindig valami friss „eledelt” adott. Megkérdeztük Istentől, hogy normális dolog ez, csak tartsunk ki, vagy tényleg valami baj van?

Azonnal kaptunk választ erre, a II Királyok 6-ban található történet alapján. Építkeztek a próféták Elizeussal együtt, és favágás közben beleesett a fejszevas a vízbe. Úgy találták meg, hogy Elizeus fadarabot bedobott, és felszínre úszott a vas. Valamilyen módon „elvesztettük a fejszevasat”, tehát vissza kell menni, és megkeresni.

Rádöbbentünk, hogy levettük a szemünket az Úrról és elkezdtünk az emberekre nézni, de nem azért, hogy megáldjuk, hanem azért, hogy kritizáljunk, panaszkodjunk és ítélkezzünk. Ezek kifejezetten utálatos dolgok az Úr előtt, amit a Biblia határozottan megtilt (Máté 7,1-2; Róma 2,1-3; I.Kor 5,11; Galata 5,20). Ezek miatt mentek tönkre a gyülekezetek, még az egész ébredési mozgalmak is, és mi is beleestünk! Elszomorodott emiatt a Szentlélek, és visszahúzódott. Bocsánatot kértünk az Úrtól, és próbálunk magunkat most távol tartani e bűnöktől. Ha mások rágalmaznak bennünket, inkább meg akarjuk őket áldani, és kérjük az Urat, hogy adjon nekik világosságot. A viszálykodás sokszor próbál beférkőzni közénk, de ha észrevesszük, és harcolunk ellene, a Szentlélek újra kiárad, mint az elején. (folytatás következik)

Gyülekezetplántálás - I. rész

2011-02-17T12:50:00.000-08:00

A gyülekezetplántálásból fakadó tapasztalatok, tanulságok

Bár a nyolcvanas években szerepem volt a gyülekezetplántálásban a wales-beli bangori pünkösdi gyülekezettel együtt, nem mondhatom, hogy sok tapasztalatom van ezen a területen. Magyarországon inkább próbáltam meglevő gyülekezetekben szolgálni, tanítói, prófétai szolgálattal, vegyes eredményekkel. Másfél évvel ezelőtt, pedig, lehetőségem lett egy új munkával segíteni. Annak idején, egy kisvárosi gyülekezet egyik presbitere voltam, és vezettem az egyik gyülekezeti házi csoportot. Az első jele annak, hogy valami új kezdődött el az volt, hogy az egyik tagunknak a rokona csak eljött az alkalomra, és kijelentette, hogy meg szeretne térni. Mindenki örült neki, és aznap imádkoztunk vele, hogy vezessük Jézushoz. Az újjászületésének a jele az volt, hogy azonnal betelt buzgósággal, mindenről akart tudni, mindenről kérdezett, és nem lehetett lerázni. Mikor meg tudtuk szervezni, bemerítkezett a Balatonban, és másnap betöltekezett Szentlélekkel, kísérve nyelveken-szólással.

Közben, a házi csoporttagunk fiának esküvőjén újratalálkoztunk rokonaival, akik egy kisfaluban laknak, ahol néhány évvel ezelőtt házi csoportot tartottunk, de ez abbamaradt. Azt fejezték ki, hogy jó lenne, ha ez újraindulna. Beleegyeztünk, és újra kezdtünk járni a faluba, a házi csoportommal és az új megtérőnkkel együtt. Kifejezetten jót tett neki, hogy hamarosan a megtérése után, aktívan részt vehetett egy missziómunkában. Elfogadtuk, hogy ez az Úr vezetése, mivel alig vártuk, hogy kilépjünk, és a következő bibliai vezérigét elvettük, mint a missziónk alapját, irányelvét: „Az Úr Szelleme van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek” (Ézsaiás 61,1; Lukács 4,18).

Nyáron elmentem haza Angliába, ahol lehetőségem volt részt venni egy keresztyén táborban. Több igehirdetésből, szemináriumon megerősítést kaptam, hogy jó irányba haladunk a misszióval. Gyülekezetplántálásról volt szó itt is, visszatérésem után egy felekezeti pásztori találkozón is. Tanítás volt a prófétikus evangelizációról, valamint figyelmeztetés is elhangzott Nehemiás könyve alapján, hogy ha az Úr munkájában tevékenykedünk, ellenállásba ütközünk, de nem szabad feladni. Ha új szellemi szintre lépünk, új ördögökkel is találkozunk (new levels, new devils). Jó, hogy ezt hallottam!

Mikor visszajöttem Magyarországra, a gyülekezet inaktív része már panaszkodott a misszióról, hogy miért csináljuk ezt, hogy megosztáshoz vezet ez, jobb lenne, ha mindent megszüntetjük, a következő félévben tanulmányozzuk az eszkatalógiát, és megbeszéljük, hogyan lépjünk ki az evangéliummal. Ehhez felháborodtam, megmondtam, hogy tíz éve már beszélünk arról, hogy mit kéne csinálni de nem csinálunk semmit. Most van egy már működő misszióágunk, megtértek emberek, nem állítom le, hogy megint csak beszéljünk a dolgokról. Folytattuk!

Ebben az időszakban nagyon áldott alkalmaink voltak a falubeli házi csoportban. Kiáradt a Szentlélek, működtek a Szellem ajándékai, még az újak is kaptak látomásokat, próféciákat, vezetést. Foglalkoztunk alaptanításokkal, hogy az emberekből képezzünk tanítványokat Krisztusnak. Eljöttek emberek az alkalmakra, érdeklődtek, megtértek, belekapcsolódtak. Néhány fiatal is megtért, a meglevő tagok gyermekei közül.

2010 februárjában, 5-en a misszióból bemerítkeztek. Alig várták, mert megértették, hogy így kötnek szövetséget Istennel. Hazafelé a kocsiban, 3-an közülük betöltekezett Szentlélekkel és kezdett nyelveken szólni. Másnap, kézrátételes ima után, még egy közülük töltekezett be. Mi ezt úgy értettük, hogy az Úr rátette a pecsétjét arra, amit teszünk, de nem azért, mert mi valami különös emberek vagyunk, hanem arra, hogy hirdessük az evangéliumot. (Az Úr a saját igéjét hitelesíti csodákkal, nem azt a szolgálattevőt, aki közvetíti.)

Mindig az volt a vágyam, hogy teljesen biblikus módon éljük a gyülekezeti életet, és így is evangelizáljunk. Mivel a gyülekezetekben sokszor küszködtem számomra értelmetlen tradíciók és szokások ellen, ebben a misszióban akartam azt a kísérletet tenni, hogy a Biblia tanítása alapján engedelmeskedjünk Krisztusnak a Szentlélek vezetése alatt. Az Úr ráirányította a figyelmünket a 2 Sámuel 6-ban található történetre, mikor szekéren szállították a frigyládát, az ökrök megbotlottak, és Uzzá meghalt, mert hozzányúlt a ládához. Ebből azt értettük, hogy Dávid és az Izraeliek jót akartak, mert felhozták a frigyládát Jeruzsálembe, de nem tették azt azon a módon, amit az Úr parancsolt. A törvényben meg van írva, hogy a ládát úgy kell vinni, hogy a papok eltakarják és póznán hordják (IV.Mózes 4), nem pedig szekéren szállítják mindenki szeme láttára. Most, tehát, az új szövetség alatt is, ha valójában Krisztus tanítványai vagyunk, azt kell tenni, amit Ő mond, úgy ahogy Ő mondja, és nem valami saját programunkat követni. Isten szintén szólt nekünk többször az új bortömlőkkel kapcsolatban (Máté 9,17), hogy ne engedjük meg merevségünk miatt, hogy meghiúsuljon az Ő munkája. A tanítványképzést, tehát, azzal kezdtük el, hogy az újak megtértek, bemerítkeztek és betöltekeztek Szentlélekkel (Apostolok Cselekedetei 2,38).

Erre a régi gyülekezetben teljesen fellázadtak, és megint akartak leállítani mindent. Nem nagyon akarok belemenni a részletekbe, de nagyon fájdalmas és keserves időszak volt ez. Csak a lényeg. Fordulópont számomra az volt, hogy mikor megmondtam, hogy Fülöp azonnal merítette be az etióp kincstárnokot mikor látta, hogy megértette az üzenetet, és nem azzal törődött, hogy hol fog gyülekezetbe járni (Ap.Csel. 8), az volt a válasz: „Ebben a gyülekezetben vannak szokások és hagyományok, és olyan nincs, hogy azt csináljuk, ami a Bibliában van. OLYAN NINCS!”

Hogy ne szaporítsuk a szót, a végeredmény az volt, hogy kizárták a missziócsoportot a gyülekezetből, és ők megtalálták magukat hirtelen gyülekezeti támogatás nélkül, felekezeti hovatartozás nélkül. Én magam maradtam még egypár hónapig, hogy esetleg megmentsem a helyzetet, de én is eljöttem, mikor láttam, hogy nincs már értelme annak, hogy ott maradjak. Nem kellett nekik egy olyan radikális próféta, mint én.

Úgy látom, hogy mindez megtörtént velünk egyedül azért, mert engedelmeskedtünk Istennek. Érdekes arra emlékezni, hogy mikor az egyház elindult pünkösd napjától kezdve, az első ellenállás a vallási vezetőktől jött. Az apostolok válasza az volt: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek” (Ap.Csel. 4). Most is folytattuk! (folytatás következik)

Ki vagyok Krisztusban?

2011-02-15T05:28:00.000-08:00

A Freitheit in Christus szolgálat Meine Identität című reklámcédulája

Személyazonosságom

„Megérteni az identitásod Krisztusban abszolút alapvető ahhoz, hogy Krisztusban győzedelmes és egyensúlyozott életet éljél.” Dr. Neil T. Anderson

SÁTÁN HAZUGSÁGA // ISTEN IGAZSÁGA

Bűnös vagy, mert időnként vétkezel // Szent vagy, Isten igaznak nyilvánított, de néha vétkezel

Az identitásodat az határozza meg, hogy mit tettél // Az identitásodat az határozza meg, hogy Isten mit tett érted

Az identitásodat az határozza meg, hogy az emberek mit mondanak rólad // Az identitásodat az határozza meg, hogy Isten mit mond rólad

Mit hiszel magadról, a viselkedésedből induljon ki // A viselkedésed abból induljon ki, hogy mit hiszel magadról

- Dr. Timothy Warner

Szabadság van Krisztusban!

Krisztusban …

… elfogadott vagyok

* Isten gyermeke vagyok - János 1,12
* Isten barátja vagyok - János 15,15
* Megigazult vagyok - Róma 5,1
* Egy szellem vagyok az Úrral - I.Kor 6,17
* Áron vétettem meg, az Istené vagyok - I.Kor 6,20
* Tagja vagyok Krisztus testének - I.Kor 12,27
* Szent vagyok - Efezus 1,1
* Isten örökbefogadott fia vagyok - Efezus 1,5
* A Szentlélekben szabad utam van az Atyához - Efezus 2,18
* Meg vagyok váltva, bűneim megbocsátva - Kolossé 1.14
* Eljutottam teljességhez Krisztusban - Kolossé 2,10

… biztonságban vagyok

* Semmi kárhoztató ítélet nincs ellenem - Róma 8,1
* Tudom, hogy minden javamra szolgál - Róma 8,28
* Isten nem ítél kárhozatra - Róma 8,31-34
* Semmi nem választhat el Isten szeretetétől - Róma 8,35-39
* Biztos alapra helyezet Isten, felkent, és Krisztusban elpecsételt - II.Kor 1,21-22
* Meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennem a jó munkát, el is végzi a Krisztus Jézus napjára - Filippi 1,6
* A mennyben van polgárjogom - Filippi 3,20
* Az életem el van rejtve Krisztussal együtt az Istenben - Kolossé 3,3
* Nem a félelem szellemét kaptam, hanem az erő, a szeretet és a józanság szellemét - II.Tim 1,7
* Irgalmat és kegyelmet találhatok, amikor segítségre van szükségem - Zsidó 4,16
* Isten fia megtart engem, és a gonosz nem árthat nekem - I.János 5,18

… jelentős vagyok

* A föld sója és a világ világossága vagyok - Máté 5,13-14
* Szőlővessző vagyok Isten szőlőtőkéjén, Krisztussal összekötve és arra képes, hogy sok gyümölcsöt teremjek - János 15,1-5
* Kiválasztott vagyok, és elrendelt arra, hogy maradandó gyümölcsöt teremjek - János 5,16
* Krisztus tanúja vagyok - Ap.Csel 1,8
* Isten temploma vagyok, mert Isten Szelleme lakik bennem - I.Kor 3,16
* Istennel való megbékélés követe vagyok - II.Kor 5,18-20
* Isten munkatársa vagyok - II.Kor 6,1
* Krisztusban már most van helyem a mennyben - Efezus 2,6
* Isten alkotása vagyok - Efezus 2,10
* Szabadon és bátran tudok Istenhez fordulni - Efezus 3,12
* Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem - Filippi 4,13

Többet a pusztáról

2011-02-15T05:14:00.000-08:00

A PUSZTA NÉGY FÁZISA
-írta Yves Perriard.

Forrás: http://www.johnthebaptisttv.com/2011/01/14/the-4-phases-of-the-wilderness-yves-perriard/

Ebben a meglehetősen hosszú cikkben, szeretném bemutatni az önkéntelen elszigetelődés időszakának négy általános szakaszát. Hasznos ezeket pontosan azonosítani, hogy reményünk és kilátásunk legyen arról, hogy mit érezzünk, és mit cselekedjünk.

1) Megfosztás és összetöretés

Általában meglepetés vagy fokozatosan növekvő sokkok által kerülünk egy pusztai időszakba, amelyek vezetnek bennünket egyre mélyebbre a „halál árnyékának völgyébe.” Tipikusan valamilyen el nem várt módon elvész a vagyon, a pozíció vagy a biztonság, hogy ebben a korai szakaszban gyakori érzés a szégyen, a harag és az összezavarás. Különböző fájdalmas körülmények kényszerítenek bennünket arra, hogy belépjünk a pusztába: súlyos betegség, egy biztonságos munkahely vagy szeretett hozzátartozó veszítése, vagy még az üldöztetés.

Egy dolog, ami különösen fájdalmas és zavaros az, hogy ha tettünk valami igazságos dolgot, ezért jogtalanul bántak velünk. Ha például javítani akartunk valamit a gyülekezetben, munkahelyünkön vagy a családban, azért kritizálnak, félreértenek, el is utasítanak. Például Mózes akart valamit tenni Istenért, és az volt erre a „jutalma”, hogy jogtalanul került egy hosszú pusztai vándorlásba. Ugyanaz történt Illéssel, miután Ahábbal beszélt, valamint Józseffel, mikor megosztotta álmát a testvéreivel.

2) Küzdelem az Isten és saját magunk megtalálásáért

A második fázis meghatározza, ha egyszerű mulandó életkrízisbe kerültünk, vagy pedig pusztai élménybe léptünk.

A következő 3 jel segít a felismeréshez:

1 – Az első az, hogy miután hosszú időn keresztül minden lehetséges bölcsességgel és önfegyelemmel erőlködtünk a helyzetünk megváltatásán, végül is rájöttünk arra, hogy „megragadtunk.” Igazándiból semmi nem változott meg, és semmilyen perspektívánk sincsen arra, hogy ez valaha véget is ér. Félretoltak, elszigeteltek, és a legtöbb ember nem tud azonosulni azzal, ami történt velünk. A szakmai helyzetünk bizonyára nem az, amit választottunk volna magunknak. Ennél rosszabb, hogy az az érzésünk kezd támadni, hogy maga Istennek terve volt, hogy ebbe a száraz, elkülönült helyre kerüljünk, ahol senki nem akar hozzánk csatlakozni (nem ilyenek a puszták?). Ahogy meg van írva: „Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába” (Máté 4,1).

2- A puszta második jele az, hogy próbára teszi azt, hogy hogyan látjuk önmagunkat. Például, Jézus három kísértése a pusztában mind az identitását megkérdőjelezte („ha valóban Isten fia vagy…”). Azért kell átmenni az identitáskrízisen, mert mielőtt belekerültünk a pusztába, az egész lényünket megkötötte és átformálta a környezetünk és a felelősségünk. Mivel ezek most eltűntek, nehezen értjük, hogy kik vagyunk?

3- A harmadik és a legnyilvánvalóbb jellemzője annak, hogy belekerültünk a pusztába az a zavaros érzés, hogy Isten valahogyan csendben maradt. Úgy tűnik, nem hallgatja meg az imáinkat, és meg rosszabb, nem ismerjük meg az ő meghitt hangját. A legrosszabb esetekben, néhány keresztyén kezd küszködni a magányosság, a depresszió és a „szellemi cinizmus” érzelmével, amelyet találóan ír le a Siralmak harmadik része:

„Én vagyok az a férfi, aki nyomorúságot látott az Úr haragjának botja miatt. Sötétben ütött, hajtott, ahol nincs világosság. Bizony, ellenem fordítja kezét folytonosan, egész nap. Elsorvasztotta húsom és bőröm, összetörte csontjaimat. Körülbástyázott engem méreggel és fáradtsággal. Vaksötétbe helyezett engem, mint a régen meghaltakat. Falat emelt körém, nem juthatok ki, súlyos bilincsbe vert. Ha segítségért kiáltok is, elzárkózik imádságom elől. Faragott kőből emelt falat utaimra, ösvényeimet járhatatlanná tette. Olyan hozzám, mint a leselkedő medve, mint rejtekhelyen az oroszlán. Lekergetett utamról, összetépett, elpusztított engem. Felvonta íját, és kitett engem nyilai céltáblául. Veséimbe eresztette tegzének nyilait. Nevetséges lettem minden nép előtt, és gúnydalt énekelnek rólam egész nap. Keserűséggel lakatott jól, bánattal itatott meg. Kavicsot rágatott velem, hamuba kényszerített engem. Elvette békességemet, elfeledtem, mi a jólét. Már azt gondoltam: Nem lehet reménykednem és bizakodnom az Úrban! Gondolj nyomorúságomra és hontalanságomra, az ürömre és a méregre. Mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem.”

Természetesen az elsődleges oka annak, hogy miért nem HALLJUK Istent az, hogy nem LÁTJUK magunkat világosan. Mivel nem tudjuk már, hogy kik vagyunk valójában, most nem halljuk Istent úgy, mint ezelőtt. Úgy tűnik, tehát, hogy csendben marad. Más szóval, mivel változik az identitásunk, ugyanúgy másképpen érzékeljük Istent. Ez alatt a zavaros időszak alatt, sok keresztyén arra kényszerül, hogy kérdezze meg magától: „Minek teremtett meg Isten engem? Kicsoda vagyok én most, hogy senki nem ismer már annak, ami voltam ezelőtt?” Lényegében küszködünk a következő kérdéssel: „Ki vagyok én most, hogy se múltam se jövőm nincsen, és mit jelent nekem Isten ebben az egészben?”

3) Igazi intimitás és békesség Istennel

Eljön az az időpont, mikor a gyásznak és a keserűségnek végre meg kell szűnnie. Vagy ragaszkodunk a második fázis depressziós érzéseihez, vagy kiáltunk Istenhez addig, amíg meg nem találjuk a vele való tartós békességet és valódi intimitást. Nem vezethetjük ki magunkat a pusztából, de ha benne vagyunk, megválaszthatjuk magunknak a megfelelő hozzáállást. Ez, viszont, meghatározza, hogy meddig maradunk benne. Például, a legtöbb Izraelitának egy rövid pusztai vándorláson keresztül kellett volna mennie az egyiptomi megszabadulás után. Mivel azonban megválasztották a bálványimádást, a keserűséget és a hitetlenséget, a pusztájuk hosszú, 40 évig tartó folyamattá lett, és a legtöbbjük soha nem lépett be az ígéret földjére. A puszták célja nem az, hogy szellemileg megöljenek bennünket, hanem hogy jobb életszakaszra készítsenek fel. Nem lehet ezeket megrövidíteni, de hozzáállásunkkal meghosszabbíthatjuk.
Olyankor el kell dönteni, hogy más hozzáállással keressük az Istent. Olyan szituációban, abszolút nincs más választásunk. Vagy Isten sehol nincs, vagy Isten most itt van! Drasztikus szükségünk van Istenre, és egy tőle kapott gyors megoldás nem lesz elég. Mindegy, hogy meddig tart, eltökélten menjünk előre az átadás, az imádkozás, a dicsőítés, a böjtölés által, amíg meg nem történik az az „áttörés”, és végre kezdjük hallani a hangját, és találni az igazi békességet. Most, tehát, nagyon fontos az, ha odaszánjuk magunkat az istenkeresésre, helyes motivációval keressük Őt. Sokszor, még akaratlanul is, a következő 2 helytelen okból követjük Istent:

1 – Az első helytelen motiváció az, ha azért keressük Istent, hogy pontos akciótervet adjon arra, hogy mit tegyünk érte. Ez azért van, mert tudatlanul akarunk valamit tenni annak érdekében, hogy átértelmezzük az elveszett identitásunk. Önmagában nincsen gond, ha valami tevékenységgel építsük az önbecsülésünket, de abban rejlik a veszély, hogy félreértsük a pusztának a célját. Olyankor Isten azt akarja, hogy lassítsunk, töltsünk sok időt imában, és fedezzük fel, kik vagyunk mi és kicsoda Ő valójában. Az életünk ebben az időpontjában az, hogy kik vagyunk, többet számít, mint az, hogy mit teszünk. Isten akarja megváltoztatni az önképünk, hogy lássuk magunkat Őbenne. Úgy teszi ezt, hogy felszínre hozza az „előző életünk” összes büszke, önközpontú motivációját, és hogy megmutassa nekünk, hogy Ő nem lát bennünket a munkánk, a pozíciónk, vagy még az általunk szeretett embereken keresztül. A pusztában Isten nem „Egyiptom hercegeként”, „Jákob kedvenc fiaként”, vagy „Izrael prófétájaként” lát bennünket. Bűnösökként lát bennünk, ahogy valójában vagyunk, és nincsen szükségünk arra, hogy bizonyítsunk akármit, se Neki, se másoknak.
Ugyanakkor nem csak bűnösök vagyunk, hanem szeretett gyermekei, felbecsülhetetlenül értékesek számára. Minél jobban értjük az identitásunkban ezt a paradoxont, annál mélyebben formálódunk át. Mivel a pusztában nem tudunk semmi eredményt felmutatni, pontosan azért értjük, hogy mennyire értékesek vagyunk Isten szemében. Olyankor az önbecsülésünk nem függ a teljesítményünktől, hanem az Istennel való intim kapcsolatban kell megtalálni azt.

2 – A második helytelen motiváció az, ha azért keressük Istent, mert inkább időbeli, földi megoldásokat akarunk, mint kapcsolatot Ővele. Akaratlanul azért keressük, mert akarjuk visszaszerezni azt a munkahelyet, házat, élettársat, szolgálatot, helyzetet, amelyet elvesztettünk. Nos, nincsen probléma azzal, hogy olyan áldásokat keresünk, de abban rejlik a veszély, hogy ezek fontosabbá válnak, mint maga az Isten. A bálványimádás soha nem jelent veszélyt, ha rossz dolgokról van szó, hanem inkább, ha jó dolgokkal foglalkozunk. Annyira megáld bennünket Isten, hogy elfelejtkezünk róla és önközpontúak és önmegtévesztőek leszünk. A pusztai időszak célja az, hogy visszavezessen bennünket Istenhez, hogy önmagáért keressük, és nem ajándékaiért: az Adományozó fontosabb, mint az adományai. Mikor egy ember rájön arra, hogy Isten jelenléte többet számít, mit minden más áldás, öröm és biztonság ebben az életben, az az ember valójában áldott. Ez azt jelenti, hogy olyan keresztyének, akik hosszú idők folyamán szenvedtek a börtönben Istennel, általában olyan hatalommal, békességgel és szeretettel állnak elő, amelyet emberi ésszel nem lehet megmagyarázni. Ezért engedi meg az Isten, hogy még a legjobb emberei kerüljenek a börtönbe. Időnként az elszigetelődés-pusztai időszak „újraindítás” gombját meg kell nyomni, hogy az Adományozón keresztül lássuk az életet inkább, mint az ajándékain át.
A legvilágosabb jele annak, hogy „sikeresen” áthaladunk a harmadik szakaszon az, hogy a békesség és az odaadás érzése jellemez bennünket. Ha őszintén mondhatjuk Istennek, hogy: „mindegy, hogy meddig tartasz engem abban a változatlan szituációban, bízom benned, és dicsőítelek ezért, mert a jelenléted mindennél fontosabb az életemben,” akkor a békesség bizonyára uralkodik a szívünkben.Egy másik jele az, hogy átláthatóvá és alázatossá válunk. Nem kell magunkat bebizonyítani senkinek. Még egy biztató jel, az Isten az a csodás gondoskodása a testi szükségeinkről, ahogy tanuljuk, hogyan függjünk tőle. Például, Jézusnak szolgáltak az angyalok, és Illést etették a hollók. Közvetlenül kapcsolódik ehhez az a képesség, hogy járjuk a természetfelettiben. József az alomfejtésben szakértő lett, Mózes tapasztalta az égő csipkebokrot és a csodás jeleket, Illés feltámasztotta a holtakat és sokszorosította a lisztet és az olajt.

4) Látjuk a fényt az alagút végén, és türelmesen kilépünk belőle.

Az utolsó szakasz elején, Isten általában előre ad valamilyen jeleket, hogy a szituációnk véget ér majd, hogy így bátorítson bennünket. Ez természetfeletti kijelentés lehet, álom vagy intuíció, amely megmutatja, hogy a dolgok meg fognak változni. Vagy az emberek, vagy a körülmények világosan megerősítik azt, ami már a szívünkben van. Általában, ha teljesen átadtuk magunkat, és nem fektetünk hamis reménységet az emberekben vagy a körülményekben (ahogy szoktuk, a pusztai időnk elején), akkor felismerjük Isten hangját magunknak. Nagyon fontos ebben az utolsó szakaszban, hogy megtartsuk a bizalomnak és békességnek a hozzáállását, amely megvolt a harmadik fázisban. Ne erőltessük a végeredményt! Sokszor, ha látjuk a fényt az alagút végén, akarjuk az utolsó szakaszt felgyorsítani, és nem várunk türelemmel Istenre. Őnála van a legtökéletesebb időzítés, és az egész folyamat utolsó fázisa néha hosszabb, mint gondoltuk.Azért nem kell gyorsítani a dolgokat, mert a pusztai időszak általában drámai fordulattal ér véget: 14 év után, József rabszolga egyik napról a másikra miniszterelnök lesz; 40 év után, a rég elfelejtett Mózes hirtelen visszatér, és napok alatt megrázkódik két nemzet; 3-4 év után, egy nap alatt Illés radikális forradalmat hajt végre a Kármel hegyén; 30 év után Jézus, akit addig nem ismertek, végig járja a pusztáját, és a csodatevő erő látványos bemutatásával elkezdi a szolgálatát. Lehet, hogy Isten sokáig tart bennünket várakozásban, de mikor megmozdul, azt gyorsan és erővel teszi!Lehet, hogy mindegyik szakasz mindenki számára nem lesz olyan „extrém”, de mégis tartalmazzák a következő jellemzőket:

A négy fázis összefoglalója:

Ez első fázisban, fokozatosan vagy hirtelen kikerülünk a biztonságos környezetünkből, szerepünkből. Ez vezet a második fázishoz, ahol tapasztaljuk „a lélek sötét éjszakáját”. Küszködünk azzal, hogy Istent és az általa érvényes identitásunkat megtaláljuk.
A harmadik fázis azzal kezdődik, hogy kétségbeesetten keressük Istent addig, amíg meg nem találjuk az odaadást, békességet, és a valóságos intimitást Istennel. Az utolsó szakaszban, előre kapjuk meg annak a bátorító jeleit, hogy az elszigetelődés folyamata végre meg fog szűnni.

Andrew Strom a pusztai élményről

2010-07-14T07:32:00.000-07:00

MINEK A „PUSZTA”?
-írta Andrew Strom.

Forrás: http://www.johnthebaptisttv.com/2010/07/14/the-wilderness-how-important/

A „puszta” nem olyan fogalom, amelyet túl jól ismer a keresztyén világ, viszont a Bibliában mindenhol található. Mózes első könyvétől egészen a Jelenésekig világos utalás van arra, hogy Isten használja a pusztát eszközként, az emberekkel való bánásmódként. Megtagadhatatlan a minta.

Ha kutatjuk a Szentírást, azt látjuk, hogy sokszor a puszta mind a szellemi „krízis”, mind a felkészülés helye. Az a hely, ahova küld bennünket az Úr, mielőtt elkezdődne az „igazi akció” – mielőtt Isten teljes ígéretei teljesednének be az életünkben. Kell, hogy megtörténjen a „halál”, mi előtt bekövetkezik a feltámadás. Kell, hogy puszta hely legyen az "ígéret földjébe" való belépés előtt.

A puszta a próbának és a kísértésnek, az összetöretésnek és az Istenhez való teljes odaszánásnak a helye. Elveszi mindazokat a mankókat és tevékenységeket, amelyekkel próbáljuk „erőltetni” a dolgokat. Az önbizalmunk összetör, és egyedül Istenre hagyatkozunk. Minden „bálvány” az életünkben (sokszor saját szolgálatunk is) Isten átvilágító reflektorfényébe kerül. Kiderül az önző motivációnk és ambíciónk, úgy, ahogy van. Hosszú évekig tarthat ez a folyamat. Előbukkanunk a végén, összetört, megszelídült, megtisztult emberekként. Sok mindenben érettebbek, tisztábbak vagyunk e folyamat után. Most készültünk fel arra, hogy beteljesedjen mindaz, amire Isten eredetileg elhívott bennünket. A szívbeli motivációnk, viszont, most már teljesen megváltozott.

Mindenhol a Szentírásban látjuk ezt a mintát. Sokat lehet tanulni az ottan olvasottaktól. Ábrahám, József, Józsué, Mózes, Dávid, Illés, keresztelő János, Pál apostol, még Jézus maga, mind átmentek ezen a „pusztai” élményen. Nagyok sokszor hosszú évekig is tartott. Miért lépődnénk meg, tehát, ha velünk is megtörténik?

Valószínűleg a legjobban ismert ószövetségi példája a „pusztai élménynek” Mózes és Izrael népe története. Mózes egész életében növekedett és nevelkedett Egyiptom palotáiban. Mikor szembetalálta magát Izraelita örökségével, pedig, felállt és „saját erejében” megölte az egyiptomi rabszolga-felügyelőt. Aztán arra kényszerült rá, hogy a pusztába meneküljön, ahol 40 ÉVET töltött egyszerű juhászként a sivatagban. Micsoda hosszú időtartam! Képzeljük el, mi lenne, ha minden keresztyén vezető annyi időt töltene a pusztában, mielőtt Isten megengedné neki, hogy vezesse az ő népét! Majdnem lehetetlen elképzelni a kétségbeesés mélységeit, amelyeket Mózes átélt ez alatt az idő alatt – „meghaltak” az álmai és a reménységei. Sőt, 40 év után, hogyan lehetett volna valaki „halottabb” mint Mózes, a vezető pozícióban levő ember szokásos ambícióival és kísértéseivel szemben? És micsoda türelmet munkált ki benne a várakozás hosszú ideje!

Láthatjuk itt, tehát, hogy milyen messzire megy Isten, hogy „felkészítse” a „szíve szerint való” vezetőjét. (-Bár 40 év szokatlan hosszú idő). Az elszigetelődés, az idegesség, az Istenhez való kiáltás a szabadulásért – mindezeknek szerepe van. Az olyan élmény szinte pótolhatatlan. Azért használja az Isten olyan sokszor. A hajtott emberek szívei sok mindenben hasonlóak, és az Isten által használt „gyógymód” is hasonló. Egy időre be is zár minket egy fajta „börtönbe”, nehogy elkerüljük az eljárást. Ez annyira fontos. Nem akarja, hogy „ön-orientált” vezetők pásztorolják a drága bárányait.

A 40 éves felkészülési ideje végén, Mózes visszatért Egyiptomba Isten parancsára, hogy kivezesse a népét a fogságból. Ez volt az eleje a teljes Izraelita nép pusztai élményének. Amikor elindultak Egyiptomból, az egyetlen út az „ígéret földjükbe” a pusztán keresztül vezetett. A kommentárok azt mondják, hogy egyenes vonalban, az útjuk csak néhány hétig tartott volna. Az engedetlenségük és félelmük miatt, viszont, azoknak, akik elindultak Egyiptomból, a túlnyomó többségének a sorsa azt volt, hogy meghaljanak a pusztában, és ne érjék el az ígéret földjét. Sőt, 40 évig tartott a pusztai útjuk!

Ezt a tényt jegyezzük meg jól:- Azok közül, akik belekerültek a pusztába, nem mindenki élte túl. Sőt, tömegek el is pusztultak benne. A puszta kipróbálta, és hiányosnak találta őket. A próba helyére kerültek, és buktak a próbán. Napjainkban is, ez döntő fontosságú tény. Csak attól, hogy Isten „kihívott” bennünket, és belekerültünk a pusztai élménybe, az nem azt jelenti, hogy elfogadjuk Isten kezelőmódját, és helyesen reagálunk rá. Teljesen lehetséges, hogy odakint mindent elveszítünk. Ezek az emberek mindent elvesztettek. Csak a gyermekeik örökölték Isten ígéreteit.

Világosan látjuk ezt a mintát újra meg újra, mind az ó-, mind az újszövetségben:- Akiket Isten valamikor használni akar, azokat a magányosság és az összetöretés helyére küldi, mielőtt kivezeti őket az igazi sorsukra. Nem is említettük az Istennek olyan hőseit, mint pl. Noé, Jákób, Jób, és mások is, akiknek hasonló tapasztalatai voltak. Ennek a folyamatnak a része az a „várakozás” is, amelyre kényszerülünk. Szintén az a tény, hogy az összes támasztó „mankót” is elveszik. Maga az a „várakozás” gyötrelmes lehet.

A puszta szintén kezelésbe veszi az emberektől való félelmet és a „rendszeresített” szemléletet. Isten sokszor azért használja, hogy teljesen friss perspektívát adjon. Ez nagyon fontos olyan vezetők számára, akik „új” megközelítést fognak képviselni, vagy azért ütköznek ellenállásba, mert konfrontáló üzenetet hoznak. A magányos pusztai évek gerincet fejlesztenek bennük, hogy ellenálljanak a tömegnek vagy a hatalomban levőknek, és kompromisszum nélkül hirdessék az Isten igazságát. Most valóban jobban félnek az Istentől, mint az embertől. És másképpen gondolkodnak, mint a többiek. A puszta létfontosságú azok számára, akik friss „mannát” akarnak hozni Isten népének.

Olyan valaki vagy, barátom, aki átmegy egy olyan „pusztai” élményen? Bátorodjál fel! Nézzél fel, mert közeledik a szabadulásod. Isten csak ezért küldi a gyermekeit olyan tapasztalatokon keresztül, ha nagy célja van vele. Ne adj fel. Ne csüggedj. Az „ígéret földje” a túloldalon helyezkedik el, ha csak Jézushoz ragaszkodsz. Legyél aktív, imádkozzál, legyél kész. Ne váljál „passzívvá”, mert a puszta majd elnyel téged teljesen. Használd ki ezt az időt, hogy közeledjél egyre inkább Jézushoz. Alapokat ássál ki, és helyezd rá lábad a Sziklára. Alázkodjál meg az Úr előtt, és kellő időben felemel téged – ha csak ragaszkodsz hozzá.
2010.07.14.

Az eredetit, lásd itt:
http://www.johnthebaptisttv.com/2010/07/14/the-wilderness-how-important/

A halál – elszakadás vagy megsemmisülés?

2010-05-25T11:01:00.000-07:00

Ahhoz, hogy helyesen megértsük, hogy mit tanít a Biblia a halál utáni állapotról, a feltámadásról és az emberek örök sorsáról, fontoljuk meg először a szavak értelmét. Hogyan definiáljuk a halált és az életet? A XXI. századi, kulturált európaiak közül sokan talán azt gondolják, hogy a halál szó értelme magában hordozza a kioltás, megsemmisülés, nem-létezés vagy eszméletlenség fogalmát, de ez a felfogás meglehetősen modern. A legtöbb korban elő legtöbb ember számára, a halál nem jelentette a létezés eltörlését.1

A „halál” fogalma vagy a „halálban lenni” gyakori téma az újszövetségben. Körülbelül 250 alkalommal fordulnak elő ezek a kifejezések, és bár több értelemben használja az írás, a „halál” alapjául szolgáló értelme inkább az „elszakadás, elkülönülés, eltávozás” mint a „megsemmisülés.” Ugyanúgy a héber ószövetségben is. A halál az két dolog között történő elszakadás, ahogy látjuk a következő összefoglaló táblázaton.

Testi halál, Prédikátor 12,7: test / lélek

Szellemi halál, Ézsaiás 59,1-2: ember / Isten

Második halál, Jel. 21,8. 22,14-15: ember, bukott szellemi lények / Isten

Meghalt a bűnnek, Róma 6,2.11. zsidó 7,26: keresztyének / bűn

Meghalt a törvénynek, Róma 7,4: keresztyének / törvény

A házasságot feloldja a halál, 1 Kor. 7,39: asszony / férj

Testi halál

A testi halál azzal jár, hogy az emberi szellem vagy lélek elszakad a fizikális testtől. Úgy írja le a Biblia Ráhel halálát, hogy a „lelke” távozott el a „testéből.” (I. Mózes 35,18). A halál pillanatában, a test visszatér a porba, a szellem, pedig, visszatér Istenhez (préd. 12, 6-7), aki megfelelő módon bánik vele (I. Mózes 18,25). A testi halál biblikus értelmezése, a szellem eltávozása (Jakab 2,26).

Szellemi halál

A szellemi halál az az állapot, mikor valaki eltávolodott JHVH Istentől. Mivel a bűn szakítja el a személyt Istentől (Ézs. 59,1-2), úgy ábrázolják a teremtőtől elidegenült állapotot, mintha halott lenne az ember. Mikor Ádám és Éva engedetlenkedtek Istennek, meghaltak még „aznap” is (I. Mózes 2,17. vö. 3,8.23), azaz, nem voltak többé közösségben Istennel (viszont, más jelentőséggel is járhat, lásd 3,19).

Megtérésük előtt, az efezusi szentek szellemileg „halottak” voltak (Efez. 2,1), azaz, elidegenültek Istentől. Lehetséges, hogy valaki szellemileg „halott”, miközben testileg él. Pál azt jelenti ki, hogy az özvegy, aki az élvezetnek adja magát „halott,” miközben él (I. Tim. 5,6). Krisztus levelet írt a szárdiszi gyülekezetnek, amelyben „halottnak” írta le a tagoknak jelentős részét (Jel. 3,1), azaz, elsodródtak a keresztyén hűségtől.

A „második halál”

A második halál a végleges, örök elszakadás Istentől. A kifejezés négy helyen található a Jelenések könyvében (2,11. 20,6.14. 21,8). A „második halál” a gonoszok nyomorúságos állapota a pokolban.2
Ez az állapot második halálnak minősül, mert követi a testi halált, valamint a testi feltámadást. Halálnak nevezik, mert ez a végleges elszakadás az Úrtól (Máté 7,53. 25,41. II. Thessz. 1,9). Ha „megsemmisüléssel” helyettesítjük a „halál” szót a Jelenésekben található igékben, akkor már nincsen értelme, azaz „a második megsemmisülés”. Képtelenségnek minősül ez a kifejezés. A Biblia tanítása nem egyeztethető meg azzal a felfogással, hogy a Sátán, a gonosz angyalok és a megtéretlen emberek megsemmisülnek a „pokolban” (Máté 25,41.46. Jel. 14,9-11. 20,10).

Befejezés

A megsemmisülés dogmája nem ártatlan nézet csupán, jelentéktelen következményekkel. Az olyan fogalom, amely az Istentől származó félelmetes figyelmeztetést aláaknázza. Sok Isten ellen lázadó szívesen élne a bűnben egy életen át, hogy utána csak örökké megsemmisüljön.

Lábjegyzet:

1. J.S. Clemens, Hastings Dictionary of the Bible, Peabody, MA: Hendrickson, 1989, p. 181.
2. J.H. Thayer, Greek-English Lexicon of the New Testament, Edinburgh: T.&T. Clark, 1958, p. 283.

Források:

Wayne Jackson, The second death – separation or annihilation? http://www.christiancourier.com/articles/710-the-second-death-separation-or-annihilation

http://www.bible.ca/d-death=separation.htm

A Hit Szava irányzat (angolul: Word of Faith)

2010-05-25T10:58:00.000-07:00

Csak röviden, néhány fő pontban írom azt, hogy mit mondanak a „kritikusok” e mozgalomról. Az anyagot a végén felsorolt webhelyeken találtam meg.

Azt állítják, hogy bár sokszor „karizmatikus” irányzatnak ismert a „hit szava” mozgalom, valójában nem gyökerezik a pünkösdi/karizmatikus ébredésekben, hanem más az eredete.

A mozgalom atya E. W. Kenyon, aki nem volt karizmatikus, hanem az elme-tudományok befolyásolták, és ezeket a tanításokat, amelyek a keresztyén tudományban is találhatóak (egészség, gazdagság, jólét), elegyítette a keresztyén hittel. Ezután Kenyon befolyásolta Kenneth Hagin-t, ő pedig nagyon sok mai „hit” tanítót, köztük Kenneth Copeland, Gloria Copeland, Benny Hinn, Joyce Meyer, Creflo Dollar. Bár ez a mozgalom nagyon befolyásos már, gyakran szerepelnek ezek a tanítók a TV-műsorokban, sok klasszikus pünkösdi/karizmatikus, valamint evangéliumi hívőnek komoly aggályai vannak az irányzat „ortodox” mivolta felől.

Az egyik furcsa tanításuk Krisztus engesztelő áldozatára vonatkozik. A klasszikus keresztyénség azt tanítja, hogy Jézus elvégezte a megváltást a kereszten, és halálával ért véget e munkája. Lásd, pl. Kolossé 1,19-22. János 19,30. A hit tanítók, viszont, azt állítják, hogy Jézus fizikális halála nem volt elég, hogy elvégezze az ember megváltását. Mikor Jézus a kereszten volt, szellemi halált szenvedett, az isteni természete sátáni természetté vált, és „bűnné lett.” Mikor ezután meghalt, a megengesztelődés csak „elkezdődött.” Jézus szellemét aztán lehurcolták a pokol legmélyebb pontjára, ahol Sátán és a démonok kínozták három napig. Mikor Isten azt gondolta, hogy „elég volt”, Jézus „újjászületett” a pokolban, így visszanyerte az isteni természetét, és feltámadt a halálból.

Természetesen ebből az egészből semmi nem szerepel a Bibliában, és azt tudják is, tehát, azt mondják, hogy ők ezt egyenes kijelentésként kapták Istentől, és ha meg akarjuk ezt érteni, nekünk is kell ezt így kapni. Az egyik kazettáján, viszont, ha jól emlékszem, Joyce Meyer azt állítja, hogy ha valaki ezt nem fogadja el, akkor üdvösség kérdése is lehet. Ha így van, akkor bizonyára itt a szekták területén találjuk magunkat. Egy másik dolog az, hogy Sátán és a démonok nincsenek a pokolban. Lesznek, de csak a millennium és az ítélet után (Jel. 20,7-10. Vö. Efez. 6,12).

Jézus „szellemi halála” kapcsolódik ahhoz, hogyan látják az emberi természetet. Ádámot isteni természettel teremtette az Úr, de mikor „elárulta” Istent és engedelmeskedett Sátánnak, sátáni természetű lett az ember. Mikor újjászületünk, viszont, visszanyerjük az isteni természetet, úgy, mint Jézus a pokolban. Ez azt jelenti, hogy mi „kis istenek” vagyunk, és ha használjuk a hit erejét, azt kaphatjuk meg, amit csak akarunk.

Valahogy azt látják, hogy az Isten nem teljesen szuverén, hanem Ő is alárendeli magát a „hit”-nek, mint valami egyetemes törvényszerűségnek. Istennek hitre volt szüksége, hogy megteremtse a világot (kiforgatva zsidó 11,3-at), tehát, ha nekünk is olyan hitünk van, mi megteremthetünk jó dolgokat magunknak. Nem Isten, tehát, hanem mi vagyunk a főnökök, mint azok a fönt említett „kis istenek”. A többi, tehát, a kötelező egészség, a gazdagság és a jólét mind ebből következnek. Hasonlítsuk össze 1 Mózes 3,5-tel!

Lehet, hogy nehezen hitető, hogy ez komoly, én sem képzeltem olyannak ezt a mozgalmat, de néztem a dokumentált anyagokat az interneten, és tényleg így néz ki. Sokszor burkoltan mondják a leghajmeresztőbb dolgokat, de nem mindig.

Források:

http://www.intotruth.org/contents.html

http://www.gospeloutreach.net/wordfaith.html

http://www.youtube.com/watch?v=Hc1B5scjjVQ&playnext_from=TL&videos=MCbQnDIxH30

Német nyelvű oldal:

http://www.alexanderseibel.de/die_wort-des-glaubens-bewegung.htm
(talán egy kicsit túl kritikus az egész karizmatikus mozgalomra nézve, de érdemes elolvasni).

Canright a lélek-alvás témájáról

2010-05-18T12:53:00.000-07:00

Dudley Marvin Canright (1840-1919) 22 évig lelkipásztor volt a hetednapi adventista egyházban, viszont elhagyta azt, és az egyik legnagyobb kritikusa lett utána. Több könyvet írt, amelyben kritizálta az adventista mozgalmat, többek közt a Seventh-day Adventism renounced (A hetednapi adventizmust megtagadtam – 1914) és Mrs E. G. White, her claims refuted (Mrs E. G. White állításait megcáfoltam – 1919) című műveket.
Itt a fejezet az előbbi könyvből, amelyben a lélek-alvás témájával foglalkozik.

XXII. rész – Az Ember Mivolta

Ezen a témán csak röviden érvelek, egyszerűen felhívom a figyelmet néhány fő szempontra.

Jogosan nevezhetjük univerzálisnak a minden korban élő minden népnek azt az általános hitét, hogy az ember szelleme túléli a testi halálát és tudatos állapotban él tovább. Ebben egyetértenek a legműveletlenebbek és a legfelvilágosultabbak egyaránt. A haladó generációk növekvő intelligenciája sem gyengítette meg ezt a hitet, hanem megerősítette inkább. Az emberiség legmélyebben gondolkodói ragaszkodtak ehhez a hithez. Bár nem döntő ez a tény, mégis figyelemre méltó.

Ez a tanítás, tehát, megegyezik a keresztyén egyház minden korszakának egyetemes hitével. Ennek a kevés kivételeit mindig eretnek nézetnek tekintették. Ez a tény szintén nagy súllyal bír, nem szabad tőle könnyelműen eltekinteni.

A hosszú korszakokon át Isten kijelentéseit átvevő zsidók is hisznek abban, hogy a testi halál után a szellem élt tovább.

A rövidesen Krisztus ideje előtt élő zsidók nézeteit olvashatjuk az apokrif könyvekben. Néhány verset idézek: A gonoszok „tűz által örök kínzást szenvednek el.” IV. Makkabeusok 9,9. „Az isteni bosszúállás fenntart nektek örök tüzet és gyötrelmet, amely hozzátok tapad mindörökké. 12,12. „Ne féljünk attól, aki azt gondolja, hogy megöl, mert felhalmozódott nagy lelki próbája és az örök gyötrelem veszélye annak, aki vétkezik. 13,14. A mártírokról, azt mondják: „Ez által most az isteni trón mellett állnak, és áldott életet élnek.” 17,18. „Ábrahám gyermekei, győztes anyjukkal együtt, csatlakoztak az apjuk kórusához, mivel Istentől kaptak tiszta, halhatatlan lelkeket.” 18,23. „A zsarnok Antiokhoszt megbüntették a földön, és most is büntetik a halála után.” 18,5.

Ezek a versek világosan megmutatják, hogy a lélek halhatatlanságában, a halottak tudatos állapotában és az örök büntetésben hittek a zsidók.

Iosephus Flavius zsidó történész is, aki Pál apostollal egy időben élt, világosan írja azt, hogy a zsidók többsége hitt a lelkek halhatatlanságában. A Farizeusokról azt mondja: „Azt is hiszik, hogy a lelkekben halhatatlan életerő van.” A zsidók története, 18. könyv, 1. rész. Ismét: „Azt mondják, hogy a lelkek romolhatatlanok, de csak a jó ember lelke költözik más testbe, a rossz ember lelke örök büntetésben szenved.” A zsidó háború, 2. könyv, 8. rész. Egy másik zsidó irányzatról, az esszénusokról, ezt mondja: „A lelkek halhatatlanságát tanítják.” Történet, 18. k., 1. r. Továbbá: „A doktrínájuk az, hogy a test romlandó és az anyag, amiből áll nem maradandó. A lélek, pedig, halhatatlan és örökké folytatódik, és a legfinomabb levegőből származik, és a testtel mint börtönnel egyesül, amibe vonzódik bizonyos természetes csábítás által. Mikor megszabadul a hústest kötelékeiből, pedig, mint hosszú fogságból elengedve, örvendezik és felfelé száll. Háború, 2. k., 8. r. A szadduceusokról, pedig, ezt mondja: „A szadduceusok doktrínája, pedig, az, hogy a lélek meghal a testtel együtt.” Történet, 2. k., 8. r. Ismét: „A lélek halhatatlan tartamának és a Hádeszben tapasztalt büntetéseknek és jutalmaknak a hitét elveszik.” Háború, 2. k., 8. r.

Iosephus sokkal többet mond ugyanezen a témán, tehát, nem lehet kétségünk a felől, hogy mit hittek a zsidók abban a korban, mert ő is zsidó volt, és ismerte a tanításaikat. Azt mondja, hogy ők a lélek halhatatlanságában, a halottak tudatos állapotában, és az örök büntetésben hittek. A megsemmisülés hívei igyekezhetnek abban, hogy ezt megtagadják, de őszintétlen és hiábavaló a kísérlet.

Az ősegyház hite

A keresztyén ősegyház ragaszkodott ugyanahhoz a doktrínához. A mártírokat úgy mutatják be, hogy haláluk után azonnal kerülnek a mennybe. „Siettek Krisztushoz”, így mondja Euszebiosz, Egyháztörténet, 5. könyv, 1. rész. Azt mondja, hogy halálakor egy másik: „a halhatatlanság koronáját kapta meg.” Ugyanaz a rész. Szintén: „Békességben költöztek Istenhez.” 5. k., 2. r. Olyan valakiről, aki egy másikkal együtt halt meg, azt mondja: „hogy csatlakozzon az előzőhöz, mint társához a mennybe vezető úton.” Mártírok könyve, 11. rész. Az elhunyt mártírokról, azt mondja: „maguk a mennyekbe áthelyezve, és a mennyei örömök paradicsomába.” 10. k., 1. r.

A második század végét feldolgozva, Euszebiosz ezt írja: „Körülbelül az idő tájt, pedig, más emberek keletkeztek Arábiában, akik a hamis véleményeket terjesztették. Ezek azt állították, hogy az emberi lélek, amíg a világ jelen állapota tart, halálakor elpusztult és meghalt a testtel együtt, de ez újra feltámad a testtel a feltámadásban.” 6. k., 37. r. Láthatjuk, tehát, hogy ezek az eretnekek ugyanahhoz a doktrínához ragaszkodtak, mint az adventisták. Azokban az ősidőkben, tehát, úgy bejegyezték őket, mint: „a hamis vélemények terjesztői” ugyanúgy, mint most.

Merőben beteges növény

Időnként, itt-ott az egyház történelme folyamán, keletkeztek olyan emberek, aki a lélek alvását és a gonoszok megsemmisülését helyeselték. Erre a doktrínára, viszont, nem néztek jó szemmel, kevesen fogadták el, betegesen éldegélt, és hamarosan el is tűnt.

Hosszú ismeretségem vele kapcsolatban meggyőzött engem arról, hogy nem hoz olyan gyümölcsöt, amelyet állítják érte az adventisták. Azt mondják, hogy ha az ember hisz ebben a doktrínában, az megmenti őt a hitetlenségtől, a spiritizmustól, az univerzalizmustól, és így tovább. Én kifejezetten az ellenkezőjét tapasztaltam. Sokkal nagyobb az aránya azoknak, akik a hetednapi adventizmusból átmentek a hitetlenségbe, a spiritizmusba, az univerzalizmusba, mint akármilyen más egyházból, amit ismerek. Félelmetesen nagy azoknak a száma, és ráadásul, rohamosan növekszik is. Ahol egy hitetlent térítettek, többet is előállítottak. Észrevettem sokszor azt is, hogy a hitetlenek és az egyház ellenfelei nagyon örültek annak, hogy a tradicionális hitet megtámadtuk, és el is távoztak tőlünk, megerősödve hitetlenségükben és az egyház gyűlöletében. Emiatt keletkeztek kétségek az elmémben a felől, hogy mi a haszna annak, hogy tanítsuk ezt a doktrínát? Azt is észrevettem, hogy olyan embereknek sikerült a legjobban megnyerni a lelkeket és téríteni a kételkedőket Istenhez, akik hajthatatlanul prédikálták az örök büntetést, mint például többek között, Wesley, Whitefield, Spurgeon és Moody.

Azt is láttam, hogy az adventisták kezében ez a doktrína vitához, viszályhoz, vitatkozáshoz, okoskodáshoz vezetett, a kegyesség és az áhítat kárára. Természetesen, ez az olyan beállítottságú embereket megfogja, az alázatos és az istenfélő helyett. Összességében véve, tehát, nem láttam benne semmi jót.

Az adventisták azt állítják, hogy a tudatos állapotban levő halottakról szóló tanítás a spiritizmushoz vezet. A fent idézett tények, pedig, megcáfolják ezt. A létszámukhoz képest, többen kerülnek ebbe a tévedésbe az adventisták közül, mint az evangéliumi gyülekezetekből. Ezek az egyházak erősen ragaszkodnak olyan tanításokhoz, amelyek teljesen megtiltják őket attól, hogy felkarolják a spiritizmust. Egyébként, a Biblia azt is megtiltja, hogy keressük a halottakat, és azt is megmondja, hogy semmit nem tudnak a földön levő dolgokról. Lásd, V. Mózes 18,9-12, Jób 14,21, Prédikátor 9,5- 6, Lukács 16,19-31. Negyven éves igyekvés után, tehát, a spiritizmus ugyanolyan kevés hatást gyakorolt az egyházra, mint akármilyen más tévedés, és nincs kilátás arra, hogy megváltozik ez a helyzet a jövőben.

A doktrína legfőbb erőssége

A halottak alvása és a megsemmisülés tanával kapcsolatban, a legjobban hat az ebben hívőkre a racionális érvelés. Sok ige határozottan ellene szól, és azt érzik is, de ezeket ki kell magyarázni, mert a tradicionális doktrína nem racionális. A látszat szerint, ha meghal az ember, semmi belőle nem marad életben. Az adventisták tehát azt állítják, hogy a halállal vége van mindennek. De ez nem következik föltétlenül. Az univerzum leghatalmasabb erői láthatatlanok. Isten maga is „láthatatlan”. 1 Tim. 1,17. Az adventisták is hiszik, hogy körülöttünk sürgölődnek az angyalok és a démonok, de nem látjuk őket. Minden oldalról beburkol minket a levegő, de nem látjuk. Még a víz, ha gőzzé válik, láthatatlanná lesz. Fontoljuk meg a hőt, a villanyt és a gravitációt, bár az általunk ismert leghatalmasabb erők, ezek láthatatlanok. Ki látott valaha gravitációt? Látjuk, hogy lehúzza a fáról az almát, recsegéssel a hatalmas tölgyet a földre, és tartja az óriási földgömböt a pályáján a nap körül, de magát az erőt nem látjuk soha. Mi a fény? Nem tudja senki.

A korszakokig tartó tanulás után, a legmélyebben gondolkodó tudósok sem mondhatják, hogy mi az élet, még a legalacsonyabb, egyszerű növényi formájában sem. Azt tudjuk, hogy van, látjuk a hatását, azt is érzékeljük, hogy eltávozik, de senki nem tudja, hogy mi az, honnan jött, hova ment. Ezekkel a megoldatlan problémákkal szemben, a legnagyobb elmék némán maradnak, és tisztelettel elismerik az Isten kikutathatatlan bölcsességét.

A teremtés összes mélységes titkai közül a legnagyobb, pedig, az emberi lélek, az ember gondolkodó része. Micsoda gondolat! Nem lehet látni, se hallani, nem lehet megmérni se súlyát, se nagyságát. Nem tudjuk megmondani, hogy annyi magas, vagy annyi széles, vagy kerek vagy szögletes. Hogyan állíthatjuk, tehát, hogy az elme vagy a szellem nem létezhet külön a testtől és a csontoktól, csak azért, mert nem látjuk a távozását! Az olyan érvelés felületes találgatás, csupán. Ahogy már láttuk, többek között az Isten, az angyalok, a démonok és a természet leghatalmasabb erői, mint a hő, a villany, a gravitáció, az élet elve létezését megtagadná. Csak Isten mondhatja meg nekünk, hogy mi a lélek, mi a természete. Ezt a kérdést, tehát, csak a Biblia tudja megoldani. Az érvel, tehát, a legjobban a megsemmisülés mellett, hogy nem lenne ésszerű, ha Isten azt engedné meg, hogy a bűn és a bűnösök mindig léteznének, mint folt a teremtésén. De ugyanaz az érvelés azt bizonyítaná, hogy a tisztaság és a szeretet mindenható Istene nem engedte volna meg, hogy a bűn betoldódjon a szép teremtésébe, vagy ha bejött, azonnal semmisítette volna meg. A makacs tények, pedig, megcáfolják ezt az érvelést. A bűn és a bűnösök itt vannak. Mióta létezik a világ, itt vannak, itt maradnak korszakról korszakra. Isten nem törölte ki a bűnt vagy a bűnösöket, mihelyt megjelentek, és nem sietett különösen, hogy végezzen velük. A bűnösök millióinak megengedi, hogy továbbéljenek, és ennek nincsen célja a saját üdvösségükre nézve, és arra sincs, mint figyelmeztetés mások számára. A tapasztalat szerint, a példájuk inkább másokat megerősít a bűnben, és még milliókat bevezet e világba, akik ugyanolyan aljasak, mint ők. Még a bukott angyaloknak, akik nem töltik be a próbaidőjüket, akiknek élete nem hoz jót maguknak, hanem csak másokat tart távol Istentől, megengedte, hogy évezredekig továbbéljenek.

Ki állíthatja azt, hogy amit Isten megengedett évezredeken keresztül, tudomásunk szerint a teremtés kezdetétől, nem engedheti meg a jövendőbeli korszakokban, akár mindörökké? Azt mondhatjuk, hogy ez nem egyezik meg a mi felfogásunkkal, a bölcsességgel és az igazsággal kapcsolatosan. Hát, a múltban talán minden megtörtént-e a mi felfogásunk szerint? Olyan a jelen, ahogyan mi jónak gondoljuk? Nem! Ez, pedig, megcáfolja azt az érvet. Addig, amíg el nem jutottunk a végtelen bölcsességhez, óvatosnak kéne lennünk a felől, hogy milyen ítéletet mondunk Isten újaira. Ha tudnánk mind azt a mai napon a földön levő vétkezést, fájdalmat, szenvedést, nyomorúságot, bánatot, könnyeket és gyötrelmet egy helyre összegyűjteni, olyan rettenetes lenne, mint maga a pokol. Isten, pedig, mindezt látja, és megengedi, hogy folytatódjon. Ha nem tudnánk azt, hogy ez tény, azt jelentenénk ki, hogy ez a dolog összeegyeztethetetlen az Isten tulajdonságaival. Amit nem tudunk megmagyarázni, azt istenfélő módon egyszerűen elfogadjuk. Az örök büntetés nem jelent nehezebb problémát, és azért igaz is lehetne, minden ellene emelt korlátozott okoskodásunknak dacára.

Az adventisták örömmel ábrázoljak a poklot a szó szerinti tűz, perzselés, kínzás minden szörnyűségével, aztán ezt mutatják be, mintha ebben hinnének a tradicionális egyházak. Viszonyt, nem tanítja ezt, és nem hisz benne senki. A föld anyagi dolgaival jelképezik a túlvilág szellemi igazságait. Ennélfogva az egyik helyen van tűz, a másikon a külső sötétség, hasonló képen máshol féreg, száműzetés, kettévágás, s a többi. Nem azt állítjuk, hogy pontosan tudjuk mi lesz, csak azt, hogy az örök büntetés félelmetes állapota lesz.

A Szentírás kijelentése

A Biblia azt tanítja, hogy értelmes szellem van az emberben, és hogy ez tudatos állapotban létezik a testi halált követően. Mi az, hogy szellem? Jézus mondja: „Az Isten szellem.” János 4,24 és „a szellemnek nincs húsa és csontja.” Lukács 24,39. Itt van, tehát, egy intelligens, öntudatának levő, halhatatlan szellem, aminek nincsen húsa se csontja. Pál1 azt mondja, hogy Ő „a szellemek Atyja,” zsidó 12,9 „a testünk atyjával” szemben. Ha Ő a szellemek Atyja, akkor ők szükségszerűen részesülnek az Ő természetében. Ennélfogva Jézus ezt mondja: „Ami testtől született, test az, és ami Szellemtől született, szellem az.” János 3,6. Jegyezzük meg, hogy éles ellentét van a test és a szellem között. Más-más természetből való. Ézsaiás mondja: „Hiszen Egyiptom csak ember, nem Isten! Lova is csak test, nem szellem.” (31,3). Miként Isten felette áll az embernek, a szellem is felette áll a testnek. Isten a szellemünk Atyja, de bizonyára nem a testünknek. Pál, tehát, így mondja: „az Isten nemzetsége vagyunk.” Ap. csel. 17,29. A szellemünk, tehát, a testünknél más forrásból való, magasabb természetből. A Szent Szellem, ugyan, a Szentháromság harmadik személye, intelligens, halhatatlan szellem, nem bír se testtel, se csonttal. Jézus bemerítésénél jelent meg, Máté 3,16, valamint Pünkösdkor, Ap. Csel. 2,2-4. Tanít és vezet bennünket, János 14,26. 16,10. Itt van, tehát, még egy halhatatlan szellem.

Az angyalok öntudatuknál levő, intelligens személyek, de mégis szellemek. „Angyalait szellemekké teszi.” Zsidó 1,7. A démonok ugyanis szellemek, pedig értelmes személyek ők, és nem halnak meg. Lásd Márk 5,1-13. Itt találkozik Jézussal egy tisztátalan szellemmel megszállt ember, és megismerte őt. Beszélt Jézussal, és azt is mondta, hogy sokan vannak belőlük abban az emberben. Jézus kiűzte őket az emberből, és bementek a disznókba. Ez azt mutatja, hogy testben vagy testen kívül létezhetnek, és mindkét esetben élnek és intelligensek. Ez azt is mutatja, hogy a szellemek intelligens személyek, és nem csupa levegő, vagy lélegzet, vagy valami befolyás, ahogy az adventisták akarják bebizonyítani. Ugyanis az 1 Királyok 22,21-22: „De előlépett egy szellem, megállt az Úr előtt és így szólt: Majd én rászedem őt!” Ahábról van szó. Az Úr mondta neki, menjen.

Azt láttuk Iosephus írásaiból, hogy a farizeusok hittek a lélek halhatatlanságában, valamint abban, hogy a testi halál után továbbélt a szellem. Ezen a kérdésen Pál farizeusnak vallotta magát. „Mivel pedig Pál tudta, hogy az egyik részük a szadduceusok, másik részük pedig a farizeusok közül való, így kiáltott a nagytanács előtt: „Atyámfiai, férfiak, én farizeus vagyok, farizeus fia; a halottak reménysége és feltámadása miatt vádolnak engem.” Mihelyt ezt mondta, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok között, és a gyűlés véleménye megoszlott. A szadduceusok ugyanis azt állítják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem szellem, a farizeusok pedig vallják mindegyiket.” Ap. csel. 23,6-8. A farizeusok hittek a feltámadásban, az angyalokban és a szellemekben, Pál szintén. Az adventisták az első kettőt elfogadják, a harmadikat pedig megtagadják. Pál1 felsorol néhány dolgot a mennyben, mint: „a Sion hegye,” „a mennyei Jeruzsálem,” „az angyalok,” „Isten, a bíró,” „Jézus,” valamint „az igaz emberek szellemei”. Zsidó 12,22-24. Még sok hasonló igével együtt, mindezek azt bizonyítják, hogy a szellem egy értelmes lény, amely nem bír se testtel, se csonttal, és amely ugyanúgy él és cselekszik, mint az emberek a testben.

Könnyű kimutatni azt, hogy az embernek is van olyan szelleme, mint ezek. Így: „van szellem az emberben.” „szorongat engem belül a szellem.” Jób 32,8.18. „Az Úr az ember szellemét formálja őbenne.” Zakariás 12,1. Úgy beszél róla, mint külön lény, a testtől megkülönböztetve. A szellem élete nem függ a testtől, hanem inkább függ tőle a test.” „A test halott a szellem nélkül.” Jakab 2,26. Mindenhol elismerik, hogy a szellem különb a testnél. Az emberben levő szellemnek van ismerete és gondolata. „Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi szellem, amely benne lakik.” 1 Kor. 2,11. A szellem, tehát, gondolkodik, érvel, van tudása. Ismét: „a szellem, ugyan kész, de a test erőtlen.” Máté 26,41. Az emberi szellemnek, tehát, van készsége, akarata. „Ezt kutatja szellemem.” Zsolt. 77,7. Ez az ember gondolkodó része. A szellem nem hal meg a testtel együtt. Egyetlen egyszer sem mondja a Biblia, még nem is célozgat rá, hogy a szellem valaha meghal, miközben kifejezetten állítja azt, hogy nem megy le a porba a testtel együtt. „A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a szellem pedig visszatér Istenhez, aki adta.” Prédikátor 12,7. Ez elég világos. Ismét: „Ki ismeri az ember szellemét, amely fölszáll a magasba, és az állat szellemét, amely leszáll a földbe?” Az ember szelleme, tehát, fölszáll Istenhez. El lehet pusztítani a testet, a nélkül, hogy a szellem elpusztuljon. „teste pusztulására, hogy szelleme üdvözüljön az Úrnak ama napján.” 1 Kor. 5,5. Dávid mondja: „(életünk) gyorsan eltelik, és elrepülünk.” Zsolt 9,102. Igen, elrepülünk.

A keresztre feszített lator esetét soha nem lehet jogosan összhangba hozni a halál utáni lélek alvásával. „Majd így szólt: ,Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba.’ Erre ő így felelt neki: ,Bizony, mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.’” Lukács 23,42-43. Mindenféle erősfeszítéssel próbálták elkerülni e szövet világos értelmét, de hiába. Jézus tisztán azt mondta: „Ma velem leszel a paradicsomban.” Ha aznap ment a paradicsomba, akkor minden keresztyén odakerül a halála után. A teste nem került a paradicsomba, mivel eltemették. Ebből következik, hogy a szelleme odakerült és élt. Rögtön ezután, azt mondta Jézus: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én szellememet.” 46. vers. Szelleme eltávozott a paradicsomba aznap a latorral együtt. A haldokló István szintén mondta: „Úr Jézus, vedd magadhoz szellememet!” Ap. csel. 7,59. Mindenhol a Bibliában található az a doktrína, hogy a szellem túléli a halált.

A Biblia úgy ábrázolja a testet, mint az a sátor vagy templom, amelyben él az ember. Jézus mondta: „,Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem.’ Ő azonban testének templomáról beszélt.” János 2,19.21. Péter így mondta: „míg ebben a földi porsátorban vagyok,” „hamar leteszem porsátoromat.” 2 Péter 1,13.14. Pál ugyanazt a doktrínát tanítja: „Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra.” 2 Kor. 4,16. Van, tehát, belső ember és külső ember. A belső ember az a lényeges ember, amely nem pusztul el. Pál folytatja: „Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk. Azért sóhajozunk ebben a testben, mivel vágyakozunk felölteni rá mennyből való hajlékunk, ha ugyan nem bizonyulunk felöltözve is mezíteleneknek. Mert mi is, akik e sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk. *** Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk, távol lakunk az Úrtól (mert hitben járunk, nem látásban). De bizakodunk, és inkább szeretnénk kiköltözni a testből, és hazaköltözni az Úrhoz.” 2 Kor. 5,1-8. Lássuk, milyen világos Pál mondanivalója: „földi sátorunk,” „testben lakunk,” „kiköltözni a testből,” s a többi. Az adventisták soha nem beszélnek ilyen módon. Otthon a testben, távol az Úrtól, de távol a testtől, jelen az Úrnál. Csak akkor tudjuk ezt az igét egyeztetni a lélek-alvás fogalmával, ha erőszakot gyakorlunk a Szentíráson.

Hallgassunk Pált ismét: „Ismerek egy embert a Krisztusban: tizennégy évvel ezelőtt – hogy testben-e, vagy testen kívül-e, nem tudom, csak az Isten tudja -, elragadtatott a harmadik égig. Én tudom, hogy az az ember – hogy testben-e, vagy testen kívül-e, nem tudom, csak az Isten tudja -, elragadtatott a paradicsomba, és olyan kimondhatatlan beszédeket hallott, amelyeket nem szabad embernek elmondania.” 2 Kor. 12,2-4. Pál, tehát, azt hitte, hogy az ember testén kívül lehet elmennie a mennybe, és ott beszédeket hallania. Az adventisták gúnnyal elutasítják az olyan gondolatokat.

A következő ige annyira világos a halottak tudatos állapotával kapcsolatban, hogy az adventistákat nagyon megzavarja. Különböző magyarázatokkal kíséreltek, mind ellentmondásosak, és az egyik sem nyugtatja meg őket. Én ott voltam, és azért tudom. Pál azt mondja: „Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyerség! Ha pedig a testben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor, hogy melyiket válasszam: nem tudom. Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél; de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy a testben maradjak.” Filippi 1,21-24. „A meghalás nyereség,” „vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni,” „testben maradjak,” „a testben maradás” – ez Pál hite volt. Szorongatta ez a kettő: maradjon a testben, Krisztust hirdesse és segítsen a testvéreinek, vagy költözzön el és Krisztusnál legyen. Mennyire teljesen ellentétes ez az adventista gondolkodással!

Lássuk, hogy ugyanazt a doktrínát tanítja a gazdag ember és Lázár esete: Lukács 16,19-31. „Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették. Amint ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt. Ekkor felkiáltott: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa vízbe, és hűsítse meg a nyelvemet, mert igen gyötrődöm e lángban. De Ábrahám így válaszolt: Fiam, jusson eszedbe, hogy te megkaptad javaidat életedben, éppen úgy, mint Lázár a rosszat. Ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. Ezen felül még közöttünk és közöttetek nagy szakadék is tátong, hogy akik innen át akarnak menni hozzátok, ne mehessenek, se onnan ide át ne jöhessen senki. Ő pedig így szólt: Akkor arra kérlek, atyám, hogy küldd el őt apám házához; mert van öt testvérem, beszéljen a lelkükre, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrelem helyére. Ábrahám így válaszolt: van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra! De az erre ezt mondta: Nem úgy, atyám, Ábrahám, hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek.”

1) Ez maga Krisztus tanítása. 2) Ahogyan már láttuk, ezt hitték a farizeusok a halottakkal kapcsolatban. 3) Jézus elfogadja és megerősíti a doktrínájukat. 4) Ezek az események történetek a halál és a feltámadás között, amíg a gazdag ember testvérei még éltek a földön. 5) Rögtön a halált követően és a feltámadás előtt, tehát, a gazdag a pokolban van, és Lázár megkapja a jutalmát. 6) Mindketten tudatuknál vannak. 7) Ábrahám él odaát. 8) Mindketten gondolkodnak és beszélnek. A halottak, tehát, mégis tudnak valamit. Ha nem lenne más igénk, egyedül ez cáfolná meg a halottak alvását. Ismét Jézus azt mondta, hogy Isten: „Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Az Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké.” Máté 22,32. Ezek a pátriárkák élnek, és nem semmisültek meg halálukkor. Még egyszer: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik.” Máté 10,28. Ha az ember csak testből áll, ha a lélek csak a test élete, akkor az emberek igenis ölhetik meg a lelket. De Jézus azt mondja, hogy nem ölhetik meg a lelket. Nem hal meg a testtel együtt. Ezek a világos igék kereken megcáfolják az adventista hitet, pedig azt állítják, hogy a Biblia szerint járnak. Ugyanúgy Mózest találjuk meg Jézussal a hegyen, bár meghalt és eltemették másfél évezreddel korábban. V. Mózes 32. „És íme, megjelent előttük Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal.” Máté 17,3. Miért idéznénk többet? Ezek döntőek.

Sok olyan ige, amelyet idéznek a lélek alvásának bizonyítékaként, csak a testre vonatkozik. Így I. Mózes 3,19. „Visszatérsz a földbe, mert abból vétettél.” Ez nem vonatkozhat a szellemre, amelynek nincs húsa sem csontja, Lukács 24,39, hanem a halálkor visszatér Istenhez, prédikátor 12,7. Olvassuk a bizonyíték-igéiket. „Azután Dávid elaludt őseivel, és eltemették Dávid városában.” I. Kir. 2,10. Dávid szellemét temették-e el? „de az ember nem kel föl, ha egyszer lefeküdt. *** Bárcsak elrejtenél a sírban.” Jób 14,12.13. Lefeküdt-e Jób szelleme a sírban? Elrejtőzött-e a porban? Aligha. „Ha abban kell reménykednek, hogy a sír a hazám.” Jób 17,13. Lemegy a szellem a sírba? „nem lesz cselekvés, gondolkozás, ismeret és bölcsesség a holtak hazájában, ahova menned kell.” Préd. 9,10. „Azok közül, akik alusznak a föld porában.” Dániel 12,2. „Lázár elaludt,” „ Lázár meghalt,” „már szaga van.” János 11,11.14.39. Mondhatjuk ezt a szellemről? Felbomlott-e Lázát szelleme? Bizonyára nem. Vegyük kedvenc igéjüket, Ap. csel. 2,34. „Mert nem Dávid ment fel a mennyekbe.” A szövegkörnyezet világosan mutatja, hogy a testéről van szó. „Meghalt, és eltemették, sírja is nálunk van mindmáig.” „A Krisztus feltámadásáról beszélt.” 29.31. vers. Így az I. Kor. 15-ben, az alvásról szóló néhány kifejezést mind magyarázható a megtárgyalt téma alapján, ami a test feltámadása. I. Thessz. 4,13-16 ugyanúgy magyarázható. Pál a feltámadásra utal. Az összes olyan osztályú ige csak azokra a testekre utal, amelyek haláluk után kerülnek a sírba. Mivel a szellem nem kerül oda, ezek az igék nem vonatkoznak rá, és nem bizonyítanak semmit vele kapcsolatban. Egy egyszerű ige mindegyiket megmagyarázza: „A sírok megnyíltak, és sok elaludt szentnek feltámadt a teste.” Máté 27,52. Igen, sírok, testek, elaludtak – annyi az egész. Az adventisták az énekeskönyveinkből kiválogathatnak olyan kifejezéseket, amelyek utalnak arra, hogy a barátaink alszanak a sírban, és így bizonyítják be, hogy a lélek-alvásban hiszünk. De hamis lenne ez, mert tudjuk, hogy ez csak a testre vonatkozik.

A fő igéjük, tehát, prédikátor 9,5-10: „a holtak semmiről sem tudnak,” korlátozódik a szövegkörnyezetben található: „ami a nap alatt történik” szituációra, 6. vers. Vessük össze ezt más igékkel, ahol ugyanaz a kifejezés található. „Kétszáz férfi ment Absolonnal *** jóhiszeműen mentek, nem tudtak semmiről.” II. Sámuel 15,11. Még egy: „A gyermek ugyanis semmit sem tudott, csak Jonatán és Dávid tudták a dolgot.” I. Sám. 20, 39. Egy felfuvalkodott tanítóról, ezt mondja Pál: „az felfuvalkodott, és nem tud semmit.” I. Tim. 6,4. Ezekből, tehát, teljesen hiányzott a gondolat vagy a tudat? Nem. Egyszerűen azt jelenti, hogy a szóban forgó dolgokról nem tudtak semmit. Így van a préd. 9,5 is. A szövegkörnyezet magyarázza meg: „és nincs részük soha többé semmiben sem, ami a nap alatt történik.” 6. vers.

Zsoltár 146,3.4: „Ne bízzatok az előkelőkben, egy emberben sem, mert nem tud megtartani. Ha elszáll a lehelete, visszatér a földbe, és azon a napon elpusztulnak a gondolatai.” Gondolatai, tervei. A Revideált Verzió margójában áll: „tervei.” A görög szó a gondolatokra, DIALOGISMOI. Greenfield úgy értelmezi: „érvelés, okoskodás, gondolat, elmélkedés, terv.” Ha bízunk a földi előkelőkben, mikor meghalnak, meghiúsulnak a tervei és mi segítség nélkül maradunk. Ezt az igét, tehát, könnyen lehet megmagyarázni, ugyanúgy a hátramaradókat, amelyekkel tanítják a halottak alvását.

D. M. Canright, fordította Dr Adrian Bury

Forrás: D. M. Canright, Seventh-day Adventism Renounced, 1914. (A hetednapi adventismust megtagadtam)

Lábjegyzet:
1. Sic. A zsidó levél íróját általában ismeretlennek tekintik manapság.
2. Sic. Az tulajdonképpen Zsoltár 90,10 – Mózes éneke.

A Szellemi Bántalmazás Elemei

2010-02-20T10:14:00.000-08:00

Közel húsz évvel ezelőtt (1991-ben) adták ki David Johnson és Jeff VanVonderen „A szellemi bántalmazás rafinált hatása” (eredeti angol: „The subtle power of spiritual abuse”) című könyvüket. Ennek az volt az alapja, hogy egyre több lelkigondozottjuk akadt, aki áldozatul esett káros kontrolnak mind gyülekezetekben, mind szektákban, és ennek következtében komoly pszichés problémákkal küszködtek.
Ha foglalkozunk a szellemi bántalmazás témájával, gyakran találkozunk olyan emberekkel, akiknek ártott többek között a törvényeskedés, az önkényeskedő vezetés, a manipuláció, a túlzott fenyítés, a szellemi megfélemlítés.
Lehetne sok időt azzal tölteni, hogy jó definíciót találjunk a „szellemi bántalmazás” fogalmára, vagy lehetné felsorolni a közös jellemzői a jelenségnek, de talán nem azt kéne megkérdezni, hogy MI EZ, hanem inkább azt, hogy MIÉRT VAN? Miért maradnak emberek bántalmazó kapcsolatokban? Vagy, hogyan kerülnek egyáltalán ezekbe bele? A szerzők azt tételezik fel, hogy az emberek tanulnak áldozatok lenni, vagy megtanulják a tehetetlenséget, mert megtapasztalnak olyan kapcsolatokat, amelyek felkészítik őket, hogy bántalmazzák, ill. nem készítik fel őket, hogy ellenálljanak a bántásnak. Ezek a kapcsolatok az úgy-nevezett „szégyen alapúak”.
„A szégyen alapú kapcsolatok, azok olyan kapcsolatok, amelyek a meggyalázás üzenetén alapulnak: olyan gyenge és fogyatékos vagy, hogy e kapcsolat nélkül nem vagy senki. A szégyen lesz az a ragasztó, amely mindent összetart. Az lesz a mozgatóerő, amely az embert motiválja, hogy bizonyos dolgokat tegye, ill. másokat ne tegye.” (55. o.)
Ha szégyen alapú a család, a csoport, vagy a gyülekezet, akkor valószínűleg olyan üzeneteket küld a tagjainak, hogy: nem szeretnek téged, nem fogadnak el, mert nem is vagy szeretetre méltó se nem elfogadható. Csak akkor szeretünk és elfogadunk, ha és mikor jól viselkedsz. Nem vagy képes semmire, nem vagy értékes, és nem érdemes veled foglalkozni. Egyedül vagy, nem tartozol sehova, semmihez, senkinek.” (55. o.)
„A szellemi bántalmazás rafinált hatása” című könyv 56.-59. oldalán, a szerzők felsorolják a szégyen alapú kapcsolatoknak a következő hét jellemzőjét, amelyek segítenek megmagyarázni azt, hogy miért „tartják fogságban” az embereket a bántalmazó kapcsolatok:
1. NYÍLT MEGSZÉGYENÍTÉS. Dinamikája: Ez a becsmérlés eredetű „szégyelld magad.” Olyan hangosan elhangzott üzenet, amely azt közli, hogy: „veled valami nincsen rendben.”
Hatása: Negatív önkép, akár öngyűlölet.
2. TELJESÍTMÉNYRE VALÓ ÖSSZPONTOSÍTÁS. Dinamikája: Az ember viselkedése fontosabb, mint a személye. A szeretetet és az elfogadást meg kell nyerni azzal, hogy tesz, ill. nem tesz, bizonyos dolgokat.
Hatása: Maximalista lesz, vagy igyekvés nélkül bedobja a törülközőt. Olyan istenképe lesz, hogy az Urat jobban érdekli, mit tesz, mint hitéből származó szeretete. Nem szabad segítséget kérni. Szüksége lesz mások helyeslésére.
3. MANIPULÁCIÓ. Dinamikája: A kapcsolatokat és a viselkedési formákat manipulálják nagyon erőteljes de ki-nem-fejezett szabályok. A ki-nem-fejezett szabályok, viszont, többek között ezeket a meggyalázó üzeneteket közlik.
Kódolás: Az üzeneteket verbális kód által küldik, és a másik embernek kell ezt megfejteni. Például: „Bizonyos emberek nem nagyon törekednek az egységre” azt jelenti, hogy „Csináld meg azt, amit én mondok.”
Hármadik fél használata: Ez azt jelenti, hogy nem mondják meg a dolgokat az illetőnek, hanem üzeneteket küldenek egy harmadik emberrel.
Hatása: Nagyszerű „radar” – érezzük a feszültséget helyzetekben és kapcsolatokban; meg tudjuk fejteni a kódolt beszédet; beszélünk emberekről, de nem ővelük; nehezen bízunk emberekben.
4. BÁLVÁNYIMÁDÁS. Dinamikája: A szégyen alapú kapcsolatrendszer által szolgált „isten” egy olyan bíró, akinek lehetetlen tetszeni, megfelelni. Ezt az istent kitalálták, hogy ráerőltessék a viselkedési normákat.
Hatása: Eltorzult istenkép; szorongás; szükség arra, hogy az ember mások gondolatait, érzéseit, viselkedését irányítsa.
5. FÓKUSZ A HIÁNYOSSÁGOKRA ÉS A SZEMREHÁNYÁSRA. Dinamikája: Gyorsan és mérgesen reagálnak azok ellen, akik nem a rendszer által jóváhagyott módon viselkednek. Nem a felelősségről és a megbízhatóságról van itt szó, hanem a hibáztatásról és a szemrehányásról. A szégyen alapú rendszerben követelik a bűnvallást, hogy tudják, kit gyalázzanak meg.
Hatása: Az az érzés, hogy ha valami nincsen rendben, vagy ha valaki felindult, akkor te vagy az oka. Szükséged van arra, hogy megbüntessenek a hibáidért, hogy jól (ill. legalább „rendben”) érezzed magad. Nem tudsz magadnak megbocsátani.
6. ELHOMÁLYOSULT VALÓSÁG. Dinamikája: A tagoknak az a dolguk, hogy megtagadjanak minden gondolatot, amely eltér a hatalomban levők tanításától. Mindent meg kell tagadni, semmit nem szabad észrevenni, amely szégyent hozhatna a hatalomban levőkre. Kapcsolatot tartani a rendszeren kívüli emberekkel, vagy elmenni a rendszeren kívüli helyekre megveszélyezteti a rendet. Ennek következtében, nem is lehet rájönni, hogy mi a „normális”. A problémákról nem szabad beszélni, tehát, nem oldódnak meg.
Hatása: Feldolgozatlan érzések, szükségek, gondolatok; nem figyelsz a „radarra”, mert „túl kritikus” vagy; úgy érzed, senki nem ért téged; a sajátodtól eltérő véleménytől félsz, vagy veszélyt jelent neked; gyanakvás, félelem másokkal szemben.
7. EGYENSÚLYOZATLAN KÖLCSÖNVISZONYOK. Dinamikája: Vagy túl sokat, vagy túl keveset foglalkozunk egymással. Ebből kifolyólag, a szabályok helyettesítik az emberrel való törődést. Nincsen kapcsolatrendszer, ahol tanulhatunk a cselekvésről és annak következményeiről. Itt az emberek csak egyedül és véletlenül tanulnak az életről.
Hatása: Attól félünk, hogy cserbenhagynak; igényeljük a merev struktúrát; azt érezzük, ha van probléma, nekünk kell ezt megoldanunk; önzőnek érezzük magunkat, ha vannak szükségeink; gátat emelünk „biztonságos” emberek ellen; bűnösnek érezzük magunkat akkor is, ha nem tettünk semmi rosszat.
Ha megértékeljük a szégyen alapú rendszerek által létrehozott érzelmi alapokat, világossá válik, hogy a kapcsolatokban aláaknázzák az őszinteséget és a bizalmat. Ez szintén gátolja az embert abban, hogy növekedjen az Istennel való kapcsolatában. A kölcsönös függőség, ill. az, hogy függünk egy személytől vagy csapattól, megerősödhet egy olyan típusú szégyen alapú rendszerben. Végeredményben, az ember elveszítheti a helyes valóságképét, mert az egyetlen valóság, amelyet ismeri az, amely a szégyen alapú rendszerben található.
Utolsó gondolatként, néhány megjegyzés: Csak olyan valaki előtt szégyenkeznünk kell, akit feljogosítottunk arra, hogy megítéljen minket! Végső soron ez egyedül ISTEN kiváltsága, mert csak Ő ismer igazán! Ha valaki másnak engedjük át ezt az előjogot, nem pedig Istennek, bálványimádást követünk el. Egy hamis isten nem lesz képes alapvető szükségeinket betölteni, ill. bennünket arra képesíteni, hogy valójában belülről tiszták, szentek legyünk, tehát, azért éljük át a veszteség, fájdalom és szégyen érzését. A csalódott vágyakozás miatt, méltatlan bizalom fájdalma jelentkezik. A szégyen a bizalom kudarcának az eredménye! A jogos szégyen különbözik ettől: mert ha elismerjük, hogy egyedül ISTENNEK áll hatalmában meghatározni elfogadhatóságunkat, akkor csak fájdalmat, nem pedig szégyent érzünk egy veszteség, vagy csalódás miatt! A jogos szégyen az ATYÁHOZ való visszatérés alapja, mert szembesültünk azzal, hogy nem bíztunk ISTENBEN.

Források:

Johnson, David és VanVonderen, Jeff, The subtle power of spiritual abuse, Bethany House Publishers, 1991.

Elements of spiritual abuse, Watchman fellowship, Inc., 2000, online:
http://www.watchman.org/cults/precond1.htm

Fábián Erzsébet, személyes közlemény.

Lélek alvás

2009-11-11T04:36:00.000-08:00

Miért nem hiszek a lélek-alvásban?

A mostanában felmerült viták és a legújabb gondolataim miatt úgy éreztem, hogy még egyszer írnék valamit e témáról.
Az adventizmussal kapcsolatos tanulmányaimban már foglalkoztam ezzel. Most, pedig, szeretném a lélek-alvás másik változatát is bevonni: olyat, amit ők nem tanítanak. Az érvelés közben igyekszem logikus felépítést is követni.

Mi a lélek-alvás?

A lélek-alvás olyan tanításra utal, miszerint a testi halál és a végleges feltámadás között, az ember nem érzékeli a létezését, mert ő, vagyis az, amit marad belől, ha marad egyáltalán valami, „alszik”. Tulajdonképpen, legalább két csoportba osztódik e fogalom.
Jehova tanúi, a hetednapi adventisták és a krisztadefiánok azt tanítják, hogy az embernek nincsen lelke, illetve szelleme, hanem csak teste van. I.Mózes 2,7 alapján, azt állítják, hogy:

Test + Lélegzet = Élő lélek

Ez azt jelenti, hogy az ember lényegében nem különbözik az állatoktól, és mikor meghal, megszűnik létezni, mert nincs olyan része, amely túléli a halált.
A lélek-alvás másik verzióját mégis elismeri, hogy az embernek van szelleme. Ez, pedig, a test halálakor elalszik, és a feltámadás alkalmával újra felébred.

Az 1. verzióval kapcsolatos problémák

E tanítás első verzióját nem fogadják el a keresztyénség hagyományos felekezetei. Ez, pedig, teljesen jogos, mert komoly problémákat okoz több jelentős doktrínában.

A bűn következményei

Pál ezt írja: „Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt” (Ef 2,1). Egyértelmű, hogy az efezusiak nem voltak testileg, hanem szellemileg halottak. A bűn következtében, az ember szellemében elszakadt Istentől, és semmit nem tehet önmagában, hogy helyreállítsa az Istennel való kapcsolatot. Az emberi szellem megtagadása, pedig, lekicsinyli a bűn következményét, mert talán „jobban igyekezni” majd javít a helyzeten.

Az újjászületés

Jézus azt mondta: „Ami testtől született, test az, és ami Szellemtől született, szellem az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek.” (Ján 3,6-7). Ha az embernek nincsen szelleme, akkor nincsen benne semmi, ami újjászülethet. Az újjászületést, tehát, másképpen kellene értelmezni vagy testi, vagy intellektuális módon, így megfosztja azt igazi jelentőségétől.

Igaz imádat

Jézus mondta: „Az Isten szellem, és akik imádják őt, azoknak szellemben és igazságban kell imádniuk” (Ján 4,24). Tovább az előző ponthoz, ha az embernek nincsen szelleme, akkor nincs neki olyan része, amely kapcsolatban lehet Istennel, vagy amely közeledhetik hozzá, hogy imádja. Pál mondja: „Imádkozom szellemmel, de imádkozom értelemmel is, dicséretet éneklek szellemmel, de dicséretet éneklek értelemmel is” (I.Cor 14,15), és ráadásul: „Maga a Szellem tesz bizonyságot a mi szellemünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.” (Róma 8,16). Ha az emberi szellemet leheletnek értjük, akkor értelmetlenek ezek az igék.

A feltámadás

Pál ismét: „Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is elhozza Jézussal együtt… maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak.” (I.Thessz 4,14.15). Ha az embernek nincsen szelleme, amely a halált túléli, akkor nem marad belőle semmi, ami fel tud támadni. Ő meghal, és a lényeges „énje”, tehát a személyisége eltöröltetik; megszűnik létezni. A feltámadást, tehát, újrateremtésnek, ill. másolatkészítésnek kelleni átértelmezni. Ez talán a legkomolyabb probléma ezzel az elmélettel, mivel az emberi szellem megtagadása logikusan a halottak feltámadásának megtagadásához vezet. Ez, pedig, lényeges keresztény tanítás. Még a mindenható Isten sem tud olyasmit tenni, ami logikus vagy filozófiai képtelenség, pl. valamit visszahozni, ami megszűnt létezni. A halál után, tehát, nem történhet ítélet (Zsidó 9,27), a gonoszok számára nincsen számonkérés, az istenfélőknek, pedig, nincs jutalmazás. Csak az utolsó keresztyén generáció, az, amely átéli az elragadtatás, megkapja majd az örök életet, az összes többi már elpusztult. Ezt pedig, Istent igazságtalanná, sőt, hazuggá teszi.

Krisztológia

Jézus mondta: „Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. … Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem.” (János 10,17.18.) Ismét: „Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem. … testének templomáról beszélt.” (János 2,19.21.) Ha Jézus úgy halt meg, mint minden ember, akkor az ő személyiség is elpusztult, és az ő feltámadása is „újjáteremtés”. Ebben az esetben, Jézust teremtménynek kéne tekinteni, amely gondolat idegen a Bibliától. Ráadásul, ha három napig nem létezett, hogyan tudta magát feltámasztani a halálból, a fenti igékben tett ígéretei szerint?

A fenti okokból, és az idézett igék miatt is azt állítom, hogy az emberi anyagtalan szellemének megtagadásával járó verziója a lélek-alvásnak logikátlan, és még fontosabban bibliaellenes is.

A 2. verzióval kapcsolatos problémák

Ahhoz, hogy ezt a változatot megértsük, különbséget kell tenni azok között, hogy mi történik a testtel, és mi történik a szellemmel, mikor az ember meghal. Zavarodáshoz vezetett az, hogy ezt nem tették meg. Az egyik különbség az, hogy mi látjuk és tapasztaljuk azt, ami történik a testtel az ember halálakor. Mivel a szellem láthatatlan, pedig, az ezzel kapcsolatos információt csak a Szentírásból meríthetjük.

Az elalvás és a felébredés a fizikális halált és a testi feltámadást jelképezik

Mind az ó-, mind az újszövetség használja az alvást és az ébredést, mint jelképek, ill. metaforák a halálra és a feltámadásra. Például: „Azok közül, akik alszanak a föld porában, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, némelyik gyalázatra és örök utálatra.” (Dán 12,2); „Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanak lennétek az elhunytak felől [görög: azok felől, akik elaludtak], és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük.” (I.Thessz 4,13). Olyan igéket úgy lehet megérteni, hogy a még élők szempontjából látott testi halálra utalnak.
Azt hiszem, hogy azért használják ezt a metaforát, egyrészt, mert a fizikális halál hasonlít az elalváshoz, és másrészt, mert a keresztyén számára a halál csak ideiglenes állapot, mert feltámadunk a halálból. Arra utal, hogy a halál nem annyira végleges, mint látszik, mivel várjuk a halottak feltámadását. Nem hiszem, pedig, hogy e beszédfordulat alapján szabad lenne következtetéseket levonni a lélek állapotával kapcsolatosan.

Az alvás testi szükséglet

Tudjuk, hogy a természetes alvás fizikális szükséglet. A világban élő lények, mind az ember, mind a különféle állatok, igénylik a rendszeres alvást az egészséges életvitelhez. A Bibliában, pedig, nincsen semmi, ami arra utal, hogy a különféle szellemi lényeknek szükségük lenne az alvásra, vagy akár képesek lennének aludni.

A Bibliában soha nem találkozunk alvó szellemekkel

Isten szellem (Ján 4,24) és Ő nem alszik: “Bizony nem szunnyad, nem alszik Izrael őrizője” (Zsolt 121,4 – szintén Ján 5,17). Az angyalok is szellemi lények (Zsidó 1,14), és néhányan közülük „szünet nélkül, éjjel és nappal” dicsőítik Istent a mennyben (Jel 4,8). Le lehet vonni a következtetést, hogy nincsen szükségük alvásra.
A Biblia azt is tanítja, hogy az embernek is van szelleme (pl. I.Kor 2,11), amely túléli a halált (pl. Máté 10,28; II.Kor 5,8). A Bibliában nagyon ritkán találkozunk emberi szellemekkel a halál után, de ha találkozunk velük, minden esetben ébren vannak, soha nem alszanak. Idézem a következő incidenseket:

Sámuel próféta megjelenik Saul királynak (I.Sám 28).
A halottak szellemei köszöntik Babilon királyát, mikor ő is meghal (Ézs 14,9-11).
Mózes megjelenik Jézusnak a megdicsőülés hegyén (pl. Máté 17,3 – Illés elragadtatott, Mózes pedig meghalt).
A gazdag és Lázár története (Lukács 16,19-31).
A mártírok az oltár alatt a mennyben kiáltanak Istenhez (Jel 6,9-11).

Körülbelül annyi van, és természetesen, okokat lehet találni, találták is azokat, hogy miért kell eltekinteni ezektől. Másrészt, ellentétben ezzel az öt esettel, ahol olyan emberi szellemekkel találkozunk haláluk után, akik ébren vannak és kommunikálnak, egyetlen egy ige nincs, akár ó-, akár újszövetségi, ahol alvó lelkekkel vagy szellemekkel találkozunk.
Lehetne mondani, hogy az „alvás” képletes beszéd, és a lélek nem úgy alszik, mint a test. Arra válaszolnék, hogy a Biblia még képletes igében sem mondja, hogy a lélek alszik, tehát, nem szükséges akár milyen beszédnek elfogadni.
Lehetne mondani, hogy Isten képes lenne az emberi lelket „elaltatni”, akkor is, ha nem normális, hogy a lélek alszik, mert Ő mindenható.
Arra válaszolnék, hogy Isten igenis képes lenne arra, de a Bibliában sehol nem olvassuk, hogy Ő ezt teszi.
Semmi okot nem találok arra, tehát, hogy feltételezzük az alvó lelkek létezését, amely olyan információ, amit csak a Bibliából tudhatnánk, a Biblia, pedig, nem ismeri ezt a fogalmat.

Befejezés

A fizikális halálra és a feltámadásra utal a Szentírás az alvás és felébredés metaforával. Ez semmit nem mond nekünk a szellem állapotáról. Mikor a keresztyén meghal, eltávozik a szelleme, hogy Krisztusnál legyen, aki a földre majd visszahozza magával ezt a szellemet, ahol új testtel egyesül a feltámadásban.
A testtel és szellemmel történtek közötti különbséget az István halálával kapcsolatos történetben látható: „Amikor megkövezték Istvánt, így imádkozott: ,Úr Jézus, vedd magadhoz szellememet!’ Azután térdre eset, és hangosan felkiáltott: ,Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” És amikor ezt mondta, elaludt.” (Ap. Csel. 7,59).

Tanulmányok az Adventizmusról VI

2009-11-10T11:01:00.000-08:00

8

Mihály, Mózes és a Vének

1. Mihály arkangyal

J. Mark Martin volt adventista pásztor ezt állítja, hogy: „Az eredeti adventista úttörők az arianizmust tanították, ami szerint Jézus nem az Isten fia, a Szentháromság második személye. Azok, akik ebben a hamis doktrínában hisznek, azt tanítják, hogy Jézus egy magas rangú angyal. Azok, akik ma terjesztik ezt az eretnekséget, azt tanítják, hogy Jézus Mihály arkangyal. Ez a korai adventista tévtan megjelent az egyház által kiadott könyvek és cikkek közül néhányban is.” 1
Azok közé, akik ezt tanították, tartoztak James White, Ellen férje, és Uriah Smith, aki Dániel és Jelenések könyvéről írt kommentárokat, amiben találhatók az adventisták által még mindig elfogadott magyarázatok.
1931 óta, az adventista egyház hivatalosan elfogadja a Szentháromság doktrínát, de megtartották azt a fogalmat is, hogy Mihály Jézus, mivel Mrs. White ezt tanította. Például: „Mózes a halálon ment át, de leszállt Mihály és életet adott neki, mielőtt a teste romlottságot látott volna. Sátán akarta megtartani a testet, a sajátjának vallotta; de Mihály Mózest feltámasztotta, és a mennybe vitte. Sátán keservesen panaszkodott Isten ellen … de Krisztus az ellenségét nem dorgálta meg … ” 2
Úgy tűnik viszont, hogy ezt a tanítást nem minden irányzata az egyháznak hangsúlyozza. Mikor megkérdezték John Surridge angol adventista szóvivőtől, azt tanítják-e hogy Jézus Mihály, azt mondta: „El kell ismernem, hogy erről nem hallottam sokat. Utánanéztem pedig, és meg tudom mondani Önnek, hogy állítólag az egyház közel 40 évvel ezelőtt megbeszélte ezt az ügyet, és azt döntötték, hogy Mihály pontos azonosítása nem elég fontos, hogy sokat foglalkozzunk vele.” 3
Az adventisták ma nem tanítják, hogy Jézus Mihály, azaz, hogy ő egy angyal, hanem azt, hogy Mihályként jelent meg Jézus az ószövetségben.
Tudjuk, hogy Jézus nem egy angyal, mert Ő: „Annyival feljebbvaló az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk. Mert az angyalok közül kinek mondta valaha: „Az én fiam vagy! Ma fogadtalak fiammá téged!” (Zsidó 1: 4-5; lásd szintén 1: 13).
Sok teológus viszont azt tanítja, hogy az ószövetségben néhány helyen megjelenő „ÚR angyala” Jézus Krisztus, az inkarnációja előtt, mert azonos az ÚRral, (I. Mózes 16: 11-13; Bírák 13: 20-23) és elfogadja az imádást (IV. Mózes 22: 31-32), amit egy angyal nem tesz (Jel 22: 8-9). Ugyanazt lehet állítani az „ÚR seregének a vezéréről” is, aki megjelent Józsuénak a jerikói csata előtt (Józsué 5: 13-15).
Isten fia tehát megjelent embereknek az ószövetségben. A kérdés az: Mihály számít-e egy olyan megjelenésnek? Vizsgáljuk meg a Mihállyal kapcsolatos igéket.
Mihály arkangyal szerepel a következő versekben: Dániel 10: 13; 10: 21; 12: 1; Júdás 9; Jelenések 12: 7.
A Mihály név héberül מיכאל - míchá’él, ami azt jelenti, hogy „ki olyan, mint Isten?” A görög szövegben, így van írva: Μιχαηλ. Az ószövetségben, ebben a formában, ez 9 vagy 10 embernek a neve (IV. Mózes 13: 13; I. Krón 5: 13; 5: 14; 6: 25; 7: 3; 8: 16; 12: 21; 27: 18; II. Krón 21: 2-4; Ezs 8: 8), és míchal formában Saul király fiatalabb lányának a neve (I. Sám 14: 49). Ezek az emberek mind nem lehetnek Jézus Krisztus megjelenése. A név jelentése alapján nem szabad olyan következtetést levonni.
Dániel 10: 13 így hangzik: „A perzsa birodalom vezére ugyan utamat állta huszonegy napig, de Mihály, az egyik legfőbb vezér, segítségemre jött.” A tanulmányunk számára fontos része a mondatnak, különböző fordításokban, így szól:

Új fordítás: „Mikáél, az egyik legfőbb vezér”
Károli: „Mihály, az egyike az előkelő fejedelmeknek”
Új katolikus: „Mihály, a legfőbb fejedelmek egyike”
Angol (NIV, KJB és NASB): „Michael, one of the chief princes”
Vulgata: Michael unus principum primorum
LXX: „Μιχαηλ είς των αρχοντων”

Mindezek megegyeznek az eredeti héberrel, ami így hangik: מיכאל אחד השרים חראשנים - míchá’él ’achad hasszárím hár’ísóním” – szóról szóra fordítva: „Mihály, egy a fejedelmek a legfőbbek”
Azért, a „legfőbb fejedelmek” kifejezés többes számban van, a főnév is meg a melléknév is, mert így működik a héber nyelvtan, és Mihály ezeknek az egyike.
A héber שר szar - tsz. שרים szárím szónak a jelentése vezér vagy fejedelem. Emberi vezér lehet (II. Krón 25: 1), Jézus a „békesség fejedelme,” (Ézs 9: 6) és valószínűleg Isten a „fejedelmek fejedelme” (Dániel 8: 25). Dániel könyvében többször angyali lényre vonatkozik, pl. „A perzsa birodalom vezére” (Dán 10: 13, 20), „a görögök vezére” (10: 20). Mihály szintén ezeknek az angyaloknak az egyike lenne.
A többi Dániel vers így hangzik: „Senki sincs, aki velem tartana azok ellen, csak Mihály, a ti vezéretek” (10: 21); „Abban az időben eljön Mihály a nagy vezér, aki a te néped mellett áll” (12: 1). Ebből sokat nem lehet következtetni. Jézus lehet az, aki a zsidó népnek az oltalmazója, de egy olyan apokaliptikus jellegű szövegben, az éppen olyan könnyen egy fő angyal lehetne. A 12. részben hamarosan bekövetkező feltámadás természetesen csak Jézus munkája lehet, de a szövegben nincsen megírva, hogy Mihály részt vesz ebben.
Ezek után, lehetne mondani, hogy vannak igék Dániel könyvében, aminek alapján lehetne állítani, hogy Mihály Jézus. Véleményem szerint pedig, a döntő az, hogy ő csak az egyike egy bizonyos csoportnak, és ez nem vonatkozhat Jézusra, aki egyedi lény. Ezért, Dániel könyvéből inkább azt kéne következtetni, hogy Mihály nem Jézus.
Mihály neve egyszer szerepel a Jelenések könyvében, szintén egy apokaliptikus mű, és megint harcban találja magát. „És háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt…” (Jel 12: 7). Ez éppen olyan könnyen főangyal vagy Jézus jelképe lehetne. Ez alapján nem lehet dönteni.
Az arkangyal szó görög eredetű (αρχαγγελος), és azt jelenti, hogy: „főangyal” vagy „angyali fejedelem.” A következő rokonszavak szintén néha szellemi lényekre vonatkoznak: „αγγελος” (hírnök – Máté 1: 20), „αρχη” (uralkodó – Róma 8: 38), „αρχων” (kb. hatóság – az újszövetségben általában emberi autoritást jelent, de vö. Dán 10: 13 LXX fordítása).
Az arkangyal szó csak kétszer fordul elő a Bibliában. Egy olyan ritka szó jelentését nehéz lenne kideríteni csak a Biblia alapján, de az arkangyal jól ismert fogalom volt a szövetségközti zsidó irodalomban. Erről többet a következőkben.
Nézzük először az igéket. Az elsőt fordítom a görögből, mert az új fordítás nem túl jó. „Mert maga az Úr, parancskiáltással, arkangyal hangjával és Isten harsonájával, le fog szállni a mennyből, és a Krisztusban elhunytak fel fognak támadni először.” (I. Thessz 4: 16). Tudjuk, hogy Jézus szavára támadnak fel a halottak. „Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, hallani fogják az (Emberfia) hangját, és kijönnek…” (János 5: 28-29). Nem egyértelmű, de véleményem szerint, a parancsszó, az arkangyal hangja és a harsonaszólás nem egy és ugyanaz, hanem három külön dolog. 4 Ha így van, akkor az Emberfia hangja megegyezik a parancskiáltással, és nem az arkangyal szavával. Ez ige alapján azt állítani, hogy az arkangyal Jézus, nagyon bizonytalan és spekulatív.
Az utolsó ige Júdás 9: „Pedig még Mihály arkangyal sem mert káromló ítéletet kimondani, amikor az ördöggel vitatkozva küzdött Mózes testéért, hanem azt mondta: „Dorgáljon meg téged az Úr!””
A „nem mert” kifejezés görögül ουκ ετολμησεν. A lexikon szerint, a τολμαω szó azt jelenti, hogy merni, bátorságot venni, elég bátor lenni, merészelni. Negatív formában fordul elő a következő igékben: Máté 22: 46; Márk 12: 34; Lukács 20: 40; János 21: 12; Ap. Csel. 5: 13, 7: 32; Róma 10: 18; 2 Kor 10: 12, és azt jelenti, hogy valaki nem mer tenni valamit, mert tart a következményektől. Nem hiszem, hogy feltételezni lehetne Jézusról, hogy akármit nem merne tenni.
Igaz, hogy az ÚR angyala ugyanazokat a szavakat használja Sátán ellen a Zakariás 1: 2-ben, de miért jelentse azt, hogy az ugyanaz a személy? Nincs megírva ott, hogy az ÚR angyala nem mert szólni Sátánnak.
Térjünk vissza Júdáshoz. Az ősegyházban, sokáig a vitatott könyvek közé tartozott Júdás levele 5, mert apokrif forrásokra utal. Pl.: „Ezekről is prófétált Énók, aki Ádámtól számítva a hetedik volt, amikor így szólt: „Íme, eljött az Úr szent seregeivel, hogy ítéletet tartson mindenek felett, és megbüntessen minden istentelent minden istentelenségért, amelyet istentelenül elkövettek, és minden káromló szóért, amelyet istentelen bűnösökként ellene szóltak.” (Júdás 14-15). Ez a prófécia nem található az ószövetségben, viszont vedd össze: „És íme! A szentjeinek tízezreivel jön, hogy ítéletet végezzen mindenek felett, és rontson minden istentelent, és minden embert meggyőzzön az istentelenségéről, amit istentelenül elkövetett, és minden kemény dologról, amelyet istentelen bűnösök ellene szóltak. (I. Énók 1: 9).
Júdás és az első olvasói jól ismerhették Énók első könyvét. A legtöbb kommentátor szerint, ez egy kr. e. első szádadból származó zsidó pszeudepigráf mű, és sokat lehet tanulni belőle az akkori zsidóság elképzeléseiről. Az őskeresztények tisztelték ezt a könyvet, és Justinus Martyr, Irenaeus és alexandriai Clemens idéznek belőle. A negyedik századi Egyházatyák pedig elítélték és betiltották, és emiatt sokáig elveszett. A XIX. század elején viszont, Alexandriában előkerült az etióp fordítása, amit angolra fordítva kiadták 1821-ben. Azóta, a holttengeri tekercsek közül is előkerült.
Első Énók az egyike a népszerű szövetségközti apokaliptikus műveknek, amelyek építenek Dániel könyvére, de sokkal bonyolultabb angelológiát tartalmaznak. Mihály nagyon gyakran szerepel ezekben a könyvekben, de ő nem az egyetlen arkangyal: „És Mihály angyal, egyike az arkangyaloknak, jobb kezemet fogta…” (I. Énók 71: 2); „Olyan minden világítótest képe és vázlata, amelyet Uriel arkangyal, a vezetőjük, mutatott nekem.” (I. Énók 79: 6). Egyik helyen, a könyv 7 arkangyalt nevez: (angol helyesírással) Uriel, Raphael (aki Tóbiás könyvében szerepel – pl. „Isten… elküldte Ráfael angyalt, hogy gyógyítsa meg mindkettőt” – Tóbiás 3: 17), Raguel, Michael, Saraquael, Gabriel és Remiel (I. Énók 20: 1-8). Más helyen, négyen állnak Isten trónja körül: Michael, Raphael, Gabriel és Phanuel (I. Énók 40: 8-10).
Nem akarom e miatt azt állítani, hogy mindez megegyezik a valósággal, hanem azt, hogy mikor az első keresztyének hallották az arkangyal szót, egy magas rangú angyalra gondoltak volna, és nem egy egyedi lényre, aki azonos Isten fiával. Ha tudni akarjuk, hogy mit jelent egy ritka szó, akkor nem csak az etimológiát kell figyelembe venni, hanem az akkori használatot is.
Néhány egyházatya azt állítja, hogy Júdás, mikor utal Mihály és Sátán Mózes feletti vitájára, egy másik apokrif könyvből idéz, aminek a címe Mózes Testamentuma vagy Mózes Mennybevitele. Például, Origénesz ezt írja: „A teremtés könyvében, a kígyót leírják, ahogy Évát csábította, amivel kapcsolatban, a Mózes Mennybevitele című műben (egy kis értekezés, amit Júdás apostol említ a levelében), Mihály arkangyal, mialatt vitatkozik az ördöggel Mózes testére vonatkozóan, mondja hogy a kígyó, az ördög ihletése alatt, Ádám és Éva bűnbeesésének az okozója volt.” 6
Azzal kapcsolatban, hogy Júdás olyan irodalomból idéz, meg kell jegyezni, hogy ez nem azt jelenti, hogy ezeket a könyveket Istentől ihletettnek tartotta, meg azt sem, hogy mi is annak tartsuk. Pál apostol néha görög költőket használ, hogy hangsúlyozzon egy bizonyos pontot, azaz: Aratus (Ap. Csel. 17: 28), Menander (1 Kor 15: 33), Epimenides (Titusz 1: 12). „Olyan gyakorlat nem azt föltételezi, hogy az idézetek, vagy a könyvek, amiből származtak Istentől ihletettek. Annyit jelent, hogy a biblikus szerző az idézeteket hasznosnak találta, hogy megerősítse, tisztázza, vagy illusztrálja a mondanivalóját.” 7
Azt is kell mondani, hogy általános alapelve a Bibliamagyarázatnak, hogy ne alapítsunk fontos tanítást egy példázat vagy illusztráció részleteire. Júdás 9-ben, nem az a szerző szándéka, hogy tanítson részleteket Mózes haláláról vagy Mihály lényéről, hanem hogy illusztrálja a hamis tanítók hozzáállását. A második levelében, Péter foglalkozik ugyanazzal a témával, azért, érdekes összehasonlítani a két szakaszt.
„Ezek vakmerők, elbizakodottak, akik attól sem rettegnek vissza, hogy az angyalfejedelmeket káromolják, holott még az angyalok sem mondanak ezekre az Úr előtt kárhoztató ítéletet, pedig erőben és hatalomban nagyobbak náluk. Ezek pedig azt káromolják, amit nem ismernek, mint az oktalan állatok, amelyek természettől fogva megfogásra és levágásra valók; de hozzájuk hasonlóan is fognak pusztulni.” (II. Péter 2: 10-12).
„De mindezek ellenére ezek az álmodozók is ugyanúgy beszennyezik a testüket, megvetik az Isten felségét, káromolják az angyalfejedelmeket. Pedig még Mihály arkangyal sem mert káromló ítéletet kimondani, amikor az ördöggel vitatkozva küzdött Mózes testéért, hanem azt mondta: „Dorgáljon meg téged az Úr!” Ezek viszont káromolnak mindent, azt is, amit nem ismernek; amit pedig oktalan módjára ösztönösen ismernek, abba belepusztulnak.” (Júdás 8-10).
Péter azért az angyalokat használja illusztrációnak, Júdás viszont, Mihály arkangyalt, de a lényeg ugyanaz.
Összefoglalva tehát, azt állítom, hogy Jézus Krisztus nem jelent meg Mihály arkangyalként az ószövetség idején, és a fő indokaim a következők:
Biblikus:
1. Mihály csak az egyike a legfőbb fejedelmeknek (arkangyaloknak?), es
2. Nem merte Sátánt megdorgálni.
Történelmi:
3. Az arkangyal szó nem jelentett volna egyedi lényt az első olvasók számára.

2. Mózes

Most térjünk Mózeshez. Mrs. White azt állítja, hogy Mózest Jézus feltámasztotta a halálból. Lásd fönt, 2 és: „Az angyalok Mózest eltemették, de leszállt hamar Isten fia és a halálból feltámasztotta, majd a mennybe vitte föl.” 8
Mindenek előtt meg kell mondani, hogy ez nincsen megírva a Bibliában. Mózes halálát írja le V. Mózes 34: 5-7: „Ott halt meg Mózes, az ÚR szolgája, Móáb földjén, az ÚR akarata szerint. És eltemette őt a völgyben, Móáb földjén, Bét-Peórral szemben. Senki sem tudja a mai napig sem, hogy hol van a sírja. Százhúsz éves volt Mózes, amikor meghalt, nem homályosodott meg a szeme, és nem hagyta el életereje.”
A legkisebb utalás sincs meg az ószövetségben, hogy Mózes holtteste nem maradt meg abban az ismeretlen sírban. Sőt, Józsuénak azt mondta Isten: „Az én szolgám, Mózes, halott. Most azért, indulj…” (Józsué 1: 2). Júdás 9 azt írja, hogy vitatkoztak Mózes holttestén, de nem írja, hogy miért, meg azt sem, hogy mi történt vele azután. Azért spekulálni lehet, úgy-e? És természetesen, mindenki spekulál a saját teológiai elképzelései és előítéletei szerint. Milyen lehetőségek vannak?

1. Júdás idéz egy szövetségközti zsidó legendát, amely egy apokrif könyvben le van írva, mivel ez jól illusztrálja a hamis tanítókról szóló mondanivalóját, de nem akarja ezzel állítani, hogy ez az esemény valaha megtörtént.
2. Ez az esemény mégis megtörtént, annak ellenére, hogy nem ihletett forrásból származik, mert benne van a Bibliában.

Véleményem szerint, mind a két lehetőség elfogadható. Az első esetben, Júdás levelét még mindig Istentől ihletettnek tekintjük, de nem építünk tanítást egy illusztráción. Tételezzük fel, pedig, hogy a kettes a jó. Azért, mit lehet következtetni? Megint, több lehetőség van.
Egy jó dolog lenne megszerezni és elolvasni a Mózes Mennybevitele című könyvet, mert ebből tudnánk meg, hogy miről vitatkoztak és mi történt azután. Néhány egyházatya utal a könyvre, de sajnos, csak az eleje maradt fönn, ami apokaliptikus módon jelképesen leírja a történelmet Mózes idejétől, Heródes idejéig, de a vége, amiben Mózes halála lenne, elveszett. 9 Akkor, Júdás 9 alapján hogyan lehet spekulálni?

A. Mózes feltámadt és testben vitetett föl a mennybe.

Ez nem új elmélet. Augustinus azt állítja, hogy a keresztyének hiszik, hogy Énók, Mózes és Illés a mennyben vannak. 10 Sajnos, nem ad részleteket.
Egy katolikus tanulmányban, amelyben próbálja bebizonyítani Mária mennybemenetelét, Mischewski mondja Énók és Illés esetét, hogy mutassa, hogy „olyan van.” Ezután, ezt írja: „Júdás utal arra, hogy mi történhetett Mózessel a halála után, és Júdás 9-ben idéz a Mózes Mennybevitele című könyvből. Jogosnak tűnik spekulálni, hogy Mózes testben vitetett föl a mennybe, mivel a megdicsőülésnél, Mózes megjelent Illéssel, akiről világosan meg van írva, hogy felvitetett a mennybe.” 11 (Szerző hangsúlya). Mario Derksen, pedig, egy másik katolikus, megcáfolja, hogy Mózes testben van a mennyben, az alapján, hogy Jézus csak saját feltámadása után támaszthatta volna fel. 12 Többet erről később.
Mózes testéről, ezt mondja Faussett: „Sátán, a halál hatalma birtokosa, ellenállt a feltámasztásának, mivel Mózes Meribánál vétkezett, és az egyiptomi embert meggyilkolta. Hogy Mózes teste támadt fel, látszik abból, hogy jelen volt Illéssel és Jézussal (akik testben voltak) a megdicsőülésnél: a mintája és záloga a jövendő feltámadás utáni királyságnak, amelyet bevezetik, mikor Mihály feláll Isten népéért. Minden diszpenzáció alatt azért, mintája és záloga adatott a jövendő feltámadásnak: Énók a pátriárka, Mózes a lévita, és Illés a próféta.” 13 Csak Illés és Énók esetén nem így van, mert nem támadtak fel, és Mózesről olyasmi sincsen megírva.
Valószínűbb inkább, hogy a megdicsőülés hegyén Mózes a törvénynek és Illés a prófétáknak a képviselője. Egy másik gondolat az, hogy Mózes képviseli azokat a szenteket, akik a halálon át kerültek Isten országába, mire Illés azokat, akik élnek, és várják az elragadtatást. 14

B. Mózes halála után az angyalok eltemették.

Mózes egyedül volt mikor meghalt. Josephus szerint, Isten elrejtette a testét a zsidók elől. 15 Isten elküldte Mihályt, hogy eltemesse, de Sátán azt akarta, hogy a zsidók megtalálják a testet, és bálvánnyá tegyék, ugyanúgy, mint később a rézkígyót. Mihály megnyerte a vitát, és az angyalokkal együtt, eltemette a holttestet. 13, 16 Ez mindenkeppen megegyezik a Bibliával.
De ha így van, akkor a mű címe miért Mózes Mennybevitele? Valószínűleg e könyvre utalva, Alexandriai Clemens ezt írja: „Józsué, Nún fia, azért, duplán látta Mózest mikor a mennybe vitetett fel: egy Mózest az angyalokkal, és egyet a hegységen, akit hasadékaiban temetkezéssel tisztelték.” 17
Most én spekulálok egy kicsit. Talán ugyanaz történik itt, mint egy másik apokrif könyvben, aminek a neve Mózes Apokalipszisa. Ez a könyv Ádám és Éva haláláról szól. Ahogy közeledik a halál, Ádám aggódik, mert nem tudja, hogy Isten hogyan fogadja őket. Isten elküldi Mihályt és az angyalokat, hogy rendezzék az ügyet. Mikor meghal a pár, felkísérik a szellemüket a mennybe, ahol várják a feltámadást, és megmutassák a fiaiknak, hogy hogyan temessék el a holttesteket.
Azért, ez elmélet szerint, és az akkori zsidó elképzelésekkel összhangban, a Mózes Mennybevitele című apokrif könyv végén ez történik: Mózes meghal, és az angyalok fölkísérik a szellemét a mennybe. Ez sokatlan lett volna, mert a legtöbben a Seolba szálltak alá. Sátán vitatkozik Mihállyal, mert azt akarja, hogy megtalálják a holttestet, de nem nyeri meg a vitát, és az angyalok eltemetik. Hogy ez mennyivel egyezik meg a valósággal, az egy másik kérdés.

C. Mózes teste a zsidó népet jelképezi.

Faussett megint: „Figyelemre méltó, hogy ugyanazt a megdorgálást használta az ÚR angyala, aki Jehova második személye, Zakariás 3: 2-ben, mikor Sátán ellen közbenjár Jósuáért, aki a zsidó nép képviselője. Ebből kiindulva, többen gondolják, hogy itt is „Mózes teste” az Isten előtt tisztátalanságáért megvádolt zsidó gyülekezetet jelenti. Sátán követeli, hogy az isteni igazság forduljon Izrael ellen, de megdorgálja az ÚR, aki „Jeruzsálemet választotta.” Azért, amint a keresztyén egyház Krisztus teste, ugyanúgy a zsidó gyülekezet Mózes teste.” 13
Tényleg nehéz döntést hozni olyan kevés és vegyes anyag alapján. Nem végeztem a témával, de most továbbmegyek. Egyelőre ismételjünk néhány fontos pontot:

1. A Bibliában meg van írva, hogy Mózes meghalt és eltemettetett.
2. Nincsen megírva, hogy feltámadt.
3. Az igéket, amelyek alapján ezt feltételezik, másképpen lehet értelmezni.

3. A Vének

Még mindig a feltámadással kapcsolatosan, foglalkozzunk a vénekkel. Jelenések 4-ben, 24 vén ül Isten trónja körül. Ezekre nagyon sok magyarázat van. Az adventisták mondják, hogy elragadtatott és feltámadt szentek ők, közöttük Énók (I. Mózes 5: 24 – „Énók az Istennel járt, és egyszer csak eltűnt, mert magához vette őt Isten”), Illés (II. Kir 2: 11 – „hirtelen egy tüzes harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal, és elválasztotta őket egymástól. Így ment föl Illés forgószélben az égbe”), Mózes (Júdás 9 alapján) valamint a következők is:
„A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Ezek kijöttek a sírokból, és Jézus feltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek.” (Máté 27: 52-53). Ez Jézus kereszthalálakor megtörtént. Az ige nem mond többet róluk. Efezus 4: 8 alapján („Felment a magasságba, fogságba vitt foglyokat, ajándékokat adott az embereknek”) azt állítják, hogy mikor a mennybe szállt föl, Jézus magával vitte őket. Ők azért a feltámadás első zsengéje, vagy a felmutatott kéve lennének.
Lásd Mrs. White: „Az Atyja jelenlétébe lép. Mutat a megsebzett fejére, az átszúrt oldalára, az elrontott lábaira. Emeli a szegnyomokat viselő kezeit. Mutat a győzelmének a jeleire; Istennek a kévét mutatja be, illetve azokat, akik vele együtt támadtak fel, mint a képviselői a nagy sokaságnak, amely a sírból előjön a visszajövetelekor.” 18
Nézzük az első zsenge ünnepet: „Ha bementek arra a földre, amelyet én adok nektek, és aratjátok annak termését, vigyétek el aratásotok első kévéjét a paphoz. Az mutassa fel a kévét az ÚR előtt, hogy kegyelemben részesüljetek. A szombat után következő napon mutassa fel azt a pap.” (III. Mózes 23: 10-11).
A zsidó ünnepek mind tipizálják Jézus munkájának valamilyen aspektusát (Kol 2: 16-17; Zsidó 10: 1), pl. a Páska ünnep Jézus kereszthalálát (III. Mózes 23: 4-8; I. Kor 5: 7).
Feltételezem, hogy az első zsenge ünnep Jézus feltámadását jelképezi, és nem a huszonnégy vénét, a következő okokból:

1. Jézus meghalt Páskakor, amely abban az évben péntekre esett. (Márk 15: 42). Az ige azt írja, hogy ezek a szentek feltámadtak ugyanakkor, mikor Jézus meghalt, szétszakadt a templomban a kárpit, és megszólalt a százados (Máté 27: 50-54). Akkor, még mindig péntek volt.
2. A zsenge ünnep a Páska ünnep után van, és ráadásul a szombat utáni napon. Ezen a napon, a hét első napján, támadt fel Jézus (Márk 16: 9).
3. Pál kifejezetten azt írja, hogy Jézus Krisztus az első zsenge a halottak közül (I. Kor 15: 20). Ebben a részben Pál érve az, hogy mivel Krisztus feltámadt, akkor a szentek is fel fognak támadni. Csak Krisztussal kapcsolatban használja az első zsengének a képét. Ha ezek a szentek része voltak a végleges feltámadásnak, és tényleg ennek az első zsengéje, miért nem említi meg? Megerősítette volna az érvét, hogy igenis van feltámadás.
4. A korinthusi gyülekezetnek küldött levelében, római Clemens, aki kr. u. 100-ban halt meg, ezt írja: „Fontoljuk meg, szeretteim, miképpen az Úr állandóan bebizonyítja nekünk, hogy jövendőbeli feltámadás következik, amelynek az első zsengéjéül adta az Úr Jézus Krisztust mikor a halálból támasztotta fel.” Ez arra mutat, hogy az ősegyház az első zsengeként Jézust értette.
5. Ha a kéve ünnep nem jelképezi Jézus feltámadását, akkor az ünnepek között nincsen más, amely utalna erre a nagyon fontos eseményre.

A Biblia szintén azt tanítja, hogy Jézus volt az első, aki feltámadt a halálból. Erre: „Ámde Krisztus feltámadt a halálból, első zsengeként a halottak közül” (I. Kor 15: 20).
„Ő a feje a testnek, az egyháznak, ő a kezdet, ő az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első.” (Kol 1: 18).
„kegyelem nektek és békesség… Jézus Krisztustól, a hű tanútól, aki elsőszülött a halottak közül, és a föld királyainak fejedelme” (Jel 1: 4-5).
„és semmit nem mondok azonkívül, amit Mózes és a próféták megjövendöltek: a Krisztusnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támadt fel a halottak közül, világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak” (Ap Csel 26: 22-23).
Ámbár voltak emberek mind az ószövetségben, mind az újszövetségben, akik feltámadtak, de a végleges feltámadásnak az elseje Jézus Krisztus volt, és a sorrendje látszik ebből: „Krisztusban is mindnyájan életre kelnek. Mindenki akkor, amikor sorra kerül: Krisztus az első zsenge, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi. Azután jön a vég…” (I. Kor 15: 22-24).
Jézus feltámadása után negyven nappal, a mennybe szállt föl (Ap Csel 1: 9-11). A visszajövetelét még mindig várjuk, és azért, Jézus az egyetlen, aki eddig véglegesen feltámadt a halálból. Jézus előtt senki másról nincsen megírva, hogy feltámadt és fölvitetett a mennybe.
Az Efezus 4: 8 kapcsán, Wesley-t idézem: „A magasságba fölszállva, fogságot fogságba vitte – diadalmaskodott az ellenségei fölött, akik a Sátán, a bűn és a halál; ezek ezelőtt rabságban tartotta a világot. Ez a régi győztesek szokására utal, akik a legyőzötteiket utánuk láncban vitték. És, amiképpen ők a győztes harcból visszatérve adományt szoktak adni a népnek, ő ajándékokat adta az embereknek – a Szellem… ajándékait.” 19
A „fogságot fogságba vinni” kifejezés jól ismert fogalom volt a római világban, és a legyőzött ellenség kigúnyolására vonatkozik, nem a kiszabadított rabok hazavitelére. Jézus győzedelmes felvonulásáról olvasunk szintén a Kolossé 2: 15-ben: „Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmosságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és diadalmaskodott rajtuk benne.”
Összefoglalva tehát, a huszonnégy vén nem lehet a feltámadás első zsengéje, se nem feltámasztott és már a mennybe fölvitetett emberek egyáltalán, mert:

1. Jézus Krisztus a feltámadás első zsengéje.
2. Jézus Krisztus az első és eddig az egyetlen, aki véglegesen feltámadt.
3. Ki van zárva, tehát, hogy Krisztus előtt, Krisztussal együtt, vagy Krisztus után mind a mai napig akárki támadt volna fel véglegesen, és a mennybe vitetett volna fel.

Hasonlóképpen, Mózes nem támadhatott fel, mert:

1. Meg van írva, hogy meghalt és eltemettetett.
2. Nincsen megírva, hogy feltámadt.
3. Jézus volt az első.

Apropó, Mária mennybevitele emiatt szintén ki van zárva!
Végezetéül, megemlítem, nagyon röviden, néhány ismert kommentátor elméletét arról, hogy mit jelent a huszonnégy vén. A következő javaslatok vannak:

1. Az egyik legrégebbi elmélet az, hogy ezek a szentek a mennyben, aki várják a végleges állapotot. Azért 24, mert vagy a 12 zsidó törzsöt plusz a 12 apostolt, és így az egész egyházat képviselik, vagy a 24 papi beosztást (I. Krón 24: 1-19). (John Gill, Matthew Henry).
2. A szentek a mennyben az elragadtatás után. (John Darby).
3. Angyali lények (Johnson, Beasley-Murray, George E. Ladd).

Nem találtam más kommentárt, amely megemlítette az adventista magyarázatot. Ne hogy dogmatikus legyek, de nekem a legjobban tetszik a hármas, a következő okokból:
a) A vének ugyanabból a fajtából vannak, mint a négy élőlény, akik angyalok. A trón körül állnak, és dicsőítenek velük együtt (Jel 4: 4, 9-10). Együtt éneklik az új éneket (5: 8-9). Az ez ének Istent dicsőíti az emberek megváltásáért, de a vének sehol nem dicsőítik az Istent a saját üdvözségükért. Nem tartoznak sem a megváltottak, sem a vértanúk, sem az 144.000 közé.
b) Mikor az angyali seregek a bárányt tisztelik, koncentrikus körökben állnak a trón köré, angyalok, vének és élőlények (5: 11).
c) Mikor a megváltottak az üdvözségért dicsőítik az Istent, a vének más éneket énekelnek, az angyalokkal és az élőlényekkel együtt (5: 11).
d) Az egyik vén a megváltottakról beszél Jánossal, de nem tartozik közéjük (7: 13-17).
e) A vének és az élőlények azok közé tartoznak, akik nem tudják megtanulni a megváltottak énekét (14: 3).
f) Együtt a négy élőlénnyel, tömjént hoznak, ami a szentek imáit jelképezi (5: 8). Azt a szolgálatot máshol egy angyal végzi (8: 3).

Lábjegyzet:

1. J. Mark Martin, Seventh-day Adventism and the Writings of Ellen G. White, chapter 3, Internet

2. Ellen G. White, Early Writings, p. 164.

3. John Surridge Hetednapi Adventista Kommunikáció Igazgatóval folytatott interjú. Reachout Trust, Internet. Apropó, ugyanazon az interjún, azt mondja, hogy: „A legtöbb HNA számára, Azazel azonosítása egy lényegtelen mellékkérdés.” Az angol adventisták talán jó irányba haladnak!

4. Pl. Adam Clarke kommentárja.

5. Eusebius (265-340) egyháztörténelme szerint.

6. Origénesz, De Principiis, III. 2. 1.

7. D. W. Burdick és J. H. Skilton, NIV Study Bible, 1879. o.

8. Ellen G. White, Testimonies for the Church, 1. kötet, 659. o.

9. Encyclopaedia Britannica, cikk: Biblical literature.

10. Augustine, Reply to Faustus the Manichaean, 24: 1-3.

11. Dean Mischewski, The Assumption of Mary. Máté 27: 52-53-at szintén használja!

12. Mario Derksen, Do Souls Sleep after Death?

13. A. R. Faussett, Commentary on Jude.

14. The New Unger’s Bible Dictionary, cikk: Transfiguration.

15. Josephus, Antiquities, 4: 8.

16. Így magyarázza kommentárjában, pl. Kálvin, Clarke, Wesley, Henry.

17. Clemens Alexandrinus, Stromateis, VI, 15.

18. Ellen G. White, Desire of Ages, 834. o.

19. John Wesley, Kommentár. Hasonlóan is Kálvin és Clarke.

Használt irodalom:

Baldwin, J. G., Daniel – an Introduction and Commentary, IVP, 1978.

Ballenger, A. F., Cast out for the Cross of Christ, 1909 (Internet).

Barker, K. L. (ed.), The NIV Study Bible, Hodder and Stoughton, 1985.

Davidson, B., The Analytical Hebrew and Chaldee Lexicon, Zondervan, 1970.

Gingrich, F. W., Shorter Lexicon of the Greek New Testament, Chicago, 1965.

Guthrie, D., et al. (ed.), The New Bible Commentary Revised, IVP, 1970.

Ladd, G. E., A Commentary on the Revelation of John, Eerdmans, 1972.

Martin, J. M., Seventh-day Adventism and the Writings of Ellen G. White

Martin, W., The Kingdom of the Cults, Bethany House, 1997.

Nestle-Aland, Novum Testamentum Graece, DBG, 1988.

Unger, M. F., The New Unger’s Bible Dictionary, Moody Press, 1988.

Biblia, Református Zsinati Iroda, 1989.

The NIV Triglot Old Testament, Zondervan, 1981.

9

Megszűntek már?
A Szentlélek ajándékairól

Bevezetés:

„Az adventizmus másik jelentős vakfoltja” című cikkében 1, Joel Wolensky arra mutat rá, hogy az adventista mozgalmon belül is többször történt karizmatikus-féle megújulás. 1908-ban a Mackin házaspár meglátogatta Ellen White-ot, és arról számoltak be, hogy nyelveken szóltak, Szentlélekben énekeltek, prófétáltak, és démonokat űztek ki. Az Azusa Street-féle ébredés után történt ez, de korábban is volt ehhez hasonló.
Idézem Wolensky-t: 1 „Az adventizmuson belül máskor is tört ki „pünkösdizmus,” pl. Michigan állambeli Battle Creek-ben az 1890-es évek elején… A. T. Jones, E. J. Waggoner és W. W. Prescott vezetése alatt! De várjunk egy picit! Ők nem ugyanazok az emberek, akik az 1888-as „hitből való megigazulás” eseményét vezették, amiről minden HNA annyit hallott? Igen, ugyanazok.”
Mrs. White egyik látomása által viszont elítélte ezt az irányzatot, és az adventisták azóta is ellenzik a karizmatikus mozgalmat. (Érdekesképpen, Magyarországon is vannak karizmatikus adventisták, valamint szombattartó pünkösdiek is.) Ezt a kérdést, ami sokkal tágabb az adventizmusnál, jelen cikkemben tárgyalom.
Sok egyház és keresztyén mozgalom létezik, amely evangéliuminak vallja magát. Ezek között, mivel csak a Biblia alapján tanítják a dogmatikát, szilárd egyetértés van az alapvető teológiai kérdésékben, bár különbségek állhatnak fenn a nehezebben megállapítható dolgokra nézve. Az evangéliumi tábor mégis megosztódik egy bizonyos területen – a Szent Szellem munkájának az egyik aspektusán. A karizmatikus és pünkösdi felekezetek azt állítják, hogy az I. Korinthus 12-14-ben leírt szellemi ajándékok ma is használandóak a gyülekezetekben, ugyanakkor sok más egyház a cesszacionista szempontot vallja, azaz, hogy Isten ezeket kb. az első század végen megszüntette, illetve visszavonta. Egyes hivők és gyülekezetek gyakorlatát természetesen meghatározza ezzel kapcsolatos véleményük, de a választ erre a kérdésre elsősorban nem a gyakorlatban vagy a tapasztalatokban, hanem csakis a Bibliában kell keresni.

(E cikk folytatása a „Szentlélek ajándékairól” című bejegyzéseimben található)

Lábjegyzet:

1. Joel Wolensky, The Other Major Blind Spot of Adventism, Online
http://www.sabbath.com/sdanon/other.htm

Tanulmányok az Adventizmusról V

2009-11-09T11:17:00.000-08:00

7

Élet vagy Halál?
Tanulmány a halottak átmeneti és végső állapotáról

Bevezetés

Évszázadokon keresztül, a keresztyének azt tanították, hogy az emberek, akik nem fogadják el az Istentől kínált üdvösséget, örökké tartó büntetésben részesülnek. Sokáig, csak olyan csoportok tagadták meg ezt a tanítást, amelyek vagy szektáknak (pl. Jehova Tanúi, Krisztadelfián Egyház, Keresztény Tudomány Egyháza, unitárius irányzat) vagy legalább perifériásnak (hetednapi adventisták) számítottak. A liberális irányzat is elutasítja, sok minden mással együtt, amit a Biblia ír.
Manapság viszont, egyre több teológus, aki evangéliumi keresztyénnek vallja magát, az örök pokol helyett, valamilyen formában, a gonoszok megsemmisülését tanítja. Ezek közül említem John Stott anglikán lelkészt és Roger Forster-t, aki a londoni karizmatikus Ichthus közösség vezetője. Igaz, hogy „evangéliumi” teológusok szintén vannak, akik megtagadnak más tradicionális tanításokat is, mint pl. Krisztus helyettesítő megengesztelődése, a bűn valósága, Isten ítélete, a Szentírás tévedhetetlensége, és a hat napos teremtés.
Próbálnak talán egyfajta „kedvesebb” Istenről szóló, emberibb teológiát találni, ami elfogadhatóbb a XXI. századi gondolkodó számára. A pokolról John Stott ezt mondja: „Érzelmileg elviselhetetlennek találom a fogalmat. Nem értem, hogy az emberek hogyan tudnak együtt élni vele anélkül, hogy az érzéseiket ne tompítsák, illetve a feszültségtől össze ne roppanjanak.” 1 Vessük össze ezt Ellen G. White véleményével: „Mennyire visszataszító a szeretet és az irgalom minden érzelmének, valamint az igazságosság érzésének az a doktrína, miszerint a gonosz halottakat kínozzák tűzzel és kénkővel az örökké égő pokolban.” 2 Úgy látszik, hogy érzelmi síkon közelíti meg Stott ezt a kérdést, de azt is hiszi, hogy a Biblia mellette szól.
Nem minden fentiekhez hasonló teológus szerint, de a HNA, JT és Krisztadelfián tanítás szerint az embernek nincsen olyan része (lélek, szellem) ami túléli a fizikális halált, és ha meghal, megszűnik létezni. Eszerint, az „átmeneti állapotban” a halál és a halottak feltámadása között, nincsen tudatánál. Ez a „lélekalvás” fogalma, de ebben az esetben „lélek kioltása” helyesebb kifejezés lenne.
Ebben a cikkben, szeretném ezeket a tanításokat a Szentírás fényében megvizsgálni.

1. A halál elkülönülést jelent

Először, fontos azt megvizsgálni, hogy a Bibliában hogyan értették a halál fogalmát. Mind az ószövetségben, mind az újszövetségben, a halál szó (héber: מות mávet, görög: θανατος), elsősorban elkülönülésre utal. Ha valaki meghal, eltávozik. Pál utolsó levele második Timóteus, és ezt írja benne: „Mert én nemsokára feláldoztatom, és elérkezett az én elköltözésem ideje.” (II. Tim 4: 6). A prédikátor írja, hogy „elmegy az ember örök otthonába.” (Préd 12: 5).
Láthatjuk azt is, hogy bár a halál szó természetesen utal a földi élet végére, nem csak erre használják. Mikor Isten parancsot adott Ádámnak az Édenkertben, hogy ne egyen a tiltott fának a gyümölcséből, ezt mondta: „A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert a róla való evésed napján halállal halsz meg.” (I. Mózes 2: 16-17 héber alapján). Miután Ádám tényleg evett a fáról, több száz év telt el a testi haláláig, de valami azonnal következett be – megszakadt a kapcsolata Istennel. Addig közössége volt vele, de utána félt tőle, elrejtőzött, és végül kiűzte az Úr az Édenkertből (I. Mózes 3).
A hitetlen ember azért szellemi halottnak nevezhető, mert a bűne miatt nem áll kapcsolatban Istennel: „Nem az ÚR keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg.” (Ézs 59: 1-2).
Jézus is halottnak mondja az olyan embert: „Hagyd a halottakra, hogy eltemessék halottaikat!” (Máté 8: 22); „Bizony, bizony, mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak.” (János 5: 25). Pál apostol azt írja, hogy: „Ti halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt.” (Ef 2: 1). És János apostol: „Aki nem szereti a testvérét, az a halálban van” (I. János 3: 14b).
Azzal ellentétben, hogy a halál elkülönülést, az élet közösséget, kapcsolatot jelent. Pál így folytatja érvelését: „De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt.” (Ef 2: 4-5). Jézus azt mondja, hogy: „Aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.” (János 5: 24). János ezt írja levelében: „Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket.” (I. János 3: 14a). A fenti megállapítás miszerint élő emberek is „halottak” lehetnek nem csupán költői túlzás, hanem az újszövetség nyilvánvaló és következetesen alkalmazott tanítása.
Az evangélium üzenete szerint tehát, most már nem kell Istentől elkülönülve élni, hanem kibékülhetünk vele: „Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát.” (II. Kor 5: 18).
Attól a pillanattól kezdve, hogy kibékültünk Istennel hit által, az ige szerint örök életünk van: „Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy az Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Akiben a Fiú van, abban van az élet, akiben nincs az Isten Fia, abban nincs meg az élet sem. Ezt azért írtam nektek, akik hisztek az Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van.” (I. János 5: 11-13).
A következő versekből is látszik, hogy az örök élet az Istennel való kapcsolatnak felel meg. Jézus így szól az Atyához főpapi imájában: „Az örök élet pedig azt jelenti, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és azt, akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (János 17: 3). Szintén János apostol tollából: „De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és azért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet.” (I. János 5: 20).
Mivel a hivő számára már elkezdődött az örök élet, és az ítélet már megtörtént [„Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre” (János 3: 18); „aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy” (János 5: 24); „Nincs most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak.” (Róma 8: 1)], valamint az új teremtés is [„Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme, új jött létre.” (II. Kor 5: 17)], annak az életnek soha nem lesz vége – Jézus ezt mondja: „Bizony, bizony, mondom néktek, ha valaki megtartja az én igémet, nem lát halált soha.” (János 8: 51); „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.” (János 11: 25-26).
Pál apostol szerint semmi, még a fizikális halál sem tud minket elkülöníteni Istentől: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” (Róma 8: 38-39).
Az egyik oka, hogy miért találom elfogadhatatlannak a lélekalvás elméletét az, hogy ez azt jelentené, hogy az örök élet egy meghatározatlan időszakra megszakadna, és később újra elkezdődne.
Az előzőek alapján, az a meglátásom, hogy az élet szó (ζωη) sokkal többet jelent, mint a puszta létezés. Van egy másik görög szó (βιος), ami a földi, fizikális életre vagy a megélhetésre utal. Lásd, pl. a magvető példázatában: „Akiknél a tövisek közé esett, azok hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják azt bennük, és nem érlelnek termést” (Lukács 8: 14); és a szegény özvegy adományával kapcsolatban: „ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije volt, az egész megélhetését” (Márk 12: 44).
A halál azonban, nem utal a létezés megszűnésére. A következő igék arra utalnak, hogy a kárhozat az Isten jelenlétéből való kizárást jelenti, nem a megsemmisülést:
Jézus mondja a megtérni nem akaró emberekről: „Akkor lesz sírás és fogcsikorgatás, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot és a prófétákat mind az Isten országában, magatokat pedig kirekesztve onnan.” (Lukács 13: 28).
Az utolsó ítéletnél a gonosz nemzeteknek: „Menjetek előlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készíttetett.” (Máté 25: 41).
Az emberről, akinek nem volt „mennyegzői ruhája”: „Kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek ki a külső sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.” (Máté 22: 13).
Pál apostol írja, hogy Jézus eljövetelekor: „Bosszút áll azokon, akik nem ismerik az Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának. Ezek majd örök pusztulással bűnhődnek, távol az Úr arcától és a hatalmának dicsőségétől.” (II. Thessz 1: 9).
Nagyon kevés van a Bibliában arról, hogy milyen lesz az örök élet, de a Jelenések könyve utolsó részében van rá szimbolikus utalás. Itt láthatjuk, hogy az igazak beléphetnek a szentvárosba, a gonoszok viszont, ki vannak zárva belőle: „Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba. Kívül maradnak az ebek, a varázslók és a paráznák, a gyilkosok és a bálványimádók, és mindenki, aki szereti és cselekszi a hazugságot!” (Jel 22: 14-15).

2. A Bibliában található képek a pokolról

Ha megemlítik a poklot, akkor biztos, hogy a legtöbb ember a tűzre gondol. Ez tényleg gyakori képe annak, amit a Biblia mond az ítéletkor bekövetkezendő eseményekről, de nem az egyetlen.
Szeretném azt hangsúlyozni, hogy a Szentírás sokszor képletes nyelvezetet használ, hogy leírjon olyan szellemi igazságokat, amelyeket az ember soha nem tapasztalt meg, és nem tudhatja, hogy az valójában milyen. Például, tudjuk, hogy mennybemenetelekor, Jézus „Isten jobbján ült le” (Zsidó 1: 3), és az óta is ott van (Kol 3: 1). Ez jelképe annak, hogy miután befejezte a megváltás munkáját, Jézus belépett Isten jelenlétébe, és most közbenjár értünk. Nem szabad ebből következtetni, hogy pl. Istennek van jobb és bal oldala, vagy szék van a mennyben. Ez képekben van írva, mert még nem rendeztek kirándulást a mennybe, hogy megnézzük.
Hasonlóképpen, senki nem tapasztalta meg, hogy milyen állapotban lesznek az emberek az örökkévalóságban, de a Biblia jelképesen leírja, néha több szimbólumot használva egy-egy igében. Az elveszett emberek állapotáról, a következő képek vannak:

A. Kizárás Isten jelenlétéből.

„Mert amikor az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival, tűz lángjában, bosszút áll azokon, akik nem ismerik az Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának. Ezek majd örök pusztulással bűnhődnek, távol az Úr arcától és a hatalmának dicsőségétől.” (II. Thessz 1: 9).
Ezt a fogalmat már az előző részben megbeszéltük. Az örökkévalóságban, a gonoszok kívül maradnak a szentvároson (Jel 22: 14-15).

B. Sötétség.

Jézus több helyen beszél a külső sötétségről, pl.: „De mondom néktek, hogy sokan eljönnek napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában; akik pedig Isten országa fiainak tartják magukat, kivettetnek a külső sötétségre, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.” (Máté 8: 11-12).
Péter és Júdás apostolok leírják a hamis tanítók sorsát: „Ezek vizetlen források, forgószéltől sodort ködfoszlányok, akiknek a sötétség homálya van fenntartva.” (II. Péter 2: 17); „Mint a tenger megvadult hullámai, amelyek saját szégyenüket tajtékozzák, bolygócsillagok, akikre az örök sötétség homálya vár.” (Júdás 13).
Nincsen utalás arra, hogy miután valaki belekerül tudatos állapotban (sírva) az örök sötétségbe, később megszűnik létezni.

C. Pusztulás.

Két görög szó van a pusztulásra: ολεθρος és απωλεια (plusz rokon igei formák), és mind a kettő romlott, tönkrement, elveszett állapotra utal.
Az előző szó szerepel a már idézett II. Thessz 1: 9-ben: „Ezek majd örök pusztulással bűnhődnek, távol az Úr arcától és a hatalmának dicsőségétől.” Az utóbbi pedig, pl. ezekben: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, hiszen a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a Gyehennában.” (Máté 10: 28); „Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a pusztulásba (kárhozatba) visz, és sokan vannak, akik azon járnak.” (Máté 7: 13).
Az ολεθρος szó ritkán fordul elő a Bibliában, csak ezekben az igékben: I. Kor 5: 5; I. Thessz 5: 3; II. Thessz 1: 9; I. Tim 6: 9. Minden esetben, a „pusztulás, rontás, romlás” jelentés indokolt.
Az απωλεια/απολλυμι szó szerepel többször, pl.: „Új bort sem töltenek régi tömlőbe, mert a tömlő szétreped: a bor is kiömlik, a tömlő is elpusztul” (Máté 9: 17). Lukács 15-ben, mind a juh (6. vers), a pénz (9. vers), és a fiú (32. vers) „elpusztult,” illetve elveszett, de később megtalálták. Ezekből az látszik, hogy az απωλεια szó arra utal, hogy valami elvész, tönkremegy, elromlik, haszontalanná válik. A tömlő anyaga még létezik, de a tárgyat az eredeti céljára nem lehet használni, mert szétrepedt. A pénzérme létezett még, de addig nem lehetett használni, amíg meg nem találták. Ez a szó nem jelent megsemmisülést.

D. Isten haragja.

„Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, az nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” (János 3: 36). Az a tény, hogy Isten haragja marad (μενει) valakin, egy maradandó, állandó állapotot feltételez. Ez nem összeegyeztethető a megsemmisüléssel.

E. Örök büntetés.

Jézus mondja a gonosz nemzetekről, hogy az utolsó ítéletnél: „Ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre.” (Máté 25: 46). A büntetés szó görögül κολασις, ami egyszerre büntetést és gyötrelmet jelent. Ez a főnév csak még egy versben szerepel (a rokon ige még kettő másban), amit az új fordítás így ad vissza: „A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, abban nem lett teljessé a szeretet.” (I. János 4: 18).
Az örök szó görögül αιωνιος. Ez az αιων szóból származik, ami az örökkévalóság mellett korszakot is jelent, de a melléknévi forma jelentése mindig örök: örökké tartó, vég nélküli, vagy ha Istenre vonatkozik, kezdet és vég nélküli. Egy ellenvetése annak, hogy a Máté 25: 46 örökké tartó büntetést tanít az, hogy ez inkább egy örökérvényes bírósági döntésre utal. A büntetés nem tart örökké, hanem a gonoszokat örökre semmisítik meg, és ennek a folyamatnak van örök eredménye - nem lehet visszafordítani. A következő problémák vannak ezzel az állásponttal:
· Ebben a versben, az „örök büntetés” párhuzamban áll az „örök élet” kifejezéssel. Ha az örök büntetés nem tart örökké, akkor azt kéne következtetni, hogy vagy az örök élet sem tart örökké, vagy az αιωνιος szónak két teljesen külön jelentése van ebben a paralelizmusban.
· A κολασις szó gyötrelmet jelent, és az a gondolat, hogy a megsemmisültek gyötrődnek teljesen értelmetlen, valamint az örökérvényes gyötrelem fogalma is.

F. Gyehenna.

„Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak. Megmondom nektek, kitől féljetek: attól féljetek, akinek arra van hatalma, hogy a megölés után a Gyehennára is vessen. Bizony mondom néktek: Tőle féljetek.” (Lukács 12: 4-5 - görög alapján).
Egy ige kivételével (Jakab 3: 6), csak Jézus ajkán fordul elő a Gyehenna szó a Bibliában. Unger Biblikus Szótára ezt írja róla: „Gyehenna: a Jeruzsálemtől délre található mély, keskeny szakadék, ahol a zsidók a Moloknak áldozták fel a gyermekeiket. Az ószövetségi neve a Ben-hinnóm völgye (II. Kir 23: 10). Későbbi időkben, mindenféle rothadó anyagnak a befogadójaként szolgált, ami a szent várost tisztátalanította volna, és így lett a jelképe vagy képviselője az örök büntetés helyének, főleg az állandóan égő tüzei miatt.” 3
A fönt idézett igéből kiderül, hogy Jézus nem a Ben-hinnóm völgyére gondolt csupán, mikor használta ezt a szót. Hiszen, ha valaki már meghalt, akkor mindegy neki, ha elégetik a holttestét, vagy pl. földbe temetik. Jézus egy halál utáni állapotra utal.
Nézzük meg, hogy ezen kívül mit mond az Úr erről a helyről: „Ha a jobb szemed visz bűnre, vájd ki és dobd el magadtól, mert jobb neked, ha egy vész el tagjaid közül, mintha egész tested vettetik a Gyehennára. Ha pedig jobb kezed visz bűnre, vágd le és dobd el magadtól, mert jobb neked, ha egy vész el tagjaid közül, mintha egész tested vettetik a Gyehennára.” (Máté 5: 29-30); „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, hiszen a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a Gyehennában.” (Máté 10: 28); „Ha bűnre visz az egyik kezed, vágd le, mert jobb, ha csonkán mégy be az életre, mintha két kézzel mégy a Gyehennára, az olthatatlan tűzre. És ha az egyik lábad visz bűnre, vágd le; mert jobb, ha sántán mégy be az életre, mintha két lábbal vetnek a Gyehennára. És ha az egyik szemed visz bűnre, vájd ki, mert jobb ha fél szemmel mégy be az Isten országába, mintha két szemmel vetnek a Gyehennára, ahol nem pusztul el a férgük, és a tűz nem alszik el.” (Márk 9: 43-48).
Ezekkel kapcsolatban, néhány megjegyzés:
· Több Bibliafordítás a pokol szóval adja vissza a görög γεεννα szót. Ez félrevezető lehet, mert a héber Seól és a görög άδης és ταρταρυς szintén pokolként szerepelhetnek. Ezek más fogalmakra vonatkoznak, amelyik témára visszatérünk. A Gyehenna (úgy, mint a fönt említett más kifejezések) a végleges, elveszett állapotra utal mivel:
· Bár Jézus jelképesen beszél a testrészekről, de úgy látszik, hogy az ember testben kerül bele a Gyehennába. Ez csak a feltámadás után lehet, és megegyezik a Jelenések könyvében leírtakkal.
· Jézus mondanivalója az, hogy ezt a helyet minden erőfeszítéssel, minden áron el kell kerülni.
· Az olthatatlan tűz és a halhatatlan féreg egy állandó állapotra utal.

G. Tűz.

Jézus mind egyenesen, mind példázatokban beszél a tűzről: „Én pedig ezt mondom nektek, aki haragszik atyafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette, aki pedig azt mondja atyafiának: Ostoba! – méltó a főtörvényszéki eljárásra; aki pedig azt mondja: Bolond! – méltó a Gyehenna tüzére.” (Máté 5: 22); „Ha egyik kezed vagy lábad botlásodat okozza, vágd le, és dobd el magadtól: jobb neked, ha csonkán vagy sántán mégy be az életre, mintha két kézzel vagy két lábbal vettetel az örök tűzre. Ha pedig egyik szemed okozza botlásodat, vájd ki, és dobd el magadtól: jobb neked, ha félszemmel mégy be az életre, mintha két szemmel vettetel Gyehenna tüzére. (Máté 18: 8-9); vö. „Gyehennára, az olthatatlan tűzre; ahol a tűz nem alszik el.” (Márk 9: 43, 48); „Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén. Az Emberfia elküldi angyalait, és összegyűjtik országából mindazt, ami megbotránkoztató és mindazokat, akik gonoszságot cselekszenek, és a tüzes kemencébe dobják őket; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.” (Máté 13: 40-42); vö. „Így lesz a világ végén is: eljönnek az angyalok, és elkülönítik a gonoszokat az igazaktól, és a tüzes kemencébe dobják őket, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.” (Máté 13: 49-50).
Júdás apostol is megemlíti: „Ugyanígy Sodoma és Gomora, meg a körülöttük levő városok, amelyek ezekhez hasonló módon paráználkodtak, és idegen test utáni kívánság hajtotta őket, az örök tűz büntetésében részesülőknek példájaként szolgálnak. (Júdás 7 – görög alapján).
Máté 25: 31-46 nem példázat, mint az előző két történet (a tíz szűz és a talentumok), mivel Jézus nem így kezdi: „Olyan lesz Isten országa, mint…,” hanem így: „Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében…” Ez annak a leírása, hogy mi történik az utolsó ítéletnél, és ebből láthatjuk, hogy a gonoszok sorsa ugyanaz lesz, mint a bukott angyaloké: „Menjetek előlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készíttetett.” (Máté 25: 41).
Ugyanazt tanuljuk a Jelenések könyvéből is, mivel mind az ördög, mind az elveszettek a tüzes tóba kerülnek (Jel 19: 20; 20: 10, 15; 21: 8).
A Sátánról, ezt olvassuk: „Az ördög pedig, aki megtévesztette őket, a tüzes és kénes tóba vettetett, ahol a fenevad és a hamis próféta is van, és őket kínozzák éjjel és nappal örökkön-örökké.” (Jel 20: 10). „Kínozzák őket” görögül βασανισθησονται. Ez egy tudatnál levő kínzásra, gyötrésre utal. Az időtartamra nézve, a kifejezés εις τους αιωνας των αιωνων – szó szerint „a korszakok korszakaiba.” Más igékben arra használják, hogy Istennek meddig legyen dicsősége (I. Tim 1: 17; II. Tim 4: 18) és ő meddig él (Jel 4: 9), a megváltottak meddig uralkodnak (Jel 22: 5), és az elveszettek meddig szenvednek (Jel 14: 11). Az „éjjel és nappal” kifejezéssel összekapcsolva, ez a leghatározottabb jelölés egy meg nem szűnő állapotra, ami csak létezik a görög nyelvben.
Az elkárhozottak szintén belekerülnek a tóba: „Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tűz tavába vetették.” (Jel 20: 15); „De a gyáváknak és hitetleneknek, az utálatosoknak és paráznáknak, a varázslóknak és bálványimádóknak, és minden hazugnak meglesz az osztályrésze a tűzzel és kénnel égő tóban: ez a második halál.” (Jel 21: 8). Az utóbbi hasonlít a Jel 22: 15-ben található listára, ami azt engedi következtetni, hogy a tüzes tó, a második halál, és a szentvárosból való kizárás mind jelképei ugyanannak az állapotnak.
Úgy érvelnek néhányan az örök büntetés ellen, hogy ezt a jelképet nem azért használja az ige, mert a tűzzel égetés fájdalmat okoz, hanem azért, mert a tűz megsemmisíti a benne levő tárgyakat. Sőt, a Zsidó 10: 26-27-ben meg van írva: „Mert ha szándékosan vétkezünk az igazság teljes megismerése után, nincs többé bűneinkért való áldozat, hanem az ítéletnek valami félelmetes várása, amikor tűz lángja fogja megemészteni az ellenszegülőket.” Ha a tűz megemészti őket, utána már nem léteznek. A következőképpen válaszolnék erre:
· Ez az egyetlen újszövetségi ige, amivel a megsemmisülést lehetne alátámasztani.
· A görögben a folyamatos jelen idejű főnévi igenév áll. A szerző ezt írja: „εσθιειν μελλοντος,” ami azt jelenti, hogy „majd eszi őket” – mint folyamatos állapot. A megsemmisülést az aoristos igeidővel lehetett volna kifejezni: „φαγειν μελλοντος,” mint „majd megeszi őket.” A szerző azonban, nem ezt írta.
· Máshol, a Biblia a „megemészt” szót átvitt, képletes értelemben is használja, pl., mikor Jézus megtisztította a templomot: „Ekkor tanítványainak eszébe jutott, hogy meg van írva: „A te házad iránt való féltő szeretet emészt engem.”” (János 2: 17); és az egyiptomiakról: „Böglyöket bocsátott rájuk, hogy megemésszék őket, és békák, hogy romlást hozzanak rájuk.” (Zsolt 78: 45). Világos, hogy ezek a versek nem utalnak a megsemmisülésre.
· Igaz, hogy a földi tűz elégeti a belédobott tárgyakat, de a tűz csak a sok jelkép közül egy, ami az elkárhozottak állapotára utal. Ez a tűz a következőképpen különbözik a földi tűztől:
* Örök (Máté 18: 8; 25: 41)
* Olthatatlan (Márk 9: 43)
* Nem alszik el (Márk 9: 48)
* Örökkön-örökké füstöl (Je 14: 11)
* Nem világít (mert sötétség is van – Júdás 13)
· A tűz csak az egyike a pokolra használt jelképeknek: sem a sötétség, sem az Istentől való távollét nem semmisít meg semmit.

H. A második halál

Ez a kifejezés csak a Jelenések könyvében fordul elő, a következő versekben: 2: 11; 20: 6; 20: 14; 21: 8. Ezekből azt tanuljuk, hogy a második halál azonos a tüzes tóval (20: 14; 21: 8). Arra emlékezve, hogy a halál elkülönülést jelent, az első halál a földi életnek a vége, a testi halál lenne – az ember eltávozik a földtől. Ez nem végleges állapot, mert ebből mindenki fel fog támadni, de nem mind egyszerre. A sorrend részleteit pontosan kideríteni kicsit bonyolult, de úgy tűnik, akik Krisztusban hittek, azok támadnak fel először. Ez az első feltámadás, aminek Krisztus volt az első zsengéje (Jel 20: 1-6; I. Kor 15: 20-24). Ezeknek nem árt a második halál (Jel 2: 11; 20. 6) mert örök életre támadnak fel (Dániel 12: 2). A gonoszok viszont, később támadnak fel (Jel 20: 5-15), és ők örök gyalázatra (Dániel 12: 2), a tüzes tóba vetik őket – ez a második halál.
Az ítélet után véglegesen „eltávoznak.” Isten elküldi őket (Máté 25: 41), ezentúl ki vannak zárva jelenlétéből (Jel 22: 15). Ebből az állapotból nincsen visszaút.

3. Az átmeneti állapot

A reformáció idejétől, néhány bibliatudós tanítani kezdte a lélekalvás doktrínát, köztük John Wycliffe, William Tyndale és Martin Luther. Az utóbbinak a véleménye pedig megváltozott, mert később ezt állította: „A halál és a feltámadás közötti időszakban, a lélek nem alszik, hanem ébren van, élvezi az angyalok és az Isten látványát, és közössége van velük.” 4
A legtöbb ige, amellyel alátámasztják a lélekalvás fogalmát, az ószövetségben található. Az ószövetség pedig nagyon keveset tanít a halál utáni állapotról. Az örök életet egyszer említi meg csupán (Dániel 12: 2), és a halottak feltámadására csak kétszer utal világosan (Ézs 26: 19; Dániel 12: 2). Ez valószínűleg azért van, mert a mózesi szövetség a földi életre vonatkozik. Nézzük meg még egyszer az újszövetség tételeit, a mózesi szövetséggel összehasonlítva:

ÚJSZÖVETSÉG
· Ígéret – örök élet
· Feltétel – hit
· Jel – az Úrvacsora

MÓZESI SZÖVETSÉG
· Ígéret – nagy földet kap a zsidó nép
· Feltétel – engedelmeskednek a törvénynek
· Jel – a szombatnap

V. Mózes 28-ban olvashatunk a nép viselkedésének a következményeiről. Ha engedelmeskednek a törvénynek, Isten megáldja őket, ha engedetlenek pedig átkozottak lesznek. Az áldások és átkok részleteiről nagyon alaposan számol be ez a rész, de a halál utáni következményekről nem esik szó. A legnagyobb áldás az, hogy bővölködő életet élnek Kánaán földjén, a legrosszabb átok viszont az, hogy rabszolgák lesznek idegen földön.
Teljesen érthető azért, hogy a halál rendkívül nem-kívánatos állapotnak számított számukra. Feltételezhető, hogy ennek fényében kell megérteni az olyan gondolatokat, minthogy az élők és nem a halottak dicsérik az Urat (Ézs 38: 18-19), ha valaki meghal, semmivé válnak tervei (Zsolt 146: 4), és a halottak nem tudnak semmit arról, ami történik a nap alatt (Préd 9: 3-6).
Néhány ige is van, ami szerint a létezés valamilyen formában folytatódik a halál után: „Megremegnek az árnyak 5, amelyek a víz alatt nyugszanak. A Seól leplezetlen Isten előtt, nincs eltakarva a pusztulás helye.” (Jób 26: 5-6); „Megrendült ott lent a Seól, látva jöttödet. Felkölti miattad az árnyakat 5, a föld összes hatalmasait, fölkelti trónjukról a nemzetek királyait. Rákezdik mindnyájan, és ezt mondják neked: Te is erőtlen lettél, mint mi, hozzánk hasonlóvá lettél!” (Ézs 14: 9-10).
Nagyon kevés van erről az ószövetségben, és a bizonyíték nehezen értékelhető, mert következetlennek tűnik. Nem foglalkoztak a halottak állapotával, mert az élők voltak Isten szövetségesei.
Az újszövetségben viszont, Isten megígéri az örök életet azoknak, akik Jézus Krisztusban hisznek (pl. János 3: 16). A lényeges célja a keresztyén életnek mindenkeppen a halottak feltámadása (Fil 3: 10-11; I. Kor 15), a halál és a feltámadás közötti időszak nem annyira fontos mert átmeneti, ideiglenes, de mégis van néhány utalás erre is.
Az adventisták azt állítják, hogy az embernek nincsen olyan része, ami a testén kívül létezhet, mert az ember egység. 6 Ennek következtében, a testi halál és a feltámadás között teljesen megszűnik létezni. A feltámadást úgy értelmezik, hogy Isten gondolataiból újrateremti az embert. Ezzel az állásponttal a következő problémák vannak:
1. Nincsen megírva a Bibliában, hogy az ember nem létezhet testen kívül.
2. A Biblia arra utal, hogy az ember nem testből áll, hanem testben él: „Tudjuk pedig, hogy ha földi lakósátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk…” (II. Kor 5: 1); „De helyesnek tartom, hogy míg ebben a sátorban vagyok, emlékeztetéssel ébresztgesselek titeket. Mert tudom, hogy hamar leteszem sátoromat, amint a mi Urunk Jézus Krisztus is kijelentette nekem.” (II. Péter 1: 13-14). Ez a két ige az emberi testet sátorral hasonítja össze. Ebben lakik az ember lényeges énje.
3. Pál apostol mesél egy olyan ismerőséről (valószínűleg saját maga), aki elragadtatott a paradicsomba, és ezt mondja: „hogy testben-e (σωμα) vagy testen kívül-e, nem tudom, csak az Isten tudja.” (II. Kor 12: 2, 3). Ezzel elismeri azt a lehetőséget, hogy testen kívül is lehetett volna, ami azt jelenti, hogy az ember létezhet testen kívül.
4. Pál szintén írja: „Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség. Ha pedig a testben (σαρξ) maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor, hogy melyiket válasszam: nem tudom. Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél; de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy testben maradjak.” (Fil 1: 21-23); „Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben (σωμα) lakunk, távol lakunk az Úrtól; mert hitben járunk, nem látásban. De bizakodunk, és inkább szeretnénk kiköltözni a testből, és hazaköltözni az Úrhoz. Ezért arra törekszünk, hogy akár hazaköltözünk, akár távol lakunk, kedvesek legyünk neki.” (II. Kor 5: 6-9). Pál azt várja, hogy halála után, testtől távoli állapotban az Úrnál lesz, ahol várja a feltámadást:
5. „Ha azt hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, ugyanúgy az Isten az elhunytakat Jézus által elhozza ővele… mert maga az Úr fog alászállni a mennyből és a Krisztusban elhunytak feltámadnak először.” (I. Thessz 4: 14, 16 – görög szerint). Krisztus most a mennyben van. Isten majd visszahozza a mennyből a földre, azokkal együtt, akik meghaltak benne. Ott kapnak feltámadási testet, és azok, akik addig élnek, elragadtatnak.
6. Ugyanezt a sorrendet láthatjuk a Jelenések 20-ban is: „És láttam azoknak a lelkeit (ψυχη), akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért és az Isten igéjéért… ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig… ez az első feltámadás.” (Jel 20: 4, 5). Ezek mártírhalált haltak, és lelkeiket látja János a mennyben, majd feltámadnak a halálból.
7. Korábban, ugyanebben a könyvben, ezt olvassuk: „És amikor felbontotta az ötödik pecsétet, láttam az oltár alatt azoknak a lelkeit (ψυχη), akiket az Isten igéjéért öltek meg, és azért a bizonyságtételért, amelyet megtartottak. És hatalmas hangon kiáltották: Urunk, aki szent és igaz vagy, meddig nem ítélsz, és meddig nem állsz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak?” (Jel 6: 9-10). Ezek az emberek mindenképpen halottak, még nem támadtak fel, és tudatnál vannak, mert kiáltoznak.
8. A szadduceusokkal folytatott vitájában, Jézus ezt mondja: „A halottak feltámadásáról pedig – nem olvastátok-e, amit Isten mondott nektek: Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene? Az Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké.” (Máté 22: 31-32). Jézus természetesen elsősorban a feltámadásról beszél, de gondoljunk bele. Ha sem Mózes idejében, sem Jézus idejében a pátriárkák nem léteztek Isten gondolatain kívül sehol, az érv nem működik. Abban az esetben, Isten az élők Istene volt, később majd az lesz, de pillanatnyilag nem az!
9. A megdicsőülés hegyén, Mózes és Illés megjelentek Jézusnak (Márk 9: 4). Illés testben ragadtatott el (II. Királyok 2: 11), Mózes pedig meghalt és eltemettetett (V. Mózes 34: 5-6). Nincsen megírva, hogy feltámadt a halálból és a mennybe szállt fel, 7 viszont meg van írva, hogy Jézus volt az első, aki feltámadt a halálból (Ap Csel 26: 23; vö. I. Kor 15: 20; Kol 1: 18).
10. Saul királynak megjelent Sámuel próféta halála után (I. Sámuel 28). Igaz, hogy Saul vetkezett, mert a halott idézést tiltja a törvény (V. Mózes 18: 9-13). Meg van írva, viszont, hogy Sámuel beszélt vele (15., 16. v.). Természetesen lehetne feltételezni, hogy ez utánzó démon volt, de hol van ez megírva?
11. Mikor Jézus függött a keresztfán, az egyik mellette levő ezt mondta neki: „Jézus, emlékezzél meg rólam, mikor eljössz királyságodba.” Erre így felelt neki: „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.” A lator ismerte a zsidó nép reménységét a Messiással kapcsolatban. Ez volt az elvárás, hogy Jeruzsálemben alapítja meg a királyságát, és a zsidók akkor a világ urai lesznek. Jézus nem felelt meg ennek a képnek – azért feszítették keresztre – de a lator mégis felismerte benne a Messiást. Az volt a kérése, hogy mikor Jézus eljön, és felépíti itt a királyságát, legyen ő is vele. Jézus egy másik helyet és egy másik időpontot ajánlott neki. Nem csak itt leszel velem, mikor eljövök, hanem a paradicsomban (ez ritka szó, de valószínűleg a mennyet jelenti, vö. II. Kor 12: 4), és ráadásul, még ma!
12. Már megbeszéltük az első részben, hogy ha valaki Jézusban hisz, soha nem fog meghalni (János 11: 26). Furcsa lenne, ha János apostol, aki ezt írta, már kétezer éve nem létezne.
13. Az eddig tárgyalt pontok mind az igazak átmeneti állapotára vonatkoznak. A gonoszokéról rendkívül kevés található. Van Lukács 16: 19-31, a gazdag és Lázár története. Walter Martin szerint, ez nem példázat, mert ez nincsen megírva róla, valamint példázatokban Jézus nem használt neveket, mint Lázár és Ábrahám. 8 De ha példázat is, valószínűtlen, hogy Jézus rossz teológiát használt volna, hogy illusztráljon egy pontot. Végül is, példázatai valóságos helyzetekről szóló történetek - mezőgazdaság, halászat, kereskedés - amelyekkel mennyei igazságokat is tanít. Egyedi eset lenne, ha ez kivétel.
Meg kell mondani, azonban, hogy ezzel a történettel alig tudjuk megindokolni a középkori rémképeket a pokolról. Nem szerepelnek benne Sátán és a démonok – hiszen, ez még nem a Gyehenna. A szöveg azt írja, hogy ez a Hádés (Luk 16: 23, görög – άδης). Az ószövetség LXX fordítása ezzel a szóval fordítja a héber שאול – Seól szót. Úgy látszik, hogy ez néha egyszerűen a sírt jelenti (I. Mózes 42: 38; Jób 14: 13), néha a halottak lakóhelyét (Ész 14: 9) vagy a mennynek az ellenkezőjét (Zsolt 139: 8). Olyan esetekben, mikor ezek a szavak a halottak hazájára vonatkoznak, ez az átmeneti és nem a végső állapot. Annyit tanulunk a gazdag és Lázár történetéből, hogy az igaz vigasztalódva (25. v.) és a gonosz gyötrelmek között (24. v.) várja a feltámadást. Mikor a gonoszok feltámadnak, a halál és a Hádés kiadják a halottakat, akik bennük vannak. (Jel 20: 13).
Nem olvassuk a Bibliában, hogy a bukott angyalok a Hádésben tartózkodnak. A Sátán és a démonok még szabadon járkálnak a földön (Jób 1: 7; Luk 11: 24-26), de tudják, hogy nemsokára szenvedni fognak (Máté 9: 29).
Bizonyos angyalok fogságban vannak most is: „Azokat az angyalokat is, akik nem becsülték meg a maguk fejedelemségét, hanem elhagyták saját lakóhelyüket, örökkévaló bilincsekben és sötétségben tartja fogva annak a nagy napnak az ítéletére,” (Júdás 6); „Mert az Isten sem kímélte meg a bűnbe esett angyalokat sem, hanem az alvilág sötét melységébe taszította őket, hogy őrizetben maradjanak az ítéletig. (II. Péter 2: 4). Az utóbbi versben szerepel a Tartarüsz szó igei formája, mint hapax legomenon. E helyről nem tanulunk többet a Bibliából, de nincsen megírva, hogy itt emberek is vannak. (Az itt leírt helyzetről sokkal több van I. Énók könyvében. Ez viszont, nem Szentírás.)
Az egyetlen másik ige, amit találtam, ami esetleg utal a gonoszok átmeneti állapotára II. Péter 2: 9: „Éppen így meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésből, a gonoszokat pedig bűntetések/gyötrelmek (κολασις igei formája) között az ítélet napjára.”
14. A Biblia soha nem utal a feltámadásra, mint újjáteremtésre, sőt, meg van írva, hogy az új teremtés már megtörtént a hívők számára (II. Kor 5: 17).
15. Végezetül, filozófiai kérdések is vannak:
i) Ha Isten képes újrateremteni a megváltott embert, aki ezentúl szeretni fogja és engedelmeskedik neki, miért nem teremtette meg Ádámot és Lucifert olyannak pont az elején, hogy szabad akaratból szeressék őt? Megspórolta volna az egész balhét.
ii) Ha meghalok, megszűnök létezni, és határozatlan idő múlva Isten újjáteremt gondolataiból, az az ember tényleg én leszek? Ha megmarad az igazi énem, lelkem, vagy amit akarsz, és ez később halhatatlan testet kap, akkor biztos, hogy az még mindig én vagyok. De ha Isten újraformál gondolataiban őrzött adatok alapján, az a lény legfeljebb tökéletes másolat, ami mindenben megegyezik az eredetivel, sőt, lehetséges, hogy azt is hiszi, hogy az eredeti, de valójában nem az! Nem tetszik az a gondolat, hogy egész életemen át igyekszem, hogy minél jobban megfeleljek Isten akaratának, aztán megsemmisülök, és Isten egy rólam készült hiteles másolatnak adja majd az örök életet. Ráadásul, ez semmiképpen nem egyezik meg azzal, hogy „aki bennem hisz nem hal meg soha.”
A fent felsorolt pontok alapján azt állítom, hogy fizikális halálakor nem szűnik meg az ember, hanem tudatos állapotban tovább létezik, vagy Istennel kapcsolatban a hívő esetén, vagy ellenkező esetben elkülönülve tőle. Ebből az ideiglenes, test nélküli állapotból mindenki fel fog támadni.

4. Lélek és szellem

I. Thesszalonikai levelében, Pál apostol így búcsúzik el a testvérektől: „Maga a békesség Istene pedig szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti szellemeteket, lelketeket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Hű az, aki elhív erre titeket; és ő meg is cselekszi azt.” (I. Thessz 5: 23-24.) Ebből kiderül, hogy az embernek van teste, van lelke és van szelleme, de mit jelentenek ezek a szavak?
A szellem héberül רוח - rúach és görögül πνευμα, a lélek viszont héberül נפש - nefeš és görögül ψυχη. Mindegyik szónak, sajnos sok jelentése van, pl. a nefeš szóra a Héber szótár felsorolja a következőket: lélegzet, illat, személy, állat, holttest, lélek, élet, maga, érzelem, szellem, hajlandóság, vágy. A rúach viszont, szellem, szél vagy lélegzet lehet. A szavak jelentése alapján azért, nehéz érvelni.
A Biblia ezt írja az ember teremtéséről: „Megformálta az ÚR Isten az embert a föld porából, és élet leheletét (héberül nem rúach, hanem nesámáh) lehelte orrába. Így lett az ember élő lélekké.” (I. Mózes 2: 7). Úgy érvelnek a Jehova tanúi, hogy ebből láthatjuk, hogy az ember élő lélek, aki testből és leheletből áll. Ha látjuk az ember kapcsolatban a lélek szót, az mindig a teljes lényt jelenti, és a szellem szó mindig csak a leheletére utal. Igaz, hogy a lélek szó teljes lényt jelenthet, meg az állatot is élő léleknek nevezi az Ige (I. Mózes 1: 24), de ez nem csak és nem mindig azt jelenti.
Ráhel haláláról így számol be az Ige: „Amikor már-már elszállt belőle a lélek (nefeš), mert haldoklott, Benóninak nevezte el a fiát,” (I. Mózes 35: 18), és mikor Illés feltámasztotta az özvegy fiát: „Így kiáltott az Úrhoz: Istenem Uram! Térjen vissza a lélek ebbe a gyermekbe! Az Úr meghallgatta Illés szavát, a lélek pedig visszatért a gyermekbe, és föléledt.” (I. Királyok 17: 21-22.) Ezekben a versekben, a lélek nem lehet a teljes lény, mint egység, mert az mind kiszáll a testből, valamint visszatér belé.
Az evangéliumi teológusok általában másképpen látják az antropológiát. Idézem Kevin Conner pünkösdi tanítót: „Két alapvető teória van az emberi lényről: a kettősosztású, miszerint az ember kettős lény, aki szellemből/lélekből (két szinonim és egymással cserélhető kifejezés) és testből áll, és a hármasosztású, miszerint az ember hármas lény, aki szellemből, lélekből és testből áll. A szellemet a lélektől megkülönböztethetjük, de nem oszthatjuk el, és ezek a fizikális testben laknak. Úgy tűnik, ez utóbbi jobban megegyezik a teljes Szentírással.” 9
Feltételezem, hogy az embernek van olyan része, amelyet szellemnek és időnként léleknek nevez a Biblia, amely nem az ember lélegzete, és amely túléli a fizikális halált. Az okaim a következők:
1. A fenti harmadik részben láthattuk, anélkül, hogy a szellem (πνευμα) szót tartalmazó igéket használtuk volna, hogy az ember testben él, testen kívül létezhet, nem szűnik meg ha meghal a teste, hanem, ha hívő az illető, Krisztushoz költözik.
2. A Biblia bizonyos szellemi lényekről beszél, akik test nélkül léteznek. Az Isten szellem (János 4: 24). Az angyalok mind szolgáló szellemek (Zsidó 1: 13-14). A Sátán szellem (Ef 2: 2). Tisztátalan szellemek is vannak, amelyeket démonoknak is neveznek (Márk 5: 2, 12-13, 15; I. Királyok 22: 19-23).
3. Az embernek is van szelleme (I. Thessz 5: 23), ami üdvözülhet: „átadjuk az ilyet a Sátánnak, teste pusztulására, hogy a szelleme üdvözüljön az Úrnak azon a napján. (I. Kor 5: 5).
4. Isten az embert a saját képmására teremtette (I. Mózes 1: 26-27). Isten mindenképpen szellemi lény.
5. A héber ברא - bárá’ igének a Bibliában mindig csak Isten az alanya, mert ez a creatio ex nihilo aktusra utal, és erre csak Isten képes. A teremtés történetében, háromszor szerepel ez a szó: mikor Isten a földet teremtette (I. Mózes 1: 1) – ez az anyag – mikor megteremtette az első állatokat (1: 21) – az élő lelkeket – és mikor az embert teremtette (1: 27). Az első és a második esetben, valami teljesen új dolog jött létre – az anyag, majd a tudatos élet. Azért, mit teremtett az Isten az embernél, ami egyedi volt? A fentiek alapján feltételezhető, hogy Isten az embert nemcsak testtel és lélekkel (mint egyéniséggel) bíró, hanem szellemi lénynek is teremtette.
6. Mikor beszélt Nikodémussal az újjászületésről, Jézus ezt mondta: „Ami testtől született, test az, és ami Szellemtől született, szellem az.” (János 3: 6). Ebből látszik, hogy az emberi szellem ugyanolyan értelemben szellem, mint a Szent Szellem, azaz, egy mennyei anyagból álló lény, és nem csak lélegzet vagy „belső ember.” Különben nem működik a paralelizmus.
7. Nincs egyértelmű eset az újszövetségben, ahol πνευμα szó szerint leheletet jelent. A NIV a következő versekben így fordítja: II. Thessz 2: 8; Jel 11: 11; 13: 15 (a magyar új fordítás csak az elsőben), de ez mind képletes beszéd. Egy versben Pál mondja, hogy Isten: „ad mindenkinek életet, leheletet, és mindent” (Ap Csel 17: 25). Ez szó szerint leheletet jelent, de egy másik szót használ - πνοη.
8. A következőket írja az Ige az ember szelleméről:
i) Ha eltávozik, az ember visszatér a földbe (Zsolt 146: 4).
ii) Isten az emberben formálja (Zak 12: 1).
iii) Istentől kapott mécses, ami átkutatja a belsejét (Péld 20: 27).
iv) Van akarata (Márk 14: 38).
v) Örvendezhet (Luk 1: 47).
vi) Újjászülethet (János 3: 3-8).
vii) A hívő ember esetén, él (Róma 8: 10).
viii) Énekelhet és imádkozhat (I. Kor 14: 14-16).
ix) Felüdülhet (II. Kor 7: 13).
x) Nélküle, halott a test (Jakab 2: 26).
xi) Ismeri az ember „dolgait” (I. Kor 2: 11).
xii) Üdvözülhet (I. Kor 5: 5).
xiii) Bizonyságot tesz Isten Szellemével együtt, hogy Isten fiai vagyunk (Róma 8: 16).
A fentiek alapján, az emberi szellem nem lehet csak lélegzet (pl. xi), és nem lehet csak „belső ember” (pl. i), hanem ez egyik se (pl. iii), és a kettőnél valamivel több.
9. Mikor Jézus életre keltette a kislányt: „Ekkor visszatért abba a szellem.” (Luk 8: 55; vö. fönt idézett I. Mózes 35: 18; I. Királyok 17: 21-22). A lélegzete sehonnan nem tért vissza, hanem újra elindult.
10. Mikor István vértanú haldoklott, az Úrnak ezt kiáltotta: „Úr Jézus, vedd magadhoz a szellemem!” (Ap Csel 7: 59). Ez teljesen megegyezik Pál apostol gondolatával, hogy a halál után költözik Krisztushoz (Fil 1: 23). Ha ez csupán leheletet jelentene, ez bizonyára a Biblia legértelmetlenebb mondata lenne. Nagy fájdalmában István csak arra gondolt-e, hogy odaadjon az Úrnak néhány CO2 molekülát, amelyet megőriz számára a feltámadás napjáig? Kálvin szerint: „Ez a vers világosan bizonyítja, hogy az ember lelke nem eltűnő lehelet, néhány őrjöngő bolond véleménye szerint, hanem lényeges szellem, amely túléli a halált.”
11. A lélekkel kapcsolatban, láttuk már, hogy az ember halála után a lelke testen kívüli állapotban tudatnál van (Jel 6: 9; 20: 4).
12. A lélek üdvözülhet (I. Péter 1: 8-9).
13. Jézus azt mondta, hogy: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, hiszen a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a Gyehennában.” (Máté 10: 28). Az adventista teológia szerint, ha valaki meghal, megszűnik a lelke is. Isten a kettőt együtt később újrateremti és, gonosztevő esetén, újra megsemmisíti. Ha így lenne igaz, nem lenne senki, aki nem tudná a lelket megölni, és Jézus mondata értelmetlen lenne.
Végezetül, van-e különbség a lélek és a szellem között? Isten igéje megkülönbözteti: „Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol a lélek és a szellem, az izületek és a velők szétválasztásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsidó 4: 12).
Egy kis kitérő: Érdekes arra figyelni, hogy az ige megkülönbözteti a lelki viselkedést a szellemitől:
„A lelki (ψυχικος) ember pedig nem fogadja el az Isten Szellemének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert ezeket csak szellemi módon lehet megítélni. A szellemi (πνευματικος) ember azonban mindent megítél, de őt senki nem ítéli meg.” (I. Kor 2: 14-15); „Ha pedig keserű irigység és viszálykodás van a szívetekben, ne dicsekedjetek, és ne hazudjatok az igazsággal szemben. Ez a bölcsesség nem felülről jön, hanem földi, lelki és démoni.” (Jakab 3: 14-15); „Az utolsó időben csúfolódók támadnak, akik istentelen dolgokra irányuló szenvedélyeik szerint élnek. Ezek szakadásokat támasztanak, lelkiek, akikben nincsen Szent Szellem.” (Júdás 18-19); „Én tehát testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint szellemiekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint a Krisztusban kiskorúakhoz.” (I. Kor 3: 1); „Testvéreim, ha valakit tetten érnek valamilyen bűnben, ti, akik szellemiek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd szellemmel.” (Gal 6: 1).
Ezekből láthatjuk, hogy a szellemi viselkedés Isten szerint való és kívánatos. A lelki gondolkodás viszont, hasonlít a testihez, és ragaszkodik a világi dolgokhoz.
Nem igazán tartozik a mostani témához, hogy tovább tárgyaljuk a kettős- vagy hármasosztású teóriákat, mert a lényeg inkább az, hogy mutassunk az egyes-osztású elmélet problémáira. Most csak kicsit bővítve ismételjük meg a harmadik rész következtetését:
A eddig tárgyalt pontok alapján azt állítom, hogy a fizikális halálakor nem szűnik meg az ember, hanem az a része, amit a Biblia néha szellemnek néha léleknek nevez, tudatos állapotban létezik tovább, vagy Istennel kapcsolatban a hívő esetén, vagy ellenkező esetben elkülönülve tőle. Ebből az ideiglenes, test nélküli állapotból mindenki fel fog támadni. A feltámadás után, a szellem soha többé el nem különül a testtől. Az örökkévalóságban, az emberek testben léteznek: az igazak élnek Istennel kapcsolatban, a gonoszok ki vannak zárva jelenlétéből.

5. Az ősegyházatyák

Az első és második századi ősegyházatyák írásai nem Istentől ihletettek, de fontos betekintést nyújtanak az akkori keresztyének hitvilágába. Kelement, Mathétészt, Polikarposzt és Ignácot az apostolok közvetlen utódainak tekintik, ezért bizonyosan ismerték tanításaikat. Szeretnék néhány részletet idézni írásaikból, amelyekben láthatjuk az átmeneti állapottal, a feltámadással, és az örök büntetéssel kapcsolatos véleményüket.

A. Római Kelemen (30-100).

Kelemen valószínűleg Rómából származott, és időt töltött Filippiben Lukács és Pál apostol társaságában. Később, a római gyülekezet vezetője (püspöke) lett.

Kelemen levele a korinthusiaknak

„Mások igaztalan irigysége miatt, Péter nem csak egy vagy kettő, hanem számtalan munkában kitartott, mikor végre vértanúként meghalt, elköltözött a neki illő dicsőséges helyre. Szintén irigység következtében, Pál is megnyerte a türelmes kitartás jutalmát… vértanú halálát szenvedte el a prefektusok alatt. Így lett eltávolítva a világból, és a szent helyre lépett be, mivel a türelem feltűnő példájának bizonyult.” (5. rész).
„Az Úr azért kinyilatkoztatja, hogy nem hagyja el azokat, akik benne reménykednek, de azokat, akik eltávolodnak tőle, a büntetésnek és a kínzásnak adja át.” (11. rész).
„Valami nagy és csodálatos dolognak tekintjük azért azt, hogy minden dolog teremtője újra feltámasztja azokat, akik kegyesen szolgáltak neki, jó hit szerint bizakodva?” (26. rész).

B. Az apostolok tanítványa (Mathétész)

Ez az anonim szerző Pál apostol tanítványa lehetett. Marcus Aurelius tanítójának írt levele az egyik legkorábbi keresztyen apológiának tekinthető.

A tanítvány levele Diognetusnak

„Amilyen a lélek a testben, olyanok a keresztyének a világban. A lélek a test összes tagjában szétterjed, ekként a keresztyének szétszóródtak a világ minden városába. A lélek a testben lakik, de nem része neki; és a keresztyének a világban laknak, de nem belőle valók. A láthatatlan lelket őrzi a látható test, és a keresztyénekről ismert, hogy tényleg a világban vannak, de isteni mivoltuk láthatatlan marad.” (6. rész).
„Ha megveted azt, amit itt halálnak tartanak, és ha attól félsz, ami valójában halál, amely fenntarttatik azoknak, akik az örök tűzre ítéltetnek, ami azokat mindvégig fogja kínozni, akik odavettetnek, akkor már becsülöd azokat, akik az igazság kedvéért szenvedik a tüzet, amely csak egy pillanatig tart, és boldognak tekinted őket, ha már megértetted annak a tűznek a természetét.” (10. rész).

C. Szmirnai Polikarposz (65-155)

Antiókhiai Ignáccal együtt, Polikarposz is tanítványa volt János apostolnak, ő maga pedig Ireneaus tanára lett. Kr. u. 155-ben halt mártírhalált, melyről szmirnai gyülekezet beszámolót írt a többi gyülekezetnek küldött általános levél formájában.

Polikarposz levele az efezusiaknak

„Ha ebben a jelenlegi világban tetszünk neki, a jövendő világot is birtokoljuk, a nekünk tett ígéretek alapján, melyek szerint feltámaszt minket a halálból.” (5. rész).
„Ha valaki saját kívánságai érdekében eltorzítja az Úr beszédeit, azt mondva, hogy sem feltámadás, sem ítélet nem lesz, az a Sátán elsőszülöttje.” (7. rész).
„Mindenkit buzdítok azért, hogy engedelmeskedjen az igazság beszédének, hogy gyakoroljátok a hosszútűrést, mert a szemetek elé helyeztetett nemcsak az áldott Ignác, Zosimus és Rufus esete, hanem közületek másoké is, valamint Pálé, és a többi apostolé. Ezt cselekedjétek, abban bizakodva, hogy ők nem hiába futottak, hanem hitben és igazságban, és most a nekik illő helyükön vannak az Úr jelenlétében, akivel együtt szenvedtek. Mert nem szerették ezt a jelenlegi világot, hanem őt, aki értünk meghalt, és akit számunkra Isten feltámasztott a halálból.” (9. rész).

Polikarposz mártírhalála (a szmirnai gyülekezet körlevele)

A vértanúkról: „Mert mindig szemük előtt tartották az örök és soha nem oltható tűzből való megmenekülést, és szívük szemével előre néztek azokra a jó dolgokra, amelyek fenntarttatnak a kitartók számára.” (2. rész).
„De a prokonzul szólt neki még egyszer: Elrendelem, hogy elégessenek tűzben, ha megveted a vadállatokat, és ha nem térsz meg. De Polikarposz ezt mondta: Olyan tűzzel fenyegetsz, ami csak egy óráig ég, és kis idő után elolttatik, de semmit sem tudsz az eljövendő ítélet tüzéről és az örök büntetésről, amely az istentelenek számára fenntarttatik.” (11. rész).
(Polikarposz így imádkozott): „Hálát adok neked, hogy erre a napra, órára méltónak tartasz, hogy osztályrészem legyen vértanúid számában, Krisztus poharában, a testnek és léleknek örökéletre való feltámadásában, a Szentlélektől adott romolhatatlanság által.” (15. rész).
Polikarposzról: „Mert, miután türelem által legyőzte az igaztalan helytartót, a halhatatlanság koronáját így megnyerve, ő most, az apostolokkal és az összes igazzal együtt örvendezve dicsőíti Istent, az Atyát, és áldja a mi Urunkat Jézus Krisztust, lelkünk Megmentőjét, testünk kormányzóját, és az egész világon levő egyetemes egyházának pásztorát.” (19. rész).

D. Antiókhiai Ignác (30-107)

Ignác János apostol tanítványa volt. Miközben Rómába vitték kivégezni, leveleket írt különböző gyülekezeteknek.

Ignác levele ez efezusiaknak

Ignác hamarosan bekövetkező mártírhalálára utal: „Én elítélt ember vagyok, ti pedig irgalmat nyertetek; én veszélynek vettettem alá, ti pedig biztonságos alapokkal bírtok… Ti az evangélium titkaiba beavatottak vagytok Pál által, aki a szent, a mártír, a kiérdemelten boldog, akinek lábainál találtassam, mikor elköltözöm Istenhez – ő minden levelében megemlített benneteket Krisztus Jézus által.” (12. rész).
„Mennyivel rosszabb lesz ez olyannak esetében, aki gonosz tanításokkal megrontja az Istenhitet, amiért Jézus Krisztus megfeszíttetett! Egy olyan ember bemocskolódik, és az örök tűzbe költözik, hasonlóképpen mindenkihez, aki figyel reá.” (16. rész).

Ignác levele a tralliaknak

Jézusról beszélve: „… valóságosan fel is támadt a halálból, az Atya által életre keltve. Ugyanolyan módon az Atyja minket is feltámaszt majd, akik benne hiszünk Jézus Krisztus által, mert nélküle nem birtokoljuk a valódi életet.” (9. rész).

Ignác levele a szmirnaiaknak

„Hiszen ő mindezt miértünk szenvedte, hogy üdvözüljünk. Valójában szenvedett, amiképpen valójában föl is támasztotta magát, és nem, amint bizonyos hitetlenek vallják, hogy látszat szerint szenvedett, amiképpen ők is csak látszat szerint keresztyének. Amiképpen ők hisznek, úgy is történjen velük, mikor megfosztatnak testüktől, és csupán szellemként léteznek.” (2. rész).

E. Barnabás

E levél íróját alexandriai zsidónak tartják, aki Trajanus és Hadrianus császárok idejében élt. Nem volt gyülekezeti vezető, és nem azonos Barnabás apostollal, aki Pál útitársa volt.

Barnabás levele (Kr. u. 100 kr.)

„A sötétség útja pedig tekervényes, és átkozódással van tele, mert ez a büntetéssel járó örök halál útja – ezen az úton vannak dolgok, amelyek elpusztítják a lelket.” (20 rész.)
„Jó annak, aki megtanulta az Úr ítéleteit, amiképpen megíródott, hogy akképpen is járjon benne. Mert aki megtartja ezeket, az megdicsőíttetik Isten országában, aki azonban más dolgokat választ, cselekedeteivel együtt pusztíttatik el. Emiatt lesz feltámadás, emiatt lesz megtorlás… Mert közel a nap, amelyen minden elvész a gonosszal együtt.” (21. rész).

F. Justinus Martyr (110-165)

Justinus valószínűleg római származású pogány volt, de Samáriában születetett, Jákób forrása közelében. A teológiai irodalom alapítójaként emlegetik. János apostol halála után kb. 44 évvel írt, és írásai a második századból fennmaradt források közül a legfontosabbakhoz tartoznak. A témánkkal kapcsolatos mondanivalója elég bőséges, ezért néhány idézetet közlök csupán, amely illusztrálja a véleményét.

Első Apológia

„És amiképpen Platón mondta, hogy Rhadamantus és Minos megbüntetik azokat a gonoszokat, akiket eléjük vezetnek, mi is azt mondjuk, hogy ugyanezen dolgok lesznek, csak Krisztus keze által. A gonoszokon, akik szellemükkel újraegyesült testükben szenvednek majd örök büntetést, és nem csak ezerévnyi időre, ahogy Platón mondta.” (8. rész).
„Ugyanúgy lehetetlen, hogy a gonosz, a kívánkozó, az összeesküvő, és az erényes elkerülje Isten figyelmét. Minden ember vagy örök büntetésre vagy üdvözségre megy, tevékenységének értéke szerint. Ha minden ember tudná ezt, senki sem választaná a gonoszságot, egy percre sem, tudva, hogy a tűz örökké tartó büntetésére megy.” (12. rész).
„Gondolkozzunk a hajdani királyok végéről, akik olyan halált haltak, mely mindenki számára általános. Ha ennek következménye eszméletlenség lenne, ez Isten áldását jelentené minden gonosz számára. Az érzet pedig megmarad mindenkinek, aki valaha élt… még a halál után is a lelkek érzettel bíró állapotban vannak…
Ha sem könyörgéseinkre, sem őszinte magyarázatainkra nem figyelsz, nem veszítünk vele semmit, mivel azt hisszük (sőt meggyőződtünk róla), hogy minden ember örök tűzben való büntetést fog elszenvedni, ha cselekedetei arra méltatják… mivel azt várjuk, hogy a saját testünket újra megkapjuk, bár halott volt és a földbe vettetett, mert azt állítjuk, hogy Istennél semmi sem lehetetlen.” (18. rész).
„Nem lehetetlen, hogy az emberek teste, miután szétoszlott és maghoz hasonlóan feloldódott a földben, Istentől elrendelt időben feltámadjon, és fölvegye a romolhatatlanságot.” (19. rész).
„és azt valljuk, hogy a gonoszok lelkeit megbüntetik, mivel még a halál után is érzettel bírnak, a jókét pedig felmentik a büntetés alól, és ezek létüket áldás alatt töltenek.” (20. rész).
„Mert köztünk a gonosz szellemek fejedelmét sárkánynak nevezik, Sátánnak, és az ördögnek, amiről tanulhatsz, ha belenézel írásainkba. Krisztus is megjövendölte, hogy seregével és az őt követő emberekkel együtt tűzbe küldik, és megbüntetik az idők végtelenségéig.” (28. rész).
„Mert a próféták (Jézus) két eljövetelét hirdették meg: az elsőt, amely elmúlt már, mikor megvetett és szenvedő emberként jött el, de a másodikat is, mikor a prófécia szerint dicsőséggel fog leszállni a mennyből, angyali seregének kíséretében. Akkor támasztja majd fel a testét minden embernek, aki valaha élt, és az arra méltókét halhatatlanságba öltözteti fel, a gonoszokét pedig, örök érzettel felruházva, örökké tartó tűzbe küldi, a gonosz démonokkal együtt… És arról, hogy milyen érzettel bírnak, és milyen büntetésben lesznek a gonoszok, halljad, hogy mi mondatott ezzel kapcsolatban, ami pedig a következő: „A férgük meg nem pihen, és a tüzük nem olttatik el,” és akkor térnek meg, mikor nem segít nekik.” (52. rész).
„És az, ami a bokorból mondatott Mózesnek: „Én vagyok, aki vagyok, Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene, és az atyáitok Istene,” ami azt jelzi, hogy ők, bár halottak, mégis léteznek, és olyan emberek, akik magához Krisztushoz tartoznak.” (63. rész).

Második apológia

„És nehogy valaki azt mondja, amint a magukat bölcseknek vélők mondják, hogy azok az állításaink, melyek szerint a gonoszokat örök tűzben büntetik meg, csak ijesztgető, félelemkeltő beszéd, mivel csak azt óhajtjuk, hogy az emberek a rettegés miatt éljenek erényesen, és nem azért, mert az olyan élet jó és kellemes. Röviden válaszolok erre: ha nem így van, akkor nem létezik az Isten, vagy ha létezik, nem törődik az emberekkel, és sem az erény, sem a bűn nem számít semmit.” (10. rész).

Beszélgetés a zsidó Tryphonnal

(A Krisztus előtt élt törvénytartó zsidókról): „Mivel azok tetszenek Istennek, akik azt tették, ami egyetemesen, természetesen és örökké jó, Krisztus által üdvözülnek majd a feltámadásban azonos módon azokkal az igaz emberekkel, akik előttük voltak, nevezetesen Noé, Énók, Jákób, és bárki más, azokkal együtt, akik ily módon ismerték ezt a Krisztust. Ő az Isten Fia, aki a hajnalcsillag és a hold előtt már volt, és alávetette magát a testté lételnek, és annak, hogy a Dávid családjából való szűztől megszülessen. E gondviselés azért jelent meg, hogy elpusztuljon a sárkány, aki kezdettől fogva vétkezett, és hasonlóképpen az ő angyalai is, hogy a halál ne legyen többé, és örökké kiengedje fogságából azokat, akik Krisztusban hisznek és elfogadható módon élnek annak második eljövetelekor. Akkor némelyek elküldetnek az ítéletre és a tűz kárhozatába, hogy szüntelenül büntetés alatt legyenek. Mások viszont, a szenvedéstől, a romlandóságtól és a bánattól megszabadulva, halhatatlanságban fognak élni.” (45. rész).
„Mert ha belekeveredtél az olyan úgy-nevezett keresztyének közé, akik nem ismerik el ezt az igazságot, és Ábrahám, Izsák, és Jákób Istenét káromolják, akik azt mondják, hogy nincsen halottak feltámadása, és hogy a lelkük, miután meghaltak, felvitetik a mennybe – ne képzeld, hogy ők keresztyének… Mert én, másokkal együtt, akik minden tekintetben helyes gondolkodású keresztyének, meggyőződtünk arról, hogy lesz halottak feltámadása, és ezer év Jeruzsálemben, amely akkor felépül, fel lesz díszítve, megbővül, amiképpen Ezékiel, Ézsaiás és más próféták kijelentették.” (80. rész).
„És hogy túlélik a lelkek a halált, azt megmutattam neked abból a tényből, hogy Sámuel lelkét felidézte a varázslónő, Saul kérésére… Isten azért azt tanítja nekünk Fia által…, hogy ha közeledik halálunk, imádkozzunk, hogy a lelkünk olyan erő kezébe ne essen. Mert Krisztus, mikor a kereszten kiadta a szellemét, ezt mondta: Atyám, kezedbe ajánlom szellemem,” amelyet szintén az emlékekből tanultam.” (105. rész).
„Ézsaiástól tudjuk, hogy a vétkesek testrészeit féreg eszik, és az olthatatlan tűz emészti, lévén, hogy halhatatlanok.” (130. rész).

Ezzel véget ért a második század közepe előtti időszakból fennmaradt olyan gyűjteményünk, amelyet a legtöbb teológus eredetinek fogad el.
Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy keresztyén hitünk legkorábbi tanítói ekként vélekedtek a fentiekben tárgyalt témákról:
1. A halottak tudatuknál vannak.
2. A hívő Istenhez, avagy Krisztushoz költözik, mely egy boldog állapot, a gonoszok pedig szenvedni fognak.
3. A halálból mindenki fel fog támadni.
4. A gonoszok büntetése tűz által valósul meg, és soha nem fog véget érni.
A lélekalvás és a gonoszok megsemmisülése fogalma először kr. u. 327 körül jelent meg, siccai Arnobius írásaiban. A pogány hit ellen írt ugyan, de nem ismerte a Bibliát, és hétkötetes művében csak egyetlen egyszer idézi. Úgy tűnik, hogy semmit sem tud a zsidó történelemről, ennek fényes bizonyítéka, hogy összetévesztette a farizeusokat a szadduceusokkal.

6. Ellenvetések

Némelyek bizonyos ellenvetéseket hoznak fel, az örök büntetés ellen és a lélekalvás védelmében. Nézzünk meg ezek közül néhányat.

A. Mózes semmit nem tanít a pokolról

Az ellenvetés az, hogy ha valóban lenne pokol, Mózes a népet a törvényben figyelmeztette volna, hogy jobban figyeljenek Isten parancsolataira.
Így válaszolnék:
i) Mózes a feltámadásról és az örök életről is hallgat, és ezeket nem tagadja meg senki, aki evangéliuminak vallja magát.
ii) Láttuk már, hogy a mózesi szövetség tételei a földi életre vonatkoznak. Sok figyelmeztetést kaptak a szövetségesek az átkokkal kapcsolatban (pl. V. Mózes 28), és mégsem figyeltek a törvényre.
iii) A Biblia kijelentése progresszív jellegű. Csak Jézus Krisztus: „az evangélium által hozta világosságra az elmúlhatatlan életet.” (ζωην και αφθαρσιαν - II. Tim 1: 10).

B. A 37. Zsoltár azt tanítja, hogy a gonoszok megsemmisülnek

Meg van írva a 37. Zsoltárban, hogy: „Egy kis idő még, és nem lesz meg a bűnös, körülnézel, de nyomát sem találod. Az alázatosak öröklik a földet, és teljes békességet élveznek.” (Zsoltár 37: 10-11); „De elpusztulnak a bűnösök,” (20. v.); „Az igazak öröklik a földet, és ott laknak örökre.” (29. v.) Hasonlóan a 28., 37., 38. vers. Ha elpusztulnak a gonoszok, és nem lesznek, akkor nem lehet örök büntetés.
Így válaszolnék:
i) Ezt a zsoltárt Dávid király írta, aki a mózesi szövetség alatt élt. Ez a szövetség a jelenlegi földi életre vonatkozik, és Dávid mondanivalóját ennek fényében kell megfontolni.
ii) Mikor Dávid azt írja, hogy: „az igazak öröklik a földet,” az ארץ - ’erec szót használja. Ez a földet, mint a világot is jelentheti (I. Mózes 1: 1), de itt valószínűleg Izrael földjére utal. A modern héberben is az ország neve ארץ ישראל - ’erec Jiszrá’él. Isten így szólt a népnek: „Bemégy a tejjel és mézzel folyó földre,” (II. Mózes 33: 3); „Íme, én elétek tártam ezt a földet.” (V. Mózes 1: 8), és ebben a zsoltárban Dávid írja: „Bízzál az Úrban, és tégy jót, akkor az országban (’erec) lakhatsz, és biztonságban élhetsz.” (Zsolt 37: 3 – új ford.). Az Izrael földjén folyó életre vonatkozik e zsoltár.
iii) Dávid a tapasztalataira utal, abban bízva, hogy az Úr továbbviszi ugyanazt a folyamatot: „Gyermek voltam, meg is öregedtem, de nem láttam, hogy elhagyatottá lett az igaz, sem azt, hogy gyermeke koldussá vált.” (25. v.); „Láttam egy erőszakos bűnöst. Olyan volt, mint egy terebélyes zöldellő fa, de egyszer csak eltűnt, nem volt többé, kerestem, de nem lehetett megtalálni.” (35.-36. v.).
iv) Mikor írja, hogy „nem lesz” a bűnös (pl. 10. v.), a héber אין - ’éin szót használja. Ez olyan szó, amivel megtagadják a főnévi mellékmondatot. A következő versből az látszik, hogy ez nem föltétlenül a nem-létezésre utal: „Szolgádnak azonban itt is, ott is akadt tennivalója, az az ember pedig eltűnt (nem volt - ’éin).” (I. Kir 20: 40). Az ember itt nem szűnt meg létezni, hanem eltávozott. Magyarul is mondják, hogy: „Holnap nem leszek, mert Pestre megyek.” ’ein nem arra utal, hogy nem lesz a bűnös egyáltalán, hanem, hogy nem lesz jelen.
v) Az van megírva, hogy „elpusztulnak” a gonoszok (pl. 20. v. héber אבד - ’ávad; 38. v. héber שמד, כרת šámad, kárat). A görög szavakat erre a fogalomra megvizsgáltuk már, és nem a megsemmisülésre utalnak. Hasonlóképpen héberül is, kárat azt jelenti, hogy vágni és šámad annyit, hogy elpusztít, pusztává tesz. A 38. vers azért így hangzik: „A bűnösök pusztává válnak, és a gonoszok öröksége elvágatik.” A leggyakoribb szó a pusztulásra ’ávad. Ezzel a szóval, Móáb népe „elpusztult” mikor rabszolgák lettek (IV. Mózes 21: 29), és Saul kereste az „elpusztult” szamarakat, amelyek elvesztek (I. Sámuel 9: 3), azért hasonló jelentése van, mint a görög απολεια, amelyik szóval fordítja az LXX a 20. verset: „οί άμαρτωλοι απολουνται.”
vi) Többször örökségről és utódokról esik szó, amely csak a földi életre utalhat, pl. 26., 28., 37.-38. v.
vii) Összefoglalva, a 37. Zsoltár ugyanazt tanítja, mint V. Mózes 28: ha még egy picit türelmesen kell várni, meglátod majd, hogy az igazak és utódaik biztonságban laknak Izrael földjén, a gonoszok pedig eltűnnek onnan.
viii) Az újszövetségi szerzők nem vonatkoztatják e zsoltárt az örök állapotra, azért nekünk sincs okunk ezt tenni. Jézus pedig Ézsaiást idézi, és ez nem támasztja alá a megsemmisülést (Márk 9: 48, vö. Ész 66: 24).
ix) A föntiek alapján, a 37. Zsoltár nem tanít semmit a halál utáni életről.

C. Az Ezékiel 28. Sátán megsemmisülését tanítja

Ezékiel 28: 11-19 Sátán bukására és sorsára mutat, és a végén ez áll: „Sok bűnöddel, álnok kereskedéseddel meggyaláztad szentélyeidet. Azért tüzet hoztam belőled, és megemésztett téged, hamuvá tettelek a földön mindenki szeme láttára. Akik csak ismertek a népek között, szörnyülködnek rajtad. Rettenetes véged lett, nem leszel örökre.” (18.-19. v.).
Így válaszolnék:
i) Nem minden teológus fogadja el, hogy ez az ige Sátánról szól. Nem szerepel benne a neve, és nem idézik az újszövetségben. Ezékiel 26.-28. Tírusz pusztulásáról szóló prófécia. Ezékiel 28: 1-19 továbbá Tírusz és uralkodója felett mondott ítélet. A kérdés az, hogy a 11.-19. vers másra vonatkozhat-e, mint az emberi uralkodóra? Ha igen, akkor erre a „másra” a következő javaslatok voltak: a) a pogány mitológiából átvett szimbólum; b) őslény, akit Isten büszkesége miatt kizárt az Édenkertből; c) föníciai mitológián alapuló lény; d) ideális de nem létező személy; d) Ádám; f) Sátán; g) Sátán embere, az antikrisztus. 10
ii) Más kommentárok szerint, ha mégis a Sátánról vagy más lényről van szó, a rá vonatkozó szakasz csak a 11. verstől a 17.-ig terjed, a próféta csak példának használja ezt a történetet, amelyet a királyra és képviseletében a városra vonatkoztat (18.-19. v.) 11. A fönt idézett versek talán tényleg jobban érthetők, ha Tírusz városról van szó, mintha ez emberi, vagyis szellemi lény lenne. A 19. v. párhuzamban áll más versekkel, amelyek egyértelműen a városra vonatkoznak: „Rettenetes véget adok neked, nem leszel. Keresni fognak, de nem találnak meg örökre.” (Ez 26: 21); „A szigetek minden lakója szörnyülködik rajtad, királyaikat rémület fogja el, eltorzul az arcuk. A népek kereskedői fölszisszennek miattad. Rettenetes véged lett, nem leszel örökre.” (Ez 27: 35-36). Vö.: „Sok bűnöddel, álnok kereskedéseddel meggyaláztad szentélyeidet,” Tírusz lehet, vagy a királya, de a Sátán nehezen. „Azért tüzet hoztam belőled, és megemésztett téged, hamuvá tettelek a földön mindenki szeme láttára. Akik csak ismertek a népek között, szörnyülködnek rajtad. Rettenetes véged lett, nem leszel örökre,” leginkább a város lehet.
iii) Ha mégis a Sátánról van szó, azt láttuk már, hogy sem „megemészt,” sem „nem lesz - ’éin,” nem föltétlenül utal a megsemmisülésre. Problémaként marad az is, hogy „hamuvá válik.” De még a hamu is inkább rombolás utáni állapotra utal, mint teljes nem-létezésre.
iv) A legvalószínűbb megoldásnak azt tartom, hogy Ezékiel 28: 12-19 párhuzamosan vonatkozik Tírusz városra, királyára, és a Sátánra. Képletes beszédben utal a „tüzes” sorsukra. A fönt felsorolt problémák miatt, ez bizonyára egy nehezen érthető ószövetségi igének számít, és a bibliamagyarázat alapelvei szerint, nem helyes ilyet használni világos újszövetségi igék megtagadására.
v) Sátán sorsáról részletesebben hallunk Jelenések 20: 10-ben: „Az ördög pedig, aki megtévesztette őket, a tüzes és kénes tóba vettetett, ahol a fenevad és a hamis próféta is van, és gyötrődnek éjjel és nappal örökkön-örökké.” Ez újszövetségi ige, Sátán egyik neve szerepel benne, és annak ellenére, hogy ez is képletes, eléggé világos beszédű.

D. A halottak nem tudnak semmit

A Prédikátor könyvében meg van írva, hogy: „Az élők annyit tudnak, hogy meg fognak halni; de a holtak semmiről nem tudnak.” (Préd 9: 5). Ebből látszik, hogy a halottak nincsenek tudatnál, mert különben, tudnának valamit.
Így válaszolnék:
i) A Prédikátor azzal foglalkozik, hogy mi történik a földön – „a nap alatt.” Ez megegyezik az ószövetség gondolatvilágával. A témája az, hogy mennyire hiábavaló minden, ha az ember Isten nélkül akar élni: „Igen nagy hiábavalóság – mondja a Prédikátor – igen nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság! Mi haszna van az embernek minden fáradozásából, ha fáradozik a nap alatt?” (Préd 1: 2-3).
ii) Az élők szempontjából látja, hogy mindenki meghal, de amit mond a halottakról, nem teljesen következetes, pl.: „a holtak semmiről sem tudnak,” (9: 5); vö.: „Boldogabbnak nevezem a halottakat, akik már régen meghaltak, mint az élők, akik még életben vannak.” (4: 2). „A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a szellem pedig visszatér Istenhez, aki adta.” (12 : 7); vö.: „Ki tudja, hogy fölszáll-e az emberek szelleme a magasba, és leszáll-e az állatok szelleme a föld alá?” (3: 21).
iii) Ha szó szerint veszünk néhány verset, a könyv célját figyelmen kívül hagyva, a feltámadást és az örökéletet is meg kellene tagadni, pl.: „Az emberek sorsa olyan, mint az állatoké, egyforma a sorsuk: ahogyan meghal az egyik, ugyanúgy meghal a másik is… Mindegyik egy helyre kerül, mindegyik porból lett, és újból porrá lesz mindegyik.” (3: 19-20); Az emberek halálakor: „Szeretetük is, gyűlöletük is, igyekezetük is tovatűnik, és soha többé örökre (לעולם - le‘ólám) nem lesz részük abban, ami történik a nap alatt.” (9: 6); „elmegy az ember örök otthonába.” (12: 5).
iv) A Prédikátor mégis utal az ítéletre és az örökkévalóságra: „De arra gondoltam, hogy az igazat is, a bűnöst is megítéli az Isten, mert minden dolognak van ideje, és ő ügyel minden cselekedetre.” (3: 17, vö. 11: 9; 12: 14); „az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta.” (3: 11). Buzdít minket arra, hogy mégis emlékezzünk a teremtőre, és engedelmeskedjünk neki (12: 1, 13).
v) Összefoglalva, a Prédikátor azt tanítja, hogy a földi élet fáradozása Isten nélkül teljesen értelmetlen, mert mindnyájunk meg fogunk halni. Azonban, nem lehet e könyv alapján következtetést levonni a halál utáni állapotról, mert nem ez a témája, és az ezzel kapcsolatos mondanivalója nem következetes.

E. A Biblia szerint a halottak alszanak

A Biblia a fizikális halált az elalvással hasonlítja össze, pl. „Tekints rám, hallgass meg, Uram, Istenem! Tartsd meg szemem ragyogását, nehogy halálban aludjak.” (Zsolt 13: 4); „Azután (István) térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, nem ródd fel nekik ezt a bűnt!” És mikor ezt mondta, elaludt.” (Ap Csel 7: 60). Ha alszanak a halottak, nem lehetnek tudatuknál.
Így válaszolnék:
i) Az „alvás” mindig a testre vonatkozik, soha nem a lélekre. Sehol nincsen megírva, hogy a lélek vagy a szellem elalszik, vagy alszik, vagy megszűnik.
ii) A halált az alvással hasonlítani beszédfordulat. A holttest hasonlít az alvó testhez. Ráadásul, a hivők a halál miatt nem szomorkodnak, mert az nem végleges állapot. Annyira lényegtelen, mint egy kis alvás, amiből felébredünk, feltámadunk. Beszédfordulat alapján, azonban, nem szabad tanítani. Vagy a halottak valóban alulról szagolják az ibolyát?
iii) Ha valaki alszik, még mindig létezik, és időnként álmodik is. Az adventisták/jehovisták szerinti lélek megsemmisülését nem lehet e kifejezés alapján alátámasztani.
iv) A következő szakaszban, Pál apostol három külön fogalomra használja az „aludni” szót: a természetes alvásra, a közömbösségre, és a halálra: „Akkor ne is aludjunk, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok. Mert akik alusznak, éjjel alusznak, és akik részegednek, éjjel részegednek meg. Mi azonban, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyünk magunkra a hit és a szeretet páncélját, és sisakként az üdvösség reménységét. Mert az Isten nem haragra rendelt minket, hanem hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, vele együtt éljünk.” (I. Thessz 5: 6-10). Az utolsó mondatban nem azt akarja hangsúlyozni, hogy mindegy, ha közömbösek vagyunk, hanem mindegy, ha meghalunk, akkor is élünk Krisztussal: „Ha az ember Krisztusé, van olyan kapcsolata vele, amelyet semmi nem tud megrontani.” 12 Pál máshol is mondja, hogy a halál nem különít el minket Istentől (Róma 8: 38-39), és hasonló gondolat van II. Kor 5: 8-9-ben is: „De bizakodunk, és inkább szeretnék kiköltözni a testből és hazaköltözni az Úrhoz. Ezért arra törekszünk, hogy akár hazaköltözünk, akár távol lakunk, kedvesek legyünk neki.”
v) Összefoglalva, láthattuk, hogy akkor is, ha a hívő ember teste „alszik,” még mindig élvezi az Úrral való közösséget.

F. A lélek nem halhatatlan

Az ellenvetés a következő: az az elképzelés, hogy a lélek halhatatlan, Platóntól származik, és az ősegyház ezt a tanítást a görög filozófiától vette át. Biblikus használatban, a lélek a teljes embert, a szellem pedig vagy lélegzetet, vagy a belső embert jelenti.
Ezzel már foglalkoztunk, de még néhány gondolat ezzel kapcsolatban:
i) A lélek és a szellem szónak nem csak egy jelentése van, hanem több, különösképpen a héber nyelvben. Jellemző a héber nyelvre, hogy kevés szót tartalmaz, és mindegyik szónak sok jelentése van. Ez néha nehezíti a magyarázatot! De vannak egyértelmű esetek, ahol a nefeš nem a teljes embert jelenti (pl. I. Mózes 35: 18) és a következő vers megkülönbözteti a leheletet a szellemtől: „Ezt mondja az Úr Isten, aki… leheletet ad a rajta lakó népnek, és szellemet a rajta járóknak.” (Ézs 42: 5).
ii) Az ószövetséget görögre fordították (LXX), és az újszövetségi könyveket görögül írták. Néhány esetben használtak a görög mitológiából átvett szavakat, hogy leírják a zsidó és keresztyén teológiai fogalmakat. Például, a klasszikus görög nyelvben a θεος és a δαιμων szónak hasonló jelentése van: pogány isten (vagy istennő = ή θεος). A Bibliában, viszont, a θεος általában az igaz Istent jelenti, δαιμονιον pedig egy gonosz szellemet, vagy hamis istenséget jelent. Ez a használatból világosan kiderül, pl.: „Démonoknak (LXX – δαιμονιοις) áldoztak, nem Istennek, isteneknek, akiket nem ismertek.” (V. Mózes 32: 17); „Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Isten, Izsák Istene és Jákób Istene (LXX – θεος)” (II. Mózes 3: 6). A görög szavakat hasonló de nem teljesen azonos értelemben használták. (Ugyanez történt angol nyelven is, mikor használni kezdték a germán mitológiából származó god szót az egyetlen igaz Istenre.) Érdekes megjegyezni, hogy a szó nem kapott teljesen új jelentést. A θεος szó soha nem jelent, pl. szamarat.
Jézus idején, Platón és Arisztotelész után a görögök már használták a lélek és szellem szót az embernek arra a részére, ami túléli a halált. Az újszövetségben, sokat használják ezeket a szavakat, ám több értelemben. Nincsen viszont olyan magyarázat sehol, hogy eredeti görög értelemben nem szabad érteni ezeket. A Jelenések 6: 9 mindenképpen így használja, és nehéz lenne Máté 10: 28-at is másképpen értelmezni. Pál azt kívánja a thesszaloniai görög hívőknek, hogy Isten őrizze meg a testüket, lelküket és szellemüket, de nem fűz hozzá magyarázatot.
Ugyanúgy, mint az Isten, a lélek és a szellem szónak hasonló de nem azonos jelentése van, mint az eredeti nyelvhasználatban.
iii) Az ősegyházban nagyon jól tudták, hogy a keresztyén tanítás nem azonos a görög filozófiával, és azt is tudták (Origenész esetleges kivételével) hogy a lélek fogalom nem azonos a két rendszer szerint. Justinus keresztyénné válása előtt többféle filozófiát kipróbált, és ezeknek tanításait jól meg tudta cáfolni, mégis vallotta a tradicionális „evangéliumi” szempontot a lélekkel kapcsolatban.
iv) A Biblia nem használja a „halhatatlan lélek” kifejezést, és én sem használtam a fönti érvelésemben. Mivel mindenki feltámad a halálból, és testben létezik az örökkévalóságban, a kérdés meglehetősen lényegtelen.
v) Nem szabad a halhatatlanságot sem az örök élettel, sem a csupa létezéssel összekeverni. Jelenleg, csak Isten halhatatlan: „Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik.” (I. Tim 6: 16). Mikor feltámadnak, vagy elragadtatnak, a hívők halhatatlan testet kapnak: „a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és a halandónak halhatatlanságba.” (I. Kor 15: 52-53). A halhatatlanság és az örök élet, azért, nem lehet ugyanaz, mert a hivőknek az egyik még nincs, a másik pedig már van. A gonosznak, viszont, még a földön sincsen élete, mert nincs kapcsolata Istennel, de nem lehetne azt állítani, hogy nem létezik.
vi) Csak ezért, mert találunk párhuzamokat más vallási vagy kulturális rendszerekben, nem jelentheti azt, hogy Isten népe tőlük vette át ezeket a gondolatokat. Végül is, elhangzottak olyan javaslatok, mint hogy Mózes a hettita szolgai szerződésektől kapta meg a tíz parancsolat formáját, Sátán és a bukott angyalok a Zoroasztrianizmusból származnak, és Jézus szűztől való születését és feltámadását a misztériumvallásoktól vették át (pl. Mithrasz).
Láttuk, hogy egyszerűen a Biblia tanítása alapján is alá lehet támasztani a tradicionális szempontokat. Nem szükséges a görög filozófiához folyamodni.

G. Az ítélet még nem történt meg

Mivel az ítélet nem történt meg, az ember halálakor nem költözhet Istenhez, mert örök sorsa még nincsen eldöntve. Ez megindokolja a lélekalvás tanítását.
Így válaszolnék:
i) Azt láttuk már, hogy a vizsgálati ítélet fogalma nem biblikus. Erről nem lehet szó.
ii) Az Utolsó Ítélet csak a feltámadás után fog megtörténni, de az eredmény már eldőlt: „Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, az már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében.” (János 3: 18; lásd is János 5: 24, Róma 8: 1).
iii) A hívők cselekedetei lesznek megítélve (Róma 14: 10; I. Kor 3: 11-15; II. Kor 5: 10), de jutalomért, nem „életért vagy halálért.”
iv) Mivel a hívőnek örök élete már van, nemcsak hogy nincsen akadálya annak, hogy halálakor Krisztushoz költözzön, de még az ellenkezőjét nehéz lenne megindokolni.

H. Isten erkölcstelen lenne, ha végtelenül kínozná a gonoszokat

Az ellenvetés az, hogy Isten erkölcstelen lenne, ha végtelenül kínozná a gonoszokat, és így jobban hasonlítana a Sátánra, mint az Istenre. Az a gondolat, hogy a büntetés örökké tart, nem egyeztethető össze azzal a biblikus tanítással, hogy az Isten szeretet (I. János 4: 16).
Clark Pinnock evangéliumi annihilácionista ezt írja: „Erkölcsi szempontból elviselhetetlen az örök kínzás, mert Istent vérszomjas szörnyeteggé teszi, aki öröktartó Auschwitz-t rendel olyan áldozatok számára, akiknek még azt sem engedi meg, hogy meghaljanak.” 13 J. I. Packer, viszont, ezt állítja: „Az érzések, melyek alapján az emberek azt akarják, hogy igaz legyen a „feltételes halhatatlanság,” véleményem szerint nem a felsőbb rendű szellemi érzékenységet tükrözik, hanem a világi érzelmességet, ami feltételezi, hogy a mennyben ugyanolyan érzéseink lesznek mások iránt, mint jelenleg, és Isten igazságos ítélete nyilvánvalóvá válása miatt tapasztalt örömünk a mostaninál nem lesz nagyobb.” 14
Más racionális érvek is vannak, minthogy Isten nem büntethet meg végtelen időre olyan bűnt, amelyet időben követtek el, és hogy a büntetés helye elviselhetetlen folt lenne Isten tökéletes, újraformált univerzumában.
Így válaszolnék:
i) Elsősorban, Isten lényét nem lehet emberi ésszel tökéletesen felfogni, és a racionális érvek emiatt nem föltétlenül helyesek. Mint teremtmény, nem követelhetem meg a teremtőmtől, hogy csak az én elképzeléseim szerint viselkedjen. Isten ezt mondja magáról: „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál.” (Ézs 55: 8-9).
ii) Nincsen sok bűn, ami számomra szörnyűbb az Auschwitzban elkövetettnél, vagy a manapság elég gyakran előforduló „etnikai tisztogatásoknál.” Ez utóbbi viszont, nem nagyon különbözik attól, amit Izrael népe Isten parancsolatára tett Kánaán lakosságával (pl. Józsué 6: 17-21). Most egy másik szövetség alatt élünk, és ezt szellemi értelemben lehet magyarázni, de eredetileg fizikális értelemben történt meg.
Olyan történetek miatt, Marcion második századi tanító kidobta az egész ószövetséget, és olyan újszövetségi kánont állított össze, amely csak azt tartalmazta, ami neki tetszett, mert „nem tudta elképzelni, hogy a teremtő Isten így viselkedne.” Veszélyes, ha csak annyit fogadunk el a Szentírásból, amely megegyezik az elképzeléseinkkel, és a többit vagy kidobjuk, vagy kicsavarjuk.
iii) Nem szabad elfeledkezni arról, hogy Isten nem csak a szeretet, hanem igazságos Isten is, aki haragszik a bűnre (pl. II. Mózes 34: 6-7). Kánaán népét azért irttatta ki, mert kegyetlen és undorító vallásuk és szokásaik voltak. Emlékezzünk arra is, hogy majdnem az egész föld bűnös lakosságát ölte meg Isten az Özönvíz által.
iv) Hogy mennyire súlyos egy bizonyos bűn, nem függ attól, hogy mennyi időt vett igénybe az elkövetése. Egy ház kirablása órákig tarthat, de ahhoz, hogy lelőjek valakit, csak néhány másodpercig. A gyilkosság pedig súlyosabb bűn, mint a lopás, és nagyobb büntetést igényel.
v) Az sem mindegy, hogy ki ellen vétkezem. Ha bántok egy állatot, bűn lehet, de ha bántok egy ismeretlen embert, bizonyára az. Ha bántom az édesanyámat, viszont, az mindkettőnél súlyosabb, és nagyobb büntetést igényelne. Ki mondhatná, hogy ha vétkeztem a végtelenül szent Isten ellen, nem érdemelnék véget sem érő büntetést? Ha a tradicionálisak Istene nem elég szerető, lehet, hogy az annihilácionisták Istene nem elég szent.
vi) Elfogadhatatlan az az állítás, hogy a tradicionálisak Istene szörnyeteg. Végül is, nincsen megírva, hogy Isten maga kínozza a gonoszokat, ami nem valószínű, ha ki vannak zárva jelenlétéből. Egyszerűen a sorsukra hagyja őket, amely gyötrődéssel jár.
vii) Biztosak lehetünk abban, hogy Isten tökéletes igazságossággal fog ítélni. Vannak utalások rá, hogy nem minden büntetés lesz egyforma az ítélet napján, pl. Máté 10: 15; 11: 21-24; Luk 12: 47-48; Jel 22: 12, részletek, azonban, nincsenek.
viii) Nagyon fontos azt hangsúlyozni, hogy olyan Istent nem lehet szörnyetegnek nevezni, aki minden lehetségeset megtett annak érdekében, hogy teremtményei ne szenvedjenek örök büntetést: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3: 16). Isten nem akarja, hogy a pokolba kerüljünk - a döntés a miénk.
Összefoglalva, megláthattuk, hogy a Szentírás szerint a halottak tudatuknál vannak a feltámadásig, és az utolsó ítélet után, a gonoszok is létezni fognak az idők végtelenségéig, Isten jelenlétéből kizárva. Elismerem, hogy számomra is az elveszettek megsemmisülése kellemesebb megoldás lenne, de ez egyszerűen nem a Biblia tanítása.
Az ószövetség keveset tanít a halottak sorsáról, az újszövetség sokkal többet, de a legtöbbet, amit tanulhatunk a pokolról, a testet öltött Isten, Jézus Krisztus szájából hangzott el.
Végezetül, még egy idézet: „Ha Krisztus a gonoszok megsemmisülését akarta volna tanítani, elfogadható-e, hogy olyan nyelvezetet választott volna, amely garantáltan félrevezeti egyházát? Ha a megsemmisülés az elveszettek igaz sorsa, nem lenne maga Krisztus a hibás, hogy minden korszakban hamisat tanítottak szentjei?” 15

Lábjegyzet:

1. Edwards, D. and Stott, J. R. W., Evangelical Essentials: A Liberal-Evangelical Dialogue, IVP, p. 314-5.
2. White, E. G., The Great Controversy, Pacific Press, p. 535.
3. Unger, M. F., Unger’s Bible Dictionary, cikk: Gehenna, 462. o.
4. Luther, M., Kommentár I. Mózeshez, Weimar edition of Luther’s works, 25: 321.
5. Árnyak – héber: רפאים - refá’ím. Költői szó a halottakra (Davidson szótára).
6. Questions on Doctrine, VII. 2.
7. A Jehova tanúi azt tanítják, hogy Jézus látomást látott csupán, és nem jelent meg neki senki valójában. Az adventisták feltételezik Mózes feltámadását Júdás 9 alapján: „Pedig még Mihály arkangyal sem mert káromló ítéletet kimondani, amikor az ördöggel vitatkozva küzdött Mózes testéért, hanem azt mondta: Dorgáljon meg téged az Úr.”” Más kommentátorok inkább így értelmezik ezt az igét: Mózes egyedül volt mikor meghalt. Josephus szerint, Isten elrejtette a testét a zsidók elől. Isten elküldte Mihályt, hogy eltemesse, de Sátán azt akarta, hogy a zsidók megtalálják a testet, és bálvánnyá tegyék, ugyanúgy, mint később a rézkígyót. Mihály megnyerte a vitát, és az angyalokkal együtt, eltemette a holttestet. Így vélekedett Kálvin, Clarke, Wesley, és Henry is.
8. Martin, W., The Kingdom of the Cults, 157. o.
9. Conner, K. J., The Foundations of Christian Doctrine, 125. o.
10. Ryrie, C. C., Teológiai Alapismeretek, 180. o.
11. Vö.: Beasley-Murray, G. R., Ezékiel kommentár, The New Bible Commentary Revised, 678. o.
12. Leon Morris, Thesszalonikai levél kommentár, The NIV Study Bible, 1790. o.
13. Clark Pinnock, Destruction of the Finally Impenitent, Criswell Theological Review, 4 (1990 Tavasz), 253. o.
14. J. I. Packer, Evangelicals and the Way of Salvation: New Challenges to the Gospel - Universalism, and Justification, Evangelical Affirmations, ed. Kenneth Kantzer and Carl F. H. Henry, Grand Rapids: Zondervan, 1990, 126. o.
15. Alan W. Gomes, Evangelicals And The Annihilation Of Hell, 1. rész.

Bibliográfia:

Barker, K. L. (ed.), The NIV Study Bible, Hodder and Stoughton, 1985.
Biblia, Református Zsinati Iroda, 1989.
Conner, Kevin J., The Foundations of Christian Doctrine, City Bible Publishing, 1980.
Corner, Dan, The Wicked Dead – Will They Experience Annihilation or Eternal Torment?
Davidson, B. The Analytical Hebrew and Chaldee Lexicon, Zondervan, 1970.
Gingrich, Wilbur F., Shorter Lexicon of the Greek New Testament, University of Chicago Press, 1965.
Gomes, Alan G., Evangelicals And The Annihilation Of Hell, Parts 1 and 2, Christian Research Journal, Spring 1991, p. 14; Summer 1991, p. 8, copyright 1994 by the Christian Research Institute, P.O. Box 500-TC, San Juan Capistrano, CA 92693.
Guthrie, D. (ed.), The New Bible Commentary Revised, IVP, 1979.
Hanson, J. W., The Bible Hell, Fourth Edition Boston: Universalist Publishing House, 1888.
Nestle-Aland, Novum Testamentum Graece, DBG, 1988.
Martin, Walter, Kingdom of the Cults, Bethany House, 1997.
The NIV Triglot Old Testament, Zondervan, 1981.
Porvanzik, P., Examination of Conditional Immortality, Soul Sleep and Annihilationism, FidoNet OpenBible, 1996.
Roberts, A. and Donaldson, J. (ed.), The Ante-Nicene Fathers, T&T Clark, Edinburgh, and Eerdmans, Grand Rapids, Michigan (on line).
Ryrie, Charles C., Teológiai alapismeretek, Egyetemi Nyomda, Budapest, 1996.
Unger, Merrill. F. The New Unger’s Bible Dictionary, Moody Press, 1988.